A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-02 / 227. szám

hadállásaiban táboroznak. Mehem­ed Ali az ütközetet Hassankői helységről nevezte el. Még jobban megérthetővé teszi az ütkö­zet jelentőségét a »Times« egy távirata, me­lyet alantabb távirataink közt találnak olva­sóink, s mely előadja a vonal nagyságát, me­lyen a harcz folyt. Az események könnyebb szemlélhetővé tételére itt közlünk a csata vi­dékéről egy kisebb térképvázlatot. 0 Palomarca © Gagova 0 Babdar A tegnapi diadal jelentőségére nézve kö­zölj­ük a következőket : A Fekete Lom forszírozása által ezen egész fo­lyamrész, mely az oroszoknak védelmi vonalul szol­gált a ruscsuk-rasgrád-eskidjumai hadállással szem­ben, el van foglalva, az oroszok tehát kényszerítve lesznek eltakarodni ezen hadállásokról s a Jantra mögé vonulni. A Jantra-vonal is azonban csak addig tartható, mig Szulejmán pasa, ki már Gabrovát fe­nyegeti, a Balkán nyílásain előtör­t Tirnovát megszáll­ja. Ha ugyanis ezt a várost el találná foglalni Szulej­mán azzal a Jantravonal is meg lenne hódítva egész a Roziczáig s az oroszoknak körállást kellene elfog­lalni a Jantra-Rosicza-Ozma közt. A törökök ezen oly szerencsésen megkezdett támadásának további követ­kezménye, hogy az orosz főparancsnokság, mely a legközelebbi napokra támadást tervezt Plevna ellen, azzal kénytelen lenne felhagyni, s ez oldalt is védelmi állásba helyezkedni. A oroszok nagy vesztesége fegyverben, felsze­relési kocsiban, élelemszállító kocsiban, ágyúban stb. nemcsak a veszteség nagyságára mutat, hanem arra is, hogy az orosz hadseregben már­is nagy demorali­­záczió foglalt helyet, mára a török támadását ígér­ték, mely, reméljük, oly fényes sikerrel végződik, mint kezdődött. Emberben nem lehet Mehemed Alinak hiánya, hiszen legalább 100,000 emberrel rendelkezik, míg vele szemben alig áll több 50,000-nél. A Sipkaszorosban folyó harczokra nézve még mindig szárnyalnak a legellentétesb­bb­ek. Míg ugyanis bécsi sürgönyök (Szulejmán előhal­adásán kí­vül) azt is jelentik, hogy ott megbízható forrásból eredt hírek az orosz főtáborkar azon határozatát kol­­portálták, hogy a Sipkaszorost kiürítik, Bukarestből azt sürgönyzik a »Frbl.«-nak, hogy az orosz főhadi­szállás értesülve van arról, mikép Szulejmán pasa már aug. 30-án azt jelentette Konstantinápolyba, — hogy jelentékeny erősbítés nélkül — a szenvedett veszteségek folytán — nem képes tovább folytatni a Sipkában a harcrot. A oroszok, kik Küstendjét még folyton megszállva tartják, újból beszüntették az onnét való gabnakivitelt, minthogy ott állítólag ők maguk akar­nak nagy gabonakészletet fölhalmozni. A halmokat, melyek a küsztendje-csernavodai vonal mentén van­nak, fölszerelték Krupp-ágyúkkal. A porta azon ga­bona egy részét, melyet a belföldi kölcsön fejében kapott, mint élelmet a bolgárországi várakban szán­dékozik fölhasználni. A szerb miniszterválságról és Szer­bia actiójáról Írják az égoszai lapnak: Szevcsa Mihajlovicsnak, a névleges miniszter­­elnöknek visszalépése a kormányban az actió miatt­­ támadt véleménykülönbség nélkül jelentéktelen eset ■ Cserkaszky lemondása. A »Deutsche Zig«-nak írják Bukarestből. Egy orosz ezredestől, ki ép most érkezett ide Gorni-Stu­­denből, következő teljesen hiteles híreket hallok a bulgáriai orosz helytartó lemondása felől. Az ajat­­sári vereség után közvetlenül nagy izgalom volt az orosz főtáborkarban. Különösen izgatott és roszkedvű volt a czár. Egyúttal az a hir is kezdett szárnyalni, hogy az angol konzulok kezdenek nagyon behatóan foglalkozni a kozákok által elkövetett kegyetlensé­gekkel. Ez a hir még roszabb kedvbe hozta a minden oroszok czárját. »Ezt parancsoltam-e én? kiáltotta ingerülten. »A bűnösök példásan meg lesznek bün­tetve. Rögtön elrendelem ellenök a vizsgálatot.« Ez megtörtént haladéktalan, de a vizsgálatnak nem lett kielégí­ő eredménye, mert egyik kozáktiszt a másikra hárította a felelősséget. Végre mégis konstatálták, hogy egy Krapotkin nevű ezredes némileg kompro­mittálva van. A czár magához hivatta őt s orosz módra lehordta. A tiszt azonban igy mentette ma­gát : »Ártatlan vagyok, felséges ur; én csak amaz utasítások szerint jártam el, melyeket Cserkaszky herczeg kiadott.« A czár hivatta a helytartót s Ka­­potkinnak előtte kelle ismételnie, a mit mondott. »Igaz ez?« kérdé haraggal a czár. »Igaz fölség; én mindig azt ajánltam, tartsák szem előtt a mi szigorú A bolgár harcztérről­ (A .''Daily Telegr.« sürgönyei.) Adrinápoly, aug. 29. Szulejmán pasa teg­nap megtámadta az oroszok állásait a Sipkaszoros­ban. A török ágyuk tiz órakor kezdtek tüzelni , fél­óra múlva a gyalogság is a harczba bocsátkozott. A tüzérség kitűnőn működött, minden golyó az ellen­ség ütegei közzé csapott le s ott pattant szét. Két orosz ágyú hirtelen leszereltetett. A gyalogság ez­után oly közel ment az oroszok sánczaihoz, hogy a törökök kénytelenek voltak az ágyúzással felhagyni. A muszkák minden ponton visszanyomattak. A tö­rökök felségesen harczoltak, a hegyet könnyen meg­­mászták és szuronyszegezve elűzték az ellenséget. Az oroszok ezután egy oly helyre vonultak vissza, mely­ből lőréseken át lőhettek és teljesen fedezve voltak, úgy hogy a kifáradt török katonák, minthogy az idő is igen előre haladt, felhagytak a további üldözéssel. Éjszaka azonban a törökök ágyukat vittek egy hegyre az ellenség oldalába, minek következtében az oroszok kénytelenek lesznek vagy megadni magukat vagy összejövetnek. A veszteség mindkét oldalon kétségkívül súlyos, azonban ma még számba nem vehető. A törökök oly hősiséggel harczoltak, mely túltesz minden magasz­­taláson. Ma reggel újra elkezdődött a csata, a törökök az oroszok utolsó hadállásaihoz még közelebb nyo­multak. Az emberek oly könnyű szívvel mentek a tűzbe, mintha csak parádéba mennének, s a gyalogság hősiesen rohanta meg az ellenség tüzérségét. Az orosz pozítiók hamar el lesznek foglalva, de miután ez újságot azonnal továbbítani akarom, a részleteket külön fogom megsürgönyözni. A vörös kereszt és a Stafford ház ambulánsai itt vannak a helyszínen, de az orvosi személyzet túl van halmozva munkával s távolról sem tehet ele­get a szükségnek. Sarnasuflár, Sumlán át, kedden éjszaka. Baker pasa s az ő törzskara gondosan megvizsgálta egy kémszemle alkalmával az oroszok hadállásait s az összes hegyeket a Lomvonal mentén. Az egész vo­nalat bokrokkal és cserjékkel borítva találták, az erdőség némely helyen oly sürü volt, hogy alig lehe­tett előrehaladni. Kémszemle-csapatunk egy lovas osztagból állott egy igen értelmes tiszt vezetése alatt és két zászlóalj gyalogságból, melyet a Karatepenél parancsnokoskodó őrnagy vezényelt. Ez a tiszt kel­lemetlen tapasztalattal kezdi feladatát. Az előőrsök ránk lőttek, mielőtt tudathattuk volna velük, hogy kik vagyunk. Szerencsére a távolság nagy volt és senki nem sebesült meg. A domb tetejére érve, Hai­­dekőitől mintegy 3000 lépésnyire két orosz zászlóaljt s egy hidat is láttunk a Balgrád felé vezető úton. Ahhoz közel előkészületek voltak téve a sebesültek fölvételére. Épen befejeztük szemlénket, midőn vág­tatva jött egy futár tudatni, hogy az orosz lovasság közeledik, erre eléjük küldtük a gyalogságot s a törzstisztek visszaindultak, a velők volt katonák na­gyon le voltak hangolva, hogy nem verekedhetnek meg azonnal az oroszokkal. Hátra tekintve, lángban láttunk egy falut, Sa­­dinának kellett lenni, azon irányban, a merre Medjib pasa a rasgradi hadsereg balszárnyától kémszemlére előre ment. A pasa ott egészen Karahaszánig előre merészkedett, ott két ágyút vett észre, melyet elvágni igyekezett, de látva, hogy tíz orosz zászlóalj közele­dik, kísérletével felhagyott, miután a kémszemlét ő is szerencsésen végrehajtá. A török csapatokhoz parancs ment, hogy tart­sák tiszteletben a halottakat. Salik pasa megtudván azt, hogy katonái egy orosz tiszt tetemét megcsonkí­tották, szigorú vizsgálatot rendelt, s a tetteseket meg­büntette. A halottakat mind gondosan eltemetik a törökök s m­inden sirt egy fejfával jelölnek. Popski­i lakossága Salib pasánál tisztelgett, je­lenték, hogy az oroszok meggyalázták a nőket s ezért ők boszut akarnak állni és a hadseregnél kívánnak maradni, míg Popskieibe mehetnek. Salib pasa a ba­­sibozukokat felvette hadseregébe, hogy szigorú fel­ügyelet alatt tarthassa azokat, a cserkeszek azonban nem hajlandók a szigorú katonai fegyelemnek magu­kat alávetni. Az ázsiai harcrtérről. A most érkezett legújabb sürgönyből már tud­ják olvasóink, hogy ott is támadóvá vált a törökök hadművelete. Jellemző, hogy míg az oroszok egyre erősítést kénytelenek küldeni az ázsiai harertérre és még­is kudarc­ot vallanak, addig a törökök a vissza­vont csapatok daczára is oly erőben vannak még e harertéren, hogy támadólag léphetnek fel. B a t u m, aug. 29. Az orosz hadsereg 62 had­­o­sztálya 48 ágyúval és 12 zászlóaljjal Erivánba ér­kezett Tergukasoff seregének erősbítésére. Ezen had­mozdulat az Ifek Yolon át Erze­um felé vezető utat látszik fenyegetni. Ismail pasához segédhadakat küldtek. Arda­­bánból két hét óta nincs hír. Mukhtár pasa megint megtámadni készül az oroszokat, mielőtt segítséget kaphatnának. Musztafa pasa Karszból, Faizi pasa táborkari főnök és Hadzsi Resid pasa most ültek össze hadbí­róságot képezendők más tábornokokkal együtt Sabri pasa fölött An­ahánból és Fáik pasa fölött Vanból. A szultán egy küldöttség által köszönetet és elismerést mondatott Mukhtár pasának a Gedikler­­nél vívott győzelemért. Kösekiöj Draufalkiöj Kebir-Jenikiöj Kaj abase ( i Basislerc Hajdarkiöj Sahar Tepe * PonklöJ C Balci-Jummkiőj® Sultankiöj 0 Karagac Jazlarí 0 Mehmedkiöj Sarnasuftar O'. -5 s> @ Sojlan Tép Ak-Melimedkiöj Q •" 0 Kediövrevr tis^ Besim-Pasakiöj 0 @ Seperi © Kizilar Kiiciikkiőj i i J,-Derekiöj 0 Arablar Konakkiöj @ ’ Karahasankiöj © @ “eskiöj 0 Tuvkaner Jázufanlar 0 0 Saltiklar Annak is »jaj!« Az is szerette őt. Mit tett ő e leánynyal ? Kegyetlenebbé bánt vele, mint azok az istencsúfolók, a­kik meg akarták csonkítani. Nem m­egszabadítója, hanem elvesztője lett ő. Előbb ma­gáévá tette testét lelkét, elrabolta a szivét, minden érzelmét, s akkor eldobta magától, eltemette élve, megfosztotta az utolsó vigaszától, a panasztevő szó­tól. Az oly hű volt hozzá, mint az arany, úgy szeret­te őt, mint az Istenét, s ő eltiporta őt, mint egy ör­dög ; kisértetet csinált belőle! — Az al­edotól kellett-e meghallani ezt is ? — olyan jó álmokat ad a Daal Isten? Egyszer az át nem látszó ablakot halk kacsintás éri kívülről. Riumin, hogy kiláthasson a szabadba, lélekze­­te melegével olvasztott egy kerek foltot a jégbokréta közepébe. Künn az ablaka előtt egy szürke köpenybe bur­kolt alakot látott meg, mely mozdulatlanul állt ott, palástjának csuklyája a fejére volt húzva. »Ki az?« kiáltá rá Riumin az ablakon ke­resztül. Az éjféli látogató nem felelt. Riumin másodszor és harmadszor is ismétle a megszólítást, a harmadiknál a rejtélyes alak hátra tolta fejéről a csuklyát. A hóvilág megismertette arczát, Izméne állt ott. (Folytatása következik.) GRÉVY.*) Írta: Reményi Ambrus. Alig van egész Európában oly hírlapolvasó, a­ki életében legalább egyezer nő hallott vagy olvasott volna valamit az amendement Grévyről. Magában Francziaországban, különösen a második császárság ideje alatt, oly gyakran emlegették ezt *) .A harmadik köztársaság fér­fiai r­ezim alatt közöl a Budapesti Szemle legközelebb megjelenendő füzete Reményi Ambrus ismert tollából három szép arczképet, melyek közü­l az egyik Grevyt, másik Dupanloup-t, harmadik Mac Mahont­­vázolja. Szerző szívességéből közöljük belőle az arczképek elsejét, az amenderafijit Grévyt, hogy maga Grévy is nagy kedvteléssel szokta elbeszélni, mint jött hozzá egyszer egyik juravidéki parasztválasztó­ja, s kérve-kérte, mondaná meg neki: hogyan is "htják őt tulajdonképen ? Grévy úrnak e, vagy Amen­dement urnak ? A politikusok meg mélyreható elmélkedésekbe bocsátkoztak a fölött, hogy mi minden nem történt volna, ha az 1848-as nemzetgyűlés ezt az amende­­ment-t elfogadja vala. A második császárság sohasera jött volna létre; Olaszország nem lett volna szabad­dá . Németország egyességessé , a Krimháború sem tört volna ki, szóval világrészünk történetének folyása egészen mássá lett volna, ha azt a harmadfél sort, melyből Grévy módosítványa állt, fölveszik a franczia alkotmányba. Az ily elmefuttatások engem Pascal tréfájára emlékeztetnek, a­ki egyszer ezt írta: »Ha Cleopatra asszony pisze orrá lett volna, ma az egész világ fo­lyása, formája más lenne«. És a nagy Pascalnak akadt egy igen tiszteletre méltó és tudós kommentá­tora, a­ki váltig bizonyítgatta a világnak, hogy a mester mily igazán és bölcsen szólt ebben a dologban is. Mert ha Cleopatra orrocskája csakugyan pisze lett volna, bizonyos, hogy Antonius nem szeret bele; de ha Antonius nem tesz szerelmessé Cleopatrába, nem is hagyja el Octaviát, következésképen nem ha­­sonlik meg Octaviussal, az actiumi csatát nem vívják s az actiumi győzőt nem teszik meg Augustusnak és imperatornak; a Caesarok gyalázatos kora nem kö­szönt be — szóval az a világ egész ábrázata mássá lett volna, ha Cleopatra orra akár rövidebb, akár hosszabb lett volna, mint a milyen volt. . . . Az ily furfangos, fogós tréfákra nem sokat adok; nem is hiszek bennök, akár régi, akár újkori eseményekre alkalmazzák is azokat. Iktassatok vala­mely alkotmánylevélbe néhány sorral többet vagy kevesebbet, hagyján! ez sohasem változtathatja meg egy nép, még kevésbbé az egész világ sorsát. Nem olyan a sors, mint valami fűzfapoéta, a­ki, ha egy rímre nem talál judencziát, egész költeményét kény­telen sarokba dobni. Ha valamely nép megérett vég­zetére, akkor betelik rajta az; ha a történelem szük­ségszerűsége és isten bölcsesége a változást vagy fel­forgatást elhatározták, mi nem tartóztathatjuk azt fel többé se erőszak, se elnyomás, legkevésbbé pedig írott beszédek által, melyeknek a való világban nem felelnek meg a tények. Ezért is erős meggyőződésem hogy se Grévy úr, se Amendement ur nem bírták vol­na megakadályozni a második császárságnak, s mind­annak, a­mi vele járt, létrejövetelét. Azonban ez a mendement híres emberré tette szerzőjét, fokról-fok­­ra emelte, mindenféle kitüntetést megszerzett számá­ra ? talán megszerzi neki a a legmagasabbat is: a fran­­czia köztársság elnökségét. Ezért nem lesz fölösleges, ha néhány fölvilágosít? fordítok reá. Ama végzetteljes könnyűség, a­mmelylyel a fran­­cziák az idegen eszméket fölfogják és elsajátítják, az 1814. és 1830-iki franczia alkotmányok szerkesztőivel elhitette, hogy a kormányhatalom három felé osztá­sának rendszerét csak életbe kell léptetniök s ez Francziaországban is ugyanazon eredményeket fogja létrehozni, a melyeket Angolországban tapasztaltak. Nagyban tévedtek s tévedésök két nagy forradalmat hozott az országra. Hasonlóképen az 1848-iki köz­társaság doktrinerjei azt hitték, hogy az egész ame­rikai rendszert, úgy a­hogy azt Tocqueville leírta, csak át kell plántálniok Francziaországba, s ezzel már meg lesz alapítva a demokratikus köztársaság Európa kellő közepén. Grévy úr, a­mi gyakorlati észjárásának becsü­letére válik, bellátta e felfogás visszásságát; azért azt követelte, hogy a köztársaságnak egyátalában ne legyen elnöke. »Polgárok, —igy szólt az alkotmányról tartott beszédében — ti nagy veszedelembe zúdítjátok a köztársaságot. A ti köztársasági elnökötök bírja a királyok minden jogait, s a nép választottjának egész erkölcsi varázsát. Igaz, hogy e hatalom nem lesz örökség útján átszállíthatóvá, hanem megmarad ideiglenesnek. Csakhogy ép ez azon körülmény, mely még veszedelmesebbé teszi. Biztosak vagytok-e a felől, hogy azon férfiak sorában, a­kik a hatalom pol­­czán egymást követni fogják, mindig csak tiszta republikánusok fognak előfordulni ? arra törekvők, hogy az elnökséget szeplőtlenül szállítsák át utód­­jukra ? Biztosak vagytok-e a felől, hogy nem fog kö­zöttük oly nagyravágyó akadni, a­ki arra töreked­hetnék, hogy hatalmát tartóssá változtassa át ? s ha ez a napravágyó épen népszerű ember, talán tábor­nok, a hadi dicsőség fényében tündöklő hadvezér, a­ki a francziákat mindig el szokta csábítani, vagy valamely dicsőséges uralkodó család egyik-másik sarjadéka, és ha a nép mindehhez még a válság és nyomor állapotában sínylik, midőn hajlandó szabad­ságát is feláldozni annak javára, a ki terveit álnok ígérgetések alá rejti-------mondom, ki biztosít ben­neteket arról, hogy nem akad ilyen ember s nem köszönt be ilyen idő, a köztársaság megdöntésére... ?« Hogy mindezen veszélyeknek eleje vétessék,a szó­nok következő módosítást ajánlott az alkotmányhoz : » A nemzetgyűlés a végrehajtó hatalmat egy polgárra ruházza­ a ki a »miniszter-tanács elnöke« czírmét viseli. »A miniszter-tanács elnökét a nemzetgyűlés vá­lasztja s bármikor leteheti.« Hogy e szavak egész becsét és politikai böl­­cseségét felfoghassuk, arra szükséges, hogy amaz idők híres republikánusainak végtelen együgyűségét és po­litikai belátásuk korlátozottságát tekintetbe vegyük. E híres férfiakhoz tartozott Hugo Viktor, a nagy Hugo Viktor, a­ki utóbb Napokon le petitet írta, és a Chatiments-okat. Az a törvény volt tárgyalás alatt, a­mely a Bonaparte családnak ism­ét megengedte, hogy Francziaországba visszatérhessen. E törvény­ja­vaslat védelmére Hugo Viktor egy oly beszédet tar­tott, a­mely örök emléke marad annak, hogy mily politikai képtelenségekre vetemedhetik költői láng­ést. A szónok azzal kezdi gyönyörű beszédét, hogy úgy érzi magát, mintha atyja, ki a császárság egyik beírás katonája volt, kelne ki sírjából és szólna hoz­zája ekképen: »Beszélj!« — úgy érzi, mintha az új idők szelleme, a­mely őt táplálta, ezt mondaná neki: »Midőn a forradalom kitört, Francziaország kapui néhány franczia előtt el voltak zárva; a forradalomnak minden kaput ki kell nyitnia, igy szólván : »Lépje­tek be!« »A mi engem illet — igy folytatta beszédét szónokunk — midőn látom, hogy a lelkiismeret mi­kép aljasodik el az emberekben, hogy a pénz mint uralkodik mindenek fölött, hogy a corruptió mint terjeszkedik s a legmagasabb méltóságok, a legocs­­mányabb vágyak által szennyeztetnek be; midőn nap­jaink nyomorúságának szemtanúja vagyok, mindany­­nyiszor múltúnk dicsőségére gondolok és ilyenkor úgy érzem, mintha a kamarához, a sajtóhoz, sőt egész Francziaországhoz így kellene szólanom. Beszéljün­k már egyszer a császárról, ez mindnyájunknak épülé­sére és vigasztalására fog lenni!– így Hugo Viktor. Volt azután egy másik költő, a politizáló költők legveszedelmesebb fajtá­jából, egy nagyravágyó költő, a ki maga szeretett volna a köztársaság elnökévé lenni s ezért Grévy in­dítványa ellen a lelkesült jesuitismus áradozó sza­vaival küzdött: »Ha a nép téved,— igy szólt a nagy Lamartine — ha elhagyja magát vakittatni elmúlt dicsőségé­nek fénye által; ha az első lépés megtevése után mind­járt lemond souverainitásáról és visszavonul, mintegy megijedve azon mű nagyszerűségétől, melyet számára a köztársaság képében alkottunk; ha biztosságát, mél­tóságát , szabadságát fel akarja áldozni egy tör­téneti emlék javára; ha így szól: »vezessetek vissza a régi monarchia igájába« ; ha bennünket is megha­zudtol s maga magát is meghazudtolja — baj ez, de a nép maga akarta! Isten és a nép mondjanak ítéle­tet ! A gondviselés számára is kell valami tenni valót hagynunk!« Ezt a képmutató önzést, melyet a dalokban bús­­lakodó republikánusnál láttunk, föltaláljuk legtöbb pártfelénél és ellenfelénél e­gyaránt. A radikális re­publikánusok, a mérsékelt republikánusok, a socialis­­ták (természetes, hogy a monarchisták is) valameny­­nyien hitték és remélték, hogy egykoron az elnökség birtokába fognak jutni s ezért egy értelemmel elle­nezték Grévy javaslatát, a­mely 643 szóval 158 elle­nében csakugyan vissza is vettetett. Mindazok közül, a­kik a napóleoni dicsőség egyetlen örökösét akkor látták, senki s­em gondolt rá, hogy ez az ember válhatnék veszélyessé a köztár­saságra. * Kétszer csalt ő meg bennünket, — mondja Thiers Napoleon III. bukása után — először, mielőn azt hitette el velünk, hogy ostoba; másodszor, midőn lángésznek hazudta magát. 1848-ban Napóleon Lajos még az előbbi szere­pét játszotta. (Vége következik ) I­mény lett volna. Mihajlovics és Gruics ugyanis elle­nezték a háborút főleg azért, mivel Szerbiát nem tartják arra eléggé elkészülve, s Oroszországban nem bíznak. E véleménykülönbség azonban csakha­mar kiegyenlíttetett s Mihajlovics szabadságideje csakugyan egészségügyi okokra vihető vissza. A­mi a szerbek újabb actiójának indokait il­leti, azok a következők: A szerbek szeretnék a ta­valy szenvedett csorbát kiköszörülni, továbbá szeret­nének egy bizonyos területnek birtokába jutni, hogy az e nagy háborút követő békekötésnél üresen ne maradjon a zsebük. A helyzet, úgy hiszik, most sok­kal kedvezőbb, mint tavaly. A diplomatiai akadá­lyok az actio ellen el vannak hárítva. Ausztria nem fog interveniálni Szerbiában. A török hadsereg most teljesen igénybe van véve, úgy hogy Szerbia 40,000 főnyi sereggel most többet kivihet, mint tavaly 170 ezer főnyivel. És végül Szerbia nem mondhat le , »missiójáról.« A múlt évi fáradalmak gyümölcseit a szerbek most akarják beszedni. Az oláhokat már kezdik rákaparni a kan­csukára. A legújabb orosz-oláh megállapodás előtt ugyanis, az egyes oláh csapatok egyszerűen beosz­tottak az orosz hadseregbe, s ott teljesen azon sza­bályoknak vettettek alá, mint a többi orosz katonák. A barbár büntetésnemek, melyekkel az orosz kato­nák lelkesedését ébren tartják az oláhokra is alkal­maztattak, s nem egy oláh katona kóstolta meg a 9 ágú korbács izét. Midőn az oláh hadügyminiszter a főhadiszálláson e­miatt panaszt emelt, azt mondták neki egyszerűen, hogy e büntetés nem az o­r­o­s­z had­seregben szokásos. Az oroszok nagy mennyiségű do­hányt szállítottak be az Oláhországba — mit sem tö­rődve azzal, hogy ott a kormány a monopóliumot egy társulatnak bérbe adta. Minthogy a társulat ez által óriási mértékben károsodott, most pert szándé­kozik a kormány ellen indítani. Orosz lapokból. A »Sevremmija Gro­­jestija« a sipkai harczról írva így nyilatkozik : A fiarcz folyik. Megtartjuk-e positiónkat ? Sem nem bá­torítjuk magunkat, sem nem engedünk helyet a kis­­lelkűségnek. Nem bátorítjuk magunkat azért, mert mi a balkánontúli menetelt sohasem tartottuk más va­laminek, mint merész vállalatnak. Nem engedünk he­lyet a kislelkűségnek, mert, a­mint többször kimon­dottuk, ez nem az egyedüli, s nem is a legelőnyösebb út a végleges diadalhoz. Azonkívül Oroszországnak Törökország fölötti felsőbbsége oly nagy, hogy arról kétség sem foroghat fel, ki fog győzni : a különbség csak az időben, az erőfeszítés fokában áll. Csak ez az egy nyugtalanít minket, hogy még sokáig kell várni, míg a csatatéren 570 ezer ember lesz összegyűlve. A végeredmény biztos, de mily áron lesz ez elérve. Olyan áron, hogy a nyugati határaink majdnem katonaság nélkül maradnak. Ezt pedig an­nak jeléül lehet tekinteni, hogy ezen oldalról biztosak, vagyunk és mily áron lesz ez ? Politikában nem ismerik az ingyen szolgálatot. A­mint állítják, Vilmos császár biztosította Ferencz József császárt, hogy az oszt­rák érdekek Oroszország által tekintetbe vétetnek , de az osztrák érdekek nem azonosak Oroszorszá­géval, sőt ellenkezők. Ezt tudja Oroszország, de Európa is, s azért oly nagy erőfeszítéssel folytatnunk kell a háborút, előre tudva,hogy érdekeink nemcsak nem azonosak,ha­nem hogy az ellenkezőkre is lekötelezzük magunkat? Ezért ismételnünk kell, hogy ha azonnal elhatároz­tuk volna magunkat saját és a szlávság érdekében erélyesebben eljárni, sem annyi időt, sem embert, sem pénzt el rém pazaroltunk volna s főleg nem kel­lett volna magát semmire sem kötelezni. Sok el van már mulasztva, habár el nem vesztve­ rendszerünket.« »Azt hiszi tán, hogy Lengyelország­ban vagyunk ?« kiáltott haragra bőszülve a czár ; ez országnak neve Bolgárország s egész Európa te­kintete rajtunk csüng.« A helytartó erre így dado­gott: »Az orosz czivilizáczió rendelkezéseket tesz szükségessé . . .« de nem fejezhette be mondatát, mert a czár majdnem kiabálva vágott szavába: »Elég, elég, torkig vagyok czivilizácziótokkal. .. Mind pad­­lecy (nyomorultak) vagytok . . . posebol won! (ki vele.) Ezzel az elbocsátás ki volt mondva, noha ké­sőbb sok befolyásos egyéniség azon dolgozott, hogy a czárt jobb érzelmekre tudja hangolni a helytartó iránt. KÜLÖNFÉLÉK. — Király ő felségét a kassai tábor had­gyakorlataira elkíséri Tisza Kálmán miniszterelnök és Szende Béla honvédelmi miniszter. A király és kísérete szeptember 8-án reggel 7 órakor érkezik Kassára, s a bevonulás a Széchenyi-ligeten s a ma­­lom­utczán keresztül történik a királyi szállóhelyül most már határozottan kijelölt püspöki palotába, míg a Dessewffy-palotában Lipót herczeg vesz lakást. Ő felsége kísérete 217 személyből áll, köztük 27 kül­földi attaebé, s így Kassa, egy még sohasem látott fényes társaságot fogad falai közé, mihez még az is járul, hogy a lakosok száma az épen most történendő központosítás által megkétszereződött. A király Kas­sán szeptember 13 ig marad. 8-án délelőtt a katonai, egyházi s polgári hatóságok tisztelegnek ő felségénél, 8-án s 9-én délután a lófuttatást nézi meg, az első nap estéjén pedig színházi díszelőadás lesz. Az ün­nepélyes kivilágítást a második estére rendezik; 10., 11. s 12-én lesznek a nagy hadgyakorlatok, s három­­nap délutánját és a második nap délelőttjét, esetleg pedig szeptember 13 -át a különféle intézetek meg­szemlélésével, audiencziákkal s egyéb kirándulások­kal töltik be. A trónörökös valószínűleg csak szep­­tember 11-én érkezik Kassára. — A török sebesültek számára a következő gyűjtéseket vettük: Abban a meggyőző­désben, hogy a népgyűlések által kimondott egyhangú rokonszenvet tettel is szükséges igazolnunk, a loson­­czi Önkéntes tűzoltó egyesület Losoncz város terüle­tén gyűjtést rendezett, melynek eredményét, 310 frtot és egy darab sorsjegyszel­vényt Czóbel Károly és Draskóczy Ede beküldék hozzánk. — Palánkáról Harlikovics gyógyszerész 22 frtot küldött be, mely összeg Lajos napján baráti körben gyűlt össze. Hoz­zájárultak : Nagy József 5 frt, Herczeg Gyula 5 frt, Jusics Lajos, Nikolics Simon, Kolozsvári Sándor, Szendefi, Karácson Gyula, Zsámbokréty Gusztáv, Malin Károly, Zsigmond Göntér, Szűcs Lajos, Heil Péter, Harlikovics és a jelen volt zenebanda egy-egy írttal. — Znióváraljáról Nemes János 28 frt 20 krt küldött be, mely összeg Turóczmegye h. alispánja, Velits Ágoston nevenapján gyűlt össze. Ez adakozás­hoz járultak: Velits Ágoston h. alispán 5 frt, Mennyei János tanfelügyelő 2 frt, Velits Alajos földbirtokos 1 frt, Velits Boldizsár szolgabiró 1 frt, Szenessey Ist­ván magánzó 1 frt, Atlantisz Rezső közalap, erdész 1 frt, Mozer Tivadar r. kath. plébános 1 frt, Kossuth Rezső aljegyző 1 frt, Csepcsányi Vendel megyei köz­gyám 1 frt, Csepcsányi Ferencz tiszti ügyész 2 frt, Ulrich Vendel képezdei tanító 1 frt, Jeszenszky Já­nos várnagy 1 frt, Janovszky János r. kath. plébános 1 frt, Csepcsányi Atilla ügyvéd 1 frt, Burcz Károly megyei aljegyző 1 frt, Rosza János ev. lelkész 1 frt, Vladár Pál földbirtokos 20 kr, dr. Koralovszky járás­orvos 1 frt, Velits Smielovszky Már­ia urhölgy 1 frt, Burcz Paula urhölgy 50 kr, Velits Áldotka urhölgy 1 frt, Bursáth István r. kath. plébános 1 frt, Za­­borszky Adolf körjegyző 50 kr, Nemes János kir. aly bíró 2 frt. — »M­agyar emberek most igen gyakran látogatják Kossuthot Baracconeban — írja Helfy Ignácz a »Népzászlójá«-nak — és ő szívesen látja őket mind, ámbár néha boszankodik azon, hogy né­mely látogató közzé tevén a vele folytatott beszélge­tést, olyanokat is mondat vele, miket sohasem mon­dott. Így például nem rég egy hazánkfia előadása nyomán az újságok fölemlítették, miszerint Kossuth azt beszélte volna neki, hogy fia Ferencz Londonban telepedett meg, ahol egy nagy t­űi g­y­á­r­t alapított, Lajos pedig Velenczében nyitott nem tudom miféle üzletet.A hir eljutott az angol lapokba s a következé­se az lett, hogy Kossuth számos angol barátja s lon­doni üzlet­emberek levélben fordultak az öreg úr­hoz, hogy hát hol van az a gyár és fia lakása, hogy meglátogathassák vagy üzleti összeköttetésbe lépje­nek vele ? Hogy lehet - e s e n á­t Londonnal, kénkő-­ bányát tűgyárral, a felső olaszországi vasutakat velenczei üzlettel összetéveszteni —­ ez kissé nehezen magyarázható. S pedig mindezt Kossuth Lajos szá­jából hallotta az illető! Bizony borzasztó. Nem kevés­bé borzasztó a sok kéregető levél, melylyel nem szűn­nek meg nála alkalmatlankodni némely Kossuthimá­­dó hazánkfiai. Megérdemelnék, hogy névlajstromuk közzététessék. Talán amazok némi ellensúlyozásául érkeznek már napok óta a haza minden részéről a jó szerencsekivánatok Lajos napjára. Ezeknek némelyi­ke valóban megható szavakba van öntve. Az öreg ur elolvassa egymásután s szótlanul leteszi íróasztalának egy szögletébe; de meglátszik rajta, hogy a szives megemlékezés nem hagyja érintetlen szive húrjait. Kossuth környezete igen jól van. A jó Ihász folyton osztja rendü­letlen hűséggel az öreg úr örömét, bá­natát, és emellett­­ bizik, ámbár nagyon boszanko­dik, ha az ember ezt ráfogj­a; ifjabb Kossuth La­jos pedig folyton izmosodik, valóságos testi és lelki Herkules. Ferenczet sajnálatomra nem láthattam. E napokban látogatást tett itt T­ü­r­r István Cue­c­h i olasz képviselővel, ki nem rég Budapesten volt. Hol­nap (23-án) vagy holnaputánra ide várjuk Simonyi Ernőt.« — A főváros luezaszékének, a lipót­városi bazilikának építési költségei az előirányzott összegnél valamivel magasabbra rúgnak, mert a tem­plom körüli bazárboltok közül sok üres és nem jöve­delmez. Folyó év július hó 26-ig a templomalap be­vétele volt 64,500 frt, kiadása pedig 72,068 frt, a ki­adási többlet tehát 7568 frt.­­ Az ez évben még véghezviendő munkák költsége tesz 43,602 frtot, mely a már eddigi kiadási többlettel 51,170 frt tesz; en­nek fedezésére azonban csak mintegy 39,380 frt be­vétel remélhető, miért is a főv. tanács feliratot inté­zett a vallásminiszterhez, hogy ezen deficit enyhíté­sére a vallásalapból legalább 5000 frtot utalvá­nyozna.­­ A tabáni nagy tűzesetre vonatko­zólag a következő sorokat veszszük. Tegnap esti 9 óra tájban a közvágóhídról a két nyulutczai 2-ik számú városi tűzoltóőrség tüzijelt kapott, a figyelő toronyőrök e tüzet nem jelezték, noha a nagy világos­ság a szénaton­ál már rég látható volt, mire vala­mennyi a Duna balpartján levő városi és ön­kéntes tűzoltó őrségek kivonultak. A tűz az össze­kötő vasútnak egy távol eső épületében tört ki s nem nyert nagy terjedelmet. A tűzoltók megérkeztekor a tető már leégett, a késedelem oka egyrészt a nagy távolságnak, másrészt pedig a tekervényes, még já­ratlan útnak tulajdonítható. Daczára a nyilvános útón történt felszólalásnak, a városi tűzoltóparancs­­nokság ismét azon menthetlen könnyelmű­séget követte el, hogy egy a városon kivül távol eső kisebb tűzhöz egész erejét kivitte, s az egész vá­rost védtelenül hagyta. Szerencsétlenségre a buda tabáni őrség tartalékul a plébániatéri főőr­ségre rendeltetvén, a budai rész tűzoltóság nélkül hagyatott, így természetes, hogy a Tabánban kiütött tűznél a tűzoltóság távollétével tündök­lö­tt. A tűz 11 óra tájban ütött ki s a tűzoltók 12 óra körül értek be a távoli tűztől, igy semmi sem ter­mészetesebb,mint hogy a kellő pillanatban segélyt nem nyújthattak.A tartalék tűzoltóőrség nem rendelkezvén a kellő számú kendertömlőkkel, a vizet nem nyerhették a közeli Dunából oly mennyiségben, mint azt nyerhet­ték volna, ha észszerűtlenül védtelen állapotban nem hagyatik a város. Van a városnak jelenleg két nagy gőzfecskendője, ha ezek idején a Dunához állíttat­nak, roppant mennyiségű vízzel látják el a számos fecskendőket. Midőn a tűzoltók a parancsnokokkal együtt megérkeztek a tűz helyszínén, még akkor is csak elkésve egy gőzfecskendőt hozattak működésbe, a másik még a reggeli órákban is a plébániatéri őr­ségen díszelgett. A városi tűzoltó őrtanyákon egy p­ar­a­n­cs­no­k­sá­gi rendelet van kifüg­gesztve, mely szerint az őrségeknek szigorúan megtiltatik, hogy a vámokon kivül levő tüzekhez ki­vonuljanak. — Hogyan történhetik meg még­is, hogy minden távoli tűzhöz az összes tűzoltóság kivonul, s a város ilyenkor rendszerint védtelen álla­potban hagyatik? Valóban, ha a város százez­reket áldoz a tűzoltó intézmény fentartásáért a lakosság pénzéből, jogosan lehet kívánni, hogy a vá­ros szigorúbb felügyeletet gyakoroljon ezen intézmény fejeinek gondatlan el­járása fölött, mert megtörténhetik, hogy hasonló indokolhatlan intézkedés mellett nem egyes utczák, de egész városrészek eshetnek egyes emberek önké­nyének és szeszélyének áldozatául.­­ Az országos mintarajzi is­kola és rajztanár képző intézetnél a beírás szep­tember hó 10-dikétől, ugyanazon hó 15-dikéig az intézet sugárúti tanépületében (60-dik szám alatt) naponkint délelőtt 10 és 12 óra között törté­nik. Később jelentkezők szeptember hó végéig csak kivételesen a tanári karhoz benyújtott folya­modvány alapján vétetnek föl. A­ki középiskolai rajztanár jelöltül kívánna belépni, érettségi bizonyít­ványát kell előmutatnia. Alsóbb fokú rajztanító jelöl­tek fölvételére elegendő a középiskola 6-ik osztályá­ról szóló, vagy az elemi tanítói oklevél bemutatása.

Next