A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-14 / 268. szám
269. szám. XV. évfolyam. Budapest, 1877. Vasárnap, október 14. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 firt — kr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . • 1 »» — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HÓIT XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hon« meg jelen naponkint kétszer.) October hóra.................. S3 íz. october-novemberre . , 4 » october-decemberre . , 6 » Az esti kiadás póttal külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. gSjT’ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő.A »Hon« asertt.s kiadó-hivatalé. swirir-nrru-inanmuini« ■ 'rural—e Budapest, október 13. Az országháziból. (Napirend: szeszadó, tárgyalás — egyebekről.) Akármit csinál a szabadelvű párt, hogy minden kérdés érdemlegesen és a maga idejében vitattassék meg, — az ellenzék mégis csak mindenből vagy keleti politikai, vagy kiegyezési vitatkozást csinál; sőt Mocsáry tegnap, és Ragályi ma, még azt a mesterfogást is megmutatták, hogy mikép lehet szeszadónál , keleti politikáról és vámközösségről együttesen beszélni, anélkül hogy a tárgyalás alatt levő kérdéshez szólanának. Ebbe a hibába, fájdalom, az egy Kaas báró (bizonyos mértékig) kivételével, mindenik ellenzéki szónok beleesett ma is. Kaas is beszélt eleget régi vádjairól és a pénzügyi politikáról , de legalább megvan az az érdeme, hogy érdemlegesen szólott a javaslathoz is. Bár ezt inkább csak kívülről vett indokokkal támadta meg, mert nem szólhatott a javaslat alapeszméje ellen, sőt helyeselte azokat; tehát beszélt arról, hogy az osztrákok egyebet határoztak, úgy a foktartalomra, mint a terményadóra, sőt a 80 milliós bankadósságra nézve is és ezekből ő azt következtette, hogy már csak azért sem kell elfogadni a javaslatot, mert kétes, ha váljon a magyar parlamenti többség megmarad-e álláspontján? Azt hiszszük, hogy az ilyen okoskodással lehet az osztrákok követeléseit nevelni, de nem a magyar törvényhozás tekintélyét és a többség elhatározását megingatni. Még csodálatosabb volt az ő okoskodása a tekintetben, hogy nem ösmeri a kereskedelmi politikát, nem ösmeri a budgetet, a quótakérdés eldöntése kétes, tehát nem lehet megszavazni a szeszadó törvényjavaslatot. Ez a logika törvényeivel nem fér ugyan össze, de hát az ellenzéki »sic volo«-nak beillik. Mert így ugyan még azt is lehetne indokolni, hogy baculus in angulo, ergo plust; mert az adóemelés és a restitutió kérdése, látszólag összefügg ugyan a budgettel, illetőleg a kereskedelmi politikával; de csak látszólag; mert nem csak azért emeltetik a szeszadó, mert deficitben vagyunk és a deficit nem olyan, hogy azt bármely kereskedelmi vagy vámpolitikával azonnal el lehetne oszlatni ; tehát már csak ezért is, feltétlenül indokolt a szeszadóreform; de szükséges ez, a mostani állapot belső hiányainál fogva is, melyek kiigazítása semmiféle politikával össze nem függ. Azt pedig józan ember el nem képzelheti, hogy legyen olyan keresk.politika, mely ne arra törekedjék, hogy a szeszkivitelt könnyítse , és e mellett a restitutió kérdését is megfelelően meg ne oldja. Hogy pedig a restitutió , quótaarányban vagy másképen lesz-e fedezve, az egészen más pénzügyi kérdés, úgyszólván pénzügyi operatió , az a szeszadó- javaslat tárgyalásával össze nem függ. De hát hiába, Kaasnak épen olyan kedvenc a témája a kiegyezés, és minden alkalommal a kormány és szabadelvű párt Ausztria iránti engedékenységének hirdetése, hogy ő már előre látja, hogy a bankadósságban, quótában, szeszadóban újabb engedékenységek következnek be , és ez fő argumentuma arra, hogy a javaslatot meg ne szavazza. Ez durva kifejezést Ragályi a bécsi fütyölés szerint való tánczolásában nyert , de reg is adta rá Tisza a választ önérzetesen, magyarán. Valóban, nem értjük, hogy lehetnek magyar politikusok, kik örömüket a magyar kormány ilyen dehonestatiójában találják ; hát azt hiszik, hogy azzal az országnak használnak, hogy kormányát tehetetlennek, többségét »bécsi parancsszóra« tánczolónak tüntetik föl ? Ha oly gondatlan kedélyességgel elő nem adnák e vádakat — megundorodnánk állapotainkon. Apponyi gróf ma igazságtalan volt önmaga iránt. Tárgyilagos és alapos szokott lenni, és ma logikátlan és vádaskodó volt. Ahelyett hogy beszélt volna a szeszadóról , beszélt a kormány kiegyezési tárgyalásáról, annak eredményét a vámközösség »torzképének« tünteté föl, mely compromittálja Deák művét. És mit akar ő e helyett ? A fogyasztási adók közösségének eszméjével új alkudozást. Hogy ezáltal a provisoriumot és az Ausztriával való viszály általa rettegett lehetőségét miképen fogja kikerülni, nem tudjuk ; de hogy ha a magyar kormány kezét még a fogyasztási adók kezelésében a magyar gyáriparnál gyakori adóelengedésekben, halasztásokban, egy jobb jövő fejlődésében és hasznaiban is meg akarja kötni, hogy rávezesse az országot egy lejtőre, melynek szoros következményű kimenetele a közös jövedelmek fölötti közös törvényhozási tanácskozás lenne, azt csak Ezsan tállencséjével hasonlíthatjuk össze, mert az e mellett nyert azon előny, hogy a jövedelem a quota arányában számíttatnék föl nekünk, nagyon elenyésző és ideiglenes haszon lenne, mely mégsem segítne az Apponyi által nekünk szemünk-re hányt főbajon, hogy a magyar fogyasztó osztrák czikket fogyasztva, ne adózzék, a quotánál is nagyobb mértékben, az osztrák kincstárnak, és nem oszlatná el második fő-s vádjának alapját, a fogyasztási adó-törvényhozás hiányait. Sőt ellenkezőleg, akkor ebben is teljesen uralkodnék az osztrák érdek, mert a jövedelem ellenőrzése czímén erre jogot nyernének, és ez a dualismust csakugyan compromittálná. Különben a conzervatív párt e kérdésben nem is ért egyet. Sennyey és Apponyi a fogyasztási adók közössé tételét sajátíták el egy más valakitől, ha csak nem az oktoberi diplomából. Hedry pedig tegnapelőtt is kijelente, hogy Deák művének főhibája a fogyasztási adó-törvényhozás egyforma alapelvei. Egyiknek több közösség kell a mostaninál, másiknak kevesebb. És mindnyájan egyetértenek mégis, nemcsak Kaassal, de Ragályival, Hellyvel is, hogy a kiegyezéssel bukik a vámközösség, dolgoznak is rajta emberségesen. Azonban most már tudjuk, hogy a két ellenzék mikép képzeli a kiegyezési tárgyalást. Megmondta Helfy. Elő kell venni mindenik javaslatot, tehát szesz, czukoradó, banktörvény, statútum és 80 milliós adósság, közös vállalatokról szóló javaslat, a tarifta, a vámszerződés Ausztriával, a szerződések a külföldi államokkal és ezek ellenőrzésére a magyar budget, Kaas kívánságára, mind egyszerre teendők a ház asztalára (ha le nem roskad alattuk) az illető előadók (számszeríjat vagy egy tucat) megkezdik beszédeiket, azután mindenki szól először átalánosságban, azután tetszés szerinti választásban az egyes kérdésekhez; erre felelnek egyszerre, vagy sorrendben az előadók, felvilágosításokat adnak a kormányközegek, — és így tart e quodlibet addig, míg a Babel tornyot felépítő Tetszik? Ne nevessenek. Ez az együttes tárgyalás hű képe! — Magyar aranyjáradék. A magyar járadékkölcsön aláíróit — hivatkozással az aláírási fölhívásra — figyelmeztetjük, hogy az általuk aláírt járadékösszeget (reductió nem történvén) f. hó 18-án egészen befizethetik, mely esetben azonnal kezükhöz vehetik a járadékkötvényekről szóló ideiglenes elismervényeket. Ha azonban részletekben akarják a befizetést teljesíteni, ezt f. hó 1- tól kezdve tehetik, és ez esetben átvételi utalványt kapnak, amelyen a részletfizetések nyugtatványozva s az azok arányában az aláírónak átadandó ideiglenes elismervények följegyezve lesznek. Az aláírt összeg első negyedrészének befizetése minden esetre f. hó 24-ig teljesítendő. — Bécsi lapok az aranyjáradékról. A »Fremdenblatt« a következőket írja: Ha meggondoljuk, hogy aligha volt aláírás, melynek annyi baleset állt volna útjába, mint ennek: a végeredményt korántsem fogjuk kedvezőtlennek tekinteni. Legyünk rá tekintettel, hogy e kibocsátással Londonban kétszeres diskontóemelés, a német birodalmi bank részéről is diskontóemelés, Szerbország részéről új háborús fenyegetések, a pomerániai nemesi bank megbukása, a francziaországi választások miatt való feszültség, s végül az angol tőkepénznek az új egyptomi kalamitások miatt való lehangolódása találkoztak, így hát oly események egész sora, melyek közül egy is elég lett volna, hogy más aláírást alapjában semmivé tegyen, s mind e fatalitás daczára is, a kiírt összeg felénél sokkal több jegyeztetett. ... Ami az aláírásnak Magyarország pénzügyeire való hatását illeti , az a legjobbnak mondható. A magyar pénzügyminiszternek sincs pénzre szüksége s nyugodtan tekinthet a kincstári utalványok beváltása elé. A »Presse«így nyilatkozik: »Mint legjobb for-rásból értesülünk, 50 milliónál több íratott alá. A czél, melyet minden aláírásnak el kell érni, hogy t. i. egy jelentékeny összeg szilárd kezekbe jusson, ez esetben el van érve, mert az összes aláírási he-lyekről jött értesítések szerint csak igen kevés spekulationális jegyzés történt. Az aláírók legnagyobb része azért irt alá, mert a papírokat leírni akarja, ami a magyar rentére nézve természetesen csak előnyös lehet.« A »N. fr. Pr.« is kielégítőnek mondja az eredményt. Constatálja, hogy a kibocsátott összeg felénél jóval több íratott alá. Az aláírt összeget pontosan tudni nem lehet, mert a belga és hollandi piaczokról még nem jött jelentés. A londoni és párisi piaczok tartózkodását a »Fremdenbl.« által is említett okokból magyarázza meg. — Broglie herczeg is tartott beszédet, nem ugyan egy választógyűlésen, mint szokás, hanem egy szalonban, hová »konzervatív« urak gyűltek. — Egész beszédében polemizált Gambettával és védelmezte Mac Mahont. Gambetta »meghódolni vagy lemondani« jelszavához azon kommentárt fűzte, hogy azt így kell érteni : »Meghódolni nekem, vagy lemondani az én javamra.« Ámítás, mondá Broglie, a republikánusok vészkiáltása, mintha a köztársaság veszélyeztetve volna. Mert Mac Mahon kijelentette manifestumában, hogy »az alkotmány az ő őrködésére van bizva és annak tiszteletet fog szerezni.« Itt azonban elszólta magát a miniszter, hangsúlyozá, hogy a marsall csak a revideálható köztársaság fölötti őrködésre van hivatva. A mi Broglie szájából mindenesetre sokat jelentő nyilatkozat. Beszédét azzal végző, hogy a választásoknál nem köztársaság- és monarchiáról, — hanem radikalismus és konzervativismusról van szó, így van föltéve a kérdés. — A török minisztertanács a birodalom több városában ostromállapotot hirdetett ki. A hivatalos hirdetmény erre vonatkozólag a következőleg hangzik: 1. Azon vilajetek, szandjákok és kazákhoz tartozó helyek neveit, hol ostromállapot hirdettetik ki, külön hirdetmény fogja tudatni. 2. Az ostromállapot ideje alatt az alkotmány azon pontjai, melyek az ostromállapotra vonatkozó rendszabályokkal ellenkeznek, hatályon kívül helyeztetnek. 3 madszor: A polgári hatóságok teendői, amenynyiben a közbiztonságra vonatkoznak, a katonai hatóságra ruháztatnak. 4. Oly vétségek vagy kihágások elkövetői, melyek az ország bel- vagy külbiztonságát veszélyeztetik, haditörvényszék elé tartoznak. 5. Haditörvényszék ítél a közhivatalnokok elleni támadás ügyében, ha ennek oka összeköttetésben áll azzal, ami az ostromállapotot előidézte. 6. A katonai hatóság felhatalmaztatik: hármotozásokat tartani, gyanús vagy rovott múltú egyéneket elfogatni s azokat, kiknek az illető tartományban biztos tartózkodási helyök nincs, kiutasítani, fegyvereket és hadiszert lefoglalni, a bujtogató hírlapokat felfüggeszteni s mindennemű gyülekezést megtiltani. 7. A közjog elleni vétségek rendes törvényszék elé tartoznak; 8. de a haditörvényszéknek hatalmában áll a közbiztonság érdekében az ily vétségek fölött is ítélni. 9. A haditörvényszék a közönséges rendőri törvényszék hatáskörével bir; oly perben azonban, mely az ostromállapot övén kívül levő hely törvényszéke előtt van, nem ítélhet, sem olyanban, mely az ostromállapot előtt kezdődött. 10. Ha azonban a 4. §-ban levő perek a haditörvényszék felállításáig el nem intéztetnek, ennek hatáskörébe tartoznak. 11. Titkos társulatok fölött, ha ezek az ostromállapot előtt keletkeztek is, a haditörvényszék ítél. 12. A ki részes azon ügyben, mely az ostromállapotot előidézte, haditörvényszék elé tartozik, ha nem lakik is az A „HON“ TÁRCZÁJA, Kossuth és Thiers. A franczia államcsíny után Thiers hosszabb ideig tartózkodott Londonban Senior házánál, ki nevezetes vendégének csaknem rendszeres társalgását ez alkalommal pontosan feljegyezte. Érdekesnek tartjuk ezek közül azon részletet megismertetni olvasóinkkal, melyben Thiers nagy hazánkfia Kossuth Lajos kiadatása ügyéről szól. A beszélgetés 1852. ápril 3-án történt s tulajdonképeni tárgya a Barrot minisztérium elbocsátása volt 1849. okt. 31-én. Ezen időben — mondá Thiers — mintegy augusztus közepén Napóleon Lajos elégedetlen kezdett lenni minisztériumával. Ezek igen függetlenek s igen becsületesek voltak s Persigny megírta neki Berlinből, hogy a külföldi diplomaták nagy hiánynak s gyengeségnek tekintik, hogy kormányából hiányzanak az oly nagytekintélyű férfiak is, mint Móló, Broglie, Montalembert, Berryer és én, az öt őrgróf, mint mondani szokták. Sem Broglie, sem Berryer nem voltak hajlandók erre, de hiszem, hogy Montalembert szívesen szolgált volna alatta, ha én is belépek s Mólé pedig várta is, hogy felhívják. Én augusztus és szeptember havában Branconvilleben voltam, mintegy 20 mértföldnyire Páristól, mely hely nem egyik unokatestvérének birtoka volt, közel Mólé szép kastélyához. Changarnier, később az elnök creaturája, gyakran jött hozzánk, Mólénál reggelizett s velem ebédelt, vagy megfordítva. Feladata volt, hogy minket reálirjon, miszerint vállaljunk hivatalt. Mólé szívesen ráállott volna, de csak úgy, ha én is megteszem. Én azonban már nagyon sok jelt vettem észre Napoleon monarchikus érzelmeiből. Vitája Motteville-el, alig két hétre választása után, rosz kezdet volt; a római expeditióba sokkal jobban beavatkozott, mint ahogy én helyesnek tartottam ; hangjában volt valami zsarnoki s parlamentellenes. S igy én tartózkodó voltam. Ekkor írt levelet Neynek. Meglepő, hogy megmutatta azt Barrotnak, de ez nem vette észre annak fontosságát. Nem, kinek tízszer több politikai tapintata volt, sokkal helyesebben ítélte meg, ügyetlenségnek mondván azt. Ugyanezen nap, midőn a levél a lapokban megjelent, Párisba mentünk. Az elnök (Napoleon) meghívott bennünket ebédre s egyúttal felkért engem, hogy azonnal menjek hozzá. Elmentem, de rögtön kijelentettem, hogy ebédre nem megyek. Erre kissé meghökkent s elkezdett leveléről beszélni. Én mindig igen őszinte voltam irányában, mint átalában mindenki iránt, s elmondtam neki, hogy az igen rosz hatást fog csinálni Francziaországban, mint egész Európában. Kérdezte okaimat. Elmondtam, hogy az egyátalán nem egyezik meg előbbi nyilatkozataikkal, hogy miután a pápa souverain hatalmát visszaállítottuk, lehetetlen tőle követelnünk, hogy világi kormányt létesítsen, a Code Napóleont elfogadja, alkotmányt adjon vagy megkegyelmezzen azon rablóknak, kik egész Olaszországot rettegtették, s ha ezt követeljük, biztosak lehetünk felőle, hogy ez visszautasítja s mi bizonyára nem tudjuk azt forcehrozni, a mi bizonynyal nem fogja emelni tekintélyünket s befolyásunkat. Napoleon ezen időben, mint átalában, igen coquettirozott a hegyi párttal s telve volt alkotmányos érzülettel s kegyelem osztásokkal. Igen nehéz volt megakadályoznunk még azt is, hogy a legnagyobb gonosztevőknek teljes kegyelmet ne adjon. Ily körülmények között a római alkotmány nagyon szivén feküdt , igyekezett engem is rábeszélni. »Lady Douglasnak akarom megmutatni St. Denist,« mondá, »nyílt kocsi vár reánk az udvaron. Jöjjön velünk s útközben majd többet beszélhetünk e tárgyról.« Én nem szerettem volna, ha nyílt kocsiban látnak vele együtt s ezért visszautasítottam ajánlatát. Ezen második megtagadásom igen kelletlenül hatott reá, de uralkodott magán s csak rideg magaviselete által tüntette ki nemtetszését. »Hogy visszatérjek levelére,« mondom elmenetelem előtt, »én azt téves lépésnek tekintem, de ha többet nem emlegetik, el lesz feledve. Minden politikus életében gyakran fordulnak elő tévedések, de valódi tévedések csak azok, melyeket forcehroznak. Ha ön nem gondol többé levelére, senki sem fog azzal törődni.« Azonban e tanács nem olyan volt, melyet ő örömest követett volna. Hizelgői már telebeszélték fejét, hogy e levél mily nagy államférfim tapintat s bátorság jele s a parlamenti kormányforma iránt elidegenülésének egyik lényeges oka bizonynyal abban állott, hogy ezen ügy nagyon megvetőleg tárgyaltatott a nemzetgyűlés által. Nem sokkal azután ugyanis a kormány a római expeditió további folytatására újabb összegeket kért az assembléetől.Az ügy egy bizottságnak adatott ki, melynek tagjai voltak Mólé s ha jól emlékszem, Broglie s én voltam az előadója. Tanácskoztunk a levél fölött is s elhatároztuk, hogy nem említjük föl azt. Elfogadni annak tartalmát lehetetlen volt, kritizálni pedig illetlennek látszott. Ennélfogva nyíltan nem említettük fel, de egy pontban czéloztunk rá, mondván, hogy a szentatya hatalmát nem akarjuk megsérteni, hanem azt úgy állítottuk helyre, hogy teljes s tökéletes szabadsággal tehesse, amit akar. Ezen ügy azonban csak részben szolgált a minisztérium megbukására. Napóleon haragudott ugyan, hogy a miniszterek nem vették védelmök alá ezen levelet, de a minisztérium megbukásának valódi oka az Oroszországgal Kossuth kiadatása körül felmerült viszálkodás volt. Miklós czár levele, melyben Kossuth kiadatását követelte Törökországtól, igen illetlen volt. Miklós ez időben igen elbizakodott volt csodálatos szerencséje folytán, melynek következtében Lengyelországot s Ausztriát egyideig lába előtt látta, mig Svédország, Dánia s Poroszország reszkettek mellette s Olaszország parancsainak engedelmeskedett. A porta igen esztelenül s igen helytelenül, a határozatot Francziaországra s Angliára bízta. Palmerston alkalmat látott ezen ügyben, hogy Francziaországot háborúba keverje Oroszországgal s a dolgot gonosz eszességgel ez irányba terelte. Lord Normanby ez időtájban a franczia udvarnál nagy kegyben állott. Rábeszélte az elnököt s Barrotot,hogy Francziaország egyesüljön Angliával s buzdítsa fel a szultánt, hogy e követelést visszautasítsa, Ígérvén neki, hogy támogatására egyesült hajóhadat küldjenek a Dardanellákba. Móló meghallotta ezt s izgatottan jött hozzám. »Ez háborút jelent« mondá », oly háborút, mely nem szolgál Francziaország érdekeinek, csak Palmerston beavatkozási vágyát segíti elő. Menjen ön az elnökhöz akadályozza meg azt.« »Nem,« mondá, »miért nem megy ön maga? Ez furcsa ügy, az ember úgy járhat vele comme un chat sur la braise. Kossuth bizonynyal nem méltó arra, hogy beszéljünk ez ügyről, még kevésbé, hogy küzdjünk érte; de, ha a kérdés föl van téve, tanácsolhatjuk-e a portának, hogy adja ki őt ? Ha, mint ön mondja, a portának megígértük, hogy Angliával együtt teszünk valamit, megszeghetjük-e ezen szerződését, hogy a szélsőbal azt mondja reá, miszerint mi hűtlenek s gyávák vagyunk?« Mindamellett, miután minden kényes ügyben nekem kellett intézkednem, elmentem Tocquevillehez, hogy vele e tárgyról beszéljek. Ő és annyira föl volt már izgatva, mint én. Úgy látszott, hogy máris kiadták a hajóhadnak a rendeletet az elutazásra s késő lett volna azon rendeletet visszavonniuk »A leghelyesebb lesz,« mondám, »ha a foglyokat elteszszük útból. El kell küldeni egy gőzöst Konstantinápolyba, mely hajóhadunk vagy a muszka hadsereg előtt érkezzen oda, ez vegye föl a menekülteket, hozza őket Francziaországba s azután elmondhatjuk Miklósnak, hogy ez volt a legjobb módja annak, hogy a nehézségektől megszabaduljunk a nélkül, hogy egyenest visszavonulásra szólítsuk fel őt. Ő bizonynyal máris szégyenli a dolgot s örülni fog, hogy igy megszabadul tőle.« Tocqueville egyetértett ebben s pár percz múlva távirati rendeletet küldött Toulonba egy gőzösnek, hogy készüljön az útra, két óra múlva már meg is kapta a rendeletet s utasításokat s útban volt. Azonban ezen intézkedés még nem volt eléggé biztos. Kossuth vonakodhatik az elutazástól s a szultán nem kényszerítheti őt erre, vagy az is megtörténhetik, hogy a czár a mi beavatkozásunkat insultatiónak fogja tekinteni. Szükséges volna tehát, hogy a szultánt reá bírjuk, miszerint ezen megkeresését viszszavonja. Ezen nap az elnökkel ebédeltem s ott találtam Normanbyt. Szemmel láthatólag az volt czéljuk, hogy az én beleegyezésemet is kinyerjék. Normanby valamit szólt nekem e tárgyról ebéd előtt. Én azonban egészen rosz kedvű voltam s csak vontatva feleltem neki. Miután az ebédtől felkeltünk, ismét előhozta e tárgyat nem elég tapintatosan, mivel láthatott, hogy nem voltam alkalmas hangulatban. Ekkor kitörtem az ostobaság s nyomorúság miatt, hogy ily okból akarnak háborút kezdeni. »Ha azért tették volna« mondom »hogy az osztrákokat kiűzzék Ausztriából, vagy a muszkákat Magyarországból, á la bonne beure, de háborút kezdeni oly »polisson« ért mint Kossuth, csak azért, hogy megakadályozzuk azt, hogy egy barbár háborúba keveredjék a másikkal, annyit tenne, mintha Angliának kedve volna az egész continenst lángra gyulasztani. Ezen esetben az önök eszközei oly absurdumok, mint terveik. Az önök hajóhada nem akadályozhatja meg, hogy a muszkák átkeljenek a Balkánon s Konstantinápolyi ostrommal bevegyék. Ha ezt meg akarják akadályozni, akkor küldjenek oda nyolcvanezer főnyi sereget. A hajóhad oda küldése csak insultationak fog feltűnni. Ez nem tehet mást, mint hogy tétlenül nézze Miklós tetteit.« Emberek jönnek s többen kíváncsian tekintettek be ; hallgatództak, hogy minő dolog lehet az, amely felett oly élénken vitatkozom s gesticulálok. Az elnököt rész kedvben hagytam hátra. Kinyilatkoztatta, hogy soha sem tett oly helytelenül, de egyúttal hozzátette, hogy Thiers még inkább elkeserítette Normanbyt. De legyőzöttnek érezte magát és kért engem, hogy segítsem ki a zavarból. A dolog nyitja abban állott, hogy a czárt követelése visszavonására bírjuk reá — nem mint Palmerston tervezte, fenyegetések által, melyek még jobban izgatták volna, hanem nagylelkűségére apellálva Kisselev egyetértett velem s erélyesen irt Nesselrodenak, kit Lamoridére is támogatott. Fuad Efendi, kit a törökök Szentpétervárba küldtek, nagy tapintattal és discretióval működött, a czár kegyelméhez fordult s soha sem hivatkozott Francziaország és Anglia beavatkozására. Két nappal azután a czár belenyugodott, viszszavonta követelését s egy nappal később, ahogy ez a Petersburg Gazette-ban megjelent, jött a hire, hogy a hajóhad megindult. Ha ezen újdonság csak két nappal előbb érkezik, minden elveszett volna. Miután azonban Miklós már lekötötte magát Törökországgal szemben, szavát vissza nem vonhatta, de haragjában oly jegyzéket küldött Angliába s annak másolatát hozzánk, minőt még nem láttam a diplomatiában. E jegyzék nyomtatásban sohasem jelent meg, de Toquevillenál talán lehet még másolat róla. Mondtam, hogy ezen esemény okozta a minisztérium bukását. »Gondolja csak« mondá az elnök nekem »ez a bolond Barrot viszálkodásba kever most engem Oroszországgal, épen most, midőn X. Károly ideje óta a legelső alkalom volna arra, hogy szövetségesek legyünk; midőn a régi viszálkodás s Miklós személyes ellenszenve Louis Philippe irányában megszűntek s oly jó barátok lehetnénk mint csak valaha.« Az elnök ezen időtől fogva elvesztette bizalmát Barrotban s csakhamar azután az október 30-diki különös, alkotmányellenes leirattal elbocsátotta őt. Az általunk elküldött gőzös nem érkezett meg előbb, mint ahogy az ügy már elintézve volt. De hiszem, hogy azon instructiók, melyeket magával vitt, jelentékeny befolyással voltak arra, hogy a porta a menekülőket csakhamar a birodalom bensőbb részeibe küldte, ostromállapotba tett helységben. 13. A haditörvényszék katonai törvények szerint szab büntetést. A katonai törvénykönyvben nem említett esetek a polgári törvények szerint ítéltetnek el. — Csodabogár. A »Golos« nevű muszka lap bécsi levelezője a Romániába szándékolt betörés ügyéből a magyar elemre vonatkozólag rész politikai következményeket jósol. » A magyarok rakonczátlan hegemóniás igényeit az osztrák kormány és a többi nemzetiségek már régen terhelőknek találják. Most pedig — igy ire tudósító — a türelem pohara csordultig megtelt és Magyarország mint önálló állam napjai megszámlálvák. Egy egész hat milliónyi nemzetet elzárni nem lehet, de lehetséges, sőt kell is őt, hogy magának és másoknak ne ártson, megfosztani a szabadság azon fölöslegétől, amelylyel nem tud élni. A hivatalos körökben és hivatalos beszélgetésnél igyekeznek az esemény jelentőségét kicsinyleni, de biztos kútforrásból állíthatom, hogy a betörési terv az egész udvarnál, mely a magyarok iránt nem a legjobb indulattal viseltetik, nagy boszankodást keltett s ezen elégületlenség oly jelentékeny s oly magas állású személyek által nyilvánittatik, hogy Andrássy gróf, ha mint magyar hazafi nem lesz hajlandó megbarátkozni az elkerülhetlenséggel, kénytelen lesz állását elhagyni. Ő maga is föl van ingerelve e miatt. A császár most inkább mint valaha, kihallgatja az őt környező egyéniségek nyilatkozatait, hogy a dolgok ezen állása tovább nem tűrhető s az egész monarchia érdekében megszüntetendő. A magyaroknak nem kedvező párt, amelyhez majdnem az egész uralkodó család tartozik, eddig vagy hallgatott vagy halkan beszélt, most zajjal lép fel s ismétlem, hogy Magyarország napjai megszámlálják annál inkább, hogy a magyar hegemóniára Berlinben is elégületlenséggel néznek. A háború befejezése után a szakadás a meghasonlás elkerülhetlenül, meglehet könnyű ok miatt, valami ürügy alatt bekövetkezik s az ős habsburgi birodalomból megint lesz Ausztria a mostani helytelen Ausztria-Magyarország helyett.... Tudja-e ön, hogy a magyarok Ferencz József császár halála után a magyar trónra nem Rudolfot a trónörököst, ki őket nem szereti s általuk sem szerettetik, hanem Valeria főherczegnőt, akarják emelni, a kit ők valami oknál fogva, talán azért mert Pesten született, magukénak vallanak. Ők e főherczegnőt most is magyar királynőnek nevezik; a hivatalos kikiáltást pedig a császár meghalálozásáig halasztják. Nemde bámulatosan tapintatos és különösen hasznos ez Magyarországra nézve, mely mint önálló állam Ausztriával kapcsolatban is alig létezik, egymaga pedig múlhatlanul elvész ? A franczia választások. Egész Francziaország holnap egy nagy csatatér lesz. A nemzet két halálosan ellenséges táborra osztva, fog küzdeni egy döntő nagy tusát. A Szajna, Loire, Garonne és Rhône mentén nem kevesebb szenvedélylyel, nem kisebb elkeseredéssel fog folyni a tusa, mint az Al-Dunán. A monarchia a maga különböző színezetü harczosaival, előtérben a bonapartistákkal s a köztársaság a maga különböző szinezetű harczosaival, előtérben a Gambettistákkal állnak szemben egymással. A sok méltatlan bántalom, a meg nem érdemelt igazságtalan és erőszakos üldözést a republikánus tábor mondhatni némán, férfias erővel tűrte öt hónapon át (május 16-ka óta.) Holnap lesz az a nap, mikor megadja a méltó választ mindezekért Mac-Mahonnak, s a Broglie-Fourtou-kormánynak. Gambetta mél-