A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)
1877-11-01 / 287. szám
287. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Csütörtök, november 1. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra......................................6 írt — kb. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 * — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás^s a 3^r XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak : (A »Hon* megjel* a naponkint kétszer.) november hóra , • • • • ® frt. november-decemberre . 4 » Az esti kiadás postai külön küldéséért feluldzetés évnegyedenkint 1 forint. « Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon) kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület küldendő.A »Hon« Merk. ■ kadó-hivetala. —WK — Budapest, október 31. A válság uj stádiuma. Értesüléseink még nem terjednek anynyira, hogy a vámügyben határozott fogalmat alkothassunk magunknak, a legközelebb történendőkről, sőt az eddig történtekről sem bírunk még határozott, hiteles kormánynyilatkozattal , tehát azt sem vagyunk képesek megítélni, hogy mi okozta a Németországgal való szakítást, mily természetű ez ? De azt már tudjuk, hogy most, talán csak rövid időre, Németországgal aligha sikerül tarifta-szerződést kötni, és hogy a vámügyben, e körülményre való különös, és a kiegyezésre való átalános tekintetből is, valami intézkedésre szükség van. E tekintetben a közvélemény ítéletére döntő befolyással fog bírni, a Németországgal folytatott alkudozás meghiúsulásának oka, a szakítás természetének ismerete és a kormány javaslata. A két előbbi tényező a múlt igazolására, az utóbbi a jövő biztosítására vonatkozik. Mert ha bármi része van a két kormány vámpolitikájának, illetőleg az 1868. német szerződésen túlmenő védvámos vagy financziális változtatásoknak abban, hogy Németország most velünk szerződésre lépni nem akar, akkor e politika nem lesz igazolható soha Magyarország előtt, mert a vámemelések pénzügyi hasznait, kis mértékben, élveznék ugyan, de ez távolról sem kárpótolna : az osztrák ipar, ez esetben valószínű monopóliumának emelkedésével és a szerződésen kívüli állapottal járó károkért. Ha nem ez volt az alkudozás meghiúsulásának oka, hanem Németország azon, sokat emlegetett elhatározása, hogy tarifta-szerződést, most legalább, egyátalában nem köt sem velünk, sem más államokkal, akkor természetesen újabb, előre nem látott, tényezőnek kell e közbe jönni, miért egyik kormányt sem lehet okolni. Mert, hogy az alkudozások, Németország kívánságára megkezdődtek és kedvezően folytak, ez köztudomású dolog, hogy egészen váratlanul, Bismarck intésére lőnek azok félbeszakítva, ez is fényképen említtetik, sőt oly fejtegetésekkel indokolják ezt, melyek Bismarcknak , részben a porosz kabinetalakítással, parlamenti viszonyokkal és részben Francziaországgal szemben folytatott, meglehet, hogy csak ephemer indokokból eredő politikájának eszközeképen tüntetik föl a szakítást. Ez esetben az, most legalább, aligha lesz kikerülhető, de egyszersmind oly okokból származik, melyek a mi vámpolitikánkon kívül esnek, és így a Németországgal való viszonyokra maradandó hatással egyátalában nem bírnak. Kiforrja magát a porosz kabinetválság, rövid időn tisztázódik a helyzet a parlamenttel, egy fél év alatt rendbe kell hozni Francziaországgal is a német vámügyet és így nincs elvágva a kilátás arra, hogy nekünk is, rövid időn sikerülni fog érdekeinknek megfelelő tariffaszerződést kötni Németországgal. De hát addig mi lesz? Azt mondják, hogy beterjesztik az autonóm tariffát! Miczélból és melyiket? Az autonóm tariffa, szoros értelemben, kizárja a tariffaszerződéseket, mert etymologice is, csak ez az értelme. Mi küzdöttünk ez ellen és küzdünk folytonosan, mert lehetetlennek tartjuk, hogy a magyar parlament és kormány az ország érdekeivel megegyezőnek tartja azt, hogy forgalmunk feltétlenül és minden irányban szerződésen kívüli állapotba hozassék. De ily értelemben, azaz: tulajdonképent autonóm tarista — úgy tudjuk — eleitől fogva nem volt tervezve, mert még az 1876. májusban megállapított és állítólag minimális alapokra fektetett tariffa is — nemcsak kereskedelmi, de tariffaszerződéseket is helyezett kilátásba, a minthogy meg is kezdődtek az alkudozások Németországgal, sőt felszólítva jön erre Olaszország is. És úgy halljuk, hogy épen a német alkudozások következtében is, oly lényeges változásokat szenvedett a májusi tarifta, hogy azt eredeti alakjában már alig lehetne előterjeszteni, legalább nagy hiba lenne a magyar kormány részéről, a kivívott concessiókat elejteni, csak azért, mert azokat egy német nemzetközi szerződésbe tenni most nem sikerült. Különben is: a többi államok még alkudozásra várnak, tehát már ez a tény is kizárja úgy a májusi tarifta, mint annak bármely autonóm alakban való érvényesítését. De hát akkor: mi lesz előterjesztve? És mi lesz a külföldi államokkal szemben? Mi legelső dolognak tartjuk, az utóbbi kérdésben foglalt feladatot. Németországgal még lehet és kell kísérletet tenni és a minimum, mit tőle várhatunk, de érdekeink végett követelhetünk is,a legtöbb kedvezményben részesülő nemzetek clausulásával ellátott és viszont neki is biztosított szerződés és nyers terményeink mostani kiviteli módozatainak külön biztosítása; vagy talán még most sem lehetetlen az 1868-iki német szerződés egyszerű prolongatiója; mert akármit mondanak az osztrák védvámosok, ha követeléseik miatt lesz lehetetlenné a tarifta-szerződés, akkor kockáztatják a kiegyezést és ha bármily »kedvezményesek«legyünk is,ez garantát nem ad a nyers terményeink vámemelése ellen. Továbbá: ott vannak a többi külföldi államok, ezekkel is kell szerződni. Ha — Az országgyűlési szabadelvű párt folyó év november hó 2-án d. u. 6 órakor értekezletet tart. A pénzügyminiszter budgetbeszéde iránt, nemcsak a hazai és külföldi sajtó viseltetett nagyon is könnyen megfogható érdekeltséggel, hanem kitűnő pénzemberek is. Ugyanis a párisi és londoni Rothschild-házak részére itteni képviselők részéről több példányban küldetett meg az exposé német fordítása, mégpedig ezen házak megkeresése folytán. A törvényhatósági költségvetések megállapítása körül a belügyminisztérium igen nagy szigort fejtett ki a takarékosság érdekében. Ennek tulajdonítandó, hogy a múlt év folytán végbement tetemes változások és az ezekkel együtt járó rendkívüli költségek daczára az idei költségre és nemcsak hogy nem emelkedett, hanem a megyei mérnökök költségeinek megfelelő összeg a közlekedési tárca rovatába való áthelyezése által a megfelelő megtakarítás teljes egészében elévethetett. Az ipari szakoktatás orsz. rendezésére vonatkozó javaslatot a vallás- és közoktatásügyi miniszter legközelebb fogja az országgyűlés elé terjeszteni. E javaslatban a nyáron működött szakbizottságnak általunk is ismertetett véleménye szerint az iparosok oktatása két fokon eszközlendő. Az iparoktatás alsó fokán minden oly városban, hol iparosok laknak, az illető városok anyagi erején , de szükség esetén államsegéllyel állíttatnának fel az iparos tanulók számára iskolák, úgynevezett mesterinas iskolák. Az ipartanítás második fokán pedig egyelőre Budapesten állíttatnék fel egy középfokú ipariskola, melyben az építészek, gépészek és vegyműiparral foglalkozók közül oly egyének oktatására nyúttatnék alkalom, kik az ipar megnevezett irányaiban munkavezetőkké s átalában önállóan és öntudatosan munkálkodó iparosokká képeztetnének ki. A közoktatásügyi miniszter e czélra — mint tudjuk — 50.000 frtot fel is vett a jövő évi költségvetésbe, azonban a minisztertanács törölte ez összeget. Reméljük, hogy e töröltetés nem jelenti az egész ügy elodázását. A német kereskedelmi tárgyalásokra vonatkozólag írják Berlinből a »P. L.«nak, hogy a német kormánykörökben azt a reményt táplálják, miszerint a kérdés kedvezőmegoldása csak elnapolva, de nem kizárva van. A meghiúsulás okai között említi a levelező azon követelést is osztrák-magyar részről, hogy a vámok a határoknál ezentúl aranyban szedessenek, anélkül, hogy a monarchiában az aranyérték, mint ilyen behozatott volna. Már ezen feltétel is alkalmas volt arra, hogy a viszonyt Németországra nézve kedvezőtlenebbé tegye, mint volt 1868-ban. Ehez járult, hogy a tarifta tételek egész sorozata fölött nem tudtak megegyezni az érdeklett felek. Ilyen tételeket említtetnek mérvadó helyen a következők: bor, gyapotáruk, gyapjufonal, finom gyapotfonal, vászonáruk, gyapjúáruk, selyem- és fél selyemáruk, papír, bőr, bőráruk, ruha és fényűzési czikkek, üveg és agyagáruk, végül a vas és vasáruk. A csinozási eljárás iránt, mely eleinte oly nagy nehézségeket keltett, egyesség jött létre, amennyiben a német delegáltak beleegyeztek abba, hogy az osztrák határon szigorúbb ellenőrzés gyakoroltassék, mig a Bécsben nyilvánított azon óhajtást, hogy a vászon vámmentes bevitele csinozási czélokra korlátoltassék német részről nem fogadhatták el. A m. állam jószágokról a pénzügyminiszteri költségvetés indokolása azt mondja, hogy az 1878-iki előirányzat már normal budgetnek tekinthető. 1877-ben a kiadás 1.398,868 frttal volt előirányozva, ebből a közadók 805,513 frtot, a kegyúri terhek 203,287 frtot, a befektetések 149,469 frtot, üzleti épületek fentartása 78,000 frtot tesz, a tulajdonképeni kezelési költség tehát 162,599 frt. A kiadások 1873-ban 2,5 millió frtot tettek, s igy a megtakarítás már elment a végső határig. Az 1878. évi előirányzat az 1877-ikit 90 ezer írttal meghaladja, mely indokolását találja az adó felemelésben. A bevétel 1878-ra 4.866,678 írttal irányoztatik elő 23,112 írttal többre a tavalyinál. A tiszta jövedelem az államjószágokból tehát 3.387,181 frtot tenne. Az 1866. év végével átvett a kormány az állam jószágokkal 9.491,168 frt hátralékot, az igazgatóságoktól bekivánt 1876. évi kimutatások szerint ezen év végén a hátralékok 8.065,356 forintot tettek, ebből az 1867. év előtti korszakból a hátralékok már csak 1.957,604 forintot tesznek. A pénzügyminiszter a hátralékok természetét megvizsgálva , meggyőződött arról, hogy fizetésmulasztás esetén a keresetek a rendes időben beadattak, s a biztosítási végrehajtások a perek eldöntése előtt végrehajtottak. A behajtás késedelmessége részben a perrendtartás hiányaiból származik, másrészt a dolog természetéből is következik. A költségvetési indokolás kimondja, hogy a gazdászatra több egymást követő súlyos év kedvezőtlen viszonyai nehezültek, és sehol oly mértékben mint az ország azon részében, ahol az államjószágok nagy tömege fekszik. Az államjószágok bérlőire bekövetkezett válságok folytán nemcsak a vállalkozási kedv apadt meg, de az e vidékeken beállott vagyonfogyatkozások következtében megfogyott a bérlőképesek száma is, s az újabb bérbeadásoknál inkább csökkenés, mint emelkedés mutatkozik. Ezenkívül a regalok, malmok s vámok, hidak bérleteinél,ott ahol vasutak építtettek, jövedelmek a forgalom elvonása folytán szállottak jelentékenyen alá. Tekintetbe veendő még,hogy nemcsak nagyobb területet képező földbirtokok adattak el, de kivált a sok fentartási költséggel járó malmok, korcsmák, regalok árusittattak el, miknek azelőtt számba vett jövedelme ma már a kölségvetésben nem szerepel. Az 1876-iki évben Magyarországon és az erdélyi részekben bérbe volt adva, a házikezelés alatt levő gödöllői uradalmon, az átalányt fizető nagykikindai uradalmon és a telepitvényes földeken kivül. Összesen: 357,287 2.563,428 frt Esik tehát átlagban egy holdra 7 frt 17 kr. — Tényleg befizettetett tavaly 2.262,557 frt bérilleték, ebből a múlt évi hátralékokra számíttatott el 824,706 frt, a folyó illetékekre 1.437,851 frt, mely összeg a bérföldek után eső illetőségnek csak 87 százalékát teszi. A porta és Görögország közti conflictus a »Tagespr.« egy konstantinápolyi levele szerint végleg ki van egyenlítve. Okt. 12-én ugyanis megjelent az athenaei török követ, Photiades bej Trikupis görög külügyminiszternél, s egy igen barátságos hangon tartott jegyzéket nyújtott ennek át, mely előadó, hogy a portának egyltalában nem szándéka Görögországgal összeveszni, s az Anglia utján átnyújtott fenyegető hangú jegyzék azért kézbesittetett ily közvetítéssel, hogy annak hivatalos jellege elvétessék, s a közvetlen pressionak látszata is el legyen kerülve. Trikup is kapott a kibékülésen s a kölcsönös kiengesztelődés gyakorlati következményei ott mindjárt megbeszéltettek. A porta Görögországnak két régi panaszán hajlandónak nyilatkozott segíteni ; nevezetesen megengedte a hajózást az artai öbölben, s megígérte, hogy a cserkeszeknek a görög határra való telepítését megszünteti. A görög kormány viszont eltávolítja állomásáról az izgatásba már nagyon elmerült caneai görög konzult, s jövőre mindenféle görög nemzeti izgatásnak véget vet. Azonkívül a görög csapatparancsnokokhoz rendelet küldetett, hogy a nem szorosan békeállományhoz tartozó legénységet küldjenek haza. Görögország e szerint tényleg megkezdte volna a lefegyverkezést. A kassa-oderbergi vasúttársulattal újabban kötött szerződés beézifekelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását a kormány sürgettetni akarja, olyformán, hogy az a jövő év elején azonnal tárgyalható legyen. E szerint e javaslat a pénzügyi bizottság által a költségvetés után azonnal tárgyalás alá vétetik. hold bérösszeg Beszterszebányai jószágig. 18,084 49,666 frt Ungvári uradalom 22,774 30,521 ̇ Nagybányai kerület 2,896 11,148 » Mármarosszigeti jószágig. 2,626 13,084 » Kolozsvári » 8,324 26,431 » Aradi » 74,636 754,340 » Temesvári » 93,897 523,834 » Zombori » 102,122 908,240 » Óbuda-gödöllői »130,927 246,160 » A „HON“ TÁRCZÁJA. Az ipamúzeumból. A magyar képzőművészet sugárúti házát és műcsarnokát e hó 8-án fogják ünnepélyesen megnyitni, valószínűleg ő felsége a király és a magyar művészeti tárlat védnöke, Rudolf trónörökös jelenlétében s ez alkalommal is, talán azon kívül is lesz még módunkban megemlékezni úgy képzőművészetünk ez új hajlékáról, mint az abban kiállított művészeti termékekről. Ezúttal a páratlanul díszes épületnek csupán »alsóbb régióiban« kívánunk egy kis körültekintést tenni. Ott van az iparmúzeum. Mint tudjuk, az iparmúzeum a képzőművészetek épületének földszinti és félemeleti helyiségeit foglalja el s az emeleten vannak a műcsarnok termei, az irodák és a festőszobák. Az iparmúzeum e helyiség használatáért az orsz. képzőművészeti társaságnak eddig csupán a festvények eladásából, a tagsági dijakból, a belépti jegyekből és a sorsjáték bevételeiből álló jövedelmét 6000 frttal szaporítja s nem jelentéktelen része lesz benne, ha a társulat az építés költségeinek még hátralevő részletét letörlesztheti. Ez évi bérért az iparmúzeumnak van a félemeleten öt kiállítási terme és egy rajzterme, a földszinten pedig, a kiállítási czélra szintén használható nagy csarnokot is ide értve, három helyisége. Midőn az iparmúzeumot fölállították, a tervezőket az a czél vezette, hogy a műipartárgyakból egy oly gyűjteményt létesítsenek, mely nem annyira kuriózumok, vagy történeti ritkaságok halmaza legyen, mint inkább oly kiállítás, mely a műipar egyes ágait a magok fejlődésében állítsa szem elé s a felderíthető első kezdettől egész az elért tökély legmagasabb fokáig, a közbeeső fejlődési stádiumokat is feltüntetve, oly példányokban mutassa be, melyek egyúttal amaz iparág egész történetét és fokonkénti fejlődési processusát teszik szemmel láthatóvá. Már Kossuth Lajos is, midőn megveté egy iparmúzeum alapját a 40-es években, ez elvet fogadta el az osztályozásnál, csakhogy ő még tovább ment s jobban számbavéve a mindennapi élet igényeit, az egyes iparág fejlődésének bemutatásánál bemutatta egyúttal azt az átmenetet, melyet valamely iparczikknek meg kelle tennie, míg nyersanyagból vagy félkészítményből kész iparczikké lehetett. Itt az ember nem a századok mértékével számított fejlődés óriási lépéseit, hanem a mai készítési módot, magát a mesterséget és annak egyes fogásait is megtanulhatta. Természetes, hogy az a szemléleti oktatás csak az elterjedtebb iparczikkekre nézve volt valósítható, amidőn az iparczikk mellett fel voltak tüntetve ama műszerek és eszközök is, melyekkel az elkészítés történik. A műiparcsarnokban a módszer ily részletekig ható alkalmazása természetesen gyakorlatilag nem létesíthető, már csak a nagy anyaghalmaz miatt sem, mely a helyiségeket már most is csaknem egészen elfoglalja. Mindazonáltal nagy hasznát fogják vehetni iparosaink közül azok, kik komolyan tanulni s magukat szakmájukban tökéletesbiteni törekszenek. A rajzterem egyenesen azon czélból lesz berendezve, hogy ott mintákat másolhassanak a meglevőkből s azokon ízlésüket nemesbithessék, finomíthassák. Pulszky Károlyban, a muzeum igazgatójában mindarra nézve, a mi a műtárgyak korát, művészi becsét, kulturhistóriai jelentőségét, származását, fejlését illeti, igazán elismerésre méltó szakerőt nyert a múzeum ; most még egy oly őrre lenne szükség, ki a tudakozódó feleknek az egyes tárgyak készítésmódjára nézve is szakavatott utasítással tud szolgálni, s akkor a megnyitandó iparmúzeum műiparosainknak valóságos felsőbb iskolájává lehet. Az iparmúzeum, vagyis hivatalos néven »a magyar nemzeti múzeum műipari osztálya« kiállított tárgyairól e napokban fog megjelenni a teljes lajstrom, talán már a képzőművészeti csarnok ünnepélyes megnyitása napján. A tárgyak már osztályozva vannak s csak még egy részök látandó el számokkal, így tehát már most is áttekintést nyerhet a látogató s meggyőződhetik, mennyire helyén volt e kiállítást a nemzeti múzeumból kiválasztani, melynek többi tárgyai közé kevéssé illettek az itt kiállítottak s nagyobbára el is kerülték a figyelmet, mig itt együvé sorozva hazánk egyik gyűjteményes kincsét s művelődésünknek a műipar terén fontos tényezőjét képezhetik. A tárgyak, mint már érintők, a műipari ágak szerint vannak osztályozva. Az első teremben találjuk a fémtárgyakat. Ezek között a kelet, kivált Sziám, Khina, Japán stb. a Xantus János által hozott s a nemzeti múzeumból már ismert tárgyakon kívül is meglehetősen van képviselve. Különösen négy remek czizelirozott keletindiai edény, köztük egy nagy tál, Sidney Colvin ajándéka vonja magára a figyelmet. Az egyptomi gyűjteményben kivált egy apis bika tűnik föl nemes idomai és szép kidolgozása által, — a spanyol gyűjteményben egy igen szép kard Alvareztől, továbbá török kardmarkolatok, kelyhek, tálak és egyéb edények. — Egy másik csoportban a szobrászat körébe tartozó fémneműeket találjuk, melyek nem annyira önálló művészi beesők által érdemelnek figyelmet, mint inkább ornamentikai jelentőségök által. A figurinok gyűjteménye kezdetnek elég gazdag. Az ékszerek gyűjteményében képviselve látjuk a klassikai ókort, a bronzkori utánzatokat, a renaissancet s az ötvösművészet minden korszakát. Kiválóan szép és értékes a filigránok és zománczozatok néhány darabja. A következő termekben az agyag- és porczellán-ipart találjuk feltárva. Ezek közt az első rang természetesen Chináé, melynek gyűjteménye már önmagában is kincs. Az apró csecsebecséktől, az u. n. »Nippsachen«-ektől és figuráktól kezdve képviselve van itt jóformán minden faja az e nemben készített tárgyaknak s hogy curiosumot is említsünk, van itt egy kis Jézust tartó Madonna, melyet a keresztyén czivilizáczió hívei számára gyártanak a jó — chinaiak. Sévres, Bécs, Herend s Európa más kitűnő porczellángyáraiból szinte találhatók itt figyelemre méltó tárgyak, eredetiek és utánzatok. A falakat e termekben hímzetek, nyeregtakarók, szőnyeg, chinai papír és selyemfestések borítják s a faszekrényekben is találunk színpadi alakokat és többi közt a nőt különféle házi foglalatosságai között feltüntető chinai képeket. Majd a fa-, elefántcsont- és kőfaragványok következnek, köztük két eredeti antik stucca Pompejiből. Ugyane teremben vannak kiállítva a bábsütő minták, (Szalay-féle gyűjtemény) mind magyarhoni leletek. E gyűjtemény páratlan a maga nemében s érdekesen tünteti fel az olasz skót befolyást maiparunk ez ágára. A legrégibb bábsütő minta évszámos s 1521-ből való. Magából a XVI. századból mintegy harmincz darab van itt együtt, mind a lehető legjobb korban. A falakon itt a magyar házi ipar tárgyai vannak elhelyezve, leginkább szövetek, melyek közül a legrégibb szinte évszámot visel (1665), valamint a készítő nevét (Anna Stranyovszky.) A negyedik teremben találjuk az antik és modern üveggyűjteményt, római és görög darabokat, melyek közül az előbbiek többnyire magyar leletek. A modern tárgyak között feltűnik egy fehér szálakkal átfont gyönyörű nagy velenczei tányér, az opál üveg, az onyx-üveg s a jégüveg, mely utóbbinak készités módja az, hogy az üvegtárgyra, mikor még izzó s félig folyékony állapotban van, üvegtörmeléket hintenek, mely távolról a csalódásig híven utánozza a jegeczdarabokat. Érdekes a velenczei autumin-üveg is, mely az edényt fémes csillámban tündökölteti, , mely fényét az üvegbe hintett oxydált rézsegeczektől nyeri. Ugyanitt láthatni az üvegfestés különböző korszakait is s a keleti üvegek különféle nemét, úgy szintén a régi cseh, a német csiszolt és zománczolt üveget és az angol üveget, mely tisztább fénye, nagyobb ragyogása és súlya által különbözik a többitől. (Ólom üveg.) A műtárgy nevét kiválóan megérdemli Lobmeyernek egy Hansen rajza után készült üvegasztaldísze, mely a bécsi kiállításon is figyelmet ébresztett. Az üvegtárgyak egy része egy nagy kék üveglapon van elhelyezve, mely József főherczeg ajándéka. Majd a bőripar osztályába lépünk s látjuk a különféle bőrfaragványokat, kötéseket, mozaikokat. Különféle szekrények, teakfából, gyöngyház, szalma, malachit és kőberakatokkal, a többi közt egy szép kokinkhinai szekrény, továbbá a különféle lakkok, mind keletről, többnyire Persiából, Japánból, Pandriából, Lahore környékéről stb. Itt e teremben van a díszszekrény, válogatott, ritka tárgyakkal. A többi közt itt látunk egy mythologiai alakokat domborműben felmutató velenczei nagy opálüveg poharat, melynek ára 1500 frt. Itt van továbbá a Kunke-féle híres rubinüveg poharakból egy példány 1690-ből, mely aranyvörös színben ragyog. Érdekes egy elefántcsontból faragott florentini tűtartó, továbbá két japáni elefántcsont faragvány, melynél nem tudjuk, a felfogás humorát, vagy a kivitel gondosságát csodáljuk-e inkább; egy pecsétnyomó, tengeri állatokat mutató faragványnyal s több áttört müvü csontfaragvány, tál, legyező, stb. melyek mindegyike egy-egy műkincsdarabnak mondható. Ez utolsó teremből, melynek fala csajtárokkalnyereg és lószerszámokkal s hasonlókkal van beakgatva, lépcső vezet a földszinti helyiségekbe. Itt először is a cyprusi edény gyűjtemény tűnik szemünkbe, mely még a görög klassikus kor előtti időből, a Kr. e. 7—8-ik századból való, Gróf Zichy Ferencz ajándéka. Ehhez a görög klassikus kor edényei sorakoznak, érdekes vázák, urnák stb. majd a keleti agyagipar termékei, aztán olasz eredeti majolikák, s a nürnbergi hires »Apostelkrug« okból kilencz darab, melyek közül a nagyobbakat 1500—2000 forinttal is fizetik. Az u. n. II. Henrik-féle cseréptárgyakból is látunk mutatványt, melyekből az egész világon csak 60 darab ismeretes. Legtöbbet bir közülök Rothschild. Ara egyiknek sincs 1000 frt alatt. Érdekesek a hollandi »delfti«-k is s több porczellán utánzatu majolika, egy tégla a hires nankingi porczellántoronyból stb. E csoport igen érdekes nemzetközi képét tárja fel ez igazágnak. Egy másik csoportban a szalmafonatok gyűjteményét találjuk, leginkább egyptomi, chinai és japáni tárgyakét. De itt érdekesnek találjuk fölemlíteni, mint a hazai szalmafonás előhaladásának örvendetes jelét, hogy Erdélyből a székelyföldről oly szalmafonatokat mutattak be, melyeket nagyban vásárolnak külföldre, hol aztán drága pénzen veszik meg a japáni szalmafonatok gyanánt. Egy szekrényben két bámulatos munkájú varrott csipke vonja magára a figyelmet, egyik spanyol mű a XVI., a másik velenczei a XVII. századból. Külön helyen van kiállítva Szerbia ipara. Az egész gyűjtemény Kállay Béni ajándéka. Egy csarnok még rendezetlen , többnyire házi ipari tárgyakat tartalmaz. Ezeken kívül külön helyek lesznek fentartva az ideiglenes kiállításra szánt tárgyaknak, melyek között most egyelőre az Egger testvérek gyönyörű porczellánjait említhetjük meg. Íme e nagyon hiányos és futólagosan jegyzett tárgysorozatból is meggyőződhetik az olvasó, hogy országos gyűjteményeink a nemz. múzeum műiparosztályának fölállításával mily érdekes s gyakorlati jelentőségben mennyire becses csoportozattal gazdagodtak, már most autonóm tariffát, avagy csak minimális átalános tariffát iktatunk törvénybe, amaz merő lehetetlenség lesz és fölöslegessé fogja tenni a Németországgal való szerződést is. Azt hiszszük tehát, hogy ha szó lehet a tariffának időközben, a parlamentek elé terjesztéséről, ez a tariffa csak maximális tariffa és a nemzetközi szerződések kötésének határozott czélja mellett, lehet.Ekkor is inkább tájékozásra, mint idő előtti gyors határozásra ! Az orsovai szolgabiró és a »Freinnenblatt.« Hogyan kerül össze e kettő? E sajátságos találkozásnak rövid históriája az, hogy az orsovai szolgabiró lefoglaltatta ama vasúti síneket, melyek Ausztriából a muszkáknak küldettek, hogy a Duna jobb partján egész Tirnováig tervezett vasútnál, tehát Bulgáriában, török területen használtassanak. Ezen tettéért részesül az orsovai szolgabiró azon nem utolsó szerencsében, hogy megénekli őt a lap élén a muszka uszályhordó »Fremdenblatt,« melynek természetesen sehogy sem fér a fejébe, hogy Magyarország, mint semleges állam, miért nem áll muszka szolgálatba, mint a »Fremdenblatt« — kivánja, miért nem nyújt segédkezet a háború könnyebb folytatására, hadcsapatoknak a harcrtérre gyorsabban szállítására, esetleg a majdani visszavonulás kényelmesebb és veszélytelenebb eszközlésére azon Muszkaországnak, melynél erőszakosabban, brutálisabban és nyomorultabb módon soha egy állam sem tiporta sárba a nemzetközi jogot. És a nevezett bécsi lap elég impertinens és vakmerő épen a nemzetközi jog nevében rátámadni az orsovai »Stuhlrichter«-re, meg »Herr v. Tiszá«-ra! Azt mondja a »Fratt«, hogy a vasúti sin nem hadisugárú s igy sem a magyar kormánynak, sem az illető szolgabirónak nem áll hatalmában azokat lefoglaltatni, mert nem állhat hatalmukban megváltoztatni a nemzetközi jog (!) szabályait. Már hiszen akit a russománia úgy el nem vakított, mint a legofficiosusabb osztrák lap hirében álló »Fratt«-féle embereket, az igen jól tudja, hogy a hadviselésnél minő fontos szerepet játszanak a vasutak s azok a sínek bizonyára nem foglaltattak volna le, ha azokat Oroszország pl. a szibériai lapályon akarta volna használni és nem az érdekeink