A Hon, 1878. március (16. évfolyam, 54-80. szám)
1878-03-01 / 54. szám
54. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Péntek, márczius 1. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra ..... . 6 frt — kr. 6 hónapra .... ’ " . 12 » — '» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ES KÖZGAZDASAGI IN ÜL A IKAD Szerkesztési iroda ! Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívása H O vx-««»». -» . ^díj amara. A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) Előfizetésii árak: Évnegyedre................................... 6 frt Félévre .................................................12 » Egy hónapra .............................. 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. jggfb- Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. kiadóhivatala. Budapest, február 28. Ellenzéki sophismák. Sajtóban és országházban erősebbnél erősebb vádakkal, eredetinél eredetibb és különösebb gondolatokkal támadja meg az ellenzék a kormányt és pártját. Sőt most már a szavazási és számítási fogások oly különös módozataihoz is folyamodik, hogy okoskodása néha czéltalan szekatúránál egyébnek fel nem tűnik. Ma a »Pesti Napló« azon állítással lepte meg a világot, hogy a Tisza-kormány 103 millióba kerül az országnak, mert czikkíró tíz évre összeadta a Lloyd összes subventióját, a fogyasztási adókban és a vámokban való megkárosításunkat, a legmagasabb összegekben vévén ezeket fel, mindenféle ellenszolgálat, compensatió és politikai, anyagi előnyök számításba vétele nélkül. Aki így számít, az ugyancsak drágának fogja tartani a Lónyay pénzügyminiszterségét, nem csak csalékony és merész kombinációi folytán történt pénzügyi gazdálkodásunk miatt; nem csak vasúti kölcsöne vagy hivatalszaporításai következtében; de a quóta és államadóssági járulék elvállalása miatt ismert, hogy ha az utóbbinak örökre elvállalt harmincz millióját lorrarithmusok Belsedelaiével kiszámitnák — terheiben, abból olyan uwAiUUutA — — g,rülne ki, melynek kimondásánál csak azt lenne nehezebb kimutatni, hogy hol van az ennek megfelelő compensatio, — melyet anyagi előnyöket felmutató számokban feltárni lehetne. Sőt e szerint az okoskodás szerint a »P. Napló« a világon a legdrágább lap, nemcsak romboló, de komponáló, izgató hatásánál, de egyszerűen áránál fogva is, mert tíz évre 240 forinttal aligha mer praenumeratiót hirdetni, főleg miután e tőkének kamatait és compensatióját, a sajttakaró boltos nehezen fogja feltalálni. De e czifra okoskodásnál még türhetlenebb az, hogy e lapban, valamint az ellenzék többi lapjaiban, és ma is az országházban, úgy van feltüntetve a többség, mintha »meggyőződése« ellenére szavazná meg a javaslatokat. Hisz ne monopolizálják még a hazafiságot és meggyőződést is! Elég ha privilégiumot tartanak a népszerűségre ,, , , ,ii •„ töltlék be ezzel , és róh’y- *r ** , i i"és nem » egyes részletei, de azok összesége oly szükségszerű hazafias kötelességnek tűnik föl a többség előtt : ez ország további békés fejlődésének biztosítására, sőt eszközlésére, amely elengedhetetlennek tartja az ellenzék a leszavazás oly sok furcsa indokolását és követelését. És ha ma a Lloyd-javaslat is 28 többséggel jön elfogadva, ez is csak a létező körülmények közt egyedül lehetséges többségnek, kormánynak és kiegyezésnek szilárdságát bizonyítja. Hiába kísérlett meg ezek megbuktatására az ellenzék ma is két módosítványt. Az egyikben tíz év helyett, csak 1884-ig kívánta a Lloyd-szerződést megszavazni, sőt Mudrony pláne egy évi fölmondásra akará azt alapítani. Hogy egy 11 millió tőkével, 68 hajóval, 26 ezer lóerővel dolgozó vállalat rövid időre vagy épen évi fölmondásra nem állapítható, az ép oly bizonyos, mint az, hogy az állam sem adhat jogot egy ily vállalatnak arra, hogy fontos hajózási, posta vonalait megszakítsa, egy évi fölmondásra, különösen a Lloyd-vállalattal, melynek 1884-ben újra szervezkednie kell (alapszabályai értelmében) inkább most kellene szakítani, mint megengedni, hogy 1883 ban fölmondva, 1884-ben liquidáljon és a monarchia szolgálatát otthagyja. De másfelől, ha egyszer (a 33. §. értelmében alapszabályait a külügyi kormány beleegyezése nélkül nem változtathatja, ha tíz évre elvállalta a kötelezettséget, akkor Molnár Aladár és Horánszky aggodalmai, hogy a szerződés 1884 után levegőre van építve, tökéletesen alaptalan. Még eredetibb volt az az indítvány, hogy a kormány ne ellenőrizze, ne korlátolja 4 százalékban a dividencia kiosztását, hanem bízza annak mértékét a Lloyd tetszésére. Mivel indokolta ezt Hunyady Béla? Azzal, hogy ő tegnap azt tanulta Mudronytól, hogy e vállalat nagy leírásokat tesz, nagyon szaporítja készletét, és ha ezt tovább is megtűrjük — aI— 1-— '* — 1 r— 1 L — -------—- w4- A sat nem állíthatunk neki. Persze ő nem vette észre, hogy Mudrony számítása túlzott, mert ő a kijavításokat és leírásokat összeadta, így nagy tőkésítést számított ki. Pedig ez mindenütt : a tőke fentartásának, nem szaporításának vézetik és hajóknál minden solid üzletben 5—10 százalék leirás van, nem nagyobb a Lloydé sem. Azt sem vette észre, hogy a Lloyd 937 ezer forintot veszt épen azon vonalakon, melyekért subventiót húz, tehát ha ezeket a vonalakat kívánjuk, azok subventiójából ugyan meg nem gazdagszik. Más vállalatai, állami viszonyánál szóba nem jöhetnek, mert ha szakít azzal, elejti az állami vonalakat. De legnagyobb tévedése az, hogy a solid, jól felszerelt vállalat nem áll érdekünkben, hogy az osztalékok útján megengedhetjük a szédelgést, a vállalat jó karban tartásának koczkázatát. Rossz vállalat, rossz szolgálatot, ad és ezzel érdekeinknek legye s „HON“ TÁRCZÁJA. Horváth Mihály legújabb műve. A keresztyénség első százada Magyarországon. Irta Horváth Mihály. Budapest: Báth Mór. 476. 1. Ára 5 frt 20 kr. A magyar történelemirás jelenleg élő compheusainak legtekintélyesebbike hosszú hallgatás után egy nagyobb monographiát adott ki, mely természetesen már csak ezen körülménynél fogva is széles körben méltán figyelmet gerjesztett. A ma egyháztörténelem s a keresztyénségnek hazánkban megszilárdulását rajzolja Sz.László király haláláig. Mi — tartozó tisztelettel szakférfiakra bízva a részletes bírálatot — a jelentékeny műnek csak ismeretesét akarjuk adni. A mű tartalmának vázlatát adni fölösleges s jellemzéséül csak annyit emelünk ki, hogy szerző a bevezető fejezetben szól a keresztyénség állapotáról a magyarok bevándorlása előtt az általuk alkotott országban s azután is alkalmilag megemlékezik oly dolgokról, melyek a hazai egyháztörténelemmel öszszefüggésben állanak, mindamellett művében egyetemleges háttért kevéssé találunk. A régi magyarok művelődési állapotát nem fejtegető eléggé terjedelmesen, hogy így kimutatná azon támpontokat, melyek nálunk a keresztyénség elterjedését aránylag oly gyorsan létesítették. S megvalljuk, hogy ezen átalánosságot itt nem szívesen látjuk s különösen óhajtottuk volna, a mennyire lehet, az utóbbinak fejtegetését, miután egyetlen — bármily kitűnő — fejedelem buzgóságát s azon máris majdnem triviálissá vált érvet, hogy a folytonos háborúzás miatt meggyengülve a nemzet, önkénytelenül hajlandóvá vált a már félig-meddig ismert keresztyénség elfogadására, oly műben, mely kiválóan e kérdéssel foglalkozik, kielégítő indokolásnak nem lehet tartanunk. Horváth Mihály művének főérdeme, hogy azon legendaszerű fölfogást, mely minden nép életében előfordul, az ily szellemi forradalmak emlékének kiszinezésénél, mellőzi s a magyar nép beléptét az európai műveit államok sorozatába lehetőleg objective s komoly, tudományos utón igyekszik megírni. A Szent István kora előtt történt kísérleteket ő a hiteles adatok hiányában kellő értékükre igyekszik devalválni. Magát azon sokszor fejtegetett kérdést, várjon a keleti egyház térítési kísérletei különösen az ország keleti részében nagyobb s állandóbb sikert mutathatnak-e föl ? — egészen mellékesen tárgyalja. Gyula megtérését hajlandónak látszik ugyan elfogadni, de tagadja, hogy annak maradandóbb nyoma lett volna. Pilgrim passaui püspök törekvéseit pedig, melyekről okmányilag képes kimutatni, hogy működését teljesen önző czélból s e mellett gyarlóan folytatta, már csak azért is lényegtelennek tartja, mert a magyarok az ő álnokságát fölismervén, ellenséges viszonyban maradtak vele. Magyarország tulajdonképeni első apostola nézete szerint maga Géza fejedelem lett, ki különönösen miután 973-ban Adelheidot, Miriszláv lengyel fejedelem keresztyén húgát elvette, egész buzgalommal s államférfin belátással működött a keresztyénség mellett. A papokat s szerzeteseket országában szívesen fogadta s Adalbertnek nem került nehéz küzdelmébe őt a keresztség fölvételére bírni, mely szertartást — mint szerző hosszasan s kritikai szigorral igyekszik bebizonyítani — 984. és 989. közt Mihálylyal s ennek fiaival, Lászlóval és Vazullal, úgyszintén s e tekintetben is igen érdekes érveket hoz föl) saját fiával Vojkkal egyszerre fogadott el. Mellékesen megjegyezzük,hogy szerző ez alkalommal Szalayval egyetértve azt is bizonyítgatja, hogy István 973. előtt Géza első feleségétől Saroltától született. Adalbert ezen nevezetes tette után azonban Magyarországból csakhamar eltávozott, anélkül, hogy működésének nagyobb eredménye lett volna. Géza tudvalevőleg nem volt nagyon vallásos egyén, hiszen ismeretes azon mondása, hogy »elég gazdag vagyok arra, hogy két istennek is áldozzak.« Politikai okokból azonban a keresztyénség terjesztésére még kényszerítő eszközöket is vett foganatba s midőn látta, hogy ez ellenszenvet okoz, külföldi egyéneket igyekezett czéljainak megnyerni s ugyanezen okból jegyeztette el fiával Henrik bajor hű leányát. Midőn Géza meghalt, az igazi keresztyénségnek csak árnyéka létezett az országban ; az új hiedelmek és szertartások az ősiekkel sokfélekép összevegyittetvén, e vallási állapot rosszabb volt a réginél. A buzgó Istvánnak tehát erélylyel kellett fellépnie s miután vallásos rendeletei a rabszolgák felszabadítását is magukban involválták, nem csoda, hogy a lázadás ellene kitört. Koppány leveretése után azonban gyorsabban ment a munka s e munkában sokat segített neki Asztrik apát, ki tudvalevőleg később a a koronát is hozta számára. A koronázásra vonatkozólag Horváth Mihály különösen két téves fogalmat igyekszik helyreállítani. Egyik abban áll, mintha Sylvester pápa égi intés következtében adta volna a koronát Istvánnak. Ezzel szemben bővebben fejtegeti, hogy ezen ajándékozás politikai okokból történt, az előrelátó pápa a római császár túlsúlya ellenében attól független, önálló egyházakat akarván megalapítani s némileg a császárral versenyezve tette ezen lépést. A másik Sylvester bullájára vonatkozik. Ezen bulla nézete szerint alapjában hiteles ugyan, de részleteiben igen sok hamis pont fordul elő berne, melyek későbben toldattak belé. Ezzel összefüggésben részletesen igyekszik bebizonyítani azt is, hogy az első esztergomi érsek Asztrik volt, kit előbb átalában kalocsai püspöknek tartottak s hogy a veszprémi, zalavári, pécsváradi s más állítólag Szt. István korából származott okmányok hamisítottak. Horváth Mihály művének ezen része határozottan a legkimeritőbben van kidolgozva s az eredeti állítások s tényeképen itt fordulnak elő. Különösen elismerésre méltó azon buzgalma, melylyel a magyar egyház s állam ez időben függetlenségére vonatkozó adatokat összegyűjti. A római császárral szemközt ezen kimutatás mi kívánni valót sem hagy hátra, a pápát illetőleg azonban maga Horváth is csak azt látszik hangsúlyozni, hogy a pápa által fölemlített érvelést Szt. István s kortársai soha sem tekintették másnak, mint phrasisoknak s csak a pápa igyekezett azoknak nagyobb súlyt tulajdonítani. Volt-e s menynyiben e kérdésre vonatkozólag összeütközés a magyar király s a szentszék között? arról a történelem nem tud semmit. Ős egyházunk belszervezetének taglalásába a hírneves szó nem ereszkedik oly mélyen, mint az olvasó jogosan megvárta volna. Az első püspökök neveit még lehetőleg összegyűjti, de magukról a püspökségek s nevezetesebb egyházak történetére vonatkozólag fenmaradt adatokról alig szól, az egyházi életről s iskolákról alig emlékezik meg, s még Sz. István törvényeit sem taglalja. Egyedül Sz. Gellért életével foglalkozik bővebben, azonban ennek hátrahagyott művét sem ismerteti. Tulajdonkép művének eredeti tartalma Sz.István kora után be van fejezve. Az, amit a következő fejezetekben egészen László király haláláig elmond, nagyrészt ide csak mellékesen tartozó politikai történet, részben pedig oly ismert adatok elbeszélése, melyekről úgy ő maga, mint mások már ezelőtt, nagyobb terjedelemben is írtak. S még nevezetesebb ennél, hogy VII. Gergely működéséről s ismert terveiről az átalános egyháztörténelemre s külföldre vonatkozólag sokkal bővebben emlékezik meg, mint annak Magyarországra vonatkozó dolgairól. Ezen fejezetekből alig is említhetünk meg mást, mint azon nézetét, hogy a pápa ezen alkalommal is a német császárság ellenében egyezett be abba, hogy István s fia Imre a szentek köz emeltessék. Magyarország szerepét az egyházi s világi hatalom ezen versenyzése közben Horváth igen helyesen emeli ki, azonban a következetesség szempontjából óhajtandó lett volna, hogy szerző azon korszak egyházi mozzanatait is jobban részletezné, midőn a magyar királyok a németekkel barátságos viszonyban voltak. —Giröver s más újabbkori írók cáfolata a magyar népi egyház függetlenségére vonatkozólag e tekintetben csak negatív jelentőségű. A mű nyelvezete igen egyszerű. Világosság s határozottság előnyei közé tartoznak ugyan, de azon emelkedettséget, mely például a »Huszonöt év Magyarországon« avagy Fráter Györgyről s Zrínyi Honáról irt monographiái némely lapját jellemzi, hasztalanul keressük benne. Még a kritikai élő tömörség hiányát is sokszor érezzük, s nem egy helyen sajnálattal veszszük észre, hogy a történelemíró krónikássá változott. Ismételjük azonban, hogy még e helyeken is világos e határozott. Horváth Mihály soha sem tartozott azok közé, kiket a történelemírásban magasabb bölcsészeti szempontok vezérelnek. Macaulay művészi irmodorának befolyása is alig látszik meg rajta, de azt, hogy tolla az ismeretek halmazának népszerűsítésére alkalmas, nem lehet tőle megtagadni. Egyházi töténelemnél természetesen önkénytelenül is felmerül az olvasó előtt a szerző theologiai s még inkább egyházpolitikai álláspontja. Az utóbbira nézve szerzőnek alig volt alkalma nézeteit kinyilatkoztatni. István s László királyok, kik itt talán inkább is vannak ilyenekül festve, mint megérdemlenék, de szereplésük — a nemzeti függetlenség megőrzésétől eltekintve — egészen a sötét korszakok hatása alatt áll. S ha Horváth még dicsérni látszik Lászlót azért, hogy az ország veszedelmére (mely halála által szerencsére megakadályoztatott) a keresztes hadak vezérségét elvállalni hajlandó volt, ha Sz. István sajátságos álláspontjára vonatkozólag a nemzetiségi kérdéssel szemközt nem talál megrovó szavakat stb. ezért őt nem lehet kárhoztatunk. Történetíróink átalános felfogása uralkodik az ő nézetein is s egy paptól legkevésbbé várható, hogy ily kérdésekben ő mintegy úttörő legyen. Legfelebb azt emelhetjük ki, hogy e művében ha nem is közvetlenül a coelibatust dicsőíteni látszik, holott régebben azt elitélte, s közoktatásügyi miniszter korában annak megszüntetését is óhajtotta. Theologiai nézetei azonban — püspökhöz mérve — igen szabadok. Nemcsak a pápák s papok hiányait, az okmány hamisításokat s simoniákat ítéli el férfias nyíltsággal, de egyenesen az egyház némely elavult dogmáit is józan értelemhez mérve tárgyalja. Jellemzőül szolgáljon e tekintetben a 319—320 lapokon levő következő rész : »A szűz Mária sltalában a szentek tisztelete ezen korban mindenütt igen élénk volt. Az értelmiségében még kevéssé fejlett kor vallásossága mindenütt főleg a külsőségekhez ragaszkodik: a keresztyénség szellemének magaslatára még nem tudván felvergődni, a vallás külső szertartásait, szokásait tekinti vala a lényegnek. Magának a szellemi istenségnek fogalmára is alig lévén képes felemelkedni, valamint ezt képzeletében emberi tulajdonságokkal szerette felruházni, úgy az isten és az emberek közt is a királyok s alattvalók közti viszonyok példája szerint, a közbenjárók egész rangfokozatát állíto, fel. Az eget és földet angyalokkal és szentekkel népesité ba képzeletében, kikhez aztán imáiban fordult, kiknek közbenjárása, sőt egyenes közbelépte által óhajtja, reméli s hiszi vala megnyerni a kívánt jót, teljesíttetni az érzett szükséget, elbáríttatni a fenyegető veszélyt. A szentek és az ördögök e kor hitében a főszerepet viselték: amazoktól jön vala minden áldás és segély; emezek voltak minden rossznak, veszélynek okozói, stb. Átalában véve, anélkül, hogy, mint fentebb is mondtuk, a mű beható bírálatára magunkat jogosultaknak tartanók, kimondhatjuk a fentebbiek alapján, hogy Horváth jelen művét nem tekintjük ugyan olyannak, mely tárgyára vonatkozólag a behatóbb kutatásokat feleslegessé tenné, azaz mely művet valóban tudományos alapvető monographiának lehetne tartanunk, de mint némileg úttörő munkát s a tárgy ügyes népies feldolgozását nyereségnek tekintjük, sőt egyes részletekben tudományos jelentőségét is elismerjük. A mű fényes kiállításáról, mely Ráth Mór gyakran tanúsított ízlésének egyik jelentékeny bizonyítéka, már régebben megemlékeztünk s itt csak sajnálattal toldjuk hozzá, hogy az Szász-Altenburgban s nem itthon készült, holott itthon is készülhetett volna, vésbé sem felel meg. Tíz év múlva pedig egy tönkre ment, vagy gyengülő Lloyddal való versenyünket, a rovására megerősödött orosz, olasz vállalatok rontanák meg. Valóban e különös érvelésben: vagy a tárgy nem ismerése, vagy az ellenzéki viszketeg legsajnosabb jelenségével volt bajunk. De hát, boszantás és véd daczára, a többség áll és tetteiért felelni kész a történelem előtt. Az ellenzéket is ítélő széke elé idézendő az, hol nemcsak álláspontja, de a józan ész, az ildom és jellemtiprás is a vádpontok közt fog lenni! A képviselőház erdőügyi bizottsága tegnapi ülésében folytatván az erdőtörvényjavaslat tárgyalását, a 3. czímnek, mely a »kopár területek beerdősítéséről« szól, elhalasztásával »az erdei termékek szállításáról »szóló negyedik czimet intézte el. Élénk vitára szolgáltatott alkalmat a 181. §. azon intézkedése, hogy a folyók azon szakaszain, melyek nem hajózhatók és a patakokon nemcsak a faúsztatás, hanem a tutajozás is csak hatósági engedély mellett legyen gyakorolható. Hosszas vita után a közlekedési miniszter képviselője a jövő ülésre a 181. §-hoz oly módosítás szövegezését ígérte, mely szerint ott, hol a tutajozásnak hatósági engedélyhez kötése nem szükséges, az átalános szabály alól kivételek történhessenek. A többi §§-ok a 192. §-ig lényegtelen módosításokkal fogadtattak el. — Az uj pápáról írják az »A. A. Zig«nak Rómából, hogy tömérdek dolga van az egyházi és világi, a nemesi és polgári, a gazdag és szegény küldöttségek elfogadásával, kikhez azonban még egyetlen beszédet sem tartott az audieneziák alkalmával. A pápa jelenleg allucatióján dolgozik, mely a legközelebbi consistoriumon kerül elolvasásra, és melyben, amint a tábornoki testületet biztositá, ki fogja fejteni jövendő magatartásának egész programmját. Ugyane consistoriumban több püspököt és érseket s három vagy négy bibornokot fog kinevezni, a bíbor jelöltjei eddigelé Lasagni, a szent kollégium titkára s ő szentsége ideiglenes alállamtitkára s ő Ricci Paracciani pápai főudvarmester és Van der Branden de Reet, a belgiumi kollégium elnöke. A jelenleg üresedésben levő bibornoki állomások száma hét. — XIII. Leo csakugyan eleresztő a generális kanczellárt, azzal a kijelentéssel, hogy nincs abban a helyzetben, hogy hadvezéreket tarthasson. A »Riforma« szerint, őszentsége intézkedett, hogy a garanmos RoziérenSée VftiSSgM kividölt CA8te]^Gn TJ-rendelkezés oka az, hogy az orvosok kijelentették, — miszerint tekintve a szent atya érzékeny idegrendszerét, nem tanácsolhatják neki az állandó tartózkodást a Vatikánban. — A bukaresti képviselőház február 20-diki ülésében Sturza J. interpellációjának tárgyalásakor Cogalniceanu külügyminiszter zokon vette, hogy minduntalan intéznek a kormányhoz oly kérdéseket, melyekre Bécsben és Berlinben sem tudtak határozott feleletet adni. Előadja azután a fegyverszünet kötésének menetét , hogy az orosz czár Oroszország és szövetségesei a románok és szerbek nevében kötötte meg a fegyverszünetet. Egy hang: »ki adott felhatalmazást arra, hogy a fegyverszünet kötésénél Romániát képviselje ?« A külügyminiszter: »Ő vette magának«. Románia a tárgyalásokhoz küldött ugyan képviselőt Árion ezredes személyében, de ennek azt felelték, hogy a fegyverszünet kötéséhez nem járulhatnak külön képviselők. Oroszországé a főhadsereg, Miklós főherczeg a főhadvezér, őt illeti meg a fegyverszünet kötése is. Ez egyébiránt így történt más hasonló háborúkban is. A miniszterelnök kijelentése után, hogy ily ügyben a kormány nem fogadhat el indemnitást, hanem határozott bizalmi szavazatot kíván, és Ionescu képviselő felszólalása folytán a Giani képviselő által indítványozott indokolt napirendre térés egyhangúlag elfogadtatott. A mozgósításról írják a »P. Lloyd«nak, hogy a közös kormány által kérni szándékolt 60 milliónyi hitel legnagyobb része tartalékkészlet beszerzésére fog fordíttatni és pedig úgy, hogy az említett összeg tulajdonképen csak előlegül szolgál a rendkívüli költségvetés különböző tételeiben. Amit a hadkezelésnek most egyszerre be kell vásárolni, azokat a legközelebbi években kisebb részletekben úgy is meg kellene szereznie. Ide tartoznak elsősorban a tartalék fegyverek. A lefolyt év végén 456.280 gyalogsági Werndl-fegyver volt a katonai leltárakban kimutatva. Ez azonban a gyalogságnak csak a rendes hadiállapotban fedezé szükségleteit s a fegyverekben a hadjárat alatti pusztulásnak fedezésére nem elégséges. ■ Továbbá a budapesti, nagyváradi és lembergi ló- assentáló bizottságok utasíttatnak, hogy kézi bevásárlás által gondoskodjanak a tábori ütegek, hadiszer szállítmányok és a tábori szekerészet igás állataiban beállható hiány fedezéséről. Különös figyelmet fordítanak már most a krakkói és a monarchia határán levő egyéb erődök élelemmel ellátására, mivel az élelmiszerek most olcsóbbak, mint a későbbi netán mozgalmasabb időszakban. Ugyanazon okból fölösleg bevásárlásokat szándékoznak eszközölni fehérnemű, csizma, bakancs, ruházat, nyereg, bőr és érez felszerelési készletekből. E szerint a 60 milliónak hamar találkozik helye, anynyival inkább, mivel a közös hadügyminisztériumnak mozgósítás esetén nem csak a közös hadsereg, de a két állam honvédségének élelmezéséről is kell gondoskodni. Ami magát a mozgósítást illeti, írja tovább a »P. Lt.«, az erről eddig közlött hírek alaptalanok. A hadsereg mozgósítására mindenesetre készülnek, sőt az egyes hadtestek fölvonulása is végrehajtatik, de csak papiroson. Az irodai működés a vasúti és hajózási hatóságoknál, az országos parancsnokságoknál, kiegészítési irodákban, fegyvergyárakban, műhelyekben, tárházakban teljes folyamatban van, hogy az adott pillanatban minden készen legyen. De ez irodák és hivatalokból egyetlen egy rendelet sem adatott még ki, s egyetlen intézkedés sem vizetett át a gyakorlati életbe. Erre különben nincs is szükség, mivel e csöndben kiszámított intézkedéseket elég idő lesz akkor is erre kiadatik. — Az oroszok által osztrák-magyar alattvalókon elkövetett kegyetlenségek ügyében a külügyminisztérium, mint a »P. Lt.« jelenti, utasítá a szófiai, filippopoli és drinápolyi konzulságokat, — hogy ez esetekről a lehető leggyorsabban jelentést tegyenek a külügyminisztériumnak. — A békefeltételekről azt írja a »D. Tel.« párisi tudósítója, hogy a béke valószínűleg már aláíratott San Stefanoban s hogy a közölt feltételek nagyban és egészben véve megfelelnek a valóságnak. Ausztriának mondja e lap még inkább oka van mint Angliának ellenezni e feltételeknek Törökországra erőszakolását. Szerbia nagyobbítása, Bessarábia viszszaadása Oroszországnak és egy újabb szláv állam alakítása mind még annyi csapások Ausztriára, melyeket fájdalmasan meg fog érezni. Elég gyúanyagot tartalmaznak ezek, hogy Ausztriát arra bírják, miszerint igen határozott alapot foglaljon el a conferentián, de mindazok, akik az osztrák-magyar viszonyokat jól ismerik azt állítják, hogy e monarchia nem fog mozdulni, ha csak Anglia nem megy elő mondják, hogy a porta az utolsó pillanatig azza kecsegtette magát, hogy Anglia véd- és daczszövetséget fog kötni vele s csak mikor azt látta, hogy e reménysége füstbe megy, egyezett a kemény békeföltételek elfogadásába. — Valószínű, hogy a conferentia csak ápr. 1-én, Bismarck születése napján fog egybegyülni. Romániában a közhangulat a nép kétségbeesése és az oroszok elleni felháborodásból áll. Mindenfelé panaszkodnak az oroszok árulása és azsága felett s kezdik feladni a reményt, hogy Bessarabiát megmenthessék. Mi lesz hát ? Kormányenuncziácziók hiányában a jólrosszul értesült, meg sok esetben semmiféleképen nem értesült hirlap correspondensek nyilatkozatai s levelezései uralják a tért s meg kell vallani, hogy bőven kizsákmányolják a helyzetet. Egyik ezt mondja, a másik azt. — Egyik tudni akarja Berlinben, hogy monarchiánk nemcsak a bosnyák területet, de esetleg az egész török vidéket fogja okkupálni Szalonikáig s már most, ha a mozgósítási hírekre gondolunk, kész a combinatió: nem azért mobilizálunk, hogy az oroszszal esetleg megverekedjünk, hanem azért, hogy okkupáljunk. A másik azt akarja tudni, hogy a legmérvadóbb körökben meg vannak arról győződve, miszerint a mozgósításból tényleg ép úgy nem lesz semmi, mint nem lett a múlt nyáron tervezettből. Egy harmadik azt akarja tudni, hogy mit sem lehet tudni a konferencziáról, meg a kongressusról. Úgy lehet, hogy egyikből sem lesz semmi. Gorcsakov »gyomorhurutban« szenved, ergo nincs lehetőség arra, hogy Európa és ebben monarchiánk egy nemzetközi tanácskozmányban előadja sérelmeit, körvonalazza érdekeit és békés utón szerezzen azoknak elégtételt, ezeknek biztosítékot. Eb, mit Európa ; Gorcsakovnak migrainje van: Európa antichambrirozzon! A fennebb jelzett tudósításokkal szemben a bécsi »Pol. Corresponded« Pétervárrólegyen mistt jjözös, inftigniiu ki van muuuv» amt A-t. lehetősége, hogy monarchiánk hadat indít Oroszország ellen, mihez természetesen fenyegetések is vannak fűzve. Átalában igen feltűnő, hogy a nevezett lapban, melynek állása eléggé ismeretes, oly izgatott hangú politikai levelezés jelenhetett meg Pétervárról monarchiánk ellen. Tehát az orosz főváros mérvadó köreiben meglehetős animozitással viseltetnek már monarchiánk ellen s gyanakodnak már arra, hogy Ausztria-Magyarország alkalmasint fegyverrel fogja érvényesitni érdekeit az eddigi szövetséges ellenében. Másfelől bécsi és berlini korrespondensek úgy tudják, hogy az egész acióból »semmi sem lesz.« Melyrt van jobban értesülve? Melyiknek van igaza? Mi lesz hát? E kérdések kínoznak mindenkit a fölötte zavargós, sötét és bizonytalan helyzetben. Mi természetesebb.