A Hon, 1878. szeptember (16. évfolyam, 212-236. szám)
1878-09-21 / 229. szám
229. szám. XvI. évfolyam. Budapest, 1878. Szombat, szept. 21. Réggé kiadás. Kladd-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszinti. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................... 2 írt. 5 hónapra..................................... 6 . 6 hónapra ..................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként...................................1 * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. -r- Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás ISO XYI-dik évfolyamára. (A Hon meg jelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak : October—deczember végéig ... 6 » Egy hónapra................................... 2 frt Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a Hon kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON szerk. kiadóhivatala. Budapest, szeptember 20. A »királyi fenség.« Ezelőtt tizenkét esztendővel 1866-ban történt, hogy Hohenzollern Károly herczeg, porosz dragonyos kapitány szüleinél Düsseldorfban tölté a húsvéti ünnepeket, midőn Bratian u János, mostani oláh miniszter ott megjelenvén, fölajánlotta Károly herczegnek a húza elűzetése után megürült oláh trónt. Bratianu egyelőre kitérő választ kapott, de midőn Balazsány meguyita az ajánlatot, s az oláh népszavazás fejedelemmé proklamálta Károly herczeget, már nem lehetett kitérni a megtiszteltetés elől, melyet különben ügyes és gondos kezek már jó előre készítettek. Ugyanazon év május 8/20-án érkezett Károly, most már fejedelem egy dunai gőzösön Turnu-Szeverinbe. A lehető legsúlyosabb körülmények között ült a trónra. A pártok egymással a leghevesebb harciban állottak. A pénztárak üresek voltak, a katonák, hivatalnokok és nyugdíjasok nem kapták illetményeiket, azonkívül az országban cholera és éhínség uralkodott. Feloszolván a »Lieutenance princiére« alatt alakult kormány, Károly egy fusionális kabinetet alakított Lascar Catargi elnöklete alatt, s ebbe a kormányba belépett a két democrata : Bratianu és Rosetti is, kik ma, midőn Oláhország történelme uj stádiumba lép s az eddiginél magasabb rangot foglal el az európai államok között, újra Oláhország kormányában foglalnak delget. 1866. jan. 30-án tette le Károly az esküt az új alkotmányra, mely annyira szabadelvűnek lön megalkotva, hogy többen lehetetlennek tartották vele a sikeres kormányzást culturális tekintetben oly hátramaradt népnél, mint a »Dunafejedelemségeket« lakta. Unszolták is Károlyt, hogy államcsínyre adja fejét, de ő új kormányelnökéhez, Ghika Jánoshoz intézett levélben azzal felelt e nógatásokra, hogy föltétlenül óhajtja, miszerint a választási szabadság a maga helyességével fentartassék. Ugyanazon év október 11-kén pedig elment hódoló tiszteletét tenni szoute- ,rain uránál, a szultánnál Konstantinápoly- ban, hol nagy kitüntetéssel fogadtatott. Amint a körülmények most alakultak, Károly volt az utolsó oláh fejedelem, ki a portán nyerte az investiturát s ki adót fizetett a portának. Ez a vazallusi viszony a porta és Olaszország közt örökre megszűnt. Az erre következett évek alatt erélyesen látott neki Károly fejedelem a belreformoknak. Iskola-, börtön-, egyezség-, posta-, távirdaügy csakhamar lendületet kaptak ; az államköltségvetés, mely Károly trónra léptekor 50 milliót tett, tíz év alatt két akkorára emelkedett. Szabályozva jön az oláh metropolitaság viszonya a konstantinápolyi patriarchátushoz. Legkiválóbb gondot fordított pedig Károly — s ez egy porosz katonától természetes is — a hadsereg újjászervezésére, miben nagy segítségére volt neki Florescu tábornok. Átalában Károly tizenkét évi uralkodása alatt meglátszik a törekvés: Oláhországot lehetőleg a kulturállamok niveljára emeli, de amitől még jókora távolságban áll, ugyannyira, hogy a mi románaink között aránylag nagyobb és intensívebb az intelligenczia, mint oda át a Havasalföldön. Nem minden nehézség nélküli volt Carola kormányzása. Volt egyszer olyan helyzetben is, mikor búcsút akart mondani a román trónnak. A német-franczia háború idején történt. A képviselők követelték az Epureanukormánytól, hogy valljon szinte mondja meg, minő állást foglal el (!) a franczia-német háborúval szemben s midőn a kormány a legszigorúbb semlegesség mellett nyilatkozott, a kamara egy határozatot hozott, melyben kivolt mondva, hogy a románok rokonszenvét a franczia nemzet bírja. E nyilatkozatnak éle annyival inkább irányult Károly ellen, mert testvérének spanyol trónjelöltsége szolgáltatott közvetlen okot a franczia-német háborúra. S midőn a bukaresti tömeg germanophobiája annyira ment, hogy megrohanták 1871. mart. havában azon épületet, melyben a németek Vilmos császár születésnapját megülték . Carola is elvesztette türelmét, elcsapta kormányát, összehívta azon embereket, kiket trónraléptekor maga körül talált , kijelenté, hogy lemond a trónról és nem akar többé fejedelme lenni oly országnak, mely uralkodójával és ennek fajtájával csak úgy bánik, mint a zsidóval. No de aztán mégis csak megmaradt a trónon és úgy látszik, jól tette, — a maga szempotjából. Még nem is érkezett meg tizenkettedik évfordulója annak, hogy Carola Stambulban tisztelgő látogatást tett s Románia már — a berlini szerződés értelmében független állam, diplomatiai képviselői egy-egy fokkal fölebb rukkolnak, nem fizet többé tributumot a portának s az egykor porosz dragonyos kapitány a »királyi fenség« czimet veszi föl. Egy s szóval Románia, mit állam, uj aerába lépett , s ez alkalomból minden a szomszédból szerencsét kivánunk hzzá Romániának s őszintén óhajtjuk, hogy remény, melyet a román kormány a hatalmához intézett legújabb jegyzékében kifejez megvalósuljon ; az a remény, hogy »Romnia, mint a kelet és nyűgat közvetítője a Bad és czivilisáczió eleme lesz s hogy kiérdemli a nagyhatalmak bizamát.« Ezt a bizalma mi szerintünk csak úgy fogja kiérdemelni Románia, ha nemcsak benn, hanem kifelé is a rend s a béke elemét képezendi somszédunkban. Csak úgy fogja élvezhetni a somszéd állam a nagy áldozatok utján elért új korszak gyümölcseit ; csak igy, ilyen utat nem fognak kárba veszni a hozott áldozatok s Carola királyi fenségére csak most és ezután hárul nagy felelősség és teher. Ne feledje, hog e monarchiának is része vet abban, hogy Románia most magasabb rangban lép az államok sorába. Ha azt akarja Carola, hogy trónja megszilárduljon, országa fölvirágozzék, s hogy az épen letelt korszak Romániára nézve visszahozhatatlanul letelt legyen, úgy mindezeket figyelembe kellene vennie, mint már önálló ország független fejedelmének ezutáni uralodásában. Annyival inkább szükségesnek láttuk e jóakaratú figyelmeztetéssel fordulni a szomszédba, mert Bratianu lapjának legújabb enuntiátiója által erre mintegy fölhiva éreztük magunkat. Sz. Gy. — Tisza Kálmán miniszterelnök holnap Gesztre megy, hol pár napot tölt. A jövő héten valószínűleg a kabinet minden tagja Budapesten lesz és fontos miniszteri ülések vannak kilátásban. Gróf Szapáry Gyula ma érkezik a fővárosba, kineveztetése azonban nem igen fog megtörténni a jövő heti tanácskozások előtt. — A mozgósításhoz. Az okkupáló hadsereghez naponkint szállittatik uszályhajókon egyegy szekeresszázad. Úgyszintén a különböző ezredek póttartalékosai és fölépült betegei vagy száz főből álló szállítmányokban naponkint szállnak hajóra, hogy ezredeikhez vizessenek. Tegnapelőtt az Este-ezred pót.'uaulaidu 100 ituegyvtr érkezett Budapestre. A pest megyei fuvarosok visszaküldéséről szóló hír, mely több lapot megjárt, alaptalan. A »Gy. F.« hiteles forrásból vett értesülése szerint az 1000 szekérnyi szállítmányból mindössze két szekeret küldtek viszsza; egyiknek a lovai használhatón gebék voltak, a másikból a lovak kidőltek. — »Romanul«, az oláh miniszterelnök közlönye, jelenti, hogy néhány orosz törzstiszt a moldvai és erdélyi határoknál recognoscirozásokat tettek. Ebből azt következteti a bukaresti lap, hogy a szakítás Oroszország és Ausztria-Magyarország között nem lehetetlen, ezért arra figyelmezteti a hazafias románokat, hogy legyenek készek minden áldozatra azon esetre, ha e szakítás be fogna következni. — A konvenczió. A »Daily Tel.« Írja: A szultán vonakodik beleegyezését adni az Ausztria- Magyarországgal való konvenczióra Boszniát és Herczegovinát illetőleg, — jóllehet a török miniszterek helyeslik azt. Erre vonatkozólag minden pillanatban várnak egy császári kádét. — A három császár-szövetség reconstructiójára vonatkozólag írják a »N. fr. Pr.«-nek, hogy Bismarck herczeg nem is annyira a három császár, mint inkább a három kancellár - szövetséget szerette volna reconstruálni, de aztán később belátta, hogy jobb tartózkodni az ingerencziáktól és visszatérni a passivitáshoz. — Görögország és a porta. Görög részről egy idő óta mindenféle hírek jöttek forgalomba oly értelemben, mintha Törökország a határon föllázítani és fölfegyverezni iparkodnék a lakosságot Görögország ellen. Ezen állítással szemben a »D. Tel.« perai levelezője illetékes helyről megbízást kapott kijelenteni, hogy a vád teljesen alaptalan, s hogy ellenkezőleg, épen Görögország lépett föl fenyegetőig akkor, midőn 40,000 főnyi hadsereget tobort és 50 millió frank hadi kölcsönt vesz föl. Konstantinápolyból a határra nem küldöttek csapatok támadási czélból, hanem a történt intézkedések tisztán védelmi jelleggel bírnak s a hellén kormány akcziója által lettek provokálva. — Oroszország és Ausztria. Suvalov gróf hirtelen elutazott Bécsből. A »D. Tel.« azt írja, hogy az azért történt, mivel Andrássyt igen hajthatlannak s a magyar befolyás alatt állónak találta, úgy hogy valószínűleg meg sem tette előtte azon javaslatokat, melyek megtételével, ha a helyzetet kedvezőnek fogja találni, meg lett bízva. Azt sem hiszem, hogy az udvarnál valami nagy bátorításra talált volna. Oroszországnak azon eljárása, hogy válságos pillanatokban külön megbízottakat küld, már lejárta magát, legalább Bécsben. Itt volt már Sumarakov, Ignatiev, az oldenburgi hg. Sándor hesseni herczeg s több kisebb jelentőségű küldött. De azért Oroszország az ismételt kudarczoktól sem riadt vissza s még mindig kisérti a bécsi kabinetet. Azonban az osztrákmagyar diplomátia most jól viselte magát és nem engedte a monarchiát érdeke ellen való szövetségbe behálózni. — Bolgár-szerb testvériség. A bolgárországi Glovdivén megjelenő »Marica« bolgár hivatalos lap a szerbek s a bolgárok közötti viszonyról ír» a kod nep ji uz.mii nu«,vuja feszültnek nevezi. A szerb hivatalos lapban közzétett adresseket, melyek Szerbia új tartományaiból érkeznek s bizalmi nyilatkozatot tartalmaznak Szerbia irányában, nevezett bolgár lap szerint kierőszakolták. Piróton, mely Szerbiának jutott, a szerb hatóságok üldözik a bolgárokat, s erővel a szerb elnevezést tukmálják rájuk. Aki a szerbesítésnek ellenszegül, bezáratik és megveretik. Az elitélt bolgárok Topcsiderba szállíttatnak. A szerb részről való üldöztetés oly mérveket öltött, hogy a bolgárok Pirótot elhagyva, Bolgárországba költözködnek. A piróti szerbek Kosztalina bolgár metropolitát is annyira bántalmazták, hogy Szófiába kellett elmenekülnie. A bolgár »Maricza« szerint a szerbek »szabadelvűségei az újonnan occupált vidékeken — A HON TÁRCZÁJA. »Az oroszok mai napság.« — Grenville-Murray könyve. — Kevés oly érdekes könyv jelent meg újabb időben, mint Grenville-Murray könyve, melynek czíme: »Az oroszok mai napság.« A szerző a keleti viszonyoknak is kitűnő ismerője, mint angol főkonzul sok ideig élt Oroszországban s a mit ott időzése alatt tapasztalt, határozott, biztos vonásokkal vetette papírra. Amit leírt, az egyátalában nem nyújt kedvező képet az orosz viszonyokról, pedig a közvetlenség, s a legnagyobb igazságszeretet és tárgyilagosság jellegét viseli magán. S a mellett Krátya oly élezett, hogy tárgya kidomborodik tolla alatt , elevenen látjuk szemünk előtt a hiteit. Az Angliában nagy érdeklődést keltett, mű legújabban német nyelvre is lefordittatott. De még előbb magyar lapok is közöltek belőle egyes érdekes mutatványokat. Megérdemelte: Oroszországnak, társadalmának, politikájának s vezérlő férfiainak bizonynyal egyik leghívebb képe az az utolsó évek alatt Oroszországról megjelent művek között. Egyszerű, tapasztalati módszer segítségével vezeti Grenville-Murray az olvasót oda, hogy maga alkosson ítéletet magának. Ő maga nem sokat okoskodik, csak leírja a mit látott, hallott és tapasztalt. S az értelmes olvasó feltárulva látja maga előtt az oroszországi corruptió rettenetes képét; föltárja a szerző, Nagy Péter reformjairól szólva, ennek okait is, kimutatván, hogy az két felé szakasztotta a népet, idegen intézményeket plántálván erőszakosan és rohamosan a nemzeti életbe, elfojtván ezt, a hol lehetett, ahelyett, hogy a reformok megértésére, befogadására éretté tette volna a nemzetet. Így történt aztán, hogy Oroszország zöme, melyet átgyűrni nem sikerült, megmaradt mai napig ázsiainak, mely hol activ, hol passiv ellenállást fejt ki az európai reformok ellen, vagy legalább is közönyös irántuk, mert nem érti meg, hogy javára szolgálnak. Kimutatja, hogy Oroszországban nincs sem valódi nemzeti arisztokráczia, mely a történeti ős hagyományoknak volna hordozója, sem középosztály, mely a nyugateurópai államoknak legszilárdabb magvát képezi. E kettő helyén betölthetetlen üresség tátong egyfelül a nép és másfelől az autokratia hivatalnoki és katonai hierarchiája között, s alig lehet rá kilátás, hogy e két tábor valaha anynyira megközelíthesse egymást, hogy organikus egészszé olvadjon. A nagyérdekű munka mondhatni csupa detailrajzokból áll s inkább a mesemondó följegyzések önkénytelen és egyéb szándék nélküli színét viseli magán, mint egy oly műét, a melyről első tekintetre fölismerhetni, hogy bizonyos tendentiával íratott. Elegendő fogalmat nyújt a műről például egy kivonatos részlet, mely az óriás birodalom hatalmas nagy uráról, aki iránt minden ember »tisztelettel, hódolattal, szeretettel, engedelmességgel, sőt imádattal tartozik,« a czárról beszél. Sándor czár — ezt írja róla Grenville-Murray — habár a despotismus jeges légkörében növekedett, ellenszenvvel viseltetett e hideg légkör iránt s már jó eleve bebizonyitá, hogy inkább szereti, ha szeretettel szolgálják, mintha csak félelemből engedelmeskednek neki. De egész szilárdsága, mely természetében rejlett, beleveszett ama nagyszerű művébe, melylyel uralkodását kezdé : a jobbágyság fölszabadításába. E cselekedetét azonban, mely ép oly merész volt, mint nemes, soha se tudta volna végrehajtani, ha udvaronczai úgy ismerik, mint ismerik most. Ezek az udvaron ezek később ugyancsak megboszulták magukat ezért, meghiúsítván mindama reformokat, melyeket a czár birodalmába behozni szándékozott. A czárnak rettentő tekintélyével kellett volna a csinovnyikokkal szembe állani, hogy megtörje őket ; azonban habozott s habozása ekkor kicsavarta a kormánypálozát kezéből. Nem is tehetett mást, mint azt, hogy habozott, mert minden ember, akit csak megkérdezett, égreföldre kérte, ne tegye ki trónját a népkormányzat esélyeinek. A porosz és az osztrák udvaroktól, saját tulajdon családja tagjaitól, az idegen hatalmasságok képviselőitől mind csak azt a tanácsot véve : ne valósítsa meg terveit. Miért rontaná le az egyetlen autokrata uralmat Európában, oly kormányformák, har teendő kísérleteket, melyek másutt csak bajt és zavart okoztak ? A vállalat merész volt, sőt vakmerő. De a czár nem jelenti ki azonnal, hogy a kormányformára vonatkozó terveivel fölhagy, hanem azon volt egy ideig, hogy a megsértett bojárok kegyét visszahódítsa, azáltal, hogy őket az államszolgálat minden ágában keresztülviendő javítások megbeszélésére összehívta. Ebből az időből származnak az esküdtszékek, a »mir«-ek municipális intézménye, valamint a vallás- és kereskedelmi szabadságnak tett némely engedmények. De az újítások között egy sem volt olyan, mely beváltotta volna a hozzákötött reményeket, mert a bojárok csak oly tanácsokat adtak, melyek csak az ő saját földesúri függetlenségüknek szolgáltak javára ; mig ellenben volt rá gondjuk, hogy minden egyéb oly rendszabály, mely igen is kedvezett a népnek, a »csin« érdekei szempontjából megváltoztassák. Végre észrevette a czár, honnan fú a szél, s buzgóságában — mely pedig mit se használt — elhatározá, hogy nem enged. Türelme szakadozni kezdett, s nem ritkán szenvedélyes fenyegetődzésekre fakadt, melyek ellene dolgozó szolgáit megreszkettették. Midőn valamely igazságtalanságra vagy engedetlenségre bukkant, sokszor azonnal, megsemmisítő kegyvesztéssel sújtotta a vétkest s ilyenkor oly makacsul ragaszkodott parancsai szigorú végrehajtásához, hogy csakugyan teljesülve látta akaratát. De az efféle kitörések a kimerülni készülő vulkán utolsó kitörései voltak rala. Minden ember tudja az orosz udvarnál, hogy a czár leggyöngébb oldala a szívben keresendő s hogy a czárt azok hidegsége, a kiket szeret, mindenre képessé teszi. Azok az udvaron azek, kik fiatal korában pajtásai voltak, őt mindenre rá tudják venni, a mire akarják, mivelhogy a czár fél őket megsérteni. Ha ezek valamelyike valami nehezen remélhető kegyelmi tényét akarta kinyerni a czártól, vagy ha valamelyik rossz fát tett a tűzre, csak el kellett hagynia Szent-Pétervárat. A czár aztán nehány napig álmodozva, boszankodva, izgatottan járt-kelt palotájában s a feszült viszonynak mindig, de mindig az lett a vége, hogy a kegyencz elnyerte azt, amit akart. A czár e benső barátjai némelyikét, mint Suvalovot, Trepovot, Adlerberget, Baratynskit stb. tegezni szokta, sőt van velük egy bizonyos közös pénztára is, mely közösség följogosítja őket arra, hogy a czár kimeríthetetlen magánpénztárából tetszés szerinti összegeket meríthessenek. A czár jeles nyelvismerő. Fiatal korában sok franczia könyvet olvasott s még most is szeret gyönyörködni a franczia regényekben, franczia színművekben és franczia zenében, — szive azonban német. Sokat levelez a berlini udvarral, s mindig örül, ha Emsbe mehet, ahol a gyógykertben gyakran láthatni őt, jobbján egy newfoundlandi kutyával, balján egy porosz generálissal sétálva. A gyógykezelésnek torokbaja miatt kénytelen magát alávetni, mely baja nagyon akadályozza abban, hogy sokat beszéljen. De szereti, ha mások beszélgetnek vele, s nagy kedvelője az afféle »en petit comité« társaságoknak, aminek hajdan II. Katalin remete lakában gyülekeztek össze, ahol, tudvalevőleg, sok champagnes fogyott. Az udvarnál szakadatlanul fölmerülő kellemetlenségek egész elfásiták, közönyössé tették s a husz év előtti Sándor ezárt benne annyira megváltozott, hogy az udvaron ezők köre, mely bizalmasabb barátjaiból alakult, egyátalán nem tart már tőle, hogy heveskedni talál, ha valami nem úgy történik, amint ő szeretné. De ha valami kedve ellen történik is, arról a czár legtöbbnyire nem is értesül. Beszédmodorra se nem élesen maró, se nem kedélyesen tréfás. Az ember azt hinné, teljesen hiányzik benne minden humor, ha néha-néha, valamely komikus eset elbeszélésénél egy-egy szórakozott mosoly nem lopódznék ajkaira. Többnyire melancholikus hangulatú. Igen magas és feltűnőleg szép ember, mint minden Romanov; feszes, egyenes, merev testtartású, izről-izre autokrata, de szemében valami aggodalmas álmodozás fészkel, mely gyakran átváltozik üres, zavaros merengéssé s ilyenkor mereven bámul a semmibe. Úgy látszik, teljesen át van hatva helyzete súlyos felelősségének tudatától, de annak is tudatával látszik bírni, hogy az emberit meghaladó erővel kellene bírnia, megtehetni mindazt a jót, amit egy császárnak megtenni kötelessége volna. A búskomorság különben családi betegsége a Romanovoknak. Pál, I Sándor, Miklós czár, mind szenvedtek abban , sötét gondolatok támadtak agyukban, mig végre fájó érzés szállta meg fejöket a korona agyonsujtó nyomása alatt s örökös remegésben éltek, rettegve a palotaösszeesküvésektől, orgyilkosoktól s a rossz előjelektől, melyeket a legtermészetesebb tüneményekben és eseményekben is fölfedezni vélt beteg képzelgésük. II. Sándor czár is hisz az ómenekben s minél öregebb lesz, annál inkább hajlik mélyen vallásos kedélye a babonára s titokszerü, csodás képzelgésre. Ilyen filhonettet nyújt Grenville-Murray a jelenleg uralkodó czárról. A rajz találni látszik, legalább alig tér el valamiben a II. Sándor czárról megjelent egyéb vázlatoktól. Azonban nem csak egyes alakokat vázol a szerző művében mesteri kézzel, hanem egész osztályokat is. Ott van például egy tekintélyes régi nemzetség ivadéka, a ki ifjúkora vig napjait Párisban töltvén, hazajött s megnősült, hogy vagyonos neje hozományát a monakói játékasztaloknál elverhesse, miután a magáé már úgyis Párisban maradt. Mostanság nincs egy kopekje, de van öt gyermeke s a mellett, mintegy ily ősi nemzetség tagjához illik, udvari tanácsos. A jobbágyság eltörlése utolsó biztos jövedelmi forrásától is megfosztotta. De azért pompás, csakhogy bizony már roskadozó falusi kastélyban lakik, mely már a nagyapjáé volt. A nagy fogadó terem falára még akkor fölakgatták az akkor modern ezüstös tükröket, mikor még a ház be sem volt fedve. A nedves falaktól tükörfoltot kapott a tükör s most is vakon mutat. Szergejnek, a földesurnak állandóan e kastélyban hall lakni, mert nincs másutt hol meghuznia magát. A herczeg és herczegnő aztán szörnyen unatkoznak kastélyukban. Van egynéhány sovány malaczuk, melyek röfögve túrják az udvar és hajdan nagyszerű park földjét. A falu pópája minden nap eljön a gyermekeket tanítani; a kerületi hivatalnok is belátogat pálinkát inni s écartet játszani a herczeggel, mialatt a herczegné a pantlagon nyújtózik s franczia regényt olvas. Szergej különben igen értelmes ember s mielőtt a szegénység ingerültté és zorddá tette, szebb helyzetet is teremthetett volna magának. A herczegné is érzi, hogy a legmagasabb köröknek is díszre válhatnék, most itt kell szenvednie. Egyetlen gondja: akár előkelő koldulás, akár kölcsön, akár örökség útján pénzhez jutni, amit el lehessen verni Pánsban. E nemes vágyakat táplálni igen alkalmas ember Ischaratovics Simon, odessai kereskedő, — szintén egyik típusa az orosz társadalomnak. Kicsi emberke, vékony orrhanggal, szinehagyott hosszú kaftánnal, elnyűtt alacsony kerek kalappal. Árul theát, franczia regényt, gazdasági gépet, vodkát, selymet, drágakövet, zongorát és zenélő órát s vásárol gabonát, gyapjút, lovat, marhát. Megveszi Szergej termését előre három évre, de aratáskor mindig le tudja csalni a kialkudott ár felét. Mert a gabona üszkös, nem üti meg a föltételezett mértéket s az állatok fele eldöglött az után, tanú rá a kalmük fuvaros (aki osztozik a nyereségen). De azért az, hogy a marha elhullott, nem akadály abban, hogy pompás conservirust ne szolgáltasson valamely vitéz ezred számára. Simon ilyetén módon szörnyű gazdag emberré lett, de azért mégis csak a hátulsó lépcsőn szabad fölkerülnie a tisztességre sokat adó uraság termeibe. Ezért aztán meg is boszulja magát, oly dolgokról világosítván fel a szegény népet, hogy huszonöt év előtt bizonyosan akasztófára húzták volna érte. Barátja nincs, de van pártfogója, Falutinsky tábornok is az, akiről be nem bizonyítható hírek azt állítják, hogy ő is elfoglalta egyszer Dagestant.Hat láb magas, gyönyörű szál ember, szép bajuszszal s még nincs ötven éves. Tekintete szelíd, modora vonzó. Tartományi főnök is volt, a czári színházak igazgatója is. Egy prima ballerina vagy egy olasz tendino szerződésében kitalálna a katonai hivatással össze nem férő dolgot. De diadalmas generális is volt, táborkari feje valamely nagyherczegnek, aki 30,000-nyi főből álló hadtest, sok ágyú és sok birlapi tudósító segítségével vitézül legyőzte Baguli klánt. Eleinte ugyan tagadhatatlan volt néhány csendes vereség, a legcsodálatra m méltóbb. A szerb lapok szerint pedig az új szerb vidékeken csupa rózsák teremnek, holott csakis tövisek nőnek. Az okkeupáczió. Minden nap jelentős haladás észlelhető az okkupáczió nehéz munkájában. A kezdetben elkövetett — bármely forrásból eredt — hibák jóvátételében a hadvezénylet tagadhatatlan sikereket mutat föl s Magyarország minden igaz fiának, ki nem akarja, hogy pénz- és véráldozat a végtelenbe húzódjék, őszintén örvendenie kell e sikereken. Biháca bevételének nincs ugyan a parcziálisnál nagyobb jelentősége, (nem volt nagyobb súlya annak idején a támadás sikertelenségének sem, melyet pedig oly jelentékeny csorba gyanánt akart minden áron feltüntetni bizonyos »hazafias« sajtó); de azért e diadalnak is meg lesz taktikai, s meg lesz főleg morális haszna, és az előbbi részleges hiba jóvátétele s kiegyenlítése által. A harertér más oldaláról nem egy csótányos ütközetről, hanem fontosságban azzal fölérő, sőt azt túlhaladó tényről hoz hírt a távíró, midőn jelenti, hogy Jovanovics tábornok e pillanatban már kevés híján befejezettnek tekinti Herczegovina paczifikáczióját, s a szerepet, mely jövőben a csapatokra hárul, abban látja, hogy azok netán fölmerülő újabb felkelési kísérleteket megakadályozzanak, a polgári és helyi közegeket tekintélyük fentartásában támogassák s a további szervezést előkészítsék. Mondanunk sem kell, minő fontossággal bír e jelentés, mely az okkupátt terület egy jelentékeny hányadára nézve nyilván azt jelenti, hogy ott a hóditás vérengző munkája immár (előrelátóan és sporadikus eseteket kivéve) véget ért s rá került a sor azon békés teendőkre is, melyek jogc cimén nyerte monarchiánk Berlinben a megszállásra a megbízatást, s mely teendők betöltése — bár nehéz, de dicstelies feladat leend. Mert az iránt, nem lehet illúziókat ápolni, hogy a megszállással járó megpróbáltatások a harc büszkének kialudtával nem szűnnek meg. Elveszti a megszállás ezzel odiózus voltának ciant.Az alpacati UEZ villám finduícziónra való sorvasztó hatását, de ezzel csak két oly tulajdonságot veszit el, melyek minden háborúval közösek, s így minden háború végén előbb-utóbb megszűnnek, s megszűnésük magában korántsem igazol utólag egy akcziót sem. A bosnyákországi és herczegovinai akczió politikai igazoltatását azon későbbi fejleményekben kell hogy találja, melyek ott a béke létesítésével foganatosainak. Azon paezifikatórius szereplésben, melyet monarchiánk ott kifejteni képes lesz, s mely lehetővé fogja tenni úgy katonai, mint politikai állásának erősbítését a Balkán-félszigeten szintén (bárcsak közvetve) tért foglalt természetes és született ellenségével szemben.