A Hon, 1879. január (17. évfolyam, 1-27. szám)
1879-01-14 / 12. szám
12. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. kedd, január 14. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza nKIDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Kíiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................................................... frt. 8 hónapra...................................... 6 * 6 hónapra ........... 12. Az esti kiadás postai különküldéseért felül- a fizetés negyedévenkint.................... . . » " Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenki a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás a a XVII-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Egész évre................................ 24 frt Fél évre .................................... 12 » Negyed évre 6 ‡ Egy hónapra ........................... 21 Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Hon kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON werk.s kiadóhivatala, Budapest, január 13 Még egyszer a boszniai költségről. A boszniai költségnek a költségvetéshez való viszonya érdekes kérdés, azt hiszszük, foglalkoztatni fogja az, a tárgyalásait holnap megkezdő pénzügyi bizottságot is; Így tehát megbocsátja az olvasó, hogy a »Pesti Napló« ügyetlen ferdítései és hamis állításai által kényszerítve, még egyszer e tárgyra visszatérünk. A »Pesti Napló« bírálat alá veszi e tárgyban írt legutóbbi czikkünk, némely és többnyire mellékes állítását; és azt, hogy legtöbb állításunkra, bizonyításunkra nem reflektál, azzal menti, hogy azok banalisok; nem baj, csak igazak legyenek; de, hogy azokat a banalitásokat a »Napló« nagy pénzügyi tudománya nem ismeri, több észrevételével elárulja. Azzal kezdi bírálatát, hogy a rendkívüli költségeket az »ismétlődés« ritkaságával határozza meg és így purifikálja a boszniai expeditió költségét az Uchatiuságyúk költségével, követelvén, hogy ha ez benfoglaltatott a közös költségben, és így a magyarban is, jöjjön be az is, mindkettőbe. De itt megfeledkezik mindarról, amit e költség természetéről mondtunk, és ez itt a döntő. Egy mozgósítás nem felszerelés ; egy költségvetés mindig békelábra készül, rendes és rendkívüli részével együtt; ez adja meg jellegét egy államháztartás folyó kiadásainak, amik viszont az évi költségvetés keretét képezik. A delegatioban még csak ellenzéki részről sem létetett kifogás az ellen, hogy egy hadi actio költsége fel nem vétetett az évi költségvetésbe, hanem e tekintetban a kormány úgy járt el, hogy ugyanazon (mozgósított)csapatok békelábon való költségét felvette a budgetbe, és mozgósítási költségét külön előterjesztésben terjeszti a delegációk elé, és ezekről van most szó. Tehát ez nem az államélethez tartozó évi kiadás, és így nem osztható a megszokott keretbe be. Maga az ellenzék nevezi el a boszniai expeditiót »háboru«-nak, ez volt a »Napló« állandó rovata és ha csakugyan lett volna háború, az került volna legalább egy fél milliárdocskába, amit bizony nehéz lett volna az 1879. évi budgetbe felvenni; de a »Napló« erre is akar felelni. Először is azt mondja, hogy magunk alatt vágjuk a fát, midőn azt elismerjük, úgy e képzelt összegről, mint a boszniai expeditió költségéről, hogy terhével rontja az illető évben vagyonmérlegünket; — mert azzal (a »Napló« szerint) elismertük azt, hogy azon év terhére kell írni az említett összegeket, melyben a kiadás történt. A »Napló« olyant állít, mit mi kétségbe nem vontunk; mi a kiadandó összegeknek sem létezését nem tagadtuk, sem azt, hogy azon évből származó terhet, képeznek, melyben kiadattak; de beszéltünk arról, hogy azok, nem azon évben viselendő terhek, továbbá, hogy a közigazgatási budget folyó kiadásai közzé, és előirányzati mérlegébe fel nem veendők; aki pedig tudja, hogy ettől mennyire különbözik a vagyonmérleg, az csak mosolyog a »Napló« malitiosus együgyüségén, hogy ezt a két mérleget identifikálja és igy aztán ránk fogja, hogy ha egyikbe felvettük az egész boszniai költséget, már felvettük a másikba is, és így concedáltuk a »Napló« követeléseit. Nem így van az bizony, két heterogén dologról van itt szó, és hogy menynyire változhatik ugyanazon egy művelet következtében az évi költségvetési és vagyonmérleg, azt a keleti vasút históriája, (sőt minden hitelműveletünk) bizonyítja, mert a keleti vasút alig ronta évi mérlegünket fél millióval (tekintetbe véve bevételeit)és vagyonmérlegünk passivumába jött 85 millióval, melynek a vasút értéke nem felel meg. És még csak az angolokra való hivatkozással sem cáfolta meg a »Napló«, állításunkat. Az afghán költséget az indiai jövedelmek fölöslegére utalá az angol kormány; mi azt mertük állítani, hogy ha aktív mérlegünk lenne, csak ezt lezárva utalhatnék a fölöslegre a boszniai expeditió költségét. Erre a »Napló« szórul szóra ezt mondja: »Néhány héttel ezelőtt az angol parliament azt határozta, hogy az Afghanisztán elleni háború költségei az indiai háztartás fölöslegéből fedeztessenek. És mikor ezt elhatározta, eszébe sem jutott a»Hon«bölcsesége szerint a márczius végével lejáró pénzügyi évet megszakítva, a mérleget már most lezárni, hanem beérte azzal, hogy biztosan vélt fölöslegre számíthatni.« No már ennél badarabbat még a »Napló«ban sem olvastunk; ő maga beszél fölöslegről és nem veszi észre,hogy fölöslegről és deficitről csak mérleg-lezárás után lehet beszélni. Igaz, hogy az angol kormány »biztosan vélt fölöslegre számíthatni«, nem is mondtuk mi, hogy időközben le kell írni a mérleget, ha fölösleget mutat fel már az előirányzat, elkészített mérlege, akkor is lehet a fölöslegre utalni költséget, tehát Anglia eljárása is azt bizonyítja, hogy azévi mérlegbe a háború költségét fel nem vette, hanem vitade hagyva ezt, a mérleg fölöslegére utalá azt. Most már fogjunk a részletekhez. Idéztük a keleti vasút példáját: a »Napló« azt mondja, hogy a példa helytelen, mert a vételúgy történt, hogy részvények helyett a kincstár adott államkötvényeket; nincs készpénzkiadás, tehát nincs mit írni a költségvetésbe, »mely csak a készpénzkiadásokról és készpénzbevételekről szól.« Ez sem áll; az állam összes gazdasága fel van véve a költségvetésbe, »szól« ez: a só, érez, gabna, fatermelésről, ezek átbecsültetnek ugyan pénzre, de felemlítve azok képezik a pénzkiadás és bevétel egy részének alapját. De ez mellékes. A fődolog az, hogy a keleti vasút megvételéről szóló 1877. 50. tv.-czikknek csak mellékletében, a szerződésben van szó a conversióról; mert mi a keleti vasutat megvettük; csakhogy rentével fizettük ki; és az állampapír is kiadás, fizetés, kötelezvény, mely pénz hiányában adatik ki az állam részéről; az növeli a polgárok terhét — kamatával; épen úgy, mint a boszniai költség fedezve lesz a rentekibocsátással — és terheli az állampolgárokat— kamatával ; hogy a rente ott conversiora, itt mozgósításra használtatott föl; az az évi költségvetésbe felveendő czimre, — költségre, semmi befolyással nincs. Vagy talán a »Napló« a keleti vasútra kiadott 10 millió rentét nem tartja kiadásnak, a boszniai expeditióra fordított vagy fordítandó 41 milliót pedig annak; ez különös theória lenne, mely miatt Ítéletünk még a »Napló« nagy pénzügyi tudománya iránt is zavarba jőne ! Azután magyarázza a »Napló«, hogy a vasutaknak adott 8 milliónyi segélyt mi félreértők. Itt idézzük magunkat és őt szórulszóra : »Azt mondja a »Hon«, hogy »a vasutaknak adtunk 8 milliónál több állampapírt, külön kibocsátással.« Ahány szó, annyi vastag tévedés. — Először is nem adtunk a vasutaknak 8 milliónál többet; utalunk e tekintetben a zárszámadásokra. Másodszor nem igaz, hogy mi egyátalában állampapírt adtunk volna a vasuttársulatoknak , épen ellenkezőleg a vasutak adtak a kincstárnak kötvényeket és ez adott a társulatoknak készpénzt. Harmadszor nem igaz, hogy ama papírok külön kibocsátással jártak , épen ellenkezőleg a kincstár azért vette meg azon vasúti kötvényeket, nehogy külön kibocsátások történjenek.« Lássuk e »vastag tévedéseket« és »nem igaz« dolgokat, mely utóbbi kifejezés teljes mértékben áll a »Napló« minden szavára. A »Napló« a zárszámadásokra hivatkozva, azt mondja, nem adtunk vasutaknak »8 milliónál többet.« És ugyanezen »Napló« ezelőtt két héttel, 1878-dik deczember 82-kán (314. sz.) azt vitatta épen a számszékkel szemben, hogy adtunk a vasutaknak 9,22 milliót, még pedig úgy, hogy ebből 2 millió nem volt készpénz, csak adósságkonverzió; és a »Napló« vitatta azt a törvény alapján , mert az 1876. 11. törvény fölhatalmazta a kormányt, hogy 8.620,619 frtig részesítse segélyben a vasutakat, sőt kijelenté, hogy : »a mutatkozó szükséghez képest további forgalmi eszközök beszerzése és egyéb elkerülhetlen beruházások létesítése czéljából az egyes vasúttársulatoknak rendelkezésére bocsáthat a kormány, annyit, amennyi 686,425 aranyforint 5 százalékos kamatot meg nem halad. Ezt a »Napló« a számvevőszék fejére olvasá, és ime, két hét múlva, önmagát és a törvényt meghazudtolja. Mit mondjunk az ilyen béna fidesze — vagy logikára ? Magában hordja ítéletét ! Igaz, hogy a vasutak kezébe a törvény szerint nem voltunk kötelesek állampapírt adni , de a számukra beszerzendő pénzért bocsátottunk ki rentét és azt a »Napló« nem látta, hogy az értékesítés nem volt-e reájuk bízva, ha az elszámolás pénzben történt is. — Hogy pedig miattuk (Kifogás. II. 3.) külön rentekibocsátás volt, azt a törvény bizonyítja , mert az 1875. 49. tvez. szóról-szóra ezt mondja: »a vasúti társulatoknak az 1875. 41. törvényczikk 2. § a szerint beruházásokra szükséges összegek fedezése czéljából bocsáttatik ki (részben) a 80 millió ; igaz, hogy ennek a konverzió is feladata volt, de ha a törvény egyik czélja czim a külön kibocsátásra , épen ily jogosult czim a másik is ; lehet állítani, hogy ezért, vagy azért bocsáttatott ki a 80 millió, egyaránt. No és itt már készpénz-kiadásról van szó, ez a »Napló« szerint a budgetbe tartozik és a 8 millió mégsem jött oda. Ezt a »Napló« azzal magyarázza, hogy abból kiesett — az idő miatt. De hisz akkor póthitelt kellett volna kérni. Nem történt. Miért ? Mert Széll is úgy ítélte meg a dolgot, hogy ez természeténél fogva nem tartozik az évi budgetbe, de kamata belekerült, iyen volt Széll »becsületes budgetkészítése« — analóg Szapáryé is, egyik úgy hasonlít a másikhoz, mint tojás, a tojáshoz. Ebből láthatja az olvasó, hogy mekkora a »Napló« pénzügytudománya és bona fidesz. Most már Ítéljen ! — A közigazgatási bizottság ellen már a múlt év elején megindult a fővárosi képviselet kebelében bizonyos mozgalom, mely akkor abban kulminált, hogy a bizottság többsége kimondta, hogy az intézményt a fővárosra nézve fölöslegesnek tartja. Az idén e mozgalom ismétlődik, de nem éri be tavali jelszavainak egyszerű hangoztatásával, hanem két irányban is igyekszik álláspontjának érvényre segítésén munkálkodni. Az egyik irány — s ezt nem föltétlenül ítéljük el — a közigazgatási bizottság eddigi munkálkodásából, törvényadta jogköréből s annak a gyakorlathoz való viszonyításából igyekszik bebizonyitni, hogy az intézmény a fővárosi közigazgatás keretében meg nem állhat s ez értelemben tesz előterjesztést a miniszternek is. Amit e részben a bizottság jelentése előad (alább ismertetve van e jelentés), az lehet vita tárgya; s bár sok benne a túlzás, sok, amit a közigazgatási bizottságnak már fogantatásakor érzett ellenszenv s pártoskodási viszketeg sugall, van bizonyára olyan is, ami megszivlelést érdemel, s igy el lesz teendő azon becses anyag közé, melyet a közigazgatási reform iránt egyik kormányzat mindig gyűjt a másik, egyik időszak az utána következő számára. Sokkal többre még akkor sem tarthatnának igényt e panaszok, ha tartalmuk színig tejfel lenne. Hisz a közigazgatási bizottság czéltal annak fölismerése egy hatóságban nem vonhatja maga után annak megváltoztatását százra nézve, ahol az czélszerű; s másrészt viszont az is, hogy az átalános intézkedésekre egyes hatóságok kedvéért rásüttessék, oly expediens, melynek alkalmazása előtt bizonybizony sokszorosan meg kell fontolni a dolgot. De mondjuk, mindez a kérdésnek, amint az ma föl van téve, csak egyik oldala, s pedig tetszetős oldala. Tárgyilagos fölterjesztés tételét a törvény nem csak nem tiltja, sőt provokálja, így hát rossz néven azt sem veheti senki. A budapesti hajsz azonban nem éri be ezzel. Hanem kiváló örömet talál abban, hogy kijátszsza a törvény intézkedését s már ismételve egy lemondási komédiát játszat el a közigazgatási bizottság az idén új választás alá esett tagjaival. Ez már megszűnik a tárgyilagos véleményharcz azon eszközei közé tartozni, melyeket alkotmányos életben alkalmazni szokás, úgy tudjuk, a fővárosi közélet egyik faktora sem nyugszik egyéb törvényhozási alapokon, mint melyeken a közigazgatási bizottság. Úgy tudjuk, azokat is csak úgy mint ezt, alkotmányosan létesített törvényhozási aktus sorozta a közigazgatás szervei közé. Micsoda czímen formálnak jogot maguknak a tisztelt városatyák, hogy fölébe helyezkedjenek e törvényhozói souverain akaratnak, s a saját jó kedvüktől kérjenek tanácsot arra nézve, melyik törvény végrehajtását ne hiúsítsák meg passzív magatartásával, s melyikét igen? Ha legvehemensebb szóvivőjük is — Busbach úr — kénytelen elismerni, hogy a bizottság az adóügy s fegyelmi ügy terén igen jó szolgálatokat tett a közigazgatásnak, mikép fér meg a jó hazaszeretettel s a közügy iránt való önzetlen érdeklődéssel oly nemű strikeolási szándék, mely, ha egyátalán vezethetne valamire, csak a bizottság akcziójának megbénítására s igy mindenesetre két fontos ügyag autonóm intézésének elsenyvesztésére vezetne. Ez eljárás a legkeményebb korholást érdemli meg, s a közéleti komolyság igen sajnálatos sülyeségéről tesz tanúságot, hogy jóravaló nevű emberek nem röstelik azt, hogy a törvény ily indirekt megsértői közt emlegettessenek. Mikor Bács megye főispánja értesült arról, hogy több megyebizottsági tag a rá esett (munkával járó) albizottsági kijelölést (összeíró bizottságba, adókivető bizottságba stb.) nem fogadta el, úgy kéz alatt reá irt az illetőkre, hogy e lemondásra van ugyan joguk, de az illendőség akkor úgy hozza magával, hogy ne csak az albizottságokból lépjenek ki; azóta Bácskában nem utasítják vissza a küldöttségi kijelöléseket. Bizonyos szereplések erősen ennek a fővárosi autonómiának köszönik tételeket: jobb lesz hát respektálniok azt minden ágazatában s tisztelni a törvényt, melyen nyugszik; ez az első kötelesség, melyet megtartva, javíthatunk a törvényen is, ezt nem téve azonban az alap elől el, melyen munkálkodnunk lehetne. — A honvédelmi miniszter a képviselőház legközelebbi ülésén értesülésünk szerint — törvényjavaslatot fog beterjeszteni a katonai beszállásolás tárgyában. E törvényjavaslattal egyidejűleg a belügyminiszter egy rövid, e törvényjavaslatot kiegészítő tervezetet fog benyújtani, mely a törvényhatóságokat a laktanyák építési költségeinek fedezésére szükséges adópótlékok kivetésére hatalmazza fel. — Vámszerződésünk Olaszországgal. Ismertettük az Olaszországgal kötött tariftaszerződést. E mellett azonban egy egészen új vám- és kereskedelmi szerződés is köttetett, melynek ama tariffaszerződés csak egy részét képezi. E szerződés mellékletei: 1. az A. B. és C. tariffák, melyek az Olaszországba vitt árukra vetett vámokat s a magyar-osztrák területre hozott árukra érvényes vámtételeket tartalmazzák ; 2. a p 61 c z ik, mely a határforgalom könnyítésére vonatkozó határozmányokat tartalmazza; 3. a vámcartell; 4. azár jegyzőkönyv; 5. a marhavészre vonatkozó egyezmény és 6. a vasúti vámkezelésre és vasúti forgalomra vonatkozó egyezmény. Mindezen okmányok a szerződés eredeti szövegével egyetemben most lettek az osztrák birodalmi tanács képviselőháza elé terjesztve. Egyelőre a szerződés szövegét csak röviden ismertethetjük. A szerződés kimondja, hogy monarchiánk és Olaszország közt tökéletes kereskedelmi és hajózási szabadság áll fenn, úgy hogy mindkét nagyhatalom lakosai szabadon letelepülhetnek a másik fél területén és semminemű adóterheket vagy illetékeket nem tartoznak fizetni, azokon kívül, melyeket az ország lakói is fizetnek. Az iparosok pedig a bennlakókra érvényes minden ipari kedvezményekben részesülnek. A kereskedőkre vonatkozólag a szerződés még nagyobb szabadságot stipulál, úgy hogy az a kereskedő, ki az adót saját hazájában már megfizette, a másik fél területén is szabadon kereskedhetik a saját üzletéhez tartozó árukkal, és nem köteles itt is adót fizetni. A két szerződő fél lakosai mentesek másik országban minden katonai szolgálat alól. Ingóságokat s ingatlanokat szabadon szerezhetnek. A két szerződő fél kötelezi magát, hogy semminemű tilalom által nem fogja a forgalmat korlátozni a két ország közt; kivételt képeznek a monopóliumok, a közegészségügy érdekében szükséges intézkedések, és rendkívüli körülmények közt a hadiszerek. Kiviteli vámokat egyik fél sem fog szedni másik fél területére menő áruktól, csak a papírgyártáshoz szükséges hulladékokra van 100 kilonkint 4 frt kivitelt vám vetve. A belföldi adók nem sújthatják terhesebben a másik országból behozott árukat mint a belföldieket. A lapok az új bankjegyek és záloglevelek német szövegét már közölték. A következőkben közölhetjük az osztrák-magyar bank által jegyeire és zálogleveleire nézve megállapított szöveget, valamint a bank által megállapított s a hamisításokra vonatkozó jegyzetet is. A bankjegyek szövege magyar nyelven következőképen hangzik: »Az osztrák-magyar bank ez utalvány átvétele mellett bécsi és budapesti főintézeteinél fizet legott kívánatra az előmutatónak osztrák értékű TÍZ FORINTOT törvényes érezpénzben. Bécs, 1880. január 1-én. Osztrák-magyar bank. Kormányzó. Főtanácsos. Vezértitkár. * A hamisításokra vonatkozó megjegyzés magyarul így szól: »Az osztrák-magyar bank által kibocsátott jegyeknek hamisítása (utánzása vagy megmásitása) a monarchia mindkét részében mint nyilvános hitelpapírok hamisításának bűnténye a büntető törvény határozmányai szerint büntettetik.« Ezen, a hamisításra vonatkozó jegyzet magyar szövegében »monarchia« a németben pedig »birodalom« van felvéve; s miután Magyarországon és Ausztriában a bankjegy- hamisításra nézve eltérő büntetések vannak felvéve, természetes, hogy a hamisítás azon ország törvényei szerint fenyíttetik, amelyben az felfedeztetett.* A záloglevelek (100 írtra szólók zöld, 1000 forintra szólók barna, és 5000 forintra szólók rózsaszín alapnyomattal) magyarul következőképen hangzanak: Kisorsolható. 5000 frt osztr. értékben. Záloglevél: ötezer osztr. értékű forintról, mely öt százalékkal, félévenkint minden év január 1-én és július 1-én a lejárt szelvény átadása mellett kamatoztatik és ezen záloglevél kisorsolására következő naptól fogva, legkésőbben pedig 32 év letelte után, annak előmutatójának készpénzben kifizettetik. Az osztrák-magyar bank ezen záloglevél tőkéjének pontos kamatoztatásáért és kifizetéséért a társulati alapszabályok 6. czikke értelmében (a jelzálog hitelosztály alapszabályainak 58-ik §-a) kezeskedik. Bécs, 1879. évi január 1-én. Osztrák-magyar bank. P. K. Moser A. s. k., kormányzó. Wodianer s. k., Leonhardt s. k., főtanácsos, vezértitkár. Hogy ezen záloglevél az osztrák-magyar bank alapszabályszerűen biztosított, a nyilvános könyvekbe bevezetett követeléseivel van fedezve, az alulirt két kormánybiztos által hitelesíttetik. Bécs, 1870. évi január 1-én. Niebauer Antal lovag s. k. Dr. Köffinger Frigyes, cs. k. osztr. kormánybiztos, m. k. kormánybiztos. A szelvények szövege a következő: »Osztrák-magyar bank.« Záloglevél szelvény. »Egyszázhuszonöt forint o. é.« # Az osztrák-magyar bank pénztári utalványainak szövege, csupán német nyelven van kiállítva. — A Bosznia és Herczegovina számára alakított, Bécsben székelő bizottság ideiglenes szervezési statútumát közli ma a »Presse.« E bizottság működési köre következő határozmányok által állapíttatik meg: 1. §. Miután Bosznia és Herczegovina legfelsőbb közigazgatása a közös minisztérium által, felelőssége alatt bekövetkezett, a bizottság Bécsben mint tanácsadó közeg felállíttatott. Ez áll a három közös minisztérium és a két miniszterelnökség egy-egy delegátusából. 2. §. A bizottsági tagoknak és helyetteseiknek kineveztetése ő felsége legfelsőbb jóváhagyásának van fentartva. A bizottságban a külügyminisztérium delegátusa elnököl. 3. §. A bizottság hetenkint egy ülést tart, szükség esetén rendkívüli üléseket is. 4. §. Minden, Bosznia és Herczegovina közigazgatására vonatkozó ajánlat és rendelet, amennyiben a közös minisztériumok teendőihez tartozik, a bizottság elé terjesztetik tanácskozás végett. 5. §. A pénzügyi és katonai dolgokról szóló jelentés a közös pénz- és hadügyi minisztérium delegátusai által megy végbe, minden más kérdésről a külügyminisztérium delegátusa által. 6. §. Speciális kérdések elintézésére a bizottságnak szakférfiakat kell egybehívni. 7. §. A bizottság ülései és határozatairól jegyzőkönyv vezettetik. 8. §. A bizottság előterjesztései a közös minisztérium által intéztetnek el. 9. §. A bizottságból a közös minisztériumok teendőihez tartozó minisztériumok számára egy választmány választatik. 10. §. E választmánynak azonkívül a folyó ügyeket kell elintéznie. 11. §. Oly kérdések, melyek iránt a delegátusomeg nem egyezhetnek, vagy melyek a bizottság illetékességén kívül fekszenek, a közös minisztertanács elé terjesztetnek elintézés végett. Budapest, január 13. Az eszmecsere s a fejtegetések, melyek a Trefort miniszter által összehívott egyetemi enquéteben fölmerültek, bizonyítják, hogy az annak elébe terjesztett kérdések teljesen megérettek a vitatásra és eldöntésre. Valóban a hangulatnak és közszükségnek tett eleget a miniszter, midőn e tárgyban az értekezletet összehívta, mely már eddigi tanácskozásai által is jelentékeny »schutzbares Material«-t szolgáltatott a kérdések ilyen, vagy olyan értelemben való eldöntésére. Tökéletes igaz az, hogy az egyetemen dívott eddigi tanulmány és vizsgálati rendszer folytán a jog- és államtudományok tekintetében az egyetem sem mint szakiskola, sem mint magasabb tudományos intézet nem felelt meg czéljának. Nem csak nem jön elérve, sem az egyik, sem a másik czél, hanem mindkettőnek határozott kárára és hátrányára len föntartva eddig a rendszer. A tananyag s a vizsgák sokasága, meg czélszerűtlen beosztása egyfelől nem engedő kifejlődni a valódi tudományosság iránti hajlamot, előszeretetet, másfelől meggátolta a szakpályához szükséges pozitív ismeretek megszerzését. Ha soká tart e rendszer, messze kiható káros következményeket szült volna. Jó volt elejét venni. Csengery Antal tüzetesen és alaposan foglalkozik beszédében e visszásságokkal, s mi, meggyave érveinek teljessége attól, szintén azok közé tartozunk, kik az évi alapvizsgálatok eltörlését múlhatlan szükségűnek tartják és nyilvánítják. Azok ellenében, kik az alapvizsgák föntartását óhajtják, kiváltképen azon czélból, hogy azok által rákényszerítsék, rászorítsák a tanulásra azokat, kik a könyveket kerülik, azt jegyezzük meg, hogy a csupán értelmetlen »magolásra« vezető alapvizsgálatok megszüntetésével kevesebb lesz ugyan a kényszerített vizsgázók száma, de nőni fog azoké, kik az életnek s tudománynak tanulnak — de nem a vizsgának. Ez pedig mindenesetre nyereség lesz. Sok igaz van abban is, hogy a középiskolák nem készítik elő kellőleg a fiatalságot az egyetemre. Egy okkal több, hogy sajnáljuk, hogy a középiskolai reformra vonatkozó tervek eddig csakis tervek maradnak. De hiszszük, hogy ez enquére ez irányban is jó hatással lesz. Ami a kollégium pénzeket illeti, nézetünk az, hogy eltörlendők. Ne tekinthesse többé az egyetemi tanár hallgatóját »adófizetőjének«, ami mindkettőre nézve demoralizálólag hat s nem hagyja érintetlenül a vizsgálatokat sem. Az állam segíthet e bajon, ha a tanárokat jobban díjazza maga, de nem díjaztatja a tanulók által is. A jogakadémiákra nézve a közhangulat kétségkívül nem kedvező. Többfelől sürgetik azok megszüntetését. E tekintetben azt kérdezi a miniszter, hogy: az országban létező sok jogakadémia mai szervezetében megfelel-e a jogi tanulmány követelményeinek ? Nem hatnak-e némileg közre a jogi műveltség színvonalának lesülyesztésére ? Átalában van-e szükség annyi jogakadémiára, ahány jelenleg létezik? S nem volna-e czélszerűbb és kívánatosabb azok egynémelyikének megszüntetése mellett inkább még egy egyetemet felállítni?« E kérdésekre részünkről azt feleljük, hogy a jogakadémiák igenis hiányosak, alatta maradnak a jogi műveltség színvonalának, amiért is évről-évre fogy hallgatóiknak száma. Mi is abnormitásnak tartjuk oly jogakadémiák fentartását, melyek hallgatóinak száma az 1878—9-iki tanévben 61 (Kecskemét), 53 (Sárospatak), 46 (M.-Sziget), 26 (Pápa), 19 (Eperjes) volt. Ezek mind felekezeti jellegű tanintézetek. De az állami kezekben levő »királyi« jogakadémiák egynémelyikével sem állunk különben, így a győri jogakadémiának van 90, a n.szebeninek 47 tanulója. Hanem amily mértékben fogyott az akadémiák népessége ,azon mértékben növekedett az egyetemé. És fogyott azért, mert a méltán kifogásolt tanintézetek szervezete s hatásköre alá sülyedt. Mi sajnáljuk ezt, mert akárki mit mondjon, a vidéki kulturális czentrumoknak nagy hivatása van, nagy különösen oly vidékeken, minőknek főhelye pl. N.-Szeben, Po-