A Hon, 1879. június (17. évfolyam, 133-157. szám)
1879-06-11 / 141. szám
141. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szerda, junius 11. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt 3 hónapra 6 - 6 hónapra................................ .... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Budapest, június 10. Osztrák és magyar ellenzék. Túl a Lajthán választási mozgalmak folynak, megeredtek a kortes-beszédek csatornái , beszélnek néha okosat is, mondanak gyakran bolondot is, — már amint ez nálunk s másutt is meg szokott történni. Hírlapírói tisztünk méltatni s illetőleg tollhegyre venni azt is, ezt is. Az előbbi kategóriából volt alkalmunk méltatni Kaiserfeldnek a »N. Fr. Pr.«-ben megjelent »pünkösdi czikkét« s most a második kategóriából való nyilatkozattal van alkalmunk foglalkozni s ez Walterskirchen báró osztrák haladópárti vezér beszéde, mely Kaiserfeld fejtegetéseinek cáfolata akar lenni s ez alkalommal nem hagyhatjuk érintetlenül azt a visszhangot sem, melyet a ma haladó osztrák nyilatkozat a magyar ellenzéknél kelt. Ki ne ismerné az osztrák haladók törekvéseit és irányát, eddigi nyilatkozataikból s a parlamentben viselt dolgaikból ? Ők »nagy osztrákok«, ép úgy szemet hunynak a tények előtt s ép oly kevéssé veszik számításba politikai törekvéseikben azt, hogy mi lehetséges és mi nem; minek lehet a megvalósítását jóhiszemüleg hirdetni a népnél és minek nem, mint a magyar szélsőbal. S igen csattanós megjegyzés volt Kaiserfeld kérdéses czikkében, mely a stájer haladó párt ellen irányult, hogy a nagyralátó, a mesebeli békakép felfuvalkodó »nagy osztrák« politikának még volna értelme és elérhető czélja, ha Ausztriát is oly egyöntetű és egységes nemzetiség lakná, mint pl. Német-, vagy Francziaországot, de ez Ausztriában távolról sincs így. Mivel parírozza ezt Walterskirchen ? Egy oly kérdéssel, mely magában hordja a lesújtó feleletet. Ő ezt mondja: »Ha a mostani érdekképviselet védelméül a németeknek Ausztriában való solidaritására figyelmeztetnek és azon veszélyre, hogy ugyanazok vegyes nemzetiségű tartományokban a szlávoknak lehetnek kiszolgáltatva, úgy a németek ügye Ausztriában valóban szomorúan állana. Hogyan? Állásuk fentartása néhány száz nagybirtokostól vagy oly házak tulajdonosaitól függne, kiknek birtoka a tartományi gyűlés kerületében fekszik.« Biz ez úgy van. »Te mondád« Walterskirchen. A németek ügye Ausztriában épen nem valami paradicsomi s körülbelül néhány száz nagybirtokostól függ. Ha így nem volna, nem alkottatott volna meg az osztrák érdekképviselet, mely ritkítja párját a maga nemében, s mely tisztán csak a német nemzetiség érdekében hozatott létre. Ezért hát jó lesz csinján bánni az osztrák haladó uraknak oly törekvésekkel, s ezt az osztrák németek érdekében mondjuk, melyek alkalmasak egyfelől megbolygatni az államfentartó elemnek a Lajthán túl domináló állását, melyre ott szükség van, másfelől pedig a monarchiát veszedelmes experimentumoknak tennék ki, minek pl. azok is, melyeket Walterskirchen imigyen fejez ki: »A dualistikus rendszer legkevésbé sem alteráltatik az által, hogy azon ügyek, amelyek már ma is közösek, két delegáczió helyett, egy képviselőtestület által intéztetnek el, még akkor sem,ha azok is hozzájönnek, melyek ma még ugyan nem mint közös ügyek, de közös alapelvek szerint kezeltetnek.« Érdekes tudni, mit szólnak ehhez a magyar egyesült ellenzéki lapok. Gúnyolódnak, vicczelnek Walterskirchenre, megróják magyarellenes passusait beszédének, fitymálják és határozottan visszautasítják nyilatkozatának a dualizmus ellen intézett élét, melynek czélja túlsúlyra juttatni Ausztriát Magyarország rovására. No lám, mily hamar ment össze a barátság és szövetség. Csak most üti ki magát a szeg a zsákból, csak most sül ki a turpisság, hogy kikkel állottak eddig szövetségben a habaréklapok. Tudvalevő dolog ugyanis a keleti események egész izgalmas folyama alatt, midőn Walterskirchen és társai a legvehemensebben ostromolták Andrássy politikáját, de leginkább csak azért, hogy kimutassák a delegáczió intézményének káros voltát és centralisztikus értelemben való átalakításának okvetlen szükségét, mert, mondák Walterskirchen és társai, ez intézmény mostani alakja és szerkezete mellett lehetségessé van téve, hogy Andrássy ilyen politikát űzzön, senkisem szekundált az osztrák haladóknak oly hatalmasan és senki sem hajtotta oly nagy garral a vizet azok malmára, mint épen azok a magyar lapok, melyek csak most térnek észre és tollaik hegyeit ma a tegnapi szövetségesek ellen fordítják. Az osztrákok tudták, hogy miért csinálnak akkora politikai tőkét a keleti kérdésből, miért ütik oly nagyon a nagy dobot, mert mindennek az élét sikerrel vélték a dualizmus ellen fordíthatni s hogy ez nekik sem sikerült, az bizony nem múlt a magyar ellenzéken; ez abban teljesen ártatlan. Egyesült ellenzéki lap hozta volt szóba, hogy a Budapestre érkezett osztrák ellenzéki delegátusoknak fáklyászenét kellene adni, s ismét egy habarék lap volt az, mely Foxnak egy olya jogig, amelyben nem volt más mondva lényegileg, mint a mit most Walterskirchen Gráczban mondott. Menjenek most Gráczba és rendezzenek neki fáklyászenét! — A Szerbiával folytatandó tárgyalásokról azt írja a »N. fr. Pr.,« hogy a tárgyalások egyelőre csak a vasúti szerződés megkötésére fognak vonatkozni és csak őszszel fog összeülni az a conferentia, melynek feladata lesz a vámszerződés kérdésében Szerbiával tárgyalásokat kezdeni. A halasztás már csak azért is szükséges, mivel előbb tisztába kell hozni azt a kérdést, hogy Dalmáczia, Bosznia és Herczegovina bevonassék-e a közös vámterületbe vagy sem. Miután az osztrák-magyar vámterület ezek által változtatást fog szenvedni, azért magától értetődő, hogy a bekebelezésnek végre kell hajtva lenni, mielőtt más államokkal azok jövendő viszonyáról az osztrák-magyar vámterülethez alkudozni lehetne. S kiválóan áll ez Szerbiáról. Az Ausztria-Magyarországgal kötendő szerződés Szerbiának Boszniához és Herczegovinához való viszonyát is megfogja változtatni. Ha az okkupátt tartományok bekebelezése egyszer tény leend, akkor annak hatása alól Szerbia sem fogja magát kivonhatni.« — A vasúti igazgatóságok conferentiát tartanak Fiuméban, melyen szóba jött, hogy mit lehetne és kellene tenni szemben a német kormány azon eljárásával, mely szerint nemcsak vámot vetett, a magyar transito árakra, de még a kedvezményezett vasúti díjszabásokat is felfüggesztette. Tolnay vasúti A „HON“ TÁRCZÁJA. A népszámlálásokról. Keleti Károlytól. (3. Folytatás.) Azon kérdésre nézve, váljon az iparstatisztika tekintetében inkább álljunk-e a bécsiek álláspontjára ? arra nézve közelebbről kell véleményemet indokolnom. Az ipar, tudvalevőleg oly foglalkozások számos neméből áll, melyekhez az egyéni képzettségen és ügyességen kívül számos technikai berendezés, eszköz és szerszám is szükséges, hogy tényleg termelő lehessen. Az iparstatisztikának, ha üdvös közgazdasági intézkedéseknek akar alapul szolgálni, az iparűző egyéneken kívül a gyárakat és műhelyeket, berendezésüket és felszerelésüket is ismerni kell, sőt ki kell terjeszkednie adatgyűjtésével az előállított termelvényekre és elkelési helyekre is. Csak ha mind ez adatokat nyújtja, szolgáltatja valamely ország iparosságának teljes képét; csak ily teljes képnek birtokában konstatálhatjuk azontúl először mink van és fölismerve a hiányokat és hézagokat, gondoskodhatunk másodszor ezeknek is, akár az átalános közgazdasági politika, akár közvetlen intézkedések útján való betöltésekről. Mindez ismereteket népszámlálás alkalmával szerezni, azonban aligha látszhatik czélszerűnek. De igenis alapját vethetjük meg és nagy szolgálatokat tehetünk az iparstatisztikának és mindennek ami ezzel összefügg, épen a népszámlálás kellő szervezése és okszerű foganatosítása által. Ha szem előtt tartjuk azt, amit feljebb az iparos foglalkozásról mondtam, legott belátjuk, hogy az iparnak két merően különböző jellege van, melyek egyikét személyesnek, másikát technikainak nevezhetnék. Mindaz a mi személyes, vagyis ami az iparűzők számára, foglalkozására, állásuk minőségére stb. vonatkozik, mindaz igen egyszerűen és kedvezően illeszthető be a népszámlálásba. Erre nagyobbszerű új szervezés se szükséges; tökéletesen elég, ha a hivatás és foglalkozás rovatait, melyek a népszámlálásból amúgy sem maradhatnak ki, helyesen berendezzük. Megtudni azt, ki miféle ipart űz, gyárilag vagy kézművesképen avvagy házi ipar alakjában termel-e, hány segéddel, tanulóval, munkással működik, az ipartelepben nők és gyermekek is vannak-e alkalmazásban, mindazt igen jól megtudhatjuk a népszámlálás alkalmával. Ezzel pedig az iparstatisztika egyik igen fontos feladatát megoldottuk s vele alapot nyertünk reá, — hogy másik technikai részét is, minden nagyobb költség nélkül — habár nem munka nélkül is — szintén megismerhessük. Megtudva ugyanis, hol miféle iparűző van, az ipart magát, annak technikai berendezését a használt motorokat, munkagépeket és eszközöket, a termelés minőségét s mennyiségét illető s minden további kérdést kevéssel a népszámlálás befejezése után, de külön statisztikai műveletképen közvetlenül az illető gyárvezetőhöz vagy önálló iparoshoz intézzük. Az iparstatisztikának ilyféle kettéválasztása által, a népszámlálás alkalmával elkészítendő hivatási statisztikát is egyszerűsíthetjük. Nem fogunk ugyanis—mint 1870-ben történt — külön néhány iparcsoportot alkotni, hol is az önkény és hibás öszszevetés soha ki nem kerülhető, s nem fogunk ezáltal nehezen és jól csak ritkán teljesíthető munkát bízni a községi áttekintések szerkesztőire, hanem egyszerűen összeállittatjuk községenkint hány s miféle iparos találtatott benne ? Megkérdezve azontúl közvetlen az iparosokat a telep s munkás minősége szerint, meg is fogjuk válogathatni a több rendbeli kérdőíveket s nem leszünk kénytelenek — mert a gyár- és kézműipart a priori szét nem választhatjuk — komplikált gépészeti kérdéseket intézni az egyszerű, legfeljebb egy-két segéddel működő mesteremberhez; avagy, hogy átalában érthető s egyszerű kérdőíveket alkalmazhassunk, lemondani fontos tudnivalókról jól felszerelt gyártelepeknél. A népszámlálással együtt végrehajtjuk tehát az iparstatisztikának egyik felét anélkül, hogy akár a népszámlálás budgetjét, akár munkakörét valamenynyire megterheltük volna, de előkészítettük egyúttal a talajt is oly irányban, hogy az iparstatisztika technikai részét is remélhetőleg jó sikerrel végrehajthassuk. Ezzel lehet, elmaradunk valamennyire a bécsiek mögött, ha ugyan még foganatosíthatják szándékukat , de nem tettünk semmi olyat, mi a létrehozandó nagy népszámlálási mű összehasonlíthatóságát az egész monarchiára nézve bármikép veszélyeztethetné. Ami, a népszámlálást illetőleg, ezentúl még mondandónk van, az többé nem belső tartalmára és feladataira, hanem inkább foganatosítására, technikájára és költségeire vonatkozik. A számlálás foganatosítására nézve első és legfontosabb kérdés: önszámlálás vagy megszámláltatás legyen-e az, mindkét esetben pedig: számláló lapokkal fujtassék-e végre vagyj számláló lajstromokkal? Első pillanatra alárendeltnek látszhatnék a kérdés: vájjon a számlálásnál lapokat használunk-e vagy lajstromokat? Fő kérdés mindig az, hogy jól legyenek betöltve. Nem is osztozom azok nézetében, kik a számláló eszköz különbözetében vélik az önszámlálás és megszámláltatás különbségét is látni. Szerintem e különbség abban rejlik, váljon a nép maga és választottai által közvetlenül vesz-e részt a számlálásban s a számlálás által gyűjtendő népességi adatok szolgáltatásában, avvagy az ország adminisztratív tiszti kara s az általa ideiglen alkalmazott segélyszemélyzet hajtja-e végre ? Így állítván föl a megkülönböztetést, bátran mondhatni, hogy a Magyarországban 1870- ben foganatosított census önszámlálás volt. Ingyen vagy pénzért vállalkoztak-e a számláló ügynökök, napidíjaik a községet vagy megyét, avagy az államot terhelték-e ? az a számlálás jellegét nem alterálja. Tény, hogy nem a megyei, vagy városi tisztikar hajtotta végre a számlálást, hanem maga a lakosság, mely a művelet végrehajtásában a törvényhatósági személyzetnek csakis felülörködése alatt állt. Lehet, hogy a netalán 1880-ban eszközlendő számlálás nagyjából szintén ilyen lesz. De miután a számlálás költségénél a kérdés eme részére amúgy is vissza kell térnem, itt egyelőre elejtem, csakis annyit jegyezvén meg röviden, hogy önámitás volna azt hinni, mintha nagy reményünk lehetne, hogy az 1880-diki népszámlálás a népesség közvetlenebb részvéte mellett, több ingyenmunkával s önállóbban volna végrehajtható, az egy évtizeddel előbb eszközöltnél. Itt mindenekelőtt a számláló lapok és lajstromok közötti különbséggel s a számlálásnak rajtuk alapuló módszerével akarnék foglalkozni, hogy később az anyag földolgozásának ugyancsak ezen alapuló módszerét is könnyebben tanulmányozhassuk. A lapok útján végrehajtott számlálásnak előnyei — mellőzve egyelőre az anyag feldolgozásánál jelentkező mechanikai előnyöket — abból állanak, hogy az ország minden lakosa tényleg egy összes viszonyait feltüntető lap által van képviselve. E lapokat sorakoztathatjuk azután, — mint a hogy az emberek az életben is gyülekeznek — vallási csoportokba, korosztályokba, ipari társulatokba, foglalkozási nemek szerint stb. s ismét felbonthatjuk, hogy nagyobb s vegyesebb csoportban honosságuk és illetékességök, műveltségi fokuk vagy fogyatkozásaik szerint stb. stb., az időnként felmerülő szükséghez képest, fő- és alosztályozzuk. Látnivaló tehát, hogy az ősanyagnak ily mozgékonyságában és kezelhetőségében nagy előny rejlik. Amaz átalában elfogadott állítás, hogy számláló lapokkal csak nagyon mivelt közönségnek készíthető el censusa, nagyon keveset nyom. A miveltségnek oly sokat hirdetett magas fokán álló német nép amaz országnak egy elsőrendű városában sem bizonyult olyannak, hogy a számláló lapokat kivétel nélkül mindenkor a családfő, vagy a családnak általa megbízott egyik tagja maga betölthette volna. Számos volt az oly kivétel, ahol a számláló lapot csak bizony a számláló ügynöknek kellett kitölteni. E kivétel azután valamivel ritkábban vagy sűrűbben jelentkezik-e, vagy épen valamennyi lapot a számláló ügynöknek kell-e, valamely községben betölteni, az a számlálás módszerére vajmi kevés befolyással lehet, legfeljebb is a munkát szaporítja valamennyire. Sokkal fontosabb azon ellenvetés, mely a lapokkal való számlálás ellen közigazgatási szempontból tehető. Az utolsó népszámlálási eljárás szerint ugyanis a községi áttekintés anyagául szolgált háztartási vagy összeírási lajstromok — a szerint, a mint egyikkel vagy másikkal eszközöltetett az illető községben a számlálás — a község népességi könyvét volt hivatva képezni. Mennyire vették adminisztratív közegeinek hasznát e népességi könyvnek, nem merem kutatni. Hogy a hadjutalék kiállításakor nem szolgálnak valami nagy adatforrásul, azt tudjuk, mert valamennyi ujonczozás alkalmával, újra kénytelen kiadni a lelkész a matrikulák kivonatát, melyekből azután a sok elő nem állítható katonaköteles kikerül. Lajthán túl nagy fontosságot tulajdonítanak e népességi könyvnek és valamenynyi ujonczozási, rendőri és magánszemélyekre vonatkozó hasonló ügyben e könyv tartalma szolgál alapul. (Folytatása következik.A igazgató kijelentette, hogy a kormány számára e tekintetben a határozathozatalt fentartja. S miután a többi vasutak is kijelentették, hogy nem szándékoznak újabb lépéseket tenni, kilátás van arra, hogy a forgalom az adriai kikötők felé kivált Fiume felé élénkülni fog. Fiume emelkedése ma gondolkozóba ejti az osztrákokat. Több trieszti kereskedő irigykedve utal arra, hogy a magyar kormány a fiumei köztárházak építésére 100.000 forintot folyóvá tett, sürgetik ők is, hogy építtessen az osztrák kormány Trieszten tárházakat. Ehhez járul, hogy a triesztiek azon kezdik észrevenni magukat, hogy Fiume több oly árura nézve, melyet előbb csak Trieszten szoktak volt hajóra adni, is kezd versenyezni. A magyar kormány erélye sokat tesz Fiume javára. De azonkívül előnyére szolgál a magyar kikötővárosnak, hogy a vasút Fiúmétól Bécsbe 2 mértfölddel rövidebb, mint a trieszt-bécsi út, s azután, hogy Fiúmén nincsenek semmiféle helyi illetékek, melyek pedig Trieszten nagy szerepet játszanak. Szóval Fiúméra szép és nagy jövő vár. — A novi-bazári szandsákban fekvő Lim-vonal megszállása — mint a »B. C.«nak Bécsből írják — nem áll közvetlenül a küszöbön, mert még csak most fognak bevált bizalmi férfiak odaküldetni, hogy csapataink elszállásolása és élelmezése iránt a szükséges informátiókat megszerezve, e tekintetben jelentést tegyenek. — Minthogy tudniillik a konvenczióban megjelölt három ponton az elszállásolásra nézve egyátalában nagy a hiány, még a bevonulás előtt messzemenő intézkedéseket kellene tenni a végből, hogy csapataink számára a szükséges hajlékok biztosítva legyenek. Nevezetesen pedig — azon esetre, ha a kijelölt három ponton kívül más pontokon, természetesen a Lim-vonalon innen, megfelelőbb hajlékok találtatnának, katonáink számára — a katonai kormány nem fog szigorúan épen e pontok megszállásához ragaszkodni. — Az élelmezésről is minden tekintetben gondoskodva lesz, hogy a csapat-utánküldések Szerajevóből gyorsan és biztosan eszközölhetők legyenek. Ez előkészületek mindenesetre még némi időt fognak igénybe venni. A szegedi ügyhöz. A magyar kormány, mint tudva van, a szegedi katasztrófa következtén előtérbe nyomult hazai fontosabb folyamszabályozási munkálatok és tervek alapos és elfogulatlan bírálata czéljából, külföldi tekintélyes szakértők meghívását és meghallgatását határozta el. Ezen expertise objectivitásának megóvása czéljából a szakértők megválasztása Államok Hivatalos megkeresés intéztetett Franczia és Olaszország, a német birodalom és Hollandia kormányaihoz, melyek — Olaszország kivételével — Gros (Inspecteur des ponts et chaussées), Koslowsky (Elba folyamigazgató) és Waldorp J. A. A. (hangai mérnök) urak személyeiben a kívánt szakértőket megnevezték , a franczia köztársaság kormánya részéről megjegyeztetvén, hogy Gros urat valószínűleg a rhone-i főmérnök is (Ingenieur en chef) fogja kísérni. Megérkezésük július elején van kilátásban, ittlétük pedig mintegy 6—8 hétre van előre látva, minthogy bírálatuk körébe a Tiszaszabályozás és a fővárosi Dunaszabályozás nagy kérdésein kívül hihetőkép a Tiszavölgy néhány kiválóbb mellékvizeinek kérdése is bele fog vonatni. A közm.ésközi miniszter intézkedést tett arra nézve, hogy a meghívás alapeszméjéhez híven e külföldi szaktekintélyek minden, általuk szükségesnek jelzendő instructiv anyaggal elláttassanak, nekik mindenről való helyszíni személyes meggyőződés és közvetlen szemle lehetővé tétessék és ők elfogulatlan kiséret fölött rendelkezzenek; a Tiszát azonban magának a miniszternek társaságában fogják megtekinteni. Az olasz kormány jelöltjének pótlólag megnevezése mellett minden, ez ügyre vonatkozó mozzanat nyilvánosságra fog hozatni. — A déli vasút magyar vonalainak megvételéről azt a hírt közli ma a «Fremdenblatt« hogy Szapáry gróf Bécsben időzését arra is felhasználja, hogy a déli vasút irányadó egyéniségeivel megbeszéli a magyar vonalak elkülönítésének vagy megvételének tervét. Vájjon eredményre fognak-e e tárgyalások vezetni, az kétes, úgy látszik azonban, — mondja a »Frt« hogy most komolyan fogják venni e dolgot. A déli vasút adómentessége lejárván, a kormánynak igen hatalmas eszköz van a kezében, melylyel a vasuttársulatot hajlandóbbá teheti a kívánságok teljesítésére, mint előbbeni években, mikor a társulatot még nem lehetett megadóztatni. — Az állami pénzügyek helyzetéről a »Fremdenblatt« azt jelenti, hogy az adók oly kedvezőleg folynak be, hogy május havában 800,000 frttal nagyobb a bevétel, mint az előirányzat és hogy jun. havában 200,000 frtnyi többletet remélnek; jelenti továbbá, hogy tekintve a bő pénztári készletet és azon körülményt, hogy a pénzügyminiszter a szükségletet decz. végéig már fedezte : az aranyjáradék-konzorczium, mely csak csekély készlettel rendelkezik már, felfüggesztette az elárusítást és nem is fogja az év vége előtt újból megindítani. Ezen közléssel szemben a következőket jegyzi meg a »Napló« , hogy az adóbevétel bizonyára nem a havi előirányzathoz, hanem a múlt év ugyanazon hónapjának eredményéhez viszonyítva nagyobb 800,000, illetőleg 200,000 írttal. De ez utóbbi számra vonatkozólag tévedés foglaltatik az idézett közlésben, amennyiben nem az egész június havára várnak 200.000 forint bevételi többletet, hanem hogy ez a többlet máris bekövetkezett a folyó hó első hetében. Tény, hogy a magyar pénzügyminiszter annyi pénzkészlettel azon időtől fogva, mikor Lónyay a 60 milliós kölcsönt értékesítette, még nem rendelkezett, mint most gr. Szapáry Gyula. A deficit fedezetéről gondoskodva, a kincstári utalványok konverziója rég biztosítva van. Ezen utalványoknak több mint kétharmad része már be van váltva, és a forgalomban levő részt csak úgy lehetne megszerezni, ha a teljes tőkén kívül az aug. 1-éig járó egész kamatot kifizetnék. Ennélfogva a még forgalomban levő utalványok csak a lejárat után fognak beváltatni. Mindezen kedvező jelenségek — folytatja a »Napló« — a rendkívüli pénzbőségnek tulajdonítandók, míg az adólefizetések igen jó eredménye részben a könnyű s olcsó hitelnek tulajdonítandó s meglehet, hogy őszszel is, mikor valójában érezhető lesz az elemi csapás utóhatása, enyhébb lesz a baj, ha a hitel és pénzbőség továbbira is eltart. Az olcsó kamatnak a kincstár annyiban is hasznát akarja most venni, hogy a pénztári jegyek e%/6-os kamatlábját csakugyan leszállítja 5° 10-ra. Mi már hetekkel ezelőtt jelentettük volt, hogy a pénzügyminisztériumban tervezik ezen kamatleszállítást , be akarták azonban egyelőre várni, vájjon a rsmeHoiLevJen' emefnraleVziiritd'ft karnátofi ~~1~ Most már elérkezettnek látszik az idő ezen redukczióra, kivált miután nagy mértékben keresik ezen pénztári jegyeket. — Mint értesülünk —több mint 80.000 írtra történt előjegyzés; eddig 22 millió van forgalomban. Ezen jegyek keresettségét az a körül-l mény is fokozta, hogy az osztrák-magyar bank most már leszámítolja azokat és hogy a tőzsdéken is jegyeztetnek. — Polit nyilatkozata. Az újvidéki »Zásztava« ama felhívásra, hogy Polit a szerb nép »vezérének« kikiáltassék, dr. Polit Mihály következő nyilatkozatát közli: Amióta a szerb nép vezére — ime már három éve — fogságban szenved, a szerbek szegényeknek, elhagyatva érzik magukat. Nincs meg vezetőjük, nincsen tanácsadójuk. Nem csoda tehát, ha arról gondolkozik a nép, hogy mikép lehetne őt helyettesíteni. Csakis ezen körülménynek tulajdoníthatom, hogy vezérünk helyettesekép az én nevem hozatott szóba. Azok azonban, kik nekem ilyféle szerepet szántak, túlbecsülik egyrészről képességemet, más részről nem ismerik az én természetemet. Nagy dolog az, egy nép vezérének neveztetni! Nemcsak tudományra és ismeretekre van itt szükség, hanem oly önfeláldozásra is, mely gyakran tragicummal van egybekötve. Egy egész életet kell feláldozni és szentelni annak, semmi egyébbel nem foglalkozni, mint csakis a nép javával törődni, s készen állani azon rettenetes tapasztalatokra, miket e pillanatban a mi vezérünk tesz! Az én természetemen kívül azonban a viszonyok sem olyanok, hogy ma bármiféle vezérszerep lehetséges volna. Ha efféle szerep egyátalában lehető volna, Miletics ma nem ülne börtönben! Erre vonatkozólag nem szükséges illusiókban ringatóznunk. És a mi vezérünk sorsa kiábrándíthat ezen illusiónkból. Vannak idők, amidőn egyes polgár nem tudhatja, mi szabad, s mi nem szabad, s ily időkben a népvezérek összes szereplése megszűnik. Bach idejében Deák nem lehetett a magyar nemzet vezére. Be kell vallanom, hogy e pillanatban elveszítettem a mérvszabályt arra nézve, hogy Magyarországban mi szabad és mi van tiltva, jóllehet ismerem a köz- és magánjognak összes határozmányait. Amidőn tavaly az újvidéki szerb »Kolo« (»Kör«) részéről kibocsáttatott a szerb választókhoz a felhívás, magában véve lejális és hazafias, mi jogászok mindannyian — pedig hát szép számban voltunk — azt hittük, hogy az nem lehet tiltott dolog alkotmányos választási mozgalom idejében, a magyar minisztérium azonban egészen más nézetben volt, s vizsgálatot indított meg ellenem, mint a »Kolo« elnöke ellen, s a »Kolo« többi összes tagjai ellen is, kik az illető határozathozatalban részt vettek. Ily időben holmi vezérségről nem lehet szó, s meg vagyok győződve, hogy maga Miletics is, ha fogságából kilépne, fontolóra venné, és számolna a mostani súlyos időkkel. Ehhez képest nem marad tehát egyéb hátra, mint, hogy mindenki a maga helyén a nép iránti kötelességét végezze, ahol arra elkerülhetlenül szükség van. Mi szerb képviselők a magyar országgyűlésen efféle körülményeket nem provokáltunk, de minden alkalmat felhasználtunk, hogy teljesítsük kötelességünket. A felirati vita alkalmával álláspontunkat megjelöltük, nem különben a magyar nyelv kötelező oktatása fölötti vita alkalmával szavunkat hallattuk. Ezentúl is minden alkalommal teljesíteni fogjuk kötelességünket. A magyar országgyűlésen kívül azonban van nekünk még egy másik gyűlésünk is, mely a mi népünkre nézve még sokkal fontosabb, s ez a mi nemzeti egyházi kongresszusunk. A kongresszus összehívásának küszöbén mindenesetre nagy szükség van egy értekezlet összehívására. Ezen conferentiát azonban nem engem illet (s nem is volna részemről illő dolog) összehívni. Van nekünk, egy hazafias derük szerbünk, szerb tetőtől talpig, a kongresszusnak első világi elnöke: Bránovacski István (a szerb kongresszus alelnöke). A kongreszsus egész ügyét , neki kell vezetni. Ami engem illet, én mindenha készen állok népem szolgálatára, holmi »vezérségnek« az árnyékát is azonban viszautasitom magamtól. Sem képességet nem érzek erre, sem természetem nincs arra alkotva, de a mai súlyos idők sem alkalmasak arra.« — Helyes! A párisi ünnepély, a szegediek javára. (Saját levelezőnktől.) Páris, jun. 8. Nem adni számot amaz ünnepélyről, mely a múlt éjjel ment végbe az operában, ez a hazafiság hiánya volna. Ha valaha, úgy ezen a szegedi vízkárosultak javára rendezett ünnepélyen nyilvánultak erélyesen és őszintén ama mély rokonszenv jelei, mely két testvérnépet szellemük és szivük által egyesit. A francziák tudnak emlékezni, mint azt egyik költőjük nem rég mondta. Nem felejtik sem a jót sem a rosszat, amit velük tettek. Emlékeznek, hogy az 1871-iki »année terrible« alatt Magyarország megindult a Németországban levő franczia fogoly katonák szerencsétlen sorsán és minden kitelhető eszközzel segítette őket. Most megfizették azt, amit szerettek adósságuknak emlegetni, azzal a nagylelkűséggel és szárnyalással, melyek jellemük leghatározottabb vonásai. Néhány nap előtt egy a szerencsétlen vízkárosultakról szóló költemény nagyszerű tüntetés volt mellettük, de bármily nagy volt is, becsét a magyarok szemében kétszeressé teszi az az élénk részvét, mely kiséri. Elsősorban a franczia-magyar bizottságnak s azután a »Figaro«-nak válik e szép tett becsületére. *