A Hon, 1879. június (17. évfolyam, 133-157. szám)

1879-06-11 / 141. szám

141. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szerda, junius 11. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt 3 hónapra 6 - 6 hónapra................................ .... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, június 10. Osztrák és magyar ellenzék. Túl a Lajthán választási mozgalmak folynak, megeredtek a kortes-beszédek csa­tornái , beszélnek néha okosat is, mondanak gyakran bolondot is, — már a­mint ez ná­lunk s másutt is meg szokott történni. Hírlapírói tisztünk méltatni s illetőleg tollhegyre venni azt is, ezt is. Az előbbi ka­tegóriából volt alkalmunk méltatni Kaiser­­feldnek a »N. Fr. Pr.«-ben megjelent »pün­kösdi czikkét« s most a második kategóriából való nyilatkozattal van alkalmunk foglalkoz­ni s ez Walterskirchen báró osztrák haladó­párti vezér beszéde, mely Kaiserfeld fejtege­téseinek c­áfolata akar lenni s ez alkalom­mal nem hagyhatjuk érintetlenül azt a vissz­hangot sem, melyet a ma haladó osztrák nyi­latkozat a magyar ellenzéknél kelt. Ki ne ismerné az osztrák haladók tö­rekvéseit és irányát, eddigi nyilatkozataikból s a parlamentben viselt dolgaikból ? Ők »nagy osztrákok«, ép úgy szemet hunynak a tények előtt s ép oly kevéssé veszik számí­tásba politikai törekvéseikben azt, hogy mi lehetséges és mi nem; minek lehet a megva­­lósítását jóhiszemüleg hirdetni a népnél és minek nem, mint a magyar szélsőbal. S igen csattanós megjegyzés volt Kaiser­feld kérdéses czikkében, mely a stájer ha­ladó­ párt ellen irányult, hogy a nagyralátó, a mesebeli békakép felfuvalkodó »nagy osz­trák« politikának még volna értelme és elér­hető czélja, ha Ausztriát is oly egyöntetű és egységes nemzetiség lakná, mint pl. Német-, vagy Franczia­országot, de ez Ausztriában tá­volról sincs így. Mivel parírozza ezt Walterskirchen ? Egy oly kérdéssel, mely magában hordja a lesújtó feleletet. Ő ezt mondja: »Ha a mostani érdekképviselet védel­méül a németeknek Ausztriában való so­­lidaritására figyelmeztetnek és azon ve­sz­é­l­y­r­e, hogy ugyanazok vegyes nem­­zetiségű tartományokban a szlá­­voknak lehetnek kiszolgáltatva, úgy a németek ügye Ausztriában való­ban szomorúan állana. Hogyan? Ál­lásuk fentartása néhány száz nagybirtokostól vagy oly házak tulaj­donosaitól függne, kiknek birtoka a tartomá­­nyi gyűlés kerületében fekszik.« Biz ez úgy van. »Te mondád« Walters­kirchen. A németek ügye Ausztriában épen nem valami paradicsomi s körülbelül néhány száz nagybirtokostól függ. Ha így nem volna, nem alkottatott volna meg az osztrák ér­dek­képviselet, mely ritkítja párját a maga nemében, s mely tisztán csak a német nem­zetiség érdekében hozatott létre. Ezért hát jó lesz csinján bánni az osz­trák haladó uraknak oly törekvésekkel, s ezt az osztrák németek érdekében mondjuk, me­lyek alkalmasak egyfelől megbolygatni az államfentartó elemnek a Lajthán túl domi­náló állását, melyre ott szükség van, másfe­lől pedig a monarchiát veszedelmes experi­mentumoknak tennék ki, minek pl. azok is, melyeket Walterskirchen imigyen fejez ki: »A dualistikus rendszer legkevésbé sem alte­­ráltatik az által, hogy azon ügyek, a­melyek már ma is közösek, két delegáczió helyett, egy képviselőtestület által intéztetnek el, még akkor sem,ha azok is hozzájönnek, melyek ma még ugyan nem mint közös ügyek, de közös alapelvek szerint kezel­tetnek.« Érdekes tudni, mit szólnak ehhez a ma­gyar egyesült ellenzéki lapok. Gúnyolódnak, vic­czelnek Walterskirchenre, megróják ma­gyarellenes passusait beszédének, fitymálják és határozottan visszautasítják nyilatkozatá­nak a dualizmus ellen intézett élét, melynek czélja túlsúlyra juttatni Ausztriát Magyar­­ország rovására. No lám, mily hamar ment össze a ba­rátság és szövetség. Csak most üti ki magát a szeg a zsákból, csak most sül ki a turpisság, hogy kikkel állottak eddig szövetségben a habaréklapok. Tudvalevő dolog ugyanis a keleti ese­mények egész izgalmas folyama alatt, midőn Walterskirchen és társai a legvehemenseb­­ben ostromolták Andrássy politikáját, de leg­inkább csak azért, hogy kimutassák a dele­gáczió intézményének káros voltát és cen­­tralisztikus értelemben való átalakításának okvetlen szükségét, mert, mondák Walters­kirchen és társai, ez intézmény mostani alak­ja és szerkezete mellett lehetségessé van téve, hogy Andrássy ilyen politikát űzzön, senki­­sem szekundált az osztrák haladóknak oly hatalmasan és senki sem hajtotta oly nagy garral a vizet azok malmára, mint épen azok a magyar lapok, melyek csak most térnek észre és tollaik hegyeit ma a tegnapi szövet­ségesek ellen fordítják. Az osztrákok tudták, hogy miért csinál­nak akkora politikai tőkét a keleti kérdésből, miért ütik oly nagyon a nagy dobot, mert mind­ennek az élét sikerrel vélték a dualiz­mus ellen fordíthatni s hogy ez nekik sem sikerült, az bizony nem múlt a magyar ellen­zéken; ez abban teljesen ártatlan. Egyesült ellenzéki lap hozta volt szóba, hogy a Budapestre érkezett osztrák ellenzéki delegátusoknak fáklyászenét kellene adni, s ismét egy habarék lap volt az, mely Foxnak egy oly­a jogig, a­­m­ely­ben nem volt más mondva lényegileg, mint a mit most Walterskirchen Gráczban mondott. Menjenek most Gráczba és rendezzenek neki fáklyászenét! — A Szerbiával folytatandó tár­gyalásokról azt írja a »N. fr. Pr.,« hogy a tár­gyalások egyelőre csak a vasúti szerződés megköté­sére fognak vonatkozni és csak őszszel fog összeülni az a conferentia, melynek feladata lesz a vámszerző­dés kérdésében Szerbiával tárgyalásokat kezdeni. A halasztás már csak azért is szükséges, mivel előbb tisztába kell hozni azt a kérdést, hogy Dalmáczia, Bosznia és Herczegovina bevonassék-e a közös vám­területbe vagy sem. Miután az osztrák-magyar vám­terület ezek által változtatást fog szenvedni, azért magától értetődő, hogy a bekebelezésnek végre kell hajtva lenni, mielőtt más államokkal azok jövendő viszonyáról az osztrák-magyar vámterülethez alku­dozni lehetne. S kiválóan áll ez Szerbiáról. Az Ausz­­tria-Magyarországgal kötendő szerződés Szerbiának Boszniához és Herczegovinához való viszonyát is meg­fogja változtatni. Ha az okkupátt tartományok beke­belezése egyszer tény leend, akkor annak hatása alól Szerbia sem fogja magát kivonhatni.« — A vasúti igazgatóságok conferen­­tiát tartanak Fiuméban, melyen szóba jött, hogy mit lehetne és kellene tenni szemben a német kormány azon eljárásával, mely szerint nemcsak vámot vetett, a magyar transito árakra, de még a kedvezményezett vasúti díjszabásokat is felfüggesztette. Tolnay vasúti A „HON“ TÁRCZÁJA. A népszámlálásokról. Keleti Károlytól. (3. Folytatás.) Azon kérdésre nézve, váljon az iparstatisz­­t­i­k­a tekintetében inkább áll­junk-e a bécsiek állás­pontjára ? arra nézve közelebbről kell véleményemet indokolnom. Az ipar, tudvalevőleg oly foglalkozások számos neméből áll, melyekhez az egyéni képzettségen és ügyességen kívül számos technikai berendezés, esz­köz és szerszám is szükséges, hogy tényleg termelő lehessen. Az iparstatisztikának, ha üdvös közgazda­­sági intézkedéseknek akar alapul szolgálni, az ipar­­űző egyéneken kívül a gyárakat és műhelyeket, be­rendezésüket és felszerelésüket is ismerni kell, sőt ki kell terjeszkednie adatgyűjtésével az előállított ter­­melvényekre és elkelési helyekre is. Csak ha mind ez adatokat nyújtja, szolgáltatja valamely ország ipa­rosságának teljes képét; csak ily teljes képnek bir­tokában konstatálhatjuk azontúl először mink van és fölismerve a hiányokat és hézagokat, gondoskodha­­tunk másodszor ezeknek is, akár az átalános köz­­gazdasági politika, akár közvetlen intézkedések útján való betöltésekről. Mind­ez ismereteket népszámlálás alkalmával szerezni, azonban aligha látszhatik czélszerűnek. De igenis alapját vethetjük meg és nagy szolgálatokat tehetünk az iparstatisztikának és mindennek a­mi ez­zel összefügg, épen a népszámlálás kellő szervezése és okszerű foganatosítása által. Ha szem előtt tartjuk azt, a­mit feljebb az ipa­ros foglalkozásról mondtam, legott belátjuk, hogy az iparnak két merően különböző jellege van, melyek egyikét személyesnek, másikát techni­kainak nevezhetnék. Mindaz a mi személyes, vagyis a­mi az iparűzők számára, foglalkozására, állá­suk minőségére stb. vonatkozik, mindaz igen egysze­rűen és kedvezően illeszthető be a népszámlálásba. Erre nagyobbszerű új szervezés se szükséges; tökéle­tesen elég, ha a hivatás és foglalkozás rovatait, melyek a népszámlálásból amúgy sem maradhatnak ki, helyesen berendezzük. Megtudni azt, ki miféle ipart űz, gyárilag vagy kézművesképen avvagy házi ipar alakjában termel-e, hány segéddel, tanulóval, munkással működik, az ipartelepben nők és gyerme­kek is vannak-e alkalmazásban, mindazt igen jól megtudhatjuk a népszámlálás alkalmával. Ezzel pedig az iparstatisztika egyik igen fontos feladatát megoldottuk s vele alapot nyertünk reá, — hogy másik technikai részét is, minden nagyobb költség nélkül — habár nem munka nélkül is — szin­tén megismerhessük. Megtudva ugyanis, hol miféle iparűző van, az ipart magát, annak technikai beren­dezését a használt motorokat, munkagépeket és esz­közöket, a termelés minőségét s mennyiségét illető s minden további kérdést kevéssel a népszámlálás be­fejezése után, de külön statisztikai műveletképen köz­vetlenül az illető gyárvezetőhöz vagy önálló iparos­hoz intézzük. Az iparstatisztikának ilyféle kettéválasztása által, a népszámlálás alkalmával elkészítendő hiva­tási statisztikát is egyszerűsíthetjük. Nem fo­gunk ugyanis—mint 1870-ben történt — külön néhány iparcsoportot alkotni, hol is az önkény és hibás ösz­­szevetés soha ki nem kerülhető, s nem fogunk ezáltal nehezen és jól csak ritkán teljesíthető munkát bízni a községi áttekintések szerkesztőire, hanem egysze­rűen összeállittatjuk községenkint hány s miféle iparos találtatott benne ? Megkérdezve azontúl közvetlen az iparosokat a telep s munkás minősége szerint, meg is fogjuk válo­gathatni a több rendbeli kérdőíveket s nem leszünk kénytelenek — mert a gyár- és kézműipart a priori szét nem választhatjuk — komplikált gépészeti kér­déseket intézni az egyszerű, legfeljebb egy-két segéd­del működő mesteremberhez; avagy, hogy átalában érthető s egyszerű kérdőíveket alkalmazhassunk, le­mondani fontos tudnivalókról jól felszerelt gyártele­peknél. A népszámlálással együtt végrehajtjuk tehát az iparstatisztikának egyik felét a­nélkül, hogy akár a népszámlálás budgetjét, akár munkakörét valameny­­nyire megterheltük volna, de előkészítettük egyúttal a talajt is oly irányban, hogy az iparstatisztika tech­nikai részét is remélhetőleg jó sikerrel végrehajt­hassuk. Ezzel lehet, elmaradunk valamennyire a bécsi­ek mögött, ha ugyan még foganatosíthatják szándé­kukat , de nem tettünk semmi olyat, mi a létrehozan­dó nagy népszámlálási mű összehasonlíthatóságát az egész monarchiára nézve bármikép veszélyez­tethetné. A­mi, a népszámlálást illetőleg, ezentúl még mondandónk van, az többé nem belső tartalmára és feladataira, hanem inkább foganatosítására, techni­kájára és költségeire vonatkozik. A számlálás foganatosítására nézve első és leg­fontosabb kérdés: önszámlálás vagy meg­­számláltatás legyen-e az, mindkét esetben pe­dig: számláló lapokkal fujtassék-e végre vagyj számláló lajstromokkal? Első pillanatra alárendeltnek látszhatnék a kérdés: vájjon a számlálásnál lapokat használunk-e vagy lajstromokat? Fő kérdés mindig az, hogy jól le­gyenek betöltve. Nem is osztozom azok nézetében, kik a számláló eszköz különbözetében vélik az önszámlálás és meg­­számláltatás különbségét is látni. Szerintem e kü­lönbség abban rejlik, váljon a nép maga és válasz­tottai által közvetlenül vesz-e részt a számlálásban s a számlálás által gyűjtendő népességi adatok szolgál­tatásában, avvagy az ország adminisztratív tiszti ka­ra s az általa ideiglen alkalmazott segélyszemélyzet hajtja-e végre ? Így állítván föl a megkülönböztetést, bátran mondhatni, hogy a Magyarországban 1870- ben foganatosított census önszámlálás volt. Ingyen vagy pénzért vállalkoztak-e a számláló ügynökök, napidíjaik a községet vagy megyét, avagy az államot terhelték-e ? az a számlálás jellegét nem alterálj­a. Tény, hogy nem a megyei, vagy városi tisz­tikar hajtotta végre a számlálást, hanem maga a la­kosság, mely a művelet végrehajtásában a törvény­hatósági személyzetnek csakis felülörködése alatt állt. Lehet, hogy a netalán 1880-ban eszközlendő számlálás nagyjából szintén ilyen lesz. De miután a számlálás költségénél a kérdés eme részére amúgy is vissza kell térnem, itt egyelőre elejtem, csak­is annyit jegyezvén meg röviden, hogy önámitás volna azt hinni, mintha nagy reményünk lehetne, hogy az 1880-diki népszámlálás a népesség közvetlenebb részvéte mellett, több ingyenmunkával s önállóbban volna végrehajtható, az egy évtizeddel előbb eszkö­zöltnél. Itt mindenek­előtt a számláló lapok és lajstro­mok közötti különbséggel s a számlálásnak rajtuk alapuló módszerével akarnék foglalkozni, hogy ké­sőbb az anyag földolgozásának ugyancsak ezen ala­puló módszerét is könnyebben tanulmányozhassuk. A lapok útján végrehajtott számlálásnak előnyei — mellőzve egyelőre az anyag feldolgozásá­nál jelentkező mechanikai előnyöket — abból állanak, hogy az ország minden lakosa tényleg egy összes vi­szonyait feltüntető lap által van képviselve. E lapo­kat sorakoztathatjuk azután, — mint a hogy az em­berek az életben is gyülekeznek — vallási csopor­tokba, korosztályokba, ipari társulatokba, foglalko­zási nemek szerint stb. s ismét felbonthatjuk, hogy nagyobb s vegyesebb csoportban honosságuk és ille­­tékességök, műveltségi fokuk vagy fogyatkozásaik sze­rint stb. stb., az időnként felmerülő szükséghez képest, fő- és alosztályozzuk. Látnivaló tehát, hogy az ősanyagnak ily moz­gékonyságában és kezelhetőségében nagy előny rejlik. Amaz átalában elfogadott állítás, hogy szám­láló lapokkal csak nagyon mivelt közönségnek készít­hető el censusa, nagyon keveset nyom. A miveltség­­nek oly sokat hirdetett magas fokán álló német nép amaz országnak egy elsőrendű városában sem bizo­nyult olyannak, hogy a számláló lapokat kivétel nél­kül mindenkor a családfő, vagy a családnak általa megbízott egyik tagja maga betölthette volna. Szá­mos volt az oly kivétel, a­hol a számláló lapot csak bizony a számláló ügynöknek kellett kitölteni. E ki­vétel azután valamivel ritkábban vagy sűrűbben je­lentkezik-e, vagy épen valamennyi lapot a számláló ügynöknek kell-e, valamely községben betölteni, az a számlálás módszerére vajmi kevés befolyással lehet, legfeljebb is a munkát szaporítja valamennyire. Sokkal fontosabb azon ellenvetés, mely a lapok­kal való számlálás ellen közigazgatási szempontból tehető. Az utolsó népszámlálási eljárás szerint ugyanis a községi áttekintés anyagául szolgált ház­tartási vagy összeírási lajstromok — a sze­rint, a mint egyikkel vagy másikkal eszközöltetett az illető községben a számlálás — a község népessé­gi könyvét volt hivatva képezni. Mennyire vették adminisztratív közegeinek hasznát e népességi könyvnek, nem merem kutatni. Hogy a hadjutalék kiállításakor nem szolgálnak valami nagy adatfor­rásul, azt tudjuk, mert valamennyi ujonczozás alkal­mával, újra kénytelen kiadni a lelkész a matrikulák kivonatát, melyekből azután a sok elő nem állít­ható katonaköteles kikerül. Lajthán túl nagy fontossá­got tulajdonítanak e népességi könyvnek és valameny­­nyi ujonczozási, rendőri és magánszemélyekre vonat­kozó hasonló ügyben e könyv tartalma szolgál alapul. (Folytatása következik.A igazgató kijelentette, hogy a kormány számára e te­kintetben a határozathozatalt fentartja. S miután a többi vasutak is kijelentették, hogy nem szándékoz­nak újabb lépéseket tenni, kilátás van arra, hogy a forgalom az adriai kikötők felé­­ kivált Fiume felé élénkülni fog. Fiume emelkedése ma gondolkozóba ejti az osztrákokat. Több trieszti kereskedő irigyked­ve utal arra, hogy a magyar kormány a fiumei köz­­tárházak építésére 100.000 forintot folyóvá tett, sür­getik ők is, hogy építtessen az osztrák kormány Trieszten tárházakat. Ehhez járul, hogy a triesztiek azon kezdik észrevenni magukat, hogy Fiume több oly árura nézve, melyet előbb csak Trieszten szoktak volt hajóra adni, is kezd versenyezni. A magyar kor­mány erélye sokat tesz Fiume javára. De azonkívül előnyére szolgál a magyar kikötő­városnak, hogy a vasút Fiúmétól Bécsbe 2 mértfölddel rövidebb, mint a trieszt-bécsi út, s azután, hogy Fiúmén nincsenek semmiféle helyi illetékek, melyek pedig Trieszten nagy szerepet játszanak. Szóval Fiúméra szép és nagy jövő vár. — A novi-bazári szandsákban fek­vő L­i­m-v­onal megszállása — mint a »B. C.«­­nak Bécsből írják — nem áll közvetlenül a küszö­bön, mert még csak most fognak bevált bizalmi fér­fiak odaküldetni, hogy csapataink elszállásolása és élelmezése iránt a szükséges informátiókat megsze­rezve, e tekintetben jelentést tegyenek. — Minthogy tudniillik a konvenczióban megjelölt három ponton az elszállásolásra nézve egyátalában nagy a hiány, még a bevonulás előtt messzemenő intézkedéseket kellene tenni a végből, hogy csapataink számára a szükséges hajlékok biztosítva legyenek. Nevezetesen pedig — azon esetre, ha a kijelölt három ponton kí­vül más pontokon, természetesen a Lim-vonalon innen, megfelelőbb hajlékok találtatnának, katonáink szá­mára — a katonai kormány nem fog szi­gorúan épen e pontok megszállásához ragaszkodni. — Az élelmezésről is minden te­kintetben gondoskodva lesz, hogy a csapat-utánkül­­dések Szerajevóből gyorsan és biztosan eszközölhetők legyenek. Ez előkészületek mindenesetre még némi időt fognak igénybe venni.­­ A szegedi ügyhöz. A magyar kormány, mint tudva van, a szegedi katasztrófa következtén elő­térbe nyomult hazai fontosabb folyamszabályozási munkálatok és tervek alapos és elfogulatlan bírálata czéljából, külföldi tekintélyes szakértők meghívását és meghallgatását határozta el. Ezen expertise objectivitásának megóvása czél­jából a szakértők megválasztása Államok Hivatalos megkeresés intéztetett Franczia­ és Olaszország, a német birodalom és Hollandia kormá­nyaihoz, melyek — Olaszország kivételével — Gros (Inspecteur des ponts et chaussées), Koslowsky (Elba folyamigazgató) és Waldorp J. A. A. (hangai mér­nök) urak személyeiben a kívánt szakértőket megne­vezték , a franczia köztársaság kormánya részéről megjegyeztetvén, hogy Gros urat valószínűleg a rhone-i főmérnök is (Ingenieur en chef) fogja kí­sérni. Megérkezésük július elején van kilátásban, itt­létük pedig mintegy 6—8 hétre van előre látva, mint­hogy bírálatuk körébe a Tiszaszabályozás és a fővá­rosi Dunaszabályozás nagy kérdésein kívül hihetőkép a Tiszavölgy néhány kiválóbb mellékvizeinek kérdése is bele fog vonatni. A közm.­és­közi­ miniszter intézkedést tett arra nézve, hogy a meghívás alapeszméjéhez híven e kül­földi szaktekintélyek minden, általuk szükségesnek jelzendő instructiv anyaggal elláttassanak, nekik min­denről való helyszíni személyes meggyőződés és köz­vetlen szemle lehetővé tétessék és ők elfogulatlan ki­séret fölött rendelkezzenek; a Tiszát azonban magá­nak a miniszternek társaságában fogják megtekinteni. Az olasz kormány jelöltjének pótlólag megne­vezése mellett minden, ez ügyre vonatkozó mozzanat nyilvánosságra fog hozatni. — A déli vasút magyar vonalai­nak megvételéről azt a hírt közli ma a «Frem­denblatt« hogy Szapáry gróf Bécsben időzését arra is felhasználja, hogy a déli vasút irányadó egyéniségei­vel megbeszéli a magyar vonalak elkülönítésének vagy megvételének tervét. Vájjon eredményre fognak-e e tárgyalások vezetni, az kétes, úgy látszik azonban, — mondja a »Frt« hogy most komolyan fogják venni e dolgot. A déli vasút adómentessége lejárván, a kormánynak igen hatalmas eszköz van a kezében, melylyel a vasuttársulatot hajlandóbbá teheti a kíván­ságok teljesítésére, mint előbbeni években, mikor a társulatot még nem lehetett megadóztatni. — Az állami pénzügyek helyzetéről a »Fremdenblatt« azt jelenti, hogy az adók oly kedve­­zőleg folynak be, hogy május havában 800,000 frttal nagyobb a bevétel, mint az előirányzat és hogy jun. havában 200,000 frtnyi többletet remélnek; jelenti továbbá, hogy tekintve a bő pénztári készletet és azon körülményt, hogy a pénzügyminiszter a szükségletet decz. végéig már fedezte : az aranyjáradék-konzor­­czium, mely csak csekély készlettel rendelkezik már, felfüggesztette az elárusítást és nem is fogja az év vége előtt újból megindítani. Ezen közléssel szemben a következőket jegyzi meg a »Napló« , hogy az adóbevétel bizonyára nem a havi előirányzathoz, hanem a múlt év ugyanazon hónapjának eredményéhez viszonyítva nagyobb 800,000, illetőleg 200,000 írttal. De ez utóbbi számra vonatkozólag tévedés foglaltatik az idézett közlés­ben, a­mennyiben nem az egész június havára várnak 200.000 forint bevételi többletet, hanem hogy ez a többlet már­is bekövetkezett a folyó hó első hetében. Tény, hogy a magyar pénzügyminiszter annyi pénzkészlettel azon időtől fogva, mikor Lónyay a 60 milliós kölcsönt értékesítette, még nem rendel­kezett, mint most gr. Szapáry Gyula. A d­e­f­i­­c­it fedezetéről gondoskodva, a kincs­tári utalványok k­o­n­v­er­z­ió­j­a r­é­g bizto­sítva van. Ezen utalványoknak több mint két­har­mad része már be van váltva, és a forgalomban levő részt csak úgy lehetne megszerezni, ha a teljes tőkén kívül az aug. 1-éig járó egész kamatot kifizetnék. Ennélfogva a még forgalomban levő utalványok csak a lejárat után fognak beváltatni. Mindezen kedvező jelenségek — folytatja a »Napló« — a rendkívüli pénzbőségnek tulajdonítan­­dók, míg az adólefizetések igen jó eredménye részben a könnyű s olcsó hitelnek tulajdonítandó s meglehet, hogy őszszel is, mikor valójában érezhető lesz az ele­mi csapás utóhatása, enyhébb lesz a baj, ha a hitel és pénzbőség továbbira is eltart. Az olcsó kamatnak a kincstár annyiban is hasznát akarja most venni, hogy a pénztári jegyek e%/6-os kamatlábját csak­ugyan leszállítja 5° 10-ra. Mi már hetekkel ezelőtt jelentettük volt, hogy a pénzügyminisztériumban tervezik ezen kamatleszál­lítást , be akarták azonban egyelőre várni, vájjon a rsmeHoiLevJen­' emefnraleVziiritd'ft karnátofi ~~1~ Most már elérkezettnek látszik az idő ezen re­­dukczióra, kivált miután nagy mértékben keresik ezen pénztári jegyeket. — Mint értesülünk —több mint 80.000 írtra történt előjegyzés; eddig 22 millió van forgalomban. Ezen jegyek keresettségét az a körül-l mény is fokozta, hogy az osztrák-magyar bank most már leszámítolja azokat és hogy a tőzsdéken is je­gyeztetnek. — Polit nyilatkozata. Az újvidéki »Zász­­tava« ama felhívásra, hogy Polit a szerb nép »v­e­­z­é­r­é­n­e­k« kikiáltassék, dr. P­o­l­i­t Mihály következő nyilatkozatát közli: A­mióta a szerb nép vezére — ime már három éve — fogságban szenved, a szerbek szegények­nek, elhagyatva érzik magukat. Nincs meg vezető­jük, nincsen tanácsadójuk. Nem csoda tehát, ha ar­ról gondolkozik a nép, hogy mikép lehetne őt he­lyettesíteni. Csakis ezen körülménynek tulajdonítha­tom, hogy vezérünk helyettesekép az én nevem hoza­tott szóba. Azok azonban, kik nekem ilyféle szerepet szántak, túlbecsülik egyrészről képességemet, más részről nem ismerik az én természetemet. Nagy do­log az, egy nép vezérének neveztetni! Nemcsak tu­dományra és ismeretekre van itt szükség, hanem oly önfeláldozásra is, mely gyakran tragicummal van egybekötve. Egy egész életet kell feláldozni és szen­telni annak, semmi egyébbel nem foglalkozni, mint csakis a nép javával törődni, s készen állani azon rettenetes tapasztalatokra, miket e pillanatban a mi vezérünk tesz! Az én természetemen kívül azonban a viszonyok sem olyanok, hogy ma bármiféle vezér­szerep lehetséges volna. Ha efféle szerep egy­átalában lehető volna, Miletics ma nem ülne börtönben! Erre vonatkozólag nem szükséges illusiókban ringatóznunk. És a mi vezé­rünk sorsa kiábrándíthat ezen illusiónkból. Vannak idők, a­midőn egyes polgár nem tudhatja, mi sza­bad, s mi nem szabad, s ily időkben a népvezérek összes szereplése megszűnik. Bach idejében Deák nem lehetett a magyar nemzet v­e­z­é­r­e. Be kell vallanom, hogy e pillanatban elve­szítettem a mérvszabályt arra nézve, hogy Magyar­­országban mi szabad és mi van tiltva, jóllehet isme­rem a köz- és magánjognak összes határozmányait. A­midőn tavaly az újvidéki szerb »Kolo« (»Kör«) részéről kibocsáttatott a szerb választókhoz a felhí­vás, magában véve lejális és hazafias, mi jogászok mindannyian — pedig hát szép számban voltunk — azt hittük, hogy az nem lehet tiltott dolog alkotmá­nyos választási mozgalom idejében, a magyar mi­nisztérium azonban egészen más nézetben volt, s vizsgálatot indított meg ellenem, mint a »Kolo« el­nöke ellen, s a »Kolo« többi összes tagjai ellen is, kik az illető határozathozatalban részt vettek. Ily időben holmi vezérségről nem lehet szó, s meg vagyok győződve, hogy maga Miletics is, ha fogságából kilépne, fontolóra venné, és számolna a mostani súlyos időkkel. Ehhez képest nem marad tehát egyéb hátra, mint, hogy mindenki a maga he­lyén a nép iránti kötelességét végezze, a­hol arra elkerülhetlenül szükség van. Mi szerb képviselők a magyar országgyűlésen efféle körülményeket nem provokáltunk, de minden alkalmat felhasználtunk, hogy teljesítsük kötelességünket. A felirati vita al­kalmával álláspontunkat megjelöltük, nem különben a magyar nyelv kötelező oktatása fölötti vi­ta alkal­mával szavunkat hallattuk. Ezentúl is minden alka­lommal teljesíteni fogjuk kötelességünket. A magyar országgyűlésen kívül azonban van nekünk még egy másik gyűlésünk is, mely a mi népünkre nézve még sok­kal fontosabb, s ez a mi nemzeti egyházi kongresszusunk. A kongresszus összehívásá­nak küszöbén mindenesetre nagy szükség van egy értekezlet összehívására. Ezen conferentiát azonban nem engem illet (s nem is volna részemről illő dolog) összehívni. Van nekünk, egy hazafias de­­rü­k szerbünk, szerb tetőtől talpig, a kongres­szusnak első világi elnöke: Bránovacs­­ki István (a szerb kongresszus alelnöke). A kongreszsus egész ügyét , neki kell vezetni. A­mi engem illet, én mindenha készen állok népem szol­gálatára, holmi »vezérségnek« az árnyé­kát is azonban viszautasitom magam­tól. Sem képességet nem érzek erre, sem termé­szetem nincs arra alkotva, de a mai súlyos idők sem alkalmasak arra.« —­ Helyes! A párisi ünnepély, a szegediek javára. (Saját levelezőnktől.) P­á­r­i­s, jun. 8. Nem adni számot amaz ünnepélyről, mely a múlt éjjel ment végbe az operában, ez a hazafiság hiánya volna. Ha valaha, úgy ezen a szegedi vízkáro­­sultak javára rendezett ünnepélyen nyilvánultak eré­lyesen és őszintén ama mély rokonszenv jelei, mely két testvérnépet szellemük és szivük által egyesit. A francziák tudnak emlékezni, mint azt egyik költőjük nem rég mondta. Nem felejtik sem a jót sem a rosszat, a­mit ve­lük tettek. Emlékeznek, hogy az 1871-iki »année ter­rible« alatt Magyarország megindult a Németország­ban levő franczia fogoly katonák szerencsétlen sorsán és minden kitelhető eszközzel segítette őket. Most megfizették azt, a­mit szerettek adósságuknak emle­getni, azzal a nagylelkűséggel és szárnyalással, me­lyek jellemük leghatározottabb vonásai. Néhány nap előtt egy a szerencsétlen vízkáro­­sultakról szóló költemény nagyszerű tüntetés volt mellettük, de bármily nagy volt is, becsét a magya­rok szemében kétszeressé teszi az az élénk részvét, mely kiséri. Első­sorban a franczia-magyar bizottságnak s azután a »Figaro«-nak válik e szép tett becsületére. *

Next