A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)
1879-11-26 / 284. szám
284 szám. XVII. évfolyam Esti kiadás. Budapest, 1879. szerda, november 26. Szerkesztési Iroda* Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................................2 írt 3 hónapra........................................... 6, 6 hónapra.....................................................12. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként..............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 26. A képviselőház mai ülésében úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadta a hadi létszámot tíz évre megállapító törvényjavaslatot. Az átalánosságban való elfogadás felett név szerinti szavazás döntött. A szavazattöbbség 47 szó volt. Minthogy az ellenzéki sajtó mindig szereti keresni, honnan s mily elemekből került a többség, azt hiszszük, hogy kezére járunk, ha konstatáljuk, hogy e 47 szótöbbségben csak 22 horvát szavazat foglaltatik. Grorcsakov herczegről jelentik újabban, hogy egész kanczellári fizetésével és czimével nyugalomba lép , azonkívül pedig kapja egy állami birtok jövedelmét, mely 12.000 rubelre megy. Wolusew mint alkanczellár fogja vezetni a külügyi hivatalt. Az orosz diplomatiai testületben kilátásba helyezett változásokról szóló hírek még mindig igen tartják magukat, így pl. 0r 1 ow Kopenhágába, Ubril Párisba, Ignatiew Rómába és Szoburon Konstantinápolyba fog kineveztetni követnek. Ami a portát illeti, ez most e pillanatban legalább nekigyürkőzött a reformok végrehajtásának. A tartományokba külön bizottságok küldetnek, melyek tartoznak felügyelni a reformok végrehajtása fölött. Azonban Mahmud Nedim pasa másfelől kijelentette volna, hir szerint, határozottan azt is, hogy a porta nem fogja megtűrni a hatalmak semminemű beavatkozását a tartományok főszékhelyén azok kormányzatának menetébe. A diplomácziai utazások is még mindig napirenden vannak. Lobanoff Bécsbe érkezik s innen megy Olaszországba; a német trónörökös siet Olaszországból haza, Berlinbe, hogy üdvözölhesse a dán királyi párt; Orloff siet Cannesba; az orosz czárnő Olaszországba, hol Lobanoffal találkozand. — Gjortsakoff is már elutazott Baden-Badenből, hogy Berlinen át Pétervárra érkezzék, hová a czár is megjön legközelebb. Aleko pasa viszont elbúcsúzott a portától, hol a szultán őt egy Ozmánie-renddel tüntette ki. Eleinte nagy volt Aleko pasa iránt az ingerültség a porta és a szultán köreiben azon mostoha sors miatt, melyben a mohamedán elem Kelet-Ruméliában részesül. Úgy látszik, Aleko igen ügyesen és ravaszul viselte magát konstantinápolyi rövid ottléte alatt, hogy nem csak lecsillapította ott maga ellen az ingerültséget, sőt még a szultán kitüntető kegyét is sikerült magának megnyerni. Egyébiránt ilyen változandó a portánál minden: a kegyosztás és vesztés, mint a politika. — Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 6 órakor értekezletet tart. __Az 1880-iki hadiszükséglet. Egy atik tovább 250.000 török font deficzittel. Ezért mintadügyminiszterium részéről f. hó 17-én valamennyi , den okos bolgár arra a következtetésre jött, hogy e önálló katonai szakhatósághoz intézett kibocsátvány- politikailag pénzügyi zavarból csak az Észak-Bulban elrendeltetett az illető szükségletek összeálli- gámsával azonnal kötendő egyesség által lehet kitása 1880-ra; a beküldési határidő ez előirányzatok- vergődni. A „HON“ TÁRCZÁJA. .Jennóla, a fazekas. Lengyel falusi történet. Irta: Kr&szeWBkl J. J. MÁSODIK KÖNYV. 10. A szeretet és kötelesség. (29. Folytatás.) Egy reggel, midőn Jermola már csaknem három hét óta alig látta Radioneket az ablakon keresztül, jólehet minden nap eljött Malyczekbe, szokása szerint ismét a kapun átjött az udvarba. Ekkor azonban az erre betanított szolgák által uszítva a kutyák egyenesen reá rohantak. Botjával védte magát, nem szólt egy szót sem, hanem, mint a szenvedő Lázár, oda állott a gazdag ajtajához. A betanított cselédek minden felől lökdösték s ki akarták kergetni az udvarból, de az öreg nem engedelmeskedett. Ez egész délig tartott, úgy, hogy végre maga Pan Jan jött ki Jermolához, boszankodva az oly alkalmatlan egyén fölött, ki mint élő lelkiismereti fordulás állott előtte. — Barátom, mondá neki szárazon s élesen, leülve egy padra a balkon mellett, már pár nap óta látlak itt, miért ácsorogsz itt oly makacsul? Miért akarod minden áron megrontani a mi fiunkat ? Mondd, mit akarsz ? Mindent szívesen megadunk, amit tehetünk, csak ne zavard a mi nyugalmunkat. Azt mondod, szereted a gyermeket, nos hát ne kínozd őt. Látásod felizgatja őt, gátul szolgál, hogy gyermeki szeretettel ragaszkodjék hozzánk, azt már csak magad is belátod. Ha ily módon akarsz tőlünk valamit kicsikarni, mondhatom, nem fog sikerülni; beszélj, mit akarsz ? — De, uram, én nem akarok semmit, én csak fiamat akarom látni s megáldani, mondá Jermola lassan s nyájasan. — Bizony ideje volna már ezt végre kiverni a fejedből. Te ápoltad őt, mi meg fogunk érte jutalmazni. Most mindennek vége van, a gyermek visszatért hozzánk, hagyd hát békében. Te szereted őt s még is halálra kínzód. — Én, uram ? — Te! Lásd, mi lett belőle, egészen elhalaványult, megsoványodott ! — Én! Uram! Tehát én? ismétlé Jermola fájdalmasan. — Talán csak nem mi ? . .. — Önök! Igen. Önök ölik meg őt, kiáltott fel végre az öreg, én vidáman, egészségesen s szabadon adtam át Önöknek. Ön elzárta s vágytól elepedni engedi. A fiú szeret engem, különben nem volna szive, Ön tanítja arra, hogy háládatlan legyen! — Megbolondultál, öreg? kiáltott fel Pan Jan, mit akarsz ? Hogyan merészkedel velem így beszélni ? Takarodjál rögtön s be ne merd többé tenni a lábad! Jermola reszketett egész testében, forróság lepte meg, beszélni akart, de nem tudott. — Elkerget engem! mondá egy kis szünet múlva, megyek, elmegyek, lábam nem fog többé visszatérni ide. De jegyezd meg magadnak jól, hogy épen úgy, a mint ti elvettétek tőlem gyermekemet, az igazságos isten tőletek is el fogja őt ismét venni! Az anya, ki előfutott, hogy férjét feltartóztassa, meghallotta a rettenetes átkot s fájdalmában felsikoltott. Jermola csaknem öntudatlanul, utolsó erejét összeszedve, futott a balkontól az udvaron át, anélkül, hogy visszatekintene. Pan Jan későn tért magához s látta be tettének helytelenségét, a gonosz jövendölés megijesztette. A gyorsan eltávozó öreg fölkeltette lelkiismeretét; nem tudta, mit tegyen, berohant a házba s itt neje ájulva esett karjai közé. Rögtön Radionekután akart küldeni, hogy ez menjen az öreghez s békítse ki vele a szülőket, de a gyermeket eszméletlenül s mereven találták, halvány volt, mint a márvány s mielőtt magához tért volna, Jermola már messze eltávozott. A szegény öreg este felé a kozáknéhoz vonszolta magát, hogy elpanaszolja neki baját s tanácskozzék vele. Már egy hét óta nem volt ott, mivel naponkint Malyczekbe ment, így azt sem tudta, hogy az özvegy már három nap óta fekszik, mint nehéz beteg s ezért nagyon meg volt lepetve, midőn észrevette, hogy az ablaktábla le van véve. Átlépett a küszöbön s ott látta a kozáknét — a koporsóban gyertyáktól körülvéve, mig a kunyhó előtt már össze volt gyűlve a temetési kiséret zászlókkal s keresztekkel s a pap a nagy bibliával, hogy a holttestet sirba vigyék. Mintha álomból ébredne fel Jermola, sokáig nézett mereven maga elé, végre letérdelt s imádkozott. — Tehát ő is oda van! Csakugyan ideje már meghalni, mondás érzé, hogy a halál lehellete hogyan rázza meg tagjait, — el kell őt kisérnem, hogy egy marék földet én is hintsek sírjára. ... Hallgatag várakozott, botjára támaszkodva a kapu előtt s némán ment a gyászmenettel, melyben sem a leány, sem a vő nem vettek részt, csak idegenek és szolgák s nehány távoli rokonság. A temető a régi nemesi lak s Jermola kunyhója között feküdt. Ide vonult a menet hosszú sorban lobogó zászlókkal, melyeket a sok fáklya kísértetiesen világított meg. Chwedko már előbb megásta a sirt; egy csomó agyagos föld vola felhalmozva; a pap beszentelte a holttestet, a sirba tették s a ki jelen volt, mind dobott egy-egy marék földet az öreg asszony koporsójára s keresztet vetett magára. Jermola, miután öreg barátnőjének megtette a legutolsó szolgálatot, félig öntudatlanul, gépiesen vonszolta magát kunyhójához. De mit akart még itt? Huluk már úgy tekintette azt, mintha egészen az övé volna s habár jó fiú volt, lassan kint egy kissé mégis éreztette az öreggel, hogy útjában van. Elgondolta, hogy most már csak Jermola akadályozza abban, hogy a kertet s fazekaskályhát a bér lefizetése mellett maga vegye át, hogy nőül vegye Pryskát, az egykori kozák cselédet s tisztességes iparos legyen. Az öreg gyám most már szálka volt szemében. — Mi újság ? kérdé Jermola a küszöbön álló s messzi terveibe elmerült Hulukot; nem küldött ide a kozákné, midőn megbetegedett: — Ő igen ! Chwedko háromszor volt itt, látni akarta kendet s beszélni kenddel, de nem volt itt... — Hm, hm! Már elmondta utolsó szavát mondá Jermola közönyösen — itt már nem lehet többet beszélni, minden oda van, mindennek vége! Ismételte ezen szavakat, egyik szeglettől a másikig vándorolva, azután leült egy padra s elszunnyadt. Huluk vállat vonva kiment a szobából s igy morgott magában: — Mit akarhat még itt az öreg — fel kellene vennie a koldustarisznyát s tova vonszolni magát. Én ekkor elvehetném Pruskát s minden jól menne, most azonban nem is lehet ilyesmire gondolni. Minő teher! Az évek előtt oly tiszta s rendes kunyhóban most minden pusztának s piszkosnak látszott, hiányzott a rendező kéz. A bútorok egy részét Huluk a másik szobába vitte, másrészét az öreg adogatta el s a megmaradtakat a por s piszok sűrűen lepte el. A kályhában régóta nem gyújtottak tüzet, nem volt fa s más szükséges eszköz, csak néhány forgács s cserép hevert a földön szétszórva. A következő nap úgy tetszett az öregnek, mintha kedve volna dolgozni, de azután minden oly szomorú, oly kellemetlen hatással volt reá, hogy magát a helyet is meggyűlölte I ítéletében először jutott azon gondolat eszébe, hogy hagyja el aztörökre. Nem léphetett a küszöbre a nélkül, hogy meg ne lássa a tölgyfákat, ahol találta a fehérpólyás gyermeket, öreg napjainak örömét. Mindenütt valami olyasmit látott, amit Radionek egykor vidám játékával megélénkített. Emlékei még oly elevenek, oly keserűek voltak, hogy az öreg nem volt képes azokat eltűrni. — Elmegyek kóborolni a nagy világba s imádkozni fogok, hogy isten bocsásson meg nekik — mondá magában — elmegyek búcsút járni egyik templomtól a másikig, hogy imádkozzam gyermekemért. Itt már nincs számomra hely; a kik szerettek, nincsenek többé s nem marad más hátra, csak a koldustarisznya és koldusbot! Hiszen már senkinek sem használhatok. Magához vette megtakarított pénzét, hogy legyen mivel eltemessék s engesztelő misét tartsanak lelkéért, ha a halál idegen földön éri utól; nehány fehérneműt is tett a vállára vetett tarisznyába s midőn már egészen készen volt az útra, előhívta Hulukot. Az ifjú megrettent, amint a másik szobából átjőve, Jermolát koldusöltözetben látta meg, mintha az ő titkos gondolatai lettek volna megvalósulva. Szive hangosan dobogott, megsajnálta az öreget s egy percz alatt elmúlt kedve a házassághoz s önálló gazdálkodáshoz. — Elmegyek a nagy világba, fiú, mondá Jermola halkan, ami az enyém volt, a tied lesz, áldjon meg az isten, légy tartósabb ideig boldog e helyen, mint én. Ha valamikor visszatérek, talán nem fogsz megtagadni tőlem egy kis pihenőhelyet. Hiszen nem sokáig fogok kóborolni, nem tart sokáig már, hogy az emberek terhére legyek. Huluk könyekben tört ki s Jermola lábaihoz borult. Az árvának e nehány bútor rendkívül nagy ajándék volt s fájt a szive az öreg miatt. — Tehát csakugyan elmegy ? kérdezé. — Mit tegyek itt ? sóhajtott az öreg. A kozáknét sirba tették, Chwedko betegen fekszik s valószínűleg nem kel fel többé, nekem nincsenek barátaim, nincsenek ismerőseim.........Gyermekem oda van elveszett. Az öreg letörölte a szemébe toluló könyeket s átlépett a küszöbön, azt hitte, hogy az egész világ körbe forog vele. Huluk utána nézett, mint ment át a falun, hol a kutyák már megugatták, habár előbb még ismerték, hogyan vonszolta magát az erdő felé s tűnt el a városba vezető nagy után. Három nappal később, midőn a múlt dolgokról értesített orvos a szülőknek egyenesen kimondta hogy Radioneket vissza kell adni Jermolának, hogy egy időre régi életmódjára, eledeleihez s rendes munkájához térjen vissza, Jan nejével s gyermekével Pontellibe sietett. De mily nagy volt csodálkozásuk, mily erős Radionek zokogása, midőn az öreget már nem találták itt s meghallották, hogy elment kóborolni a nagy világba, nem koldulni, hanem, hogy valamikép elfeledhesse múltját. A gyámatya ezen nagy s méltóságos fájdalma a lelkiismeret felszólalásakép hatott a szülők szivére. Fölismerték, habár fájdalom, későn hibájukat s egészen meg voltak hatva a gyermek zokogása miatt, ki atyja veszteségén kétségbe esett.__ Rögtön minden irányban embereket küldtek ki fermola után, de sehol sem találták s a szülők vigasztalni kezdték magukat, hogy a fiú, ha már most nem nyugtalanítja őt az öreg, elvégre el is fogja őt felejteni. E közben azonban Radionek, kit a szülők Julian-nak kereszteltek el, a reá fordított gond s ápolás daczára folyvást betegeskedett. Semmi sem okozott örömöt neki, nem panaszkodott, hanem mindig szomorú volt; megerőltette magát, hogy mosolyogni lássák, de mindenki észrevehette, hogy szenved hogy titkos, fel nem deríthető betegség lassan kint elemészti. Egy pillanatra felvidult, ha a kertben vagy erdőben egészen egyedül engedték ugrálni vagy szabadságára hagyták, hogy kis lován kilovagolhasson.. De a szülők féltek, hogy e szórakozások s egyedüllét megárthatnak neki s ezért csak igen ritkán engedtek meg neki ilyesmit. (Folytatása következik.) Ja okt. 15-re volt megállapítva. Az ez időre beérkezett indokolt előirányzatok azután a hadügyminisztérium részéről megvizsgáltattak, megfelelően kiigazittattak és jelenleg már a közös minisztertanácshoz alkalmas szerkezetbe hozattak. Az 1880-iki hadiszükséglet tételszerüleg így állítható össze: 1. Központi vezetés, katonai hatóságok, hadbiztosság, hadbiztossági igazgatóság.............................. 2.022.000 frt. 2. Lelkészet, földrajzi intézet, képzőintézetek, büntető intézetek, szolgálati jutalmak.............................. 3.821,000 frt. 3. Műszaki bizottság, ágy- és élelmezési raktár, ruhakezelés, szekerészraktár, utászi szertüzéranyag . . 1.062,000 frt. 4. Magasabb parancsnokságok és törzsek........................................ 1.758,000 frt. 5. Építészi igazgatóságok . . 2.080,000 frt. 6. Egészségügy......................... 3.095,000 frt. 7. Ellátási ügy......................... 10.591,000 frt. 8. Műszaki tüzérség .... 2.632,000 frt. 9. Ruházati- és ágy-ügy . . . 7.585,000 frt. 10. Tábori felszerelés és hadikészletek ............................................. 4.148,000 frt. 11. Hadtesti kiadások .... 21.338,000 frt. 12. Természetbeli élelmezés . . 16.683,000 frt. 23. Legénységi koszt .... 15.419,000 frt. 14. Szálláskiadások.................... 4.453,000 frt. 15. Pótlovazás......................... 1.562,000 frt. Összesen: 94.249,000 frt. Összehasonlítva az 1879-ki hadiköltségvetéssel, az uj körülbelől 2 milliónyi többletet mutat fel. Ez az által magyarázható meg, hogy a folyó év kiadásaiban a fegyvergyakorlatok költségei elestek. A normális költségvetéshez képest az 1880-ra előirányzott csak 130,000 írttal áll hátra, jóllehet gyalog- és vadászszázadonkint 15 —15 ember elbocsátása által 1.137,000 frt takaríttatott meg. E megtakarítások tehát 130,000 frtnyi kis összegig a tervezett reorganizácziók és újra behozatalok által ismét el vannak törölve. Be kell várni, nem lesznek-e a fenti számok a minisztertanácsban módosítva. — Philippopolból írják a »Pol. Corr.«nak: Az ek a pasa levelére, melylyel ez a tartománygyűlést Konstantinápolyba utazásáról értesítette, ez utóbbi felirattal válaszolt, melyben a főkormányzó emlékeztetik a nemzet iránti kötelességeire s amaz óhaj nyilvánittatik, hogy lehető rövid ideig tartózkodjék Konstantinápolyban és jelenléte Kelet-Ruméliában elengedhetetlen. E feliratból azt vélték kivenni, hogy Kelet-Rumélia, vagy ahogy itt mondani szeretik, Dél-Bulgária képviselői nem viseltetnek Aleko pasa iránt határtalan bizalommal. A tartomány befolyásos férfiainak többsége a fölött is boszankodott, hogy Aleko pasát e finnyás küldetésben dr. Vukovics, közmunka igazgató kísérte, kinek ellenségei őt azzal vádolják, hogy Aleko pasát a törökországi orosz politika karjai közé akarja hajtani. Annyi tény, hogy e hírek komoly körökben envégre vannak. Egy más hír szerint — mely hihetőleg a fantázia birodalmába tartozik, — Vulkovits hátat fordított Oroszországnak és most az angol üzelmekre támaszkodik. Aleko pasa visszatérte után meg fogják tudni, mi igaz mind e gonosz hirekből, melyeknek látható czélja az, hogy Aleko pasával meggyűlöltessék kegyenczének tanácsait és befolyását. Ez utazás komoly eredményeinek egyike lesz, hogy a nemzeti, nagybolgár vagy unionista párt tagjai szorosabban fognak egymáshoz csatlakozni mint valaha. Ha a tartománynak nem sikerül kölcsönt venni fel, a rendkívüli költséges adminisztráczió, melyet neki a szervezési statútum adott, egyátalán nem működhet De, mint már említve volt, minden hazafi nézete szerint ez unió útjában áll mint legnagyobb akadály Aleko pasa és direktóriuma, kik e transakcziónál mindent veszthetnének és semmit se nyernének. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése: november 26. d. e. 10 órakor. Elnök: Szlávykózsef, jegyző: Antal Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Péchy Tamás, Kemény Gábor báró, Szende Béla, Bedekovich Kálmán. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, elnök bemutatja a gyulafehérvári czipésztársulatnak Lukács Béla, a losoncz és losoncz-zugari ipartársulatnak Forgách Antal gr. képviselő által beadott kérvényeit a II. orsz. iparosgyűlés kívánalmainak érvényesítése tárgyában; a magyarországi ref. egyház egyetemes kontventjének, Mocsáry Lajos képviselő által beadott két rendbeli kérvényét a tanítóképezdei növendékek, hittanszaki tanulók és papjelöltek hadmentességi ügyének czélszerűbb szabályozása tárgyában és a ref. és ágostai egyházkerületek részére nyújtandó államsegélynek az 1880-dik évtől kezdve eredeti mennyiségben leendő megadása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Gorove István, Temesmegye orczifalvi kerületében megválasztott képviselő a 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek nyilvánittatik. Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtja az ő cs. és apost. kir. Felsége legmagasabb udvartartásának költségéről, továbbá a megyék 1880. évi közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről, s végre az osztrák-magyar bank jelzálog hitelosztályának alapszabályaiban foglalt külön jogoknak a magyar földhitelintézetre való kiterjesztéséről szóló, ő felsége által legkegyelmesebben szentesített, törvényczikkeket. A törvényczikkek kihirdettetvén, hasonló kihirdetés végett a főrendiházhoz küldetnek át. Az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Az interpellációs könyvben a következő bejegyzések vannak : Jókai Mór a magyarországi borkivitel körül tapasztalt hamisítások tárgyában a belügyi és kereskedelmi miniszterekhez ; Apponyi Albert gr. az idegen állampolgárok által a magyar korona területén élvezett jogok tárgyában a miniszterelnökhöz. Az interpellációk a szokott időben fognak megtétetni. Következik a napirend : a hadsereg és haditengerészet létszámának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott újonc jutalék mennyiségének 1889. év végéig való megállapításáról szóló tvjavaslat folytatólagos tárgyalása. Ugron Gábor legelsőbben megjegyzést kíván tenni azoknak, kik kifogásolták pártfelei fellépését a közös hadsereg intézményével szemben, azt hozván fel okul, hogy e hadsereg nincs jelen,jelen nem levőket pedig élesen bírálni nem parlamentáris dolog. Azt hiszi, hogy mikor a honvédelmi miniszter ajavaslatot beterjesztette, képviselője lett annak az intézménynek. Hogy ez nem kell a közös hadsereg védelmére, abból csak azt következtetheti, hogy az ő nyilatkozataik amikkel a hadsereget illetők, valódiak. De nem fogadja el, hogy ők a hadsereget sértették, mert egy állami intézmény felett bírálatot mondani lehet; ez jog, de kötelesség is, melyet gyakorolni is fognak, mert épen a parlamenti tekintély érdekében nem szabad azt kímélni sem magáért az institutióért, sem űrökért. Jókai azt mondja, hogy 10 év óta sok javulás történt a hadseregben. Tíz év előtt, mikor a honvédség felállíttatott, jogosult volt a remény, hogy ez intézmény önálló magyar hadsereggé fejlődik majd. E remény meghiúsult s a honvédség ma a visszaesés stádiumában van. Akkor a honvédség külön dandárra, külön divisiókra volt osztva, most pedig a honvédség be van osztva a közös hadseregbe s önállólag épen nem szerepel. Akkor még, midőn még honvédtábornok nem volt, az a remény volt, hogy lesz, s most azt látjuk, hogy a honvédségnek külön tábornoka nem lehet, hanem csak csász. kir. tábornokok lesznek. Azt is vívmánynak hirdették, hogy a budai vár erődítményei felhagyattak, holott ott áll a citadella, amely arra figyelmezteti a nemzetet, hogy ott olyan erőd tartatik fen, amely a fővárost mint nyílt várost megvédeni nem képes ugyan, de arra alkalmas, hogy belőle a várost romba lehessen lőni. Márkus többször említette, hogy a közös védelmet a mi érdekünkben fenn kell tartani. Mi az a közös védelem ? József császár idején a közös védelem mellett elvesztették az ütközeteket, mert az ausztriai hadak sehol sem győztek, ahol szövetségesük nem volt. A napóleoni hadjárat alatt vereség vereséget ért, 48/49 ben a magyar nemzettel szemben szenvedtek vereséget. 66-ban megverte a porosz, 69-ben pedig a bocchesektől pénzen vásárolták meg a békét. , A közös védelem a múltban sikert nem mutat fel, a jövőre pedig biztosítékot nem nyújt s azért nem talál megnyugvást a közös védelemben. Ha fiainkat kiszolgáltatjuk a közös hadseregnek, fegyvereinket ez intézmény kezeibe teszszük le, váraink őrizetét átadjuk nekik, attól tart, hogy nemzeti létünk meg fog semmisülni. Kéri ennélfogva a házat, mellőzze a törvényjavaslatot s fogadja el az általa benyújtottjavaslatot (Zajos éljenzés a szélső balon.) A vita be lévén fejezve, következik a szavazás s pedig név szerinti, melyet a jobboldalról 20 tag kívánt. A képviselőház 444 igazolt képviselője közül a törvényjavaslatra szavazott 205 igennel, 158 nemmel ; távol volt 80, az elnök nem szavazott. E szerint a törvényjavaslat 47 szótöbbséggel elfogadtatott a részletes vita alapjául. A ház ezután a részletes tárgyalásra tért. Az 1. §. kimondja a hadi létszám nagyságát s hogy ez 10 évre fentartatik. Végül pedig kimondja, hogy az 1868. XL. t. ez. 13. §. érintetlenül marad. Apponyi Albert gr. e záradékot kihagyatni kívánja s egy uj 2. §. betoldását indítványozza, mely igy szólana. A létszám megváltoztatását az országgyűlés a megállapított 10 éven belül is kezdeményezheti. Tisza Kálmán miniszterelnök , T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Mindenekelőtt kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy midőn a tegnapi napon ahelyett, hogy ismételtem volna az előadó úr nyilatkozatát, azt nyilvánítottam, hogy azzal a magam részéről tökéletesen egyetértek, távol volt tőlem azon föltevés vagy azon szándék, melylyel az előttem szólott képviselő úr kegyesen gyanúsítani méltóztatott. (Egy hang jobbfelől : Szokás szerint, hogy majd arra fogok hivatkozni, hogy a naplóban helytelenül vetettek föl az előadó úr szavai. Hogy nem ismételtem az előadó úr szavait, hanem az kérdeztetvén tőlem, hogy egyetértek e azokkal, azt mondtam, igen, ennek indoka abban keresendő, mert van már szerencsém ismerni az én velem szemben ülő t. képviselőtársam azon szokásait, hogy ha ugyanaz mondatik is két ember által, de más szavakkal, a szavakra fektetett súly alapján igyekeznek ellentétet kimagyarázni. (Nyugtalanság a baloldalon.) Ami már magát a kérdést illeti, azt tartom, hogy a törvényhozástól, a parlamenttől az initiatívát semmi kérdésben ésannyira nem lehet megtagadni, hogy annak egyes speciális esetben törvényben való külön proclamálása elsősorban fölösleges — hogy veszélyes is, arra mindjárt visszatérek. Én azt tartom, hogy nincs erő és nincs hatalom, mely megtiltaná bármely törvényhozó testületnek, hogy bármely kérdésben az iniciatívát kezébe vegye. De természetes, a parlamentarizmus természetéből foly, hogy az a kezdeményezés, ha oly törvényről van szó, mely magát csak azon állam törvényhozását kizárólagosan illeti, a parliamenti kormányforma mellett czélra csak úgy vezethet, ha a parliamenti kormány azt magáévá teszi, vagy ha leszavaztatván, a kérdésben helyt ad oly kormánynak, mely magáévá teszi. Mert különben az iniciativa sikeres nem lehet. Oly törvénynél pedig, mint a minőről most szó van, és melyhez — úgy hiszem, a t. képviselő urak véleménye szerint is — mindkét állam törvényhozásának hozzájárulása szükséges, természetesen a kezdeményezés sikerre csak úgy vezethet, ha mindkét felől a parlamenti kormányok — vagy azok, amelyeknek idejében az initiatíva létetett, vagy azok, melyek, nem lévén az előző kormány azt magáévá, a kormányt elfoglalták — megegyeznek, és e két kormány által egyöntetűleg vitetik a két törvényhozáson keresztül a törvényjavaslat. S ha ezt — mi a Parlamentarismus természetéből folyik — megtagadni nem méltóztatnak; ha másfelől méltóztatnak osztozni azon nézetemben — és valóban ezen nézetnek megtagadása volna a közjogi fogalmak decadentiája — hogy a kezdeményezést egy törvényhozó testülettől megtagadni nem lehet, akkor elenyészik minden ellentét, amelyre itt az előttem szólott. képviselő úr — egyes szavakra hatírozva nézetét és állítását — hivatkozott és másfelől elenyészik, mint mondom, szüksége annak, hogy a törvényben a kezdeményezési jog, a törvényhozás vagy a képviselőház számára is külön kimondassék. De azt mondottam, hogy nem csak feleslegesnek, hanem veszélyesnek is tartom a tett indítványt; veszélyesnek pedig tartom azért, mert ha nálunk ezt a kezdeményezési jogát a törvényhozás alsóházának egyes esetekben külön mondanák ki, ez arra a következtetésre vezethetne, hogy ahol ez megmondva nincs, ott nincs meg az initiatívának joga. (Élénk helyeslés jobbfelől.) (Mozgás balfelől.) Egy oly, minden viszony közt, minden ügyre nézve fennálló jogot, mint a minő a parlamentkezdeményezési joga, egyes törvényekben külön hangsúlyozni nézetem szerint felesleges, sőt veszélyes, s én azért kérem a módosítás mellőzését. (Helyeslés jobb felől.) Szóltak azután még Szilágyi Dezső, Tisza miniszterelnök, Szende miniszter, Molnár A. végül pedig az előadó. Apponyi A. gr. zárszava után a többség elveti az indítványt. A törvényjavaslat hátralevő két szakasza észrevétel nélkül elfogadtatván, a törvényjavaslat harmadik felolvasása holnapra tűzetett ki. Következett a kiállítandó újoncz- és póttartaléki jutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslat. Ennek tárgyalása azonban Thaly Kálmán kérelmére holnapra halasztatott. Ezután előadattak a bejelentett interpellácziók. Gróf Széchenyi Béla leveléből. Gr. Széchenyi Béla a m. tud. akadémiához Szining-Eu (Kanszu tartományban) aug. 10-éről levelet intézett, mely ide oct. 22-én érkezett, adjuk belőle a következőket: A magyar tudományos akadémiának Szó- Csaoban 1. év. ápril 12-én kelt soraimban, bátor valók a tisztelt akadémiát további útitervemről értesíteni. Azóta úti társaimmal nagy határokat hasítottunk keresztül és sok érdekest és ujjat láttunk és tapasztaltunk. Szó-Csao-tól a Kia-Büknan útján, Fu- Man-Hiemsek (mely helyen hajdanra Jü-kő és arany bányászat űzetett), onnan An-Szi-Fan-nak, végre a sivatagon át ápril 30-án értünk Tung-Huan-Hien-be; e város ugyanazon a helyen épült, hol egykoron Sza-Csu-Vej állott (Marco Polo-Sacin-ja) a legutolsó Oasé a Kopi n (kopár kopaszságon), hol kíunaitelepítvényesek laknak. Szo-Csao-ban Tzu, Tzum Tan (Senszi és Kanszu tartományok kormányzója), kivel eleinte khinai cselédségem miatt kellemetlenségeim voltak, de kivel később megbarátkoztam — nekem a következő indítványt tette. Ha csakugyan, úgymond, a Lapnorhoz akar jutni, szívesen nyújtok segédkezet és ajánlandóm az útba eső mandarinoknak és csapatvezéreknek, de menjen Hami-Turpan (Turfan), Karasárnak, a Lapnor csakis ezen az úton érhető el. Ezen it, mely egy fél évet vett volna igénybe, felette érdekes lett volna, bár főkép a Turpan és Karasár közti része geológiai tekintetben (Turpantól