A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)

1879-11-26 / 284. szám

284 szám. XVII. évfolyam Esti kiadás. Budapest, 1879. szerda, november 26. Szerk­esztési Iroda* Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................................2 írt 3 hónapra........................................... 6, 6 hónapra.....................................................12. Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként..............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 26. A képviselőház mai ülésében úgy átalá­­nosságban, mint részleteiben elfogadta a hadi létszámot tíz évre megállapító törvényjavas­latot. Az átalánosságban való elfogadás felett név szerinti szavazás döntött. A szavazattöbb­ség 47 szó volt. Minthogy az ellenzéki sajtó mindig szereti keresni, honnan s mily elemek­ből került a többség, azt hiszszük, hogy ke­zére járunk, ha konstatáljuk, hogy e 47 szó­többségben csak 22 horvát szavazat foglal­tatik. Grorcsakov herczegről jelentik újab­ban, hogy egész kanczellári fizetésével és czimével nyugalomba lép , azonkívül pedig kapja egy állami birtok jövedelmét, mely 12.000 rubelre megy. Wolusew mint al­­kanczellár fogja vezetni a külügyi hivatalt. Az orosz diplomatiai testületben kilá­tásba helyezett változásokról szóló hírek még mindig igen tartják magukat, így pl. 0­r­ 1 o­w Kopenh­ágába, Ubril Párisba, Ignatiew Rómába és Szoburon Konstantinápolyba fog kineveztetni követnek. A­mi a portát illeti, ez most e pillanat­ban legalább neki­gyürkőzött a reformok végrehajtásának. A tartományokba külön bi­zottságok küldetnek, melyek tartoznak fel­ügyelni a reformok végrehajtása fölött. Azon­ban Mahmud Nedim pasa másfelől kijelen­tette volna, hir szerint, határozottan azt is, hogy a porta nem fogja megtűrni a hatalmak semminemű beavatkozását a tartományok fő­székhelyén azok kormányzatának menetébe. A diplomácziai utazások is még mindig napirenden vannak. Lobanoff Bécsbe érkezik s innen megy Olaszországba; a német trón­örökös siet Olaszországból haza, Berlinbe, hogy üdvözölhesse a dán királyi párt; Orloff siet Cannesba; az orosz czárnő Olaszországba, hol Lobanoffal találkozand. — Gjortsakoff is már elutazott Baden-Badenből, hogy Berlinen át Pétervárra érkezzék, hová a czár is megjön legközelebb. Al­e­k­o pasa viszont elbúcsúzott a por­tától, hol a szultán őt egy Ozmánie-renddel tüntette ki. Eleinte nagy volt Aleko pasa iránt az ingerültség a porta és a szultán köreiben azon mostoha sors miatt, melyben a moha­medán elem Kelet-Ruméliában részesül. Úgy látszik, Aleko igen ügyesen és ravaszul vi­selte magát konstantinápolyi rövid ottléte alatt,­­ hogy nem csak lecsillapította ott maga ellen az ingerültséget, sőt még a szul­tán kitüntető kegyét is sikerült magának megnyerni. Egyébiránt ilyen változandó a portánál minden: a kegyosztás és vesztés, mint a politika. — Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 6 órakor értekezletet tart. __Az 1880-iki hadiszükséglet. Egy a­­­tik tovább 250.000 török font deficzittel. Ezért min­tadügyminiszterium részéről f. hó 17-én valamennyi , den okos bolgár arra a következtetésre jött, hogy e önálló katonai szakhatósághoz intézett kibocsátvány-­­ politikailag pénzügyi zavarból csak az Észak-Bul­­ban elrendeltetett az illető szükségletek összeálli- gámsával azonnal kötendő egyesség által lehet ki­­tása 1880-ra; a beküldési határidő ez előirányzatok-­­ vergődni. A „HON“ TÁRCZÁJA. .Jennóla, a fazekas. Lengyel falusi történet. Irta: Kr&szeWBkl J. J. MÁSODIK KÖNYV. 10. A szeretet és kötelesség. (29. Folytatás.) Egy reggel, midőn Jermola már csaknem há­rom hét óta alig látta Radioneket az ablakon keresz­tül, jólehet minden nap eljött Malyczekbe, szokása szerint ismét a kapun átjött az udvarba. Ekkor azonban az erre betanított szolgák által uszítva a kutyák egyenesen reá rohantak. Botjával védte ma­gát, nem szólt egy szót sem, hanem, mint a szenvedő Lázár, oda állott a gazdag ajtajához. A betanított cselédek minden felől lökdösték s ki akarták kergetni az udvarból, de az öreg nem engedelmeskedett. Ez egész délig tartott, úgy, hogy végre maga Pan Jan jött ki Jermolához, boszankodva az oly alkalmatlan egyén fölött, ki mint élő lelkiismereti fordulás ál­lott előtte. — Barátom, mondá neki szárazon s élesen, le­ülve egy padra a balkon mellett, már pár nap óta lát­lak itt, miért ácsorogsz itt oly makacsul? Miért aka­rod minden áron megrontani a mi fiunkat ? Mondd, mit akarsz ? Mindent szívesen megadunk, a­mit tehe­tünk, csak ne zavard a mi nyugalmunkat. Azt mon­dod, szereted a gyermeket, nos hát ne kínozd őt. Lá­tásod felizgatja őt, gátul szolgál, hogy gyermeki sze­retettel ragaszkodjék hozzánk, azt már csak magad is belátod. Ha ily módon akarsz tőlünk valamit ki­csikarni, mondhatom, nem fog sikerülni; beszélj, mit akarsz ? — De, uram, én nem akarok semmit, én csak fiamat akarom látni s megáldani, mondá Jermola lassan s nyájasan. — Bizony ideje volna már ezt végre kiverni a fejedből. Te ápoltad őt, mi meg fogunk érte jutal­mazni. Most mindennek vége van, a gyermek vissza­tért hozzánk, hagyd hát békében. Te szereted őt s még is halálra kínzód. — Én, uram ? — Te! Lásd, mi lett belőle, egészen elhalavá­­nyult, megsoványodott ! — Én! Uram! Tehát én? ismétlé Jermola fáj­dalmasan. — Talán csak nem mi ? . .. — Önök! Igen. Önök ölik meg őt, kiáltott fel végre az öreg, én vidáman, egészségesen s szabadon adtam át Önöknek. Ön elzárta s vágytól elepedni en­gedi. A fiú szeret engem, különben nem volna szive, Ön tanítja arra, hogy háládatlan legyen! — Megbolondultál, öreg? kiáltott fel Pan Jan, mit akarsz ? Hogyan merészkedel velem így beszél­ni ? Takarodjál rögtön s be ne merd többé tenni a lábad! Jermola reszketett egész testében, forróság lepte meg, beszélni akart, de nem tudott. — Elkerget engem! mondá egy kis szünet múl­va, megyek, elmegyek, lábam nem fog többé vissza­térni ide. De jegyezd meg magadnak jól, hogy épen úgy, a mint ti elvettétek tőlem gyermekemet, az igaz­ságos isten tőletek is el fogja őt ismét venni! Az anya, ki előfutott, hogy férjét feltartóztas­sa, meghallotta a rettenetes átkot s fájdalmában fel­­sikoltott. Jermola csaknem öntudatlanul, utolsó erejét összeszedve, futott a balkontól az udvaron át, a­nélkül, hogy visszatekintene. Pan Jan későn tért magához s látta be tetté­nek helytelenségét, a gonosz jövendölés megijesztette. A gyorsan eltávozó öreg fölkeltette lelkiismeretét; nem tudta, mit tegyen, berohant a házba s itt neje ájulva esett karjai közé. Rögtön Radionekután akart küldeni, hogy ez menjen az öreghez s békítse ki vele a szülőket, de a gyermeket eszméletlenül s mereven találták, halvány volt, mint a márvány s mielőtt ma­gához tért volna, Jermola már messze eltávozott. A szegény öreg este felé a kozáknéhoz vonszol­ta magát, hogy elpanaszolja neki baját s tanácskoz­zék vele. Már egy hét óta nem volt ott, mivel napon­kint Malyczekbe ment, így azt sem tudta, hogy az özvegy már három nap óta fekszik, mint nehéz beteg s ezért nagyon meg volt lepetve, midőn észrevette, hogy az ablaktábla le van véve. Átlépett a küszöbön s ott látta a kozáknét — a koporsóban gyertyáktól körülvéve, mig a kunyhó előtt már össze volt gyűlve a temetési kiséret zászlókkal s keresztekkel s a pap a nagy bibliával, hogy a holttestet sirba vigyék. Mint­ha álomból ébredne fel Jermola, sokáig nézett mere­ven maga elé, végre letérdelt s imádkozott. — Tehát ő is oda van! Csakugyan ideje már meghalni, mondá­s érzé, hogy a halál lehellete ho­gyan rázza meg tagjait, — el kell őt kisérnem, hogy egy marék földet én is hintsek sírjára. ... Hallgatag várakozott, botjára támaszkodva a kapu előtt s némán ment a gyászmenettel, melyben sem a leány, sem a vő nem vettek részt, csak idegenek és szolgák s nehány távoli rokonság. A temető a régi nemesi lak s Jermola kunyhója között feküdt. Ide vonult a menet hosszú sorban lobogó zászlókkal, me­lyeket a sok fáklya kísértetiesen világított meg. Chwedko már előbb megásta a sirt; egy csomó agya­gos föld vola felhalmozva; a pap beszentelte a holt­testet, a sirba tették s a ki jelen volt, mind dobott egy-egy marék földet az öreg asszony koporsójára s keresztet vetett magára. Jermola, miután öreg barátnőjének megtette a legutolsó szolgálatot, félig öntudatlanul, gépiesen vonszolta magát kunyhójához. De mit akart még itt? Huluk már úgy tekintette azt, mintha egészen az övé volna s habár jó fiú volt, lassan kint egy kissé mégis éreztette az öreggel, hogy útjában van. El­gondolta, hogy most már csak Jermola akadályozza abban, hogy a kertet s fazekaskályhát a bér lefize­tése mellett maga vegye át, hogy nőül vegye P­r­y­s­­­kát, az egykori kozák cselédet s tisztességes iparos legyen. Az öreg gyám most már szálka volt sze­mében. — Mi újság ? kérdé Jermola a küszöbön álló s messzi terveibe elmerült Hulukot; nem küldött ide a kozákné, midőn megbetegedett: — Ő igen ! Chwedko háromszor volt itt, látni akarta kendet s beszélni kenddel, de nem volt itt... — Hm, hm! Már elmondta utolsó szavát mondá Jermola közönyösen — itt már nem lehet többet beszélni, minden oda van, mindennek vége! Ismételte ezen szavakat, egyik szeglettől a má­sikig vándorolva, azután leült egy padra s elszunnyadt. Huluk vállat vonva kiment a szobából s igy morgott magában: — Mit akarhat még itt az öreg — fel kellene vennie a koldustarisznyát s tova vonszolni magát. Én ekkor elvehetném Pruskát s minden jól menne, most azonban nem is lehet ilyesmire gondolni. Minő teher! Az évek előtt oly tiszta s rendes kunyhóban most minden pusztának s piszkosnak látszott, hiány­zott a rendező kéz. A bútorok egy részét Huluk a másik szobába vitte, másrészét az öreg adogatta el s a megmaradtakat a por s piszok sűrűen lepte el. A kályhában régóta nem gyújtottak tüzet, nem volt fa s más szükséges eszköz, csak néhány forgács s cserép hevert a földön szétszórva. A következő nap úgy tetszett az öregnek, mint­ha kedve volna dolgozni, de azután minden oly szo­morú, oly kellemetlen hatással volt reá, hogy magát a helyet is meggyűlölte I ítéletében először jutott azon gondolat eszébe, hogy hagyja el azt­­örökre. Nem lép­hetett a küszöbre a nélkül, hogy meg ne lássa a tölgyfákat, a­hol találta a fehérpólyás gyermeket, öreg napjainak örömét. Mindenütt valami olyasmit látott, a­mit Radionek egykor vidám játékával meg­élénkített. Emlékei még oly elevenek, oly keserűek voltak, hogy az öreg nem volt képes azokat eltűrni. — Elmegyek kóborolni a nagy világba s imád­kozni fogok, hogy isten bocsásson meg nekik — mondá magában — elmegyek búcsút járni egyik templomtól a másikig, hogy imádkozzam gyermeke­mért. Itt már nincs számomra hely; a kik szerettek, nincsenek többé s nem marad más hátra, csak a kol­dustarisznya és koldusbot! Hiszen már senkinek sem használhatok. Magához vette megtakarított pénzét, hogy le­gyen mivel eltemessék s engesztelő misét tartsanak lelkéért, ha a halál idegen földön éri utól; nehány fehérneműt is tett a vállára vetett tarisznyába s mi­dőn már egészen készen volt az útra, elő­hívta Hu­lukot. Az ifjú megrettent, a­mint a másik szobából átjőve, Jermolát koldusöltözetben látta meg, mintha az ő titkos gondolatai lettek volna megvalósulva. Szi­ve hangosan dobogott, megsajnálta az öreget s egy percz alatt elmúlt kedve a házassághoz s önálló gazdálkodáshoz. — Elmegyek a nagy világba, fiú, mondá Jer­mola halkan, a­mi az enyém volt, a tied lesz, áldjon meg az isten, légy tartósabb ideig boldog e helyen, mint én. Ha valamikor visszatérek, talán nem fogsz megtagadni tőlem egy kis pihenő­helyet. Hiszen nem sokáig fogok kóborolni, nem tart sokáig már, hogy az emberek terhére legyek. Huluk könyekben tört ki s Jermola lábaihoz borult. Az árvának e nehány bútor rendkívül nagy ajándék volt s fájt a szive az öreg miatt. — Tehát csakugyan elmegy ? kérdezé. — Mit tegyek itt ? sóhajtott az öreg. A kozák­nét sirba tették, Chwedko betegen fekszik s valószí­nűleg nem kel fel többé, nekem nincsenek barátaim, nincsenek ismerőseim.........Gyermekem oda van elveszett. Az öreg letörölte a szemébe toluló könyeket s átlépett a küszöbön, azt hitte, hogy az egész világ körbe forog vele. Huluk utána nézett, mint ment át a falun, hol a kutyák már megugatták, habár előbb még ismerték, hogyan vonszolta magát az erdő felé s­ tűnt el a városba vezető nagy után. Három nappal később, midőn a múlt dolgokról értesített orvos a szülőknek egyenesen kimondta hogy Radioneket vissza kell adni Jermolának, hogy egy időre régi életmódjára, eledeleihez s rendes mun­kájához térjen vissza, Jan nejével s gyermekével Pon­­tellibe sietett. De mily nagy volt csodálkozásuk, mily erős Radionek zokogása, midőn az öreget már nem találták itt s meghallották, hogy elment kóborolni a nagy világba, nem koldulni, hanem, hogy valamikép elfeledhesse múltját. A gyámatya ezen nagy s méltó­­ságos fájdalma a lelkiismeret felszólalásakép hatott a szülők szivére. Fölismerték, habár fájdalom, későn hibájukat s egészen meg voltak hatva a gyermek zo­kogása miatt, ki atyja veszteségén kétségbe esett.__ Rögtön minden irányban embereket küldtek ki fer­mola után, de sehol sem találták s a szülők vigasz­talni kezdték magukat, hogy a fiú, ha már most nem nyugtalanítja őt az öreg, elvégre el is fogja őt fe­lejteni. E közben azonban Radionek, kit a szülők Julia­n-nak kereszteltek el, a reá fordított gond s ápolás daczára folyvást betegeskedett. Semmi sem okozott örömöt neki, nem panaszkodott, hanem min­dig szomorú volt; megerőltette magát, hogy moso­lyogni lássák, de mindenki észrevehette, hogy szenved hogy titkos, fel nem deríthető betegség lassan kint el­emészti. Egy pillanatra felvidult, ha a kertben vagy erdőben egészen egyedül engedték ugrálni vagy sza­badságára hagyták, hogy kis lován kilovagolhasson.. De a szülők féltek, hogy e szórakozások s egyedüllét megárthatnak neki s ezért csak igen ritkán engedtek meg neki ilyesmit. (Folytatása következik.) Ja okt. 15-re volt megállapítva. Az ez időre beérke­zett indokolt előirányzatok azután a hadügyminiszté­rium részéről megvizsgáltattak, megfelelően kiigazit­­tattak és jelenleg már a közös minisztertanácshoz al­kalmas szerkezetbe hozattak. Az 1880-iki hadiszük­séglet tételszerüleg így állítható össze: 1. Központi vezetés, katonai hatóságok, hadbiztosság, hadbiztos­sági igazgatóság.............................. 2.022.000 frt. 2. Lelkészet, földrajzi intézet, képzőintézetek, büntető intézetek, szol­gálati jutalmak.............................. 3.821,000 frt. 3. Műszaki bizottság, ágy- és élelmezési raktár, ruhakezelés, szeke­részraktár, utászi szertüzéranyag . . 1.062,000 frt. 4. Magasabb parancsnokságok és törzsek........................................ 1.758,000 frt. 5. Építészi igazgatóságok . . 2.080,000 frt. 6. Egészségügy......................... 3.095,000 frt. 7. Ellátási ügy......................... 10.591,000 frt. 8. Műszaki tüzérség .... 2.632,000 frt. 9. Ruházati- és ágy-ügy . . . 7.585,000 frt. 10. Tábori felszerelés és hadi­készletek ............................................. 4.148,000 frt. 11. Hadtesti kiadások .... 21.338,000 frt. 12. Természetbeli élelmezés . . 16.683,000 frt. 23. Legénységi koszt .... 15.419,000 frt. 14. Szálláskiadások.................... 4.453,000 frt. 15. Pótlovazás......................... 1.562,000 frt. Összesen: 94.249,000 frt. Összehasonlítva az 1879-ki hadiköltségvetéssel, az uj körülbelől 2 milliónyi többletet mutat fel. Ez az által magyarázható meg, hogy a folyó év kiadá­saiban a fegyvergyakorlatok költségei elestek. A normális költségvetéshez képest az 1880-ra előirány­zott csak 130,000 írttal áll hátra, jóllehet gyalog- és vadászszázadonkint 15 —15 ember elbocsátása ál­tal 1.137,000 frt takaríttatott meg. E megtakarítá­sok tehát 130,000 frtnyi kis összegig a tervezett re­­organizácziók és újra behozatalok által ismét el vannak törölve. Be kell várni, nem lesznek-e a fenti számok a minisztertanácsban módosítva. — Philippopolból írják a »Pol. Corr.«­­nak: Az e­k a pasa levelére, melylyel ez a tartomány­­gyűlést Konstantinápolyba utazásáról értesítette, ez utóbbi felirattal válaszolt, melyben a főkormányzó emlékeztetik a nemzet iránti kötelességeire s amaz óhaj nyilvánittatik, hogy lehető rövid ideig tartóz­kodjék Konstantinápolyban és jelenléte Kelet-Rumé­liában elengedhetetlen. E feliratból azt vélték kivenni, hogy Kelet-Ru­­mélia, vagy a­hogy itt mondani szeretik, Dél-Bulgária képviselői nem viseltetnek Aleko pasa iránt határ­talan bizalommal. A tartomány befolyásos férfiainak többsége a fölött is boszankodott, hogy Aleko pa­sát e finnyás küldetésben dr. V­u­­­k­o­v­i­c­s, közmunka igazgató kísérte, kinek ellenségei őt azzal vádolják, hogy Aleko pasát a törökországi orosz politika karjai közé akarja hajtani. Annyi tény, hogy e hírek komoly körökben en­végre vannak. Egy más hír szerint — mely hihetőleg a fan­tázia birodalmába tartozik, — Vulkovits hátat­­ fordított Oroszországnak és most az angol üzelmekre támaszkodik. Aleko pasa visszatérte után meg fog­ják tudni, mi igaz mind e gonosz hirekből, melyeknek látható czélja az, hogy Aleko pasával meggyűlöl­­tessék kegyenczének tanácsait és befolyását. Ez utazás komoly eredményeinek egyike lesz, hogy a nemzeti, nagybolgár vagy unionista párt tagjai szorosabban fognak egymáshoz csatlakozni mint valaha. Ha a tartománynak nem sikerül kölcsönt venni fel, a rendkívüli költséges adminisztráczió, melyet neki a szervezési statútum adott, egyátalán nem működhet De, mint már említve volt, minden hazafi nézete szerint ez unió útjában áll mint legnagyobb aka­dály Aleko pasa és direktóriuma, kik e transak­­cziónál mindent veszthetnének és semmit se nyernének. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése: november 26. d. e. 10 órakor. Elnök: Szlávy­k­ózsef, jegyző: Antal Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Péchy Ta­más, Kemény Gábor báró, Szende Béla, Bedekovich Kálmán. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, elnök bemutatja a gyula­fehérvári czipésztársulat­­nak Lukács Béla, a losoncz és losoncz-zugari ipar­társulatnak Forgách Antal gr. képviselő által be­adott kérvényeit a II. orsz. iparosgyűlés kívánalmai­nak érvényesítése tárgyában; a magyarországi ref. egyház egyetemes kontventjének, Mocsáry Lajos kép­viselő által beadott két rendbeli kérvényét a tanító­­képezdei növendékek, hittanszaki tanulók és papje­löltek hadmentességi ügyének czélszerűbb szabályo­zása tárgyában és a ref. és ágostai egyházkerületek részére nyújtandó államsegélynek az 1880-dik évtől kezdve eredeti mennyiségben leendő megadása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. G­o­r­o­v­e István, Temesmegye orczifalvi kerü­letében megválasztott képviselő a 30 nap fentartásá­­val igazolt képviselőnek nyilvánittatik. Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtja az ő cs. és apost. kir. Felsége legmagasabb udvartartá­sának költségéről, továbbá a megyék 1880. évi köz­igazgatási, árva és gyámhatósági kiadásainak fede­zéséről, s végre az osztrák-magyar bank jelzálog hi­telosztályának alapszabályaiban foglalt külön jo­goknak a magyar földhitelintézetre való kiterjesz­téséről szóló, ő felsége által legkegyelmesebben szen­tesített, törvényczikkeket. A törvényczikkek kihirdettetvén, hasonló ki­hirdetés végett a főrendiházhoz küldetnek át. Az indítvány­könyvben újabb bejegyzés nincs. Az interpellác­iós könyvben a következő be­jegyzések vannak : Jókai Mór a magyarországi borkivitel körül tapasztalt hamisítások tárgyában a belügyi és kereskedelmi miniszterekhez ; Appo­­n­y­i Albert gr. az idegen állampolgárok által a ma­gyar korona területén élvezett jogok tárgyában a miniszterelnökhöz. Az interpellác­iók a szokott idő­ben fognak megtétetni. Következik a napirend : a hadsereg és hadi­ten­gerészet létszámának, illetőleg a monarchia két álla­mára nézve meghatározott újonc­ jutalék mennyiségé­nek 1889. év végéig való megállapításáról szóló tvja­­vaslat folytatólagos tárgyalása. Ugron Gábor legelsőbben megjegyzést kíván tenni azoknak, kik kifogásolták pártfelei fellépését a közös hadsereg intézményével szemben, azt hozván fel okul, hogy e hadsereg nincs jelen,­jelen nem levőket pedig élesen bírálni nem parlamentáris dolog. Azt hiszi, hogy mikor a honvédelmi miniszter a­­javas­­latot beterjesztette, képviselője lett annak az intéz­ménynek. Hogy ez nem kell a közös hadsereg védel­mére, abból csak azt következtetheti, hogy az ő nyi­latkozataik a­mikkel a hadsereget illetők, valódiak. De nem fogadja el, hogy ők a hadsereget sértették, mert egy állami intézmény felett bírálatot mondani lehet; ez jog, de kötelesség is, melyet gyakorolni is fognak, mert épen a parlamenti tekintély érdekében nem szabad azt kímélni sem magáért az institutióért, sem űrökért. Jókai azt mondja, hogy 10 év óta sok javulás történt a hadseregben. Tíz év előtt, mikor a honvéd­ség felállíttatott, jogosult volt a remény, hogy ez in­tézmény önálló magyar hadsereggé fejlődik majd. E remény meghiúsult s a honvédség ma a visszaesés stádiumában van. Akkor a honvédség külön dandár­ra, külön divisiókra volt osztva, most pedig a hon­védség be van osztva a közös hadseregbe s önállólag épen nem szerepel. Akkor még, midőn még honvéd­­tábornok nem volt, az a remény volt, hogy lesz, s most azt látjuk, hogy a honvédségnek külön táborno­ka nem lehet, hanem csak csász. kir. tábornokok lesznek. Azt is vívmánynak hirdették, hogy a budai vár erődítményei felhagyattak, holott ott áll a cita­della, a­mely arra figyelmezteti a nemzetet, hogy ott olyan erőd tartatik fen, a­mely a fővárost mint nyílt várost megvédeni­ nem képes ugyan, de arra alkalmas, hogy belőle a várost romba lehessen lőni. Márkus többször említette, hogy a közös védel­met a mi érdekünkben fenn kell tartani. Mi az a kö­zös védelem ? József császár idején a közös védelem mellett elvesztették az ütközeteket, mert az ausztriai hadak se­hol sem győztek, a­hol szövetségesük nem volt. A napóleoni hadjárat alatt vereség vereséget ért, 48/49 ben a magyar nemzettel szemben szenved­tek vereséget. 66-ban megverte a porosz, 69-ben pe­dig a bocchesektől pénzen vásárolták meg a békét. , A közös védelem a múltban sikert nem mutat fel, a jövőre pedig biztosítékot nem nyújt s azért nem ta­lál megnyugvást a közös védelemben. Ha fiainkat kiszolgáltatjuk a közös hadsereg­nek, fegyvereinket ez intézmény kezeibe teszszük le, váraink őrizetét átadjuk nekik, attól tart, hogy nem­zeti létünk meg fog semmisülni. Kéri ennélfogva a házat, mellőzze a törvényjavaslatot s fogadja el az általa benyújtott­­javaslatot (Zajos éljenzés a szélső balon.) A vita be lévén fejezve, következik a szavazás s pedig név szerinti, melyet a jobboldalról 20 tag kívánt. A képviselőház 444 igazolt képviselője közül a törvényjavaslatra szavazott 205 igennel, 158 nem­mel ; távol volt 80, az elnök nem szavazott. E szerint a törvényjavaslat 47 szótöbbséggel elfogadtatott a részletes vita alapjául. A ház ezután a részletes tárgyalásra tért. Az 1. §. kimondja a hadi létszám nagyságát s hogy ez 10 évre fentartatik. Végül pedig kimondja, hogy az 1868. XL. t. ez. 13. §. érintetlenül marad. Apponyi Albert gr. e záradékot kihagyatni kívánja s egy uj 2. §. betoldását indítványozza, mely igy szólana. A létszám megváltoztatását az ország­­gyűlés a megállapított 10 éven belül is kezdemé­nyezheti. Tisza Kálmán miniszterelnök , T. képviselő­ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Mindenekelőtt kötelessé­gemnek tartom kijelenteni, hogy midőn a tegnapi napon a­helyett, hogy ismételtem volna az előadó úr nyilatkozatát, azt nyilvánítottam, hogy azzal a ma­gam részéről tökéletesen egyetértek, távol volt tőlem azon föltevés vagy azon szándék, melylyel az előttem szólott képviselő úr kegyesen gyanúsítani méltózta­­tott. (Egy hang jobbfelől : Szokás szerint,­ hogy majd arra fogok hivatkozni, hogy a naplóban helyte­lenül vetettek föl az előadó úr szavai. Hogy nem ismételtem az előadó úr szavait, ha­nem az kérdeztetvén tőlem, hogy egyetértek e azok­kal, azt mondtam, igen, ennek indoka abban kere­sendő, mert van már szerencsém ismerni az én velem szemben ülő t. képviselőtársam azon szokásait, hogy ha ugyanaz mondatik is két ember által, de más sza­vakkal, a szavakra fektetett súly alapján igyekeznek ellentétet kimagyarázni. (Nyugtalanság a baloldalon.) A­mi már magát a kérdést illeti, azt tartom, hogy a törvényhozástól, a parlamenttől az initiatívát semmi kérdésben ésannyira nem lehet megtagadni, hogy annak egyes spec­iális esetben törvényben való külön proclamálása első­sorban fölösleges — hogy veszélyes is, arra mindjárt visszatérek. Én azt tartom, hogy nincs erő és nincs hata­lom, mely megtiltaná bármely törvényhozó testület­nek, hogy bármely kérdésben az iniciatívát kezébe vegye. De természetes, a parl­amentarizmus természe­téből foly, hogy az a kezdeményezés, ha oly törvény­ről van szó, mely magát csak azon állam törvényho­zását kizár­ólagosan illeti, a parliamenti kormányfor­­ma mellett czélra csak úgy vezethet, ha a parliamenti kormány azt magáévá teszi, vagy ha leszavaztatván, a kérdésben helyt ad oly kormánynak, mely magáévá teszi. Mert különben az inic­iativa sikeres nem lehet. Oly törvénynél pedig, mint a minőről most szó van, és melyhez — úgy hiszem, a t. képviselő urak vélemé­nye szerint is — mindkét állam törvényhozásának hozzájárulása szükséges, természetesen a kezdemé­nyezés sikerre csak úgy vezethet, ha mindkét felől a parlamenti kormányok — vagy azok, a­melyeknek idejében az initiatíva létetett, vagy azok, melyek, nem lévén az előző kormány azt magáévá, a kormányt elfoglalták — megegyeznek, és e két kormány által egyöntetűleg vitetik a két törvényhozáson keresztül a törvényjavaslat. S ha ezt — mi a Parlamentarismus természe­téből folyik — megtagadni nem méltóztatnak; ha másfelől méltóztatnak osztozni azon nézetemben — és valóban ezen nézetnek megtagadása volna a köz­jogi fogalmak­ decadentiája — hogy a kezdeményezést egy törvényhozó testülettől megtagadni nem lehet, akkor elenyészik minden ellentét, a­melyre itt az előt­tem szólott­­. képviselő úr — egyes szavakra hatírozva nézetét és állítását — hivatkozott és másfelől ele­nyészik, mint mondom, szüksége annak, hogy a tör­vényben a kezdeményezési jog, a törvényhozás vagy a képviselőház számára is külön kimondassék. De azt mondottam, hogy nem csak felesleges­nek, hanem veszélyesnek is tartom a tett indítványt; veszélyesnek pedig tartom azért, mert ha nálunk ezt a kezdeményezési jogát a törvényhozás alsóházának egyes esetekben külön mondanák ki, ez arra a követ­keztetésre vezethetne, hogy a­hol ez megmondva nincs, ott nincs meg az initiatívának joga. (Élénk helyeslés jobbfelől.) (Mozgás balfelől.) Egy oly, minden viszony közt, minden ügyre nézve fennálló jogot, mint a minő a parlament­­kez­deményezési joga, egyes törvényekben külön hangsú­lyozni nézetem szerint felesleges, sőt veszélyes, s én azért kérem a módosítás mellőzését. (Helyeslés jobb felől.) Szóltak azután még Szilágyi Dezső, Tisza miniszterelnök, Szende miniszter, Molnár A. végül pedig az előadó. Apponyi A. gr. zárszava után a többség elveti az indítványt. A törvényjavaslat hát­ralevő két szakasza észrevétel nélkül elfogadtatván, a törvényjavaslat harmadik felolvasása holnapra tű­zetett ki. Következett a kiállítandó újoncz- és póttarta­­léki jutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslat. Ennek tárgyalása azonban Thaly Kálmán kérel­mére holnapra halasztatott. Ezután előadattak a bejelentett interpellácziók. Gróf Széchenyi Béla leveléből. Gr. Széchenyi Béla a m. tud. akadémiához Szining-Eu (Kanszu tartományban) aug. 10-éről le­velet intézett, mely ide oct. 22-én érkezett, adjuk belőle a következőket: A magyar tudományos akadémiának­ Szó- Csaoban 1. év. ápril 12-én kelt soraimban, bátor va­­lók a tisztelt akadémiát további útitervemről értesí­teni. Azóta úti társaimmal nagy határokat hasítot­tunk keresztül és sok érdekest és ujjat láttunk és ta­pasztaltunk. Szó-Csao-tól a Kia-Büknan útján, Fu- Man-Hiemsek (mely helyen hajdanra Jü-kő és arany bányászat űzetett), onnan An-Szi-Fan-nak, végre a sivatagon át ápril 30-án értünk Tung-Huan-Hien-be; e város ugyanazon a helyen épült, hol egykoron Sza-Csu-Vej állott (Marco Polo-Sacin-ja) a legutol­só Oasé a Kopi­ n (kopár kopaszságon), hol kíunai­­telepítvényesek laknak. Szo-Csao-ban Tzu, Tzum Tan (Senszi és Kan­szu tartományok kormányzója), kivel eleinte khinai cselédségem miatt kellemetlenségeim voltak, de kivel később megbarátkoztam — nekem a következő in­dítványt tette. Ha csakugyan, úgymond, a Lapnor­­hoz akar jutni, szívesen nyújtok segédkezet és aján­­landóm az útba eső mandarinoknak és csapatv­ezé­­reknek, de menjen Hami-Turpan (Turfan), Karasár­­nak, a Lapnor csakis ezen az úton érhető el. Ezen it, mely egy fél évet vett volna igénybe, felette érdekes lett volna, bár főkép a Turpan és­­ Karasár közti része geológiai tekintetben (Turpantól

Next