A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)

1879-11-27 / 285. szám

285. szám. XVII. évfolyam Szerkesztési­ iroda« Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­tere, Ath­enaeum-épület) küldendők. - r ■ V. ' ?’ -■ PVft í»í ■ V • - ■ • rá í ' '■ ' ■ ■ . .. ;■ffj, m, - s Esti kiadás. ♦* POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1879. csütörtök, november 27. Kiadó-hivatal­t Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj: Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .................................................2 írt 3 hónapra.................................................6, 6 hónapra ................................... ...13» Az esti kiadás postai különküldéséért fel ki­fizetés negyedévenkint.............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 27. A képviselőház mai ülésében elfogadta némi vita után az újonczjutalékról, a Bosznia s Herczegovina közigazgatásáról szóló­­javas­­latnak függőben maradt 1-fő §-át a honosí­tási törvényjavaslaton tett főrendiházi módo­sításokat. Következett ezután Boszniának és Her­­czegovinának a közös vámterület bevonásáról szóló tvjavaslat tárgyalása. Ennek folytató­lagos vitatása a holnapi ülésre maradt. Az ülés végén bejelentő Tisza Kálmán miniszterelnök, hogy holnap, esetleg holnap­után válaszolni szándékozik Szalay, Kautz, G­yurgyik és Helfy interpellác­ióira. Egy­szersmind felkéri a házat: határozza el a de­­legáczió tagjainak megválasztását. A ház a hétfői ülésre tűzi ki. Az osztrák liberálisok klubja tegnap este vette tárgyalás alá a véderő javas­latot. A vita tovább tartott három óránál s a szónokok mindegyike kiemelte, hogy a sző­nyegen forgó kérdés kiválóan politikai ter­mészetű és szükséges volna erre nézve az al­kotmány hű pártban egyöntetű eljárást hozni létre. A vita végén 74 szóval 2 ellen elfogad­tatott C 7 e­d i­k indítványa, mely szerint az álló hadsereg évi békelétszáma 230.000 em­berben állapittatik meg s a törvény érvénye fönmarad 1889. év végéig. Ellene szavazott e javaslatnak : Suess Ede és Schwegel osztályfőnök. Továbbá elfogadott a szabadelvű klub még egy másik indítványt is 64 szóval 12 el­len, mely szerint az esetre, ha a képviselőház­ban a Czetlik-féle indítvány elvettetnék, a védtörvényjavaslat 2. §-ához módosítványul vetessék föl az, hogy a törvény érvénye csak 3 évre terjesztetik ki. Miután e két indítvány több mint két­harmad többséggel fogadtatott el, kötele­zőkké lettek a klub minden tagjára. Végül megbízta a klub Tomascsuk kép­viselőt, hogy az említett módosítványt a tör­vényjavaslat 2. §-ának részletes tárgyalása­kor terjeszsze elő . W­o­­­f­r­u­m képviselő pe­dig megbizatott, hogy az általános tárgyalás­kor tolmácsolja a párt nézeteit és fölfogását e kérdésben. Valószínűnek tartják, hogy a határoza­tok következtében a klubból többen ki fog­nak lépni, bár eddigelé a párt elnökeinél ily kilépések nem lőnek bejelentve. A görög-török határkérdés sehogy sem akar megoldásra jutni. Szavjet pasa, lát­va a tárgyalások sikertelenségét, két év óta, azt indítványozta a portán, hogy ez egyene­sen a hatalmakra appelláljon e kérdés megol­dása végett. Az a­l­bán-m­ontenegrói határkérdés szintén nehezen megy. Az albánok ellene sze­gülnek a montenegrói okkupácziónak, miért is a porta kénytelen volt hadcsapatokat kül­deni Gusinjébe. — A b­o­r­hamisit­ás kérdésében a képviselőház tegnapi ülésén történt interpelláczióról szólva, ezt írja a »P. Lt.« : »Jókai képviselőé az ér­dem, hogy ezen ügyet az ország leghivatottabb köze­ge az országgyűlés elé hozta s igy a minisztériumnak alkalmat adott ezen kérdésben nyíltan állást foglalni s kijelenteni, hogy minő lépéseket szándékozik tenni. Ki a svájczi lapokat olvassa, tökéletesen egyet fog érteni a képviselővel abban, hogy kivitelünk és kereskedelmünk jóhírneve érdekében a legerélyesebb intézkedések teendők. Ezen lapok borhamisitókról s »en gros méregkeverőkről« beszélnek, kiket el kell csu­­katni. Kereskedelmünk soliditása van koczkára téve, s exportunk, melynek nagy nehézséggel kellett küz­denie , mely más jóhirű borok versenyét alig győzte le, van veszélyeztetve. Bernben egy oly czéget ért ez ügy, melynek idáig jó renomméja volt, melyről a hamisítást nem tételezik fel, s melyet tévútra vezetettnek tekintenek, azt most azzal a mulasztással vádolják, hogy a kivi­telre rendelt borokat elmulasztotta vegyelemezni.­ A Lloyd ezután még azt is felemlíti, hogy a kérdéses esetben a termelőkre súlyosodik ma a gya­nú. Ezen állítást meggondolatlanul tette nevezett lap, s a vizsgálat eredményének kiderítése előtt ilyes­mivel semmi esetre nem volna szabad a magyar bor­termelők hitelét rontani. Egyébiránt reméljük, hogy a kormány ezen ügyben a kellő szigorral és szüksé­ges erélylyel fog eljárni, hogy a magyar borkivitel ér­dekei minden irányban megóvassanak. — A cubai zendülés, melyet már csaknem elfoj­tottnak tekintettek, egyszerre ismét fenyegető jelleget öltött. Mint a »Pol. Corr.«-nak Madridból írják, sürgető interpellácziók következtében Mar­tinez Campos miniszterelnök a cortesekben Blanco cubai főnök következő táviratát olvasta fel: »Az előrelátott mozgalom a villákban kitört s tartokt tőle, hogy jelentékeny lesz, miután P­a­n­c­h­o Jimenes, Rienten és Serafin Sanchez az inzurgensek élére állottak. E mozgalom előrelátá­sában az ott levő zászlóaljakat már hadilábra helyez­tem és sietve egy szakasz vadászt küldöttem oda. Ezeket a II Izabella-vadászok, úgyszintén az egész Camajuari ezred és ama hadierők fogják követni, melyek a trod­ákat őrzik. Szükséges lesz, hogy a tengerészeti zászlóaljat és minden rendelkezésre álló pótharczost haladéktalanul Havanákba küldjék. Nincs szükségem tisztekre vagy őrmesterekre, de kérek fel­hatalmazást, hogy a korelsőbbség különbsége nélkül használhassam fel az elbocsátott tiszteket és őrmes­tereket, kik itt vannak és jó magaviseletet ígérnek: 200 ember lovasságra van szükségem.« A kormány sietett a szükséges rendszabályok­hoz nyúlni, hogy Blanco tábornoknak megküld­­hesse a szükséges megerősítéseket. — Konstantinápolyból írják a »Pol. Corr.«-nak, hogy a porta és a galatai bankárok közt buzgón folytatott pénzügyi alkudozások még egyre tar­tanak. A Kurban-Bairam ünnep kezdete alkalmából a kormány kétségbeesett kísérleteket tett az eszközök elérésére, hogy a különféle tisztviselőknek kis pénz­összegeket szolgáltathasson ki. Said pasa e czélból megbízta a vám- és táviróigazgatóságot, hogy minden bevételét szolgáltassa ki a pénzügyminisztériumnak. A hivatalnokok azonban strikeoltak s igy az ügyet­len rendszabályt vissza kellett vonni. Z­a­r­i­f­i gazdag görög bankár a pénzügymi­niszter unszolására 50.000 lírát előlegezett, termé­szetesen jó zálogra. A palotában az ínség legfelsőbb fokra hágott. Ö s z m a a pasa palota-marsall múlt­kor egy rokonát küldte­ a pénzverő hivatalba, ki a fémek megolvasztására szolgáló ereny-tégelyeket akarta elvinni s a pénzverő igazgatójának ezt mondta: »Lépésem önt csodálkozásba ejti, de ön talán nem tudja, hogy mindnyájan éhen halunk és hogy a palotában többé egy para sincs.« De maga Oszmán pasa mindig talál módot, hogy a szultán által számára kiutalványozott 42.000 frank havidijat behajtsa. A fővárosi és tartományi közpénztárak megvizsgálásával megbízott 52 pénz­ügyi igazgató mindenütt csalást és sikkasztást talált. Épily meddőnek fog bizonyulni a Baker pasára ruházott misszió, ki a muftet­s vagy a reformok fő­felügyelője pompázó czím alatt Kurdistanba megy. A diplomácziai világban előre látják, hogy e külde­tés az angoloknak csak megszégyenítést, Anatólia keresztyéneinek pedig nem fog hozni valódi előnyt. A török lapok hamisan állították, hogy Mon­tenegró elvileg beleegyezett, hogy Gusinyeért és Pla­ A „HON“ TÁRCZÁJA. Jermola, a fazekas- Lengyel falusi történet. Irta: Kraszewski J. J. MÁSODIK KÖNYV. (30. Folytatás.) 11. A futás. Jermola nehéz szívvel kóborgott egyik falutól a másikig, egyik templomtól a másikhoz, imádkozott, folyvást mozgott s igyekezett hozzászokni a kóborgó élethez, mely elegendő változást nyújt, ezer váratlan eseményt, mely gazdag kellemetlenségekben s vonzó azokra nézve, kiknek nincs hazájuk vagy a kiknek otthonuk teherré változott. Vele együtt vándorolt azonban, a nélkül, hogy egy pillanatra is elhagyná, a mély fájdalom, az élvezett béke, a szétrombolt remé­nyek, a szeretett és elhagyatott gyermek emléke. Ha csak legalább Radionek volna boldog! De azon néhány pillanatban, midőn szerencsés volt meglátni a gyermeket, annak arénában, szavaiban s visszaem­lékezésében a múltra csak a komor jelent láthatta. Radionek könyekkel szemében beszélt Popjelniről, a régi korcsmában töltött boldog napokról a fazekas­­műhelyről s akaratlanul is felkiáltott néha: »Oh! ha mindez ismét visszajöhetne!« Jermo­­lát örökké növekvő aggodalom emésztette azon gon­dolatnál, hogy a szülők, hogy a fiút az új élethez in­kább kiképezzék, vagy nagyon elkényeztetik, vagy szigorúság s hidegség által tönkre tehetik. A szülők szerették őt, de mily más volt Jermola szeretete. Szü­lei hozzászoktak az őrnagy szigorúságához s ezért ra­gaszkodásukat Radionek iránt magukba zárták s külsőleg hidegek voltak. Nem tudtak vele bánni, mi­­vel nem voltak ott bölcsőjénél. Radionek is inkább félt tőlök, mint a­hogy szerette őket. Jermola volt előtte a valódi atya s az igazit csak úgy tekintette, mintha őt örökbe fogadta volna. Minél messzebb távozott az öreg Popielnitől s Malyczektől, annál jobban vágyódott ismét vissza s igy történt, hogy egy nap lassan letért útjáról s azon ösvényre ment, mely gyámfiához vezetett, föltevén magában, hogy őt legalább távolról megnézi vagy legalább hall felőle. Lábai most már nagyon szol­gálatkészek lettek, pehelykönnyűnek érezte magát s habár három mértföldnyire volt czéljától, az utat egy nap alatt megtette s este Malyczekben volt. Az egész falun át kellett mennie, hogy a korcsmába jusson, a­hol szállást kellett keresnie, habár kiteszi magát azon veszélynek, hogy felismerik. Prokop kunyhója mellett ment el s csodálkozott, hogy a fazekas volt lakását pusztának s elhagyatottnak látja. A kert kerítésének nagy része hiányzott, a körtefa kiszáradt s a fazekas­­kemencze gyommal benőve, valami leégett romnak látszott. Úgy tűnt föl előtte, mintha a kunyhóban nem laknék senki, az ablaktáblákat levették, a fedél egy része összeomlott s támoszlopa meghajlott, csak az ajtókon volt még keresztfa, hogy a bemenetel el legyen zárva. Prokop leánya atyja halála után, mivel nem akadt bérlő, romlani hagyta a kunyhót. Jermola agyában hirtelen sajátságos gondolat merült fel. — Ha én, mondá magában, e kunyhót valami csekélységért kibértem s itt letelepszem, nem láthat­nám-e meg néha gyermekemet ? Ott nem hallja meg senki, hogy itt vagyok, talán a faluban sem ismernek meg, nem is vesznek észre, akkor, habár csak éjjel, odavánszoroghatok majd Radionek szobája abla­kához. Könyek gyűltek szemébe, elmerengve nézett a romladozó kunyhóra s fájdalommal gondolt a boldo­gult Prokopra, midőn a kertből egy női hang szólalt meg. — Mit áll ott kend az utón, nagyatyás, még elgázolják, a hegyről kocsik jőnek le. Jermola felnézett s megismerte a szólót. Nastia (Anastasia) volt, Prokop leánya, ki a szolgálóval együtt a kertben kendertilolással volt elfoglalva, de úgy látszott, nem ismerte meg az öreget. Szavaiból ítélve, jó szivü nő lehetett s Jermola hozzá ment a kerítéshez. Erős, hatalmas nő volt, életének derekán, széles válla, talán kissé kövér is, mindamellett elég jó kinézésű arra, hogy a lengyel falusi szépségek közé számítsák. Szép arczáról az egészség tükrözött vissza, fekete szemei villogtak, piros ajkai szabadságot, erőt s kéjt leheltek, fehér fogait minden mosolygásánál meg lehetett látni s kellemes ellentétet képezett kissé barnás arc­ával Valóban jó szivü, résztvevő, kissé életvidor, de különben igen takarékos paraszt asszony volt, ki nem vetette meg a kis mulatságokat, de ha asszony s gondos anya volt. Férje, a leggazdagabb paraszt fia a faluban, ellenkezőleg kicsiny, sovány, halvány s beteges volt, úgy nézett ki neje mellett, mintha fia lett volna, félt is tőle, mint a tűztől, de a mellett oly nagyon szerette őt, hogy kész lett volna magát Nastiájáért főbe ültetni. — Nem ismert meg engem, Nastia, ugy­e bár, mondá az öreg lassan közelebb menve, én vagyok Jermola, öreg barátja, ki boldogult atyjánál tanulta a fazekasságot. — Hogyan ? Kend az ? a koldus tarisznyával ? Hát mi történt kenddel ? Hiszen mestersége volt! Annyira megviselte már az öreg kor ? — Ó, mily sokat kellene elmondanom! Talán hallotta is már, hogy urának fiát én neveltem fel. — Természetesen, az egész világ arról beszél.. — Elvették őt tőlem. — De hát mit akar ?Hiszen az ő fiók volt, nem a kendő! — De az enyém is, az enyém is, Nastia; most már azt sem engedik meg, hogy megláthassam, mint­ha én megbabonáznám őt. Megkeserítették életemet, innen elkergettek, Popjelniban egyedül aggódom, komaasszonyom, a kozaczycha is meghalt s igy elmen­tem a nagy világba. — Szegény öreg, oly nagyon sajnálja a gyer­meket ? — Ő volt az én egyedülim, mindenem s most elvették tőlem . . . Kezdett rosszul lenni, betegesked­ni, az isten tudja, mi fog történni vele. Engem nem engednek hozzá, mondja meg maga, van-e isten az ő szivökben ? Maga Pan Jan kergetett el engem s meg­tiltotta, hogy valaha ismét belépjek a kúria ud­varára. — Valóban úgy van ? — Megesküszöm kendnek Krisztusra, az úrra! — Ah, az őrnagy vére, atyjára fog hasonlítani, mondá Nastia lassan s óvatosan körülnézve, — ki hallotta valaha, hogy a jótevővel igy bánjanak! — Ez űzött ki engem a nagy világba, de nem találtam sehol pihenést, a vágy a gyermek után arra birt, hogy visszatérjek, hogy talán még meglát­hatnám. — S látta már ? — Nem, most akarom csak megkísérteni. . . . de nem tudom, hogyan intézzem el. — Addig is jöjjön be egy kissé hozzánk. — Isten áldja meg érte, Nastia, gyermekei­ben ; félek, hogy megismernek. Nem szeretném, ha az udvarban valamit meghallanának rólam, így job­ban megláthatom az én fiamat. De mondja csak, már egészen pusztulásnak engedték Prokop kunyhóját? — Kissé elromlott, a­­r arkotányosné után sen­ki sem akart benne lakni, mi nem javítottunk rajta semmit; ha elpusztul, a kert nagyobb lesz. — S mielőtt elpusztulna ? — Marad úgy, a­hogy van.­­— Ha megengednék nekem, hogy egy darabig benne lakjak, megfizetném az illő bért. Nastia hangosan kacsagott. — Fizetné? Miért? A lakásért ezen elromlott kunyhóban? Kend szívességet is tesz vele Sidorom­­nak, hiszen ő szeretné, ha a kunyhó épen maradna. Ha valaki laknék benne, a ki igazítgatná s utánra nézne, még sokáig megmaradhatna. Ha kedve van hozzá, elküldöm az ablakot, mi vittük el innen, hogy el ne lopják .... Tehát el van intézve! — Valóban ? Kérdé Jermola örömmel. — Miért ne? Természetesen. — Az isten áldja meg! kiáltott fel az öreg. Én kijavítom a kunyhót, tisztogatom, megtaposom s ezen­kívül majd még szolgálok érte, amennyit tehetek. Itt sokkal jobb dolgom lesz, közelebb leszek fiamhoz s meghallom, mi történik vele. — Tehát el van intézve. Sidor elégedett lesz, rend örül neki, mi lehetne jobb ? "Nekem tetszik a dolog, különösen ha kertemre egy kissé felügyel. — Nemcsak az, szépen körül is kerítem, ha gá­lyák lesznek hozzá. — Pompásan van, nevetett Nastia, csak jöjjön most hozzánk vacsorára, beszéljen férjemmel, vigye magával az ablakot s egy kis fát, hogy tüzet csinál­hasson, mert kissé nedves lesz még benne s ez eset­ben már ma kunyhójában alhatik. Mig igy beszélgettek, Nastia összeszedte az elkészített kendert, előhívta a szolgálót s tiszta és élénk hangon egy dalt dúdolva, elindult saját kuny­hójához, nem a közelebbi uton a kerítésen át, mely a kertbe vezetett, hanem az utczán, mert a kendercso­mag akadályozta volna az átmászásban. Sidor kuny­hója mindjárt oldalvást állott, úgy hogy a két kert összeért. Csaknem egészen uj, tágas kunyhó volt s egyetlen tekintettel fel lehetett ismerni, hogy itt va­­gyonosság uralkodik. Szép aranyozott képek függtek a falakon, a csinos asztalra fehér kendő volt terítve s azon nagy, szépen sült kenyér volt elkészítve, vászon­­darabbal beborítva. A korsó, üveg s a faedények oly fényesek voltak, mintha most hozták volna a piacz­­ról s mindenütt tisztaság s kényelem uralkodott. Csak a háziúr nem hasonlított sem az asszonyhoz, sem a kunyhóhoz, oly savanyúan, sápadtan , meghaj­­lottan nézett ki. E mellett náthás volt s arczát fog­fájdalma miatt kendővel kötötte be, egyik szeme veres volt, szakállát elhanyagolta s habár még har­­mincz éves sem volt, az ember önkénytelenül negy­venesnek gondolta. (Folytatása következik.) Mzért cserébe más kerületet fogad el, minthogy az ellenszegülő albánok a porta parancsaival és egész Európa akaratával még mindig daczolnak. Alig szük­séges hangsúlyozni, hogy Montenegro sose hallgatott meg ily ajánlatot. A külföldi missziók valamennyi főnöke egymás­után hagyja el Konstantinápolyt Lob­a­now hy., Hatzfeld gróf már elutaztak; C­o­r­­­i gróf meg­kapta kért szabadságolását és Fournier legkésőbb egy hónap múlva utazik el. Csak Anglia lesz nagy­követe által képviselve. Al­e­k­o pasát a porta föl­kérte, halaszsza el néhány napra elutazását. A látszó­lag feloszlatott bolgár torna­ egyesületek, mint az Aleko pasához közel állók állítják, tényleg a mili­­cziába fognak fölvétetni, megtartják fegyvereiket, és gyakorlataikat, mint azelőtt, folytatni fogják. A porta­körök azonban úgy tesznek, mintha Aleko pasa biztosításait készpénznek vennék. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése: november 27. d. e. 10 órakor. Elnök: Szlávy­­József, jegyző: Antal Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Kemény Gábor b.,Panner Tivadar, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovich Kálmán. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Csatár Zsigmond csodálkozását fejezi ki a felett, hogy a vallás- és közoktatási miniszter a hozzá még f. év május hó 28-án intézett két rendbeli komoly ter­mészetű interpellatióra,­­ daczára hogy a házszabá­lyok 30 nap leforgása alatt rendelik meg a választ, még eddig sem tartotta érdemesnek felelni. Kéri az elnököt, hogy a minisztert az interpellatiókra adandó válasz megadására hivatalosan szólítsa fel. Trefort Ágost közoktatási miniszter nem tartja erre az elnök hivatalos felszólítását szükséges­nek, minthogy mindenesetre szándékozik válaszolni. Most azonban, midőn a ház oly fontos törvényjavas­latok tárgyalásával van elfoglalva, nem tartja azt oly nagyon sürgős dolognak. Madarász József megjegyzi, hogy bármily nevezetes tárgyak vannak is napirenden, a miniszte­rek nem vonhatják ki magukat a házszabályok által reájuk rótt kötelességek alól. Megvárja a miniszter­től, hogy a legelső napon, a­melyen a többi minisz­terek interpellációkra felelni fognak, szintén fog vá­laszolni a kérdéses interpellácziókra. A ház ez értelemben tudomásul veszi a minisz­ter nyilatkozatát. Következik a napirend első tárgya : a közös hadsereg hadilétszámának 1889-ik év végéig meg­állapításáról szóló törvényjavaslat harmadszori föl­olvasása. — A ház megszavazza. A főrendekhez­­ küldetik át hozzájárulás végett. Következik az 1880-ban kiállítandó ujoncz- s póttartaléki jutalékok megajánlásáról szóló törvény­­javaslat tárgyalása. Thaly Kálmán most is szükségesnek tartja hangsúlyozni azt, hogy az ő s pártja elveivel ellen­kezik a közös hadsereg s most is követeli az önálló nemzeti hadsereget, mely hogy Magyarországot megilleti, eddig senki sem vonta kétségbe, kivéve az osztrák katonai köröket. Ezek minden igyekezete min­dig a magyar önálló hadsereg megsemmisítésére irányult. Ennek igazolására történeti visszapillantást tesz. A liga, mely ellen küzdünk, épen nem uj, 300 éves. A mostani hadügyminisztériumnak elődje a csász. kir. Hofkingsrath volt s a militarizmusnak ellenünk irányzott törekvései felnyúlnak I. Ferdi­­nánd koráig. Már Ferdinánd és fiának vezérei Roggen­dorf, Fels Lénárt, Svendi Lázár stb. megkezdették azt a rendszert. Már ők az önálló vezérletet kiragadták a magyarok kezéből s a magyar hadcsapatok a német, spanyol s egyéb zsoldosok dandáraiba osztatván be, úgy alkalmaztattak, hogy ha az osztrák hadsereg megveretett, akkor a vereség szégyenét a fővezérek a magyarok nyakába csaphassák, s ha győzött, ezt sa­ját zsoldos csapataiknak tulajdonítsák. E törekvést folytatta Básta tábornok, a­ki azon­ban a kísérletével­ egyesíteni a magyar csapatokat az osztrák zsoldosokkal, szerencsétlenül járt, mert ezek ellenében egy önálló magyar hadsereg keletke­zett s támadt föl Bocskayval ellene. Valahányszor pe­dig önálló magyar hadsereg alakult, mindig erősebb volt az osztrák seregnél és mindig megverte azt, így járván Básta, a kísérlet rövid időre megszűnt. Felele­venítette azonban azt megint az I. Lipót alatt kez­dődő absolutismussal a híres Montecucculi. De a magyar nemzetnek volt abban az időben egy nagy férfia, nagy költő és nagy katonai genie: gr. Zrínyi Miklós, a­ki rögtön fölismerő a veszélyt a ki legelőször mondotta ki: »Ne bántsd a magyart« czimű hallhatatlan művében, hogy semmi más nem menti meg a magyart, mint az önálló nemzeti hadse­reg s tervét nyujtá egyszersmind annak, miképen kell azt szervezni. Az eszme akkor nem létesülhetett, ha­nem csak II. Rákóczy Ferencz idejében valósult meg. És ekkor nyolc­évi súlyos harcz után az absolutis­­mus és militarismus ismét kénytelen volt paktálni a magyar nemzettel. A törekvések azonban folyton felújultak a ma­gyar hadsereg önállítása ellen. De valahányszor a magyar nemzet erejét kifejtette s önálló hadsereget alkothatott, mindig legyőzte a militarizmust. A történet bizonyítja még azt, hogy mikor Má­ria Terézia alatt Batthyány, Nádasdy s Beleznay ve­zették a magyar csapatokat magyar módon, magyar vezény­szóva­l győztek azok, s az ifjú királynő megtámadott trónját egyedül a magyar hadsereg vitézsége mentette meg. Csak II. József császár kezd­te a magyar ezredeket beolvasztani az osztrák had­seregbe s hozta be a német vezényszót. E tör­ténelmi visszapillantás tanulsága alapján nem tehet mást, mint hogy az önálló magyar hadsereg felállítását sürgesse. Ezután felhívja a honvédelmi miniszter figyelmét a sorozásoknál előforduló vissza­élésekre s ajánlja­­a legnagyobb szigort azok elnyo­mására. Végül pedig kijelenti, hogy sem ő, sem pártja még a részletes tárgyalás alapjául sem fo­gadja el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső­balról.) Szende Béla honvédelmi miniszter: T. ház ! Az előttem szólott t. képviselő úrnak ezen tárgyra vonatkozó nézetei fé­ év óta képezik, s elismerem kö­vetkezetesen, egyik alapelvét azon pártnak, melynek ő tagja. De ugyanily következetességgel 11 év óta a t. ház és az összes törvényhozás sohasem fogadta el azon álláspontot, hanem az erre nézve meglevő tör­vények alapján az évi újonczjutalékot mindig meg­szavazta. Én, a­nélkül, hogy az előttem szólott képviselő urat a múlt történelméből vett fejtegetéseiben követ­ném, és a­nélkül, hogy a múlt és a jelen viszonyainak összehasonlításába bocsátkoznám, — mert talán meg fogja engedni a t. képviselő úr, hogy azok közt kü­lönbség van, — egyszerűen kérem a t. házat, méltóz­­tassék, híven eddigi következetességéhez, a törvény­­javaslatot elfogadni. (Helyeslés a jobb oldalon). A­mi az ujonczozási visszaéléseket illeti, volt szerencsém már tavaly is, úgy, mint minden évben, eziránt nyilatkozni és sajnosan constatálni, hogy ezen visszaélések csakugyan léteznek. Hogy azonban mindent, a­mit a bajnak orvoslására tenni lehet, meg­teszünk, azt az előttem szólott t. képviselő úr is elis­merte s hivatkozom mindazon t. képviselő urakra, a­kik a vidéken laknak, hol ily visszaélések előfordul­tak ; valamint hivatkozom igen sok törvényszékére az országnak, hogy ily esetek a törvényszékek előtt vannak. Sajnos, hogy a visszaéléseket igen nehéz felde­ríteni, épen azért, mert azon emberek, kik ezen üzel­­mekben részt vesznek, igen jól tudják, mily törvény­telen téren mozognak, tehát nagyon óvatosan járnak el. Bajos tehát őket felfedezni. Bajos annál inkább, mert kénytelen vagyok bevallani, hogy — nem mon­dom, e házon belül, — de vannak emberek, kik ha­zafias dolognak tartják magukat mindenáron kivon­ni a katonai kötelezettség teljesítése alól, nehogy kénytelenek legyenek szolgálni a közös hadseregben. De nemcsak ez, hanem sok más ok is megnehezíti az eljárást, így pl. a t. képviselő úr azt mondotta, hogy vannak kerületek, hol az orvosok közt liszták vannak forgalomban, mely lisztákon klassifikálva vannak, nem tudom, az emberek-e vagy a bajok. Ő tehát tud­ja, hogy ily liszták léteznek. Én részemről kérem őt, legyen oly szíves, mondja meg, hol és kinél vannak azon liszták és én köszönettel fogom venni. Ha ezen adatok megtudása után nem fogok intézkedni a leg­erélyesebben, akkor lesz oka a t. háznak ezen kérdés fölött vitatkozni. A lisztákat tehát köszönettel veszem ép úgy, mint a tanácsokat, melyeket a t. képviselő úr kilátásba helyezett. Legyen meggyőződve, hogy meg­van a szándék a bajok orvoslására és igen örülni fo­gok, ha tehetek valamit ez ügyben. Még egy felhozott tételére kívánok hivatkozni a t. képviselő úrnak. Ő fél, hogy a most tárgyalt tör­vényjavaslatból pr­ecedens támad, s attól tart, hogy az ujonczok évenkénti megszavazásának joga kérdé­sessé fog tétetni. Én egyszerűen a törvényre hivatkozom, mely­nek szó szerinti szövege a következő : A jutalék ki­állítása — tehát az évi ujonczjutalék kiállítása — csak akkor történhetik meg, ha a törvényhozás azt azon évre megszavazta, kell tehát, hogy a törvényho­zás megszavazza, és sem ezen kormány, és hiszem és remélem, hogy egy más magyar kormány sem fogja, mellőzve ezen törvényt, azt tenni, mitől a t. képviselő úr tart. (Helyeslés jobbfelől.) Kérem a t. képviselő­házat, méltóztassék a szőnyegen levő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Pulszky Ágost a monarchia védelmi erejéről gondoskodni kívánván, megszavazza a törvényjavas­latot. A maga részéről is sürgeti a kellő szigor ki­fejtését az ujonczozási visszaélésekkel szemben. Simonyi Ernő megjegyzi Pulszkyval szemben, hogy az által,hogy ők meg nem szavazzák a­­javaslatot, még nem marad a monarchia védelem nélkül, mert akkor az a 45 ezer ujonczjutalék még mindig meg­szavazható a honvédségnek. Márkus István előadó nem tekintheti, mint Thaly, a hadsereget germanizáló intézménynek. Ha a hadsereg az alatt a 100 év alatti, hogy benne a né­met a vezérszó, hosszú szolgálati idő mellett nem bírta a magyarságot germanizálni, akkor a 3 , il­letve 2*/2 évi szolgálati idő mellett sem lehet attól tartani. Az újonczozás körüli visszaéléseket meggá­tolni s szigorúan fenyíteni maga is szükségesnek tartja. Ajánlja a­­javaslat elfogadását. A ház ezután a­­javaslatot a részletes tárgya­lás alapjául elfogadja. Az 1-ső §. is elfogadtatván, a másodiknál felszólal Szende Béla miniszter, utal a múlt évi vitára, mikor kívánatosnak mondatott, hogy az ujonczozás az uj megyei területek szerint hajtassák végre. Ezt csak úgy lesz képes létesíteni, ha a ház elfogadja be­adandó módosítványát. Vétessék föl a törvénybe, hogy az ujonczozás 1880-ban nem január 15-én, ha­nem márcz. 1-jén kezdődik s tart ápr. 30-káig. A ház elfogadja, úgy­szintén az utolsó §-t is. A­­javaslat a holnapi ülésben fog harmadszor megsza­vaztatni. Következik a Bosznia közigazgatása tárgyában kiküldött bizottság jelentésének tárgyalása. Supka Jeromos, zirczi apát kinevezési okmánya Mi első Ferencz József, Isten következő kegyel­méből ausztriai császár, Magyar-, Cseh-, Dalmát-,Hor­váth-, Tót-, Halics-, Lodomérországok apostoli, úgy Ilyria, stb. királya, Ausztria főherczege, Krakó nagy­­herczege, Lotharingia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina, Felső- és Alsó-Slézia herczege, Erdély nagyfejedelme, morvai őrgróf, Habsburg és Tyról grófja stb. Emlékezetül adjuk ezennel jelentvén mindenek­nek, kiket illet, hogy minekutánna néhai Rezutsek Antal, a zirz-cziszterczi rend főpapja, a bold. szűz Máriáról czimzett zircz-, pilis-, pásztó-és sz.-gotthárdi egyesült apátságok apátja, a jeles Lipót-rend lovagja, a quiritek tud. akadémiájának s a bécsi cs. k. földtani és a budapesti kir. termé­s­zettudományi társulatoknak tagja, a veszprémi szentszék tanácsosának és aranymi­­sés áldozainak halála által a most említett apátsá­gok törvényesen megürültek volna, és minekutána a Mi híveink a zircz-cziszterczi rend tisztes perjele és az összes szerzet tagjai az 1802. évi sz. Ivánhó 25-én kegyelmesen kibocsátott visszaállitási kir. oklevelünk határozványához képest saját rendtagjaikból kijelölt­jeiket megválasztották, s Felségünknek a fentebb idézett kegyelmes oklevél feltételéhez képest legalá­zatosabban felterjesztették volna. Mi indíttatván azon erényes szép tulajdonok, tudomány, tanultság.

Next