A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)

1879-11-11 / 271. szám

271. szám. XVII. évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1879. kedd, november 11. Szes'Scess'scélsír Sk­ocsa* Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSE® szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési Ait: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................ 2ért 3 hónapra .................... ...... 6, 6 hónapra ...........12* Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint . .........................1­4 Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 11. A képviselőház ma folytatta az okku­párt tartományok közigazgatása iránt intéz­kedő törvényjavaslat átalános tárgyalását. Az ülés egész idejét három szóló vette igénybe : S­i­m­o­n­y­i Ernő, Szilágyi Dezső és É­b­e­r Nándor. Az első kettő pártjuk nevében ellene szólt s a­­javaslat el nem fogadását kimondó határozati javaslatot adott be. Éber N. párto­­lólag szólt a törvényjavaslat mellett s azt megnyugvással elfogadta. A holnapi ülésben a szólók sorát Hermann Otto nyitja meg. Ülés végén felolvastatott Szende minisz­ternek Vidlicskaynak adott tegnapi válasza, hogy a tegnap távol voltak is megismerjék s a ház szavazhasson fölötte: tudomásul veszi-e vagy nem. A ház többsége tudomásul veszi. Az orosz diplomatiában sze­mélyváltozások vannak küszöbön. A londoni orosz követ, Suwalov gróf pár nap múlva elhagyja állomását és oroszországi birtokaira vonul vissza. Helyét, mint mai tudósítások jelentik, Lobanov herczeg, a konstantiná­polyi muszka követ foglalandja el. Grortsa­­koffról pedig londoni jelentések tudni akarják, hogy formailag beadta lemondását, de az államügyeket Giers, államtanácsos által vezeti. — M i­­­h­á­d pasáról pedig jelen­tik Konstantinápolyból, hogy végleg vissza­vonta lemondását. — Baker pasa kinevez­­tetése az arméniai csendőrség parancsnokává legközelebb várható s ezzel a porta a refor­mok végrehajtását fogja megkezdeni tényleg. Az Angolország és a porta konfliktus előzményeiről írják a »Pol. Corr.«-nak, hogy a Layard és Mahmud­ N­e­d­i­m közti okt. 29-ei értekezlet eredmé­nye nem felelt meg a nagykövet óhajának. Az értekezlet tudvalevőleg az Ázsiában be­hozandó reformok körül forgott s Mahmud­ N­e­d­i­m­n­e­k csak kitérő­­szavai voltak s a nagykövetnek nem adott formaszerű biztosí­tást, még kevésbé a jövő iránti biztosítékokat, mire Layard azt mondta : »Nekünk nem szavak, hanem tettek kellenek.« Ugyanez ér­tekezletnél Layard bír szerint ajánlotta, hogy Baker pasa állíttassák föl Ázsiában mint a szultán és Viktória királyné közös képvise­lője, azzal a megbízással, hogy a reformok végrehajtásánál vegye át a fővezetést.­M­a­h­­m­u­d azonban nem merte elvállalni a kötele­zettséget, hogy e kineveztetést ajánlja a szul­tánnak, mert idegen beavatkozástól ép úgy irtózott, mint irtózik ma. Kétségkívül jelenté­keny nyomást fog kelteni J Abdul-Hamidra gyakorolni, hogy rábizassék, hogy gyaurt és angolt nevezzen ki messze terjedő teljhatalmak­kal a közigazgatás és igazságszolgáltatás re­formálására Ázsiában. Az első kényszereszköz, melyhez folya­modtak, pánczélhajóhad kiküldése volt a tö­rök vizekbe. Úgy látszik, először Besikába szándékoztak küldeni, de midőn Londonban megtudták, mily kínos benyomást tesz a szul­tánra ez az elhatározás, hogy a rendszabály hatását gyöngítsék, Vurla mellett határoztak. Layard személyesen közölte a szultánnal ez újságot, ki állítólag azt felelte : »Mit szólnak majd az oroszok, ha látják, hogy »barátaink« járnak el így irántunk ? Ha barátaink bán­nak velünk igy, mit várjunk ellenségeinktől?« A szultán parancsára M u s u r u s pasa Sawas pasától távirati megbizást kapott, használjon fel mindent, hogy az angol kor­mányt rábírja, hogy a szultánt e személyesen­­ sértő és kormányát lealázó tüntetéstől álljon el. F. hó 3. estéig azonban nem érkezett ki­elégítő válasz a portához s attól tartottak, hogy az angol kabinet legalább azon lesz, hogy a hajóhadat Vurlába­mányozza. Az este el volt terjedve a hír, hogy Anglia a szultánnak egy kabinet alakítását tanácsolta Midbattal mint nagyvezérrel, Khered­di­n­n­e­l, mint külügyminiszterrel és S­a­d­y­k­­k­a­l, mint pénzügyminiszterrel. De az okok, melyek Angliát e komoly elhatározásra bírták, nemcsak Kis-Ázsia köz­­igazgatásának és reformjának kérdéseit ille­tik ; a pénzügyi kérdések is fontos szerepet játszanak a jelenlegi válságnál. A pénzügyi tervezet, mely 2 millió lírát tűzött ki a konsolidált adósság kamatfizetésé­re, valamennyi miniszter helyeslésével talál­kozott és a török lapok által dicsértetett, már feladottnak tekintendő. A nagykövetségek ál­tal még el nem fogadott szabadalmi illeték jövedelme nem szolgálhatna az új kombiná­­czió komoly alapjául, ezért a sóbányák jöve­delmével helyettesítették, melyek már három évre el vannak zálogosítva. A pénzügyi kérdés a török kormány legsürgősebb és legkomolyabb nehézsége ma­rad és senki se tudja, hogyan találnak a tö­rökök kibúvót pénzügyi zavaraikból. A sze­­raszkieratusnak csak lisztkészlete van, mely a csapatok élelmezésére egy hónapra ele­gendő. — O­r­d­ó­d­y Pál képviselőnek a szabadelvű pártban tett nyilatkozatát az ellenzéki lapok elferdi­­ték és igy akoz politikai megjegyzéseket csatoltak, ezért helyreigazításul és kiábrándításul közöljük azt, a­mit mondott. Ordódy ezt mondá: »ő feltétlenül csatlakozik Falk képviselő argumentumához és ennek következtében a törvényjavaslatot el nem fogadhatja; de ha ebből kabinet­kérdés csináltatnék, oly érte­lemben, hogy a­ki a törvényjavaslat ellen szavaz, nem maradhat a szabadelvű párt tagja, akkor ő in­kább leteszi mandátumát, ,mert semmiféle más párthoz nem csatlakoz­hatik.­­ Az osztrák véderő bizottság elé Schiffer képviselő egy indítványt terjesztett, mely szerint: 1. Kevésbbé szolgálatképes, a lóápo­láshoz értő emberek mint szekerészek, kevésbbé szol­gálatképes mesteremberek, u. m. czipészek, szabók, nyergesek sat. mint katonai kézművesek fegyver- és fentnevezett szolgálatokra kevésbbé alkalmazható védkötelesek mint tiszti szolgák, beteg ápolók, se­besült hordozók sat. egy évi tényleges szolgálati időre állitandók. 2. Mind ama védköteleseknek, kik ujonczozá­­sukkor ki tudják mutatni, hogy nyolcz évi isko­lai oktatásban részesültek vagy az olvasásban, írás­ban és számolásban teljes jártasságot sajátítottak el, csak két évi tényleges szolgálati időt kell végezniük. A magas kormány továbbá felszólíttatik a véd­­törvény revíziójánál a következő elveket hozni ér­vényre : 1. A póttartalék, mind Német és Orosz­országban, kibővítendő és két kategóriára osztandó és pedig az első sorba a teljesen szolgálatképesek so­­rozandók, kiknek a pót-hadtesteket kell képezniök és fegyverszolgálatra vannak hivatva, s a második sor­ba a kevésbbé szolgálatképesek, kik hivatásukhoz ké­pest alkalmazhatók a hadsereg számára. 2. A reichsratbban képviselt királyságok és tartományok honvédségébe való közvetlen belépésnek A „HON“ TÁRCZÁJA. Jerm­ola, a fazekas. Lengyel falusi történet. Irta: Kraszewskl J. J. ELSŐ KÖNYV. 6. A fazekasság. (18. Folytatás.) Malyczekben a közben Prokop a magával vitt agyagból nehány fazekat mintázott, rajzolt s azután oda tette az övéi közé a kályhába, hogy kiégesse. Midőn a kályha kihűlt s a fazekat kivették, látszott, hogy a popjelni agyagból formázottak fehérek, köny­­nyüek s élénk hanguak s a malyezki agyagból készi­­tettektől oly óriásilag különböztek, hogy Prokop s minden jelenlevő a bámulattól majd megkövült. Ismét betették a tüzbe s nem mutatott repedést s Popjelni­­ben az egész falu összefutott a csodamű bámulására, melyet a kozákné kunyhójában állítottak ki közszem­lére; Jermola megcsókolgatta őket s sirt. Most már megtörtént Prokoppal a szükséges tanácskozás a további oktatás, a kemencze fölállítása s a műhely berendezése végett. Mindez gyorsan el volt intézve, legnehezebb volt Huday ispántól kinyerni az engedélyt egy fazekasműhely felállítására s agyag­ásásra. Szerencsére az ispánnénak ezáltal nagy elő­nye volt s e mellett mindjárt az egyik próbafazekat ajándékul adták neki, úgy, hogy Pan Hudny sem el­lenkezett sokáig. Magától érthető különben, hogy ő itt sem akart eltérni a rendes kerékvágástól s Jer­­nolának tudomására juttatta, hogy kellően »meg­tenni« még mindig szükséges. Az uj fazekas így, még mielőtt mesterségét megkezdhette volna, sokféle ügy­­­yel-bajjal lett elhalmozva, úgy, hogy nagy nehezére esett mindezt elvégezni mindenekelőtt a szükséges pénzt előteremtenie. Prokop nem dolgozhatott in­gyen, a műhely, az ásás, a szükséges téglák a kemen­­ezéhez, valamint másnemű felszerelések mind pénzbe kerültek. A kis szoba most már nem volt elég, hozzá kellett venni még a nagy ivó­­szobát is s azt ki kellett elébb javítani, foldozgatni s berendezni. Minderre sok idő kellett s a jobb napokból megtakarított né­hány fillér gyorsan elfogyott. Sőt, még mielőtt nyere­ségre lehetett gondolni, Jermola kénytelen volt fülig eladósodni. Egyszer már arra gondolt az öreg, hogy a gyermek tulajdonát képező s eddig gondosan őrzött aranyhoz nyúljon, de valami akaratlanul visszatar­totta. Attól is félt s nem alaptalanul, hogy az ara­nyok felmutatása kellemetlen gyanúra adhatna okot s talán kutatásokra is ingerelhetné az embereket. Az öreg kozákné, habár kissé vakarta is fejét, kénytelen volt szeretettel az öreg s a kisded iránt hozzányúlni titkos kincséhez, hogy Jermolát gyámo­­litsa. De minél inkább szaporodtak a költségek, an­nál jobban aggódott s azután folytonosan félt, hogy az ördög elviheti az egész fazekasságot s e mellett még szemrehányásokat tett magának, hogy ő adta az első okot az egészre. Prokop egész komolyan hozzálátott a munká­hoz, nem annyira azon reményben, hogy nyeresége lesz, hanem mivel az őrnagy, ki külön azon őzéiből az udvarba hivatá­tt, komolyan megintette s meg­parancsolta neki, hogy Jermola oktatását a fazekas­ságban valamikép el ne hanyagolja. Huday az adott engedélyért husz lengyel forintot kapott, az ivószoba helyreállítása végett két embert fölfogadtak s né­hány hét múlva már az öreg Jermola elkezdett ke­verni, gombolyítani, alakítani s szárítani s mindent előkészített az első popjelni fazekak kiégetéséhez. Prokop maga állott a tűznél s az edények oly kitü­nően sikerültek, oly jó alakjuk s pompás hangjuk volt, hogy jelességük fölött nem is lehetett kétel­kedni. A második tűzpróbát is pompásan kiállották s alig terjedt el ennek hire s a legrövidebb idő alatt a raktárban egyetlen fazék, egyetlen tál sem maradt, mindent el lehetett adni. Az adósságokat, igaz, nem lehetett ezzel megfizetni, de a kozákné mégis kapott részletfizetést, az öregnek is maradt valami pénze a folyó kiadásokra. Prokop megkapta, a mi őt illette, az ispánnéról kitűnően gondoskodtak s nagyon való­színű volt, hogy jövőben még nagyobb lesz a nye­reség. Még ezen zavaros napokban sem tévesztette el Jermola szeme elől a kis Radioneket, sőt alig tette le karjából. A kicsivel különben napról-napra keve­sebb baj volt, szemlátomást nőtt s előre lehetett mondani, hogy csodaszép fiú lesz. Midőn Jermola már egész nyakig úszott a munkában, átadta a gyer­meket, Horpynának, ki igen örvendett ezen vendég­nek. Éjjelre azonban sohasem akarta idegen fedél alatt hagyni, félt attól, hogy soká maradjon nélküle. Még a s­z­egény kecske sem tudta akkor, mihez kezdjen; ha a gyermeknél volt, az öreg után mekegett, ha Jer­molát kísérte, a gyermek után vágyakozott. Szeren­csére az első tanítás­i gyakorlat napjai nem tartot­tak nagyon soká. Jermola meggyőződött a lengyel közmondás igazságáról, hogy nem szentek készítik a fazekakat. Mint lelkiismeretes tanuló, gyorsan fel­fogta mesterségének alapelveit; az agyag készítése, annak átalakítása tetszés szerint csakhamar tudva voltak előtte, csak a fazekak betevése a kemenczébe s azok égetése volt kissé nehéz. A meleg mértéke, a tűz ápolása s eloltása a kellő időben, a már megégett fazekak felismerése, hogy ne jöjjenek ki félig égve vagy nagyon megkormosodva, mindez nem kis feladat volt, melyhez gyakorlat, tapasztalat s határozott szabá­lyok voltak szükségesek. Prokop, ki nélkülözhetlenné akarta magát tenni, csak félig-meddig közölte vele tanításait s oly hangon, hogy Jermolának sokat kel­lett találgatnia s csakis az alkalmazás által tudta meg, hogy mit akart mondani. De erős akaratának, mely összes gondolatát ezen egy tárgyra concentrálta, sikerülnie kellett, hogy az óhajtott czélt elérje. A jég meg volt törve, ismét elmúlt egy tél s ismét megjelent a tavasz a Horyn partjain. Midőn a tutajosok a parton megkezdték munkájokat, Jermola már tökéletes fazekas volt s egész agyagárukészletét eladta a tutajokon foglalkozó ácsoknak s munkások­nak. Egy percz alatt mindennek vége volt s midőn az ispánné az őt illető részt követelte, Jermolának sa­ját házi edényeit kellett odaadnia. A kis Radionek e közben felnőtt s oly kövér lett, hogy az öreg láttára maga is hízott. Már is da­dogni kezdte az öreg fülének oly jól eső »apa« ne­vet, mely név mindig könyet csalt szemeibe. Már , járni is próbált, nem volt szüksége a vén kecske tá­mogatására, mert már egy kis kenyérdarabbal is tu­dott magán segíteni s a derék zsidó inkább mulatta­­tására szolgált. Egy kis kecske is lett nemsokára, a mi felett Jermola nem boszankodott, habár ez a zsi­dót inkább igénybe vette s most régi, gyakran tola­kodó s terhes ragaszkodásának jelét néha saját örö­kösére is pazarolta. Radionek tejtestvérével, mely még épen nem volt ijesztő, oly komikus modorban játszott, hogy az öreg, reájuk nézve, kénytelen volt oldalát tartani. Ez elég ok volt arra is, hogy fiacská­ját összecsókolja s ezért a kis kecske iránt is háláda­­tos legyen. Ezen helyen, mely egy évvel ezelőtt még oly szomorú és elhagyatott pusztaság volt, a lelencz­­gyermekkel remény, öröm s uj élet költözött. Jermo­lát egyátalán nem lehetett megismerni, annyira meg­fiatalodott, oly erős s tevékeny volt. A régi korcsmá­nak azon része, hol lakott, csaknem egészen újból épült, újonnan lett befedve s e mellett egy második szobát is rendbe hoztak. A kerthez, a­hol a fazekas kemencze állott, most kerítést s rendes kaput is ké­szítettek, látható volt, hogy a jólét, habár lassan, nö­vekedett. A két kecskéhez most még egy uj szolga is jött, egy mintegy tiz éves fiú, kit Jermola segítségül vett fel, hasonlókép árva, H u­­ u k nevű. Most már lehetetlen volt mindent magában végezni s elég mód­ja volt, hogy ezen segítőt eltarthassa s meg is jutal­mazza. Még csak egy nő kellett volna a konyhába, de a vén Kozaczycha meglehetősen pótolta a hiányzó gazdasszonyt. Nála sütötték a kenyeret, varrták a fehérneműt, sőt az ebédet is ott készítették, s ő gon­doskodott arról is, hogy az éléskamrában meglegyen minden szükséges dolog. Valahányszor Jermola dicsekedni kezdett üz­letével s örvendett a sikeren, az özvegy asszony rög­tön emlékeztette őt az elrepedt fazékra, mely először­­ adta neki ezen gondolatot s valóban nehéz lenne összeszámítani, hányszor hozta fel ezen eseményt. Neki is megadta különben az isten, hogy elérje azt, a­mit oly vágyva óhajtott. Horpyna férjhez ment s a mint mondani szokták, fényes partrét csinált. Azon írnak, ki már régen járt házokba s udvarolt neki, ugy látszik, nagyon mélyen nézett a leány szeme közé, úgy, hogy már nem volt képes többé szivének parancsolni s végre nyilatkoznia kellett az öreg előtt s megkérni a leány kezét. A vén kozáknő nem sze­rette a dolgot egészen, habár leánya szlachzizhoz ment nőül s állást szerzett. Inkább óhajtotta volna, ha leányát földmivelő vette volna el, hogy közelében s a gazdaságban maradt volna. Az írnok azonban erre nem vállalkozott, nem is gondolt reá, hogy föld­­mives legyen, mivel azt hitte magáról, hogy őt az isten is tisz­tartónak vagy — ki tudja — minek te­remtette. A kozákné tehát elvesztette leányát s tel­jesen egyedül maradt Popjelniben a boldogult ura által ajándékozott birtokban. A fényes házasság után az írnok nejével együtt elment a házból s a szegény öreg asszony a puszta kunyhóban alig volt képes meg­maradni, minden szöglet leányára emlékeztette s bánatossá tette, úgy, hogy csaknem az egész napot Jermolánál töltötte el. Ritkán múlt el oly nap, midőn ne látta volna őt, hiszen vele legalább elbeszélhetett Horpynáról, mostani árva helyzetéről s Radionek is szórakoztatta, mulattatta őt egy kissé s az öreg asszony mindinkább jobban vonzódott a kis gyer­mekhez. (Folytatása következik.) nincs helye és csak azok sorozandók az osztrák hon­védségbe, kik szolgálati idejüket az álló hadseregben betöltötték.­­ A külföldi szakértők a Dunának Budapestnél való szabályozására vonatkozólag a következő véleményt adták : A szabályozás Budapest felett. E rész­nek a két Dunaágat a Margit szigetnél kell szabá­lyozni, ami tökéletesen sikerült is. A szigetre vonat­kozó aggályok tehát alaptalanok. C­élszerű azonban a sziget felső csúcsán a védműveket kiegészíteni és az oldal­kőhányásokat jó karban tartani. A Dunának a városban való szabályozásá­ról a szakértők nem adnak véleményt. A vámhivatal alatti szabályozás egészben véve elvben helyes a szakértők­­nézete szerint. Az egyes részletekről azonban a következő megjegyzést teszik. Sajnálják és hibának jelentik ki, hogy a vasúti híd a város alatt úgy épült ki, miszerint a folyam medre Promontor felett 380 méterre szoríttatott össze. Ma azonban, a szakértők nézete szerint, nem volna már előnyös a Duna jobb partján a gátat ártér nyerése végett megnyitni, mivel ezen Dunaágban a víz folyása meglassittatnék és ez könnyen jégtorlást okozhatna. A szakértők nézete szerint itt segíteni már nem le­het. A bal part görbülete helyes. Ezután áttér a vélemény a soroksári Dunaág elzárására és constatálja, hogy ezáltal az összes fo­lyammederviszonyok megzavartatnának. A soroksári ág magas vízállásnál előbb az összes víztömeg egy­harmadát felvette. Az elzárás folytán a főágban emelkedni kell a vízállásnak, mint ezt a mindennapi tapasztalás tanúsítja. Ámbár jelenben ez nem baj, de jövőre a viszonyok rosszabbra fordulhatnak, mert a város alatt a szabályozási munkák még nincsenek be­fejezve s a gátak kiépítése által Csepel szigeténél a folyammeder összeszoríttatik, a­mi szükségkép a víz­­állás emelkedését eredményezi. Az idáig keresztül­vitt művek nem elegendők arra, hogy Promontornál a jég torlódása megakadályoztassék. Ez esetben pe­dig vagy a sziget, vagy ha ennek gátjai ellenállná­nak, a város boríttatnék el árvíz által. A szakértők tehát azt tanácsolják, hogy rendkívül magas vízállás­nál a folyammedert meg kell nyitni, úgy, hogy annak koronája alacsonyabb legyen. A jéglefolyás biztosí­tására jégtörő mű berendezését ajánlják oly szerke­zettel, mely, nézetük szerint, 2.500.000 frankba kerülne. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése, november 10. (D. e. 10 órakor.) Elnök: Szlávy József, jegyző: Márkus István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Trefort Ágost, Pauler Tivadar, Péchy Tamás, Orczy Béla b., Bedekovics Kálmán. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök előadja a tegnapi ülés végefelé történte­ket s idézi az ily esetre szóló házszabályokat, neveze­tesen a 171. §. 3-dik pontját, a­mely szerint a történt felololvasásnál a házban jelen nem voltak e naptól fogva napi­díjat nem kapnak, míg jelenlétöket a ház elnökénél személyesen nem jelentik be. Tekintve azt, hogy a névsor felolvasása már 2 óra felé történt, úgy hiszi, hogy a ház ez­úttal a sza­bályt mellőzi. (Helyeslés.) Szalay Imre jogtalannak tartja a követett eljárást, mert az idő a névfelolvasásnál már nagyon előrehaladt. Madarász József a házszabályokat mindenek­­fölött tartja s bár ő nem volt jelen, helyesli az eljárást. Elnök. Nem ő rendelte el a névsor felolvasá­sát, hanem a ház kívánta. A kérdés az, váljon a ház a 191. §. 3-dik bekezdésétől eláll-e vagy sem? A ház nagy többsége, pártkülönbség nélkül az elállásra szavaz. (Nagy derültség.) Az elnök erre az elmaradt szavazásra nézve ja­vasolja, hogy a legközelebbi interpellácziós napon ol­­vastassék fel Szende miniszter beszéde s Vidliczkay válasza s a ház akkor nyilatkozzék: tudomásul ve­szi-e a miniszteri választ ? (Általános helyeslés.) Máriássy Andor a pénzügyi bizottság részé­ről benyújtja a bpesti átalános munkás betegsegélyző egyesület kérvényére vonatkozó jelentését. — Ki fog­­ nyomatni s annak idején napirendre tűzetni. Következik: az okkupári tartományok közigaz­gatásáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásá­nak folytatása. Simonyi Ernő utal a berlini szerződésre, melynek egyik pontja azt rendeli, hogy monarchiánk foglalja el s igazgassa Boszniát s Herczegovinát. Az előadó, valamint a kormány előterjesztésében azt te­szik hozzá, hogy erre nézve egy előleges megállapodás jött létre a porta s monarchiánk közt, mely most kö­telezővé vált. Mielőtt a ház e tárgyban tovább menne, helyén­valónak ítélné, ha a miniszterelnök hivatalos úton tudomást nyújtana, mi foglaltatik abban a konvenczióban. Tisza Kálmán miniszterelnök azt gondolja, hogy Simonyi a novi-bazári konvencziót kívánja. Erre nézve megjegyzi, hogy az a hivatalos lapban annak idejében benfoglaltatott. Benálló gyakorlatunk szerint egyéb közlésnek szükségét nem látja. (Helyes­lés jobb felől.) Simonyi Ernő úgy hiszi, hogy a miniszterel­nök nem kívánhatja, hogy a hivatalos lapot minden képviselő tartsa. Ő sohasem olvassa és e szerint nem is tudja , mi van benne. Áttérve a törvényjavaslatra, kijelenti, hogy mivel sem az egyik, sem a másik kor­mány nem viheti az okkupárt tartományokban a köz­­igazgatást, ruházzák azt egy benszülött felelős mi­nisztériumra, melyet ott felelősségre vonhatnak. Azt az eljárást, hogy e tartományokat a közös miniszté­rium fogja adminisztrálni, törvényeinkkel nem tartja összeegyeztethetőnek s ezt hosszan fejtegetve, végül a következő határozati javaslatot nyújtja be a maga s társai nevében. Minthogy mi alólk­ottuk Bosznia és Herczego­­vina megszállását és elfoglalását úgy a népjogra, mint különösen a magyar állam érdekeire nézve kezdettől fogva, nevezetesen külbiztossági, alkotmányos, nem­zetgazdasági, nem különben nemzetiségi szempon­tokból egyaránt — károsnak, sőt veszélyesnek tartot­tuk ; és­pedig: a) külbiztonsági szempontból azért, mert ezen foglalás a magyar állam viszonyait más államok irá­nyában összebonyolítja és esetleg veszedelmes ráz­­kódtatásoknak teszi ki. b) Alkotmányos szempontból azért, mert az­ az általunk mindenkor rosszall 1867. évi XII. t. czikkel megalkotott közjogi állapotokat még kedve­zőtlenebbekké alakítja, a mennyiben az eddigi két al­kotmányos államot még egy harmadik, — az idézett t. ez. 25. §-a ellenére — önkényüleg kormányzott te­rülettel növeli, szaporítja a nézetünk szerint amúgy is kárhozatos közös ügyeket, és a delegátiók hatás­körét, ugyanazon t. ez. 37. §-ának világos rendelete ellen kiterjeszti; továbbá, éles ellentétben áll ezen egész törvényc­ikk szellemével s jelesül annak 27. §-ával, mely elrendeli, hogy a közös minisztérium, a közös ügyek intézése mellett se egyik, se másik rész­nek külön kormányzata ügyeit nem viheti és azokra befolyást nem gyakorolhat. c.) Nemzetgazdaságilag kárhozatos azért, mert oly tartományokkal gyarapítja az állam területét, melyeknek jövedelmeik saját közigazgatási költségü­ket sem fedezik, sőt azok még a magyar állam­kincs­tár terhére költséget és idegen érdekeknek szolgáló beruházásokat igényelnek; végre d) nemzetiségi szempontból is veszedelmes a bosznia-herczegovinai foglalás, mivel a magyar állami fensőséget kiterjeszti olyan idegen nemzetiségekre, melyek már ennélfogva is esetleg ellenséges szelle­met tanúsíthatnak a magyar nemzet ellen; minthogy pedig mi is jelenleg azon meggyőző­désben vagyunk, hogy e minden tekintetben kártékony következményű foglalás minél előbb meg­szüntetendő,­ azonban ezzel ellenkezőleg az előttünk fekvő törvényjavaslat azon föltevésre jogosít, hogy ezen foglalás hovatovább maradandóbb­ jelleget ölt, a­mely felfogásunkat még inkább megerősíti azon tény, hogy az említett tartományok, a már előterjesztett törvényjavaslat szerint, a közös vámterületbe bevonatni czéloztatnak. Mindezeknél fogva kérjük a 1. képviselőházat, mondja ki határozatilag, hogy a fenforgó törvényja­vaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapján sem fogadja el. Beadják : Simonyi Ernő, Madarász József, Ka­tona Lajos, Turgonyi Lajos, Vidliczkay József, Csa­nády Sándor, Mocsáry Lajos, Herman Ottó, Kaszap Bertalan. Szilágyi Dezső szerint, miután meg van ha­tározva a delegácziók s a közös minisztérium hatás­köre s miután, ha bármi okból kívánatosnak mutat­koznék e hatáskörnek tágítása, vissza kell menni az eredeti forráshoz, a monarchia két államához, a­me­lyek souverainitásának birtokában lévén, egyedül bírnak hatalommal e változtatás megtételére. De e hatáskör kiterjesztését úgy kell tekinteni, mint al­kotmányunk egyik biztosítékának egyenes megtáma­dását. (Úgy van­ balról.) Átlátja, hogy a közigazgatásra való intézkedés szüksége megvan s hogy fontos érdek forog fenn, hogy a magyar állam ama tartományokra befolyását kiter­­jeszsze. Ha a rendezés szükségét ekkér elismeri, Si­monyi kívánságához határozottan ragaszkodni kell. Kívánnia kell, hogy a miniszterelnök a 67. XII. t. czikk 8-dik §-a alapján a pótkonvencziót terjesz­­sze elő. Áttérve magára a tjavaslat érdemére, óvja a házat, ne tekintse a tjavaslatot ideiglenesnek, mert azzal hosszú időre terjedő állapot fog törvényesittetni s czélja az, hogy három területet teremtsen. Eddig két terület állott fenn a monarchiában s alapja a dualismust jelleméből fogja kiforgatni s igy a két ál­lam fölé egy 3-idikat emelni. Másik c­élja pedig az absolutizmus, melyet a közös kormány fog gyakorolni. Egyik jellemvonása a törvényjavaslatnak az is, hogy ravasz s nem őszinte, mert úgy tünteti fel in­tézkedéseit, mintha azok eddigi törvényeink egyszerű következményei volnának. Reméli, hogy a ház ilyen politikához nem csatlakozik.­­ Beszéde további fo­lyamában, mely másfél órát vett igénybe, bonczolja a törvényjavaslat egyes intézkedéseit s végül a követ­kező határozati javaslatot nyújtja be: Határozza el a képviselőház, hogy a­­javaslatot, minthogy az az 1867. XII. t. sz. határozatait érzelmek­­ből kiforgatja, minthogy a közös minisztérium és a közösügyi összes bizottság hatáskörét új, ezen intézmé­nyek közjogi jellemét megváltoztató teendőkkel gya­rapítja és ez által a monarchia dualistikus alapszer­kezetét veszélyezteti, minthogy ama tartományok köz­­igazgatásának rendezése és vitelére a monarchia két államának hatályos befolyást nem biztosít. Átalánosságban sem fogadja el. Szilágyi Dezső, Apponyi Albert gr., Scitovszky János, Kubinyi Ár­pád, Beniczky Ferencz, Farkas Elek, Beöthy Ákos, Simonyi Lajos b., Molnár Aladár, Ocskay Rudolf, Orosz Mihály, Bujánovics Sándor, Bánhidy Béla b., Mandel Pál. A ház ezután 5 percznyi szünetet tart. Ennek leteltével szót emelt Éber Nándor a törvényjavaslat mellett. Pest megye közgyűlése, Nov. 11. S­z­a­p­á­r­y István gróf főispán ma délelőtt 10 órakor nyitotta meg Pest megye évnegyedes közgyű­lését, üdvözölvén a nem nagy számmal megjelent bi­zottsági tagokat. Az alispáni évnegyedes jelentés — mely egyéb közérdekkel nem bíró tárgyakon kívül bejelenti, hogy a honvédelmi minisztérium a Boszniá­ba a megye területéről kirendelt fuvarosoknak 25561 ft 50 kr kárpótlást adott s hogy Félegyházán a roncsoló torokláb még most se szűnt meg — tudo­másul vétetett. Ezután Földváry Mihály alispán emel szót a megyei statútumok értelmében s ajánlja, hogy a dr. S­z­i­v­á­k Imre s társai által a közigazgatási re­form tárgyában beadott indítvány azonnal vétessék tárgyalás alá, a­mi elfogadtatván, S­z­i­v­á­k Imre megyebizottsági tag feszült fi­gyelem közt indokolja a következő indítványt : Indítvány. Tekintettel arra, hogy folyton terjed s erősbö­­dik az a meggyőződés, hogy a közigazgatás mai szer­vezete — az e téren utóbbi időben behozott alkotá­sok mellett se képes megfelelni amaz igényeknek, melyek a jogállam közigazgatási rendszere irányában a nemzetiség, a társadalmi közjólét és az egyéni sza­badság érdekeinek fejlesztése s megvédése szempont­jából támaszthatók, tekintettel arra, hogy a közigazgatás terén észlelt bajok, hiányok, visszásságok s ellentétek oka nem annyira az egyénekben, mint inkább az egész

Next