A Hon, 1879. december (17. évfolyam, 288-313. szám)

1879-12-03 / 290. szám

290. szám. XV. évfolyam. Szerk­esztési Iroda* Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Bánátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, deczember 3. A kormány az országgyűléstől hol­nap vagy holnapután felhatalmazást fog kér­ni Németországgal kötendő ideiglenes vám- és kereskedelmi szerződésre. Bulgáriában kezd bonyolódni a hely­zet; a radikális nemzetiségi párt kerekedett felül, mely fentartja az összeköttetést Kelet- Rumélia bolgáraival, nemcsak, de az erre vo­natkozó mozgalmat és izgatást odahaza, Bul­gáriában is szitja és éleszti. S ez az, a­miért Sándor fejedelem kezdi megsokalni a bolgár trón és korona dicsőségét s mint hírlik, ké­szül odahagyni a bolgárokat, mint szent Pál az oláhokat. Mert előre, látható, hogy ha e mozgalom, melynek czélja: Bulgária és Ke­­let-Rumélia egyesítése, nagyobb mérveket ölt s állandó politikai jelszóvá, az izgatás anyagává lesz Bulgáriában. Sándor fejede­lemnek meggyűl a baja a berlini szerződést aláírt hatalmakkal, melyek nem nézhetik szó nélkül e törekvéseket Sándor fejedelemsé­gében. Kelet-Ruméliában is kitörőfélben van a harcz a radikális és a konzervatív bolgárok között. Az előbbiek a berlini szerződésnek Kelet-Rumélia és Bulgáriára vonatkozó ré­szeit megsemmisítni, az utóbbiak pedig az adott alappal megelégedni akarnak. A radi­kálisok fölötte rossz néven veszik Aleko pa­sától, hogy Konstantinápolyban oly feltű­nően sokat időzött , pedig nincs okuk semmi­től tartani, mert az orosz befolyás következ­tében a porta föláldozta a kelet-ruméliai mo­hamedánokat s a görögöket a bolgároknak s maga Aleko pasa is nyiltan bolgárnak mon­dotta magát. Innen magyarázható meg, hogy a görö­gök és mohamedánok oly ingerültek Alekora; ezek befolyásának tulajdonítják azt is, hogy Vitális trnok Aleko pasa ellen egy 300 oldalra terjedő vádiratot írt és nyújtott át a portának, de látva, hogy nincs semmi sikere, Aleko pasát párbajra hívta ki.­­ A budapest-szabadka-zimonyi vasútvonalon érdekelt községek és birtokosok jövő szombaton decz. 6-án d. e. 9 órakor értekezletet fognak tartani a megyeház nagytermében, a minisz­tériumhoz intézendő felirat megállapítása tekinteté­ből, és ugyanez nap d. e. 10 órakor nyújtják ezt be a minisztériumhoz. Az illető községek, területek és birtokosságok megbízott, a vonal kiépítése mellett emd­­ekelt birtokosok és testületek felkéretnek az emlí­tett napon és órában minél nagyobb számban a megye­háznál megjelenni. Az ideiglenes intéző bizottság. — A Németországgal folytatott alkudozásról ezt jelentik Berlinből. Itt nem ad­ják fel a reményt, hogy az ideiglenes legkedvezmé­­nyezettebb szerződés még­is létre fog jönni. A meg­egyezést egyszerűn úgy képzelik, hogy a két nagy vi­tás kérdés, t. i. a nyersvászon és kikészítési eljárás a szerződésből egyszerűn kihagyatnék. Szerződés nél­küli állapot nagyon megnehezítené a végleges vám­­egyezmény létrejöttét, és ezért is a szerződési forma fentartására különös súlyt fektetnek itt. A kikészítési eljárásra vonatkozólag azt tartják, hogy az osztrák kormány ezt egészen vagy részben autonóm uton fen­­tartaná, nehogy a szegény szövő iparosok a határon túlvíz idején munka nélkül maradjanak. Továbbá utalás történik arra, hogy a kikészítési eljárás len­árakra is vonatkozik, tehát Ausztriának javára szol­gál. Vasúti kocsik letartóztatása tekintetében a né­met kormány ellenzése nem princzipiális, ellenkező­leg kész a lehetőt megtenni, hogy a vasúti forgalom Esti kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. érdekei háborítva ne legyenek, míg a törvényhozás a forgalom szabadságának biztosítására a kellő lépése­ket megteendi. A nyersvászon kérdésében azonban nem tehet a német kormány autonóm intézkedést, mi­vel a birodalmi törvényhozás e forgalom vámmentes­ségét a mostani kiterjedésben soha nem fogja en­gedélyezni. — B­o­r­o­s­s Frigyes főmérnök és királyi taná­csos elnöklete alatt — írja a B. C. — tanácskozott ma a Dunaszabályozás ügyében egybehívott vegyes bizottság által kiküldött szakbizottság ama kérdés felett, mily módon és mikor szállítassék le a külföldi szakértők által is ajánlott magasságig a soroksári zárgát koronája. A beható és rendkívüli érdekes ta­nácskozásból egyelőre azt közöljük, hogy Zsig­mondy, Heuffel, Wolfahrt és Kiing bi­zottsági tagok eleinte azt követelték, hogy a gát most azonnal bontassék le 4­5 méterre (14 láb.) Zsák főmérnök hosszabb fejtegetése után pe­dig elhatározta a bizottság Zsigmondy és Bo­ro­s­s indítványára, hogy a vegyes bizottságnak ajánlani fogja azt, hogy a soroksári zárgátnak kő­burkolatából most azonnal szedessék le a koronától kezdve nem 4,5 m. (14 láb)-ig­, hanem csak 5 méter (16 láb), körülbelül 150 lábnyi szélességben az oldalfalazat, úgy hogy 16 lábon felül csak a gátnak kavicshányása maradna szabadon; azon­kívül pedig vétessék el a most 6 öl széles körö­n é ju gátból hátul szintén 16 láb magasságig 4 öl úgy hogy 16 lábon fölül csak egy 2 öl széles koronáju, csak kavicsból álló gát maradna, mely szükség ese­tében egy kis nyílás lebontásával azonnal elsöpörtet­­hető volna.­­ A szakbizottság azután elhatározta, hogy a részletekre nézve is fog véleményt mondani és azért holnap délután kimennek a bizottsági tagok a hely­színére. Budapest, 1879. Szerda, deczember 3. Kiadó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................................2 frt 3 hónapra ••.•••••••• 6> 6 hónapra ....... .... Az esti kiadás postai különküldéséért felül-12» fizetés negyedévenként.............................. 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. A főváros és a Dunaszabályozás. A Duna szabályozás tárgyában a miniszterel­nökhöz menesztetni szándékolt 400 tagú bizottság a mai délelőtti rendkívüli közgyűlésen terjesztette T­i­­s­z­a Kálmán elé a főváros kivonatát, hogy a Duna­szabályozás hibái okozta veszélyes állapot eltávolít­tassák a fővárostól. Ráth Károly főpolgármester az ülést 91­* órakor megnyitván, kijelenti, hogy a bizottságot 9 órára hívta egybe, hogy a fogadtatásról eleve beszél­hessenek. Egyúttal kijelenti, hogy miután ez tulaj­donképen nem közgyűlés, nem ragaszkodik a hivata­los helyekhez s a később megjelenendő miniszterel­nöknek saját helyét fogja fölajánlani, maga pedig a kormányelnök jobboldalán foglal helyet. B­u­s­b­a­c­h Péter tudni óhajtaná ama beszéd szövegét, melyet a főpolgármester a kormányelnökhez fog intézni. R­á­t­h főpolgármester biztosítja őt, hogy múlt­ja, szereplése és jelen állása elég kezességet nyújthat az iránt, hogy előterjesztése a főváros érdekei meg­óvására van irányozva, ez értelemben fog beszélni, de beszédét előre nem mondja el. (Helyeslés.) A bizottság e választ tudomásul vette s az ér­tekezlet felfüggesztetett a kormányelnök megérke­zéséig. A közgyűlés nagy terme igen élénk képét nyúj­totta amaz érdeklődésnek, mel­lyel a főváros polgár­sága a miniszter válaszát várta s a karzatok is zsú­folásig megteltek közönséggel. Tisza Kálmán miniszterelnök, kit éljenzéssel fogadtak, 10 órakor megjelenvén, a főpolgármester helyére ment. R­á­t­h Károly a következő beszédet intézte hozzá: Nagyméltóságu miniszterelnök úr! Kegyelmes uram! Budapest törvényhatóságának bizottsága legkö­zelebb múlt november hó 26-án rendes közgyűlést tart­ván, ez alkalommal tárgyalás alá vette a Dunaszabá­lyozás ügyében kiküldött bizottmány jelentését, és a tanácsnak javaslatát a külföldi szakértők által a fő­városi Dunaszabályozás felől adott véleményre vonat­kozólag, és az ügy rendkívüli fontosságához méltó higgadt s komoly tárgyalás után azon egyhangú ha­tározatban állapodott meg, hogy ezen, nemcsak a fővárosra, hanem az egész magyar hazára nézve életkérdést képező ügyben az összkormány­­hoz egy felirat intéztessék, és hogy ezen felirat Nagyméltóságodnak mint kormányelnöknek testüle­tileg átnyujtassék; — engemet tisztelvén meg a köz­gyűlés azon kitüntető megbízatással, hogy a fővárosi bizottság­i tanács élén a jelzett feliratot Nagyméltó­ságod kezeihez szolgáltassam. Nagyméltóságod értesülvén a törvényhatósági közgyűlés ezen egyhangúlag hozott határozatáról, kijelenteni méltóztatott, miszerint nem kívánja a fő­városi bizottság és a tanács összes tagjait ily zord időben a várba felfárasztani, hanem személyes meg­jelenésével kegyeskedett törvényhatósági termün­ket megtisztelni oly végből, hogy a fővárosnak az összkormányhoz intézett feliratát a törvényhatósági bizottság s a tanács összegyűlt testületeitől átvegye. Fogadja nagy méltóságod mindenekelőtt ezen megtiszteltetésért, ezen kegyes intézkedéséért és ha­zafias elhatározásáért, — melyet a főváros iránti jó­indulatának legbiztosabb zálogául tekintünk, — há­lás hatósági köszönetünk legőszintébb kifejezését, és ennek kijelentése után engedje meg nagyméltóságod, h­­ogy tiszteletteljesen átnyújtsam azon feliratot, mely­ben a főváros törvényhatósága, a múltak tapasztala­tai és elismert legtek­intélyesb szakértők egyhangú nyilatkozatai által igazolt aggodalmait és kételyeit adja elő a dunaszabályozási művek fölött, orvoslást s halogatás nélküli védelmet kérve a főváros részére, az elárasztás veszélye ellen. Midőn az or­zág alkotmányos kormánya a fő­városi Dunaszabályozás művét megindította, a lakos­ság ezt örömmel fogadta, mert azt hive, s meg volt győződve arról, hogy a létesítendő művek által a ki­tűzött kettős czél: — a hajózás biztosítása s az árvíz­védelem — teljesen el fog éretni. Még az sem ingatta meg a lakosság hitét és bizalmát a szabályozási művek iránt, midőn ezeknek egy némelyike ellen szakértők által kifogások emel­tettek. De az 1876-iki szomorú tapasztalatok, s ezek­nek részbeni ismétlődése 1878-ban megingatták e bizalmat, és a lakosság és hatóság a kiállott nagy veszélyeknek okait keresve, azokat nem lelhette fel másban, mint csak abban, hogy a már létesített szabályozás, — mint minden emberi mű, hiányokkal bir, melyeknek megszüntetése nélkül nem lehet a fő­várost az árvízveszélytől biztosítottnak tekinteni. A hatóság több ízben kijelölte azon módot, mely nézete szerint a hiányok orvoslására vezetett volna; kijelölte magukat a hiányokat is. (Éljen!) De a hatóság nem volt oly szerencsés, hogy aggo­dalmainak s kételyeinek alaposságáról többszörös felirataiban meggyőzhette volna azon szakközegeket, kiknek feladata lett volna az aggodalmakat és kéte­lyeket, ha alappal nem bírnak, eloszlatni; ha alaposak, a hibát beismerni és helyrehozni, — s a főváros éve­ken át bizonytalanságban hagyatva, arra volt, s van jelenleg is utalva, hogy saját erejéből, sőt ennek tulfe­­szítésével is védekezzék a fenyegető veszély ellen, azt sem tudván, vajon nem teljesen hiába való-e minden igyekezete, — minthogy a bajnak és vésznek fő okait elhárítani nem áll hatalmában. (Helyes! Igaz! Helyes!) A magas kormány által a Tisza és Duna folya­mok szabályozási műveinek megvizsgálására meghí­vott elismert tekintélyű külföldi szakértők, fájdalom, egyhangúlag alaposaknak találták aggodalmainkat és félelmünket. Világosan, félremagyarázhatlanul kijelentették azt, hogy a főváros az elárasztás veszé­lyének nagy mérvben ki van téve, s hogy a szabályo­zási munkák lényeges kiigazítást és kiegészítést igé­­­­nyelnek, — megjelölvén azon módokat is, melyek a hibák elhárítására, s a művek kiegészítésére alkal­masak. Kegyelmes ur! Szeged elpusztult, s az ország megdöbbent a veszteség felett, melyet ez a pusztítás okozott. — Nincs szó, a mivel ki lehetne fejezni azt, hogy a fő­város elpusztítása mily érzelmeket keltene a haza minden igaz fiának, a világ minden müvelt emberé­nek szivében. Nincs mérték, meghatározni az anyagi veszteséget, mely ily katasztrófa következtében az or­szágot érné, nincs reménység arra, hogy azon szellemi és anyagi kincsek, melyek ily nagy részben megsem­misülnének, évtizedek alatt csak részben is pótoltat­hatnának ! (Helyeslés! Úgy van!) Pedig a magas kormány által meghívott kül­földi szakértők egyhangúlag ily sorsot jósolnak fő­városunknak, ha a szabályozási művek hibái azonnal el nem enyésztetnek, s hiányai nem pótoltatnak. A főváro­s törvényhatós ga ily körülmények közt szent és elodázhatlan kötelességének ismerte őszintén, nyíltan előadni aggodalmait, és azon kapcsolatos ké­­­­relmét, hogy Nagyméltóságod kegyeskedjék az ezen­nel tiszteletteljesen átadott feliratban híven és pon­­tonkint előadott kívánalmakhoz képest fővárosunk védelmére a szükséges munkálatoknak minden idő­haladék nélkül leendő foganatosítása iránt magas hatáskörében intézkedni. Midőn az 1876-iki nagy árvízkor nagyméltó­ságod, a legnagyobb veszély idején, éjjeli órában, megjelent a főváros sorsa felett remegve aggódó bi­zottság körében, s azon hazafias kebelből fakadt nyi­latkozatot téve, hogy »a főváros ügye az ország ügye«, — a jelen voltak, daczára a fenyegető irtóztató veszélynek, — megnyugvást éreztek szivükben, s urult erővel fogtak nehéz munkáj­okhoz. A főváros hatósága s polgársága élénken em­lékezik azon hazafias, azon biztató szavakra, s ép ezért őszinte bizalommal és remén­nyel fordul nagy­méltóságodhoz, kérve, hogy az átnyújtott feliratban foglalt indokolt kívánságokhoz képest hazánk fővárosa érdekében kegyesen intézkedni méltóztassék. (Átalá­­nos és hosszas éljenzés.) Tisza Kálmán miniszterelnök a főpolgár­mester beszédére így válaszolt: Tisztelt Uraim! A főváros bizottságának tisztelt tagjai! Miután a fővá­ros bizottsága — tekintettel arra, hogy oly ügyről van szó, mely a főváros miden egyes lakosát közvet­lenül érinti, elhatározta, hogy a Dunaszabályozás tár­gyában a kormányhoz intézendő feliratot nem a rendszeres módon, hanem testületileg fogja átnyújta­ni, úgy találtam hogy elhatározásuk alapos, s nem akartam, hogy a bizottság tisztelt tagjai Budára fá­radjanak, hanem teljesen méltányolva az indokot, magam kértem, hogy itt megjelenni szíveskedjenek. Fogadják köszönetém­ azért, hogy ily szép számban jelentek meg. (Éljen.) A­mi magát a fölterjesztést illeti, azt hiszem, nem várja senki, hogy annak egyes részeire nyilat­kozzam ; nem hiszem azt sem, miszerint kívánnák, hogy a Duna szabályozás helyes vagy helytelen vol­tára ez alkalommal reflektáljak. Elég az, hogy ha a külföldi szakértők nyilatkozatai szerint azon vál­toztatásokat kell tenni a főváros érdekében, annak megtétele közös kötelessége a kormánynak, a fővá­rosnak és az országnak egyaránt. (Helyeslés: Éljen!) Erről van most szó, s nem a hibák megbeszéléséről, s erre nézve, a­mint tudni méltóztatnak, jelenleg en­­quete ülésez a közlekedési minisztériumban, a­mely ma is folytatja tanácskozásait. A­míg ez a bizottság nem fejezi be munkálatait, addig nem nyilatkozha­­tom, de biztosíthatom önöket arról, hogy az esetben, a­midőn a bizottság nézete szerint előállott annak szüksége, hogy a soroksári gát megnyittassék, az ha­ladéktalanul meg fog történni. (Helyes! Éljen!) A­mi a főpolgármester ő méltóságának az én 1876-ki nyilatkozatomra tett hivatkozását illeti, azt ma is mondom, s legyenek önök meggyőződve, hogy addig, a­míg módom és alkalmam lesz hazám ügyeibe befolyni, addig engem ugyanaz a nézet vezetend, hogy a főváros mentül szebb, nagyobb és virágzóbb legyen. Erre azonban szükséges a kormány és a fővá­ros szorosan egyetértő közreműködése. Erre kérem önöket közös kincsünk , a főváros érdekében. (Éljen.) Ezzel a kormányelnök elhagya a termet s a tisztelgés véget ért. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése, deczember 3. d. e. 10 órakor. Eln­ök: Szlávy József, jegyző: Med­­nyánszky Árpád b. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Kemény Gábor b., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Péchy Tamás, Szende Béla, Orczy Béla, Bedekovich Kálmán. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja Esztergom iparosainak Pór Antal képviselő által beadott kérvényét a II. orsz. iparos­­gyűlés javaslatainak érvényesítése iránt. Kiadatik a kérv. bizottságnak. Jeszenszky Sándor b., Tolna megye pincze­­helyi képviselőre nézve az előirt 30 nap eltelvén, igazolt képviselőnek nyilvánittatik. Baross Gábor előadó benyújtja a közgazda­­sági bizottság jelentését a phylloxera vastatrix ellen teendő óvó intézkedésekről szóló törvényjavaslat tár­gyában. Bejelenti egyszersmind, hogy a bizottság e tárgyban két törvényjavaslatot állapított meg elterjeszt a ház elé. A jelentés az osztálytárgyalások mellőzésé­vel fog napirendre tűzetni. Trefort Ágoston közoktatási miniszter beje­lenti, hogy Csatár Zsigmond két interpellációjára szombaton fog válaszolni. Az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Az interpellációs könyvben következő interpel­­lációk vannak bejegyezve: N­o­v­á­k Gusztáv az egye­sületi jog ellen elkövetett visszaélések orvoslása tár­gyában a belügyminiszterhez; Ugron Gábor, az erdélyi birtokviszonyok rendezése érdekében a keres­kedelmi miniszterhez ; Széll György a tiszaszabá­­lyozási munkálatok tárgyában a közlekedési minisz­terhez; Degré Alajos, szőlődézsmaváltsági ügyben a pénzügyminiszterhez; s végre Borosa Béni a boszniai vasút zenicza-szerajevói részének kiépítése tárgyában a közlekedési miniszterhez. Az interpellá­lók a napirend után fognak megtétetni. Következik a napirend: a nyereményadóról szóló­­javaslat tárgyalása. Hegedűs Sándor előadó nem hallotta ez adó igazságos voltát kétségbe vonni. Maga az alap, az úgy­nevezett számsorsjáték nyereményei fejében fizeten­dő adók jövedelmezőségére nézve tett számítás ala­posnak mutatkozik, mert az utóbbi tíz év alatt a ki­fizetett nyeremények csaknem megkétszereződtek a kis sorsjátékban, ugyanis 77-ben 2.400.000 frtot tett. E számítás alapján e czímen körülbelül 200 ezer frt jövedelemre számíthatni biztosan. Ezek előrebocsátása után a pénzügyi bizottság véleménye alapján ajánlja a háznak, hogy a tegnapi házbeli utasítás szerint a miniszteri szövegben foglalt 10% felemeltessék 15%­0- ra. Ez által fedezve lenne a fényűzési adók eltörlésé­ből eredő hiány. (Helyeslés jobbról.) Mocsáry Lajos nem fogadja el a törvény­­javaslatot, mert ezen adó jövedelmének sem lesz semmi haszna, ezt is el fogja nyelni a defic­it. A jótékonysági lotteria megadóztatásában philantropia­­ellenes eljárást lát. Hallotta tegnap emlegetni a kom­­penzácziót, de hát kompenzáczió-e az, ha a billiárd­­adóból elengedünk 70 ezer forintot s felemeljük 5 °­ C-kal a lottó­nyereményt, 10 °­ C-ról, mi 100,000 forintnak fe­lel meg. Hegyessy Márton sajnálja, hogy pártfelével nincs egy véleményen. Ő ugyanis a törvényjavaslat­ban nem lát adóemelést, hanem a lottónyeremény leszállítását. Igazságos adónak­­ tekintvén ez adót, megszavazza. Csanády Sándor csodálkozik Hegyessy né­zetén elvi tekintetből. Ők kimondták ugyanis, hogy a Tisza-kormánynak semmi összeget meg nem szavaz­nak. Ennélfogva még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadja el. Szavazásnál a többség, közte több szélsőbali is, megszavazza a törvényjavaslatot úgy átalánosságban, mint részleteiben. Az ekkor elfogadott törvényjavaslat a holnapi ülésben fog harmadszor felolvastatni. Következik a cseléd-, só­ s kocsitartási adó megszüntetéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Hegedűs Sándor előadó előterjeszti, hogy a bizottság a ház utasítása szerint a törvényjavaslat hatályát kiterjeszti a tekeasztal- s játékhelyiségek után járt adóra is. Ajánlja a tvjavaslat ily alakban való elfogadását. (Helyeslés.) Helfy Ignácz a cselédtartási­ adót óhajtaná fentartani. Egyébiránt a tvjavaslatot elfogadja. A ház ezután a tvjavaslatot részleteiben is el­fogadja. Holnap fog harmadszor felolvastatni. Következik a kőolaj-vám felemeléséről s az ás­vány­olaj a­dór­ól szóló törvényjavaslat tárgyalása. Wahrmann Mór előadó mélyen érzi e czélba­­vett adófelemelés terhes voltát, úgyszinte azon körül­mény fontosságát, hogy ezen adó­­ épen a minden­napi életnek majdnem legnélkülözhetlenebb fogyasz­tási czikkét sújtja, és hogy a szegényebb sorsú adó­zókat látszólagosan nagyobb mértékben terheli, mint az ország vagyonosabb osztályait. De nem tagad­hatja másrészt azt, hogy pénzügyi helyzetünk kérlel­­hetlenü­l követeli, hogy új jövedelmi forrásokról gon­doskodjunk, hogy a direkt adók fölemelése,részben le­hetetlen, részben csakis az adó- és vagyonalapok nagymérvű és érzékeny elértéktelenítése mellett mu­tatkoznék lehetségesnek, hogy e szerint, daczára minden theoretikus ellenvetéseknek, csak a közvetett adókat lehet ma komolyan figyelembe venni. Ugyan­ezt tették az utolsó évekb­en Amerika, Olaszország, A „HON“ TÁRCZÁJA. Jermola, a fazekas. Lengyel falusi történet. Irta: Kraszewski J. J. MÁSODIK KÖNYV. 11. A futás. (31. Folytatás.) — Itt van az öreg Jermola Popjelniből, mon­­dá Nastia, belépve férjének, ki a kályhánál ülve, fog­fájdalma ellen erősen pipázott — a boldogult kuny­hójában szeretne lakni s azért kész a kertre felvi­­ryázni, ha kend beleegyezik. — Jermola!­ól emlékszem — hogyan van, öreg? Köszönté őt Sidor, gyakran köpdösve — mi jóért ár itt ? Nastia nem engedte szóhoz jutni Jermolát, több más tulajdonságain kívül csodálatosan folyékony be­szélő tehetsége is volt s rögtön részletesen elmondta Jermola történetét. Sidornak jó szive volt s könnyen hagyta magát neje által vezettetni. Ezért megkönyö­­rült az öreg helyzetén, rögtön helyet csinált neki a k kályhapadon s elkezdett vele kedélyesen fecsegni. -- Micsoda fájdalma van? kérdő Jermola, viss­­zaemlékezve régi falusi kúráira, talán segíthetek vá­rnát a kend baján, beszélje el. — Nem tudom, állkapcsám fáj-e vagy a fogam, kezdetben csak a fogam fájt, de a szaggató fájdalom most elterjedt az arezra s az egész fejre. _Nem kisértette meg azon kellemetlen, de iztos eszközt, hogy tudniillik tölgyfamohhal megtöl­­ött pipát szívjon ki ? — Nem, még nem. — De a mohot gondosan kell kiválogatni, mon­­dá Jermola, nincs-e itt tölgyfa ? — Oh, sok van az udvaron. Jermola rögtön kiment, hogy utána nézzen s csakhamar talált egy marok alkalmas mohot, meg­­szárította, megtisztogatta azt a fakéreg darabjai­tól s megtöltötte a szegény Sidor pipáját. A pipázás alatt a szobában oly kellemetlen füst támadt, hogy Nastiának többször kellett tüsszennie, de akár a gyógy­­szer miatt, akár más valami okból. Sidor rögtön ha­tározott javulást érzett, fájdalmai enyhültek s nem volt képes eléggé hálálkodni. Arcza ugyan dagadni kezdett, de a fájdalom teljesen megszűnt, mintha el­­fujták volna. — Hadd dagadjon — mondá Sidor — ha nem fáj, már a falakra is fölkúsztam volna ! A moh Jermolának őszinte barátot szerzett, megkapta az ablakot, egy csomó fát a kályhába s for­gácsot, hogy tüzet rakhasson. Nastia jól tartotta ele­dellel, még egy tejes fazekat is adott neki reggelre s a boldog Jermola a kerítésen átmászott uj lakásába. Nincs szomorúbb, mint az üres, elhagyatott lak, min­denütt halált s hullaszagot érez az ember benne. Prokop kunyhóját már régen elhagyták; penész és gomba lepte el a falakat, a fá­s gabona-magvak, me­lyek a nyílásokban eltévelyedtek, levegő s világos­ság hiányában sárgán s nyomorékan nőttek fel; a szürke mohhal borított falakon meglátszott a nedves­ség s a romban számtalan féreg talált fészket. Jer­mola azonban mindennel elégedett volt s tudott ma­gán segíteni. Azon tudat, hogy a gyermek közelében van, hogy látni fogja őt, felélénkítette, megerősítette. Beillesztette az ablakot, tüzet rakott, seprett s tisz­togatott, elhúzta a szemetet az ajtótól, két padot ös­­­szeillesztett, reájuk helyezte a zsákokat s nyugalomra tért a hosszú és nehéz nap után, a begyalogolt erdős s homokos útban elfáradva. A következő nap a kunyhó rendezésével foglal­kozott, valamit segített Nastiának a kertben s este felé, mivel a helyet pontosan ismerte, jó szerencsére a kúria felé ment. Csak jóval a szürkület után indult el, hogy fel ne ismerjék s nem a főbejárás felé ment, hol egykor oly barátságtalanul fogadták. Koldusru­hájában a gyalog útra tért, mely megkerülve a házat, a kert hátsó részén végződött, honnan be lehetett látni a fasorba, a­hol Radionek leggyakrabban sétált. Ott magában hagyták, mert a kert magas kerítéssel volt körülvéve, a melyen a gyermek nem volt képes átmenni. E nap azonban a kert üres volt, Jermola egy nyíláson áttekintett s nem látott senki mást, mint a kertészt. Radionek ablakában még látszott a gyer­tyavilág, Jermola fájó tekintetet vetett reá, felsóhaj­tott s visszafelé indult, de megkönnyebbült szívvel, mivel érezte, hogy közel van a gyermekhez s kész esetleg segítségére menni. Megérkezve kunyhójába Jermola, még egy kissé háztartásával foglalkozott s az­után egy kevés enni valót véve magához, csaknem vidáman feküdt le. Nastia nem feledkezett el az ő vacsorájáról, a kemen­­ezében gondosan megőrizve talált egy csupor főzött tatárkát (kása), mely két napra is elég volt. A má­sodik napot is épen úgy töltötte, mint az előbbit s folyvást minden este elment az úri kerthez, mig végre sikerült meglátni Radioneket, a mint a kerítés tövé­ben egyedül sétált. Nem türtőzhette tovább magát, felkiáltott: pst, pst! mire a meglepett fiú mintegy odaszegezve állva­ maradt. — Radionek, kiáltott Jermola, az isten szerel­méért, jöjj közelebb, hadd szóljak veled csak egy szót. Radionek összerázkódott, midőn ezen ismert han­got hallotta, habár az gyöngén s megtörve hatolt hozzá, örömében nagyot ugrott s egy pillanat alatt a kerítésnél volt. — Ab, atyus! te vagy! mit csinálsz ott ? — Csendesen, csendesen! Ne árulj el engem... Érted jöttem vissza. — Régen ? — Már néhány napja ? — S hol lakói jelenleg? — A vén Prokop elhagyott kunyhójában... Ó! csak ne árulj el engem, minden este megláthatjuk egymást... de légy óvatos; fiacskám. Radionek olyan piros lett, mint a rák s rette­netesen megzavarodott, de hirtelen lépéseket hal­lott s egy hang szólalt meg a kertben. Az öreg gyor­san eltávozott s a fiúnak sikerült elhitetnie, hogy ma­dárfészkeket keresett, a­miért megszidták és haza vitték, mivel a lehulló harmattól is féltették. De senki sem vette észre a változást, a­mi vele történt. Radionek vagy J­u­r­e­k, mint az udvarban hívták, álmatlan éj­szakát töltött el. Másnap sehol sem talált szórako­zást, csak a kertben. Este Jermola ismét jelent­kezett, találtak oly helyet, hol a kerítésen a deszkák közt meglehetős nyílás volt s igy kényelmesen beszél­gethettek. De a társalgás csak rövid ideig tarthatott az öreg zavartan s nyugtalanul tért vissza. Szive örömteljesen dobogott, de lelkiismereti küzdelem kez­dődött meg nála. Radionek ugyanis arra kérte, hogy vigye őt magával, hogy ketten együtt fussanak mes­­­sze Malyczektől, mivel ő nem képes eltűrni ez életet szüleinél. Úgy látszott, hogy a szülők mindég jobban szeretik a kisebb fiút. Julek már régen megszűnt kedvenczük lenni, minduntalan szemére hányták szo­morúságát, hallgatását s gúnyolódva parasztimnak nevezték őt. Igaz, hogy nem hiányzott neki más,­­ mint a szeretet, de öreg gyám atyjánál épen ezt ta­nulta meg legkevésbé nélkülözni. — De hogyan lehet s szabad téged magammal vinni? kérdő az öreg, hiszen ők mégis csak szüleid, majd azt mondják, hogy erővel vittelek el magammal. Most már hozzászoktál a kényelemhez is, mit én nem vagyok képes adni. S hol rejtjük el magunkat? Ül­dözni fognak, elfognak s akkor úgy az én sorsom, mint a tiéd is, csak rosszabb lesz. A gyermeknek minderre csak egy felelete volt s Jermola nem volt erős. A szülők nem szere­tik őt úgy, mint gyámatyja, mondá Radionek, nem élhet itt tovább, a kényelemre nincs szüksége, még most i­s gyakran az inasoktól veszi el a durva kenyeret, hogy gyermekévei élénken maradjanak emlékezetében, a­miért naponkint meg is büntetik és üldözik. De nem is lesz nehéz, téve hozzá, elrejteni magunkat ; csak messze, messze, ismeretlen vidékre menjünk .­­. Is­mét felhúzom a paraszt­ködmönyt, ki fog akkor meg­ismerni ? Jermola megörült, vidám lett azon gondolatra, hogy ily futást kisérlhet meg; de csakhamar belátta annak lehetetlenségét s kétségesség s lelkiismereti furdalás ismét kishitüvé tették. S ha utolérné a ha­lál útközben s a gyermek egyedül maradna hátra ol­talom nélkül ? Igazságos dolog-e megfosztani őt a jobb sorstól ? Az öreg szemrehányásokat tett magának, hogy visszatért s­tadioneket felizgatta, úgy, hogy elhatározta magát, hogy a faluból is el­megy, hogy ne legyen többé a kísértésnek kitéve.. Gyorsan véghez is akarta azt vinni, mert érezte, hogy Radionek mindannyiszor hatalmasabb befolyást gya­korol reá. Este felé elment a kert kerítéséhez, hogy utoljára lássa a gyermeket s bizony félt tőle, hogy reszkető, könyöktől elfojtott hangja s néhány meg­fontolatlan szó elárulható­­. Radionek azonban mit­­sem vett észre, hallgatva vált meg az öregtől, mintha ő is határozott volna valamit. Alig tért vis­­­­­sza a kunyhóba, az öreg ismét hozzá kezdett az elő­készületekhez, hogy előbbi kóbor életmódját meg­kezdhesse s épen befejezte a lobogó forgács-tűznél a koldustarisznya becsomagolását, midőn az ajtó las­san megnyílt s egy parasztim lépett be rajta. Az öreg nem ismerte fel rögtön Radioneket, mert ő volt az­ uj öltözetében, de szive hallhatóan dobogott, ke­zeit aggódva kezdte dörzsölni s egész testében re­megett. (Folytatása következik.)

Next