A Hon, 1880. június (18. évfolyam, 137-165. szám)

1880-06-11 / 147. szám

147. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Péntek, junius 11. Saerae BBtént­ Iroda 2 barátok­ Ssra, Athenasusn­épüüst, A lap JEellsrai rérsét ÍMotS mindes Malsrataj a workenztöséghez initissdS. Bérmentetlen 5 síelek csak rámért kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak giessa. HIRDETÉSEK ifíntagy mint elő­zetesek a klasó-uilvak­ra (Baritek­tors, Athenaeum-épület) küldandik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadd-hlTatal s S&rátek­tora, Athenseism-épület fMdszird JKIőálxeréwi d­sj 5 Poetin kőidre, vagy Budapesten kithot hordva reggeli és esti kiad»» egy lift. 1 hónapra................................................S fit 3 hónapra ...................................... . . « * 8 hónapra ....................19 . A_s esti kiadás postai különküldéseért talál-Sxetés negyedévenkint........................ .­­ » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, junius 10. Az »egyesült ellenzék« magatartása. Most már kezdjük érteni az egyesült el­lenzék »taktikáját«. Minden tárgyban van­nak szóvivői és­­ szakértői ; az előbbiek a közönséget lármázzák föl a kérdések nép­szerű oldala felől, az utóbbiak a »nemzeti szé­delgések« ellen óva intenek nagy tudós kép­pel, épen ellenkező szempontból és — mégis egységes pártot képeznek, melynek »öntuda­tos politikája és mindenre kiterjedő világos programmja« oly kétségtelen bizonyossággal érvényesült a közigazgatási kérdésekben, hogy utoljára már maguk sem tudták, hogy hányadán vannak és oly biztos határozott­sággal nyilvánult most is, a közlekedési politika legfontosabb kérdéseiben, hogy pl. míg a párt zöme éveken át harczolt és közlönyei folytonosan küzdöttek a budapest-zimonyi vasút mellett, addig vezérei tegnap ellene szavaztak, úgy hogy a hivatalos közlönyük kénytelen a párt elnökségéről leköszönt és egykor kiátkozott b. Bánhidy álláspontját dicsőíteni , nem vévén észre, hogy ezáltal gr. Apponyit, Szilágyit, Pulszkyt teszi tönkre, kik a vasút ellen szavaztak ; azután szidja a kormányt, hogyha már indítványozza a bu­dapest-zimonyi vasutat, miért nem határozza el, minden előleges vizsgálat nélkül, hogy az állami költségen építtessék is ; holott ha ő ebben látja a nemzet érdekeinek föláldozá­sát, akkor ugyan mit lát a vonal föláldá­­sában, melyre készek pártjának legbefolyá­sosabb emberei, hogy a föntebb említettek­hez csak még Lichtenstein, Grünwald, gróf Dessewffy Aurél neveit csatoljuk. Tiszteljük ez urak meggyőződését, sőt nem titkoljuk, hogy némely aggodalmaikat, a budapest-zimonyi vasút terheire nézve mi is osztjuk, de mikor az osztrák vasút mono­póliuma és ez áldozat között kelle választa­nunk, aligha lehete haboznunk, főleg miután a nemzeti közvélemény megnyugtatását is te­kintetbe kelle vennünk, melyben a kor­­má­­­n­y elleni gyanút, a tekintetben, hogy az osztrák vasútnak fel akarja áldozni a zrno­­nyi vasutat, még most is szítja az ellenzék; bár elismeri még a szélsőbal is, hogy a kor­mány a főkérdésben leküzdötte az állítólagos bécsi érdekből keletkező pressziót, és mégis, most újra, azt híresztelik róla, hogy a főcsata vívmányait kész lesz­­ az építésnél felál­dozni. Hisz ha kapitulálni akart az osztrák vasútnak, megtehette volna azt előbb, a­mint nem egy oldalról vetik szemére ennek elmulasz­­tását most is De ha a szélbal gyanúja csak elfo­gultság következménye, a mérsékelt ellenzék közlönyének vádaskodása épen öngyilkosság, mert saját pártjába üti a gyanú tőrét akkor, mikor az ország érdekeinek feláldozá­sát, emlegeti a budapest-zimonyi vasútnak lé­tesítési módja felett, holott pártjának vezérei e vasutat még elvben is ellenezték. De azt nem fejték ki, hogy miféle kombináczió által akarták volna azt pótolni. És e miatt van hozzájuk még egy sza­vunk. Ha meggyőződésük az, hogy a buda­pest-zimonyi vasút építése veszedelmes az országnak, akkor két nagy hibát követtek el; egyik az, hogy engedék pártjuk a­­ másik felét és közlönyeiket, hadd izgas­sanak ez irányban éveken át, hangoz­tatták vagy engedék hangoztatni a kor­mány elleni vádakat, hogy e vasutat miért nem építi, nemzeti érdek elleni bűnnek tüntetvén fel e tekintetben minden ké­sedelmet. A másik hiba pedig az, hogy el­lenkező meggyőződésüket sem ki nem fejték, sem annak propagandát csinálni nem iparkodtak. Ez az egy körülmény is mu­tatja, hogy milyen igazságtalanok akkor, mi­kor a kormány és pártja ellen támadnak, mert ezek legalább bírtak, a legnehezebb viszonyok között is, meggyőződésük bá­torságával és mindennap a nemzet ítélőszéke elé állanak tetteikért, mulasztásaikért; ezek transigálnak véleményeikben ugyan, mert e nélkül parlamentarizmus nincs; azonban ezért is készek és képesek a felelősséget elviselni, holott a mérsékelt ellenzék elemeinek egy ré­sze izgat balra, másik része vádaskodik jobb­­felől, de az ő véleményét mint p­ár­tét igen gyakran tudni sem lehet. És ha a buda­pest-zimonyi vasút ellen szavaztak fejet, míg mellette izgattak közlönyei és pártjuk egy része; ha a határőrvidéki vasút kérdésé­ben — helyes okokból — elhallgattak; bár magában foglalta ez azt a novi-i csatlako­zást, mely miatt éveken át gyanusíták vagy engedék gyanúsítani a kormányt; ha az erdélyi birtokviszonyok rende­zése kérdésében a párt jogászai egyhangúlag a birtokrendezésre legveszedelmesebb állás­pontot foglalták el, míg egy része feltétlenül támogatta a kormány javaslatát,­­ akkor engedjék meg, hogy legalább aziránt fejez­zük ki kételyünket, hogy a teendőkre nézve önmagukkal tisztában lennének és mint kor­mánypárt cselekvésre, rögtöni actióra képe­sek lennének. És engedjék meg, hogy még arra figyelmeztessük őket: az ilyen ma­gatartás hajtja az ellenzéki elemeket a szélbal zászlója alá, mert ők maguk felizgat­ják azokat és azután­­ nem tudják vezetni. — A főrendi ház ülést tart. f. hó 11-én 12 órakor — A király utazásának tegnap né­hány érdekes mozzanata volt. A tegnapi szemle után Königgrätzben az uralkodó szállóhelye előtt megha­tó jelenet folyt le. P r­o­m b­e­r lovag rokkant száza­dos, ki 1859-ben bal lábát vesztette el, sok mért­­földnyi távolságból jött Königgrätzbe, hogy az ural­kodót láthassa, de minthogy csak az utolsó órában jelentkezett, nem bocsátották kihallgatásra. Midőn az uralkodó megérkezett a palota előtt és látta az érdemjelekkel ellepett rokkant katonát, azonnal le­szállt lováról s azt mondta : »Ismerjük egymást. Óhajton valamit tőlem ?* —Szolgálatjára, felség «— volt a válasz — nincs semmi óhajom ; én felsé­gedet sok év óta nem láttam és Grottauból idesiet­tem, hogy legyen szerencsém!« »Akkor nagy utat tett, csak tudassa velem, ha van valami óhaja.« Erre az uralkodó kezet nyújtott Promhernek és a pa­lotába ment, hol fogadtatások voltak, melyekben a többi közt Formáné­knek, az előlegezési pénztár kezelő tanácsosának az uralkodó azt mondta : »Jó időket látok most jönni.« Egy paraszt felhasz­nálta a kedvező alkalmat, hogy az uralkodótól egyik fiának a katonakötelezettség alóli felmentését kérje. »Csak két fiam van — szólt a paraszt — az egyik nő, és semmit se használhat nekem , és az ifjabbik most készül a sorozás alá.« Az uralkodó nevetett s azt mondta: »Látja, nekem csak egy fiam van, az most házasodik, mégis a katonaságnál hagyom őt. Az embernek hazája irányában teljesíteni kell kö­telességeit.«­­ A horvát t­a­r­t­om­ány­gy­űl­é­si képviselőkhöz az »Obzor« egy »A tartomány­­gyűlésé a szó« feliratú czikkben a következő figyel­meztetést intézi: »Ismeretes, hogy a regnikoláris küldöttség te­vékenysége nem folyt le simán és gyorsan. Volt oly pillanat is, melyben azt hittük, hogy transakczióit nem fogja úgy véghez vinni, mint a­hogy várták. Ennek oka abban rejlett, hogy mindkét regni­koláris küldöttség erélyesen megőrzötte illető orszá­gaik érdekeit. Végül egy kompromisszumhoz jutot­tak, melynek tartalmát alább teljesen közöljük., A luia bV­aikVUJ &J­uico C3 C%­LiUI Yttl IltiIUZt/1 16iwQata lesz azt tárgyilagosan megítélni. Bármit mondjanak is, a küldöttség erélyes és hazafias tevékenységet fejtett ki, a kompromisszum elfogadása vagy elvetése most a tartománygyűléstől fog függni,, de akkor a tartománygyűlést éri a felelős­ség és nem a küldöttséget, mely elérte a lehetőt. Tud­juk, hogy voltak Horvátországban oly emberek is, kik már régen, mielőtt még tudni lehetett, hogyan fog a pénzügyi kiegyezés sikerülni, azt mondták, hogy a regnikoláris küldöttség elárulta Horvátországot. A regnikoláris küldöttség nagyon ártana méltóságának ha ez embereknek válaszolni akarna. A meggondolt horvátok a küldöttség tevé­kenységét más szemmel fogják nézni. Vannak ma­gyar lapok is, melyek Tiszát azzal vádolják, hogy a magyar érdekeket feláldozt­a Horvátországnak, mint ezt Ausztriával szemben is megtette. De ezek a la­pok minden tekintetben Tisza ellenei és beszédeikre nem lehet sokat adni, ellenben annál fontosabb ma­gának a miniszterelnöknek vallomása, hogy Magyar­­ország e pénzügyi kiegyezés által nagy áldozatot ho­zott, hogy a barátságot Horvátországgal fentartsa. Minden higgadt ember — s így azt hisszük a horvát tartománygyűlés is — fontolóra fogja venni, lehet­séges volt-e a regnikoláris küldöttségnek többet érni el amaz országgal szemben, melynek már úgyis meg­győződése, hogy áldozatokat hozott — és melynek helyzete sokkal kedvezőbb mint a mienk. Azt is tud­juk, hogy a törvényjavaslat felett vita fog kelet­kezni , a tartománygyűlésnek szabad keze van, szí­veskedjék tehát azt elfogadni, vagy elvetni.« görög-török bécsi levelezője — Monarchiánk és a határkérdés. A »Daily Tel.« egyebek közt a következőket írja: »Ausztria-Magyarországnak éppn semmi érde­ke sincs abban, hogy ellenezze Görögország kiter­jeszkedését. Ellenkezőleg, politikai és nemzetgazda­sági érdekei kívánatossá teszik, hogy az adriai littoralén oly ártalmatlan és szorgalmas szomszédai legyenek, mint a minek a görögök. Haymerle báró, ki előbb Athénben követ volt, a helyzetet saját tapasztalatából ismeri s ez megkönnyíti ítéletének függetlenségét.« — A hazánkra s a monarchiára oly rendkívüli fontosságú szerb vasúttal a csat­lakozás immár biztosítva van. Andrássy grófnak mindig a legnagyobb érdeme leene, hogy a berlini szerződésben gondoskodott arról a világvonalról mely Magyarországot és annak fővárosát direkt és gyors összeköttetésbe hozza a Kelettel. Haymerle bárónak hasonló érdemül tudandja be a diplomácia s a kulturtörténelem, hogy Szerbiával folytatott eré­lyes, kitartásban nem szűnő és küzdelmes tárgyalá­sok után végre lehetővé tette azt, hogy a berlini szer­ződés rendelkezései megvalósuljanak. A magyar kor­mány is megtette a magáét ez érdemben Minden szépen indul, minden meg volna tehát, de mégis mi történik, midőn eme világvonal kiépíté­séről van szó, melynek fontosságáról és nagy jelentő­ségéről kár egy szót is vesztegetni ? Azt hinné az ember, hogy most már a m­o­n­­archiában levő pénzerők szörnyű versenyt fejte­nek ki, hogy kezükbe vegyék a vasút kiépítését. Pe­dig dehogy. Belgrádban csak úgy hemzseg az orosz, franczia és angol vállalkozó a szerb vasút kiépítésé­nek megnyerése végett, de a monarchia területéről való vállalkozóról, hogy hasonlóban törné a fejét, még eddig egy szót sem hallottunk. Valóban csodá­latos indolentia! Úgy látszik majd csak akkor fog­nak észre térni az illetők, mikor a külföldi vállalko­zók mindent elkaparitottak az orruk elől. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsolyi elnök megnyit­ván, első­sorban fölvétetett és H­egedüs Sándor előadó és Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter indokolásaik után úgy átalánosságban, mint részle­teiben elfogadtatott a czukoradóról szóló tvja­­vaslat. Ezután György Endre kérdésére kijelenti S­z­a­p­á­r­y gr. pénzügyminiszter, hogy a petróleum­­adóról szóló­­javaslat a jövő 1881 év elején életbe fog lépni, miután az osztrák törvényhozás azt az őszi ülésszak alatt elintézendi. Tisza Kálmán miniszterelnök három inter­­pelláczióra adandó válaszának tartalmát adja elő, név szerint Hermann Ottónak a petroleum általi sze­rencsétlenségekre ; — Helfy Ignácznak a temesvári Schermán-féle hagyatékra; — és Gyurgyik Gyulának a magyar napi sajtó termékeinek Bécsben való eláru­­sitására vonatkozó interpellácziókra. Az értekezlet a válaszokat tudomásul vette. Végül Vizsolyi Gusztáv elnök a jelen érte­kezlet alkalmából, mely a folyó ülésszaknak valószi­­nüleg utolsó értekezlete lévén, meleg szavakban szí­vélyes búcsút vesz a pártnak úgy jelen, mint távolle­vő tagjaitól, és a kormánytagjaitól. Ezzel az értekezlet éljenzéssel eloszlott. — Az országgyűlési egyesült el­lenzék mai értekezletén tárgyalás alá vétetvén a czukoradó törvény módosítására vonatkozó tör­vényjavaslat, azt a párt még átalánosságban sem fo­gadta el. Szombat d. u. 6 órára egy újabb értekezlet tartása határoztatott el. — A magyar beruházási kölcsön összes értékeit a magyar általános hitelbank ma 11.631,778 frt 20 kv. összeg lefizetése mellett átvette. Az annak idejében letéteményezett óvadék egy­idejűleg visszafizettetett. A papírok ősz előtt nem ke­rülnek a pénzpiaczra. (»B. C.«) — A magyar vasúti bankrészvény­­társaság a magyar-franczia biztosító részvénytár­saság városháztéri helyiségeiben, Lónyay Meny­hért gróf elnöklete alatt, ma délután 3 órakor megalakult. E bank alapítói egyrészről a S­o­­cieté de l'Union Generale (Bontoux és a magyar földhitelrészvénytársaság), másfelől a­z­i­­­z­berlini bankc­ég és a de la H­a­u­­­t F. brüsszeli ház vannak szövetkezve. A részvénytársaság alaptőkéje 20 millió frankra rúg, mely összegből — a­mint ez a mai alakuló gyűl­és folyamában konstatuáltatott — tíz millió frank már be is fizettetett. Az ülés folyamában megválasz­tatott tizenöt igazgatósági tag is, még­pedig a követ­­ezőleg: gr. B­á­n­f­f­y Béla orsz. képviselő, dr. Ifloch, György Endre országgyűlési képviselő, Ivánka Imre az északkeleti vasút vezérigazgatója, J­á­n­i­c­s Kálmán nagykereskedő, gróf Lónyay­­o­enyhért, vicomte de Maistre a kassa-oder­­bergi vasút vezérigazgatója, Szőgyényi Imre a szabolcsi Tisza-szabályozási társaság igazgatója, T­o­l­n­a­y Lajos magyar államvasúti vezérigazgató, Utf­m­a­n­n M. G. nagykereskedő, Bontoux Jenő és vicomte d’H­a­r­c­o­u­r­t Párisból, de la H­a­u 11 E. Brüsszelből, Sulzbach Mór a Majna melletti frankfurti »Sulzbach testvérek« czég tagja és végre Landau Hugó e berlini Landau Jakab czégtől. A felügyelő tanács tagj­aivá megvá­lasztattak : G­a­s­z­n­e­r Béla kir. közjegyző, gróf P­e­­jacsevich N. János, dr. S­t­r­o­i­n­y Sándor ügy­véd és S­t­r­e­b­­­e Károly felügyelő. Az igazgatóság végül gróf Lónyay Menyhértet megválasztó e­l­­nökké s gróf B­á­n­f­f­y Bélát valamint Bon­toux Jenőt a­l­e­l­n­ö­k­ö­k­k­é. (B. C.) Elnök jelölés Északamerikában. Az északamerikai köztársasági párttagok Chi­cagóban tartott elnökkijelölési tanácskozásáról a kö­vetkező sürgönyöket közli a »D. T.« : C h i c a g f, jun. 5. A tanácskozás reg. 2 óráig tartott. Grantnak 206 szavazata volt, a többi jelöltek­nek összesen 449, a kijelölésre szükséges szavazatok száma 379. Az ülés oly zajosan folyt, hogy közbe­­közbe egy-egy fél óráig be kellett szüntetni utczai tüntetések miatt az eljárást. Blaine szenátor látszott a legnépszerűbbnek s úgy látszott, hogy neki van legnagyobb kilátása, hogy jelölt lesz. A credentionálisok vizsgálása vette igény­be jun. 5-én az egész napot. Chicago, jun. 6. A conventió befejezte elő­zetes munkálatát, jelöltekül Grant, Blaine, Sherman, Edmunds, Wasehburne és Windom neve lettek föl­vetve. Ennek következtében a conventió hétfőre elna­poltatok a nélkül, hogy szavazás közben a jelöltségre szükséges szám kijött volna. C,b i c a g o, jun. 7. Az első hallott az elnökre ma volt. A beadott szavazatok 756-ot tettek. Grant 304-et kapott, Blaine 284-et, Sherman 93-at, Edmunds 34-et, Windom 10, és Wasburne 30-at, volt egy üres lap is. Nyomban utána második szavazás ren­deltetett el, mely azonban lényeges változást nem tüntetett fel. Délig öt szavazás volt, mind ugyan­ilyen eredményt mutatott, kivévén, hogy Garfield és Harrison is kaptak egy-egy szavazatot. Dél­után 2 óráig a főbb jelöltek szavazatainak száma 7- ik szavazásnál még változatlan volt. Fél négyig 15 szavazás volt, a­mikor is Grant szavazatai 309-re szaporodtak, mig a Bl­a­i­n­e szavazatai 281-re száll­tak le. Egyebekben változás nem történt. 5 órakor a 18-ik szavazás a következő változást mutatta: Grant­­nak volt 305, Blainenak 283, Shermannak 91­, Ed­­mundnak 31, Wasburnenak 35, Windomnak 10 sza­vazata s ekkor 7 óráig elszéledtek a választók. Itt megszűnik a tudósítás s az egyenesen hozzánk jött sürgöny szerint, mint esti lapunkban is közöltük, azt mutatja, hogy a Blaine és Sherman párt egyesi­­ték szavazataikat Garfield javára, ki előbb csak egy szavazatot kapott. Garfield a jelöltséget elfogadta s igy ő a köztársasági párt jelöltje. Az elnökjelöltről a következő életrajzi adatok­i­kat közölhetjük : James A. Garfield született­­ Ohióban 1831-ben. Atyjának halála korán arra kény­­szerítette őt, hogy maga keresse kenyerét; néhány évig anyjának egy kis farmján dolgozott; később, midőn hallotta, hogy az Ohio-csatorna­ hajók jobban fizetnek, lótrányos lett, minthogy e hajók he­­lyenkint lovak által huzatnak. Nemsokára kormá­nyossá lett, de heves lappangó láza megakadályozta, hogy matróznak szegődjék. Csak felüdülése után határozta el, hogy magának nevelést szerez. A kö­vetkező években mint ács éjjel-nappal dolgozott. Té­len át eljárt a falusi iskolába, hol végre annyi isme­retet gyűjtött, hogy kollégiumba is járhatott s ké­sőbb tudori czimet nyert. ■­ Ezután ama vallásfelekezethez csatlakozott, melyet Campbell Sándor alapított és a latin és görög nyelv tanára lett annak Ohióban levő kollé­giumában. A polgárháború kitörésekor a 42 Ohió önkén­tes gyalogezred ezredese lett és mint ilyen s mint dandárnok 1863. januáriusáig szolgált, midőn a Cumberland folyó melletti vezérkari hadsereg fő­nöke lett vezérőrnagyi ranggal. Vitézségéért a Chic­­kamuga melletti ütközet alatt 1862-ben, még a tá­borban a kongresszusba választatott be s azóta foly­vást ismét meghivatott. Garfield kétszer volt a kongresszus elnök­jelöltje. 1880. januárban Thurmann utódjakép Ohio szenátorává választatott. A semleges »Herald« így ír Garfield jelöltségéről: »Először is szerencsét kell kívánnunk a köztársasági pártnak, hogy nagy veszélytől mene­kült meg. Ha Grant-ot kiáltják ki, a köztársasági párt halálos órája ütött volna. De ha a valóban kikiál­­tottat veszszük szemügyre, nem tudjuk, gratulál­junk-e a köztársaságiaknak, vagy részvétünket fejez­­zük-e ki nekik. Garfield a köztársasági párt igen tiszteletre méltó és kedvelt embere, de csak azért lett kikiáltva, mert a párt tényleges jelentékeny em­berei belátták, hogy nincsenek kilátásaik.« A»Newyork T­imes« ezt írja: »Az egész unió republikánusai biztosnak érzik ügyüket Garfield kezei közt. Pénzügyi kérdésekben következetes volt és erélyesen ellenállt az érték megváltoztatása min­den kisérletének.« A »Tribüne«, Blaine híve ezt mondja: »A legérettebb ítélettel és legszívesebb lelkesedéssel tapsolunk a konvenczió elhatározásának.« O­rszággyűlés. A képviselőház ülése június 10-én. A napirend második tárgya volt a határőrvi­déki v­él előtti javaslat. lajdonkép négy von­alr­e szí*u&i e|jK&ibhi&y lt­tu­ Az első három vonalrész terjed először Sziszektől Sunjáig, másodszor Sunjától a határszélig, és har­madszor a határszéltől Doberlinig. Ezen vonal kiépí­tésének czélja egyrészt a határőrvidéket, másrészt a boszniai forgalmat összeköttetésbe hozni a magyar államvasutakkal. Az építés módjára nézve a három különböző rész számára három eltérő tervezet ajánl­­tatik. Az első szakasz építtetnék kizárólag a határőr­­vidéki erdőalap terhére és egyszersmind általa fe­deztetnék,­­ legalább részben, minthogy készpénzzel rendelkezik. A­mennyiben pedig nem fedezhetné, a magyar állam előlegezné kamat nélkül a költséget, azonban a határőrvidéki erdőalap terhére. A másik rész a Sunja határszéli szakasz szin­tén a határőrvidéki erdőalap terhére építtetnék, azon­ban a magyar állam előlegezné a költséget kamat nélkül. Végre a határszél — de berlini szakasz épít­tetnék a magyar állam által. Azonban ennek egész költsége 440 ezer frt. Egyszersmind azon feltétel van kifejezve már a törvényjavaslatban, hogy a ma­gyar államnak ezen vonalra vonatkozó tulajdonjoga is biztosíttassék. Tehát ezen vonal építések által közvetlen ter­­heltetése az államnak csak az utóbbi részből szár­mazik. Igaz ugyan, hogy bizonyos terheltetés az egyéb vonalak után, mennyiben a határőrvidéki erdő­­alap nincs azon helyzetben, hogy most a két előbbi vonalszakasznak kiépítését fedezze, azonban más­felől eléretik azon czél, hogy a régen óhajtott, illető­leg legalább is szükségesnek tartott össszeköttetés a magyar államvasut által közvetíttetik, rögtön az állam tulajdonába megy át és állami kezelés alatt marad s ennek következtében a forgalom befolyá­solása kizárólag rendelkezése alá bocsáttatik, a­mi úgy stratégiai, mint főleg politikai szempontból min­den esetre jelentőséggel bír. Van e­­javaslatnak azonban egy pontja, mely külön megemlítést érdemel: ez a sokat rettegett nevű­ csatlakozás. Ez mindig úgy volt feltüntetve a magyar közönség előtt, hogy az által­a majdan vala­mikor kiépítendő szalonicai nemzetközi vonalon a forgalom egyenesen Bécsnek vitetik Sziszeken át. Méltóztassék tekintetbe venni, hogy Bécstől Sziszeken át Kusseváczig illetőleg Szerajevóig a tá­volság 701 kilométer, Budapestről Dályán és Broó­­don át Kneseváczig, illetőleg Szerajevóig a távolság 517 kilométer, tehát a két vonal közt Budapest ja­vára a távolsági különblet 183 kilométer. Hogy ezt a távolságot, akármily tarifa, és akármily vasúti combinatió segélyével be lehessen hozni és ezáltal a magyar állam és a magyar forgalom rovására Bécs felé lehessen a forgalmat elterelni, ez absolut lehe­tetlen. Azt hiszi tehát, hogy ezen úgynevezett jövő zenéje tekintetében is meg lehet nyugtatva a ház, bár abban teljesen osztozik, a­mit Thaly e tekintet­ben mondott, hogy ezt a vonalat nemzetközi vonallá tenni roppant nagy költséggel és óriási kiadásokkal járván, az érdekeltek azzal nem fognak sietni. Ezek előrebocsátása után előadja, hogy úgy a közlekedési mint a pénzügyi bizottság szükségesnek tartotta, hogy e­­javaslat azon categorikus nyilatkoza­ta, miszerint ezen vonal 1882. okt. 1-éig kiépíttessék, elhagyassák és egyszerűen a kormány annak építési módjára nézve felhatalmaztassék, még­pedig a broodi összeköttetéssel kapcsolatban. Ennek magyarázata igen egyszerű, t. i. czélja az, hogy ha mi akarjuk azt, hogy a királyváros fiumei és általában magyar állami vonalaknak biztosittassék az összes határőrvidéki forgalom, akkor szükséges hogy a sziszek-károlyvá­­rosi rész akkor építtessék ki, mikor a broodi összeköt­tetés biztosittatik, mert az által válik táp­pályájává a magyar vonalaknak, és ez által éretik el a magyar forgalom eminens érdeke. Ennek következtében szük­ségesnek tartották először összeköttetésbe hozni a két vonalat, másodszor szükségesnek tartották, hogy ne vezessék, pénzügyi szempontból, t. i. hat millió nyolcz­­százezer frtnyi költségről van szó, a sziszek-károlyvá­­rosi vonalra nézve, most pedig pénzügyi helyzetünk, különösen a sok vasúti combinatio egyátalában nem engedi meg, hogy a jelen és a következő év terhére vetessék fel ezen vonal; tehát úgy a forgalmi, politi­kai, mint a pénzügyi szempont bízta a két bizottságot arra, hogy a törvényjavaslatnak egy fontos pontját ily módon módosítsa. Azért abban a szövegezésben, a­melyben a két bizottság a törvényjavaslatot elfo­gadta, ajánlja a háznak a törvényjavaslatot elfoga­dás végett. (Helyeslés jobb felől.) Csernátony Lajos: T. ház. Kétségtelen, hogy a sunja-bródi vonal kiépítése után sokkal fon­tosabbá válik, mint a­milyen fontos most a sziszek­­károlyvárosi vonal, de én mindamellett nem látom át, hogy oly dolog, mely idővel még fontosabbá vál­­hatik, fontosságánál fogva ne határoztassék el most, hanem elodáztassék azért, mert később még fonto­sabbá válik. Azért én igen sajnálom, hogy a két bi­zottság azon megállapodásra, illetőleg határozatra jutott, a­mely a ház elé terjesztetett és azt valóban nem tulajdoníthatom egyébnek, mint annak, hogy az ülésszak vége felé, mikor több vasúti javaslat állott a bizottságok előtt, azok a milliók utoljára is kápráz­tatták a bizottságokat, és azért azt mondták, hogy ennyi milliót megszavazunk, de itt van még egy kis vasút, ezt elodázzuk. Azt hiszem, ez az egész oka annak, hogy e vonal kiépítése elodáztatott, mert kü­lönben nem volna értelme annak, a­mi a bizott­ságnak egy előbbi számú, de most utóbbi tárgyalásra hagyott jelentésének kezdetén áll: »A helyes magyar forgalmi politika egyik régi követelménye az, hogy Fiume felszabadíttassék a déli vasút paralysalő uralma alól, és hogy azt minél termékenyebb for­galmi összeköttetésbe hozzuk az ország különböző részeivel.­ Ez tökéletesen helyes, ez a czél, de ezzel a czéllal egyátalán nincs összhangzásban azon javaslat, hogy ez a sziszek-károlyvárosi vonalrész építése elodáztassék, mert Sziszek nem csak a fiumei és ma­gyarországi forgalmi politikára nézve, de Fiume fej­lődésére is igen fontos, pedig Fiume fejlődése Ma­gyarországnak fontos érdekét képezi, különben nem áldozott volna rá annyit. Nem csak e vonal kiépítése esetében válik Sziszek fontossá, mert fontos az most is, gabona, de főleg fakereskedési tekintetben. Min­denki tudja, hogy régebben, mielőtt egészen a déli vasút­társulat kezébe került e vonal által a fakeres­kedés, a fakereskedés Sziszekből Fiuménak ment, és ez képezte Fiuménak legéletrevalóbb kereskedését. Azon házak még most is meg vannak Fiuméban, a­melyek a kereskedésben főtényezők voltak, a­melyek azóta csak tengenek ugyan, de mégis élnek, úgy a jobb felök,a­mikor e Kejfetsn­eueo­­a­rcia által Fiume is emelkedni fog. Midőn a törvényjavaslat benyújtatott, egész Fiume a legnagyobb örömmel fogadta az előterjesz­tést, mert épen abban látta kereskedelme felvirágzá­sának biztosítását, és épen az, bár nem esik el, mert eleinte az a tévedés volt, hogy elesik, de elodáztatott. Én azonban te­hát, ezen elodázás hasznát nem látom, és úgy tűnik fel előttem a dolog, mintha valaki egy házat épít minden kényelemmel ellátva, arra százez­reket, milliókat áldoz, és azután a lépcsőre vagy egy kis hídra nézve, mely odavezet, azt mondja, hogy ez­zel még várhatunk, belekerül egy pár ezer forintba, hagyjuk későbbre. Én ezt nem értem, nem is érinte­ném, ha nem volna veszélyesebb, mint a­milyennek látszik. Kérem a t. kormányt, méltóztassék nyilat­kozni, miképen értelmezi a pénzügyi bizottság jelen­tésének azon felhívását, mely szerint a §-ban az áll: »a Sziszeken túl Károly városig vezetendő vasút ter­vét és költségvetését készítse el, mely vasút a sunja­­bródi vonallal egyidejűleg építtessék ki.« Mikorra gondolja a kormány azt elkészíthetőnek és mikorra gondolja az erre vonatkozó javaslatot benyújtha­tnak. Végül még csak egy kérést vagyok bátor in­tézni a kormányhoz és illetőleg magához a t. házhoz. (Halljuk!) Ezelőtt néhány hónappal olvastuk, hogy az osztrák reichsrath egy parlamentáris vonaton ment el Triestbe, hogy ott megtekintsen mindent, a­mi Triest emelésére történt és történhetik; az osztrák reichsrath mindkét házának igen számos tagja el­ment, meg is néztek mindent pontosan és részletesen és ez­által bebizonyították azt, hogy személyesen akarnak meggyőződni arról, hogy mi történt Triest­­nél, és hogy Triest megérdemli az osztrákok érdek­lődését minden tekintetben. Ezzel szemben én igen kérem a kormány tagjait egyenként és együttesen, de kérem a t. házat is, méltóztassanak már egyszer nem csak milliókat megszavazni, hanem el is menni, hogy lássák Fiumét, hogy az Magyarországra nézve csak­ugyan fontos érdeket képez, és hogy e milliók nem a vízbe dobattak, hanem ott nagy dolgok jöttek létre e milliók folytán. Egy kis hidra, egy kis lépcsőre ne sajnálják aztán a még hátralevő költségeket megsza­vazni, mert ezen kis híd, ezen kis lépcső épen arra szükséges, hogy Fiume hozzá­juthasson ama felhal­mozott kincsekhez, melyekre szüksége van, hogy ke­reskedelme fejlődhessék. Kérem a t. kormányt, méltóztassék nekem ez ügyben felvilágosítást adni. Különben a törvényja­vaslatot átalánosságban elfogadom. Mocsáry Lajos abban a véleményben van, hogy a vasút elfogadása által a képviselőház nem­csak közjogi, de egyszersmind pénzügyi bonyodalmak terére is jut s ezért kijelenti, hogy ellene fog a javaslatnak szavazni. Ivánka Imre válaszol Csernátony beszédé­nek azon pontjára, melyben annak az kifejezést, hogy meg nem foghatja, miként ejthette el a bizottság a sziszek-károlyvárosi vonal jelenlegi kiépítését. Az elhalasztásnak maga lévén indítványozója, elmondja mi indította erre. Jelenleg ott még nincs más forga­lom, mint az, a­mely Sziszekről jó. Miután az egyide­jűleg beterjesztett azon törvényjavaslat, a­mely a zágráb-károlyvárosi vasútrészek megvételéről szól, azt is tartalmazza, hogy a magyar államvasútnak biztosíttassék a forgalom a sziszek-zágrábi vonalon. S itt épen úgy közlekednek a magyar állam­vasút vonatai, mint a déli vaspályának vonatai, a sziszek­­doberlini vonal pedig a magyar állam által egészíttetik ki, a mai a magyar vasút igazgatóságának kezében van, a forgalom kulcsa mindkét irányban. Már most a távolság Sziszekről Zágrábon

Next