A Hon, 1881. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1881-04-22 / 111. szám

111. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szombat, április 23.­­­’Mtwsösísssín­?*. Szerkestetési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemén­y a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK (zintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kia­dó-h­ivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület föld­szint. Előfizetési dtíj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................. . . . , 2 i­t 8 hónapra 6 » ■ 6 hónapra ........... 13» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint....................................1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megy kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, április 22. A czár és a nihilisták. Hova fognak vezetni a jelen orosz társa­dalmi állapotok ? Gyakran felvetik e kérdést. De határo­­rozott választ senki nem tud adni reá. Egy érdekes röpirat jelent meg most Párisban M. G. Molináritól »Oroszország és a nihilizmus« czim alatt, mely szintén e kérdéssel foglalko­zik s csak arra a következtetésre lyukad ki, hogy »bárminő reformkísérleteket tegyen is Oroszország a régi rendszer helyébe békés utón újat állítani, ez neki nem fog jobban si­kerülni, mint Francziaországnak, s az a for­radalom, mely nyugaton a tizennyolczadik század közepén kezdetét vette, körforgását be fogja fejezni északon a tizenkilenczedik év­század vége felé.« Csak homályos sejtelem tehát e válasz: orosz forradalomra. Hogy mit jelent egy nyolc­van millió lakossággal bíró óriási birodalom nagy forra­dalma, azt a legmerészebb képzelet sem fog­hatja fel. Ki tudta volna előre elképzelni a franczia nagy forradalom minden véres tet­teit, erőszakoskodásait ? Pedig a franczia mint nemzet műveltebb volt már a múlt század végén, mint ma. Borzadálylyal fordulunk el az 1789-iki forradalom rémes tetteitől, s nem hihetjük, hogy humánus kedély a forradalomnak na­gyobb szabású orosz stílusban való ismétlő­dését most egy század múlva kívánhatná. A világ első lapjai telve vannak Oroszország­nak szánt jó tanácsokkal, hogy ez országot a forradalomtól visszatartsák. Mert hogy Orosz­ország ma a forradalomhoz vezető úton ha­lad, erre nézve mindenki egyetért, a­ki elfo­gulatlan szemlélője az oroszországi állapo­toknak. Sőt sokan már azt állítják, hogy Oroszország tényleg bele­sodortatott a forra­dalmi korszakba, s a czár ellen elkövetett merényletek előjelei annak, hogy minő lefo­lyást veend e forradalom, ha teljes erővel ki­törésre fog jutni. A czárgyilkossági per számos oly ada­tot hozott nyilvánosságra, a­melyekből csak­ugyan azt kell következtetni, hogy a nihilis­ták már valóságos hatalommá nőtték ki ma­gukat. S az a három proklamác­ió, a­melyet a czár meggyilkolása óta a végrehajtó bizott­ság kibocsátott, oly hangon van tartva, mint a minő hangon egyik hatalom szokott a má­sikhoz szólni. Az első proklamáczióban a bizottság mentegetni kivánja magát Európa előtt, hogy oly erőszakos eszközöket kénytelen alkalmaz­ni, mint a minő a­­zárra kimondott halálos ítélet végrehajtása. A második proklamáczió­ban békét s fegyverletételt ajánl az uj czár­­nak, ha »átalános szavazásra alapított parla­mentarizmust ad országának, mely a politikai és társadalmi élet fennálló formáit revideálni leend hivatva« , ellenkező esetben háborút üzen a hatalom birtokosainak, előre is sajná­latát fejezvén ki a pusztító és véres következ­ményekért. A harmadik proklamáczió auten­tikus szövege még nem ismeretes előttünk, mert az a kivonat, a­melyet abból német la­pok hoztak, mint egyes angol idézetekből lát­juk, telve volt a fogalmak összetévesztésével, s másfelől távirataink csak azt jelenték, hogy a végrehajtó bizottság tudtul adja, hogy bosz­­szút fog állni a nagypénteki akasztásokért s a kilátásba helyezett megtorlási politikát fogja követni. A nihilisták és a czár közt a hadüzenet megtörtént. A czár azzal fejezte ki h­ajthat­­lanságát a nihilisták követeléseivel szemben, hogy nem adott kegyelmet az elítélt nihilis­táknak, sőt erélyesebben üldözted őket mint valaha; a nihilisták egyelőre csak fenyege­­tődzésre szorítkoztak, de a múltakból tudhat­juk, hogy e fenyegetődzést a végrehajtó tett szokta követni. A czár érzi, hogy a nihilizmus egy oly szörnyeteg, a­melyet letiporni nincs elegendő ereje. Az összes európai nagyhatalmaktól kér hát segítséget, s most nemzetközi kon­gresszust hív össze, hogy ez tegyen intézke­déseket ellenségei megsemmisítésére. Hiú kísérlet! Oroszországban meghason­lásban van a társadalom hivatalos és nem hi­vatalos része egymással. S e meghasonlás egész gyűlölete a czár személye ellen fordul. A hivatalos hatalommal való visszaélés sehol a világon nem oly nagy mint a czár birodal­mában , s az a nevezetes , hogy a­hol csak va­lamely igazságtalanságot vagy kegyetlensé­get magas állású vagy alárendelt hivatalnok elkövet, ez mind a czár nevében történik. A czár nevében exequálják el a szegény ember barmát akár adóba, akár uzsorás számára kell fizetést teljesíteni; a czár nevében garáz­dálkodik a rendőr; a czár nevében hajtják végre a rossz törvényeket; a czár nevében viszik el katonának s mint Plevnához a biz­tos halál torkába, a család egyedüli támaszát. A mi hibát, vétket és bűnt az a több millió főre menő hivatalnok, rendőr, adószedő, ka­tona s bár­mi néven nevezendő hatósági sze­mély az óriási birodalom minden részében elkövet, azt mind a czár nevével takargatják. Elképzelhető tehát, hogy mily töménte­len anyaga az elégedetlenségnek halmozódik ekkér fel, s hogy a czár elleni gyűlölet mily magas fokra hághatott. Alkotmányos állam­ban mindenki jól tudja, hogy a törvényt az országgyűlés hozza, s ha az rossz, ezért az­­uralkodót nem kell hibáztatni. De az auto­krata uralkodó elleni keserűséget és gyűlöle­tet még növeli az, hogy erről szólni sem sza­bad , mert a czár személye szent, s a­ki arról csak egy rossz szót mer ejteni, kegyetlenül I tán halálával bűnhődik. Ily társadalmi állapotok mellett könnyű feladat a nihilistáknak minden körben nagy­számú projel­tákat nyerni. S jellemző a nihi­listák küzdelmében az is, hogy ellenségüket ők is az autokrata személyében látják, és ez egy emberrel szemben minden körülmény között elég hatalmasnak érezhetik magukat arra, hogy kitűzött czéljukat elérhessék.­­­­ Ebből is magyarázható ki az, hogy utóbbi proklamácziójukban oly hangon beszélnek, mintha a czárral egyenlő hatalmasoknak éreznék magukat , ámbár a czár 80 millió léleknek korlátlan ura s a végrehajtó bizott­ság tagjai meglehet hontalan proletárok . . . Önkénytelenül előtérbe lép most a kér­dés, jó szolgálatot tesznek-e a nihilisták Oroszországnak, midőn rá akarnak paran­csolni a czárra, hogy adjon népének alkot­mányt. Ha a merénylet közbe nem jő, már II. Sándor czár életbe léptette volna a terve­zett állami reformot. Melikov azt mindjárt a czár halála után ki akarta hihetni. S a »P. Lt.« egy tudósításából azt látjuk, hogy tarta­tott is egy minisztertanács, a­melyen III. Sándor czár összes minisztereit fölszólitá, hogy nyilatkozzanak a reformról. A tanács 5 tagja ellenezte a reformot, de a többség, 9 tag Lorisz­ Melikov­val élükön pártolta azt s erre a czár is a többség nézetéhez járult. Az­óta három hét eltelt már , de a reformmun­kálat még sem lett kihirdetve. Úgy látszik tehát, hogy a nihilisták fenyegetésükkel épen az ellenkező hatást érték el, s meg lehet, hogy azóta a czár a minisztertanács kisebb­ségének nézetéhez pártolt át. Vagy legalább is szándékosan elhalasztja a reformot, ne­hogy azt lehessen róla elhitetni, hogy a re­formot a nihilisták csikarták ki tőle. A helyzet mindenesetre válságos, a leg­nagyobb mértékben. A nihilisták könnyen újabb merényletekre vetemedhetnek s akkor a reakc­iót még jobban provokálhatják törek­véseik ellen, mely esetben Oroszország teljesen belesodortatik a forradalmi áramlatba. És akkor majd elmondhatja az orosz társadalom Saint-Simonnal: A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Hány per­czig állja ki a víz alatt. (44. Folytatás.) Ha ezt a maniacus tekintetet láthatta volna akkor egy tükörből, maga is elhitte volna, hogy iga­zat mondott. Atalanta szemei észrevették e holdkóros vi­gyorgást s nagyot villantak rá, odatette a kezét férje vállára s azt suga fülébe: — Jó angyala mondta önnek ezt az eszmét! S azzal karját Kornél karja alá fűzve, bizalma­san suttogva jártatta őt magával végig a szobáján. — Ez az ön egyedüli menekülési módja, Kor­nél. Ennek az eszmének a fonalán kimenekülhet ön a veszélyek labyrint­jából, a­mibe bele­tévedt. Ez el­vezeti önt ahhoz a kijárathoz, a­hol önre olyan biztos menedék vár, a­mely előtt minden világi ha­talom megszűnik. Kornél még nem találta ki, hogy miről van szó. — Hogyan ? Kolostorba menjek ? — Nem. Nem. Arról nincs szó. Nem kell önnek szerzetessé lenni. Csupán egy kis időre félrevonulni csendes contemplativ magányba, a­hol kedélye fel fog üdülni, a­hol önt semmi gond, semmi rossz akarat nem háborgathatja. Kornélnak kezdett a szeme felnyílni. — Döblingbe akartok küldeni, kedvesem ? E szónál ideges rángatózás fintorgatta el arcz­­vonásait. Atalanta olyan figyelemmel nézte azt a galva­nizált arczjátékot, mint egy kórházi orvos, a­ki gyógy­szere hatását észlelgeti. — Küldeni senki sem akar oda, kedves Kornél. Légy e felől nyugodt. Hanem ha magad, saj­át ki­­vonatodra akarnál az üldöző hatalom keze alól oda menekülni. — A bolondok házába? — Nem bolondok háza az. Az elnevezés hibás. Egy körülvett paradicsom ebben a siralom völgyében. A minek kapuján minden világi rossz kívül marad, benn csak szeretet és nyugalom honol. A kedélyek gyógyhelye. — De köszönöm, oda nem megyek! Csak még­is bolondok azok mind, a­kik odabenn vannak. — Nagyon tévedsz. Hát nem emlékezel már rá, hogy ennek az országnak egy igen nagy államfér­­fia, a­kit a nemzet a »legnagyobb magyar« névvel tisztelt meg, szintén ezt a helyet választá menedé­kül ? Egy szellemóriás volt! És még­sem rettegett lángeszével oda vonulni félre, a­hol a világ befolyása megszűnik. Úgy megszerette ezt az önkereste szige­tet, hogy tizenkét évig el nem hagyta azt. Nem vál­totta fel, csak egy jobb világgal. Ugyanazokat a szo­bákat foglalhatod el, a­mikben a legnagyobb magyar lakott, s a milyen kegyelettel körülvette őt az egész nemzet, ebben a sérthetlen menedékében, olyannal fog emlékezni rólad is, s nemzeti ügye martyijának fog nevezni; pedig tulajdonképen semmiféle martyr­­ságot nem szenvedsz ottan. Mert mindannyiunk kö­zött, a­kik családodat alkotják, egyedül neked fog ott kijutni kényelem, nyugalom; egyedül tégedet nem háborgat­ottan semmi gond, még a pénznyomo­­rúság sem. — Tudom. Tudom. Elmondta azt nekem egy­szer Koczur. Az apám, a­ki maga is meglehetős ex­­centricus ember volt, a végrendeletében csinált ilyen furcsaságot. Negyvenezer forint készpénzt tett le hit­­bizományul a bécsi takarékpénztárnál, hogy az ott kamatozzon mindaddig, míg egyszer vagy a fia, vagy valamelyik unokája olyan állapotba nem jut, hogy önként maga a bolondok házába kívánkozik, akkor kapja meg ezt az összeget a döblingi lunatic­asul s ezért tartsa el az ő családja sarjadékát holtig, rang­jához illő módon. Ez igen szép gondoskodás volt az apámuramtól s én örök hálára érzem magamat lekö­telezve érte, hanem én azért oda be nem megyek, — mert ott én igazán megbolondulok. — Hiszen nem fogsz ott maradni. Csak félre huzódol oda, a­mig a vihar elvonul fejünk fölül. Csak nem tart örökké ez a mostani kormány! Lesz ismét szabad világ Magyarországon s akkor neked is sza­bad lesz előjönnöd. — De, kérlek, addig én olyan tökéletes bolond leszek oda benn, a­milyen csak valaha papiroskoronát hordott. Én, ott, egyedül, csupa idegen pofák között,­­ háromszáz igazi bolonddal együtt. Egy hét múlva megtánczolnak. Hisz attól az egy gondolattól meg­őrülök, hogy én, ha nyár, ha tél, soha egy asszonyi arczot ne lássak. Atalanta elmosolyodott. — S hátha én is veled megyek oda ? Ha meg­osztom veled csendes magányodat ? Hűséges ápolód leszek. El nem hagylak, a­míg csak ki nem hozhatlak magammal együtt a világba. Kétségbeesnél-e, ha ve­lem kellene egyedül bezárva lenned ? Opatovszky Kornél úgy érezte, hogy ez az ész­vesztő mosoly most mindjárt le fogja venni a lábáról. Nincs nagyobb veszedelem, mint mikor az embernek a saját felesége ily csábító mosolylyal tekint a sze­mébe. Akármi asszonyi bűbáj és varázslat ellen lehet ellenbuvszert használni , de mivel védje meg magát a halandó, saját neje csábító hízelgései ellen ? S Ata­lanta még most is igen szép volt. Kivált ezek a tűz­­okádó szemek! Még kaczagni is tudott. — Nos? hát?,Nem voltunk mi már egymás bolondjai valaha ? És aztán, hogy egybehangozzék velünk, nem csináltuk-e bolondok házává a házunkat, a­hol minden embernek olyan őrültnek kellett lenni, a­milyenek mi voltunk ? Ez az emlék még egy kissé fölmelegítette Kornél vérét. Az őrjöngés mézes hetei! Nagyon ingadozott. — De hát csakugyan képes volnál te elhagyni az egész világot az én kedvemért, s bezárkózni velem egy körülfalazott házba, a­honnan senkit sem eresz­tenek ki ? kérdezé a feleségétől. Most aztán a nő arcza elkomorult, bánatos bo­rúlátót vett föl. — Hát van én nekem valami örömöm ebben a­­ nagy világban ? — Van nekem még valakim te raj­tad kívül ? Ez a hang érzékeny búrokra talált a hóbortos keblében. Elkezdett könyezni. Atalanta zsebkendőjével törü­lgeté le e drága könyeket s az izzadó homlok verítékét. Azután meg is csókolta Kornél arczát. — De hát a leányoddal mi lenne akkor ? (Ez jutott Kornélnak hirtelen eszébe). Hová tennéd Czen­­czit ? Az csak nem lehet ott — Döblingben ? — Ő róla igen jól gondoskodtam. — Nevelőbe küldöd. — Ab dehogy. Hiszen tudod, hogy sehol sem tartják meg,egy hétig. Vagy hazaküldték, vagy maga eszközt­el. Ő férjhez fog menni. — Micsoda ? Hiszen még nincs tizennégy esz­tendős. — Nálunk spanyoloknál a leányok korán szok­tak férjhez menni, s jobb is nekik. Egyébiránt nem lesz az oly rögtön. Egy évig vagy másfélig egy ma­­gánnevelőnő és Diadém felügyelete alatt fog nevel­kedni, míg kifejlődik. — Hogyan van ? kérdé Kornél elámulva. Dia­dém felügyelete alatt ? Te! Diadém fog Czenczire felügyelni ? Hát csakugyan bolond vagyok már ? — Hát ebben semmi baj sincs, miután Dia­­démhez fogjuk férjhez adni. Kornél báró felfortyant. — Mit? Én? Opatovszki báró, adjam a leányo­mat Diadémnak? — Az meg finanszbáró. S az ő bárósága még valamivel régibb, mint a tied, kedvesem. — De hát a leány mit szól hozzá ? — Bele van bolondulva Diadémba. — Hiszen apja lehetne az! — Bizd ezt ő rá. Diadém jó partié. Birtokun­kat ő fogja ismét jó karba helyezni, s ha szabad keze lesz, az alatt, a mig mi ketten félrevonulva élünk atyád hitbizományának jövedelméből, ő az apátvári uradalmat egészen tisztázni fogja. Erre legjobb biz­tosíték lesz nekünk az, ha leányunkat hozzá adjuk, így minden érdeke azonosítva lesz a mienkkel, s meg­látod, hogy a­mikor ismét együtt visszajövünk ide, egy paradicsomot fogunk itt találni. Ez megmásítha­tatlan. Diadém már nyilatkozott s a leánynak tele van vele a feje. Ez már nem játszik babával. Bele­egyezésedet minél előbb írásban kell tudatnod Dia-I­démmal, hogy jogait érvényesíthesse. Kornél báró nagyon csóválta a fejét. Egy ma­­kulányi lélekereje sem volt, hogy ennek a tervnek ellene tudjon mondani. Hanem a félig meddig való beleegyezését nagyon furcsán formulázta. — Már hiszen — ha én egyszer az én igen ked­ves barátomra Diadém­urra nagyon megharagszom, — hát akkor annál nagyobb rosszat nem kívánhatok neki, mint hogy vegye el magának feleségül az én Czenczi leányomat, — s ha egyszer úgy kerül, hogy a Czenczi leányom anynyira megboszant, hogy meg­átkozzam, — hát nem mondhatnék neki egyebet mint, hogy »vigyen el a Diadém feleségül!« de ez még is csak meggondolandó ostobaság. Atalanta kedélyesen felkaczagott erre a szóra s aztán keze közé kapva Kornél fejét, összecsókolta annak az okos homlokát. — No hát eredj ! Járj most egyet! Gondold végig, a mit mondtam. Akarod-e, hogy még egyszer legyünk egymás bolondjai, a hogy valahanapján vol­tunk ? Eredj! Aztán gyere vissza. Akkor beszéljünk róla többet. Kornél elment, nagyot járt, vissza is jött, el­gondolta magában, hogy a döblingi háznak a kapu­ján, a­hogy be lehet menni, úgy ki is lehet jönni s azt mondta Atalantának, hogy »no nem bánom!« (Folytatása követkizik.) »Ha forr az érez, a rossz salak kihull,­­ tekintsenek bár vérszopók gyanánt. Csak a haza legyen nagy és szabad !. . .­ — A képviselőház április hó 25-én hétfőn d. e. 11 órakor ülést tart. — A törvénykezési rendtartás mó­dosításait c célzó­­javaslat tárgyában a budapesti ügyvédi kamara a főrendiházhoz felira­tot intézett, a­melyben kéri, hogy a képviselőház által átküldött­­javaslatot ne fogadja el. A kamara hivat­kozik az igazságügyminiszterhez e tárgyban még 1879-ben beadott felterjesztésére, a­melyben bár ki i­­ fejtette azon nézetét, hogy igazságszolgáltatásunk szomorú állapotának oka az írásbeliség s ennek alap­jára fektetett bármi reform-kísérlet nem segít, a­­javaslat még­sem fektette a szóbeliségre a pe­res eljárást s a képviselőház a jogügyi bizottság véle­ménye alapján, mely elismeri ugyan a polgári perjog gyökeres reformjául a szóbeliséget, de azért az írás­beliséget fentartja s azon csak némi változtatásokat eszközöl, a­­javaslatot igy fogadta el. A kamara meg van győződve, hogy ha e javas­lat törvényerőre emelkedik, nem csak, hogy nem javít a helyzeten, de igazságszolgáltatásunkat kompromit­tálja. Hivatkozik a kamara a három utolsó évtized alatt tett minden reformkísérletre, a­melyeknek ta­pasztalatai meggyőzték arról, hogy az írásbeliség el­vére fektetett perrendnek, ha egyes intézkedéseire nézve eltérő is, eredményeiben mégis azonos, s a javí­­­­tás csak a szóbeliség alapján létesíthető. A nagykö­zönség szívósan ragaszkodik a szóbeliséghez, mint ezt a tőzsdebíróságok kérdésénél egyhangúlag nyilvánítá, s nem tart az írásbeliségnek azon védőivel, a­kik egyre azt hangoztatják, hogy a szóbeliség behozatala sok mellék­kérdés eldöntését teszi szükségessé, és sok előkészületi időt igényel. Az egész­­javaslatra tett emez átalános meg­jegyzései után a fölterjesztés felhívja a főrendek figyelmét a javaslat egyik részletes intézkedésére, illetőleg a képviselőház egyik lényegesebb módosítá­sára. A javaslat 11. és 13-ik §§-ai ugyanis a sommás eljárás alá tartozó ügyek körét határozzák meg és az iránt intézkednek, hogy ezen eljárásnál a felek, ha személyesen megjelenni nem akarnak, kivel képvisel­tethetik magukat. A képviselőház jogügyi bizottsága a sommás eljárás alá tartozó ügyek körét tágítván, különösen pedig az eddigi 200 frt helyett 500 frt ér­tékig menő bizonyos ügyeket is ezen eljárás körébe utalván, képviselet tekintetében azt indítványozta, hogy az írásbeli beadvány sommás eljárás alá tartozó ügyekben is ügyvédi ellenjegyzéssel legyen ellátandó, és hogy ha a felek a tárgyalásnál személyesen meg­jelenni nem akarnak, vagy megjelenni akadályoztat­va vannak, akkor magukat rendszerint csak ügyvéd által képviseltethessék, kivételnek csak a házastárs, bizonyos rokonok és a képviselendő gazdatisztje te­kintetében lévén helye. A képviselőház a sommás eljárás alá tartozó ügyek körének indítványozott tágítását elfogadta, a képviselet tekintetében azonban a javaslatot oda módosította, hogy a beadványok ügyvédi ellenjegyzé­sére vonatkozó intézkedést elejtette és egyáltalán megengedte, hogy a személyesen meg nem jelenő fél magát a tárgyalásnál bárki által képviseltesse.­­ Ha ezen módosítás törvényerőre emelkednék, az nem képezne egyebet a zugirászat rendszeresítésénél, mondja a fölterjesztés, s ez ellenkezik szerinte az igazságszolgáltatás jól felfogott érdekeivel. Az ügy­védek általi visszaélések ellen garanc­iát nyújt az ügyvé­rdtás­ban szabályozott fegyelem, s azért a fel­­terjesztés kéri a főrendeket, hogy ha a javaslat rész­letes tárgyalásába bocsátkoznak, akkor a képviselő­ház módosítványának mellőzésével a képv.­ház jogügyi bizottságának javaslatát fogadja el. — A Tisza szabályozása s az egyes szabályozó társulatok lehető egyesítése ügyében az országházban, holnap szombaton d. e. 10 órakor nagy értekezlet lesz, melyre az összes Tiszavidéket képvi­selő, valamint más befolyásos orsz. képviselők meghi­vattak. — A budapest-zimonyi vasút kiépíté­sére c­élzó tárgyalások a pénzügyminisztériumban ma tovább folytattattak. — Még csak egy, az építkező vállalat adómentességére vonatkozó differen­­czia maradt elintézetlenül. A pénzügyminiszter erre vonatkozó határozatát néhány napra fentartotta ma­gának. — Hahn vezérigazgató időközben Bécsbe utazik, hogy a tanácskozásokat aztán jövő hétfőn itt újból felvegye és előreláthatólag be is fejezze. — A szerb szerződési tárgyalás­ok­­r­a vonatkozólag a külügyminisztériumban ma ismét tanácskozások voltak. Egyetlen pont kivételével az egész szerződési szöveg véglegesen megállapittatott. — A kivégzett nihilisták utolsó leveleit ismerteti a »Presse« szentpétervári leve­lezője. Levelében is legnyugodtabb Perowska. Levele egészen rövid és Párisban élő anyjához van­­ intézve s nem kér tőle bocsánatot, minthogy anyja a­­­nélkül is ismeri leánya érzületét. Aztán igy folytatja: »Atyámtól nem kérek bocsánatot, mert tudom, hogy nem fog megbocsátani.« A levél a tettre való további czélzás nélkül végződik. Kibalcsics ezt írja testvérének: »Védőm­től értesültem, hogy itt vagy s ezért írni akarok ne­ked. Most már nincs min változtatni, viseld, mint én, bölcs nyugalommal, a­mit a sors mért rám. Én orszá­gunk viszonyai történelmi fejlődésének áldozata va­gyok és csak azt tettem, a­mit tennem kellett. Két hét óta iszonyú benyomásokat éreztem, most már mindennek vége. Most nyugodt és higgadt vagyok, csak az fog velem történni, a­mit a történelem ren­delt számomra.« Végül Kibalcsics kéri testvé­rét, mondja meg védőjének, hogy vegye pártfogásába feltalált repülő­gépét. Z s e l­j a b­o v nővérének ezt írta: »Nemsokára oda megyek, a­hol nincsenek panaszok és sóhajok. Iparkodtam a földön odabatni, hogy itt is kevesebb panasz, kevesebb sóhaj legyen. Ez volt czélom. E czélnak mindent feláldoztam. Most a más világra megyek és Isten fog felettem ítélni. De ha Isten vé­dőm lesz, ha tetteimet nem fogja kárhoztatni, mi lesz akkor a földi bírák sorsa, a kik elitéltek ? Mily gyalázat fogja őket érni!« Erre szives szavakban búcsút vesz nővérétől. A leveleket az államügyész a czimzettekhez küldötte. — A franczia iskolai egyesületek kongresszusának tegnapi zárülésén a Trocadero palotában G a m b e 11 a, a­ki az ülésen elnökölt, a következő beszédet mondotta: »Azért jöt­tem, hogy az iskolai ligát politikai és nemzeti bélyeg­gel lássam el. A legjobb és leghatározottabb politika a sötétben világosságot terjeszteni; ez igazán demok­ratikus, nemzeti politika. Francziaország és a köz­társaság közt feloldhatlan kötelék áll fenn, melyet többé senki se téphet el. (Zajos helyeslés.) Franczia­­ország és a köztársaság egységes egész, mert a köz­társaság Francziaországnak visszaadta rangját és nagyságát. Mindazok, a­kik a köztársaságot kitűzték, a nemzeti zászló alá sorakoznak, mert a három szin képviseli a nemzetet. A deszpotizmus idejében a nép kétségbeesett és híjával volt a reménynek, hogy jo­gában fog részesülni. A suffrage universelt meg lehe­tett ingatni és sophistaságokkal körülvenni, de mégis üdvös intézmény marad a népakarat megvizsgálására, ha a nép ismét birja önmagát. (Nagy tetszés.) A nép felvilágosítására szükséges iskolákat alapítani. Oktas­suk egymást! Menjünk a tudatlanok országába, hoz­zunk nekik könyvtárakat, könyveket, röpiratokat mint a tanítás forrásait, mert tanítás nélkül a közéletben semminek sincs becse, még akkor se, ha valakinek igazsága van, mert mindnyáj­uk akarata ellen semmit se lehet keresztül vinni. Az önök demokratikus műve mindenkinek se­gít, nemcsak bizonyos pártárnyalat republikánusai­nak ; csaknem átallok oly eszméről, mely ma már egész Francziaországot körülöleli, mint puszta párt­dologról beszélni. (Tartós helyeslés.) Az önök műve a nép alsó rétegeiből indult ki, mint nem egy nagy intézményünk. Az utolsó háború, iszonyú szerencsét­lenségünk után — senkinek sem esik jól arra emlé­keztetni — azt lehetett volna hinni, hogy a templo­mok meg fognak telni. Nem­­ az iskolák teltek meg. (Zajos taps.) Csak egy kiáltás hangzott Francziaor­­szágban : »Adjatok iskolákat!« És Francziaország minden községe, mintha szavát adta volna egymás­nak, hogy a kormányt kényszerítse iskolák fölállítá­sára. E tanításnak határozottan nem szabad dogmák­nak alávetettnek lennie, mert vallásunk a tudomány, a nevelésnek képeznie kell a jellemet, de bármilyen legyen az, az asszonyok sose fognak ebben hibázni. (Helyeslés.) Nem beszélek se mint választó, se mint jelölt. (Derültség). Hanem mint olyan ember, a­ki az orszá­got látta jó és rossz időben, a­ki ismeri kimeríthetet­len kincseit, de egyszersmind tudja, hogy könnyű azt félrevezetni és megcsalni. Iskola és tanítás nélkül egy probléma sem oldható meg. Proudhon azt mondta, hogy a demokráczia a nép képző­ iskolája, azért taní­tunk , mondhatjuk Goethével: »Mehr Licht.« Mint a tanszabadság fáradhatatlan harczosa, nem akarom a korlátolt szabadságot, hanem olyat, a­milyennek Paul B­e­r­t, a­ki itt a szék mögé rejti magát (nagy derültség) fogja fel jeles beszédeiben. A mi eredőnk, összes politikánk kulcsa az, hogy egy valóban nem­zeti köztársaságban a rend és a haladás fejlesztésére törekedjünk.« (Zajos helyeslés ; a Marseillaiset játsz­­szák; a köztársaságot zajosan éltetik.) A párisi valuta-konferencziáról. (Eredeti tudósítás.) Páris, ápril 19. Ma nyílt meg a párisi valuta-konferenczia; a franczia kormány minden iparkodása daczára nem a legjobb kilátásokkal az eredményre. Az alakuló ülésen képviselve voltak: Német­ország: Thielmann báró, a párizsi nagykövetség ta­nácsosa. Schraut belső titkos tanácsos és pénzügyi előadó által. Ausztria-Magyarország: gróf Kuefstein nagykövetségi tanácsos, Niebauer osztrák miniszteri tanácsos és Hegedűs Sándor magyaror­szági képviselő által. Belgium képviselve: P­­­r­­in­e­r volt miniszter és most képviselő által és Gar­nier Heidevier követségi tanácsos által. Spanyol­­ország képviselve van: Morety Prendergast, kép­viselő, volt pénzügyminiszter által. Amerika képviselve van: Evarts, egykori pénz­­ügyminiszter, Thuman egykori senátor és Howe egy­kori senátor által. Francziaország: Magnin senátor és pénzügyminiszter, Dim­as akadémiai tag és a pénzforgalmat ellenőrző bizottság elnöke, De Normandie senátor és a franczia bank kormányzója és Cernuschi által. Görögország: Brailas Armeni párisi görög követ és távollétében: báró Erlanger párisi görög konzul által. Hollandia: Yzolik volt

Next