A Hon, 1881. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1881-04-22 / 111. szám
111. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szombat, április 23.’Mtwsösísssín?*. Szerkestetési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK (zintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dtíj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................. . . . , 2 it 8 hónapra 6 » ■ 6 hónapra ........... 13» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint....................................1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megy kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, április 22. A czár és a nihilisták. Hova fognak vezetni a jelen orosz társadalmi állapotok ? Gyakran felvetik e kérdést. De határorozott választ senki nem tud adni reá. Egy érdekes röpirat jelent meg most Párisban M. G. Molináritól »Oroszország és a nihilizmus« czim alatt, mely szintén e kérdéssel foglalkozik s csak arra a következtetésre lyukad ki, hogy »bárminő reformkísérleteket tegyen is Oroszország a régi rendszer helyébe békés utón újat állítani, ez neki nem fog jobban sikerülni, mint Francziaországnak, s az a forradalom, mely nyugaton a tizennyolczadik század közepén kezdetét vette, körforgását be fogja fejezni északon a tizenkilenczedik évszázad vége felé.« Csak homályos sejtelem tehát e válasz: orosz forradalomra. Hogy mit jelent egy nyolcvan millió lakossággal bíró óriási birodalom nagy forradalma, azt a legmerészebb képzelet sem foghatja fel. Ki tudta volna előre elképzelni a franczia nagy forradalom minden véres tetteit, erőszakoskodásait ? Pedig a franczia mint nemzet műveltebb volt már a múlt század végén, mint ma. Borzadálylyal fordulunk el az 1789-iki forradalom rémes tetteitől, s nem hihetjük, hogy humánus kedély a forradalomnak nagyobb szabású orosz stílusban való ismétlődését most egy század múlva kívánhatná. A világ első lapjai telve vannak Oroszországnak szánt jó tanácsokkal, hogy ez országot a forradalomtól visszatartsák. Mert hogy Oroszország ma a forradalomhoz vezető úton halad, erre nézve mindenki egyetért, aki elfogulatlan szemlélője az oroszországi állapotoknak. Sőt sokan már azt állítják, hogy Oroszország tényleg belesodortatott a forradalmi korszakba, s a czár ellen elkövetett merényletek előjelei annak, hogy minő lefolyást veend e forradalom, ha teljes erővel kitörésre fog jutni. A czárgyilkossági per számos oly adatot hozott nyilvánosságra, amelyekből csakugyan azt kell következtetni, hogy a nihilisták már valóságos hatalommá nőtték ki magukat. S az a három proklamáció, amelyet a czár meggyilkolása óta a végrehajtó bizottság kibocsátott, oly hangon van tartva, mint a minő hangon egyik hatalom szokott a másikhoz szólni. Az első proklamáczióban a bizottság mentegetni kivánja magát Európa előtt, hogy oly erőszakos eszközöket kénytelen alkalmazni, mint a minő azárra kimondott halálos ítélet végrehajtása. A második proklamáczióban békét s fegyverletételt ajánl az uj czárnak, ha »átalános szavazásra alapított parlamentarizmust ad országának, mely a politikai és társadalmi élet fennálló formáit revideálni leend hivatva« , ellenkező esetben háborút üzen a hatalom birtokosainak, előre is sajnálatát fejezvén ki a pusztító és véres következményekért. A harmadik proklamáczió autentikus szövege még nem ismeretes előttünk, mert az a kivonat, amelyet abból német lapok hoztak, mint egyes angol idézetekből látjuk, telve volt a fogalmak összetévesztésével, s másfelől távirataink csak azt jelenték, hogy a végrehajtó bizottság tudtul adja, hogy boszszút fog állni a nagypénteki akasztásokért s a kilátásba helyezett megtorlási politikát fogja követni. A nihilisták és a czár közt a hadüzenet megtörtént. A czár azzal fejezte ki hajthatlanságát a nihilisták követeléseivel szemben, hogy nem adott kegyelmet az elítélt nihilistáknak, sőt erélyesebben üldözted őket mint valaha; a nihilisták egyelőre csak fenyegetődzésre szorítkoztak, de a múltakból tudhatjuk, hogy e fenyegetődzést a végrehajtó tett szokta követni. A czár érzi, hogy a nihilizmus egy oly szörnyeteg, amelyet letiporni nincs elegendő ereje. Az összes európai nagyhatalmaktól kér hát segítséget, s most nemzetközi kongresszust hív össze, hogy ez tegyen intézkedéseket ellenségei megsemmisítésére. Hiú kísérlet! Oroszországban meghasonlásban van a társadalom hivatalos és nem hivatalos része egymással. S e meghasonlás egész gyűlölete a czár személye ellen fordul. A hivatalos hatalommal való visszaélés sehol a világon nem oly nagy mint a czár birodalmában , s az a nevezetes , hogy ahol csak valamely igazságtalanságot vagy kegyetlenséget magas állású vagy alárendelt hivatalnok elkövet, ez mind a czár nevében történik. A czár nevében exequálják el a szegény ember barmát akár adóba, akár uzsorás számára kell fizetést teljesíteni; a czár nevében garázdálkodik a rendőr; a czár nevében hajtják végre a rossz törvényeket; a czár nevében viszik el katonának s mint Plevnához a biztos halál torkába, a család egyedüli támaszát. A mi hibát, vétket és bűnt az a több millió főre menő hivatalnok, rendőr, adószedő, katona s bármi néven nevezendő hatósági személy az óriási birodalom minden részében elkövet, azt mind a czár nevével takargatják. Elképzelhető tehát, hogy mily töméntelen anyaga az elégedetlenségnek halmozódik ekkér fel, s hogy a czár elleni gyűlölet mily magas fokra hághatott. Alkotmányos államban mindenki jól tudja, hogy a törvényt az országgyűlés hozza, s ha az rossz, ezért azuralkodót nem kell hibáztatni. De az autokrata uralkodó elleni keserűséget és gyűlöletet még növeli az, hogy erről szólni sem szabad , mert a czár személye szent, s aki arról csak egy rossz szót mer ejteni, kegyetlenül I tán halálával bűnhődik. Ily társadalmi állapotok mellett könnyű feladat a nihilistáknak minden körben nagyszámú projeltákat nyerni. S jellemző a nihilisták küzdelmében az is, hogy ellenségüket ők is az autokrata személyében látják, és ez egy emberrel szemben minden körülmény között elég hatalmasnak érezhetik magukat arra, hogy kitűzött czéljukat elérhessék. Ebből is magyarázható ki az, hogy utóbbi proklamácziójukban oly hangon beszélnek, mintha a czárral egyenlő hatalmasoknak éreznék magukat , ámbár a czár 80 millió léleknek korlátlan ura s a végrehajtó bizottság tagjai meglehet hontalan proletárok . . . Önkénytelenül előtérbe lép most a kérdés, jó szolgálatot tesznek-e a nihilisták Oroszországnak, midőn rá akarnak parancsolni a czárra, hogy adjon népének alkotmányt. Ha a merénylet közbe nem jő, már II. Sándor czár életbe léptette volna a tervezett állami reformot. Melikov azt mindjárt a czár halála után ki akarta hihetni. S a »P. Lt.« egy tudósításából azt látjuk, hogy tartatott is egy minisztertanács, amelyen III. Sándor czár összes minisztereit fölszólitá, hogy nyilatkozzanak a reformról. A tanács 5 tagja ellenezte a reformot, de a többség, 9 tag Lorisz Melikovval élükön pártolta azt s erre a czár is a többség nézetéhez járult. Azóta három hét eltelt már , de a reformmunkálat még sem lett kihirdetve. Úgy látszik tehát, hogy a nihilisták fenyegetésükkel épen az ellenkező hatást érték el, s meg lehet, hogy azóta a czár a minisztertanács kisebbségének nézetéhez pártolt át. Vagy legalább is szándékosan elhalasztja a reformot, nehogy azt lehessen róla elhitetni, hogy a reformot a nihilisták csikarták ki tőle. A helyzet mindenesetre válságos, a legnagyobb mértékben. A nihilisták könnyen újabb merényletekre vetemedhetnek s akkor a reakciót még jobban provokálhatják törekvéseik ellen, mely esetben Oroszország teljesen belesodortatik a forradalmi áramlatba. És akkor majd elmondhatja az orosz társadalom Saint-Simonnal: A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Hány perczig állja ki a víz alatt. (44. Folytatás.) Ha ezt a maniacus tekintetet láthatta volna akkor egy tükörből, maga is elhitte volna, hogy igazat mondott. Atalanta szemei észrevették e holdkóros vigyorgást s nagyot villantak rá, odatette a kezét férje vállára s azt suga fülébe: — Jó angyala mondta önnek ezt az eszmét! S azzal karját Kornél karja alá fűzve, bizalmasan suttogva jártatta őt magával végig a szobáján. — Ez az ön egyedüli menekülési módja, Kornél. Ennek az eszmének a fonalán kimenekülhet ön a veszélyek labyrintjából, amibe beletévedt. Ez elvezeti önt ahhoz a kijárathoz, ahol önre olyan biztos menedék vár, amely előtt minden világi hatalom megszűnik. Kornél még nem találta ki, hogy miről van szó. — Hogyan ? Kolostorba menjek ? — Nem. Nem. Arról nincs szó. Nem kell önnek szerzetessé lenni. Csupán egy kis időre félrevonulni csendes contemplativ magányba, ahol kedélye fel fog üdülni, ahol önt semmi gond, semmi rossz akarat nem háborgathatja. Kornélnak kezdett a szeme felnyílni. — Döblingbe akartok küldeni, kedvesem ? E szónál ideges rángatózás fintorgatta el arczvonásait. Atalanta olyan figyelemmel nézte azt a galvanizált arczjátékot, mint egy kórházi orvos, aki gyógyszere hatását észlelgeti. — Küldeni senki sem akar oda, kedves Kornél. Légy e felől nyugodt. Hanem ha magad, saját kivonatodra akarnál az üldöző hatalom keze alól oda menekülni. — A bolondok házába? — Nem bolondok háza az. Az elnevezés hibás. Egy körülvett paradicsom ebben a siralom völgyében. A minek kapuján minden világi rossz kívül marad, benn csak szeretet és nyugalom honol. A kedélyek gyógyhelye. — De köszönöm, oda nem megyek! Csak mégis bolondok azok mind, akik odabenn vannak. — Nagyon tévedsz. Hát nem emlékezel már rá, hogy ennek az országnak egy igen nagy államférfia, akit a nemzet a »legnagyobb magyar« névvel tisztelt meg, szintén ezt a helyet választá menedékül ? Egy szellemóriás volt! És mégsem rettegett lángeszével oda vonulni félre, ahol a világ befolyása megszűnik. Úgy megszerette ezt az önkereste szigetet, hogy tizenkét évig el nem hagyta azt. Nem váltotta fel, csak egy jobb világgal. Ugyanazokat a szobákat foglalhatod el, amikben a legnagyobb magyar lakott, s a milyen kegyelettel körülvette őt az egész nemzet, ebben a sérthetlen menedékében, olyannal fog emlékezni rólad is, s nemzeti ügye martyijának fog nevezni; pedig tulajdonképen semmiféle martyrságot nem szenvedsz ottan. Mert mindannyiunk között, akik családodat alkotják, egyedül neked fog ott kijutni kényelem, nyugalom; egyedül tégedet nem háborgatottan semmi gond, még a pénznyomorúság sem. — Tudom. Tudom. Elmondta azt nekem egyszer Koczur. Az apám, aki maga is meglehetős excentricus ember volt, a végrendeletében csinált ilyen furcsaságot. Negyvenezer forint készpénzt tett le hitbizományul a bécsi takarékpénztárnál, hogy az ott kamatozzon mindaddig, míg egyszer vagy a fia, vagy valamelyik unokája olyan állapotba nem jut, hogy önként maga a bolondok házába kívánkozik, akkor kapja meg ezt az összeget a döblingi lunaticasul s ezért tartsa el az ő családja sarjadékát holtig, rangjához illő módon. Ez igen szép gondoskodás volt az apámuramtól s én örök hálára érzem magamat lekötelezve érte, hanem én azért oda be nem megyek, — mert ott én igazán megbolondulok. — Hiszen nem fogsz ott maradni. Csak félre huzódol oda, amig a vihar elvonul fejünk fölül. Csak nem tart örökké ez a mostani kormány! Lesz ismét szabad világ Magyarországon s akkor neked is szabad lesz előjönnöd. — De, kérlek, addig én olyan tökéletes bolond leszek oda benn, amilyen csak valaha papiroskoronát hordott. Én, ott, egyedül, csupa idegen pofák között, háromszáz igazi bolonddal együtt. Egy hét múlva megtánczolnak. Hisz attól az egy gondolattól megőrülök, hogy én, ha nyár, ha tél, soha egy asszonyi arczot ne lássak. Atalanta elmosolyodott. — S hátha én is veled megyek oda ? Ha megosztom veled csendes magányodat ? Hűséges ápolód leszek. El nem hagylak, amíg csak ki nem hozhatlak magammal együtt a világba. Kétségbeesnél-e, ha velem kellene egyedül bezárva lenned ? Opatovszky Kornél úgy érezte, hogy ez az észvesztő mosoly most mindjárt le fogja venni a lábáról. Nincs nagyobb veszedelem, mint mikor az embernek a saját felesége ily csábító mosolylyal tekint a szemébe. Akármi asszonyi bűbáj és varázslat ellen lehet ellenbuvszert használni , de mivel védje meg magát a halandó, saját neje csábító hízelgései ellen ? S Atalanta még most is igen szép volt. Kivált ezek a tűzokádó szemek! Még kaczagni is tudott. — Nos? hát?,Nem voltunk mi már egymás bolondjai valaha ? És aztán, hogy egybehangozzék velünk, nem csináltuk-e bolondok házává a házunkat, ahol minden embernek olyan őrültnek kellett lenni, amilyenek mi voltunk ? Ez az emlék még egy kissé fölmelegítette Kornél vérét. Az őrjöngés mézes hetei! Nagyon ingadozott. — De hát csakugyan képes volnál te elhagyni az egész világot az én kedvemért, s bezárkózni velem egy körülfalazott házba, ahonnan senkit sem eresztenek ki ? kérdezé a feleségétől. Most aztán a nő arcza elkomorult, bánatos borúlátót vett föl. — Hát van én nekem valami örömöm ebben a nagy világban ? — Van nekem még valakim te rajtad kívül ? Ez a hang érzékeny búrokra talált a hóbortos keblében. Elkezdett könyezni. Atalanta zsebkendőjével törülgeté le e drága könyeket s az izzadó homlok verítékét. Azután meg is csókolta Kornél arczát. — De hát a leányoddal mi lenne akkor ? (Ez jutott Kornélnak hirtelen eszébe). Hová tennéd Czenczit ? Az csak nem lehet ott — Döblingben ? — Ő róla igen jól gondoskodtam. — Nevelőbe küldöd. — Ab dehogy. Hiszen tudod, hogy sehol sem tartják meg,egy hétig. Vagy hazaküldték, vagy maga eszköztel. Ő férjhez fog menni. — Micsoda ? Hiszen még nincs tizennégy esztendős. — Nálunk spanyoloknál a leányok korán szoktak férjhez menni, s jobb is nekik. Egyébiránt nem lesz az oly rögtön. Egy évig vagy másfélig egy magánnevelőnő és Diadém felügyelete alatt fog nevelkedni, míg kifejlődik. — Hogyan van ? kérdé Kornél elámulva. Diadém felügyelete alatt ? Te! Diadém fog Czenczire felügyelni ? Hát csakugyan bolond vagyok már ? — Hát ebben semmi baj sincs, miután Diadémhez fogjuk férjhez adni. Kornél báró felfortyant. — Mit? Én? Opatovszki báró, adjam a leányomat Diadémnak? — Az meg finanszbáró. S az ő bárósága még valamivel régibb, mint a tied, kedvesem. — De hát a leány mit szól hozzá ? — Bele van bolondulva Diadémba. — Hiszen apja lehetne az! — Bizd ezt ő rá. Diadém jó partié. Birtokunkat ő fogja ismét jó karba helyezni, s ha szabad keze lesz, az alatt, a mig mi ketten félrevonulva élünk atyád hitbizományának jövedelméből, ő az apátvári uradalmat egészen tisztázni fogja. Erre legjobb biztosíték lesz nekünk az, ha leányunkat hozzá adjuk, így minden érdeke azonosítva lesz a mienkkel, s meglátod, hogy amikor ismét együtt visszajövünk ide, egy paradicsomot fogunk itt találni. Ez megmásíthatatlan. Diadém már nyilatkozott s a leánynak tele van vele a feje. Ez már nem játszik babával. Beleegyezésedet minél előbb írásban kell tudatnod Dia-Idémmal, hogy jogait érvényesíthesse. Kornél báró nagyon csóválta a fejét. Egy makulányi lélekereje sem volt, hogy ennek a tervnek ellene tudjon mondani. Hanem a félig meddig való beleegyezését nagyon furcsán formulázta. — Már hiszen — ha én egyszer az én igen kedves barátomra Diadémurra nagyon megharagszom, — hát akkor annál nagyobb rosszat nem kívánhatok neki, mint hogy vegye el magának feleségül az én Czenczi leányomat, — s ha egyszer úgy kerül, hogy a Czenczi leányom anynyira megboszant, hogy megátkozzam, — hát nem mondhatnék neki egyebet mint, hogy »vigyen el a Diadém feleségül!« de ez még is csak meggondolandó ostobaság. Atalanta kedélyesen felkaczagott erre a szóra s aztán keze közé kapva Kornél fejét, összecsókolta annak az okos homlokát. — No hát eredj ! Járj most egyet! Gondold végig, a mit mondtam. Akarod-e, hogy még egyszer legyünk egymás bolondjai, a hogy valahanapján voltunk ? Eredj! Aztán gyere vissza. Akkor beszéljünk róla többet. Kornél elment, nagyot járt, vissza is jött, elgondolta magában, hogy a döblingi háznak a kapuján, ahogy be lehet menni, úgy ki is lehet jönni s azt mondta Atalantának, hogy »no nem bánom!« (Folytatása követkizik.) »Ha forr az érez, a rossz salak kihull, tekintsenek bár vérszopók gyanánt. Csak a haza legyen nagy és szabad !. . . — A képviselőház április hó 25-én hétfőn d. e. 11 órakor ülést tart. — A törvénykezési rendtartás módosításait c célzójavaslat tárgyában a budapesti ügyvédi kamara a főrendiházhoz feliratot intézett, amelyben kéri, hogy a képviselőház által átküldöttjavaslatot ne fogadja el. A kamara hivatkozik az igazságügyminiszterhez e tárgyban még 1879-ben beadott felterjesztésére, amelyben bár ki i fejtette azon nézetét, hogy igazságszolgáltatásunk szomorú állapotának oka az írásbeliség s ennek alapjára fektetett bármi reform-kísérlet nem segít, ajavaslat mégsem fektette a szóbeliségre a peres eljárást s a képviselőház a jogügyi bizottság véleménye alapján, mely elismeri ugyan a polgári perjog gyökeres reformjául a szóbeliséget, de azért az írásbeliséget fentartja s azon csak némi változtatásokat eszközöl, ajavaslatot igy fogadta el. A kamara meg van győződve, hogy ha e javaslat törvényerőre emelkedik, nem csak, hogy nem javít a helyzeten, de igazságszolgáltatásunkat kompromittálja. Hivatkozik a kamara a három utolsó évtized alatt tett minden reformkísérletre, amelyeknek tapasztalatai meggyőzték arról, hogy az írásbeliség elvére fektetett perrendnek, ha egyes intézkedéseire nézve eltérő is, eredményeiben mégis azonos, s a javítás csak a szóbeliség alapján létesíthető. A nagyközönség szívósan ragaszkodik a szóbeliséghez, mint ezt a tőzsdebíróságok kérdésénél egyhangúlag nyilvánítá, s nem tart az írásbeliségnek azon védőivel, akik egyre azt hangoztatják, hogy a szóbeliség behozatala sok mellékkérdés eldöntését teszi szükségessé, és sok előkészületi időt igényel. Az egészjavaslatra tett emez átalános megjegyzései után a fölterjesztés felhívja a főrendek figyelmét a javaslat egyik részletes intézkedésére, illetőleg a képviselőház egyik lényegesebb módosítására. A javaslat 11. és 13-ik §§-ai ugyanis a sommás eljárás alá tartozó ügyek körét határozzák meg és az iránt intézkednek, hogy ezen eljárásnál a felek, ha személyesen megjelenni nem akarnak, kivel képviseltethetik magukat. A képviselőház jogügyi bizottsága a sommás eljárás alá tartozó ügyek körét tágítván, különösen pedig az eddigi 200 frt helyett 500 frt értékig menő bizonyos ügyeket is ezen eljárás körébe utalván, képviselet tekintetében azt indítványozta, hogy az írásbeli beadvány sommás eljárás alá tartozó ügyekben is ügyvédi ellenjegyzéssel legyen ellátandó, és hogy ha a felek a tárgyalásnál személyesen megjelenni nem akarnak, vagy megjelenni akadályoztatva vannak, akkor magukat rendszerint csak ügyvéd által képviseltethessék, kivételnek csak a házastárs, bizonyos rokonok és a képviselendő gazdatisztje tekintetében lévén helye. A képviselőház a sommás eljárás alá tartozó ügyek körének indítványozott tágítását elfogadta, a képviselet tekintetében azonban a javaslatot oda módosította, hogy a beadványok ügyvédi ellenjegyzésére vonatkozó intézkedést elejtette és egyáltalán megengedte, hogy a személyesen meg nem jelenő fél magát a tárgyalásnál bárki által képviseltesse. Ha ezen módosítás törvényerőre emelkednék, az nem képezne egyebet a zugirászat rendszeresítésénél, mondja a fölterjesztés, s ez ellenkezik szerinte az igazságszolgáltatás jól felfogott érdekeivel. Az ügyvédek általi visszaélések ellen garanciát nyújt az ügyvérdtásban szabályozott fegyelem, s azért a felterjesztés kéri a főrendeket, hogy ha a javaslat részletes tárgyalásába bocsátkoznak, akkor a képviselőház módosítványának mellőzésével a képv.ház jogügyi bizottságának javaslatát fogadja el. — A Tisza szabályozása s az egyes szabályozó társulatok lehető egyesítése ügyében az országházban, holnap szombaton d. e. 10 órakor nagy értekezlet lesz, melyre az összes Tiszavidéket képviselő, valamint más befolyásos orsz. képviselők meghivattak. — A budapest-zimonyi vasút kiépítésére célzó tárgyalások a pénzügyminisztériumban ma tovább folytattattak. — Még csak egy, az építkező vállalat adómentességére vonatkozó differenczia maradt elintézetlenül. A pénzügyminiszter erre vonatkozó határozatát néhány napra fentartotta magának. — Hahn vezérigazgató időközben Bécsbe utazik, hogy a tanácskozásokat aztán jövő hétfőn itt újból felvegye és előreláthatólag be is fejezze. — A szerb szerződési tárgyalásokra vonatkozólag a külügyminisztériumban ma ismét tanácskozások voltak. Egyetlen pont kivételével az egész szerződési szöveg véglegesen megállapittatott. — A kivégzett nihilisták utolsó leveleit ismerteti a »Presse« szentpétervári levelezője. Levelében is legnyugodtabb Perowska. Levele egészen rövid és Párisban élő anyjához van intézve s nem kér tőle bocsánatot, minthogy anyja anélkül is ismeri leánya érzületét. Aztán igy folytatja: »Atyámtól nem kérek bocsánatot, mert tudom, hogy nem fog megbocsátani.« A levél a tettre való további czélzás nélkül végződik. Kibalcsics ezt írja testvérének: »Védőmtől értesültem, hogy itt vagy s ezért írni akarok neked. Most már nincs min változtatni, viseld, mint én, bölcs nyugalommal, amit a sors mért rám. Én országunk viszonyai történelmi fejlődésének áldozata vagyok és csak azt tettem, amit tennem kellett. Két hét óta iszonyú benyomásokat éreztem, most már mindennek vége. Most nyugodt és higgadt vagyok, csak az fog velem történni, amit a történelem rendelt számomra.« Végül Kibalcsics kéri testvérét, mondja meg védőjének, hogy vegye pártfogásába feltalált repülőgépét. Z s e lj a bo v nővérének ezt írta: »Nemsokára oda megyek, ahol nincsenek panaszok és sóhajok. Iparkodtam a földön odabatni, hogy itt is kevesebb panasz, kevesebb sóhaj legyen. Ez volt czélom. E czélnak mindent feláldoztam. Most a más világra megyek és Isten fog felettem ítélni. De ha Isten védőm lesz, ha tetteimet nem fogja kárhoztatni, mi lesz akkor a földi bírák sorsa, a kik elitéltek ? Mily gyalázat fogja őket érni!« Erre szives szavakban búcsút vesz nővérétől. A leveleket az államügyész a czimzettekhez küldötte. — A franczia iskolai egyesületek kongresszusának tegnapi zárülésén a Trocadero palotában G a m b e 11 a, aki az ülésen elnökölt, a következő beszédet mondotta: »Azért jöttem, hogy az iskolai ligát politikai és nemzeti bélyeggel lássam el. A legjobb és leghatározottabb politika a sötétben világosságot terjeszteni; ez igazán demokratikus, nemzeti politika. Francziaország és a köztársaság közt feloldhatlan kötelék áll fenn, melyet többé senki se téphet el. (Zajos helyeslés.) Francziaország és a köztársaság egységes egész, mert a köztársaság Francziaországnak visszaadta rangját és nagyságát. Mindazok, akik a köztársaságot kitűzték, a nemzeti zászló alá sorakoznak, mert a három szin képviseli a nemzetet. A deszpotizmus idejében a nép kétségbeesett és híjával volt a reménynek, hogy jogában fog részesülni. A suffrage universelt meg lehetett ingatni és sophistaságokkal körülvenni, de mégis üdvös intézmény marad a népakarat megvizsgálására, ha a nép ismét birja önmagát. (Nagy tetszés.) A nép felvilágosítására szükséges iskolákat alapítani. Oktassuk egymást! Menjünk a tudatlanok országába, hozzunk nekik könyvtárakat, könyveket, röpiratokat mint a tanítás forrásait, mert tanítás nélkül a közéletben semminek sincs becse, még akkor se, ha valakinek igazsága van, mert mindnyájuk akarata ellen semmit se lehet keresztül vinni. Az önök demokratikus műve mindenkinek segít, nemcsak bizonyos pártárnyalat republikánusainak ; csaknem átallok oly eszméről, mely ma már egész Francziaországot körülöleli, mint puszta pártdologról beszélni. (Tartós helyeslés.) Az önök műve a nép alsó rétegeiből indult ki, mint nem egy nagy intézményünk. Az utolsó háború, iszonyú szerencsétlenségünk után — senkinek sem esik jól arra emlékeztetni — azt lehetett volna hinni, hogy a templomok meg fognak telni. Nem az iskolák teltek meg. (Zajos taps.) Csak egy kiáltás hangzott Francziaországban : »Adjatok iskolákat!« És Francziaország minden községe, mintha szavát adta volna egymásnak, hogy a kormányt kényszerítse iskolák fölállítására. E tanításnak határozottan nem szabad dogmáknak alávetettnek lennie, mert vallásunk a tudomány, a nevelésnek képeznie kell a jellemet, de bármilyen legyen az, az asszonyok sose fognak ebben hibázni. (Helyeslés.) Nem beszélek se mint választó, se mint jelölt. (Derültség). Hanem mint olyan ember, aki az országot látta jó és rossz időben, aki ismeri kimeríthetetlen kincseit, de egyszersmind tudja, hogy könnyű azt félrevezetni és megcsalni. Iskola és tanítás nélkül egy probléma sem oldható meg. Proudhon azt mondta, hogy a demokráczia a nép képző iskolája, azért tanítunk , mondhatjuk Goethével: »Mehr Licht.« Mint a tanszabadság fáradhatatlan harczosa, nem akarom a korlátolt szabadságot, hanem olyat, amilyennek Paul Bert, aki itt a szék mögé rejti magát (nagy derültség) fogja fel jeles beszédeiben. A mi eredőnk, összes politikánk kulcsa az, hogy egy valóban nemzeti köztársaságban a rend és a haladás fejlesztésére törekedjünk.« (Zajos helyeslés ; a Marseillaiset játszszák; a köztársaságot zajosan éltetik.) A párisi valuta-konferencziáról. (Eredeti tudósítás.) Páris, ápril 19. Ma nyílt meg a párisi valuta-konferenczia; a franczia kormány minden iparkodása daczára nem a legjobb kilátásokkal az eredményre. Az alakuló ülésen képviselve voltak: Németország: Thielmann báró, a párizsi nagykövetség tanácsosa. Schraut belső titkos tanácsos és pénzügyi előadó által. Ausztria-Magyarország: gróf Kuefstein nagykövetségi tanácsos, Niebauer osztrák miniszteri tanácsos és Hegedűs Sándor magyarországi képviselő által. Belgium képviselve: Priner volt miniszter és most képviselő által és Garnier Heidevier követségi tanácsos által. Spanyolország képviselve van: Morety Prendergast, képviselő, volt pénzügyminiszter által. Amerika képviselve van: Evarts, egykori pénzügyminiszter, Thuman egykori senátor és Howe egykori senátor által. Francziaország: Magnin senátor és pénzügyminiszter, Dimas akadémiai tag és a pénzforgalmat ellenőrző bizottság elnöke, De Normandie senátor és a franczia bank kormányzója és Cernuschi által. Görögország: Brailas Armeni párisi görög követ és távollétében: báró Erlanger párisi görög konzul által. Hollandia: Yzolik volt