A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-04 / 122. szám
122. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szerda, május Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény is szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK printúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................................................2 frt 8 hónapra ,■••••»••«« Safi hónapra ,.»,.••••«• 1 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülifizetés negyedévenként................................1 » Az előfizetés ..* év folytán minden hónapban meg*kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min*dankor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhivásA HÓIT XIX. évi folyamára. Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre . . . 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, május 3. A felsőház mai szavazata. Nagyon csalódnánk magunkban az emberek és viszonyok ismerete iránt ápolt hitünkre nézve, ha a főrendiház mai szavazásáról, melyet már esti lapunkban fölemlítettünk, a holnapi ellenzéki sajtó nem oly kommentárokat közölne, amelyeknek kifejezett iránya a kormány ott szenvedett vereségének az ellenzék javára való kizsákmányolásában kulminálna. Mindazon fallácziák közül, melyekkel az ellenzék a magyar közvéleményt megejteni akarja, ez lenne a legnagyobbak egyike. Mert eltekintve a dolog szakszerű természetétől, ami a politikai küzdelem itt fölvetését szinte merőben kizárja, maga a fölmerült inczidens oly természetű, hogy speciális jellege iránt csak az nincs tisztában, aki egyátalában nem akar tisztában lenni semmi iránt. A perrendtartásról szóló novellát sokan sok tekintetből ki akarták zsákmányolni politikai és társadalmi izgatás czéljából. Alig zajlott el a bélyegtörvény fölötti vita,amelyből ki akarták volt magyarázni, hogy a Tiszakormány a dohánycsempészekkel kívánja egy vonalba helyeztetni az ügyvédi kart, e javaslatnál az ellenkező irány hangja tört ki panaszba s mesés dolgokat beszélt a felől, mily kíméletlen magatartást tanúsított »a zsarnok Tisza« az ügyvédi kar érdekeinek védelmében, mikor azok egy klubkonferenczián kemény megtámadtatásban részesültek. Ugyanez időben tartott fulyon-folyvá az ügyvédi kar mozgalma, állítólagos sérelmei miatt, melyek e javaslatban foglaltatnak, s a kamarák izmos kérvényekkel ostromolták, úgy az egyes képviselőket, mint a ház bizottságát és plénumát. S mégis mi történt ? Az emlegetett sérelmek egyik ágazata sem tudott a parlament előtt erős viszhangot ébreszteni. Hogy egy közhasználatú megkülömböztetéssel éljünk : a ház úgy találta, hogy sem az »ügyvédeknek«, sem a »gazdáknak« nincs igazuk fölvetett panaszaikban s nagyban és egészben megmaradt a kormány eredeti tervezete mellett, amely — jól jegyezzük meg — a képviselőházban az átalános vita alapjául olyatén egyértelműséggel fogadtatott el, aminőre ott ritkán van példa, az átalános elfogadás mellett nyilatkozván nemcsak a mérsékelt ellenzék vezérszónokai, hanem még a szélsőbaléi is, s az egyetlen ellenkező irányú fölszólalás, mely a javaslatot még átalánosságban sem tartotta elfogadhatónak, ha emlékezetünk nem csal, a Csatár Zsigmond szaktekintélyéé volt. És ma a főrendi ház, amely nem nevezetes arról, mintha erős fogékonysága lenne az ellenzéki hajlamok iránt, ezt a javaslatot, amely a képviselőház pártjai részéről átalánosságban egyetemes méltatásra talált, még a részletes vita alapjául sem fogadta el. Vájjon miért? Vájjon a két áramlat közül, amely a képviselőház előtt, mint mondok, jelentkezett, bár erőre nem kaphatott, vájjon e két áramlat közül a magyar senátus melyiknek adott igazat? Az országbíró ékesen szóló beszéde van hivatva e kérdésre megadni a feleletet. S e felelet nem lehet más, mint hogy azon szempontok közül, amelyek a képviselőházban e javaslat megbírálásánál irányadókul szolgáltak, a főrendek előtt egyik sem bírt sem súlylyal, sem fontossággal. Majláth, hogy úgy mondjuk, oly tekinteteket igyekezett e kérdésnél előtérbe tolni, amelyek annál nagyon is másodrendű fontosságúak, ha ugyan egyátalában számba vehetők. Mert kérdjük: lehet-e csak némi jóhiszeműséggel állítani, hogy e javaslat a bírói kar megrendszabályozásának olyatén rejtett hajlamait árulja el, mint amilyenek a franczia magisztraturával szemben a kormányhatalom kebelében tényleg felmerültek és érvényesültek? Kérdjük: szabad-e, lehet-e azt emlegetni, hogy a bírói fensőség és magas erkölcsi színvonal érvényesülésének megakadályozása nyilatkozik abban, hogy a semmitőszék külön szervezetének megszüntetésével annak eddigi alkatrészei a legfőbb ítélőszékbe osztatnak be, s nem túlságos érzékenység-e az állam törvényhozó hatalmának ily megfontolt tényével szemben azt emlegetni, hogy az igazságügyi kormányzat mint »sakfigurákkal« akar elbánni a felsőbb bírósági közegekkel ? Amiket Majláth a maga szabatos nyelvén a judikatúrában megkivántató állandóságról ma elmondott, azok nagyban és egészben okvetetlenül bírják minden gondolkozó fő helyeslését. De e helyeslés nem mehet annyira, hogy összes institucióink fejlődő állapotával szemben csak magát az igazságügyi szervezetet tekintsük megkövült alakzatnak, amely nem hódol az életerők, a természeti jelenségek, a tapasztalás törvényeinek. A tan, amelyet Majláth ma kifejtett, ide sarkallana. Azon stabilitás emlegetése, mely századokra hivatkozik, nem csak e javítást ítéli el, hanem Indirplite utját vásza nagyobb, teljesebb reformoknak, amelyek mindig nehezebbekké válnak, mikor újra jobban megcsontosodott szervezetet kell megbolygatni értük. A mai szavazást a főrendiházban tehát diadalaik közé számíthatják, akik a mai perrend legjobban kifogásolt elemét, a bíróságok túlságos fokozati számát, s ennek alapján a pörök húzás-vonásának lehetőségét, szeretik. Akik ellenben úgy vannak meggyőződve, hogy e részben a helyzetet egyszerűsíteni szükséges volt; akik — addig is, míg egy gyökeres reform ideje elérkeznek — barátai voltak az eszmének, hogy a lehető javítások máris megtörténjenek; akik, szóval, nem akarták, hogy ama minden baja orvosolatlan maradjon a távol jövő egészségének reményében , azok csak sajnálattal vehetik e szavazást, amely hogy mennyire volt váratlan s szinte kellemetlen ép azokra, akik viszczenirozták, arról tanúskodott az a jelenet, mely a szavazás után kifejlődött, s melyben ép maga az országbíró igyekezett elkövetni mindent, az elvetett perrendtartással szerves öszszefüggésben levő végrehajtási törvényjavaslat tárgyalásának s elfogadtatásának lehetővé tételére. Reményünk van, hogy e tárgyalás s elfogadás még lehetővé fog válni, nem külön a perrendtartással, hanem összefüggőleg vele, a képviselőház újabb nunéziuma révén. Következzék azonban bármelyik eshetőség be, legyen e javaslatokból törvény vagy ne: a ma történtek mindenkit meggyőzhetnek egyről. Arról, mennyire alaptalan a vád, mintha a semmitőszék bírái a törvényhozás kezében puszta sokfigurák lennének. Egy kis túlzással és rosszakarattal inkább az lenne mondható, hogy ma a törvényhozás egyik tényezőjének esetleges többsége volt ilyen sakfigura a semmitőszék kezében. Pedig, ha a két viszony közül rendjén lenne valamelyik, úgy inkább lenne rendjén az első, mint a második. — A főrendiház f. hó 4-én d. e. 11 órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsony elnök megnyitván, bejelenti, hogy a mai napirend tárgyát elsősorban Bánhidy Bélának a folyók szabályozására vonatkozó indítványa képezi. Az indítvány felolvastatván, Ordódy miniszter, Baross Gábor és Tisza Kálmán miniszterelnök felszólalásaik után abban történt megállapodás, hogy az indítvány tárgyalásra kitüzetik. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter indokolása után elfogadtattak a kataszteri törvény módosításáról szóló törvényjavaslaton tett főrendi módosítások, továbbá a szegedi pénzügyi hatóság épületének kiépítéséről és az iparvállalatoknak adandó kedvezményekről szóló törvényjavaslatok. A perrendtartás módosításáról szóló törvényjavaslatra nézve, mely, mint tudva van, a főrendiház mai ülésében a részletes tárgyalás alapjául nem fogadtatott el, az értekezlet Pauer igazságügyminiszter, Éles Henrik, Teleszky István, Baross Gábor és Tisza Kálmán miniszterelnök felszólalása után, abban állapodott meg, hogy a főrendiház erre vonatkozó üzenete az igazságügyi bizottsághoz utasittatik. Ezzel az értekezlet véget ért. — A magyar .^átalános iparegylet igazgató-tanács hó 2-án gr. Károlyi Pista elnöklete alatt tartó ülésében tárgyalta a »hazai iparnak adandó állami kedvezményekről szóló törvényjavaslat«-ot, melylyel megelőzőleg már a közgazdasági és gyáripari szakosztályok együttesen foglalkoztak volt. E szakosztályok fölkérték az igazgatótanácsot, hogy ez külön beadványban fordulj»*1 az országgyűlés képviselői +örvényjogvotla... + teljes méltánylása mellett, annak több irányban, kibővítését ajánlja, hogy a hozandó törvény csakugyan buzdító és biztosító hatással legyen a magyar gyáripar tömegesebb s terjedtebb meghonosulására. Az igazgató által e czélból előterjesztett felirati javaslat némi csekélyebb módosítással egyhangúlag elfogadtatván, benyújtására Rakovszky István országgyűlési képviselő úr kéretett föl, egyszersmind elhatároztatván, hogy a fölirat kinyomassék s mind a hazai lapoknak szives közlés végett, mind az országgyűlés egyes pártklubjainak több példányban megküldessék, hogy a kérdés iránt érdeklődő képviselők, — tartalmával megismerkedhessenek, s a kérvény tekintetbevételét a házban támogathassák. — Szentpétervárról jelentik, hogy egy m. hó 29-én tartott minisztertanácsban a czár elnöklete alatt és a czári család sok tagjának jelenlétében, három a császár elé terjesztett paczifikáló tervezet felett voltak határozatok hozandók. Az első projektum a szocziál forradalmárok tevékenységének elnyomására vonatkozik, kizárólag a represszió útján, a nemzetnek adandó bármily szabadelvű reformok nélkül átalában. A második projektum haladéktalanul meglehetősen messzemenő szabadelvű reformokat akar életbe léptetni és a represszív rendszabályokat megszakítani, bevárandó a reformok hatását. A harmadik tervezet azt mondja, hogy a nihilisták forradalmi mozgalma ellen a legnagyobb szigorral kell eljárni, egyúttal azonban számbaveendők a nép jobb részének óhajai, úgyszintén a tényleges viszonyok és azonnal az elhunyt czár által tervezett szabadelvű intézkedések megvalósításához kell fogni. Az utolsó tervezetnek a legtöbb chance-a van arra, hogy elfogadtassák. Az e fölötti határozatot még nem tudni. Az igazi Kobyzevről (nálunk Kobozev néven ismerik) a »Porjádok« azt írja, hogy Voronezsben bérkocsis, hogy el is fogták, majd meg mint ártatlant szabadon bocsátották. Kobyzev az útlevelet illetőleg azt vallotta, hogy a múlt őszkor két ur, aki az ő kocsiján ült, felszólította őt, nem vinne-e el egy lovat Odesszába. K. jó pénzért vállalkozott; az illetők megígértek mindent s meghagyták neki, mutassa be náluk útlevelét, mert most »furcsa« idők járnak. K. elhozta azt; az egyik ur kezdett vele alkudozni, a másik pedig bement a szomszéd szobába, ott volt vagy tíz perczig, aztán kijött, s mert megegyezni nem tudtak, visszaadta neki az útlevelet. K. dolgára ment, az urak pedig szintén dolguk után láttak. Lorisz Melikov gróf a »Czas« jelentése szerint emlékiratot terjesztett a czár elé, melyben kifejti a feltételeket, melyek alatt neki, úgyszintén Miljutin tábornok és Abasa társainak lehetséges volna jelenlegi állomásaikat megtartani. Egy másik lap szerint Lobanov herczeg orosz külügyminiszterré, Giers berlini nagykövetté és Saburow londoni nagykövetté fog kineveztetni. Miljutin esetleges utódjakép Dren télén tábornokot emlegetik. A Tuniszból érkezett hírek az arabok folytonos felizgatását jelentik. Ügynökök járják be az országot, a vásárokon beszédeket mondanak, azt beszélik, hogy a francziák minden arabot le fognak gyilkolni és bosszúra hívnak fel, de eddig hasztalanul. A tuniszi bej ismételve sürgönyöket intézett Konstantinápolyba, melyek a franczia csapatok közeledését jelentették és amaz aggodalomnak adtak kifejezést, hogy Tuniszra feltolják a franczia védnökséget s ama kérést csatolták hozzá, hogy a porta siettesse intézkedéseit. A nagyvezér azt válaszolta, hogy intézkedések már létettek. A porta és Francziaország közti barátságos viszonyok, úgyszintén Barthélemy St. Hilaire ígérete biztosítékot nyújtanak, hogy a bej-en nem fognak erőszakot elkövetni. Mindenekelőtt tartsa fenn a nyugalmat és rendet, és ne adjon rá okot, hogy ellene föllépjenek. E iz e r t a megszállása által, mely tegnapelőtt következett be, a franczia csapatok biztosítják a khrumbok ellen operáló hadsereg házát és a Tunisztól 25 kilométernyire fekvő Cseka vasúti állomást hatalmukba fogják ejteni és a bejt ezáltal sakkban tartani. Horváth Lajos elnöklete alatt ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, melyben a kormány részéről Pauler Tivadar igazságügyminiszter és Kovács Kálmán miniszteri tanácsos is részt vettek, folytattatott a kir. Curiának országos képviselőválasztási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Elnök a tegnapi vita folyamán felmerült négy elvi kérdést összegezi, mire Matuska Péter oda nyilatkozik, hogy csak a kérvényekkel megtámadott választások képezzék a Curia bíráskodásának tárgyát, hogy a kérvények alakisága felett a ház határozzon s a curiai biráskodás ne csak a megsemmisítésre, de a netáni ellenkező választási eredmény megállapítására is kiterjedjen. Vidliczkay József a ház által kifogásolt választások tekintetében két kategóriát különböztet meg; olyanok felett, melyek ellen tiszta formaiság szempontjából létetett kifogás, ne ítéljen a Curia, csak ott, ahol anyagi hibára alapíttatik a kifogás. Nem járul Szilágyi Dezső azon indítványához, hogy a Curia a választás eredményét ítéletileg megállapíthassa, hanem csak a megsemmisítés jogát ruházza reá. Pauer Tivadar igazságügyminiszter Szilágyi indítványára nézve megjegyzi, hogy azt elfogadhatónak már azért sem tartja, mert különben oly képviselők volnának, akik választás és olyanok, akik ítélet alapján foglalnák el széküket. Nem felel meg az indítvány hazai felfogásunknak, és óva int oly indítványok elfogadásától, melyek magát a javaslatot tennék népszerűtlenné és így kockáztatnák annak elfogadtatását. Szilágyi Dezső Pauler ellenében kifejti, hogy indítványának törvénnyé emeltetése esetében sem ülne senki ítélet alapján a házban, mert az ítélet csak megállapítaná, hogy a választók kit választottak meg. Csak a választást vezető bizottság kijelentését bírálná felül, nem pedig a választók akaratnyilvánítását. Bokros Elek megengedi, hogy Szilágyi indítványa észszerűen indokolható, s a külföld némely államaiban helyesnek is bizonyul az intézmény, de nálunk nincs semmi ok arra, hogy az eddigi szokással szakítsunk. Horváth Lajos elnök a választási törvény 89. §-ában, melynek alapján ezen törvényjavaslat keletkezett, azt találja, hogy ott csak a választások érvényessége feletti bíráskodásának a Curiával leendő ruháztatása van kilátásba helyezve, nem pedig oly hatáskör, minőt Szilágyi indítványa czélba vesz. Mire Szilágyi Dezső saját álláspontja értelmében magyarázza az idézett szakaszt. Következvén a szavazás, Hosztinszky János azon indítványa, mely szerint a Curiához csak a kérvénnyel megtámadott választás feletti ítélés utasítandó, elfogadtatott, és így a képviselőház által kifogás alá vett választások felett a bíráskodás a ház részére fentartatott. A kérvények alakszerűsége feletti ítélésnek a Curiára leendő beízása iránti kérdés a többség által oly értelemben döntetett el, hogy ezen joga Curiának szintén megadandó. Megtartatott azon intézkedés, mely szerint a ház elnökének megkeresésére jár csak el a Curia. Végre Szilágyi Dezső azon indítványa, mely szerint a Curia ne csak a megsemmisítési, de a netáni helyes eredmény megállapítása tekintetében is legyen illetékes, nagy többséggel elfogadtatott. A 2. §. változatlanul elfogadtatott. A 3. §-nál dr. Emmer Kornél indítványozta, hogy a tanácsok tagjai ne választás, hanem sorshúzás útján állapíttassanak meg évenként. Ezen indítvány ellenében dr. Pauler Tivadar igazságügy miniszter utalt azon tapasztalásra, mely a szintén sorshúzás útján alkotott fegyelmi tanácsok tekintetében létetett, s mely Emmer Kornél indítványának nem kedvező. Teleszky István kiemeli, hogy ha a Curia tanácsaira bízzuk a választások feletti ítélést, az egész Curiára megnyugvással bízhatjuk a tanácsok megalkotását, mi a gyakorlat egyöntetűségének is nagyobb biztosítékait nyújtja. Kovács Kálmán mint tanácsos azért sem ajánlja a sorshúzást, mert annyi mindenféle tanács alkotásának szüksége forog fenn a Curiánál, hogy a helyes beosztás nem igen érhető el, ha a sorsnak oly tág tért nyitunk. Megtartatott tehát az eredeti szöveg, mely szerint a tanácsok titkos szavazás útján választatnak. A 4. §-nál felvettetett a kérdés: vájjon nem volna czélszerű, hogy a Curia ezen bíráskodás folyamán felmerülő elvi kérdésekre nézve a tanácsok teljes ülésben állapodhatnának meg a gyakorlat egyöntetűsége szempontjából. Ezen eszme elfogadtatott és az előadó által szövegezendő új alineában jutand kifejezésre. Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor. Ezzel az ülés véget ért. A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Hány perczig állja ki a víz alatt. (50. Folytatás.) Mikor a veranda lépcsőjén felhaladtak, Kornél báró még egy elegiakus kitörésre határozta el magát. Végig nézett az elhagyott parkon. S aztán megrázta a fejét s egyik kezével a homlokához kapott, a másikat a szivére nyomta: — Nem jobb volna-e egy ilyen pillanatban azonnal meghalni ? Azután lenézett onnan a szédítő magasból. (A veranda legalább is nyolcz láb magas volt.) — Ha én most innen leugranám. (Bizonyosan kificamítaná a lábát.) Atalantának eszébe jutott, hogy ennél nagyon hamar megvan a kiugrás s beránczigálta őt magával. — Jöjj kedvesem, jöjj be innen. — Nem! Nem hagyhatom el ezt a helyet! Bevárom, hogy értem jöjjenek! Verjenek lánczokra, úgy vigyenek el. Atalanta komolyan vette a dolgot. Ez az ember még majd csupa merő bolondságból nem hagyja magát bolonddá felavatni. — Jer, tbeázni. Ma nem kávéztál ebéd után, pedig hozzá vagy szokva. Most pózold ki tbeával. A tavaszi est levegője hús, még megárt az egészségednek. , — Ok bár lehetnék halálos beteggé, hogy a te karjaid között halhatnék meg. (Lehetetlen volt e szónál egymás karjaiba nem omlatnak.) (És hogy nevettek ezen magukban mind aketten! Kornél még jobban, mint Atalanta.) Diadémur lejött eléjük s az ilyen okos, éleseszü férfiúnak egy szó, egy tekintet is elég, hogy átértse rögtön a helyzetét. Odahajolt Atalantához s a fülébe súgta, de olyan hangosan, hogy Kornél is meghallja. — Koczurt elfogták Pesten. Minden compromittáló iratot nála találtak. Most írja az ügynököm. — Itt! Lassabban súgja ön ! intektalanta. Késő volt már. Megütötte ez már a fülét Kornélnak. — Mit ? Mit mondasz ? Koczurt elfogták Pesten ? Kiálta s olyan jól tudta adni az ijedtséget, hogy Diadémot is rászedte vele. — Nem! Nem! monda a bankár. Én nem beszéltem Koczurról. — De igen, igen! Én jól hallottam. Mindennek vége van. (Még reszketni is tudott s a fogait összevaczogtatta.) Pedig hisz a zsebében volt Koczur levele, amiben az tudatja, hogy jó helyen van s nincs is semmi ok, a miért elfogják s nincs nála semmi irat, a mivel valakit bajba keverjen. — Hogy tud ön olyan vigyázatlan lenni! förmedt látszólagos haraggal Atalanta Diadémurra. Tudja, hogy ő milyen ideges! — Szegény Kornél. — No ne aggódjék ön azért! Elég időnk van az intéz- kedésre. — Igen ! csak a gyűrűm bele ne ejtettem vol- na a vízbe! — Reggelre le lesz csapolva a tó s megkerül a gyűrű. Most járünk teázni, ön meghűtötte magát, átfázott, reszket. Legjobb lenne, ha lefeküdnék. Én oda viszem önnek a theáját a szobájába. — De hát ha az éjjel értem jönnek? rebegő Kornél. — Arról én felelek, monda Diadémur, hogy ma nem fogja önt háborgathatni senki. Légy nyugton kedves barátom. Nem vették észre, hogy Kornél maga is ott van már a színpadon s a színfalak közé lát; tudja már, hogy mivel csinálják a villámlást és meny dörgést. Lefektették az árvát. Atalanta maga vitte be aztán az ágyban didergőnek a jól megrhumozott theát, s azt belediktálta az utolsó cseppig, a miért az nagyon háládatos szemeket vetett a feleségére s megcsókolta neki a kezét, magában mondva : »Servus mamsell Muskátlinek!« — És most mondjunk el együtt egy imádságot. Még ez a színjátszás is kellett. A férj és nő egymáséba kulcsolták kezeiket s úgy rebegték végig az ur imáját. Annál a szónál, hogy »szabadíts meg a gonosztól« egymásra gondoltak. Amen ! Vajjon lesz-e sikere az imádságuknak? — Most már nyugodjál csendesen angyalom , szólt Atalanta, megcsókolva Kornél ajkait, s maga sietett az ablakredőnyöket lezárni s az ágyfüggönyöket összehúzni. — Nem háborgat senki. Alig távozott el az ifjasszony, Kornél fölkelt az ágyából, felöltözött egészen s a csizmáit a kezébe fogva, hogy léptei alatt ne csikorogjanak, mezítláb szökött ki a hátulsó ajtón a kastélyából. Megjövendölte ezt neki egy bölcs férfi régen, hogy »mezítláb fogja ön elhagyni ősei kastélyát valamikor !« Csakhogy erre a jóslatra ő most nem gondolt, mert nem azzal a szándékkal szökött ki a lábából, hogy oda többet vissza ne térjen, hanem ellenkezőleg, hogy más valakit abból örökre kiűzzön. Nagyon tetszett neki az az egész vígjáték-terv, aminek kidolgozását Koczur az ő talentumára bízta. Arra a gyűrűre mélhatlanul szüksége van Atalantának és Diadémnak. Olyan írást, amilyen Kornélé, akárki tud csinálni, de a gyűrűt nem lehet utánozni, mert azon, a sok százados használat miatt anynyi kopás, karczolás van, hogy azt vésnök utána nem tudja csinálni. Ha tehát ez a gyűrű a tó vizébe esett, Atalanta szeme láttára, ez a nő nem fog reggelig várni, amig a tavat lecsapolják, nem fogja ezt a gyűrűt többé Kornél rendelkezésére bízni, s koczkáztatni azt, hogy hátha meggondolja magát s azt mondja : én bizony nem pecsételem meg azt az írást, egyiket sem, »én nem megyek Döblingbe bolondnak, itt künn maradok okos embernek!« Atalanta, aki valaha Loreley kisasszony is volt, előveszi még az éjjel vizi tündéri tudományát, s a szép fényes holdvilágnál megkeresi a víz fenekén a leejtett gyűrűt. Ennek a tündéri produkcziónak kell, hogy tanúja legyen Kornél. Akkor azután meg fog győződni felőle, hogy Atalanta vízbe ugrása, tetszhalála, életretérése, ami az ő egész élete pályáját összezilálta, mind betanult művészi alakoskodás volt. Ezért akkor nagy belépti díjat fizettettek ő vele. Hátha a másodszori előadásnál vissza lehetne kapni az entréet ? Sietett, hogy el ne késsék az érdekes előadás elejéről. A parkban nem jár már ilyenkor senki. Koczur csak a vázlatot közölte vele a bohózathoz , ő neki még saját ötletei is támadtak a kivitel közben. A tóparthoz érve még azt a furfangot is kigondolta, hogy a pálczatőrével kifúrta a csónak fenekét, hadd teljen meg egészen vízzel. Legyen kénytelen a vizitündér mindjárt a partnál elkezdeni az úszást. Mikor azzal készen volt, akkor elrejtőzött a vadászles kalyibába. Annak a fenyőág falain keresztül mindenfelé ki lehet látni szépen. Az ember láthatja a közelben a holdvilág aranyozta tavat: a távolban a rengeteg nagy kastélyt, melynek most a tömérdek ablakai közül csak kettő van kivilágítva az első emeleten. Azok Atalanta hálószobájának ablakai. — Rövid idő múltán ez a két ablak elsötétül s azután a két szöglet ablak világosodik meg. Az meg ott Diadémur lakása. — Ez is jól van. — Az egyik ablakot kinyitja valaki s látni az éj homályában, hogy szivarra gyújt. Ez a páholyközönség. Onnan is nézik hát az előadást. Soká kezdődik ez! — A földszinti közönség ott a leskunyhóban már kezd türelmetlen lenni. Ámbár az ügyes clownok, az utánozhatatlan szellemdús kecskebékák minden művészetüket előveszik, hogy a boszszú időközt a »diva« megjelenéséig, gymnasztikai produkczióikkal kitöltsék. Hátha felsülés lesz belőle ? Az pedig nagyon könnyen meglehet. Ugyan már minek ugranék bele ilyenkor éjszaka a hideg vízbe Atalanta, mikor holnap reggel egy gereblyével is kihalászhatja az ő gyűrűjét. (Folytatása következik.) A görög határkérdés. A görögök elmondhatják, ha elvégre megkaphatják Törökországtól az Európa által nekik most már — isten tudja hányadszor — odaíitélt területet, hogy sokáig kell várakozniok és dolgozniok, míg Görögország nagyobbítását elérhették. A görög kérdés, mint Prokeschnek Görögországra vonatkozó irataiból kitűnik, már a görög szabadságharcz különböző fázisaiban élénken megvitattatott az európai hatalmak által. Mindjárt a londoni tractatus után felmerült az eszme, hogy egy nagy görög birodalmat kellene teremteni. A francziák és angolok kedvezőn fogadták ez eszmét. A görög határnak Thesszália északi lejtőitől Valonáig az adriai tengeren kellett volna futnia. Negropont-Kandia s a Kyplopszi szigeteknek Görögországhoz kellett volna csatoltatniok. Sőt némelyek a határt egész Vardarig ki akarták terjeszteni. Ezzel szemben Ausztria és Oroszország máiakkor szűk határt jelöltek ki. Előbb csak Moreát, aztán a Yolo öböltől az Aspropotomos folyóig terjedő vonaltól délre eső földet akarták Görögországnak adni. Utóbbi határ is bevézetett a londoni conferentia 1830 febr. 3-iki jegyzőkönyvébe s ezen ki nem elégítő határ volt egyik oka annak, hogy miért nem fogadta el Lipót Szász-Koburg herczeg a neki felajánlott görög koronát. A londoni conferentiának még egyszer össze kellett ülnie és 1832-ben a határt úgy kijelölnie, hogy az Volotól az artai öbölig fusson. A hatalmak úgy látszik, majd egyik, majd másik irányban saját elhatározásaikat megváltoztatni kénytelenek, valahányszor a görög határkérdés tárgyában kell határozatot hozniok. Kiváltképen Oroszország magatartása Miklós császár trónralépte óta volt oka annak, hogy a görögök hatalomra törekvése elé gátat vetett Európa s midőn Ferencz császár ki-