A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)

1881-05-04 / 122. szám

122. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szerda, május Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény is szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK printúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................................................2 frt 8 hónapra ,■••••»••«« Sa­fi hónapra ,.»,.••••«• 1­ » Az esti kiadás postai különküldéséért felüli­fizetés negyedévenként................................1 » Az előfizetés ..­* év folytán minden hónapban meg*­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min*­dankor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhivásA HÓIT XIX. évi folyamára. Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre . . . 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, május 3. A felsőház mai szavazata. Nagyon csalódnánk magunkban az em­berek és viszonyok ismerete iránt ápolt hi­tünkre nézve, ha a főrendiház mai szavazásá­ról, melyet már esti lapunkban fölemlítet­tünk, a holnapi ellenzéki sajtó nem oly kom­mentárokat közölne, a­melyeknek kifejezett iránya a kormány ott szenvedett vereségének az ellenzék javára való kizsákmányolásában kulminálna. Mindazon fallácziák közül, melyekkel az ellenzék a magyar közvéleményt megejteni akarja, ez lenne a legnagyobbak egyike. Mert eltekintve a dolog szakszerű­ természetétől, a­mi a politikai küzdelem itt fölvetését szinte merőben kizárja, maga a fölmerült inczidens oly természetű, hogy spec­iális jellege iránt csak az nincs tisztában, a­ki egyátalában nem akar tisztában lenni semmi iránt. A perrendtartásról szóló novellát sokan sok tekintetből ki akarták zsákmányolni po­litikai és társadalmi izgatás czéljából. Alig zajlott el a bélyegtörvény fölötti vita,amely­ből ki akarták volt magyarázni, hogy a Tisza­­kormány a dohány­csempészekkel kívánja egy vonalba helyeztetni az ügyvédi kart, e javas­latnál az ellenkező irány hangja tört ki pa­naszba s mesés dolgokat beszélt a felől, mily kíméletlen magatartást tanúsított »a zsarnok Tisza« az ügyvédi kar érdekeinek védelmé­ben, mikor azok egy klubkonferenczián ke­mény megtámadtatásban részesültek. Ugyan­ez időben tartott fuly­­on-folyvá az ügyvédi kar mozgalma, állítólagos sérelmei miatt, me­lyek e javaslatban foglaltatnak, s a kamarák izmos kérvényekkel ostromolták, úgy az egyes képviselőket, mint a ház bizottságát és plé­numát. S mégis mi történt ? Az emlegetett sérelmek egyik ágazata sem tudott a parla­ment előtt erős­ viszhangot ébreszteni. Hogy egy közhasználatú megkülömböztetéssel él­jünk : a ház úgy találta, hogy sem az »ügy­védeknek«, sem a »gazdáknak« nincs igazuk fölvetett panaszaikban s nagyban és egészben megmaradt a kormány eredeti tervezete mel­lett, a­mely — jól jegyezzük meg — a kép­viselőházban az átalános vita alapjául olya­­tén egyértelműséggel fogadtatott el, a­minőre ott ritkán van példa, az átalános elfogadás mellett nyilatkozván nemcsak a mérsékelt ellenzék vezérszónokai, hanem még a szélső­baléi is, s az egyetlen ellenkező irányú föl­­szólalás, mely a javaslatot még átalánosság­­ban sem tartotta elfogadhatónak, ha emléke­zetünk nem csal, a Csatár Zsigmond szakte­kintélyéé volt. És ma a főrendi ház, a­mely nem neve­zetes arról, mintha erős fogékonysága lenne az ellenzéki hajlamok iránt, ezt a javaslatot, a­mely a képviselőház pártjai részéről átalá­­nosságban egyetemes méltatásra talált, még a részletes vita alapjául sem fogadta el. Vájjon miért? Vájjon a két áramlat kö­zül, a­mely a képviselőház előtt, mint mon­dok, jelentkezett, bár erőre nem kaphatott, vájjon e két áramlat közül a magyar senátus melyiknek adott igazat? Az országbíró ékesen szóló beszéde van hivatva e kérdésre megadni a feleletet. S e felelet nem lehet más, mint hogy azon szem­pontok közül, a­melyek a képviselőházban e javaslat megbírálásánál irányadókul szolgál­tak, a főrendek előtt egyik sem bírt sem súly­­lyal, sem fontossággal. Majláth, hogy úgy mondjuk, oly tekin­teteket igyekezett e kérdésnél előtérbe tolni, a­melyek annál nagyon is másodrendű fon­tosságúak, ha ugyan egyátalában számba ve­hetők. Mert kérdjük: lehet-e csak némi jóhi­szeműséggel állítani, hogy e javaslat a bírói kar megrendszabályozásának olyatén rejtett hajlamait árulja el, mint a­milyenek a fran­­czia magisztraturával szemben a kormányha­talom kebelében tényleg felmerültek és érvé­nyesültek? Kérdjük: szabad-e, lehet-e azt emlegetni, hogy a bírói fensőség és magas­ erkölcsi színvonal érvényesülésének megaka­dályozása nyilatkozik abban, hogy a semmi­­tőszék külön szervezetének megszüntetésével annak eddigi alkatrészei a legfőbb ítélőszék­­be osztatnak be, s nem túlságos érzékenység-e az állam törvényhozó hatalmának ily meg­fontolt tényével szemben azt emlegetni, hogy az igazságügyi kormányzat mint »sakfigu­­rákkal« akar elbánni a felsőbb bírósági köze­gekkel ? A­miket Majláth a maga szabatos nyel­vén a judikatúrában megkivántató állandó­ságról ma elmondott, azok nagyban és egész­ben okvetetlenül bírják minden gondolkozó fő helyeslését. De e helyeslés nem mehet annyira, hogy összes instituc­ióink fejlődő állapotával szemben csak magát az igazság­ügyi szervezetet tekintsük megkövült alak­zatnak, a­mely nem hódol az életerők, a ter­mészeti jelenségek, a tapasztalás törvényei­nek. A tan, a­melyet Majláth ma kifejtett, ide sarkallana. Azon stabilitás emlegetése, mely századokra hivatkozik, nem csak e javí­tást ítéli el, hanem Indirplite utját vásza na­gyobb, teljesebb reformoknak, amelyek min­dig nehezebbekké válnak, mikor újra jobban megcsontosodott szervezetet kell megbolygat­ni értük. A mai szavazást a főrendiházban tehát diadalaik közé számíthatják, a­kik a mai per­rend legjobban kifogásolt elemét, a bíróságok túlságos fokozati számát, s ennek alapján a pörök húzás-vonásának lehetőségét, szeretik. A­kik ellenben úgy vannak meggyőződve, hogy e részben a helyzetet egyszerűsíteni szükséges volt; a­kik — addig is, míg egy gyökeres reform ideje elérkeznek — barátai voltak az eszmének, hogy a lehető javítások már­is megtörténjenek; a­kik, szóval, nem akarták, hogy ama minden baja orvosolat­­lan maradjon a távol jövő egészségének re­ményében , azok csak sajnálattal vehetik e sza­vazást, a­mely hogy mennyire volt váratlan s szinte kellemetlen ép azokra, a­kik viszcze­­nirozták, arról tanúskodott az a jelenet, mely a szavazás után kifejlődött, s melyben ép maga az országbíró igyekezett elkövetni min­dent, az elvetett perrendtartással szerves ösz­­szefüggésben levő végrehajtási törvényjavas­lat tárgyalásának s elfogadtatásának lehetővé tételére. Reményünk van, hogy e tárgyalás s el­fogadás még lehetővé fog válni, nem külön a perrendtartással, hanem összefüggőleg vele, a képviselőház újabb nunéziuma révén. Követ­kezzék azonban bármelyik eshetőség be, le­gyen e javaslatokból törvény vagy ne: a ma történtek mindenkit meggyőzhetnek egyről. Arról, mennyire alaptalan a vád, mintha a semmitőszék bírái a törvényhozás kezében puszta sokfigurák lennének. Egy kis túlzás­sal és rosszakarattal inkább az lenne mond­ható, hogy ma a törvényhozás egyik ténye­zőjének esetleges többsége volt ilyen sak­­figura a semmitőszék kezében. Pedig, ha a két viszony közül rendjén lenne valamelyik, úgy inkább lenne rendjén az első, mint a második. — A főrendiház f. hó 4-én d. e. 11 órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét V­i­z­s­o­n­y­­ elnök megnyitván, be­jelenti, hogy a mai napirend tárgyát első­sorban Bánhidy Bélának a folyók szabályozására vonatkozó indítványa képezi. Az indítvány felolvastatván, O­r­­d­ó­d­y miniszter, Baross Gábor és Tisza Kál­mán miniszterelnök felszólalásaik után abban történt megállapodás, hogy az indítvány tárgyalásra ki­­tüzetik. S­z­a­p­á­r­y Gyula gr. pénzügyminiszter indo­kolása után elfogadtattak a kataszteri törvény módo­sításáról szóló törvényjavaslaton tett főrendi módo­sítások, továbbá a szegedi pénzügyi hatóság épületé­nek kiépítéséről és az iparvállalatoknak adandó ked­vezményekről szóló törvényjavaslatok. A perrendtartás módosításáról szóló törvényja­vaslatra nézve, mely, mint tudva van, a főrendiház mai ülésében a részletes tárgyalás alapjául nem fo­gadtatott el, az értekezlet P­a­u­­­e­r igazságügymi­niszter, Éles Henrik, Teleszky István, B­a­­r­o­s­s Gábor és Tisza Kálmán miniszterelnök felszólalása után, abban állapodott meg, hogy a fő­rendiház erre vonatkozó üzenete az igazságügyi bi­zottsághoz utasittatik. Ezzel az értekezlet véget ért. — A magyar .^átalános iparegylet igazgató-tanács hó 2-án gr. Károlyi Pista elnöklete alatt tar­tó ülésében tárgyalta a »ha­zai iparnak adandó állami kedvezmé­nyekről szóló törvényj­avaslat«-ot, mely­­lyel megelőzőleg már a közgazdasági és gyáripari szakosztályok együttesen foglalkoztak volt. E szak­osztályok fölkérték az igazgató­tanácsot, hogy ez kü­lön beadványban fordulj»*1 az orszá­ggyűlés képviselő­i +örvényjogvotla... + teljes méltány­lása mellett, annak több irányban, kibővítését ajánlja, hogy a hozandó törvény csakugyan buzdító és bizto­sító hatással legyen a magyar gyáripar tömegesebb s terjedtebb meghonosulására. Az igazgató által e czél­­ból előterjesztett felirati javaslat némi csekélyebb módosítással egyhangúlag elfogadtatván, benyújtá­sára Rakovszky István országgyűlési képviselő úr kéretett föl, egyszersmind elhatároztatván, hogy a fölirat kinyomassék s mind a hazai lapoknak szives közlés végett, mind az országgyűlés egyes pártklub­jainak több példányban megküldessék, hogy a kérdés iránt érdeklődő képviselők, — tartalmával megismer­kedhessenek, s a kérvény tekintetbevételét a házban támogathassák. — Szentpétervárról jelentik, hogy egy m. hó 29-én tartott minisztertanácsban a czár elnöklete alatt és a czári család sok tagjának jelenlé­tében, három a császár elé terjesztett paczifikáló ter­vezet felett voltak határozatok hozandók. Az első projektum a szocziál forradalmárok tevékenységének elnyomására vonatkozik, kizárólag a represszió útján, a nemzetnek adandó bármily szabadelvű reformok nélkül átalában. A második projektum haladéktala­nul meglehetősen messzemenő szabadelvű reformokat akar életbe léptetni és a represszív rendszabályokat megszakítani, bevárandó a reformok hatását. A har­madik tervezet azt mondja, hogy a nihilisták forra­dalmi mozgalma ellen a legnagyobb szigorral kell el­járni, egyúttal azonban számbaveendők a nép jobb részének óhajai, úgyszintén a tényleges viszonyok és azonnal az elhunyt czár által tervezett szabadelvű in­tézkedések megvalósításához kell fogni. Az utolsó tervezetnek a legtöbb chance-a van arra, hogy elfo­gadtassák. Az e fölötti határozatot még nem tudni. Az igazi Kobyzevről (nálunk Kobozev né­ven ismerik) a »Porjádok« azt írja, hogy Voronezs­­ben bérkocsis, hogy el is fogták, majd meg mint ár­tatlant szabadon bocsátották. Kobyzev az útleve­let illetőleg azt vallotta, hogy a múlt őszkor két ur, a­ki az ő kocsiján ült, felszólította őt, nem vinne-e el egy lovat Odesszába. K. jó pénzért vállalkozott; az illetők megígértek mindent s meghagyták neki, mu­tassa be náluk útlevelét, mert most »furcsa« idők járnak. K. elhozta azt; az egyik ur kezdett vele alku­dozni, a másik pedig bement a szomszéd szobába, ott volt vagy tíz perczig, aztán kijött, s mert megegyezni nem tudtak, visszaadta neki az útlevelet. K. dolgára ment, az urak pedig szintén dolguk után láttak. Loris­z­ M­elik­ov gróf a »Czas« jelentése szerint emlékiratot terjesztett a czár elé, melyben kifej­ti a feltételeket, melyek alatt neki, úgyszintén M­i­l­j­u­­t­i­n tábornok és A­b­a­s­a társainak lehetséges volna jelenlegi állomásaikat megtartani. Egy másik lap sze­rint L­o­b­a­n­o­v herczeg orosz külügyminiszterré, Giers berlini nagykövetté és Saburow londoni nagykövetté fog kineveztetni. Miljutin esetleges utódjakép Dren télén tábornokot emlegetik. A Tuniszból érkezett hírek az arabok foly­tonos felizgatását jelentik. Ügynökök járják be az országot, a vásárokon beszédeket mondanak, azt be­szélik, hogy a francziák minden arabot le fognak gyilkolni és bosszúra hívnak fel, de eddig haszta­lanul. A tuniszi bej ismételve sürgönyöket inté­zett Konstantinápolyba, melyek a franczi­a csapatok közeledését jelentették és amaz aggodalomnak adtak kifejezést, hogy Tuniszra feltolják a franczia védnök­séget s ama kérést csatolták hozzá, hogy a porta siet­tesse intézkedéseit. A nagyvezér azt válaszolta, hogy intézkedések már létettek. A porta és Francziaország közti barátságos viszonyok, úgyszintén Barthéle­­my St. Hilaire ígérete biztosítékot nyújtanak, hogy a bej-en nem fognak erőszakot elkövetni. Min­denekelőtt tartsa fenn a nyugalmat és rendet, és ne adjon rá okot, hogy ellene föllépjenek. E i­z e r t a megszállása által, mely tegnapelőtt következett be, a franczia csapatok biztosítják a khru­­mb­ok ellen operáló hadsereg házát és a Tunisztól 25 kilométernyire fekvő Csek­a vasúti állomást hatal­mukba fogják ejteni és a bejt ezáltal sakkban tartani. Horváth Lajos elnöklete alatt ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, melyben a kormány részéről Pau­­ler Tivadar igazságügyminiszter és Kovács Kálmán miniszteri tanácsos is részt vettek, folytattatott a kir. Curiának országos képviselőválasztási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat részletes tár­gyalása. El­n­ö­k a tegnapi vita folyamán felmerült négy elvi­ kérdést összegezi, mire M­a­t­u­s­k­a Péter oda nyilatkozik, hogy csak a kérvényekkel megtámadott választások képezzék a Curia bíráskodásának tárgyát, hogy a kérvények alakisága felett a ház határozzon s a curiai biráskodás ne csak a megsemmisítésre, de a netáni ellenkező választási eredmény megállapítá­sára is kiterjedjen. Vidliczkay József a ház által kifogásolt választások tekintetében két kategóriát különböztet meg; olyanok felett, melyek ellen tiszta formaiság szempontjából létetett kifogás, ne ítéljen a Curia, csak ott, a­hol anyagi hibára alapíttatik a kifogás. Nem járul Szilágyi Dezső azon indítványához, hogy a Curia a választás eredményét ítéletileg meg­állapíthassa, hanem csak a megsemmisítés jogát ru­házza reá. P­a­u­­­e­r Tivadar igazságügyminiszter Szi­lágyi indítványára nézve megjegyzi, hogy azt elfogadható­nak már azért sem tartja, mert különben oly képvi­selők volnának, a­kik választás és olyanok, a­kik ítélet alapján foglalnák el széküket. Nem felel meg az indítvány hazai felfogásunknak, és óva int oly in­dítványok elfogadásától, melyek magát a javaslatot tennék népszerűtlenné és így koc­káztatnák annak el­fogadtatását. Szilágyi Dezső Pauler ellenében kifejti, hogy indítványának törvénnyé emeltetése esetében sem ülne senki ítélet alapján a házban, mert az ítélet csak megállapítaná, hogy a választók kit választottak meg. Csak a választást vezető bizottság kijelentését bírálná felül, nem pedig a választók akaratnyilvánítását. Bokros Elek megengedi, hogy Szilágyi in­dítványa észszerűen indokolható, s a külföld némely államaiban helyesnek is bizonyul az intézmény, de nálunk nincs semmi ok arra, hogy az eddigi szokással szakítsunk. Horváth Lajos elnök a választási törvény 89. §-ában, melynek alapján ezen törvényjavaslat keletke­zett, azt találja, hogy ott csak a választások érvényes­sége feletti bíráskodásának a Curiával leendő ruházta­­tása van kilátásba helyezve, nem pedig oly hatáskör, minőt Szilágyi indítványa czélba vesz. Mire Szilá­gyi Dezső saját álláspontja értelmében magyarázza az idézett szakaszt. Következvén a szavazás, Hosztinszky Já­nos azon indítványa, mely szerint a Curiához csak a kérvénnyel megtámadott választás feletti ítélés utasí­tandó, elfogadtatott, és így a képviselőház által kifo­gás alá vett választások felett a bíráskodás a ház ré­szére fentartatott. A kérvények alakszerűsége feletti ítélésnek a Curiára leendő beízása iránti kérdés a több­ség által oly értelemben döntetett el, hogy ezen joga Curiának szintén megadandó. Megtartatott azon in­tézkedés, mely szerint a ház elnökének megkeresésére jár csak el a Curia. Végre Szilágyi Dezső azon indítványa, mely szerint a Curia ne csak a megsemmisítési, de a ne­táni helyes eredmény megállapítása tekintetében is legyen illetékes, nagy többséggel elfogadtatott. A 2. §. változatlanul elfogadtatott. A 3. §-nál dr. Emmer Kornél indítványozta, hogy a tanácsok tagjai ne választás, hanem sorshúzás útján állapíttassanak meg évenként. Ezen indítvány ellenében dr. Pauler Tivadar igazságügy minisz­ter utalt azon tapasztalásra, mely a szintén sorshúzás útján alkotott fegyelmi tanácsok tekintetében léte­tett, s mely Emmer Kornél indítványának nem kedvező. Teleszky István kiemeli, hogy ha a Curia tanácsaira bízzuk a választások feletti ítélést, az egész Curiára megnyugvással bízhatjuk a tanácsok megalkotását, mi a gyakorlat egyöntetűségének is na­gyobb biztosítékait nyújtja. Kovács Kálmán mint tanácsos azért sem ajánlja a sorshúzást, mert annyi mindenféle tanács alkotásának szüksége forog fenn a Curiánál, hogy a helyes beosztás nem igen érhető el, ha a sorsnak oly tág tért nyitunk. Megtartatott tehát az eredeti szö­veg, mely szerint a tanácsok titkos szavazás útján választatnak. A 4. §-nál fel­vettetett a kérdés: vájjon nem volna czélszerű, hogy a Curia ezen bíráskodás folya­mán felmerülő elvi kérdésekre nézve a tanácsok tel­jes ülésben állapodhatnának meg a gyakorlat egyön­tetűsége szempontjából. Ezen eszme elfogadtatott és az előadó által szövegezendő új alineában jutand ki­fejezésre. Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor. Ezzel az ülés véget ért. A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Hány perczig­ állja ki a víz alatt. (50. Folytatás.) Mikor a veranda lépcsőjén felhaladtak, Kornél báró még egy elegiakus kitörésre határozta el magát. Végig nézett az elhagyott parkon. S aztán megrázta a fejét s egyik kezével a homlokához kapott, a mási­kat a szivére nyomta: — Nem jobb volna-e egy ilyen pillanatban azonnal meghalni ? Azután lenézett onnan a szédítő magasból. (A veranda legalább is nyolcz láb magas volt.) — Ha én most innen leugranám. (Bizonyosan kific­amítaná a lábát.) Atalantának eszébe jutott, hogy ennél nagyon hamar megvan a kiugrás s beránczigálta őt ma­gával. — Jöjj kedvesem, jöjj be innen. — Nem! Nem hagyhatom el ezt a helyet! Be­várom, hogy értem jöjjenek! Verjenek lánczokra, úgy vigyenek el. Atalanta komolyan vette a dolgot. Ez az em­ber még majd csupa merő bolondságból nem hagyja magát bolonddá felavatni. — Jer, tbeázni. Ma nem kávéztál ebéd után, pedig hozzá vagy szokva. Most pózold ki tbeával. A tavaszi est levegője hús, még megárt az egészsé­gednek. , — Ok bár lehetnék halálos beteggé, hogy a te karjaid között halhatnék meg. (Lehetetlen volt e szó­nál egymás karjaiba nem omlatnak.) (És hogy nevettek ezen magukban mind aket­­ten! Kornél még jobban, mint Atalanta.) Diadém­ur lejött eléjük s az ilyen okos, éles­­eszü férfiúnak egy szó, egy tekintet is elég, hogy át­értse rögtön a helyzetét. Odahajolt Atalantához s a fülébe súgta, de olyan hangosan, hogy Kornél is meghallja. — Koczurt elfogták Pesten. Minden compro­­mittáló iratot nála találtak. Most írja az ügynököm. — Itt! Lassabban súgja ön ! inte­ktalanta. Késő volt már. Megütötte ez már a fülét Kor­nélnak. — Mit ? Mit mondasz ? Koczurt elfogták Pes­ten ? Kiálta s olyan jól tudta adni az ijedtséget, hogy Diadémot is rászedte vele. — Nem! Nem! monda a bankár. Én nem be­széltem Koczurról. — De igen, igen! Én jól hallottam. Mindennek vége van. (Még reszketni is tudott s a fogait össze­­vaczogtatta.) Pedig hisz a zsebében volt Koczur le­vele, a­miben az tudatja, hogy jó helyen van s nincs is semmi ok, a miért elfogják s nincs nála semmi irat, a mivel valakit bajba keverjen. — Hogy tud ön olyan vigyázatlan lenni! för­­medt látszólagos haraggal Atalanta Diadém­urra. Tudja, hogy ő milyen ideges! — Szegény Kornél. — No ne aggódjék ön azért! Elég időnk van az intéz-­­ kedésre. — Igen ! csak a gyűrűm bele ne ejtettem vol-­ na a vízbe! — Reggelre le lesz csapolva a tó s megkerül a gyűrű. Most j­árünk t­eázni, ön meghűtötte ma­gát, átfázott, reszket. Legjobb lenne, ha lefeküdnék. Én oda viszem önnek a theáját a szobájába. — De hát ha az éjjel értem jönnek? rebegő Kornél. — Arról én felelek, monda Diadém­ur, hogy ma nem fogja önt háborgathatni senki. Légy nyugton kedves barátom. Nem vették észre, hogy Kornél maga is ott van már a színpadon s a színfalak közé lát; tudja már, hogy mivel csinálják a villámlást és meny dörgést. Lefektették az árvát. Atalanta maga vitte be aztán az ágyban dider­gőnek a jól megrhumozott theát, s azt bele­diktálta az utolsó cseppig, a miért az nagyon háládatos sze­meket vetett a feleségére s megcsókolta neki a kezét, magában mondva : »Servus mamsell Muskátlinek!« — És most mondjunk el együtt egy imád­ságot. Még ez a színjátszás is kellett. A férj és nő egymáséba kulcsolták kezeiket s úgy rebegték végig az ur imáját. Annál a szónál, hogy »szabadíts meg a gonosztól« egymásra gondol­tak. Amen ! Vajjon lesz-e sikere az imádságuknak? — Most már nyugodjál csendesen angyalom , szólt Atalanta, megcsókolva Kornél ajkait, s maga sietett az ablakredőnyöket lezárni s az ágyfüggönyö­ket összehúzni. — Nem háborgat senki. Alig távozott el az ifjasszony, Kornél fölkelt az ágyából, felöltözött egészen s a csizmáit a kezébe fogva, hogy léptei alatt ne csikorogjanak, mezít­láb szökött ki a hátulsó ajtón a kastélyából. Megjövendölte ezt neki egy bölcs férfi régen, hogy »mezítláb fogja ön elhagyni ősei kastélyát va­lamikor !« Csakhogy erre a jóslatra ő most nem gon­dolt, mert nem azzal a szándékkal szökött ki a lábá­ból, hogy oda többet vissza ne térjen, hanem ellen­kezőleg, hogy más valakit abból örökre kiűzzön. Nagyon tetszett neki az az egész vígjáték-terv, a­minek kidolgozását Koczur az ő talentumára bízta. Arra a gyűrűre mélhatlanul szüksége van Ata­lantának és Diadémnak. Olyan írást, a­milyen Kor­nélé, akárki tud csinálni, de a gyűrűt nem lehet utá­nozni, mert azon, a sok százados használat miatt any­­nyi kopás, karczolás van, hogy azt vésnök utána nem tudja csinálni. Ha tehát ez a gyűrű a tó vizébe esett, Atalanta szeme láttára, ez a nő nem fog reggelig vár­ni, a­mig a tavat lecsapolják, nem fogja ezt a gyűrűt többé Kornél rendelkezésére bízni, s koczkáztatni azt, hogy hátha meggondolja magát s azt mondja : én bizony nem pecsételem meg azt az írást, egyiket sem, »én nem megyek Döblingbe bolondnak, itt künn ma­radok okos embernek!« Atalanta, a­ki valaha Lore­ley kisasszony is volt, előveszi még az éjjel vizi tün­déri tudományát, s a szép fényes holdvilágnál meg­keresi a víz fenekén a leejtett gyűrűt. Ennek a tündéri produkcziónak kell, hogy ta­núja legyen Kornél. Akkor azután meg fog győződni felőle, hogy Atalanta vízbe ugrása, tetszhalála, életretérése, a­mi az ő egész élete pályáját összezilálta, mind betanult művészi alakoskodás volt. Ezért akkor nagy belépti díjat fizettettek ő vele. Hátha a másodszori előadás­nál vissza lehetne kapni az entréet ? Sietett, hogy el ne késsék az érdekes előadás elejéről. A parkban nem jár már ilyenkor senki. Koczur csak a vázlatot közölte vele a bohózat­hoz , ő neki még saját ötletei is támadtak a kivitel közben. A tóparthoz érve még azt a furfangot is kigon­dolta, hogy a pálczatőrével kifúrta a csónak fenekét, hadd teljen meg egészen vízzel. Legyen kénytelen a vizitündér mindjárt a partnál elkezdeni az úszást. Mikor azzal készen volt, akkor elrejtőzött a vadászles kalyibába. Annak a fenyőág falain keresz­tül mindenfelé ki lehet látni szépen. Az ember lát­hatja a közelben a holdvilág aranyozta tavat: a tá­volban a rengeteg nagy kastélyt, melynek most a tömérdek ablakai közül csak kettő van kivilágítva az első emeleten. Azok Atalanta hálószobájának abla­kai. — Rövid idő múltán ez a két ablak elsötétül s azután a két szöglet ablak világosodik meg. Az meg ott Diadém­ur lakása. — Ez is jól van. — Az egyik ablakot kinyitja valaki s látni az éj homályában, hogy szivarra gyújt. Ez a páholyközönség. Onnan is nézik hát az előadást. Soká kezdődik ez! — A földszinti közönség ott a leskunyhóban már kezd türelmetlen lenni. Ámbár az ügyes clownok, az utánozhatatlan szellemdús kecs­kebékák minden művészetüket előveszik, hogy a bosz­­szú időközt a »diva« megjelenéséig, gymnasztikai produkczióikkal kitöltsék. Hátha felsülés lesz belőle ? Az pedig nagyon könnyen meglehet. Ugyan már minek ugranék bele ilyenkor éj­­szaka a hideg vízbe Atalanta, mikor holnap reggel egy gereblyével is kihalászhatja az ő gyűrűjét. (Folytatása következik.) A görög határkérdés. A görögök elmondhatják, ha elvégre megkap­hatják Törökországtól az Európa által nekik most már — isten tudja hányadszor — odaíitélt területet, hogy sokáig kell­ várakozniok és dolgozniok, míg Görögország nagyobbítását elérhették. A görög kérdés, mint Prokeschnek Görögország­ra vonatkozó irataiból kitűnik, már a görög szabadság­­harcz különböző fázisaiban élénken megvitattatott az európai hatalmak által. Mindjárt a londoni tractatus után felmerült az eszme, hogy egy nagy görög biro­dalmat kellene teremteni. A francziák és angolok kedvezőn fogadták ez eszmét. A görög határnak Thes­­szália északi lejtőitől Valonáig az adriai tengeren kellett volna futnia. Negropont-Kandia s a Kyplop­­szi szigeteknek Görögországhoz kellett volna csatol­­tatniok. Sőt némelyek a határt egész Vardarig ki akarták terjeszteni. Ezzel szemben Ausztria és Oroszország mái­akkor szűk határt jelöltek ki. Előbb csak Moreát, az­tán a Yolo öböltől az Aspropotomos folyóig terjedő vonaltól délre eső földet akarták Görögországnak adni. Utóbbi határ is bevézetett a londoni conferen­­tia 1830 febr. 3-iki jegyzőkönyvébe s ezen ki nem elégítő határ volt egyik oka annak, hogy miért nem fogadta el Lipót Szász-Koburg herczeg a neki felaján­lott görög koronát. A londoni conferentiának még egyszer össze kellett ülnie és 1832-ben a határt úgy kijelölnie, hogy az Volotól az artai öbölig fusson. A hatalmak úgy látszik, majd egyik, majd másik irányban saját elhatározásaikat megváltoztatni kénytelenek, valahányszor a görög határkérdés tár­gyában kell határozatot hozniok. Kiváltképen Orosz­ország magatartása Miklós császár trónralépte óta volt oka annak, hogy a görögök hatalomra törekvése elé gátat vetett Európa s midőn Ferencz császár ki-

Next