A Hon, 1881. június (19. évfolyam, 150-178. szám)
1881-06-10 / 158. szám
158. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Péntek, junius 10. WIT. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tera, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kladós-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Kifílizstírilij: Postán keldre, vagy Budapesten házhoz kezd »a reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . 2 Art 8 hónapra......................... . . . . 6» 6 hónapra .................................................IS » az esti kiadás postai külsõ küldéséért felülfizetés negyedévenkint ....... i » Az előfizetés aa ér föl, tán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, június 9. Nagy érdekkel veszszük kezünkbe minden áldott nap az u. n. »mérsékelt« ellenzéki lapokat. Keressük benne azokat a bizalmi nyilatkozatokat, azokat a hódításokat, melyekre a »közvélemény«-ben szert tesznek — mind hiába! Két árva erdélyi specialista akadt ugyan, kinek most jutott eszébe, hogy »habarék«-nak felcsapjon, de ilyen világtól elmaradt ember van mindig; ezek jelentőséggel nem bírnak, legfeljebb arra a papra emlékeztetnek, ki elmaradt falujából városba kerülve, megdöbbenéssel értesült, hogy »meghalt a nagy Napóleon.« Igaz ugyan, hogy a »közvélemény« forgandósága iránt b. Senynyey kellő megvetéssel viseltetik, mint ahogy ezt a társalgási ellenzék búcsútalálkozásán illendő udvariassággal, de határozottsággal kifejté, hanem hát ezt nem mondhatni a mérsékelt ellenzék hírlapjairól és többi vezér és nem vezér (ha ilyen is van) férfiairól, mert ezek folytonosan a nemzeti közvélemény és erkölcsi újjászületés hőseiképen gerálják magukat és szigorukban oly messzi mennek, hogy pl. a »Pesti Napló«, még a bank- vagy más igazgatóságot vállalt képviselőket is korrumpáltaknak adja ki, amikor természetesen elfelejti, hogy az átkot nem a »Tiszák«-ra mondja ki, hanem b. Sennyeyre, b. Bánhidyra, Bittóra és más ellenzéki kitűnőségekre, de talán be tudnék bizonyítani, hogy az író önmagának is két titkos vágyát átkozó el (bizonyára: nem valósulása miatt), bár tény, hogy sem képviselő, sem bankigazgató — hibáján kívül — nem lett. Hanem hát ez csekély kis tévedés ahhoz a nagy »elszámítás«-hoz képest, melybe ez az egész párt képviselőivel, íróival, korteseivel együtt esett. A szélsőbali modort gyakran meghaladó, mindig éles és többnyire személyeskedő politikát, nem, nem is politikát, hanem hajtó vadászatot folytatott e párt Tisza és pártja ellen, azt gondolva, hogy »lejáratni« fogják és azután »kommt Zeit, kommt Rath.« Nem lett belőle semmi. Maguk járatták le maguk,azint nemcsak, hogy a választókerületekben készítették a talajt a szélső balnak, melytől azt most a kormánypárti politika sikere és becsületessége foglalja el, de önmagukat is szépen szélsőbalokká nevelték. Bizonyítja Pázmándy, Halász Bálint, Ugron Ákos és mások esete. Nem tételezzük föl ez urakról, hogy kerület kedvéért tartanák helyesnek most azt a »fölforgató« politikát, mely ellen állást foglaltak volt. A »mérsékelt ellenzék« elvhírpolitikájának egyik bámulatos eredményét mutatja ez a »képviselő nevelés.« Nem kevésbé érdekes és jellemző jelenség nemcsak e pártra, hanem még a szélsőbalra is az, hogy az »elv« az »alap« sok helyen nem képezett akadályt arra nézve, hogy a két ellentétes ellenzék egymásnak szövetséget ígérjen. E czélból természetesen volt »átalános« »ellenzéki« gyűlés is, jelölt is, de már három helyen, Gödöllőn, Veszprémben és Pápán a szélsőbal lefőzte a kabarékot és kidobta. Mind a két tény, mind a két pártra olyan morális bizonyítvány, hogy azt kiállítani és nyilvánlatban tartani kötelességünk. Annyit legalább is bizonyít ez, hogy nem elv, nem egy kitűzött politika a főrugó az ellenzéki pártok korteskedésében, hanem egyszerűen a kerületekkel való játék, cserebere bizonyos egyének javára a kormánypárt elleni gyűlölet szítására. Egyébiránt e czélból a szélsőbal a románoknak is fölajánlotta az ország egy részét. Jellemző hazafiság ! még két más jelenséget kell fölhoznunk, ami viszont a »mérsékelt« ellenzékre igen jellemző. A legtöbb kerületben az átalános »ellenzéki« névvel beérik e tisztelt urak. Adnak egy kis koncessziót a szélsőbalnak, ott, hol a hangulat ezt megkívánja, másfelől ha kell, megdicsérik Tisza Kálmánt is ott, hol veszik észre, hogy a közhangulat ezt kívánja. Azt hiszszük, hogy Hoffmann terézvárosi, Szilágyi józsefvárosi »elismeréseit« szintén fel kell jegyeznünk. Ez is ahhoz a nagy oktávához tartozik, amelyen e tisztelt urak hangszerüket fújják. A másik jelenség, hogy azon szomorú tapasztalatokon, melyeket e párt a Tisza elleni személyes harczban, saját kárára tett, közlönyei nem okultak, pedig nem lehetetlen, hogy pártfogóik azon »Tisza-kompániá«-ban fogják magukat talán nem is hosszú idő múlva feltalálni, mely ellen még most a leggyűilöletesebb fegyverekkel küzdenek. Ha rossz számításnak bizonyítá a múlt e hajrát, bizonyára annak fogja bizonyítni a jövő is. Pedig, hogy ez nem »elv«, tehát nem lelkiismeretbeli dolog, azt, úgy hiszszük, magyarázni nem kell. A legcsodálatosabb azonban az, hogy ezek az urak még csak meg sem mondják, hogy tulajdonképen milyen alapon követelik a választóktól a bizalmat. A kormánypárt egyszerűen tetteire mutat és azt mondja, folytatni akarja a megkezdett után az anyagi és szellemi fejlődés békés, munkás politikáját, de az u. n. mérsékelt ellenzék tagjai most annyiféle hangon beszélnek, hogy egyátalában jogot sem szereztek arra, hogy a választóktól bizalmat nyerjenek. Múltjuk csak a gyűlöletet kelti fel, semmi egyebet. Szomorú, de igaz! A határőrvidéki kérdés a zágrábi »Národne Novine« budapesti közleménye szerint (mint a tegnapi lapok zágrábi távirati tudósítás után már közölték) az ő felségének elnöklete alatt tartott miniszteri tanácskozásokban elintéztetett és megoldatott, a nickelburgi (Zsumberak) kerület illetőségi kérdését kivéve. A fiumei kérdés szóba se hozatott. Az országos földadó bizottság megalakult ma délelőtt a pénzügyminisztériumban, a Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter elnöklete alatt tartott értekezleten. Az alakuló gyűlésre a földadó kerületek választott küldöttei közül megjelentek Biró Lajos a nagyszebeni, Bittó Béni a pozsonyi, Elekes György a kolozsvári, Gyurgyevics Adolf a temesvári, Ivics András a határőrvidéki, Jelenik-Almássy István a kassai, Kussevics Szvetozár az eszéki és Rudnyánszky Ferencz a budapesti kerületből. Távol voltak Beniczky Gyula a beszterczei, Dessewffy Aurel gr. a debreczeni, Festetich Andor gr. a szombathelyi, Inkey Nándor gr. a zágrábi, Kállay Kornél a szatmári, Siskovich Tamás a pécsi és Sváb Károly a szegedi kerületből. A pénzügyminiszter által kinevezett tagok közül megjelentek: Badányi Mátyás, Bánhidy Béla b., Károlyi Sándor gr., Kemény Endre b., Kemény János b., Keszlerffy János, Majthényi László b., Miksics Kálmán, Sennyey Pál br., Simics Péter, Stoll Károly, Vizsolyi Gusztáv, Zichy Nándor gr. A jelenvoltak letevén a törvényben előirt fogadalmat, a pénzügyminiszter felszólítására és annak távozta után megválasztották a hetes bizottság tagjaiul egyhangúlag a következőket: Bittó Bénit, Dessewffy Aurél grófot, Elekes Györgyöt, Gyurgyevics Adolfot, Festetics Andor grófot és Inkey Nándor bárót. A bizottság a törvényben előírt munkálatait és körútját legközelebb fogja megkezdeni, Oroszországból. A nihilisták csak nem pihennek. Gacsinában, III. Sándor czár jelenlegi tartózkodási helyén az indoházi lxotzelében '■'Cjymó.£r HGIH l»6®“ fedeztek föl. A nihilistáknak tehát újra sikerült a császári székhely közelébe hatolni, és pedig a rendkívüli őrizet daczára, melylyel a czár magát körülveszi, és mely Gacsinát minden idegen előtt fegyveres tábornak tünteti föl. Két fiatal nagyherczegnek, a császár unokaöcscseinek, akik nemrég a várba akartak jutni, meg kellett állniok és visszafordulniok, mert az őrt álló kozákok azzal fenyegetőztek, hogy agyonlövik őket, ha megkísérlik még egy lépést tenni előre. A várfőnök írásbeli engedélye nélkül senki se mehet át a hídon, mely a czár palotájába vezet, és a kik ily írásbeli engedélylyel birnak, öt-hat kutatáson kénytelenek átesni, mielőtt a várudvarba jutnak. Néha még oly személyek is, akiknek hivatásuk a palotában időzni, szigorú kutatás alá vétetnek, így egy lelkész, akinek a császári kápolnában szolgálata van, napjában kényszer volt kénytelen magát alávetni motozásnak, mely czigarettárczájáig terjedt. A császár, a császárné és a trónörökös lakosztályainak bejáróit egész kozákcsapatok tartják megszállva. A trónörökös, aki természetesen nem nagy örömét lelheti ily életmódban, bír szerint gyakran panaszkodott személyes szabadságának korlátozása fölött, melyet atyja trónralépte óta kénytelen elviselni. Még a parkban se szabad neki tetszése szerint lovagolnia. Az udvari hivatalnokok a palotát csak külön engedélylyel hagyhatják el. Kölcsönösen őrködniük kell egymásra és mindnyájukat Woronzow tábornok ellenőrzi. * Wannowsky tábornokot a »N. Fr. Pr.« jelentése szerint — csak akkor szemelték ki a hadügyminiszterségre, midőn Albedinsky ez állomást azzal a kijelentéssel utasította vissza, hogy a rábízott terület viszonyai fölött csak most nyert áttekintést és ismerte meg annak szükségleteit. Egy esetleges utódnak, tette hozzá, hozzá hasonlóan hosszabb ideig fog kellene működnie, mielőtt arra gondolhat, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el. Oly állomásnál, mint a főkormányzói Varsóban, mily átmeneti stádiumot lehetőleg el kellene kerülni, azért szükségesnek tartja, hogy jelenlegi állásában megmaradjon. E nyilatkozat után következett be Wannowsky kineveztetése, aki tulajdonképen azért hivatott Szentpétervárra, hogy orenburgi főkormányzói állomással bizassék meg. Miljutin eddigi segédei, u. m. Mordwinow irodafőnök, Kauffmann II., Baranzow, Issakow tábornokok és Firossow főügyész, megbizható jelentés szerint a birodalmi tanácsba tétettek át, de szeptemberig jelenlegi állomásaikon maradnak. A Wannowsky által a vezérkar főnökéül ajánlott Obrunew tábornok kineveztetését csaknem biztosnak tekintik. Az uralkodó viszonyoknál fogva különben ily változás mindig lehetséges, főleg, minthogy a császárnak a 7. hadtest parancsnoka, Richter tábornok lebegett szemei előtt. Gorcsakov visszatérése óta az a hir kering, hogy Ignatiewet külügyminiszterségre szándékoznak meghívni és Suwalowot Ignatiew utódjává kinevezni. Jó informácziók alapján azonban ez a hír és oly kevés figyelemre érdemes, mint a kincstári javak minisztériumában eszközlendő újólagos változásról szóló hír. A zsidó-üldöztetéseket Dél - Oroszországban »törvényesekének készülnek kijelenteni. A »Golosz« libersoni levelezője ugyanis a következőket írja lapjának f. hó 4-iki ketettel: »Az antiszemita mozgalom teljesen új jelleget ölt, mely törvényesebb, mint az erőszak és a rablás, melyek eddig számos déli vidéken űzettek... Jelissawetgrad kerületben (a khersoni kormányzóságban) ugyanis számos község elhatározta, hogy a kormánynál kérvényezni fogják a zsidók kiirtását falvaikból. Hasonló határozatokat hozott az odesszai terület számos községe és több erre vonatkozó kérvény illetékes helyen már beterjesztetett. Kievben a hadi törvényszék előtt tegnap kezdődött a végtárgyalás tíz személy ellen, akiket a legsúlyosabb politikai bűntettekkel vádolnak, nevezetesen : 1. hogy a Szentpétervártt és néhány más orosz városban keletkezett titkos forradalmi szövetséghez tartoztak, melynek czélja a birodalomban létező állami és társadalmi rendet erőszakkal mellőzni. 2. hogy e czélra 1880. második felében Kievben titkos nyomdát állítottak fel, melyben lázitó proklamácziókat nyomattak s azokat aztán terjesztették és végre, hogy hamis útlevelekkel éltek és azokkal másokat láttak el, a kik szintén forradalmi elveknek hódoltak. Ez a végtárgyalás hihetőleg igen szenzácziós lesz, mert hir szerint sok leleplezés fog történni lefolyása alatt II. Sándor czár meggyilkoltatásának tervéről.* A tekinczek és merwiek küldöttségeinek f. hó 4-én Gasinában történt fogadtatásáról III. Sándor császár által, a szentpétervári »Golosz« f. hó 5-ről következő részleteket hoz: Ewes-Murad-Tykma-Sardar, (a két küldöttség vezetője) Mohamed-Ewes-Seid- Gildiew, Chan-Mohamed-Riza-Ogly és Cha 11 i-Haiberdijew küldötteket a császárnak déli 1 órakor a gacsinai vár nagy fogadó termében "Vannowsky főhadsegéd hadügyminiszter mutatta be, mire a küldöttségek valamennyi tagja mélyen meghajolt s emellett, szokásuk szerint, karjaikat mellükön keresztbe fonták. Erre Ewes-Murad- Tykma-Sardar, a vezér, a tekinczek nevében beszédet intézett a császárhoz, akit biztosított, hogy »a tekinczek örök időkre a fehér czár hű szolgái akarnak maradni.« Szónok ezután kérte a czárt, engedje meg, hogy A ra s b erdy fia, a kit magával hozott Szentpétervárra, itt mint növendék egy katonai intézetbe léphessen be és magát orosz tisztté képezhesse ki. A császár köszönetet mondott a szónoknak és általában minden »vitéz tekinct«-nek hűségük és hódolatuk kifejezéséért és megparancsolta, hogy a tizenegy éves Arasberdy fiú először a Nikalai-féle lovassági iskola nevelő intézetében helyeztessék el s azután a császári apródtestületbe soroztassék be. A császár ezután a küldöttség minden egyes tagjához oda fordult különféle magánkérdésekkel és midőn a mervi küldöttség vezetőjéhez, Challi Haiberdijewhez beszélt, megkérdezte őt mily czélból jött Oroszországba és hozzá, a császárhoz, mire a mervi ezt válaszolta: »Nagy czár! Honfitársaim óhajára jöttem hozzád élvezni a szerencsét, hogy magamat neked font, war, bemutassam, Oroszországot megnézzem s azután a látottak és fiakciukról beszéljek honfitársaimnak, a kik a hatalmas Oroszországot akarják oltalmazójukul és védnökökül.« A császár C b a 11 i-Haiberdijew e nyilatkozatát tudomásul vette és azután az összes képviselőket arany órákkal ajándékozta meg, lánczostul, medaillonokkal és bársonykaftánokkal. Azonkívül a tekinczek küldöttsége vezérének, E w es-Murad-T y km a-Sardarnak diszkardot nyújtott át és ezüst őrnagyi vállrajtokat és mint az orosz miliczia őrnagyát üdvözölte őt. Az igy hirtelen orosz őrnagygyá előléptetett tekincz aki Geok-Tepe mellett a tekincz-csapatok fővezére volt és kétszer megsebesült, magánkívül volt örömében e magas császári kegy fölött. Végül a császár a tekincz-küldöttség előtt óhaját fejezte ki, hogy a tekinczek éljenek és dolgozzanak békében s azután visszavonult termeibe. Jókai Mór programms beszéde. (Tartatott Ilyefalván junius 5-én.) Tisztelt polgártársaim! Szeretett testvéreim ! (Halljuk! Halljuk! Hazafias kötelességemnek tartottam önök közt megjelenni, hogy számot adjak annak a pártnak, amelyhez tartozom, eddigi eljárásáról és politikai elveiről. Jelenleg magyar hazánkban három különböző párt küzd egymással. Az egyik, amelyik magát mérsékelt ellenzéknek nevezi, amely ugyanazon közjogi alapon áll, amelyen a kormánypárt, s csupán csak a személyek dolgában tesz különbséget, azt állítja, hogy az ő nagy emberei sokkal okosabb dolgokat tudnának csinálni ugyanazon az alapon, mint a mi nagy embereink. Úgy van ez a népszerűen kabarékpártnak nevezett mérsékelt ellenzék, azokkal a maga nagy embereivel, mint az egyszeri sváb volt a nappal, meg a holddal, amikor azt mondta, hogy a hold sokkal szükségesebb planéta, mint a nap, mert az éjszaka világit, a mikor sötét van, míg a nap csak nappal világit, a mikor a nélkül is nappal van. (Elénk derültség.) Ilyenformán ők Tisza Kálmánt tartják annak a napnak, amelynek alig várják a lementét, hogy azután az ő holdjuk, meg az ő csillagaik világíthassanak az elsötétült éjszakában. De mi rajta vagyunk, hogy ez az éjszaka mennél később következzék be. (Élénk éljenzés.) A másik ellenzéki párt az úgynevezett függetlenségi párt, mely zászlójára kitűzte ezt a nagy jelszót : Magyarország önállósága és függetlensége! Igazán nagy két jelszó. Magam is harczoltam ezen jelszavakért, a székely nemzet fiai közül is igen sokan vérzettek el érte, és eszemben sincs, hogy ezen jelszavak magasztosságát kisebbíteni, hogy ezen jelszavakat a zászlóról letépni és a sárba tiporni akarjam. Lehet idő, amikor Magyarország kivívhatja ezt magának. De ez az idő nem a mi századunkból való. Az újabb időben történt események igen sokakat, akik hitték a lehetőségét annak, hogy Magyarország most, úgy ahogy van, mint magyar önálló állam, magában, szövetségesek nélkül megélhet, megtérítettek ebből a hitekből. Tíz esztendővel ezelőtt Francziaország, melyet Európa leghatalmasabb katonai államának tartottunk, melyről tudtuk azt, hogy ötszázezer katonát képes egyszerre síkra szállítani, és azt hittük, hogy ha ezt az ötszázezer katonát Németország ellen megindítja, azt el fogja tiporni, bizony úgy járt, hogy a megtámadott Németország egy millió katonát állított vele szembe és sokkal jobb fegyvereket, mint a francziáéi voltak és elfogta Francziaország hadseregét százezerével, elfogta magát császárját, bevette fővárosát. Ez az esemény megdöbbentett mindnyájunkat. Átláttuk, hogy itt kicsiny haderővel megállani egy ilyen nagy hatalmakkal körülvett államnak, mint mi vagyunk, nem lehet. (Úgy van !) Ha mi, Magyarország ezzel a 15 millió néppel, — mely nem is mind magyar, mert az ország nem minden vidéke olyan boldog, hogy, mint önök, csupán magafajta székelyekkel, — magyarokkal lakhassák együtt, hanem népünknek több mint fele idegen ajkú — ha ez az ország magában külön állna, senki által nem támogatva, senki által nem védelmezve, akkor ennek az országnak egymagának volna kötelessége 1 millió harcrost csatatérre állítani és akkor azután minden férfi, aki itt lakik, a 18 évestől a 40 évesig állhatna fegyverben, a többi pedig kereshetné a kenyeret a fegyverben állók számára. (Igaz!] Úgy van !) Nekünk tehát valakivel szövetkeznünk kell. Szövetkeznünk kell azzal, a ki hozzánk legközelebb áll, s ez a mi megkoronázott uralkodónknak tartományai, melyek közt van Lengyelország egy része, Galiczia is, a mi legközelebbi jó barátunk. Ez a mi szövetkezésünk Ausztriával a kölcsönös védekezésre, a közös ellenség visszautasítására, ez az, amit közösügyes szövetségnek, szerződésnek nevezünk, ez azon alap, melyen a magyar-osztrák monarchia nyugszik. Ezt az alapot védelmezzük mi, akik jelenleg a kormánypárthoz tartozunk. Hogy azok a tisztelt hazánkfiai, akik magukat függetlenségi pártnak nevezik, szintén gondoltak ily szövetkezésre, azt bizonyítja Kossuth Lajosnak magának a progettója, amit kiadott akkor, midőn szó volt arról, hogy Magyarország külön szakíttassék Ausztriától, és abban ő is tervezte, hogy Magyarország igenis szövetkezzék, de nem az osztrák tartományokkal, nem Galicziával, Lengyelországgal, hanem szövetkezzék Szerbiával, Oláhországgal és Horvátországgal. Mégpedig olyformán, hogy országgyűlés tartassák az egyik esztendőben Budapesten, a másik esztendőben Belgrádban, a harmadik esztendőben Zágrábban és a negyedik esztendőben Bukarestben. (Derültség.) Tehát jutott volna Magyarországnak minden negyedik esztendőben egy országgyűlés. Már most kérdem önöket tisztelt hazámfiai, ítéljék meg hideg vérrel, hogy várjon a mostani állapot, midőn Magyarország országgyűlése évrőlévre összehivatik és határoz saját ügyeiben teljes szabadsággal ; a közös ügyeknek, a hadi erőnek elintézése pedig bizatik egy delegáczióra, mely egyik évben Budapesten, másik évben Bécsben tartatik, hogy váljon ez sokkal alkalmatlanabb és a magyar nemzetre megalázóbb állapot-e, mint hogyha az lett volna elfogadva, hogy minden három esztendőben vándoroljon a magyar a maga oisz,hogyalonepol Belgrádbra, Zágrábba és Bukarestbe. (Élénk tetszésnyilvánítások). Tisztelt polgártársaim! Arra nézve, hogy mi Magyarország, mint ahogy némely ellenzéki szónok indítványozta, se Ausztria segélyével, se a magunk erejéből ne tartsunk haderőt, ne tartsuk magunkat készen fölfegyverkezve, arra nézve azt hiszem önöknek nem kell sok magyarázatot mondanom. Azok az idők, amikor mi 48—49-ben diadalokat arattunk, a »szuronyt szegezz« és »előre« jelszóval, azok az idők elmúltak. Önök közt vannak sokan katonaviselt emberek, akik tudják jól, hogy a mostani újabb találmányú fegyverek mellett, amelyekkel 15-ször lehet lőni egy perez alatt és amelyek kétezer lépésre hordanak, az, hogy ezen fegyverekkel bánni ne tanuljon a magyar, csak arra való volna, hogy országunk fiatalságát mint a füvet hagyjuk a csatatéren lekaszáltatni. (Úgy van! ügy van!). Dicső gondolat, nagy eszme volt a múltban, Gábor Áronnak itt a Székelyföldön ágyúival harczolni a szabadság mellett, de a mai világban uraim senkit sem ámíthatunk azzal, hogy a mi régi ágyúinkkal megállhatnánk az ötezer lépésre vivő újabb ágyukkal szemben. Nekünk is követnünk kell azt a rendszert, amelylyel az ellenség megtámadhat, fel kell használnunk mindent, amit a külföldön feltalálnak, mert különben prédája, ragadmánya leszünk egész országostul minden idegennek, aki reánk éhezik. (úgy van! Igaz!) Azért aki hazáját oda nem akarja vetni a bizonytalan veszedelemnek, annak meg kell nyugodnia abban, hogy bármily terhes is, ez a mi folytonos hadikészülődésünk, de kényszerítve vagyunk reá azon hadikészülődések által, melyeket Európa többi államai, de leginkább Oroszország tesz. (Elénk tetszés.) Tisztelt barátaink szemünkre vetik, hogy a külügyi politikában nem követtük azt a nézetet, amelyet a nemzet rokonszenve kívánt; hogy mikor az orosz-török háború kitört, akkor mi nem álltunk elő fegyverrel, nem rontottunk be innen a Székelyföldről fiatalságunkkal Romániába,az orosz hadsereg házába. Én pedig azt mondom önöknek, hogy ezt helyesen tettük. Én nagyon tisztelem a török nemzetet, sok rokonszenvvel vagyok iránta, de arra, hogy nekünk nagy védelmezőnk lett volna valaha, nem emlékszem. Mi megszerezhettük volna Magyarországnak a háborút, úgy hogy a török lábából kihúzzuk a a szálkát és beledugjuk a magunkéba (Nagy tetszés), és akkor most nekünk lehetne kétszázezer halottunk és sánta bénánk, mint Oroszországnak, és lehetne kétezer millió hadi költségünk, mint amennyibe Oroszországnak került a háború. (Úgy van! Úgy van!) S aztán mit nyertünk volna annyi áldozat árán, ha könnyelműen beleragadtatjuk magunkat szélsőbali kevesfejüink által a keleti háborúba, ahol egész Európától magunkra hagyatva, egyedül kellett volna megküzdenünk az orosz hatalommal ? Ha győztünk volna, mi Oroszországon semmit nem vehetünk; országainak egyikét sem ragaszthatjuk hozzá a miénkhez, hadi kárpótlást nem nyerhetünk tőle, mert a Jegestengerig nem üldözhetjük, mint I. Napóleon tette nagy kárával. Ha pedig ő győz le minket, a pénz- és vérveszteségen kívül elvesztettük volna Erdélyt és Galicziát. De mindez esetben megvolna most idebenn a mi oszágunkban az a nagy belzűrzavar, a mit Oroszország megszerzett maga magának, — a saját kezével verve meg azon átkos politika által, mely a saját népeinek szabadság utáni vágyát külző háborúk vértengerében akarja elfojtani. Az orosz czári hatalom megnyerte a csatát a barezmezőn, de elvesztette a csatát Isten és saját népei ellenében. Minket pedig tisztel és becsül az egész külföld, azért, mert megóvtuk Európa békességét, s most már mint dönthetlen bástyáját a népek és országok nyugalmának tekinti hazánkat az egész világ. (Élénk éljenzés, tetszés.) Nekünk elég volt már a dicsőségből, elég volt a harczi hit: ennek a mostani nemzedéknek békeség kell. A harczi dicsőség nekünk csak sebeket hagyott hátra; nekünk a béke, a tartós béke fentartásán kell munkálódnunk, hogy sebeinket begyógyítsuk. (Élénk éljenzés.) Hogy ettől a veszedelemtől megóvta önöket, Magyarországot a jelen kormány, azért adjanak hálát az úristennek (Élénk éljenzés), mert hogy a nemzet békességben maradhatott, az valóban a kormány érdeme. (Élénk éljenzés.) Jelenleg ahelyett hogy ellenséges államokkal volnánk körülvéve, barátságos külállamok a mi szomszédaink; ahelyett, hogy fenyegetnének bennünket Boszniából a pánszláv áramlatokkal, most ott mi foglalunk helyet és mi nem engedjük onnan országunkba betörni elleneinket. (Élénk helyeslés). De nem is veti többé a mi ellenzékünk a külpolitikát kormányunknak szemére, mióta nem egy magyar, nem egy Andrássy — kiről tudják önök, hogy a székelyek közül eredt székely ő is — mióta nem ő áll a külügyek élén, hanem egy német úr. (Igaz! ügy van !) Mert ők nem haragusznak senkire, csak a magyar emberre, aki egy fejjel kiemelkedik közülök és a többiek közül, és azt azután lerántják a porba, hogy kiesebbnek, hozzájuk hasonlónak mutatkozzék a nép előtt. (Élénk tetszés.) A külpolitikával tehát most már nem is izgatnak, meg vannak nyugodva, nem mondják hogy elárultuk a nemzetet, hogy muszkával egyezkedtünk. Elfogadják a helyzetet úgy, amint van. Fordulnak azonban a belpolitika felé. Azt mondják, hogy a kormány koldussá tette a nemzetet, kirabolta az országot. Uraim! nézzék meg a kormány tagjait, nézzenek meg minket, akik körülötte sorakozunk: ugyan gazdagok lettünk-e mi azóta, hogy ez a kormány Magyarország ügyeit vezeti ? Mijét vettük el a nemzetnek ? S várjon ez a választóközönség, mely előtt szerencsém van nekem is megjelenni, koldusok csoportja-e, amely idejött siránkozni alamizsnáért ? Fel kell ezen háborodnom és fel kell szólalnom ellene mindazok nevében, akik Magyarországon szeretnek dolgozni és munkájuk után akarnak is, tudnak is megélni. (Élénk helyeslés, nagy tetszés). Megalázónak tartom, hogy bennünket úgy állítanak a külföld elé, mint egy kizsarolt, koldussá, semmivé lett nemzetet. De a külföld ezt nem is hiszi el, mert mint jól mondta igen kedves barátomnak Hegedűs Sándornak egy előkelő külföldi államférfiu, hogy amint áll az, hogy Olaszország többnek látszik mint amennyit ér, és úgy elmondható Magyarországról, hogy többet ér, mint a mennyinek látszik. (Élénk tetszés). Tisztelt polgártársaim! A lefolyt országgyűlés, melyről azt mondják, hogy meddő volt, hogy semmit sem tett, 196 törvényt hozott három esztendő alatt. Ha ezeknek a törvényeknek csak a czímeit elkezdeném most önök előtt elszámlálni, itt virradnánk meg. Ezen törvények közül a legtöbb régi bajok megorvoslására, igen sok a magyar nép sorsának javítására van intézve. Ezen törvények haszna ki fog tűnni következményeikben és azok eredményét meg fogják önök érezni mind valamennyien. Az államnak adósságai voltak, azokat a megelőző kormányok kötötték, 280 millió egyedül az úrbéri kárpótlásra fordíttatott, a többit nagyobb részt beruházásokra használták fel, ezekből építettük a vasutainkat. Azokat eleinte csak kamatbiztosítás mellett lehetett építeni s e czim alatt mintegy 16 millió forintot fizetünk évenkint pótlásul. Azóta, hogy kormányt átvette a jelen minisztérium, a vasutak kiépíttettek, mások az állam által megvásároltattak, az egész vasúti gubanczból rendszeres vasúti hálózat készült. S a nemzet átalános kivonata, a zimonyi vasút elrendelése által teljesedésbe jött. Az ellenzék leghatalmasabb szónoka ezt is ellenezte s egyátalában az ellenzék olyan játékot űzött e kérdéssel, hogy mikor a kormány egy lépést tett benne előre, akkor azért támadta meg, ha pedig halasztást tett, a vállalkozóktól mintegy lealkudva, akkor meg azért támadta meg, hogy miért nem siet? A vasúti politika pedig Magyarországra nézve egyike az életbevágóbb ügyeknek. Ettől függ kereskedésünk és mezőgazdaságunk felvirágzása és a külfölddel való versenyképessége. Az államadósságok tehát nem lettek elpazarolva, mint az ellenzék híreszteli, de mind a nemzet jövendő gyarapodására lettek felhasználva; s úgy hiszem, hogy azt sem fogja senki a magyar kormánynak hibául felróni, hogy az erdélyi keleti vasút veszedelmes ügyét, mely hitelünket a külföldön sok ideig megrontotta, kiegyenlíteni serénykedett. (Helyeslés.) Az igazságügyben tetemes javulás és előre haladás történt. Behozatott a büntető törvénykönyv és a perrendtartási javítmány, mely különösen a szegényebb néposztályra nézve a perlekedést olcsóbbá tette, a perbe jutott ember tönkretételét megakadályozta, behozatott a közigazgatásban a csendőrség intézménye. Mindezekben az ügyekben úgy viselte magát az ellenzék szélsőbali része, mintha azt látná feladatának, hogy a törvényhozás ne a birtokos osztályt, ne a megszorult szegény embert, ne a becsületes embert védelmezze, hanem a kihágást elkövetőket, a népet, kiszivattyúzó üzér hadat s a félkézkalmárt tartozzék pártul fogni. (Úgy van ! Igaz!) De hogy a legfontosabbra térjék át, ami a kormánynak és ezen országgyűlésnek a működését jellemzi. (Halljuk! Halljuk!) az a mi pénzügyeink rendezése. Mikor ez a kormány átvette Magyarország ügyeinek vezetését, egy csaknem tönkre jutott állam jutott ránk, melynek volt 63 millióért évekinti deficitje, 63 millióval kevesebbet vett be, mint amennyit elköltött. Ezt a 63 milliós deficitet a mi mostani kormányunk leszállította 27 millióra. (Élénk éljenzés.) Egészen nem bírta eltörleszteni, mert minden közművelődési kiadásainkat meg nem szüntethetjük és tartozásainkat, amikkel kötelezve vagyunk, mi egyoldalúan fel nem függeszthetjük. De leszállítottuk a deficitet 36 millióval. Ezt a 36 millió megtakarítást az ellenzék semmibe se veszi; úgy tartja, hogy ha az ő férfiai ülnének ott a kormányon, akkor még ezt a 36 milliót is eltűrhetné az ország szépen. (Igaz! Igaz!) Uraim ! Akkor, midőn Tisza Kálmán kormányra került, olyan volt az ország hitele, hogy nem kapott máskép kölcsönt, csak váltóra, öt évi lefizetésre