A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)

1881-10-14 / 282. szám

282. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Péntek, október 14. Szerkesztési iroda« Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉS­EK (sint­a) mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKA­I ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......................................................2 írt 8 hónapra ........... 8 , 6 hónapra . .... .•••« .19» Az esti kiadás postai különkül­déséért felül*­fizetés negyedévenként ....... 1 » Az előfizetés ús év folytán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, október 13. Az országháziból. A felirati vita ma még a tegnapinál is alantabb színvonalon mozgott. Ha Polit is­meretes nemzetiségi panaszaival és a magas politikává­-val elő nem állott volna és főleg, ha Tisza Kálmán valóban sikerült beszédben nem jelezte volna a kormány álláspontját, a trónbeszéd ellen felhozott vádakkal szemben, és nem tett volna a hadügyi kor­mány nevében és annak felkérésre nagy­­fontosságú nyilatkozatot, meg sem kellene emlékeznünk a mai napról. Krisztinkovich mindenre kiterjedő szélbali extemporizácziója oly keverékét képezte az éretlen radikális eszméknek és a felszínes ismereteknek, hogy az ember csodálkozott, hogy még ilyen be­szédet is parlamenti beszédnek tartanak né­melyek. Szalay Imre és Simonyi Iván mindig ugyanazok maradnak, váljék bár ebből szél­­báli »elvbarát« és amabból leyális alattvaló. Sok tapintatról és belátásról egyik sem tesz tanúságot. Mikor Simonyi Iván csak úgy seb­tében új földtehermentesítést indítványoz, és oly meggondolatlanul cselekszik, mint mikor Szalay kutyához hasonlítja a horvátokat. Mindkettő jó, derék ember lehet, de hogy nem politikusok, azt ma is bebizonyíták. Politról el kell ismernünk, hogy politi­kus, nemcsak mert a politikai tudományokban járatos, hanem­ azért is, mert el tudja titkolni czéljait és ártatlan alakban tudja előtárni esz­közeit. Ma is azt kívánta tőlünk, hogy ne csak szabadok, de igazságosak is legyünk és en­nek a helyes elvnek azt a magyarázatot adta,­­ hogy engedjünk a nemzetiségeknek még többet, holott köztudomású dolog, hogy már az 1868-iki nemzetiségi törvény az igazság­nak, s a méltányosságnak is szélső határáig megy, mely törvény úgyszólván kiváltságo­kat, nemhogy csak egyenlőséget biztosit a nemzetiségeknek, így pl. a nyelv közigazga­tási és igazságszolgáltatási használatában se­hol akkora kedvezményeket a különböző nemzetiségűeknek nem tettek. Polit hivatko­zott arra, a­mi e tekintetben Ausztriában tör­ténik. Hát bátran elfogadhatjuk a hivatko­zást, mert a sok vihart felkeltő nyelvrendelet csak azt kívánta megkísérleni a Lajthán túl, a­mi nálunk törvénybe van igtatva és még az sem lesz keresztülvihető azon Ausztriában, melyben a német elem a szláv elemhez ké­pest kisebbségben van, holott nálunk a ma­gyar többség kétségtelen. Mikor még Horvát­ország nevében is panaszkodik Polit, elfelejti egyfelől azt, hogy Ausztria egyetlen tarto­mánya sem bir azzal az önállással és sza­badsággal, a­melylyel nálunk Horvátor­szág bir, másfelől azt, hogy a horvátoknak egyedüli ellenzékét a szerbek képezik és hogy e két szláv faj sokkal in­kább akar uralkodni egymáson, mint a­hogy uralkodik a magyar faj az idegen nemzetisé­geken, mire múltja, ereje, sőt talán érdeke is följogosítná. Polit külpolitikai kontemplá­­czióira Tisza találó gúnynyal felelt. Úgy adta elő Polit a neki nem tetsző osztrák-ma­­gyar-német szövetséget, mintha az a danczigi találkozás következtében megszűnt volna. Tisza nyilatkozata, hogy e találkozás a régi viszonyt semmiben sem változtatta, nemcsak találó válasz volt Polit álszenteskedésére, de egyszersmind nagy érdekkel bíró hivatalos nyilatkozat, mely a külföldi kommentárokat ép úgy fölhívja, mint a­hogy utal azon ellen­zéki vád alaptalanságára, hogy a magyar miniszterelnök nem szerez magának tájéko­zást és befolyást a külügyekben. Reánk nézve, ennél azonban még fonto­sabb Tisza az a nyilatkozata, melyet a had­­ügyi kormány nevében és fölkérésére tett. Ha ugyanis a katonai kihágások ellen van »intézkedés«, mint a­hogy gr. Apponyi állítja, az nem lehet más, mint az il­letékes felsőbbség nyilt és határo­zottan kijelentett akarata, hogy az alkotmányt és polgári elemet a katonaság föltétlenül respektálja. Ez az elégtétel. Azt az ellenzék is elismeri, hogy a katona fölebb­­valójának mindenben engedelmeskedik, és ha eddig a felsőbb katonai hatóság vélemé­nye iránt, melynek nyilvánítására nem nyílt volt alkalom, az alárendeltek tévedésben lehettek, sőt ha e tévedésükben megerő­sí­­tette őket a csakugyan befolyásos katonai körükhöz közel álló »Wehrzig«-nak alkot­mányellenes nyilatkozata, most, midőn ez meghazudtoltatok és mikor most a had­ügyi kormány az ország színe előtt nyíl­tan kötelezi magát, hogy alárendeltjeit az al­kotmány és polgári elem iránti tiszteletre fogja inteni, szorítani , azt hiszszük, hogy a nyugalom visszatérhet a kedélyekbe. A mél­tányosság pedig megköveteli azt, hogy a hadügyi kormány szavának higgjünk és annak hatását bevárjuk. Meg vagyunk­­ győződve, hogy feleslegessé fog az tenni min­den »intézkedést«, melyet az ellenzék vagy megnevezni nem tud, vagy nem akar. Tiszá­nak kötelessége, az országnak szüksége volt e nyilatkozatra, és ez adja magyarázatát mai felszólalásának ; az ellenzéki feliratok és szó­nok ezt ugyan szükségessé nem tevék. Az ellenzék a miniszterelnök beszédével megkapta ma Konczát. Mert bármennyire di­csekszik nagy tervekkel és önálló felfogással a mi híres ellenzékünk, mihelyt a kormány részéről nem történik felszólalás, azonnal meg van akadva, mit is mondjon. A »nagy« szónokok eleddig ott ültek némán, várva vár­ván Tiszát. Most már kilátásunk lehet, hogy megnyílnak ajkai, van thema: Tisza támadá­sa. Ez az egyetlen czél, egyetlen üdvösség. Tiszának nem került nagy erőfeszítésbe kimutatni azt, hogy a trónbeszéd nem a pénz­ügyi mérleg helyreállításáról beszél, mit Helfy, Apponyi állítottak, felhozva a senki­től sem tagadott defic­itet, hanem a pénzügyi források és hitel azon konzolidációját érti az államháztartási rend alatt, mely nem engedi többé azon fennakadásokat, melyek Kerka­­poly pénzügyminisztersége alatt bekövetkez­tek.­­ Adatokkal bizonyítható Tisza azon állítása is, hogy a választások alatt a kor­mány közegeire vagy a közönségre sokkal kisebb presszió gyakoroltatott, mint a bottal és kővel néhány helyen fenyegető ellenzék részéről. De az ellenzék azt szeretné elhitetni a közönséggel, hogy ő szent igékkel él — szerencse hogy ismerik. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 14-én d. u. 7 órakor értekezletet tart. — A képviselőház ÚN­L bíráló bi­zottsága ma este Andaházy Pál elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette Szentke­re­s­z­t­y Béla b. képviselő választási ügyét, s nevezett képviselő választását igazolta. — A képviselőház közlekedési bi­zottsága ma délután fél hat órára kitűzött ülé­sét nem tarthatta meg, miután a tagok nem jelentek meg határozatképes számmal. Ennélfogva a kikinda­­nagybecskereki vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása a hétfőn tartandó ülésre tűzetett ki.­­ A duna­vecsei választókerület­ben folyó választási mozgalomról ezeket írják ne­künk : Az átalános képviselőválasztáskor, a de­ vecsei választókerületben Eötvös Károly függetlenségi egy­hangúlag választatván meg, pártja ebből, elég hibá­san, azon következtetést vonta, hogy ott talán más párt nincs is, mint a szélsőbal, — s ezért rábírta Eötvöst, hogy ne ezen kerület mandátumát, hanem a n.-kőrösit tartsa meg. Eötvös csakugyan le is köszönt a de-vecsei képviselőségről, — de pártja nagyban csa­lódik, ha azt hiszi, hogy ott Németh Albertet sike­rülni fog megválasztatni, mert ebből bizony semmi sem lesz. A múlt alkalommal ugyanis a kerület ed­digi képviselője, a szabadelvűpárti Jankovics Miklós nem lépett fel, az egyesült ellenzéki jelölt pe­dig visszalépett, — mit tehetett volna hát a kerület — kénytelen volt szélsőbalit választani. Most azon­ban máskép áll a dolog. A kerület összes községeiből D.­Vecsén Földváry József úr meghívására szá­mos választó értekezletre jött össze e hó 12-kén s Földváry indítványa, mely szerint Jankovics M. ké­retik fel a jelöltség elvállalására, egyhangúlag, lelkes éljenzések közt elfogadtatván, azonnal küldöttség ment a jelölthöz, s kinyilatkoztatá előtte, hogy egye­dül az ő ismert s köztiszteletben álló neve képes a győzelmet a pártnak biztosítani. Jankovics ezúttal hajlandó is volt a jelöltséget elvállalni, s megválaszta­tása biztosítottnak is tekinthető, mert a szabadelvű párt a kerületben mint az előbbi években, úgy most is többségben, sőt talán most még nagyobb többség­ben van! — A székelyudvarhelyi kerület­be­n a függetlenségi párt T­h­a­­­y Kálmánt lépteti fel. Orbán Balázs a jelöltséget nem fogadta el. — A Bismarck és Gambetta közti találkozást berlini mértékadó körökben teljesen légből kapott hírnek mondják. A berlini lapok egy­­átalán kétkedőleg fogadják, franczia részről azonban még nem jelent meg se félhivatalos, se másnemű c­á­­folat.­­ A »Nat. Zig« azt írja, hogy a Gambetta varziai látogatásáról szóló jelentés a leghatározottabb ellenmondásával találkozik azoknak, a­kik a legújabb időben Varzinben voltak. A »Kreut­zz­ug« megjegyzi, hogy a jelentést azért tartja valótlannak, mert ily lá­togatás Gambettát azonnal honfitársai gyűlölködésé­nek tenné ki. A c­áfolat azonban inkább olyannak tűnik fel, mely csak indokolni akarja az entrevue ti­tokban tartását. A »Voss. Ztg« Hamburgból jelenti, hogy Gambetta Drezdába egy Eydtkuhnenből szóló jegygyel érkezett. Útja eddig a következőleg van meg­állapítva : Hamburgból Lübeckbe, innen szept. 26-án Danzig-Schlawe (Varzin) irányában, azután nagy hé­zag következik. Később következett be a visszatérés Eydtkuhnenből Dresdába, Frankfurtba és Párisba ; a hézagba beleillik Varzin és Szentpétervár. — Haymerle báró emlékezetének a »Journal des Débats« a következő sorokat szenteli: »Nem felejtették el, mily körülmények közt hívták meg, (Haymerlét) hogy Andrássy örökébe lépjen. Midőn a csehek belépése a reichstázbba eldöntötte a miniszter visszalépését, a ki az osztrák-magyar-német szövetséget előkészítette és végbevitte, abban a pilla­natban, midőn politikája győzedelmeskedett az osz­trák-magyar hadsereg bevonulása által Boszniába és Herczegovinába, örültek, hogy oly diplomatával lát­ják betöltve, a­ki oly tevékenyen segédkezett neki a berlini kongresszuson. Haymerle báró valóban e po­litika eszélyes követőjének mutatkozott, mely e két tényben foglalható össze: az osztrák-magyar-német szövetség fentartása és az osztrák-magyar befolyás kiterjesztése a Balkán-félszigeten; és ha a danczigi találkozás egy pillanatig némi aggodalmat kelthetett benne, nem késett elismerni, hogy az utóbbi évek fá­radságos munkája nem szenvedett semmi rázkódást. Oly ügyesen volt felépítve és annyira megfelel a közép-európai két nagyhatalom aktuális szükségei­nek, hogy felül áll a személyváltozáson és biztosan túl fogja élni Haymerle bárót, mint túlélte An­drássy grófot.« Az emlegetetett utódok hosszú névsorában K­á­l­n­o­k­y gróf neve egyre határozottabban lép elő­térbe. A »Presse« erre vonatkozólag a következő megjegyzéseket teszi: »Kálnoky ellen felhozzák, hogy magyar neve daczára magyarelle­nes érzelmű; ez a vád azonban nekünk kevés­­sé nyomósnak és mellékesnek látszik, minthogy valamely külügyminiszternek, bárki legyen, a bevégzett tényekkel és az alkotmányos intézmé­nyekkel számolnia kell.« — A Kúria és Poroszország közti tárgyalások állásáról megbízható forrásból hallani, hogy a minisztérium előbb Bismarck herczeg ujj­mutatását várja, hogy a római követelé­sek megadása felett tanácskozzék. A jövő országgyű­lés elé biztosan csak a júliusi törvény megújítása fog terjesztetni, hogy egy diplomácziai képviselő által folytatandó egyenes tárgyalásokra hatáskört nyer­jenek.­­ Az osztrák-magyar uralkodó és a czár közti találkozás a külügyminiszter halála és az ehhez fűződő következmények mellett a nap másik főkérdése, mely a sajtót foglalkoztatja. A szentpétervári lapok állítólag parancsot kaptak, hogy a czár esetleges utazásáról egy szót sem szabad ir­nuok, a­miből azt következtetik, hogy a két uralkodó találkozása már legközelebb várható. Krakkóból ér­kezett jelentés szerint az északi vasút már meg is tett minden előkészületet. Az udvari vonat készen áll s minden pillanatban elindulhat. Az igazgatóság már a pályaudvarok feldíszítéséről is gondoskodott. A »Dziennik Poloki« legutóbbi hírei szerint többé semmi kétség se fér hozzá, hogy a találkozás a jövő hét elején fog végbemenni. A szentpétervári udvar nem tett ellene kifogást, hogy Krzeszowicze legyen a találkozási hely. Ugyanama lap azt írja, hogy a czár teljesen bizhatik egy lengyel nemes ember vendég­szeretetében s kétségkívül meg fog róla győződni, hogy a minden oroszok uralkodóját a lengyelek közt nem fenyegeti veszély, jóllehet a lengyelek semmi jót se várhatnak a találkozástól. A lengyelek azonban semmi esetre se fogják veszélyeztetni vendégszerete­tük régi jó hírét, már csak Oroszországban élő testvéreik iránti tekintetből sem. A vasúti zászlóalj tisztjeinek szigorúan meghagyták, hogy legyenek útra készen, hogy az udvart első intésre kísérhessék. A szentpé­tervári diplomácziai világ a czár utazását a danczigi entrevue természetes következményének tekinti. A vasúti katonák számára peterhofi vasúti vonalon földkunyhókat építenek; a zászlóalj tehát Peterhof­­ban marad. A »W. A. Z.« szerint a találkozás végle­gesen f. hó 18-án fog végbemenni. Thurn-Taxis herczeg főlovászmester Krzeszoviczébe ment, hogy a végső előkészületeket megtegye. Az osztrák magyar bank érczalapja. Jó idő óta már folytonos emelkedést mutat az osztrák-magyar bank érczalapja, az érczpénzben fize­tendő váltók összege azonban csökken. Ezen jelenség onnan van, hogy a bank az esedékes érczváltókat be­­váltás végett Londonba küldi, a befolyó összeget azonban nem használja ismét érczváltók vásárlására, hanem azt kifizetteti magának. Érczváltók eladása tehát nem fordul elő; nem is lehetne ezt a jelenlegi londoni és bécsi kamatlábra való tekintettel renden levőnek találni. Az érez váltótárcza lassú csökkentésére indít­tatva érezheti magát a bank, miután a növekedő pénz­készletre való tekintettel eszközeit folyókká akarja tenni; a bank-akta azonban kimondja, hogy 200 mil­lió írton felül minden kibocsátott írtnak aranynyal vagy ezüsttel fedezve kell lenni. Feltűnő azonban, hogy az érczalap növekedése nagyobb, mint az érczváltó állomány csökkenése. — 1881. jun. 30-tól okt. 7-ig a bank érczváltó tárczája 24­09 millió írtról 12­28 millióra, vagyis 1­81 mil­lióval csökkent. A bank érczalapja azonban 17­38 millióról 188 89 millióra, tehát 17,51 millió forinttal emelkedett. Nem fogunk tévedni, ha feltételezzük azt, hogy az érczalap növekedését az a körülmény idézi elő, hogy nagyobb mennyiségű ezüst forintosok folytak be a bank pénztárainál. Ezt csakugyan huzamos­ idő óta tapasztalhatjuk is. 1880. decz. 31-dikén a bank ércz­alapja 173­3 millió forintot tett, amiből 65 mil­lió forint arany, 108,3 millió ezüst volt.­­ A bank érczváltó tárczája ezen idő alatt 142 millió frtot, 1881. okt. 7-én az érczalap 188 millió frtra rúgott, tehát 147 millió frt növekedést tüntet fel. A bank érczváltó tárczája 12­2 millió, tehát két millió frt csökkenést tüntet fel. Érczváltó és érczalap együttvéve tett 1880. decz. 31-én 187­5 millió forintot, 1881. okt. 7-én 201 milliót; a növekedés tehát 13,5 millió. Miután pedig az aranykészlet most megközelí­tőleg ép oly nagy mint a múlt év végén, ennélfogva a növekedés legnagyobb részben az ezüstkészletre esik és pedig kerekösszegben növekedett az ezüstkészlet 12 millió forinttal. Ezen feltűnő jelenség valószínűleg az ezüst fo­rintosok veretésének tulajdonítandó. És miután az ezüst forintosok, melyek az utolsó hó folyamán a bankhoz érkeztek, csaknem kivétel nélkül magyar ve­­retésnek, egyidejűleg pedig magyar számlára ezüstöt behoztak, ebből azt lehet következtetni, hogy az ezüstpénzt a magyar kormány verette. A magyar pénzügyérnek mindenesetre konveniált az alacsony ezüstárak mellett a pénzverdéket foglalkoztatni. Em­lékezetes lesz, hogy a múlt télen darab ideig szó volt egy valutaenquet tervéről, mely aztán a két pénz­ügyminiszter közt az ezüstverést illető alkudozássá törpült. Eredményre azonban ez nem vezetett, s úgy látszik a magyar kormány a verést a saját belátása szerint intézte. Az eredmény olyan, mintha egyszerűen a jegyforgalom szaporíttatott volna (?). A vert pénz, mint a tapasztalás bizonyítja a különböző pénzinté­zetekbe veszi útját, ezek azonban azt az első alkalom­mal átadják az osztrák-magyar banknak, mely a kapott ezüst helyett új jegyeket ad ki. Nem kell mon­danunk, hogy ez pénzforgalmunknak sajnos rosszab­bodását jelenti, így elmélkedik a »N. fr. Pr.« az osztrák-magy. bank érez alapjáról. Igaz-e minden részében az elő­adott tényállás, azt nem kutatjuk. De feltéve, hogy igaz, nem érthetünk egyet a bécsi lap következteté­seivel, midőn egyfelől szemrehányást akar tenni kor­mányunknak, a­miért az ezüst pénzverés kérdésében önkényüleg járt el, s midőn másfelől a Magyarorszá­gon történt ezüstpénzverést valutánk rontásával mondja egyenértelműnek. Ha a magyar kormány csakugyan nagyobb ezüst vásárlásokat tett az állam számlájára s azt pénzzé verette, oly jogában járt el melyet kétségbe vonni még a »N. fr. Pr.«-nek sem jut eszébe. Joga tehát kétségtelen. És a­mi azon kérdést illeti, hogy helyesen csele­kedett-e, e részben csak az arany monometallistáknak juthat eszükbe a fejüket rázni. Hogy az ezüst vásár­lások a kincstárnak tetemes hasznával jártak, az köz­tudomású. Magyar államgazdasági szempontból tehát kormányunkat csak dicséret illetheti. De nem csak e szempontból, hanem még a mon­archia valutája szempontjából is helyesen járt el a pénzügyminiszter és jövőre is helyesen fog eljárni akkor, ha papírpénzünkhöz viszonyítva parin alól álló ezüstöt vásárol és pénzzé vezet. Mert hiszen köztudomású, hogy az ezüstnek előbbeni pénzértéké­be vissza­helyezése oly európai közérdek, melyet már két nemzetközi congressus enuntiált, s melynek meg­valósításán a legnagyobb pénzügyi kapacitások fára­doznak. Az ezüst remonetisatiója ránk nézve egyenlő értelmű a kész­fizetés megkezdésével, sőt mondhatnék évi több millió frt megtakarítással az aranybeszer­zésnél. Minél több érempénz van monarchiánkban, annál könnyebb lesz megkezdeni a készfizetést. Ezért tehát abban sincs igaza a nevezett bécsi lapnak, ha a történt ezüst vásárlásokban valuta rosszab­­dást lát. Épen ellenkezőleg áll a dolog: minél na­gyobb felvételi képességet tanúsít monarchiánk az ezüst-piaczokkal szemben, annál inkább emeli az ezüst árát s ezzel együtt valutánkat, mely most még ezüst­értékről szól. De a »N. fr. Pr.« minden áron az esz­közökben nem is válogatva, erőnek erejével propagan­dát akar csinálni az olyan monometallismusnak, a­melyet a nemzetközi kongresszus is egyhangúlag elitélt. S visszatérve az osztrák-magyar bank érezalap­­jára, még csak azt jegyezzük meg, hogy a bank igen helyesen cselekszik, ha érczkészletét a devisek eladá­sából befolyó összegeken felül még azzal is jelentéke­nyen növeli, hogy a hozzája befizetett ezüstöt nem helyezi ismét forgalomba, hanem pinczéibe teszi le és jegyeket ad ki azokra. Mert csakugyan tény az, hogy hazánk ép úgy, mint Ausztria más országokhoz viszonyítva aránylag csekély fizetési eszközök felett rendelkezik, holott üz­leti életünk fellendülése annyira szükségessé teszi a pénz szaporítását, hogy özönnel befolyik a külföldről ide az elhelyezést kereső készpénz. — Az 1880. XX. t. sz. 13 §-a alapján alakult tiszaszabályozási kölcsön-kiosztó hetes bizottság f. hó 12-én gróf Szapáry Ist­ván elnöklete alatt ülést tartott, melyen jelen voltak B­­ib­ár­y József min. tanácsos és Kovács János pénzügyminiszeri osztálytanácsos mint kinevezett bi­zottsági tagok, továbbá Keszlerffy János udvari tanácsos és dr. Darányi Ignácz orsz. képviselő vá­lasztott bizottsági tagok. Tárgyalás alá vétetett az abád-szalók-t.-beli társulatnak 1 570 482 frt 45 kr. kölcsön megszavazása iránt benyújtott kérvénye. E társulat még f. év május 6-án beadott kérvényében 550.000 frt kölcsönt kérelmezett s ugyanakkor az osztrák nemzeti bank­ féle tartozásának a conversio alóli kihagyása iránt a pénügyminisztériumhoz folya­modott. Miután azonban a pénzügyminisztérium a tár­sulat által felveendő kölcsönből az osztrák nemzeti bank követelését is kifizetni rendelte, az újabb társu­lati közgyűlés az e czélra szolgáló 20482 frt 45 krral a már kérelmezett kölcsön összeget felebb emelni határozta, vagyis a felveendő kölcsönt 570,482 frt 45 krban állapította meg. A kérdés tüzetes megvita­tása után, tekintve, hogy a kért összegből 550,000 frt megszavása ellen a június 27-iki hetes bizottsági ülés elvi akadályt nem talált s a bizottság által ez ülé­sen megkívánt pótlásoknak elég tétetett, a 20,482 frt 45 krnyi többlet pedig kizárólag az osztrák­ nemzeti bank-féle tartozás convertálására szándékoltatik for­­díttatni, d­e hetes bizottság a kért 570,482 frt 45 frt az abád-szalók-t.-beli társulat részére egyhangú­lag megszavazta oly feltétel alatt, hogy ezen összeg­ből a négy ízben felvett s összesen 430,000 frtot tevő állami előlegek, valamint az osztrák nemzeti bank­tól felvett 37,300 frt kölcsönnek még 20,482 frt 45 kr erejéig fennálló része levonassanak s hogy a köte­lezvényben az 1881. julius 3-iki közgyűlési határozat­nak megfelelőleg az is kijelentessék, hogy a társulat ezen kölcsönért egyetemleges szavatosságot vállal, mindaddig, míg az új műszaki ártér fejlesztés és osz­tályozás jogerősen el nem készül. A képviselőház ülése okt. 13-án. (Esti lapunk kiegészítése.) Szalay Imre után felszólalt Simonyi Iván. Csak egyetlen tárgygyal fog­lalkozik, a­mely nem volt a trónbeszédben, mely pe­dig azonos a nemzet lételével. Ez a fő, és nem a frá­zisok, a­melyek épúgy tönkre tehetik hazánkat, mint Lengyelországot az egyenetlenség. Szoló nemcsak pénzügyileg látja küszöbön az államfönköt, hanem annak tekinti azt a körülményt, hogy középbirtokos osztályunk jóformán kipusztult. Anny­ia megy ez a pusztulás, hogy nemcsak az elszegényedettek, hanem a vagyonosabbak is eladják holmijukat és kivándo­rolnak Amerikába, mert látják maguk előtt a vég­pusztulást. És a kornak e legfeltűnőbb jelensége előtt a korona tanácsosai szemet hunynak, mutatja ezt a trónbeszéd egy passzusa, a­melyről az előadó Jókai­­ Mór is említést tett. Pedig Jókai olyan férfiú, a­kiről tudvalevő, hogy szíve melegen ver a népért. Ez az a passzus, a­hol a hivatalnokok és tisztviselők qualifica­­tiójának tör­ény által való meghatározásáról van szó. Az a baj ebben, hogy ezerekre megy azok száma, a­kik iskolákat végeztek, de nem tudnak kenyérhez jutni, s a hivatalban levők fizetése sem áll arányban tanulásukkal és műveltségükkel. Innen a sok defrau­­datio is. Azután a gazdasági viszonyokra tér át szóló, s fejtegeti a föld értékét és becsét, s az ennek túlmeg­­terheléséből folyó veszélyeket. Régebben kötve volt a birtok; ma átcsaptunk hirtelen a másik rendszerbe, a­hol a tőke hatalma az irányadó, a­mely a gazda szorgalmának nem hozza meg a tisztességes gyümöl­csöt, hanem függ a spekuláczió, a börze konjuktúrái­­tól. Szóló elismeri ugyan a tőke jogait, de helyes ará­nyokat akar, s nem akar monopóliumot a tőke javára, a földbirtok rovására. Meg akarja óvni a földbirtok­nak azon egyedül helyes hisztorikus és természetes jellegét, hogy t. i. a földbirtok el nem adósodhatik, hogy „azt az eladósodás ellen a törvénynek védeni kell. ” tehát összefoglalva a mondottakat és konklú­ziót vonva belőlük, a hypothekális betáblázását nem tartja előnynek, hanem hátránynak és e tekintetben azon fog működni, hogy a hypothekális intézmény ká­ros voltát átlássuk és az intézményt megszüntessük, legyen uralkodó azon elv, hogy a föl­dnek csak jöve­delme vonható végrehajtás alá; szóló törvényt köve­tel a birtok el­darabolása ellen , és nem riad vissza oly intézkedésektől, melyek a földbirtoknak a család számára való megóvását czélozzák. Engedjék meg — folytatja — hogy még csak pár szóval jelezzek egy indítványt, mely rövid idő­vel ezelőtt Ausztriában létetett le. Vogelsang által. Ez pedig nem több és nem kevesebb, mint, hogy ala­­kíttassék egy új földtehermentesítés nemzeti kölcsön útján , mentessék fel a fekvő földbirtok a bopotheká­­lis adósságoktól oly módon, hogy a birtokos ezen köl­csönt az ő birtokjövedelméből hosszabb évek során át visszafizethesse. (Derültség, tetszés.) T. hát! (Halljuk !) Tudom én azt igen jól,hogy az általam megpendített elvek nagyon is ellentmon­danak a most uralkodó jelszavaknak, de méltóztassék elhinni, hogy nem szerénytelenségből beszélek, hogy megmaradnék ezen elvek mellett, ha tudnám, hogy senki más nem vallja azokat — én tudom azt, hogy a jövő ezen kérdésekkel foglalkozni fog, bár ellent­mondanak azoknak a szokott »slágereknek,« de tu­dom azt is, hogy hová jutottunk ezen »slágerek« ural­ma alatt, tudjuk ezt mindnyájan, és fölösleges, hogy ezt ecseteljem. Egy társadalom, a­melybe beütött a financziális »krach« és a­melybe egyúttal beütött az erkölcsi krach is, ez nem lesz azon említett megfordí­tott archimedesi pont, melyről Jókai Mór t. képviselő és bizottsági előadó úr szólott. Ez nem fog a trónnak biztos támaszt nyújtani. Az ilyen társadalom soha se fog az alkotmányos formákba testet és vért önteni. —■ Ellenkezőleg, az ilyen társadalom nézetem szerint olyan állapotokat fog létrehozni, melyek a Hödel- és Nobiling-féle merényleteket, s az orosz nihilizmust szülték. Ne ámitsuk magunkat azzal, hogy nálunk má­sok a viszonyok, hogy az ilyen nálunk lehetetlen. — Mondom, ne ámitsuk magunkat ezzel, mert az, a­ki tönkre ment, a­kinek nagyapja jólétnek örvendett, az sokkal elkeseredettebb ellenzője lesz a fennálló társa­dalmi és ál­ami rendnek, mint a napszámosnak uno­kája, a­ki maga is szegénységben élt. S ne feledjük el, hogy ha jólétet akarunk biztosítani a népnek, nem szabad visszariadnunk a radikális eszközöktől sem. Mert csak akkor lehet békés megoldást találni. Mint­hogy ezen elvek ninc­snek képviselve a bizottsági fel­irati javaslatban, azt nem fogadom el, és bátor va­gyok ezen indítványokat becses figyelmükbe ajánlani. (Helyeslés balfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök : T. képviselő­­ház ! (Halljuk !) Megvalom, tekintettel arra, hogy a válaszfelirati vitában már most a második napnak végén vagyunk és lényegesebb dolog még alig mon­datott, szívesen halasztottam volna fölszólalásomat, ha nem indítana most a fölszólalásra azon szempont, hogy a kormány részéről senki nem nyilatkozván, ez­által a vita esetleg huzamosabbá, tartósabbá tétet­nék. Teszek tehát egy pár rövid észrevételt azokra, a­mik itt elmodattak, föntartva magamnak bővebben szólni, ha a vita további folyama szükségessé tenné. Mindenekelőtt nem tehetem, hogy örömömet ne fejezzem ki, hogy az épen most előttem si­mti kép­viselő úr figyelmeztetett a jelszavak, a nagy monda­tok veszélyére , hogy a jelszavak és nem valósítható nagy mondatok ismétlése h­lyett buzdított a gyakor­lati téren való munkálkodásra. Ha ezen nézet fogja vezetni a ház minden pártját, akkor valóban bíznunk lehet az országgyűlés sikeres működésében. T. képviselőház ! Minden oldalról megtámad­ják a trónbeszédet azért, hogy a végzendőket jelzi ugyan, de nem fejti ki, hogy minő irányban óhajtja a kormány azokat megoldatni. Nem akarok a külföldi példára hivatkozni, ha­bár tehetném, csak egyéni meggyőződésemet mon­dom ki, hogy a trónbeszédnek se­m hangzatos vezér­­czikknek, sem fellengő modorú irálygyakorlatnak lenni nem feladata, hanem feladata épen az, hogy a törvényhozást figyelmeztesse azokra, a­mikkel a kor­mány nézete szerint — melynek felelősségét a trón­beszéd tekintetében teljesen elismerem — a törvény­hozásnak legközelebb foglalkoznia kell. De méltóz­­tassanak megengedni, nálunk a trónbeszéd arra van hivatva, hogy egy egész országgyűlési ciklusnak, te­hát három évnek főbb teendőit jelezze. Ha már most mindezen teendőkre nézve nem egyes, mindenki által aláírható, mert mindenki által saját kedve szerint magyarázható parázisokban, hanem valóban kézzel foghatólag az irányt jelezni kellene, akkor nem trón­beszédet, nem brochuret, hanem könyvet kellene írni. (ügy van­ jobbfelől), ez pedig trónbeszédnek felada­ta nem lehet. Különben a kormánynak kötelessége és módja is van benne, mennél előbb megmutatni azokra nézve a mikre maga a vitatás már gyakorlati haszonnal bir, hogy a felemlített tárgyakat mily módon kívánja

Next