A Hon, 1882. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1882-04-22 / 110. szám

110. szifon. 20-dik (évfolyam. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a­ szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETENEK Szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1882. Szombat, April 22. un■ mii« i—iimi i i n u. mmex- -ni—npst., Kííhie-Sií vaioS . Barátok-tere, Athenacum-c pisiét fc’rt ■■ ' KUífizctéNi (i­j: Poétán Scaldv­, vagy Budapesten házhoz hordv­a regguli és esti kiadás egy ott , 1 hónapra .....................................................2 i­t 3 hónapra ........... . » 6 hónapra ........... 12 ». Az esti kiadás postai különk­ül­déséért felü­l­fizetés negyedévenkint.............................­ » Az előfizetés az év folytán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számu­tatik. Budapest, ápril 21. Oroszországban újult hévvel indult meg ismét a zsidóüldözés. Maga Ignatiev, maga az orosz kormány mutatott erre »jó példát«,­­ kitiltva a zsidókat a gyógyszertárakból, a vasúti szolgálatból stb. Nem is kellett több a fanatikus, buta muzsiknak. Megértette a fe­lülről jött »jó példát« s most tűzzel-vassal pusztítja a zsidót, a­hol csak találja. Szentül meg van győződve, hogy ezzel a pétervári kormánynak s magának a czárnak kedves dolgot cselekszik. Ignatiev tudja, hogy az »igazi orosz nemzeti szellem« mennyire gyűlöl minden, a­mi nem orosz, a mi »idegen« ; a zsidó pe­dig »idegen« lévén, ráuszítja a felbőszített muszka tömeget s az ó-moszkoviták kedvte­léssel nézik a véres játékot, mely még vére­sen megboszulhatja magát. Most a zsidóság ellen van kiadva a jelszó; azt pusztítja és ül­dözi tehát a muzsik s meglehet, hogy a hami­sítatlan muszka nemzeti szellem, ha végzett a zsidósággal, nem sokára majd a német­ség ellen fordul, melyet szintén görbe szem­mel, irigyen és féltékenyen néz az ó-orosz tá­bor. Skobelev és »elvtársai« már sokat agi­­táltak a németek ellen, és pedig nemcsak a birodalombeliek, de az oroszországi németek ellen s így nem volna csoda, ha egy szép na­pon megindulna a hajsza a németség ellen is, az mint azt most a zsidóság ellen dühöngeni látjuk. Vérlázitó az a barbár erőszakosság, mit a féktelen muszka tömeg a zsidóság ellen el­követ. Százával, ezrével vándorol ki Ameri­kába az üldözött s megátkozza azt a földet, melyen hajtóvadászatot tartanak ellene, me­lyen élet- és vagyonbiztossága állatias dur­va tömeg zsákmányául van oda dobva. Az orosz hatóságok kirukkoltatják ugyan a rendőrséget és katonaságot, de úgy és ak­kor, midőn a tömeg már elvégezte véres munkáját s hogy e vad baehanaliák nem túl­zottak s nem egyes hirlaptudósítók koholmá­nyai, világos abból, hogy az orosz hivatalos lap is tudomást vesz róluk s pontosan re­gisztrálja hol, mikor és mi történt a zsidók ellen. Ignatiev a zsidóság ellen uszított tömeg vérengző orgiáival egyfelől hizeleg az o­­moszkovita »nemzeti szellemnek«, másfelől ez­által el akarja vonni az oroszok figyelmét a nihilizmustól. Persze, most az idők nem kedvezők arra, hogy egy kalakcziót, egy kis háborút lehessen inscensrozni,mely a muszka világot foglalkoztassa, tehát foglalkoztatja a zsidó mészárlásokkal, melyek Oroszországban n­épszerű dolgok lévén, még azt is reméli Ig­natiev, hogy ezert­as után közelebb hozza a veszélyeztetett trónhoz a muszka nép zömét, mely a czárt és a trónt megvédelmezze a nih­ilismus részéről fenyegető veszélyek ellen. És csakugyan híre is érkezik, hogy az orosz nemesség itt-ott felajánlotta védelmét és támogatását a trón számára, a­mi hálás kö­szönettel tudomásul vétetett s buzdító például az orosz hivatalos lapban is közzé fog tétetni, az ilyen orosz kiadású »Vitámet sanguinem«­­féle ajánlkozás. Jellemző nagyon, hogy annyi veszély közepette, mely a muszka trónt ed­dig fenyegette s fenyegeti még mindig, csak most jut ez eszébe az orosz nemességnek s m­ost is csak nagyon sporadikus módon teszi. Mióta dolgozik a nihilismus? Mindegyre vé­res életjelt adott magáról, II. Sándort és hí­vei közül néhányat eltett láb alól . — III. Sándort trónralépése óta remegésben tartja s gazsinai magányában remeteségre kénysze­ríti ; s mégis csak most nyilatkozik késznek itt-ott egy-egy muszka mágnás a czár védel­mére. Mi haszna lesz belőle, majd meglátjuk. De nem volna meglepő, sőt épen ter­mészetes , ha a zsidó masszakí­rozásnak olyan visszahatása lenne, hogy megemlegesse Oroszország. Nem volna csoda, ha a vérig kínzott és üldözött zsidóság egy része hajtva a nihilizmusnak hozzá intézett ismeretes föl­­hívására és elkeserítve az újult dühöngéssel folytatott brutalitások által, minden kitelhető eszközzel előmozdítná a romboló párt czéljait azon trón ellen, mely nem nyújt, nem tud, vagy nem akar neki személy- és vagyonbiz­­tosságot nyújtani s azon országban, a­hol már nincs többé maradása, a­melyet csak gyűlölni van oka. Ignatien is e vérengzésekkel utolsó kár­tyáját játszsza ki s miniszterségét aligha meg­mentheti vele, mert igen nyomós hangok emelkednek Oroszországban is, melyek azt mondják, hogy Ignatiev rendszerével, az ál­tala ajánlott és alkalmazott eszközökkel nem lehet sikeresen leküzdeni a nihilizmust. Ezt hagyta hátra örökségül egy emlékiratban a nemrég meggyilkolt Sztrelnikov tábornok is , ezt mondják a czárnak azok is, kiknek tanácsát újabb időben kikérte.­­ Az oroszországi zsidóüldözé­sek ellen igen éles czikket közöl K­a­­­k­o­n lapja, az orosz moszkvai újság. A lap így ír: »A hivatalos lap a közönséget azzal a jelentéssel torkolta le, hogy idejekorán részletes híreket fog kapni a zsidó kihágá­sokról. Mintha ezzel minden meg volna téve! Tehát csakugyan nincs eszköz ez égbekiáltó botrány elhá­rítására, mely a zavart csak növeli és a kormányt kompromittálja? Megelégedhetik-e az események puszta regisztrálásával ? Nyilván az adminisztrácziót magát elragadta ez a mozgalom.« Azután a zsidók kiutasítása ellen fordulva, mely a csőcseléket még felbujtogatja, K­a­­­k­o­w így kiált fel: »Egyszerre a legszigorúbb törvényesség szelleme szállt meg; a zsidót kiűzik onnan, a­hol régóta élt, nem azért, mert ártalmas vagy gyanús, hanem »mert nem varr csizmákat!« Ezek az indokolatlan kiutasítások, minő­ket a nihilistákkal szemben se viszünk végbe oly za­vartalanul, nem kevésbbé rongálják meg a szegény sújtottak viszonyait, mint a csőcselék dühe.«­­ A »Golosz« éles kritika alá veszi a több lap által a nihilizmus elnyomására ajánlott eszközöket s azt hiszi, hogy repressziv­ rendszabályok által e tekintetben nem érhetők el eredmények. »Repressziv rendszabálynak — úgymond a lap — csak mint átmeneti rendszabálynak van értelme oly időben, mely valamely nehéz válságot követ. Re­presszív rendszabályok ideiglenesen elnyomhatják ugyan a rossz fejlődését, de egyúttal gátlólag hatnak a jó fejlődésére és csak pihenést és külső nyugalmat idéznek elő. — De mi fog ama szerencsés nap után következni, melyben látszólagos külső nyugalom mel­lett lehetségesnek fog látszani a normális viszonyok­hoz való visszatérés és ama reformok keresztülvitele, melyeket kézbe venni az élet sürgősen követel. A természetes következmény abban fog állni, hogy a csend csak látszólagosnak fog mutatkozni; a sötét, rossz elemek, melyek a represszív rendszabályok ideje alatt rejtve maradnak, új erővel fognak előlépni és mint az előtt, a társaság tehetetlenül fog állni, el­ítélve, hogy a haza feletti meddő bánatnak adja át magát. Ezután ismét represszív rendszabályok követ­keznek. Valósággal circulus vitiosus! Ez az, a­mi ré­mületet kelt bennünk, a­mi minket felizgat. Nem látható be az anomális viszonyok vége, melyek közt már néhány év óta vagyunk. Mindnyájan érzik ezt, és pedig mi mindnyájan nem kevésbbé, mint legőszin­tébb népbarátaink.« A »népbarátok« úgy vélekednek, hogy a nihilisták elleni eszközöket kalandokban, kül­­háborúban kell keresniük. Ezzel nem érthetünk egyet, mert külső kalandok nagyon is átmeneti eszközt ké­pzenek, mely határaiban egyenlő az ópiummal. A szervezetet egy ideig élénkíti, de azután ismét gyön­gíti s mi a nélkül se vagyunk erősek. Mi az eszkö­zöket belső reformokban keressük, melyek által a társadalom, a jog, a törvényesség, a személyes jogok iránti tisztelet szellemében nevelhető, oly reformok­ban, melyek a társadalomnak lehetővé teszik, hogy egy eszélyes szabadság föltételeiben közreműködését tanúsítsa. Ha a »mentül rosszabb, annál jobb« jel­szónak hódolnánk, csak hangos tetszésünket nyilvá­níthatnék amaz eszközöknek, melyeket K­a­­­k­o­w és elvtársai ajánlanak, mert a dolog akkor tényleg még »rosszabbá« válhatnék. A mi jelszavunk azonban nem ez. Minthogy nem rendelkezünk az eszközökkel, hogy a lázadás ellen harczoljunk, mert ez a kérdés még titokba van burkolva, mely nem tűri meg a nyil­vános megbeszélést, erőnkhöz képest fogunk küzdeni a »zavaros viszonyok« ellen, melyek annyira hozzá­járulnak minden elégedetlenség, elkeseredés és rossz ösztönök fejlesztésére társadalmunkban.« A németországi valuta-propositio. Deb­end a német birodalmi bank igazgatója, a »Nordd. Alig. Zeitg.«-ban Bismarck herczeg lapjában praktikus javaslatokat tesz arra nézve, hogy mikép lehetne az ezüst pénz forgalmát növelni. Az ő javas­latára szüntette meg a német birodalmi bank az ezüst eladást, s így valószínű, hogy jelen javaslat is teljes mértékben bírja a német kanc­ellár helyeslését, s így annak megvalósítására kilátás is lehet. Dechend alapeszméje rokon azzal, melyet Thielmann a párisi konferenczián tett, s melyet Thör­ner Oroszország képviselője tüzetesen kifejtett és pán­tolt. Thielmann ugyanis kijelenté, hogy a Német biro­­dalom a pénzreformnak jelen előhaladott stádiumában nincs azon helyzetben, hogy az ezüst pénzverést sza­baddá tehesse. De hogy más államoknak ez megköny­­nyíttessék, illetőleg, hogy pénzverdéik a német ezüst beözönlése ellen megóvassanak, hajlandó a kormány: 1. több évre terjedő határidőn belül ezüstöt el nem árusítani, s azontúl is csak meghatározandó kisebb összegben ; 2. az arany 5 márkás pénzeket 283/4 mil­lió márk összegben, s 3. az öt márkás birodalmi pénz­jegyeket 40 millió márk összegben a forgalomból ki­vonni, valamint 4. 71 millió 5 márkás ezüst pénzeket és 101 millió két márkásokat átvezetni az 1­­löd­höz viszonyban. T­h­ö­r­n­e­r ezután e javaslatot kitágítá oda, hogy minden 20 franknál kisebb aranypénz bevonas­sák a for­galomból. Dechend most ezzel összhangban azt java­solja, hogy Németország a 20 frankosnál kisebb arany és papírpénzeket mielőbb vonja ki a forgalomból, úgy, hogy 20 franknál kisebb fizetésekre ezüst pénzt kelljen használni. Dechend abban a reményben van, hogy ez intézkedést más államok is utánozni fogják. Számítása szerint azon államokban, a­melyek a pári­si pénzkonferenczián képviselve voltak, még ha Ausz­­tria-Magyarország és Oroszországtól eltekintünk is, a 20 frankos arany és papírpénzek összege 2550 mil­lió markra rúg. Ily nagy mennyiségű ezüst pénznek helye lehetne ekkor a forgalomban. Az aranyhiány — mondja Dechend — min­denütt érezhető, de legkisebb mértékben szenvednek ettől azon országok, a­hol a kettős pénzérték van ér­vényben, mivel ezek a belföldön teljesítendő fizeté­sekre az ezüstöt használhatják. Sokkal inkább érez­hető az aranyhiány az oly államokban, a­melyek pa­pírpénzt használnak, mivel ezek a külföldnek csak aranynyal fizethetnek és ezt sokkal drágábban kell venniök mint előbb, a­mikor arany és ezüst közt vá­laszthattak. Leginkább érezhető rájuk nézve az arany­hiány akkor, ha a papírpénzekkel való garázdálko­dásról át akarnak térni a készfizetésre. Bizonyságul szolgál e részben épen most Olaszország. Da­czára azon nagy áldozatoknak, a­melyeket államház­tartási egyensúlyának helyreállítása óta a készfizetés megkezdése érdekében hozott, és daczára a legna­gyobb erőfeszítéseknek, a­melyeket az arany be­szerzésére vállalkozott konzorczium tett, csak rész­ben érhetett meg czélt, mivel mindenütt hiányzik az arany. Azon államokat, melyekben arany pénz forog, legközvetlenebbül érinti az arany hiány, így Angliát érinti legerősebben, Németország kevésbbé van ve­szélyeztetve, mivel a birodalmi banknak még megvan azon joga, hogy jegyeit tallérokkal válthassa be, melyről tényleg csakis a főbankra nézve mondott le. Mihelyt azonban a régi tallérok bekivántatnának, vagy váltó pénzül nyilváníttatnának ez megvál­toznék és a német birodalom bankja kénytelen volna aranykészletét az ország legnagyobb kárára a kamatlábnak még kíméletlenebb emelése által meg­védeni. Anglia, meggyőződése szerint, soha nem fog a kettős pénzértékre átmenni, mivel nem teheti ki magát annak a veszélynek, hogy ezüst pénzzel el­­árasztassék, s ennek következtében arany pénzét el­veszítse. Németország is ki van téve e veszélynek, de nem nagy mértékben, mert már több ezüst pénze van, mint Angliának. Dechend ezen nézeteivel szemben többféle ki­fogást hoznak ugyan fel az arany metallista lapok. A »Neue Fr. Pr.« nevezetesen helyteleníti azt, hogy Dechend papír valutát is említ, szerinte papír valuta nem, hanem csak papírpénzforgalom létezik. De ez oly szőrszálhasogatás, mely komoly szóra is alig méltó. Tény az, hogy a törvényes fizetési eszköz pénz­értéket vagyis valutát képez. Aztán kifogásolja mondott lap azon állítást, hogy érezhető az aranyhiány. Szerinte Olaszország a készfizetés megkezdésére megkívánt aranykészletet nehézség nélkül beszerezheti, s ezzel az aranypiac­on nem is okoz válságot. Igaz, hogy a jelen időpontban az aranynak az előbbeni időkhöz viszonyítva nincs túlságosan magas agrója vagy­is az arany beszerzése nem jár Európában legyőzhetetlen nehézségekkel Olaszországra nézve. Csak­hogy nem szabad feledni, hogy most az arany hiány azért nem érezhető, mivel nagy mérvű kiözönlése Amerikába megszűnt, azon egyszerű oknál fogva, hogy Észak-Amerikának tavaly igen rosz aratása volt, úgy, hogy aránytalanul cseké­lyebb mennyiségű terményeket, búzát, lisztet, gyapo­tot küldhet Csak Angliába, mint a megelőző években s mint küldeni fog ismét, mihelyt a jelen rész aratási évad lejár. Ekkor ismét megered az aranyözön Európából Amerikába, ha csak gondoskodva nem lesz arról, hogy Európa tartozását a vett árukért ezüstpénz­zel is kifizethesse. Európának mondhatjuk, most csak pillanatnyi respik­uma van, a­mikor arany pénzét saját czéljaira fordíthatja, de ha ez lejár, az arany kiözönlés a leg­komolyabb pénzválságot hozhatja úgy Angliára, mint az egész európai kontinensre. Speczializer monarchiánk szempontjából nagyon kívánatosnak kell tartanunk azt, hogy a Deckend-féle propositió, melyet most már Németországnak a párisi konferenczia elé terjesztendő propositiója gyanánt te­kinthetünk, a nemzetközi pénzkonferenczia által elfo­gadtassák. Azon kifogás, hogy e javaslat elfogadása esetén a közönségre nézve nagy kényelmetlenséggel jár­na 10 forintig menő ezüst pénzt hordozni magával, nem jelent semmit, szemben a kettős előnnyel, mely­­lyel a valutának ez után való rendezése járna, hogy ugyanis elenyésznék az arany agrója az ezüsttel, s te­hát a vele most már egyenértékű papír pénzzel szem­ben, s másfelől azon előnnyel, hogy pénzintézeteink szükségkép kényszerítve látnák magukat arra, hogy a banküzletnek legegészségesebb ágát a letétüzletet, s ezzel kapcsolatos cheque-üzletet kifejleszszék. Kívánatosnak tartjuk tehát, hogy intézzen kor­mányunk kérdést a külügyi hivatal útján a német kormányhoz, várjon Dechend propozíczióját a párizsi konferenczia elé szándékozik-e hozni, és ha igen, terjessze e propozícziót egy külön e czésre egybehí­vandó enquette elé, hogy az ekkér kiderített érde­keknek megfelelő utasítással láthassa el a még ez év folyamán újra egybeülő párisi pénzkonferencziára küldendő képviselőjét. Az országos iparegyesület tegnap délután 6 órakor tartotta első igazgatósági ülését. Jelen voltak: Zichy Jenő gróf elnök, Keleti Károly és gömöri Szontagh Pál alelnökök, Mudrony Soma igazgató, Jálics Kálmán, Posner K. L, Eöry Farkas Kálmán, Ungár Ignácz, Krámer Sámuel, Kauser Ferencz, Ullmann Emil, Kránik Sámuel, Vai­­ser Jakab, Hüttl Tivadar, Adler Károly, Faik Zsig­­mond, Steinacker Ödön, ifj. Kölber Fülöp, Havas Sándor, Huber Antal, Buschardt Konrád, Leipziger Vilmos, Lederer Sándor, Thék Endre, Gellért Mór jegyző. Zichy Jenő gróf örömét fejezve ki a fölött, hogy az országos iparegyesület igazgatósági ülésére a tagok oly nagy számmal megjelentek, bejelenté, hogy b. Kochmeister Frigyes, Lukáts Antal és Oetl Antal nagy elfoglaltságaik miatt az igazgatóságba történt megválasztatásukat el nem fogadták. Bejelenté továbbá, hogy József főherczeg ő fenségét, az egye­sület védőjét, az ápril 16-ki közgyűléstől nyert meg­bízatása szerint táviratilag értesítette a két iparegye­sület fuzionálásáról s fölkérte a főherczeget, hogy fo­gadja el az uj egyesület védnökségét s kérje föl Ru­dolf trónörökös ő fenségét a fővédnökség elfogadá­sára. József főherczeg még az­nap táviratilag adott örömének kifejezést az egyesülés létrejötte fölött és kijelenté, hogy mihelyt az igazgatóság e részbeni át­irata kezei között lesz, a trónörökös ő fenségénél meg­teszi a lépéseket az iránt, hogy az egyesület fővédő­­ségét elfogadja. Mudrony Soma igazgató előterjeszté a Jó­zsef főherczeghez intézendő felterjesztést, mely jóvá­hagyatván, az elnök és az igazgató megbizattak an­nak elküldésével. Az igazgatóság tárgyalásainak előkészítésére és határozatainak végrehajtására az új alapszabályok 17. §-a egy 5 tagú végrehajtó bizottság alakítását rendelvén, a tegnapi ülésen a bizottságot megalakí­tották. Tagjai lettek: Lipthay Béla báró, Havas Sán­dor, Fáik Zsigmond, Eőry Farkas Kálmán, Hüttl Tivadar. A pénzügyi bizottság tagjaiul meg­választottak: Králik Sámuel, Posner K. Lajos, Ungár Ignácz, Kramer Sámuel és Leipziger Vilmos. A szakosztályi és vagyonkezelési, illetőleg pénzügyi bizottsági ügy­rendnek kidolgozásával a végrehajtó bizottság bíza­tott mag. A magyar ált. iparegylet és az orsz. magyar iparegyesület vagyonának átvételénél a végrehajtó bizottság tagjai, az igazgató és pénztárnok bízattak meg s elhatároztatott, hogy a két egyesületnél a szám­adások a tegnapi nappal lezárassanak s az országos iparegyesület számadásai ápril­is 21-én nyittassa­nak meg. A szakosztályok működésének rendszeresítése czéljából az igazgatóság szükségesnek látja, hogy a kidolgozandó ügyrenddel kapcsolatban a szakosztá­lyok beosztása és ügyköre alapos megfontolás tár­gyává tétessék s egy rendszeres tervezet dolgoztas­sák ki; addig is azonban, míg e tervezet létesül, a két egyesületnél eddig fennállott szakosztályok, ez év vé­géig tartó érvénnyel, ideiglenesen megalakulnak.­­ Mindenekelőtt a mindkét egyesületnél fennállott kéz­műipari, gyáripari, szeszes-itali, kiállítási, ipartársu­lati, malomipari és kereskedelmi szakosztályok ala­kulnak meg. Az építésipari, kertészeti, házi­ipari, va­lamint az orsz. gyáripari értekezlet alkalmával ala­kult spec­iális szakosztályoknak a tagok teljes név­sorát meg fogják küldeni, hogy abból az olyan tagokat, kiket szakosztályukba valóknak ismernek, válogassák ki s szólítsák fel az illetőket a szakosztályba be­lépésre. Az orsz. magyar iparegyesület közlönyei, a »Magyar Ipar« és »Industrie-Zeitung für Ungarn«, mint az orsz. iparegyesület közlönyei, egyelőre a je­lenlegi alakban és módozatok mellett fentartatnak. Az egyesületi helyiség ügyében egy külön bi­zottságot küldtek ki, mely az igazgatóságnak javasla­tot fog tenni. A költségvetés kidolgozásával a pénz­ügyi bizottság bízatott meg. A fővárosi tanfelügyelő a szedőinasok részére létesítendő szakiskolára nézve véleményt kér az egye­sülettől, főkép oly irányban, hogy e szakiskolát láto­gató inasok felmenthetők-e a rendes ipariskolák láto­gatásától. Az igazgatóság véleménye az, hogy a szedő gyerekek, ha a szakiskolát látogatják, az ipariskolába járás alól felmenthetők. A földművelés-, ipar- és keresk­­ügyi miniszter átiratilag megkereste az egyesületet, hogy az amster­ ———iimit in—«vb ^ A HON TÁ­RÓZÁJA. Tudósok h­arcz». Regény. Irta: I*. Szathmári Károly. I-ső KÖTET. 5 Ezenfelül az egészen ünnepélyes szin és gyön­géd női ízlés nyomai látszottak, mert egyik felől a félkörben felállított öreg karszékekkel szemben, me­lyek a fejedelmi párnak és főúri vendégeknek voltak szánva — és mintegy rang szerint különböző fényes­ségű párnákkal vagy szőnyegekkel, s többnyire a Rákóczy czimerével, a kereken álló szárnyas fekete sassal díszítve , túl ezekkel szemben virággal koszo­­ruzott két karszék volt előbbre téve a padsoroknál a két »urfi« számára s ezek háta megett szintén nagy danczkai rózsákkal — Lorántffy Zsuzsanna kedvencz virágaival — voltak földiszitve mindkét collegium most végző ifjúsága számára a hosszú padsorok. Közbül pedig a tanárok számára zöld posztó­val bevont asztal állott, nagy ezüst virágedényekkel, melyek illata az egész termet betölté. — A fejedelmi pár helyet foglalt s Rákóczy a maga­ mellé ültetett legyei követhez fordulva monda.’] — Ez érdekes verseny lesz. A régi Bethlen-kol­­legiumot hírneves német tanárok oktatták, az én kis ud­vari iskolámat Keresztury nevű hírneves magyar tanár. Amazok latinul tanítottak n­emez anyanyelvünkön; de mindnyájan latinul fognak felelni s igy kegyelmed is megítélheti a különbséget. — Hallottam már erről — monda a lengyel orator — és pedig Keresztury uram iskoláját ki­emelve. Mindenesetre uj dolog ez s méltó nekünk is a megfontolásra. Nagyságodnak különösen kisebb fiát dicsérik roppant emlékező tehetségéről; de György urfiról is sok szépet hallani. — Meglehet, hogy Zsigmond szorgalmasabb —­ mond a fejedelem, — ki első fia iránt elfogult volt — de György a férfias foglalkozásokban jóval fölötte áll; híres bajnok s alig van jobb lovas Erdélyben; esze is gyorsabb a föltalálásban; szóval amaz inkább tudósnak, emez fejedelemnek való. — Akadt ott nagyságos uram — mond Geleji püspök — a szegény legények között is egy-egy —­­ kivel sehol sem fogjuk magunkat megszégyelni. — Hallottam — mondja Rákóczy — különö­sen dicsérnek valami Apáczai nevűt. — Apáczai és Csernátoni két csillaga lesz valamikor a Bethlen-Rákóczy collegiumnak. Én pro­­fessorokat és pedig híres tanítókat várok belőlök. — Én pedig — mondja Lorántffy Zsuzsanna — szívesen viselem tanítási költségeiket, ha Své­ziába vagy Angliába is akarnak kimenni. — Nem első istenes tette lesz nagyságodnak, fejezi be a püspök. A két tisztes német tanár Bisterfeld és társa Piscator, ki Fischer nevét a kor tudós szokása szerint latinra változtatta, helyet foglaltak a zöld asztal mellett. S most egy kisded, már ősz hajú, de villogó szemű férfiú lépett elő, sötét, de finom posztójú ma­gyar öltözetben. Ez volt a híres Keresztúri Pál, korábban a Bethlen iskola tanára, az utóbbi években az udvari iskola vezére. Közötte s a Bethlen iskola tanárai között bi­zonyos ellentét fejlett ki s Kereszturynak aligha ré­sze nem volt a versenyvizsga előidézésében, mely alkalmat nyújtott neki tanmódszerét a német uraké fölött kitüntetni. Geleji püspöknek, ki adott a hittani tudomá­nyokat, mintegy kegyképen adta elő, — nem is volt egészen ínyére; meg is monda ezt a mellette álló Kemény Jánosnak. — Keresztury uram, ma megint excellálni akar, még pedig a mi rovásunkra ; majd meg­látjuk, hány zsákkal telik. Először természetesen a fejedelem fiai feleltek minden tudományból, s a tudományok között szintoly természetesen a hittan volt az első. Keresztury a fejedelem elé lépett s alázatosan, de arczáról visszasugárzó önérzettel két iratot nyúj­tott át, melyek egyikén a vizsga programmja, mási­kán 1000 bibliai idézet volt följegyezve. Ekkor a protestáns fejedelmek nagy hitta­­ni jártassággal bírtak. A vallás vezette a politikát s gyakran támadtak a vallásos ügyekben kérdések, melyeket mint legfőbb véduruknak nekik kellett el­­intézniök. Maga Rákóczy György is nagy jártasság­gal birt ezen dolgokban; s még ma is látható az a biblia, melyre sajátkezüleg jegyezte föl, hogy har­­minczkétszer olvasta át. — Az elsőt, tudom mire való Keresztury uram; de a másodikat nem. — Lesz szerencsém nagyságodat e felől felvilá­gosítani. Ezzel intett György urfinak, ki fölállva igen ékes latin prologot mondott fel: egy versekbe foglalt búcsút a gyermekkortól, melynek végén enyhe íté­letre hívta föl a hallgató közönséget. Az ifjú szemei lángban égtek, anyjáé és atyjáé is, melyek első­szülöttjük délereg termetére és férfias arczára voltak szegezve, örömkönyükben. A prolog tetszéssel találkozott; a lengyel követ hízelgő szavakat súgott a boldog fejedelmi atyja füleibe. Most lépett elő Keresztury a felvilágosítással. — Most nagyságos uram a theologiával kezd­jük meg és pedig először azon részszel, mely a pole­­mikával foglalkozik. A nagyságod kezében lévő 1000 lokást tanítványaim jobbjai könyv nélkü­l tudják és pe­dig úgy, hogyha nagyságod a helyet megmondja, felel­nek reá a szöveggel és megfordítva. Lássuk tehát először is Zsigmond urfit. Zsigmond fölállva s szelíd szemeit könnyező anyja arczán nyugtatva, várta atyja megszólítását. Rákóczy több, mint ötven kérdést tett föl s ezekre fia legnagyobb könnyűséggel felelt meg. — Praestanter! Eminentissime! — kiáltja a lengyel követ, mig a körül állók a legnagyobb bámu­latot fejezték ki. — Valójában ez meglepő ! — mondja a feje­delem ; én is átolvastam néhányszor a szent igéket, de ekkora helyismeretre szert tenni nem tudok; száz helyet sem tudnék talán pontosan megjelölni. — Kegyelmedet Keresztury uram a katholikus státusokban, mint boszorkányt megégetnék — mond­ja Geleji püspök . — Megégetnének? kérdi Keresztury. Hátha a nagy tisztelendő uram tanítványai között szintén találnak lenni olyanok, kik emlékező tehetségeiket annyira gyakorolni tudták. Akkor szintén ily szigorú lenne az ítélet. Geleji fölütötte fejét. — Azt nem gondolnám, mondja. — Tessék csak őket fölszólítani. Én biztos va­gyok benne, hogy akad köztök egy pár olyan. — Halljátok! — mondja a püspök a sötét deák csoporthoz fordulva. Van e közöttetek olyan, ki képes lenne annyi bibliai helyre emlékezni! A ki bízatja magát, álljon föl. — A püspök nagy meglepetésére két legjele­sebb tanítványa, Apáczay és Csernátony csakugyan fölállottak. — És ti tudnátok ezer bibliai locust ilyetén­­képen emlékezetből idézni ? — Igen nagytiszteletű uram — mondja. Cser­nátony — én emlékezem ezer­ötszáz — hatszáz helyre. — Én nem számoltam meg — mond Apáczay — de az ismertebbek közül azt hiszem meg tudok nevezni két ezeret. A püspök nem akarta hinni. — Tamás vagyok benne — mond. Rákóczy átnyujtá a kezében levő hosszú ivet s a püspök több kérdést intézett a két ifjúhoz, kik azt minden nehézség nélkül megfejték. — Ez bírbájosság — én tőlem nem tanul­tátok! — Annál szebb, hogy privata diligentia (ma­gán­szorgalom) által ily sokra vitték — mondja mosolyogva Keresztury. A ravasz tanár pedig jól tudta e bűvészet titkát, mely abban állott, hogy a két ifjút, kik egykor kü­lönben is kedves tanítványai voltak — az ars lulliá­­nára — melyet nagy uraknak csak száz aranyért szokott volt betanítani, — titkon és ingyen begyako­rolta volt. Állott pedig ez az »Ars lulliána« egy bizonyos módjából az emlékezett annak, melyben torz­képekhez kötötték a megtartandó emlékezeti tár­gyakat. , — És ti többiek ? kérdi a püspök. De erre nem jött felelet és Keresztury uram folytatta a többi ur­­fiak vizsgáját a hittanból, melyből azonban a katholi­­kusok ki­maradtak. Most a lehangolt Gelejin volt a sor s ő is több kérdést intézett tanítványaihoz, de azok bizony kivált az emlékezeti dolgokban jóval hátrább maradtak. Mind a mellett az eredménynyel e tárgyban az adott feleletekkel mind a fejedelem, mind a hallgató­ság meg volt elégedve ; csak egy eset keltött fel na­gyobb figyelmet azoknál, kik a tárgyat mélyebben értették. A protestáns egyházak szerkezetéről volt szó s épen Apáczay felelt. Miután nagy részletességgel és Geleji tanítása szerint előadta az anyaszentegyház szerkezetét, a végén hozzáfüggeszté: — Szükségesnek látszik pedig, magának a val­lásnak jó voltára nézve is, hogy a világi hivek az egyház belső kormányzásában is buzgóan részt ve­gyenek. (Folytatódés következik.)

Next