A Honvéd, 1868 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1868-05-04 / 18. szám

Második évfolyam. 18. szám. Pest, május 4. 1868. * Folyvást előfizethetni Katonai szaktekintélyek közreműködésévelIt * az „Oktató levelek“ nov.—decz. füzeteire 60 kr. | 11 szerkesztit­t Az előfizetési pénzek bérmentett levelekben | 11 GRÓF BETHLEN OLIVÉR1 Első magyar katonai hetilap. 1 egyenesen Heckenast Gusztáv kiadóhoz (Pest, f­­­1 egyetem-utcza 4. szám) czimzendők.­­­­ Tartalom: Legfelsőbb kézirat. — A király és az országgyűlés. — A bécsi reielis­­táth és a honvédelem kérdése. — 1740—1866. — Az I. magyar hadtest működése Felső-Magyarországon. — Honvéd-ügy. Egyleti jegyzőkönyvek. — Katonai heti szemle. — Honvéd-emlék. — Adakozások. — Nyugta. Lapunk m­ai számához van mellékelve gr. Pongrácz Károly Honvédelem-szervezési terve. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhez Pest, városligeti fasor, a lövölde tőszomszédságába intézendők. A cs. s apostoli királyi Felsősétől a következő leg­felsőbb elhatározás érkezett a m. kir. miniszterelnökhöz: Mellékletben •/. közlöm önnel azon kéziratom másolatát, melyet azon cs. k. katonatisztek ellátása iránt, kik az 184%-ks események folytán ellátási igényeiktől elestek, egyúttal közös hadügyminiszteremhez intéztem. Budán 1868. ápril 25-én. Ferencz Józsefe, k. Gr. Andreissy Gyula s. k. •­. Melléklet a fentebbi legmagasabb határozathoz. Kedves báró Kuha! Tekintettel 1867-dik évi június 9-én és augusztus 3-án kelt határozványaimra, mindazon volt cs. kir. katonatiszteket, kik az 1848/9-ki események következtében ellá­tási igényeiktől elestek, a nélkül hogy időközben állami java­dalmazást nyertek volna, az általános katonai nyugdíj-alapból megfelelő ellátásban részeltetni szándékozván, megbízom önt, miszerint erre vonatkozólag a beérkező beadványok alapján magyar miniszter­elnökömmel egyetértőleg részletes előterjesz­tést, egyszersmind pedig a felmerülendő költségek alkotmány­­szerű fedezése iránt javaslatot tegyen. Budán 1868. ápril 25-én. Ferencz József s. k. A király és az országgyűlés. Nem csekély megnyugvására szolgálhat a magyar nemzet­­és a honvédségnek az, hogy valahányszor a király egy kegyelmi ténynyel népeihez fordul, mindig újból bebizonyítja azt, hogy ő a nemzet nyitott sebeit orvosolni óhajtja. Míg vannak államférfiak, kik ,,félrendszabályokkal“ akar­ják a nemzet becsületbeli kérdését elaltatni, mely félrendsza­bályok a magyar nemzet szivében lappangó bizalmatlanságot csak nevelik és a kölcsönös bizalmon épült kiegyezkedés mű­vét megingatják, addig a király kezdeményezése mindig kije­löli az utat, melyen a magyar nemzet megnyugtatására haladni kellene. Meggondolatlan hivatalos ágensek nálunk is megkísértek a király nevével takaródzni s azt hirdetni, hogy a nemzet múlt­jának felelevenítése a király érzéseit sérti Mi ezen illegális, téves állítást egy perczig sem hittük. Mi jól tudtuk, hogy egy magyar királyi ház ivadéka sokkal inkább át van hatva tulajdon családjának dicső múltjától, sem­hogy egy egész nemzettől azt kívánhatná, miszerint történeté­nek legdics­óbb lapját sajátkezűleg tépje szét. És miért? hiszen a mi történt a reakezió műve volt és maga az osztrák császár személye még ez időben is mindig zabolázta a reakezió vad dühét, mely reakezió roppant hatalmát csak ma lehet érteni, midőn Szadova után, alkotmányos időben, a birodalom összes képviselői és a császár és király jóakarata s azok szándéka elle­nére a reakczió vezérei a törvényes hatalommal mint egyenlő hatalom tanácskoznak — és a népek remegnek, hogy vájjon melyik fog győzni! * Hogy mennyire hazudtak azok, kik a király magány érzé­seit tolták előre, midőn az 1848-49-iki szabadság­harczosokról volt szó, bizonyítja már azon első tény, mely által a király a koronázási ajándékot a honvédségnek szentelte. Ez egy ujjmutatás volt a király részéről az országgyűlés­nek, hogy gondoskodjék harczosairól. Azonban az országgyűlés határozata ez ujjmutatásnak nem felelt meg, sőt e határozat a honvédségben egy oly keserű bána­tos érzést szült, mely minden szenvedést, mely bennünket a lefolyt 20 év alatt ért, még felülmúlt. Mi honvédek 1848-49-ben örömmel ontottunk vérünket a hazáért és irigyeltük azok sorsát, kik dicsőséggel a csatatéren elhaltak; később resignáczióval tűrtük, midőn legjobbjainkat bitófa­ és fogságra hurczolták és mindnyájunkat megalázták és sanyargattak; senki ez időben nem hallott tőlünk egy panaszt sem, sőt önérzettel hordoztuk a lánczokat hazánk szabadsá­gáért ! A valódi szenvedés akkor kezdődött reánk nézve, midőn saját nemzetünk törvényes képviselői elébe került a honvédség ügye, és midőn a képviselőház elutasított bennünket, kizárt a törvényesség köréből és a nemzet nagylelkűségére és türelmére bízott. Soha ennél nagyobb és mélyebb szenvedés nem érte a hon­védséget és soha testület nem mutatott nagyobb mérsékeltsé­get mint mi, midőn e keserű poharat is látszólagos nyugalom­mal kiürítettük. Igen, látszólagos nyugalommal, mert sértve voltunk mint férfiak, mint hazafiak s mint katonák. De azért nem lázongtunk, nem izgattunk, szélsőségekre nem vetemedtünk — jobb időket vártunk; reméltük, hogy idővel az eszmék tisztulni fognak, és az országgyűlés belátja mit tett, és jóvá teszi a honvédség ellen elkövetett sérelmet. Íme a király újabb kegyelmi ténye újból kijelölte az ország­gyűlésnek az utat, melyen haladnia kell. A­mi a királytól függ az megtörtént. Az elv, hogy a magyar nemzet múltja törvényes keretbe szorítandó, a trónról van hirdetve. Miért késne az országgyűlés a király intő példáját követni? A király nagylelkű kezdeményezése újból alkalmat nyúj­tott az országgyűlésnek a honvédség kérdését szőnyegre hozni és törvény által a honvédség ügyét végképen elintézni. Azon ellenvetésre pedig, hogy egy ilyen törvény azokat, kik ellenünk harczoltak, sértené, csak azt jegyezzük meg, misze­

Next