A Honvéd, 1869 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1869-09-15 / 37. szám
Harmadik év fulyam. ‘17. szám. Pest, szeptember 16. 1869. HONVEI Első magyar katonai hetilap.« * 1 Folyvást megrendelhető | *»aki kint élnek кккаиыш««1 5 a „Honvéd“ folyó évi júl.—szept. folyama. | j szerkeszti \ 1 A lap szellemi részét illető közleményeket 1 a szerkesztöhez | 1 Pest, városligeti a a«. (r„, I I «'««»' BRIINEN OblVER , , ------ — „x— * —^—\ —/ i s honvéd alezredes. - -i fasor, egyetemu-utcza 4. szám) czímzendők. Wwwv I 1 intézendők. Báró Meszéna István, m. kir. honvéd-alezredes. Született Szentesen 1825. évben; mint cs. kir. katonatiszt gyermeke, ő is a hadi pályára lön szánva, s kora ifjúsága óta katonai nevelést nyervén, előbb a kassai, majd később a tullni katona-intézetbe adatott, s képeztetett ki. Az utóbbi intézetből a rendes hadseregbe lépett, s onnan, mint műveit sbeli ifjú, a magyar királyi testőrséghez vétetett fel, később pedig a Würtemberg nevet viselő huszárokhoz mint főhadnagy osztatott be. 1848-ik év nyarán az első tíz honvéd-zászlóalj egyikében, a 4-ikben százados minőségben találjuk őt, a Bánátban, melynek terhes s veszélyes táborozásában tevékeny részt vett, feladatának bűn megfelelt, s több csatában gyakran kitüntette magát. Ezen táborzás alatt lett őrnagygyá ugyancsak a 4-ik zászlóaljnak, melyben szolgált, midőn egyszersmind a kis-kéri tábor parancsnokává neveztetett ki. Azonban a nemzeti kormány sokkal nagyobb tért jelölt ki K. Meszéna számára, habár a Bánságban is elég tanujelét adá mind tevékenysége, mind pedig erélyes hősiességének, itt mindamellett csak felkelő, s leginkább tengeri földekben bujkáló s leskelődő ellenséggel volt dolga. 1848-ik évi deczember havában Maszénát zászlóaljával Erdélyországba vezényelték, ahol nagy veszély fenyegette ügyünket, s ahová egyszersmind segédcsapatokat is vezetett Bem segélyére. Deczember 25-én már átlépte a két testvérhon határát, s a nagy lengyel hős számos csatáiban tevékeny részt vett; azonban, fájdalom, minden győzelmes diadalában nem osztozhatott, mert a Nagyszeben ellen intézett támadás alkalmával, ugyanakkor, midőn Bem oldala mellett lovagló gr. Mikes Kelement egy ágyugolyó holtan tömte le, a már öt golyó sebhelyét viselt Meszéna is veszélyesen megsebesült. De ő azért ennek daczára is még félóráig vezényelte zászlóalját, mígnem vérvesztés miatt kimerülten félholtan összerogyott. Eddig tett fontos, ha szolgálata s hősies magaviseletének elismeréséül harmadosztályú érdemjellel s alezredesi kineveztetéssel jutalmaztatott. Mint sebesültet Nagy-Váradra szállították, ahol gondos ápolás s gyógykezelés folytán felüdült, mindamellett korántsem annyira, hogy a harcztéren szolgálatot tehetett volna hazájának; eleinte tehát Hold-Mező-Vásárhelyre küldetett újonczozási telepparancsnokul. Itt rövid időn 3000 embernél többet ujonczott, s a Szegeden állomásozó tartaléksereg számára két zászlóaljat szervezett. Ezután bajai hadparancsnokká neveztetett ki, állomása helyét 1849-ik évi június 24-én foglalá, el s Kollmann ezredest váltotta fel. Itteni feladata az volt, hogy az ellenségnek túl a Dunáról vagy gőzhajón alulról történhető támadását, vagy Jellacsicsnak Pest felé megkisérlendő előnyomulását megakadályozza. Miként a következés tanusítá, nem ok nélkül volt itt egy figyelő sereg felállítva, mert alig hogy Meszéna e tábor feletti parancsnokságot átvette, máris néhány nap múlva az ellenség közeledését jelenték, s Bezdán mellett csatára került, melyben Meszéna lett a győztes Ottinger osztrák tábornok felett, kit csapataival együtt Jellacsics fősergéhez visszavonulni kényszeritett. Julius elején parancsot vett a kormányzótól, hogy magához vonván a baranyamegyei mozgó csapatokat is, igyekezzék Pécs városát bevenni; az elindulás előtti éjjel azonban ellenparancs érkezett hozzá, azon okból, hogy a Jellacsics ellen tervezett hadműködésre nézve, a bajai seregre okvetlen szükség van. Bácskából, egy havi ott működése után, aug. 10-én Bem mellé táborkari főnökké s ezredessé neveztetett. E minőségében azonban már nem működhetett többé, mert Bem aug. 9-én Temesvár alatt elveszté a csatát, s 10-én már Erdélyország felé húzódott szélylyel hulladozott seregével együtt. A csakhamar bekövetkezett fegyverletételnél Kis Ernő segédkarához csatlakozott, s a többi hadifoglyokkal együtt Gyuláig kisértetett; az orosz fővezér engedelméből Nagyváradra ment hol 1850. jan. 30-áig szabad lábon lévén, e napon elfoga Béro Meexcon («Iván uagy. hír. honvéd-alezredes.