A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-03 / 1. szám

Huszonharmadik évfolyam­­­szám. Budapest, 1904 január 3. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) BETILJP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEM KÉPVISELETÉRE.­­ MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI & KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr.­­ STILLER MÓR dr. ügyvédek. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér­mentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 6 « Egész « _ 18 « Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen pontautalványnyal küldendők. TARTALOM: Az egyetemi tanárok és a vizsgák. Irta Horváth János dr. — A csődtörvény perjogi szabályai. Irta Ladányi Béla dr., budapesti keresk. és váltótszéki jegyző. — Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta Admeto Géza dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. — Külföld (A new-yorki jogi élet. Irta Wittmann Ernő dr., Párisban) — Nyílt kérdések és feleletek (Bonyodalmak a perköltségnek kölcsönös beszámítása körül. Irta egy vidéki ügyvéd) — Irodalom (A Nem­zetközi Büntetőjogi Egyesület közleményei). — Vegyesek. TÁRCA: Jogbölcselkedés. Ir­ta Bárány Gerő dr. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és dönt­vények. — Kivonat a Budapesti Közlöny­ből. Az egyetemi tanárok és a vizsgák. Irta HORVÁTH JÁNOS dr. Utóbbi években gyakran merültek föl panaszok, hogy a budapesti m. kir. tud.­egyetem jogi karánál a vizsgázók jelen­tékeny része elbukik vagy egyes tárgyakból ismételten felfüg­gesztve lesz. Ha a puszta tényeket vesszük s egyoldalú infor­mációk, elkeseredett érdekeltek szavai után ítélünk, tán még igazság is lehetne ebben a most okadatolatlan feszegetett ügyben. Aki azonban a viszonyokkal közelről ismerős, egyénileg érde­kelve nincs, s szeret a dolgok mélyébe bepillantani, aki a dolgokat a maguk meztelen valóságában szemléli, az nem fog csodálkozni azon, hogy a nem­ sikerült vizsgák oly túlnyomó számmal szerepelnek a jogi kar statisztikájában. Mindenkit érhet baleset, igen sokszor tán az illető saját vigyázatlanságából; a legtöbb ily esetben azonban a károsult nem magát, de a külkörülményeket okozza, nem ott keresi a bajok forrását, ahol van, nem önmagából indul ki, hanem a viszonyokat s harmadik személyeket tesz felelőssé a bekövet­kezett bajokért. Ily szarvas­hiba s egyoldalú felfogás most a legkevésbé hivatottak részéről • a budapesti m. kir. tud.-egye­­tem jogi karát bántalmazni s gáncsolni és kisebbíteni a vizsgák sikertelenségéért. Ily megengedhetetlen dolog egyes régibb tanárok párhuzamba vonása a mostaniakkal, természetesen az utóbbiak hátrányára, pedig ez is öklelő hiba s a szigorú tárgyilagos bírálatot nem állja ki. Kerkápoly, Szilágyi Dezső tagadhatatlan nagy elméjű, nagy tudású egyének voltak, de nem voltak tanárok. Egyes előadá­saik — nem tanteremben — a genialitás, tudás és dialektika minden jelenségeit magukon hordják, de tanítani nem tudtak, nem volt fonaluk, nem volt rendszerük. Kollégiumaikban nap nap után a legmesszebbmenő tárgyakat tradálták, bíráltak egyes intézményeket a maguk egyéni nézőpontjából; elmondot­tak egyes tételeket, melyek nekik örök igazságok lehettek, — de tanításuk mind kárba veszett. Az individualizmus annyira dominálta mind a kettőt, hogy eszmemenetüket követni, följegy­ezni, megtartani lehetetlen volt. Szilágyi Dezső egyes ragyogó téte­leit lestenografálták, é­s ha valaki harmadnap elmon­dotta előtte szóról-szóra, a válasz rendesen igen furcsa volt. E sorok írójával esett meg a dolog, hogy a politikából Szilágyi Dezsőtől a szigorlaton azt a kérdést vette: «Beszéljen a szu­­verenitásról». Elmondtam, amit e téren elolvastam. Szilágyi hallgat, végül tudományom kimerült. Szilágyi ekkor nagy fon­tossággal azt mondá, hogy: «Amit itt beszélt, az mind zöldség, de látom, hogy olvasottsága van.» Így ment egy fél óráig, semmi sem vált be, de azért átbocsájtott. Természetesen ily tanárok, kiknek sem rendszerök, sem türelmök nem volt, méltányos­ságból, s ha igazságosak akartak lenni, nem is buktathattak. E sorok írója húsz éven át igen gyakran, mondhatni mindennapos volt az egyetemen s úgy a tanárok előadási, mint kérdezési módját behatóan tanulmányozta ; szüksége volt erre, mert mint előkészítő a viszonyokat alaposan kellett ismernie s éppen erre támaszkodva mer most síkra szállani hivatatlan, egy­oldalú támadók ellen. Kiknek ily egyéni, tapasztalati hátterök nincs, azok ehhez a tárgyhoz igen bajosan szólhatnak; kik mint objektív érdek­lődők vizsgákon nem forognak, azoknak bizony jobb volna hallgatniok, mert a viszonyokat nem ismerik. Bizonyos, hogy a budapesti egyetem, hallgatói nagy túl­­tömöttsége folytán reformokra szorul; bizonyos, hogy a tanu­lás és tanítás rendszerében is szükségesek lesznek mélyebben menő változtatások. Mik legyenek ezek, mindazok e perc­ben nem tárgyai e cikknek, de bizonyos az is, hogy kevésbbé a tanári kar, mint a tanuló ifjúság szelleme szorul alapos változásra. Nagy kár a tanári kar egyoldalú felelőssé tétele s mint említem elődeivel szemben való háttérbe állítása, mint ezt Olay Lajos orszá­gyűl. képviselő teszi. Fölhozza a nevezett képviselő Timont, Mariskát, Zsö­­ged­ót. Maradjunk hát e háromnál. Utolsó két évben egymás­után jelent meg Timon Ákostól egy igen becses magyar alkotmány- és jogtörténeti munka, mely Timon Ákos nevét és érdemeit messze időkre biztosítja; a napi és szaksajtó, a jogász­körök a legnagyobb elismeréssel szólanak e munkáról s igy nekem erről nem is kell beszélnem. Sem a Himalája-magasan álló Kerkápoly, sem Szilágyi ily becses alkotást s ami fő, nemzeti jellegű munkát nem hagytak maguk után. Ezt a munkát minden magyar ember bizonyos fokú elégtétellel veheti kezébe, ezredéves alkotmányfejlődésünknek oly remek reflexe ez, amit magyar turistának nem tudni több mint bűn , hanem hiba. Ez a mű oly kiváló értelemmel, oly gördülékeny magyar­sággal van írva, hogy nagyon könnyű megérteni, még köny­­nyebb megtanulni s megtartani annak, ki hazája történelmét ismeri. Fájdalom, szomorú tapasztalatom, hogy a magyar haza történelmét s geográfiáját a mai fiatalság nem ismeri, a leg­többnek ismerete néhány frazeologikus adatra szorul, vagy locus communisekre. — Ki ne ismerné Mariska Vilmos gyakor­lati kézikönyvét, a magyar pénzügyi ismét illetőleg? Hiszen erre a legjobb bírálat az, hogy tán már tizedik kiadása forog közkézen. Ugyan gondolt-e arra valaki, mily lelkiismeretes tanulmány, beható ismeret kellett ahhoz, hogy egy ilyen munka létrejöjjön? — Mit szóljunk Zs­ógöd Benő magas szárnyalású magánjogi tanulmányaihoz, melyek a magyar magánjog anya­gát eddig nem ismert gazdagságában mutatják be? Szóljak-e Vécsey, Földes, Concha, Herczegh, Kmetty stb. hasznos kézi­könyveiről ? Azt hiszem, fölösleges erre tovább szót vesztegetni, ezek védelmét előterjeszteni. Most már az a kérdés : a tanuló ifjúság mily hasznát veszi mindeme tanerőknek és munkáknak ? A feleletet erre néhány év előtt Ugrón Gábor adta meg. Bárhogy vesszük az ama beszédben foglalt kemény kitételeket, súlyos vádakat, végeredményben be kell ismernünk, hogy Ugrón Gábor jobban ismeri a helyzetet, jobban eltalálta a baj gyökérokát, mint Olay Lajos. Ugrón Gábor előszámlálja, miért és kik nem tanulnak és mi okból, továbbá, kik tanulnak, hogy azután hasznát ne lássák. Igen tanulságos beszéd Ugróné, jó lenne azt gyakran ismételni s az illetők elé tartani; szomorú tükre az a nálunk uralgó dekadens és indifferens szellemnek. Bizonyos általános álomkór, nemtörődömség, ambíció­­hiány vett erőt az ifjú kedélyeken, a kötelesség felől a leg­gyatrább gondolkodás, a tudással s az ismeretekkel szemben való teljes közöny. Mindezt a saját tapasztalatomból mon­dom, így azután­ oly mérvű készületlenségekkel találkozunk ennek következményeképp a vizsgákon, hogy ezekkel szemben az egyszerű elbukás igen enyhe represszálja. Az egyetemi vizsgák életbevágó komoly tények, bizonyos fokú alap- és általános ismereteket, felfogási és ítélőképességet igényelnek. Csak ezen kellékek mellett lehet azután a meg­felelő tárgyra elkészülni, s újból saját húszéves tapasztalatom­ból mondom, hogy a vizsgára jelentkezők igen nagy százaléka. Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.

Next