A Jövő Üzemmérnöke, 1982 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1982-01-01 / 1. szám
2 VIZSGAIDŐSZAK (Fotó: Búza Katalin) A JÖVŐ ÜZEMMÉRNÖKE MIT VÁR 1982-TŐL? (Folytatás az 1. oldalról.) közvetítésére, ezek sorában bekapcsolódunk az építésügy és a közúti közlekedés most induló számítógépes információellátási rendszerébe is. POZSGAI FERENC, a diákotthon igazgatója: — Feszültségektől mindinkább mentes 1982-es esztendőt várok, amelyben a népek békében élhetnek. Várom, hogy hazánk és ezen belül oktatáspolitikánk jó ütemben fejlődjék tovább mindannyiunk örömére. Várom, hogy sikeresen záruljon a főiskolai kollégiumban 1981 őszén elkezdett kísérleti év és a tapasztalatok birtokában meginduljon egy új tevékenységforma. Ennek birtokában és gyakorlatában kívánjuk megszerezni a magasabb kitüntető címet, és még jobban hozzájárulni hallgatóink értelmiséggé válásának folyamatához. Ehhez várom a hallgatóság komoly, tevékeny hozzáállását. RÁCZ JÁNOS, intézeti igazgató (TAI): — Várhatóan az 1982-es esztendő egyik fő feladatát a tantervkészítés képezi. Remélem, hogy az intézethez tartozó távközlési és automatizálási szakok oktatási dokumentumait az élet követelményeihez igazítva úgy sikerül átdolgozni, hogy e tantervek alapján képzett üzemmérnökök a közeli és a távoli jövő fejlesztési feladatainak ellátására egyaránt alkalmasak legyenek. E törekvés valóra váltásához — a távközléstechnikai laboratóriumi csoport mellett — az első negyedévben aktiválásra kerülő közlekedés automatikai laboratóriumunk is jelentős technikai hátteret biztosítana. SZALÓKI CSABA, hallgató, a KTMF KISZ- bizottság sportfelelőse: — Mint végzős hallgató először is sikeres államvizsgát várok, azután egy jó munkahelyet, jó fizetéssel. Szeretném, ha elkészülne az új teniszpálya és a villanyvilágítás a kollégiumi pálya köré. Jó lenne minél több szurkoló hangját hallani a főiskola csapatainak mérkőzésein. Bízom benne, hogy a magyar válogatott bejut a legjobb 12 közé a spanyolországi VB-n. A menzától pedig azt várom, hogy,ne kelljen csalódnunk vacsorakor, ha ebédnél azt mondjuk: „A vacsora ennél rosszabb már nem lehet!” DR. SZEKERES TAMÁS, az MSZBT-csoport ügyvezető elnöke: — Az eddigi munkánk folytatásaként szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy tovább bővüljenek baráti-szakmai kapcsolataink a szovjet műszaki tudományos élettel, a társ felsőoktatási intézményekkel. Előreláthatólag májusban, a moszkvai MISZI Építőipari Műszaki Egyetemet (s ezen keresztül a szovjet felsőoktatást) bemutató kiállítást rendezünk az aulában. Reméljük az ehhez kapcsolódó szakmai előadások, konzultációk a gyümölcsöző kapcsolat, szoros barátság kiindulópontját jelentik. SZEKERES ZOLTÁN, hallgató, KOB-titkár: — Remélem, hogy ebben az évben megvalósul a kollégium szakmai vezetésén belüli, valamint a kollégiumi vezetés és a Diák Bizottság közötti nagyobb összhang. Bízom benne, hogy még az év első felében pozitív eredménnyel zárul a már hosszú ideje tartó hallgatói vendégszobák ügye. A „Kiváló Kollégium” cím megpályázása érdekében fontosnak tartom, hogy a kollégiumi, közösségi életben, a hallgatók értékrendjében, a kollégiumi lakószobák rendjében pozitív változások történjenek, és remélem, hogy ebben az évben nem kell fogadnunk küldöttségeket az öregek otthonából. DR. SZENTE BÉLA, SZB-titkár: — Ismerve a főiskola 1982. évi terveit és feladatait, arra kell számítanunk, hogy sok munkával és csak teljes egyetértésben léphetünk előre. Feladatunkat úgy kell kezelnünk, hogy azok a főiskola feladatai, függetlenül attól, hogy az állami vezetés, a párt, a KISZ, illetve a szakszervezeti munka területén jelennek meg. Még további előrelépést várok a fenti területek összehangoltabb, eredményesebb együttműködésében. Ennek reális alapját az elmúlt év tapasztalatai és a feladatok közös megoldásában megnyilvánuló készség teremtheti meg. Kívánom, hogy a főiskola valamennyi dolgozója érezze a közösen végzett munka felelősségét. DR. TALLÓS ELEMÉR, a Győr városi párt-vb tagja: — 1982-től azt várom, hogy egyre többen belássuk, hogy a gazdasági realitásokhoz igazodó várakozásaink lángját egyelőre az optimális minimumra ajánlatos állítani — nagyobb csalódások elkerülése érdekében. — ráeszméljünk, hogy a világszínvonalhoz közeledő árak mellett európai színvonalú munkát kell produkálnunk és így majd remélhetjük a közép-európai jövedelmeket és szolgáltatásokat; — a genfi rakéta tárgyalások majd csak sikeresen haladnak és ezután sor kerül a Brezsnyev—Reagan találkozóra. A fejlett szocializmus építése A fejlett szocialista társadalom építésének gazdasági és társadalmi célkitűzései adottak. Az MSZMP kongresszusai határozataikban közérthetően megfogalmazták mind a termelési viszonyok, mind a termelőerők fejlesztését. Mindezek ellenére szólnunk kell azokról az ellentmondásokról, amelyek a politikai gazdaságtan oktatásában e témakörben jelentkeznek. A fejlett szocializmus lényeges vonásainak feltárása fontos feladat és kritériumrendszerének — melyet az MSZMP IX. kongresszusa meghatározott — vizsgálatakor a társadalmi formáció egészére, a termelőerőkre, a termelési viszonyokra és a felépítményre egyaránt ki kell térnünk, mert a fejlett szocializmus csak a maga komplexitásában jellemezhető. Hol keletkeztek — véleményünk szerint — komolyabb nehézségek? Éppen ott, ahol a propagandamunka hatásfoka eldől, ahol az alapfogalmakat összefüggésbe kell hozni a gyakorlati adatokkal és empirikus érvekkel. E problémák mindenekelőtt jelentkeznek a termelőerők és termelési viszonyok mechanikus, gondolati szétválasztásában és formállogikai összekapcsolásában, az alapfogalmak értelmezésénél, valamint akkor, ha őket életközelbe kellene vinni és a gazdasági válságok megvilágításához eszközül használni. Figyelembe kell vennünk, hogy nincs és nem is lehet egyetlen lényeges változása sem a termelőerők részelemeinek és összefüggéseinek, ami ne járna együtt a termelési viszonyok folytonos változásával, ami ne követelné meg, hogy előreláthatóan és összehangoltan igazítsunk a termelő mód mozgásformáin, irányítási és szervezési metódusain is az érintett területeken. Azt is figyelembe kell vennünk viszont, hogy ha bármilyen módosulás következik be a termelési viszonyok konkrét formájában az visszahat a munka társadalmi termelőerőire. A fejlett szocializmus építése során ez összefüggéseket nem mindig vették figyelembe. A politikai gazdaságtan oktatásánál ugyancsak mechanikusan elkülönül egymástól szemléletünkben az anyagi termelőerők és az emberi termelőerők, valóságban szoros kölcsönhatásban lévő kapcsolata. Ez megmutatkozik a technika, a technológiák önmagában véve elsőrendű jelentőségének eltúlzásában a termelés korszerűsítése során. Pedig a legmodernebb technika sem érheti el objektíven lehetséges gazdasági hatásfokát, ha nem párosul az emberi képességek, készségek megfelelő korszerű színvonalával és struktúrájával. Adatokkal igazolható, pl. iparunk technológiai elmaradása a nálunk fejlettebb szocialista és tőkés országokéhoz képest kisebb, mint termelékenységi elmaradásunk. Az eleven munka termelékenységi többletéből túl nagy részt köt le az a holtmunkatöbblet, amelyet érte befektettünk. Mindez bizonyos túlfoglalkoztatottságra vall, arra, hogy az iparban dolgozók munkahelyi struktúrája nincs összhangban a technikai-termelési potenciák korszerűségi és hatékonysági szerkezetével. Gazdasági fejlettségünk adott fokán sok társadalmigazdasági kérdés új módon vetődik fel. Sokszor keressük gazdaságunk szűk keresztmetszetét, melyet ilyen vagy olyan tárgyi feltételekben vélünk felfedezni, s eközben elfeledkezünk arról, hogy számos vonatkozásban a szűk keresztmetszet az emberi termelőerőink struktúrájában található — azaz a tervezési, döntési, szervezési, az alkotói, a korszerűsítési, a vezetési készségek aktivitási fokában. A fő kérdés valóban a hatékonyság, ami a technikán dől el, de a technikát az ember csinálja! További problémát jelent az oktatásban a termelőmód általános fogalmának és annak szocializmusbeli konkretizálódásának helyes értelmezése. A szocialista társadalmi formáció specifikus tartalmának meghatározóivá, az adott új termelési viszonyok váltak, a társadalom termelőerőinek rendszere és az érvényesülésükben keletkező kapcsolatok összessége pedig úgy nyilvánul meg, mint dologi forma, amelyben a szocialista termelési viszonyok testesülnek meg. Eközben a megfordult viszonyokban jelen van az általános, hogy továbbra is a termelőerők alkotják a termelési viszonyok materiális elemeit. (Használati értéket, termelési eszközt, munkaerőt.) Tankönyvünk nem tér ki eléggé arra, hogy a termelőerők és a termelési viszonyok megfelelése csak relatív lehet és tendencia jelleggel érvényesül. A legideálisabb alkalmazás és megvalósulás esetén sem szűnnek meg ugyanis a termelőmód belső objektív ellentmondásai, a népgazdaság történeti mogásában hol kifejlődőben, hol a feloldódás stádiumában vannak, s eközben is mindig eltérő a mértékük. (Folytatjuk.) Dr. Suhai Ferenc, főiskolai docena Mi a baj a nyelvtanulással? Nem akarunk tanulni, mert fárasztó, mert annyi mást, kellemesebbet, vidámabbat lehet helyette csinálni. Kinevetjük azt, aki hangya szorgalommal, kicsit búbánatosan mindennap egy adag tanulnivalón átrágja magát. Mert az átmenet tetszetősebb programot ajánl: mehetünk a restibe, vagy lemez, magnószalag szerzési körútra, vagy moziba, vagy.... szóval bárhová, csak nem a könyv mellé, ahol legföljebb egy pohár teát és egy szelet zsíroskenyeret fogyaszthatunk. Miért kellene akkor mégis tanulni? Mert az első szemeszter végén, a gyakorlati jegyek leadásakor fancsali képpel veszszük tudomásul, hogy buzgó csoporttársunk (persze protekcióval, vagy mert bennünket direkt utál az illető tanár) nagyságrendnyi különbséggel elhúz mellettünk. A vizsgákon nemkülönben régi jellel megáldott csoporttársunk átlát a tétellapokon, mindig szerencsésen húz, és nekünk lassan megkeseredik a töltött zsömlye a szánkban. Úgy érezzük, hogy menthetetlenül lemaradtunk, és már csak kapkodásra, toldásra-foldásra futja erőnkből. Tanulni nem könnyű. És nincs rögtön látványos eredménye." Nyelvet tanulni még nehezebb, mert több évi nyelvvel való foglalkozás után is csak meglehetős gyermeteg módon tudom magam kifejezni, ami végső soron kézzel-lábbal is megoldható, és ráadásul a helyzetkomikum elmúltával többnyire zsenáns is, hogy így leégetem magam, akkor legközelebb meg sem szólalok, kínlódjanak mások, ha akarnak. Akkor miért és hogyan lehetne mégis egy (két) idegen nyelvet gazdaságosan megtanulni? Főiskolások esetében a miértre két válasz is adható: 1. mert kötelező, 2. mert a népgazdasági igények is ezt kívánják. A kötelezőről: a vonatkozó 1981-es miniszteri utasítás szerint a főiskolák nappali tagozatán az idegen nyelv(ek) oktatásának feladata, hogy a hallgatót főiskolán legalább egy idegen nyelvnek olyan fokú ismeretéhez juttassa, amely őt azon a nyelven az intézményben folyó képzésnek megfelelő szakirodalom önálló tanulmányozására képessé teszi. Ezenkívül biztosítani kell a társalgási szintű nyelvtudás megszerzésének a lehetőségét is. Ez a követelmény, ezt magyarázni nem kell. Hogyan lehet ennek eleget tenni? Tennivaló van bőven. A nyelvelsajátítás is kétoldalú, mint minden más tudásszerzési folyamat, szükség van egy adóra és egy vevőre. Meggyőződésem, hogy mindkét fél sokat tehet az ügy jó útra tereléséért. Lényeges dolog a sikerélmény — ezt rendszeresen biztosítani kell, ez elsősorban a tanár feladata. A diákoknak pedig el kell végre hinniük, hogy, mint más tárgyak esetében is, ezt sem kényszerből csináljuk, hanem a felismert szükségszerűség alapján, és teljes szívvel. Még senkinek sem származott kára abból, hogy elsajátított egy idegen nyelvet. Termelési cseregyakorlatokon résztvett hallgatók tanúsíthatják, hogy milyen keserves az, ha nem tudják gondolataikat folyamatosan kifejezni az adott fogadó ország nyelvén. És ezen a ponton kapcsolódunk is a népgazdasági igényekhez. A gazdasági fejlődés mind szélesebb körű nemzetközi kooperációt von maga után, ebben a legegyszerűbb beosztású dolgozótól a vezérigazgatóig mindenki érdekelt, és hovatovább egyszerűen nem lehet létezni legalább egy idegen nyelv alapos ismerete nélkül. Vajon könnyebb-e 30, 40, 50 évesen napi 8—10 óra munkahelyi feladatvégzés, családi gondok mellett esténként, éjszakánként keservesen megtanulni a kívánt idegen nyelvet, mint 20 évesen, amikor a fő (remélhetőleg pozitívan motivált) feladat — ami természetesen szintén nem egyszerű — a tanulás? Szilágyi Magdolna 1982. JANUÁR