A Kerék, 1936 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1-3. szám
cára pontos startunkat. A görögök egyébként a 23 kocsi átvonulását az egész útvonalon olyan drukkal nézték, mintha az legalább is egy Európa-Grand Prix lett volna., A görögországi utak általában véve megleptek jóságukkal, voltak ugyan helyek, mint például az Olimpos melletti egyik rész, amely hófehér márvány-zúzalékkal behintve, mint valóságos köszörű tépte a gumikat. A negyven hidak vidékén az ár elvitte majd az összes hidakat s emiatt a folyóba belegázolva kellett haladnunk, az utolsó 90 kilométeren pedig nemhogy it nem volt, hanem sem fák, sem távirópóznak nem jelölték utunk irányát. Görögországban gyönyörű vidékeket láttunk, többek között a Pamesos hegységen való áthaladásunk jelentett olyan élményt, amit nem lehet elfelejteni. A hegygerincre föl, majd újból le olyan szerpentin vezetett 1800 méter magasságban, mely nemcsak veszélyes volt, de gyönyörű kilátással is szolgált Lamia vidékére. Görögország felejthetetlen vidékeit elhagyva, Bulgáriában kezdődtek a gumikat súlyosan igénybevevő utak. Bulgária utai voltak tulajdonképpen az egész útvonalnak kiemelkedően legrosszabb részletei. Itt helyenként egy méteres útra három-négy 15—20 cm, mély gödör esett. Ennek dacára gumijaink vásznával semmi baj nem történt, csupán egy szögdefektet kaptunk Bulgáriát elhagyva, már biztosabban ültünk a nyeregben, amennyiben Jugoszláviában már sokkal jobb út várt ránk és Magyarországra érve érkeztünk a szeged—budapesti szakaszra, amely utunk kimagaslóan legjobb része volt. A Balkánt elhagyva fellélegeztünk. Budapesten a kocsit lezsíroztattuk, olajat cseréltünk és kétórai alvás után folytattuk utunkat Bécsen, Linzen, Salzburgon, Münchenen, a Schwarzwaldon át 30—35 centiméteres hóban Strassburgba. Strassburgból olajcsere után nem negyvenes, hanem 55—60-as átlaggal kellett az utolsó ezer kilométert megtennünk. Ez az ezer kilométer életemnek egyik legkellemetlenebb emléke marad, mert zuhogó esőben szörnyű álmossággal való küzdelemből állt. Ameddig Martinék barátom ébren volt, addig csak beszélgettünk, de sajnos, ő sem kisisten, neki is kellett néha-néha aludnia és mikor nem volt kivel beszélnem, akkor lepett meg leginkább az álmosság. Hogy élve hazakerültünk, az tisztán egyensúlyérzékemnek köszönhető, mert ez az egyensúlyőrzők ébresztett fel mindig az utolsó pillanatban, amikor a kocsi a betoncsíkról lemenve, megbillent. Az utolsó 500 kilométeren a fáradságtól, álmosságtól és idegkimerültségtől elcsigázott versenyzők körében hét szerencsétlenség történt, azonban én látva ezeket a baleseteket, új erőre kaptam. De hála Istennek ez az idő is elmúlt és megérkeztünk Monte-Carlóba. Másnap a gumiknak újból nagy szerepük volt, mert tulajdonképpen az ügyességi és gyorsasági verseny döntötte el a helyezések sorrendjét. Itt akcelerálni, erősen fékezni, kis helyen nyolcast leírni kellett, mindezt időre, aminek sikere újból csak a gumik jóságát és megbízhatóságát dokumentálja. A gumik összesen 8200 km-t tettek meg és annak ellenére, hogy a fordulók előtt bizony kíméletlenül fékeztem, az összes fordulókban erőteljesen faroltatva és fordulók után a legerőteljesebben kihúzatva, azok ma is kitűnő álapotban vannak. Boldog vagyok, hogy nemcsak a magyar sportnak, hanem a magyar iparnak is győzelme volt a Monte-Carlo Rally, mert ezen a 3868 km-es útvonalon sárban, a legkülönfélébb útburkolatokon, hóban és esőben bizonyította be a magyar Cordatic elsőrendű kvalitásait. A behavazott német utakon. A napsugaras Monte-Carlóban. Így néznek ki a gumik 8200 kilométer után.