A Község, 1935 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám
2. oldal Ш “’*‘385 A KÖZSÉG remélik remélni, hogy több is történjék egy-egy cikk megírásánál, legfőképpen pedig komoly és a 300 ezer pestkörnyéki lakos érdekeit figyelembe vevő tett. Preszly főispán a legsürgősebb belpolitikai kérdések egyikének tartja Pestkörnyék közigazgatási rendezését. Ezt három csoportba osztja, mégpedig: 1. Pestkörnyéknek a fővárossal közös kérdései ideiglenesen, jogszabály alkotása nélkül, bölcsességgel és jóakarattal, adminisztratív úton az autonómiák keretén belül megoldhatók.Ezek a kérdések: a) a BESZKART-nak és a HÉV-nek olyan tarifareformja, mely Pestkörnyék nap mint nap utazó népének érdekeit figyelembe veszi; b) a fogyasztási adók kérdéseinek igazságos rendezése; c) a kövezetvám rendezése; d) a piacok rendtartásánál a fővárost élelemmel ellátó őstermelő zaklatásának megszüntetése és lehetővé tétele, hogy minél könnyebben juttathassák el terményeiket a fogyasztóhoz. 2. Pestkörnyéknek a földművelési kormányzattól megoldani kért kívánságai főleg arra irányulnak, hogy a közvetlen környék gátló akadályok nélkül gondoskodhassék a főváros népének élelmezéséről, aminthogy a világon mindenütt a közvetlen környék gondoskodik a nagyvárosok érlelmezéséről. Itt főleg a tej és burgonya értékesítésének rendje a legsürgősebb feladatok. 3. A legfontosabb, egyben rendkívül sürgős a szerves közigazgatási reform, mely figyelembe veszi Pestkörnyéknek egészen különleges, semmi más közigazgatási szervezettel össze nem hasonlítható helyzetét és ennek a különleges helyzetnek megfelelőleg alkotja Pestkörnyék részére egészen különleges közigazgatási rendet. Hogy milyen sürgős a törvényhozás intézkedése, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ezideig egyetlen törvényes intézkedéssel Pestkörnyék kérdése rendezve nem lett. Az állam gondoskodása csak a közbiztonság biztosítására terjedt ki azáltal, hogy a fővárosi álllamrendőrség hatáskörét a környékre is kiterjesztette. A főispán végül rámutat Pestkörnyék fejlődésére, amelyet önerejéből ért el, s szükségesnek tartja, hogy ennek a nagyméretű fejlődésnek megfelelőleg kell a törvénnyel rendezni a közigazgatás, a fővárossal közös kérdéseket, a közegészségügyet, közoktatást és szociális kérdéseket. A rendezés nem jelentene újabb terheket, sőt sok tekintetben csakis racionalizálást. Minden szedben legyünk a számtervezősbel 1935 Miért kellett a HÉV-et megvenni? Budapest környékének közlekedési problémái írta Milók Sándor E sorok írója az 1935. évi fővárosi költségvetés tárgyalása alkalmával a szociáldemokrata párt megbízásából a HÉV-tarifa csökkentésére vonatkozó indítványt nyújtott be, amelyre választ sem kaptunk. Ha bizalmas, úgynevezett felelőtlen beszélgetést folytatunk erről a kérdésről, akkor megnyilatkoznak ugyan „illetékes“ urak, ebben azonban nincs köszönet. Azok, akik Budapest és környékének közlekedését a kezükben tartják, hallani sem akarnak a tarifaleszállításról azok, akik „tettekkel tényezők“, nem éreznek ilyen irányú erkölcsi kötelezettséget. Sőt úgy vélik: a főváros érdekeit szolgálják azzal, hogy a környéki jobb és olcsóbb közlekedést késleltetik, akadályozzák. Megkíséreljük bizonyítani, hogy a főváros vezetőinek igenis erkölcsi kötelessége a környék közlekedési problémáit mielőbb megoldani. Ennek a kérdésnek ebben a vonatkozásban való taglalása azért fontos, mert ha megfelel a tényeknek, hogy a HÉV megvétele nem egy egyszerű üzleti tény, egy olcsóbb avagy drágább vétel, akkor sikerült bizonyítanunk azt is, hogy a HÉV tarifakérdését sem lehet egyszerűen „üzleti“ szempontból nézni, azt magasabb szociális szempontokból is tartozik minden illetékes elbírálni. „A főváros aránylag kielégítő fejlődése mellett Budapest határain túl, de annak legszomszédosabb övezetében az elmúlt évtizedben is rendkívül élénk települési mozgalom folyt le. Tulajdonképpen alig 30—40 évre tekint vissza Budapest külvárosainak története. Legújabban is hatalmas előretörésük következménye, hogy ma problémájuk már országos horderejűvé emelkedett, hiszen — ideszámítva a távolabb fekvő községek lazább gyűrűjét is — hat és félszázezer léleknél többire rúg a főváros környékén felhalmozódott népesség száma. Budapest szempontjából ugyancsak rendkívül nagy fontosságú ez a határain túlra végbemenő megtelepedési folyamat. Nemcsak maga a főváros az egyik legerőteljesebb táplálója a környék fejlődésének, mert belső testéből épúgy, mint saját kültelkére, tömegesen költözködik ki ide is az egészségesebb levegőt, könnyebb megélhetést, olcsóbb lakást s az önálló háztulajdon lehetőségét kereső lakosság (a budapesti születésű lakosság száma az 1880. évi 3161-ről 1920-ban 51.468-ra emelkedett), hanem egyúttal nagyvárosias felszívóképessége eredményeképpen a vidékről a fővárosban (és környezetén) megtelepedett vállalatokban és üzemekben munkát kereső egyéneknek a főváros felé törekvő, de Budapest elővárosaiban megállapodó tömegeivel közvetve is nagymértékben járul a határain túl elterülő — félszázad előtt jóformán még lakatlan — földsáv benépesítéséhez. Habár a fejlődési folyamat bizonyos fokán túl a szomszédos övezet városai önmagukban is bizonyos vonzóerővel, önálló gazdasági életképességre tesznek szert, aligha vitatható, hogy a fejlődés középpontjában ma is a székesfőváros áll. Igaz ugyan, hogy Budapest környéke is élvezi annak a csodálatosan szerencsés gazdaságföldrajzi pozíciónak előnyeit, mely a fővárosnak nagyrafejlődését elsősorban lehetővé tette, hogy azonban olyan mértékben élvezi azt, mint aminőnek a múlt század utolsó évtizedei óta tanúi vagyunk, ez túlzás nélkül szinte teljes egészében Budapest szomszédságának és közelségének számlájára írható. A forgalmi hálózat kiépülése a főváros és környéke között rendkívül élénk ingaszerű nappali vándormozgalmat eredményezett: lakóhelyükről a szomszédos és távolabb fekvő községekből a munkások tömegei kelnek naponta útra (a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal 1929 XII. 15-i munkásstatisztikai felvétele szerint az adatgyűjtésbe bevont 102.566 Budapesten dolgozó munkás közül csak 67.508 lakott magában a fővárosban és 34.851 a környéken, hogy Budapesten napi kenyerűiket megkeressék és azután ismét lakóhelyükre térjenek vissza.“ Dr Thirring Lajos írja ezeket és az elmondottak sommázataként kimutatja: A népesség szaporodásai-ban: Szomszédos „Soha akkora néptömeg nem ütött még tanyát tíz év leforgása alatt a főváros környékén, mint az 1920—1930-as deceniumban.“ A nagyváros fejlődésére jellemző a lakosságnak a perifériák felé húzódása. A statisztika évtizedről évtizedre pontosan kimutatja a fejlődés irányát és fokát. Vizsgáljuk meg tehát, vájjon miként viselkedett a főváros mindenkori vezetősége a várható fejlődéssel szemben és hogyan készült föl a várható forgalmi és egyéb szükségletekre. Feleletként dr Harrer Ferenc volt alpolgármester, a neves szakértő sorait idézzük: Év Budapest községek 1910—1920 5.5 32.5 1920—1930 8.2 44.2 1869—1930 258.4 1470.3