A Község, 1935 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám

2. oldal Ш “’*‘385 A KÖZSÉG rem­élik remélni, hogy több is történjék egy-egy cikk megírásá­nál, legfőképpen pedig komoly és a 300 ezer pestkörnyéki lakos érdekeit figyelembe vevő tett. Preszly főispán a legsürgősebb belpolitikai kérdések egyikéne­k tartja Pestkörnyék közigazgatási rendezését. Ezt három csoportba osztja, mégpedig: 1. Pestkörnyéknek a fővárossal közös kérdései ideiglenesen, jog­szabály alkotása nélkül, bölcses­séggel és jóakarattal, adminiszt­ratív úton az autonómiák kere­tén belül megoldhatók.­­Ezek a kérdés­ek: a) a BESZ­­KART-nak és a HÉV-nek olyan tarifareformja, mely Pestkör­nyék nap­ mint­ nap utazó népé­nek érdekeit figyelembe veszi; b) a fogyasztási adók kérdé­seinek igazságos rendezése; c) a kövezetvám rendezése; d) a piacok rendtartásánál a fővárost élelemmel ellátó őster­melő zaklatásának megszüntetése és lehetővé tétele, hogy minél könnyebben juttathassák el ter­ményeiket a fogyasztóhoz. 2. Pestkörnyéknek a földműve­lési kormányzattól megoldani kért kívánságai főleg arra irá­nyulnak, hogy a közvetlen kör­nyék gátló akadályok nélkül gon­­doskodhassék a főváros népének élelmezéséről, aminthogy a vilá­gon mindenütt a közvetlen kör­nyék gondoskodik a nagyváro­sok érlel­mezéséről. Itt főleg a tej és burgonya ér­tékesítésének rendje a legsürgő­sebb feladatok. 3. A leg­fontosabb, egyben rend­kívül sürgős a szerves közigaz­gatási reform, mely figyelembe veszi Pestkörnyéknek egészen különleges, semmi más közigaz­gatási szervezettel össze nem ha­sonlítható helyzetét és ennek a különleges helyzetnek megfele­lő­­leg alkotja Pestkörnyék részére egészen különleges közigazg­atási rendet. Hogy milyen sürgős a törvényhozás intézkedése, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ezideig egyetlen törvényes intézkedéssel Pestkör­­nyé­k kérdése rendezve nem lett. Az állam gondoskodása csak a közbiztonság biztosítására ter­jedt ki azáltal, hogy a fővárosi á­lllamrendő­rség hatáskörét a kör­nyékre is kiterjesztette. A főispán végül rámutat Pest­­környék fejlődésére, amelyet ön­erejéből ért el, s szükségesnek tartja, hogy ennek a nagymé­retű fejlődésnek megfelelőleg kell a törvénnyel rendezni a köz­­igazgatás, a fővárossal közös kér­dés­eket, a közegészségügyet, köz­oktatást és szociális kérdéseket. A rendezés nem jelentene újabb terheket, sőt sok tekintetben csakis racionalizálást. Mind­en szedben legyünk a számtervezősbel­ 1935 Miért kellett a HÉV-et megvenni? Budapest környékének közlekedési problémái írta Mil­ók Sándor E sorok írója az 1935. évi fő­városi költségvetés tárgyalása alkalmával a szociáldemokrata párt megbízásából a HÉV-tarifa csökkentésére vonatkozó indít­ványt nyújtott be, amelyre vá­laszt sem kaptunk. Ha bizalmas, úgynevezett felelőtlen beszélge­tést folytatunk erről a kérdésről, akkor megnyilatkoznak ugyan „illetékes“ urak, ebben azonban nincs köszönet. Azok, akik Bu­dapest és környékének közleke­dését a kezükben tartják, hal­lani sem akarnak a tarifaleszál­­lításról azok, akik „tettekkel té­nyezők“, nem éreznek ilyen irányú erkölcsi kötelezettséget. Sőt úgy vélik: a főváros érde­keit szolgálják azzal, hogy a kör­nyéki jobb és olcsóbb közleke­dést késleltetik, akadályozzák. Megkíséreljük bizonyítani, hogy a főváros vezetőinek igenis er­kölcsi kötelessége a környék köz­lekedési problémáit mielőbb meg­oldani. Ennek a kérdésnek ebben a vo­natkozásban való taglalása azért fontos, mert ha megfelel a té­nyeknek, hogy a HÉV megvétele nem egy egyszerű üzleti tény, egy olcsóbb avagy drágább vé­tel, akkor sikerült bizonyítanunk azt is, hogy a HÉV tarifakérdé­sét sem lehet egyszerűen „üzleti“ szempontból nézni, azt magasabb szociális szempontokból is tarto­zik minden illetékes elbírálni. „A főváros aránylag kielégítő fejlődése mellett Budapest hatá­rain túl, de annak legszom­szédo­­sabb övezetében az elmúlt évti­zedben is rendkívül élénk tele­pülési mozgalom folyt le. Tulaj­donképpen alig 30—40 évre tekint vissza Budapest külvárosainak története. Legújabban is hatal­mas előretörésük következménye, hogy ma problémájuk már orszá­gos horderejűvé emelkedett, hi­szen — ideszámítva a távolabb fekvő községek lazább gyűrűjét is — hat és félszázezer léleknél többire rúg a főváros környékén felhalmozódott népesség száma. Budapest szempontjából ugyan­csak rendkívül nagy fontosságú ez a határain túlra végbemenő megtelepedési folyamat. Nemcsak maga a főváros az egyik legerő­teljesebb táplálója a környék fej­lődésének, mert belső testéből épúgy, mint saját kültelkére, tö­megesen költözködik ki ide is az egészségesebb levegőt, könnyebb megélhetést, olcsóbb lakást s az önálló háztulajdon lehetőségét ke­reső lakosság (a budapesti szüle­tésű lakosság száma az 1880. évi 3161-ről 1920-ban 51.468-ra emelke­dett), hanem egyúttal nagyváro­sias felszívóképessége eredménye­képpen a vidékről a fővárosban (és környezetén) megtelepedett vállalatokban és üzemekben mun­kát kereső egyéneknek a főváros felé törekvő, de Budapest elővá­rosaiban megállapodó tömegei­vel közvetve is nagymértékben járul a határain túl elterülő — f­élszázad előtt jóformán még la­katlan — földsáv benépesítéséhez. Habár a fejlődési folyamat bizo­nyos fokán túl a szomszédos öve­zet városai önmagukban is bizo­nyos vonzóerővel, önálló gazda­sági életképességre tesznek szert, aligha vitatható, hogy a fejlődés középpontjában ma is a székes­­főváros áll. Igaz ugyan, hogy Bu­dapest környéke is élvezi annak a csodálatosan szerencsés gazda­ságföldrajzi pozíciónak előnyeit, mely a fővárosnak nagyrafejlő­­dését elsősorban lehetővé tette, hogy azonban olyan­ mértékben élvezi azt, mint aminőnek a múlt század utolsó évtizedei óta tanúi vagyunk, ez túlzás nélkül szinte teljes egészében Budapest szom­szédságának és közelségének számlájára írható. A forgalmi hálózat kiépülése a főváros és környéke között rendkívül élénk ingaszerű nappali vándormozgal­mat eredményezett: lakóhelyük­ről a szomszédos és távolabb fekvő községekből a munkások tömegei kelnek naponta útra (a Székesfővárosi Statisztikai Hiva­tal 1929 XII. 15-i munkásstatisz­tikai felvétele szerint az adat­gyűjtésbe bevont 102.566 Buda­pesten dolgozó munkás közül csak 67.508 lakott magában a fő­városban és 34.851 a környéken­, hogy Budapesten napi kenyerű­iket megkeressék és azután ismét lakóhelyükre térjenek vissza.“ Dr Thirring Lajos írja ezeket és az elmondottak sommázataként kimutatja: A népesség szaporodása­i-ban: Szomszédos „Soha akkora néptömeg nem ütött még tanyát tíz év leforgása alatt a főváros környékén, mint az 1920—1930-as deceniumban.“ A nagyváros fejlődésére jel­lemző a lakosságnak a perifériák felé húzódása. A statisztika évti­zedről­­ évtizedre pontosan kimu­tatja a fejlődés irányát és fokát. Vizsgáljuk meg tehát, vájjon mi­ként viselkedett a főváros min­denkori vezetősége a várható fej­lődéssel szemben és hogyan ké­szült föl a várható forgalmi és egyéb szükségletekre. Feleletként dr Harrer Ferenc volt alpolgármester, a neves szak­értő sorait idézzük: Év Budapest községek 1910—1920 5.5 32.5 1920—1930 8.2 44.2 1869—1930 258.4 1470.3

Next