A Munkás, 1959 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
A MUNKÁS dik világháború irányába halad. És ez olyan nyíltan történik,hogy az érdekelt hatalmi csoportok, élükön az orosz és amerikai imperialista hatalmakkal, már nem is próbálják titkolni azt, hogy lázasan fegyverkeznek és készülődnek a világhatalom meghódítására, még ha az egész emberiség belepusztul is. Amerikában a háborús készülődés, a hadiipar fejlesztése — különösen az atom- és hidrogénbombák gyártása és azokkal való kísérletezés, az atomerővel hajtott búvárhajók építése, az interkontinentális rakéták és más nukleáris fegyverek gyártása terén — olyan méreteket öltött, hogy ez ország gazdasági élete és a rendszer fennállása egyre nagyobb mértékben függ a háborús termeléstől. Nem kisebb tekintély mint Mrs. Clare Boothe Luce, volt kongresszusi képviselő és amerikai nagykövet Olaszországban, tette a következő kijelentést New Yorkban tartotta beszédében 1957 dec. 10-én: “Mi történne, ha holnap lefegyverezés lenne és mi beszüntetnénk a katonai kiadásainkat külföldön? “Ha a mi kereskedelmünk más országokkal nem emelkedne oly mértékben, hogy pótolja ezeket a militarizmusra költött dollárokat, a legnagyobb gazdasági öszszeomlás következne be a világon.” Ebből látható, hogy miért ragaszkodik minden áron az amerikai tőkésosztály a háborús termelés fokozásához, hogy ne csak saját országát, de a csatlós országokat is ellássa fegyverekkel a katonai és gazdasági téren rivális Oroszország ellen. Ugyanezt teszi Oroszország, amikor csatlósait csatasorba állítja az Egyesült Államokkal szemben. Ugyancsak látható a fenti idézetből, hogy milyen elszánt és az egész emberiségre végzetessé válható lépésre volt képes az amerikai uralkodó osztály, amikor a középkeleti Lebanonba katonai csapatokat küldött (ugyanekkor Anglia Jordánba küldött angol csapatokat), attól tartva, hogy az iraki királyság intézményes és fizikai megsemmisítése után a kommunisták irányítása alatt a lázadók az amerikai-barát Lebanont is elfoglalják, ami által Oroszország még jobban befészkelné magát az olajbirodalomba, kiszorítva onnan Amerikát. Alighogy Középkeleten valamivel enyhült a háborús veszély és megkezdődött a megszálló amerikai csapatok kivonulása, Oroszország Kruschevja gondoskodott arról, hogy Ázsia más részén idézzen elő háborús helyzetet, hogy a “hidegháborút” “melegháborúvá” változtassa át. Így indult meg a harc az amerikai tőkés kormány által dédelgetett formosai fasiszta diktátor Chiang Kai-shek és a kínai vörös diktátor, Mao Tse-tung csapatai között. A kínai vörösök jelenleg is minden második—páratlan— napon ágyutűz alá veszik Matsu és Quemoy partmenti szigeteket és pusztítják azok szerencsétlen lakóit. Hogy Kína egyelőre tartózkodik nyílt háborút kezdeni a két sziget és végül Formosa meghódításáért, annak oka alighanem a Newsweek szept. 22-iki jelentésében keresendő, amely szerint a formosai vizeken cirkáló és Chiang Kai-shek uralmát védő amerikai hetedik hajórajának (összesen hat, hadirepülőgépek részére szolgáló, lapostetőzetű hadihajó) mindegyike különkülön olyan nagy mennyiségű nukleáris bombákkal rendelkezik, ami megfelel 28 millió tonna TNT-nek. Ez pedig több mint tízszerese az összes bombáknak, amelyeket a második világháború alatt az Egyesült Államok és Anglia egész Európában ledobott. Miközben tehát a két kínai sziget lakossága bombazápor alatt él és lassan pusztul, az “előrelátó” Kruscher Berlint vette szemügyre, mint a következő háborús zónát. Úgy látszik utánozni akarja Dullest abban, hogy a világ népét a háború örvényébe sodorja, aztán az utolsó pillanatban “megmentse.” Előbb ráüzent a nyugati hatalmakra, hogy azonnal vonuljanak ki Berlinből, később pedig hat hónapi halasztást adott nekik a kitakarodásra. A világ népe tehát azzal a reménnyel léphet az új esztendőbe, hogy hat hónapig talán (?) nem zúdul a nyakukba a harmadik világháború borzalma. Hogy a béke lehetőségének látszatát mégis valamennyire fenntartsák, a két főimperialista hatalom, Oroszország és Amerika között megszakításokkal tovább folyik a tárgyalás az atombombák gyártásának és a próbarobbantások beszüntetésére, a meglepetésszerű támadás elkerülésére, stb. Azonkívül, hogy orosz és amerikai művészek, mérnökök, újságírók, sportemberek, stb. csoportosan és kölcsönösen utazgatnak a két országban, bizonyos amerikai tőkések és politikusok részéről valóságos búcsújárás van a Kremlinbe Kruschevhoz. Mrs. Roosevelt, Adlai Stevenson, Eric Johnston, Lippman újságíró és mások után legutóbb Hubert H. Humphrey szenátor kereste fel Kruschev-t Moszkvában és nyolc órán át csevegtek a világhelyzetről. Kruschev megpróbál ugyan udvarias lenni és gazdagon megvendégeli amerikai látogatóit, de nem mulasztja el tudtukra adni, ha burkoltan is, amit egy alkalommal nyomatékosan tudtára adott a tőkés hatalmaknak, mégpedig: “Akár tetszik nektek, akár nem, a történelem a mi oldalunkon van. Mi el fogunk titeket temetni.” Az emberiség szempontjából most az a legfontosabb, hogy a