A Nép, 1921. november (3. évfolyam, 151-176. szám)
1921-11-25 / 172. szám
1921 november 25. péntek ára 3 korona Budapest, TIT* évf. 172. szám POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: Egész évre_600 kor Félávra____340 kor. Negyedévre 170 kor. Egy búra— 160 kor. Fél búra____30 kor. Egyes szám éra helyben és vidéken 3 kor. ■zorkasztösógi Vilin Szentkirályi-utaz 3S/a. Telefon J. 63-30, J. 03-81. Kiadóhivatal) Vilin BrantkkAlylntea 30. Telefont József 103-85. Megjelenik d. o. 4 órakor. Egységes párt, egységes nemzet írta: dr. Krüger Aladár A pártok nem valami mesterséges alakulások ma, az általános választójog korában. A parlamenti pártok összesürített kivonatai a nemzeti erőknek, a nemzeti törekvőiknek. Valamikor lehetséges volt egy országban, mélyítők nagy többsége a független Magyarországért lelkesedett, hatvanhetes parlamenti többséget összefabrikálni ideig-óráig. Ma ez tisztára lehetetlenség volna, ma a parlament többékevésbbé hü tükre a nemzet gondolkodásának s csak legfeljebb arról lehet szó, hogy a parlament nyújtotta kép hi volt a választások idején, de ezt a képet túlhaladta az élet, a nemzet közvéleménye azóta megváltozott. Egységes párt csak akkor lehetséges, ha egységes a nemzet. Ma tehát így áll a kérdés : egységes meggyőződés is-e a parlament és van-e egységes nemzet? Az első kérdésre a válasz : nem. A parlamentet talán lehetett volna egységes meggyőződésre vagy hogy egy mennyiségtani kifejezéssel éljünk : közös nevezőre hozni a pécsi programm alapján, de a pécsi programmot jobbról is, balról is olyan alaposan sikerült megfúrni, hogy mester legyen az, aki a könnyelműen ütött lékeket be tudja ragasztani. A pártokat ma is a királykérdés választja el, az a kérdés, amelyet megoldani kellett volna, nem pedig karddal ketté vágni, mert ez a huszáros vágás semmi esetre sem volt elintézés s utána a kérdés megoldása csak még nehezebbé vált. Lehetne talán annyira vinni az embereket, hogy igazán őszintén kapcsolnák ki végre a királykérdést és egyesülnének az egyetemes keresztény magyarság egyéb, nagyon is életbevágó problémáinak megoldására. Ezzel a nemzetgyűléssel az egységes párt kérdésében majdnem kár fáradozni. Az egységes pártnak az egységes nemzetből kell kinőnie a nemzetgyűlés mandátumának lejárta és az új választások megejtése után. Sokkal fontosabb tehát az a kérdés, hogy vak-e egységes nemzet ? Látok embereket. Az egyik lerongyolt városi tisztviselő, lelke tele keserűséggel, a ruhája tele folttal és a cipője tele a beleszivárgó vízzel. Valamikor a nemzet gerince volt. Látok falusi embereket, akik jórészének ma ugyan hiába beszél valaki a magyarságot ért rettentő gyalázatról és annak megtorlásáról. Valamikor felvirágozva, dalolva ment a csatába. Látok ismét másokat, hatalmas aranylánccal, duzzadó zsebbel és ajakkal, amint ezer apró mesterkedéssel vagy nagystílű sziküvel szívják el a közgazdasági életnek még megmaradt nedveit. Ezek mindig ilyenek voltak, azok maradtak, akik voltak negyedik Béla király ideje óta, a korrumpálható nemzet élősdii és megrothasztói. Látok embereket, de nem látom sehol a magyar nemzetet ! Egységes nemzetre van szükség mindenek előtt! Legyen egyformán biztosítva mindenkinek a megélhetése, hiszen egy kenyérből szelünk mindannyian, a magyar kenyérből, miért nem jut a nagy többségnek ebből,a kenyérből a jóllakásra ? Miért harácsolhat a másik még ma is szabadon ?. A keresztény nemzeti megújhodás gondolatát dolgozzuk fel gyakorlati és erélyes programmá, gazdasági és társadalmi programmá, minden , tekintet nélkül az ellenfelek és álbarátok tiltakozásaira és kétszínű szem forgatásaira. Gyújtsunk új tüzeket a hazafias ideálok oltárán, mert ideálok nélkül lomha tömeggé válik a nemzet. Neveljünk nemzeti egységre, e nélkül törpék és koldusok maradunk, a nemzeti egység pedig a magyar nagyságnak lesz az alapja. Az egységes párt előtt egységes nemzetet teremtsünk, ha tudunk. Ha nem, akkor ássuk tovább a sírt, melyben nemzet sülyed el. Turáni és angolszász küzdelem a távol Keleten Az amerkai-apán versengés háttere — A nagy osztozkodás az orosz koncon — A washingtoni konferencia kulisszái mögül •— A NÉP tudósítójától — Newyork, nov. 6. Ismerjük a mesét a veszekedő macskákról : egyik a másikat iparkodott elpusztítani s a nagy dühben mindkettőnek csak a feje maradt meg. Nem fog semmiféle különösebb meglepetést hozni reánk a washingtoni konferencia ilyen vége. Nem hoz meglepetést akkor sem, ha a világbéke kezdetét jelentő leszerelés örve alatt egybecsődített s egymásnak örök barátságot esküdt hatalmak, mint gyűlölt ellenségek válnak szét egymástól, valamiképpen akkor sem, ha úgy, amint összejöttek eredmény nélkül ,széjjelmennek, várva egy újabb alkalmat (és esetleg jobb okot ) arra, amikor újra letelepedhetnek a zöld asztal mellé, s egymásnak szelítőül remekbe foglalt diplomáciai bókokkal hízelegnek csak azért, hogy a sok-sok rókadicséretre találhassanak maguk között végre egy IwTtőt, aki a sajtot kiejti a csőréből. Igaz ugyan, hogy a legnagyobb darab ott van a japán karmai között s jó ideig várhatnak arra, hogy az onnan kiengedje, amikor immár hetedik esztendeje, hogy egy morzsányit sem pottyantott el belőle, még turáni testvérének sem, a kínainak, akitől pedig elég nagy darabot elorzott. Mindamellett érdekes jobban szemügyre venni a washingtoni konferenciát, amely körülbelül úgy áll most, mint amikor a kártyaasztalhoz csupa sipista ül le és amíg valamelyikük elő nem rukkol: ki a farbával, jelszóval, addig könnyű, eredménytelen szavmcséplésben merítik ki erejüket. Mert mi is tulajdonképpen a washingtoni konferencia célja ? Amerika fölényét biztosítani a japánokkal szemben, másodsorban pedig megegyezni egymás között az oroszországi koncon, amely ma már nem oly savanyú egyetlen egy nagyhatalomnak sem, rami volt ezelőtt pár hónappal. * És a fődolog: mennél jobban belegábadítani Japánt a kínai ügyekbe, hogy Amerika szabad kezet kaphasson Leninért Oroszországára, mert hiszen egy angol-japán-orosz-német szövetség fejtetőre állítaná mindazon eredményeket, amelyeket ezideig Amerika a világ sorsa elintézésében magának kivívott. Évtizedek óta az egész világsajtó foglalkozik az amerikai-japán háború esélyével s ha Japán és Amerika bármennyire is ágálnának ellene, a háborúnak okvetlen be kell következnie, mert hiszen nincs ma már a sajtóugratás következtében egyetlen egy yanke sem, aki a sárga veszedelmet ne fegyverel akarná elintézni. A japáni hangulatot pedig az amerikai érdekkel a japán nemzeti érdeket összeegyeztetni óhajtó Hara miniszterelnök meggyilkolása jellemzi. A két állam ma,úgy fest, mint két lappangó vulkán, amelyeknek kitörésére eleget,du egy apró kis véleményeltérés, akár a szibériai távolkeleti, akár a csaucsui (Schandung) ügyének kérdésében. Amerika most látja csak, mit jelentett Japán részvétele az európai világháborúban, amelyből mindössze a kínai-német koncesszionális terület meghódításával, jelesül elorzásával vette ki csak 1914-ben a részét s amely apró háborúskodás elegendő alapot és indokot szolgáltatott Japánnak arra, hogy tengeri erejét meghatványozza oly mértékben, amely a rendes körülmények közepette Amerika részéről neki casus bellit jelentett volna. Ám ez még semmi. Szomorúan kell tapasztalnia Japán ultimátumszerű állásfoglalását minden Ázsiát érintő kérdésben. Japán 1917 óta nyíltan kilépett az addig titokban terjesztett, s Amerikától s Amerikától kölcsönkért Monroe elvével. Ázsia az ázsiaiaké! A két hatalom nyit versengése abban a pillanatban kezdődött, amikor Oroszország mint küzdő ezernyi sebtől vérezve kidőlt a szövetségesek sorából. Akkor indult meg az érdekek versenyfuttatása, amelyben hol az egyik, hol a másik látszott győztesnek, de végül is a békét hangoztató Amerika nem győzte annyira lélekzettel, mint Japán, amelynek csak egy macskaugrás volt a szigetországtól Keletszibériáig. A japán okkupációs tervre Amerika a háttérbe húzódott. Nem minthogyha elejtette volna a távol Kelet uralmáért való aspirációját, hanem okos számítással rátért a diplomácia földalatti munkájára, amelylyel többet tud ártani Japánnak, mint egy esetleges győzelmes tengeri ütközettel. Az úgynevezettamerikai keresztényifjak egyesületével (Y. M. C. A.) behálózza egész Kínát és Kolcsak fehér Szibériáját, mindenütt a jótékonyság örve alatt s propagandát csinál a japán okupációs terv ellen egyrészt Oroszországban, másrészt pedig iparkodik magéihoz kaparintani a kínai irányítást, hogy Kína és Japán között acsaucsungi és mandzsúriai kérdésben kiélesítse a helyzetet s a két viszálykodó fél között ő legyen az a bizonyos harmadik. Japán erre a maga részéről átveszi az amerikaiaktól az Y. M. C. A. szervezetét és átdolgozva a japán propaganda szervezetet mindenütt, ahol amerikai Y. M. C. A. működik, megnyitja ő is a japán Y. M. C. A. szervezeteit, s az amerikai befolyást Kínában ellensúlyozni igyekszik mindenáron, nem riadva vissza attól sem, hogy az Északkínában garázdálkodó kínai bandákat, az ú. n. «hun-huz»-oket a saját maga céljaira organizálja. Mindez aránylag hihetetlen gyors idő alatt történt. Mihelyt Amerika bármi lépést is tett a keletszibériai sakkmezőn, Japán azonnal válaszolt egy-egy mérgesebb ellenlépéssel. . .A lappangós halálharc végül kitört 1919. év végén, a Vladivosztokban balul sikerült Heide-féle puccsban, amikor is Amerika a csehek közvetítésével akarta megkapni azt, amit Japántól amúgy sohasem kapna meg. Amerika felszerelte az egészségügyi önkéntesből cseh generálissá vált Heide-t (itt nálunk az oroszok révén Gaidá-nak nevezik), a szükséges atyai jóindulattal, Rozanov tábornok, wladiwosztoki városparancsnok uralma letörésére, számítva arra, hogy az esetben, ha a csehek Heide kísérlete útján Wladivosztok kikötőjét elfoglalják, Irkutzktól Vladivosztokig a csehek oly uralmat teremtenének, amely proklamálná az amerikai protektorátust. Amerika mindössze annyiben tévedett, hogy e titokban előkészített terv sikerének mérlegelésénél kihagyta a számításából a japán kémrendszer tökéletességét, s amikor Heider generális a puccsot rögtönözni kezdte, a világítást a vladivojsztoki öbölben horgonyzó japán hadihajók szolgáltatták neki, gratis, amennyiben az orosz Rozanov csapatoknak megvilágították reflektorral mindama pontokat, ahol a cseh és az amerikai ellenforradalmi puccs parancsnokságai és katonái voltak. E nyilvános színvallás után Amerika kissé óvatosabb lett, s minden igyekezete azon volt, hogy a látszatot, mint közömbös szövetséges egy darab időre megőrizze. A szibériai vasútvonal biztosítására küldött csapatait visszavonja, megelégszik a mandzsúriai vasútvonal ellenőrző felügyeletével kölcsönös megegyezésben Japánnal. Jóformán az utolsó katonáját vitte már ki a vladivosztoki kikötőből, amikor kénytelen volt belátni, hogy nem éppen eszesen cselekedett. Bár Japánnal az evakuációra vonatkozóan egyértelmű megegyezésük úgy szólt, hogy mindketten egyidejűleg evakuálnak, míg az amerikai csapatokat San Franciskóba vitték a hajók a japán katonákat újra. Portarturba és az amur-menti Nikolajevszkbe vitték. A szenátus többszöri felszólítást küldött a japán kormánynak, az evakuációnak japán részről való haladéktalan betartására, de a japánok csak ígérgették, végeredményben mégsem tettek eleget kötelezettségüknek. Ekkor Amerika döntő lépésre szánta el magát, összeköttetést keres Szovjetoroszországgal, hogy bármi módon kitúrja arról a földről a japánokat, amelyet ő maga részére mindenáron igényelni akar. Tárgyalást folytatott Bajkál-tótól a Csendes-óceán partvidékéig eső orosz területek koncesszionális megszerzésére vonatkozóan, amelynek egyedüli feltétele, hogy Amerika legyen ötven évig a gazda s ezért mindenféle elfogadható szovjet igényt el fog ismerni. Így állt a helyzet, amikor a szovjethatalom győzedelmeskedett az utolsó ellenforradalmi vezér, Szemjonov atamán felett. Az addigi verhneudinszki pufferállamban levő Szóme japán missziófőnök tiltakozni próbált a Mogzong-Ingoda közti megállapított demarkációs vonal átlépése és Csita és vidéke elfoglalása miatt. Jegyzéke-