A Nép, 1925. július (7. évfolyam, 143-169. szám)

1925-07-29 / 167. szám

l­V­ A­NJrl* $»lTvaBUi.§«alsg £ Nem adunk programmot. A NÉP nevében, hétéves múltjában, küzdelmeiben van a programra: a keresztény világnézet, a nemzeti gondolat, a szociális igazság, a becsületesen értelmezett demokrá­cia, a kény árpolitika, az integer M­agyarország. Az a hűséges, jó és balsorsban kitartó olvasóközönség, amelynek A NÉP mindennapi életszük­séglet, tudatában van annak, hogy a dolgozó keresztény magyarság lapja céltudatosan tör ezen aka­dályon át is a magyar ideálok­­ megvalósítása felé. A NÉP szer­kesztősége és kiadóhivatala szük­ségtelennek tartja hangsúlyozni, hogy lapunk elvi és világnézeti alapjai változatlanul a keresz­tény örök igazságok. A NÉP ma­ga szabja meg az elvek szolgála­tának módszerét, taktikáját, hangját és ebben kizárólag csak a keresztény Magyarország kiküzdésének céljai által vezetteti magát. A NÉP osztály- és keresz­tény felekezeti különbség nélkül szolgálja a magyar társadalom minden rétegének érdekeit, azoknak a tisztes újságírói hagyományoknak tiszteletben­­tartásával, amelyeket a régi, nagymúltú keresztény sajtó, a letűnt évtizedek politikai, tár­sadalmi, gazdasági és kultu­rális mozgalmaiban reprezen­tált. A NÉP a megbízhatóság, a jól­­értesültség, az objektivitásra való törekvés, a jó hírszolgálat, a füg­getlen igazmondás lapja kiván lenni, hogy nélkülözhetetlen ba­rátja legyen olvasóinak, támoga­tója a gyöngéknek, eligazítója a közönségnek, az élet ezerféle aka­dályai, bajai, bizonytalanságai és tévedései között. A NÉP ajtaja nyitva áll a kö­zönség előtt: az a meleg és köz­vetlen érintkezés, amely eddig fennállott a közönség és a szer­kesztőség között, szorosabbra fű­ződik abban a­ meggyőződésben, hogy a nyomorral, megpróbálta­tásokkal sújtott magyar társada­lomnak megbízható barátra s a harcok első sorában küzdő sajtó­katonára szüksége van. Tisztviselők, munkások, iparo­­rosok, kereskedők, nyugdíja­sok, rokkantak, akik A NÉP támogatásával halad­tak előre a küzdelmek rögös út­— Egy bánsági község kitiltotta határából az autókat Egy bánsági kisközség, Cruje, azon a címen, hogy az autók rontják az ország­utakat, kitiltotta határából az autó­kat. A különös rendelet kínos feltű­nést keltett a Bánságban, mert lehe­tetlenné tette Velikikinda és Becs­­kerek között az autóközlekedést A kikindai kereskedők és gyárosok egyesület© foglalkozott az elöljáró­ság rendeletével és elhatározta, hogy beadványt intéz a becskereki kereskedelmi és iparkamarához, te­gyen lépéseket a szokatlan rendelet visszavonására, mert az nagy káro­kat o­koz a Bánság kereskedelmének. jain, csak úgy a maguk lapjának tekintik A NÉP-et, mint az agrár-Magyarország gazdái, munkásai, földigénylői és bir­tokosai. A keresztény nacionalista tár­sadalmi szervezetek lapja lesz tovább is A NÉP, amely nem egyesek, nem osztályok, nem ki­zárólag városi, vagy kizárólag vidéki, hanem egyetemes nemzeti érdekek számára készül és kerül a magyar olvasók családi asztalá­ra. A NÉP mindig szem előtt tart­ja azt az igazságot, hogy a hazát, a nemzetet szolgálni, a kereszténydemokrácia útján járni, az évezredes magyar tradíciók nevében küzdeni, a dolgozó keresztény magyar­ság gazdasági és kulturális pozícióit védni és visszaszerez­ni, nem gyűlöletet, hanem a legnemesebb értelemben vett keresztény szeretet és fajvé­delem. Szent István Magyarországának a jogfolytonosságnak, az örök és halhatatlan magyar történelmi igazságoknak, a keresztény szociális elvek diadalának nevében számít A NÉP kitartó és hűséges olvasóközönségének tá­mogatására. A NÉP jogvédő irodája és adó­­tanácsügyi szerkesztősége tovább­ra is a közönség rendelkezésére áll Minden levélre válaszolóink a szerkesztői üzenetekben, szükség esetén külön levélben is, amely célra felbélyegzett és felcímzett levélboríték melléklését kérjük. A NÉP rejtvényrovata, amely már­is nagy népszerűségre tett szert, minden héten új meglepe­téssel szolgál olvasóinak. Előfizetési árak: Egy hóra-------------- 40.001­ K Negyedévre-------------- 120.000 K Külföldön: a fenti áraik kétszerese. Ausztria területén: Egy hóra-------------- 60.000 K Negyedévre-------------- 180.000 K magyar korona értékben. A NÉP telefonszámlái: Szerkesztőség: József 63—80, Jó­zsef 63—81. Kiadóhivatal: József 103—85. A beküldött levelek nem névre, hanem A NÉP szerkesztőségének címzendők. — Kitűntek: Beszedics Józsefné szül. Farkas Mária bejelentette a rendőrsé­gen, hogy 17 éves Imre nevű fia Sza­bolcs­ utca 13. szám alatt a lakásáról va­sárnap délután eltávozott és azóta nem tért haza. — Ugyancsak, eltávozott Ki­rály-utca 91. számú lakásáról hétfőn reggel Ring Samu budapesti magánnő és azóta hozzátartozóinak nem adott élet­jelt. A rendőrség a két eltűntet keresi. — Piros­­nadrág, fehér mellény, zöld nyakkendő. Nyitráról írják. A NÉP-nek: A csehek 3—4 év előtt a magyar nemzeti ruha viselőit tö­mérdek zaklatásnak és érzékeny büntetésnek tették ki. Újabban a cseh közigazgatási bíróság úgy ítélt, hogy a magyar ruha hordása nem kihágás még akkor sem, ha — mintegy adott esetben történt — piros nadrág", fehér mellény és zöld nyakkendő van együtt, m­ert a ma­gyar ruha még így sem címer, zászló vagy jelvény, tehát nyilvá­nos viselése nem üldözhető. In az Oszk­ár! (Levél). Itt az Oszkár, itt van újra s fess, mint mindig énnekem. Itt van ő, a dicső, a kitűnő, föltűnő és eltűnő Erger-Beregi Oszkár, ezúttal ugyan nem saját tetemes testisé­gében, csak amúgy, lepedőre, kenve, mozifilmért. Hatalmas reklámpla­kát síkjáról sötétükt felénk a nagy Oszkár nemesen és fajosam ívelt ábrázata, hirdetvén azt­­ az öröm­hírt, hogy a jeles lábművész az­­ „Ezeregy éjszakádhoz címzett I filmremekben­­mutogattatik szaba­don elővezetve. Ez már aztán döfi!! * Az Ezer­egy éj keleti bujasága bi­zonyára közelebb áll Oszkárunk lelkületéhez, mint a magyar szín­padi művek s minthogy a­ moziban nem höröghet és nem énekelhet, talán még elfogadható alakítást is tud produkálni. Csak arra vol­nánk kiváncsiak: mely mesehős alakját a reá t­and­ja abban a t­ur­bá­nos lökffedőben nagyképű színé­szünk? Talán Sindbad lesz Q, a pechhes hajós, ki mindenütt hajó­törést szenved s végül is minden­ünnen kidobják. Ezt a szerepet bizonyára, mélységes átérzéssel játszaná el. Avagy Aladin lesz-e, ki patent villamos csodazseblám­pájával bevonul Kun Béla bába bűnbarlangjába és a kommunista eszmék takarója alatt jelentős kin­cseket tesz­ne magáévá? Ezt valószí­nűleg nagy természetességgel repro­dukálná. Vagy Ali baba köntösé­ben látjuk-e viszont, ki negyven liberális színikritikus segélyével megnyitja a világhírnév Szezám­­ját? Ez se volna éppen kutya. Vagy végül magát az agg szultánt ábrázolandja, kinek a szép és ra­vasz Seherezáli ezeregy éjszakán, át­meséli a fülé,be, hogy az a Be­regi, Oszkár mi­csoda nochmieda­­ge ívesen színművész, úgy hogy vé­gül már maga a­ szegény padisah . Is kezdi hinni a dolgot? Ez volna a legszebb, csak attól tartok, hogy ez esetben mégis csak fejbecsapás­sal végződnék az ezeregy mese. Tisztelettel, egy veséző meséző. — Hat öngyilkosság.­ Sablik Henrik pesterzsébeti lakos morfiummal meg­mérgezte magát. A tmentők a Szent István-kórházba szállították. Állapota súlyos. — Nemes Amália Alkotás­ utca 2. szám alatt lakó 32 é­ves varrónő a Fasorban aszpirinnel megmérgezte ma­gát. Kocsin szállították a­­ Rókus-kórház­­ba. Állapota nem súlyos.­­ Ugyancsak aszpirinnel mérgezte meg­ magát Karst Gizella Rigó­ utca 10. sz.­­alatt lakó 25 éves cipőfelsőrészkészítőnő­ ma éjjel 12 órakor az összekötő vasúti hídon, ahol a járókelők akadtak rá. A mentők sú­lyos állapotban Rókus-kórh­ázba vittek. — Bodor Zoltán 47 éves tőzsdés a Mar­­git-hídnál a Dunába ugrott. A parti ha­jósok kimentették és a Rókus-kórházba szállították a mentők. — Egy 15 éves fiatal leány ma éjszaka öngyilkossági szándékból a Ferenc József-Mol budai hídfőjénél a Dunába ugrott. Észrevette ezt Bogáncs Gyula 3123. számú rendőr, aki az életunt leányt a partra húzta. A mentők a Rókus-kórházba szálnt,u­.uu- Vörösházi Júlia Kispesten Béla­ utca 14. szám alatt lakó 27 éves varrónő ön­gyilkossági szándékból, azért mert egy éve állás nélkül van, a Petőfi­ téri hajó­állomásnál a Dunába akart ugrani. Az őrszemes rendőr ebben a szándékában megakadályozta és előállította a főkapi­­tányságra, ahol miután megígérhették­ vele, hogy szándékáról lemond, elbocsá­tották. Jelentős újdonság a cigarettapapír­­iparban. Legrégibb hazai nagyvállala­tunk 100 milliós ingyen sorsjátékot ren­dez a Janina-cigarettapapírok és hüve­lyek fogyasztói részére. Minden egyes Janina-cigarettapapírkönyvecske és min­­den egyes hüvelydoboz egy sorsjegyet­­ képez és már egy ilyen sorsjeggyel is­­ megnyerhető a 30 millió korona értéket képviselő főnyeremény, melyen kívül még számos más nyeremény kerül ki- í sorsolásra. Külön esemény az új Szená­­tor-cigarettpapír és hüvely, mely utol­érhetetlen minőségben és kiállításban kerül forgalomba. A 100 milliós sors-í játékban ezen új márka fogyasztói is­ részt vesznek. A­z új Szenátor-cigaretta­­papír megjelenését országszerte nagy­­ érdeklődés kíséri es , az illetékesek benne­­ látják a közel jövő nagy márkáját.­­ Házasság Nemes Sebestyén Károly és neje, szül. Amrau Rita leányát, Zsuzsát f. évi au­gusztus hó 1-én, szombaton d. e. fél 11 lyában 84 éves korában, hirtelen elhúny.t.­­ Fiát Genfben érte a gyászhír, ahonnan 8 órakor vezeti oltárhoz a szegedi fogó­­repülőgépen jött haza anyja temetésére. I halmi templomban dr. Iliesz Lajos, néhai Mivel a miszlai családi birtokon nincs­­ dr Kiesz Jakab, Torontál vármegye volt Bírterit, -a holttestet Hasinjára szálított - árvaszéki elnöke és özvegye, Rziha Adélé­ták és ott temették el. I­­fut. (Minden külön értesítés helyett.) Berberein és berberein. No hi­szen mi megkaptuk a magunkét! Ebben a nagy bolond me­legben egyszer csak jön a körúti sajtó és ugyancsak kitanít, hogy aszongya: te tudatlan és buta gól, mit örvendezel úgy annak, ha a habitok csupálják a francia dicső­séget? Hiszen a habit, az szemita faj, a francia viszont legnagyobb mértékben keresztény. Abd el Krim szemita, Hannibál szemita, Kemál pasa szemita, még tán Mussolini és Hindenburg is sze­mita, egy vérbéli antiszemitának tehát nem ilik az ő sikereiben ör­vendezni. No ne csak, micsoda roppant okos dolgokat tud kisütni és elsütni az ilyen tudományban telhetetlen sajtókabit! Köszönjük a lassan a magas lóról kiosztott leckét, de valamit elárulhatunk cserébe a kedvetlen kollégának. Nem vagyunk ám mi olyan dü­hödt muszáj-antiszemiták, mint ahogy muszáj-liberálisok szeret­nék elhitetni a világgal és kap­csolt részeivel. Ha például a pesti federreiterek hirtelen lovas sza­badcsapatot alakítanának s azon­nal winenvén Marokkóba, ott ollóik és revolvereik segélyével rettentő ríúlást eszközölnének a franciák soraiban, s egyszeri­ben roppantul szimpatikusak len­nének előttünk. Még talán ódát is írnék hozzájuk, mint Pásztor Árpi Leninhez, nem tekintve azt, hogy ők csak egyszerű zsidógyere­kek. De persze nem a tr­énnél, meg a hadseregszállításnál kellene in­tézkedniük, elenben a fronton, az első harcvonalban. Ha viszont ked­velt kabiljaim úgy viselkednének, hogy magukat százpercentes fran­ciáknak vallva, sunyi és orv­­módon belülről rothasztanák a francia államot; Abd­ul Krim pe­dig valamely sajtó­konszern, vagy nagybank élén harcolna toppal a francia érdekek ellen: egy­szer­i­­­­ben csúnyán antipatikusnak tet­­szenek nekem az egész fajta. De a kábíl törzs országa elrablótt sza­badságáért küzd bátran és szem­­től-szembe, tehát kedves előttünk, ha százszor szemita is. És ha majd azt látjuk, hogy a pesti sajtókabi­­lok éppoly hévvel harcolnak a csehek, oláhok és rácok ellen, mint például most a numerus clausus ellen, menten megszeretjük őket. Próbálják csak meg, uraim! — A falu népe hódoljon Széchenyi István emlékének. A Falu Országos Földmíves Szövetség minden alkal­mat megragad, hogy az ország­szerte pusztuló népviseletek és szo­kások felélesztése által az ősi erköl­csöket keltse életre. A falu népének arra, hogy nemzeti viseletét felve­gye, jobb alkalma nem lehet, mint a Szent István-napi körmenet és amelynek az idén különös neveze­tességet ad az a körülmény, hogy körülbelül háromszáz belga család is részt vesz benne. A belga szü­lők­­nen©k legerősebb jellemvonásuk a mélységes vallásosság. Minden hála­­nyilvánításnál a legjobban fog esni nekik, ha ezt a vallásosságot látják a magyar népben. A Szent István­­nap alkalmával Pestre utazó falu­siaknak a Falu­ Szövetség fél árú jegyek váltására jogosító igazolvá­nyokat bocsát rendelkezésére. Az igazolványok Budapesten, Zoltán­­utca 8. szám alatt személyesen vagy posta útján szerezhetők meg és be­lépőjegyül szolgálnak a Mezőgazda­­sági Múzeumban aug. 15. és szept­ 15-ike között rendezendő gazdasági kiállításra. Akik falujuk vagy va­lamilyen egyesület képviseletében zászlót hoznak, útiköltségüket oda­­vissza megtéríti a szövetség A ren­dezőség impozáns felvonulást ter­vez a Széchenyi-kiállítás­hoz, hogy háláját és kegyeletét fejezze ki a legnagyobb magyar emléke iránt Halálozás­nal. Inkey Nándorné a horvátországi­­ Basinjáról néhány napi tartózkodásra , ndiszlai birtokára jött, amelynek kasté­­j ­ 1925 Július 29. szerda A­MEff» ......................."I—uimrT­miTriiii­­m in mi inim­i 9

Next