A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-05-08 / 19. szám
Budapest, 1864. 19-ik szám. Vasárnap, május 8-án. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Szerkesztői szállás Pesten, régi posta-utcza Egész évi előfizetési ár • . . . 7 frt ki másfél nagy negyedrét íven. 2-ik szám , 1-ső emelet. Félévi „ „ • • .• . 3 „ 50 kr SZEMLÉLŐDÉS. A bécsi lapok egynémelyikének hangjával úgy vagy Link, mint a beszélő embernek arczával, hogy vonásaiból találgatjuk, minő érzelem lakik lelkében, s hogy mit gyaníthatunk e vonásokból magunkra nézve. A bécsi „Presse“ és „Ost. Deutsche Post“nagyon mosolyog, s úgy tekint ránk, mint az a kárörvendő, ki valakinek azt mondhatja : megint kezembe kerültél! Nem magyarázgatjuk, mennyire vagyunk a két hírlapnak markában, elég az, hogy ők már örömmel ujjonganak, s örömüket teljes kéjelgéssel élvezik, s készen lehetünk rá, hogy e hetvenkedő két hírlap sok olyant fog elmondani, mi politikának oktalan, s ha mi átaljában törődnénk a feszelgéssel, boszantó is lenne. Hanem végig tekintve a világtörténeten , azt tapasztaljuk, hogy a vértanuk korában az olajbafőzés mégis nagyobb lelkierőt igényelt, mint mostanában elolvasni egy pár bécsi lapnak czikkét, hanem mivel a politikában az óvatosság és ildomosság mindig ajánlatos, el nem tudjuk képzelni, hogy mirevalók a gyermekes ujjongások, hogy az ilyen vagy amolyan magyar gazdálkodásnak most már valahára vége lesz. Valóban azt kellene látnunk az ilyen czikkek után, hogy nálunk egymást falják az emberek, és senki sincs, ki a garázdálkodásba szólna. A vádak szerint az adós nálunk kénye, kedve szerint búvik ki az igazságszolgáltatás rendszabályai alól, és hogy nálunk fölbomlásnak indult minden. Figyelmeztetjük az illetőket Schuselkának alsó ausztriai országgyűlésen tartott beszédére, melyben az elszegényedésnek okait fejtegeti, — azon okok, úgy látszik, nem szólnak Magyarországnak ilyen vagy más magaviseletéről , s hogy az ínségnek anyagi és nem anyagi okai nálunk a fizetési képtelenséget egy időre kiáltó arányban növelték, s hogy a törvényszékek nem tudnak pénzt csikarni ott, hol nincs, — ez legalább is nem a végrehajtó törvényszékeknek hibája. Oly gyakran halljuk emlegettetni, hogy Magyarországnak kibékülése mily nagy nyereség lenne, de a bécsi lapoknak szóvivő része oly férfiatlan a mi kivételes állapotunkkal szemközt, hogy néha elbámulunk, és mélyen elszomorodunk, hogy hol az a baráti jobb, mely felénk akarna nyúlni ? Visszaemlékezünk az 1848 előtti pozsonyi országgyűlésekre, melyeken ismételve emeltetett szó azon kívánattal, vajha az örökös tartományokban is alkotmányos kormányzás lenne. — 1861-ben épen a magyar kanczellár volt az, ki az örökös tartományoknak alkotmányos ideálját, Schmerling urat a minisztériumba segítette , hogy minél többet nyerhessenek a lajtántúliak. E két körülményt szükségesnek láttuk fölemlíteni, hogy a méltányosságban megjelöljük saját helyzetünket, és a férfiatlan kárörvendőknek bemutassuk , hogy mértékük hibás, ha a viszonosságot helyes arány szerint akarnánk megítélni. A magyar nemzet sohasem volt önző, hogy mások rovására akart volna szabad, vagy inkább szabadabb lenni, s midőn az idézett lapoknak eljárását látja, nyugodtan mondhatja: nem tudják, mit cselekesznek. Vas Gereben: JÓSZÁGVÉTELI DÜH A KÖZSÉGEKBEN. Mióta a belga társaság jószágvásárlásokra vetette erejét, s a magyar községeknek földszerzési vágyára helyezte a nyereségi számítást, szent kötelességünk az eddigi tapasztalatok nyomán figyelmeztetni a községeket, hogy jól meggondolják, mit cselekesznek. A belga társaság megvesz egy uradalmat, apróbb részletekre osztja, s a vételárt húsz százalék nyereségre emelvén, harmincz évi törlesztésre adja a községeknek. Nem tagadjuk, hogy a nagy birtok részletekre osztva már magában véve jövedelmezőbb; de tudunk két példát, hogy a belga társaság már maga is igen magas áron vásárlotta a birtokokat, s mikor a részletezésnél a száz forintos holdat százhúszért adja el, bár a törlesztés harmincz évre van kinyitva, nem nyújtott kedvezést; mert a községek többet fizetnek, mint a minő értéket kapnak, s ezáltal olyan romlásba esnek, melynek következménye leszen egyes községeknek teljes elszegényedése. Még az a furcsa körülmény is előfordult, hogy a belga társaságnak kétféle ügynökei vannak, egyik rész a rábeszélő, — a ki ígérheted hét országot, de annak teljesítésére meghatalmazása nincsen, — a másik rész pedig a meghatalmazott, ki a költségbe mélyedt községekkel már igen kurtán beszél. Eszünk ágában sincsen azt mondani, hogy az illető társulatot felelősségre vonjuk a rábeszélőknek minden eljárásért, de az igaz, hogy az ilyen rábeszélők olyant is mondanak, mit az illető társulatnak érdekében nem szabad mondani. Ennek nyomán azt tanácsoljuk a községeknek, hogy ha előforduló esetben a belga társulatnak rábeszélői valahol megjelennek, kérjék elő a meghatalmazványt, hogy miben és meddig vannak megbízva, hogy ígéreteiket meghatalmazványoknál fogva képesek-e megtartani? Tudunk esetet, hogy a rábeszélő azt mondá, hogy a kialkudott árban kapnak a vevők fél rész első, fél rész másodosztályú földet, és mikor már előleget is adtak, a jobb részből kaptak x/7 részt, a selejtesekből 2/3 részt. Azt lehetne erre mondani, hogy ne fogadják el, de már olyan a magyar ember, hogy amibe beleharapott, kínjában is megeszi, mert azt gondolja, így is jó lesz.