A Reggel, 1948 (21. évfolyam, 1-36. szám)

1948-06-07 / 24. szám

1948 június 1. Reggeli levél A Gábor-utcai fiúk A Gábor Áron-utca a rózsadombi hegyvidékről nyíl­egyenesen vezet le a Virányos széles fasorjába. Ha az ember, mondjuk, Marseille-be akar utaz­ni, akkor végigüget lefelé a Gá­­bor-utcán, majd a sarkon felszáll a 83-asra, a többi már gyerekjá­ték. Mit lehet csinálni Marseille­­ben? Ezer ördög és pokol, az ember őgyeleg a kikötőben, mat­rózpálinkát iszik a „Tengeri far­­kas“-hoz címzett csapszékben s egy­ szirokós estén belecsap a „W­hita star“ kapitányának hatal­­mas tenyerébe, eljegyzi magát a hajósélettel. De arra is van ám lehetőség, hogy a fickó­­meg sem áll a légióig, harcol a riffkabi­­lok ellen s olyan vitézül verek­szik, hogy a második hónapban már tiszti rangja van. Akkor hazajön rövid látogatóba, spahi egyenruhájában bekopogtat Ma­­rikáékhoz, fölényes, mint Herbert Marshall, gumit rág és minden második mondatát így harapja el: damned! A 17 esztendős Virányi Imre­ gyerek, a ponty utcai ke­­­­reskedelm­ diákja alkalmasint így töprenghetett, amikor egy május végi vasárnap reggelén le­felé­­baktatott a Gábor­ utcán s az­tán a sarkon fölszánt a villamos­ra és kért egy átszállót Marseil­le­. Ennek már több, mint egy hete s azóta Imréről semmi hír, ha a tengeri­ viszonyok kedvezők, még Sárvárig is eljuthatott. A példa azonban ragadós és a hé­ten húsz rémült mama szaladt a rendőrségre, hogy csemetéik világgá mentek, néhány forinttal és két szelet lekvároskenyérrel a zsebükben. Ak­ad közöttük jó ta­nuló, persze gyöngébb is, de egyik sem valami vásott gyerek, 18­ éves a legidősebb, eddig szé­pen idolába jártak, anteapud­­adadversum, sinus és cosinus té­tes, aztán egyszerre csak fogták a sapkájukat és elindultak. Iste­nem, az embernek kell valamit játszani, ha megtanulta a lecké­jét! A Pál­ utcai fiúknak még elég volt a Fü­vészkert s­egetverő ka­land volt az is, amikor Csele ki­szedte a madár fürdőkádból a git­tet és jegyzőkönyvileg ■ átadta Lesziknek, hogy rágja a kiszára­dás elleni megóvás céljából. Má­r­ár az ember nem csinál ilyen marhaságot, hanem elmegy ha­jósnak. A kis Virányi Imre, az első szökevény különben is úgy érezte, hogy ő tulajdonképpen csak vendégségben van otthon. Édesanyja meghalt 3 esztendővel ezelőtt, apja adóhivatali tisztvi­selő, néhány száz forint a fizetése és akkorra kis albérleti szobában lakik Pesten, hogy egyedül alig fér el benne. Imre viszont nagyon szép villában lakik Horv­áth Kálmán bácsiéknál, itt a Gá­­bor-utcában, Kálmán bácsi fele­sége apának a húga, jó, jó, de azért" ez mégiscsak vendégség. Átmeneti állapot. Kálmán bácsi idős nyugdíjas, aki csak a rózsái között érzi jól magát s azt hiszi, diáknak az a kötelessége, hogy örökké csak tanuljon. Hát az em­ber megsavanyodik, ha folyton a könyvei fölött görnyed, vala­mit ki kell találni. Fúvócsővel gittet lődözni egymásra az üres telkeken? Micsoda bolondság, a Zamek a WlIJb-ből már a frontot is megjárta, ahol az em­berek nem fúvócsővel lődöznek egymásra és T­or­day, akinek most kellene érettségiznie, Indo­kinából ír haza leveleket, ahol bennszülött törzsekkel csatázik s valószínűleg már skalpok is lóg­nak az övében. A világ nagy és minduntalan hírek érkeznek min­denfelől és emberek óriási füvész­­kertekben nagy hadjáratokat vi­selnek egymás ellen és akkor ké­rem szépen a Ludolf-fél­e szám az annyi, mint 3,14, vagyis, ha a kör kerülete, eh, belezavarodik­ az ember! És akárhová fülel, mindenütt csak komor dolgokról esik szó, sehol semmi játék, a Lóri valami gyorsíró , versenyre készül. Laci a héten kimaradt az iskolából, kenyérkereset után kell néznie, mert a papája nem bírja tovább, szóval­­merő k kedélytelen­­ség minden vonalon. A fiúk fel­nőtt dolgokról fecsegnek az osz­tályban, mit csináljon, é­set­ben va­lami kalandvágy mozog, valami kései Nemecsek-kedv, hogy meg­védjen egy láthatatlan „grundot“? Hogy nagy stratégiával megverje a Pásztor-hadosztályt és megtán­coltassa magát a nagy Áts Ferit? A Gábor­ utcai fiúk a dombok felé ténferegnek s a hazulról elcsent távcsővel nézik a 83-as villamost, amely Marseille felé fut, a Széll Kálmán-tér irányában. Aztán az ember egyszerre csak lázad! Lá­zad az ellen, hogy hétfő után kedd jön, lázad a cosinus-tétel ellen, lázad a fizikatanár bőr­­notesza ellen, Kálmán bácsi ró­zsái ellen, összetakarít 12 forin­tot és fölül a 83-asra. Ez az életben az első lázadás. Persze, ezt aztán még sok-sok lázadás követi. Különféle lázadá­sok. De abban mind megegyezik, hogy utána megverik az embert, rázárják a szobája ajtaját s a megbonthatatlan rend hívei fo­kozottabb mértékben ,szemmel tartják. S a cosinus-tétel marad, mi volt és a Ludolf-féle szám sem lesz több 3,14-nél... Kalász Péter aoasa a BSSR Bans Bx a Reggel x TÁISAS ÉS E1YÉ31 GTAZAS X—2—3 hetes üdülés KARLSBAD, MARIENBAD, PRÁGA ÉS A TÁTRÁBA meglátogathatja csehszlovákiai rokona­it! Jaigiitkqrés: „VIA" vtazsisi Iroda, IV., Váci­ utsa 38. Tel.: 133-256. Északi fény az Operaházban­­ az „Igor herceg" vasárnapi felújítása öten voltak­,s öten a fiatalembe­reik a szentpétervári csapszékben, úgy is hívták őket, hogy „az ötök“. Abban egyeztek­, hogy k­z lángész volt valamennyi, s autodidakta, aki magától tanult, nem az iskolá­tól és egyikük sem arra a pályára lépett, ahová való. Főnemesi vagy nemesi házból jöttek ők, s amint borús homlokuk összehűjolt, nem Bár­atyuska kormánya ellen szőttek pokolgépes terveket, hanem a szen­velgő, mesterkélt, idegen muzsika ellen, hogy a népi lélek mélységei­ből hozzanak fel helyette új nem­zeti muzsikát- Porfirievics Alexan­der Borodin orvos volt, majd ké­mia professzor és államtanácsos, — egyébként nagyhatalmú herceg fia! —• Petrovics Modoszt Musszorg­­szkij meg éppen a nevezetes Preo­­brazsenszkij gárdaezred tisztje, míg Balakirjev a természettudományok tanára, Cuj egészen a tábornokságig vitte a cári katonatiszt pályáján és Rimszkij-Korzakof Nikoláj Andre­­javics a cári haditengerészet tisztje. Mindannyian tudták, hogy pályát tévesztettek, de csak Rimszkij-Kor­zakof volt az, aki a zenei „magán­­tanuló“ hézagos tudását később annyira kiegészítette, hogy reá várt a feladat: zseniális, de félbema­radt barátai, Borodin és Musszorg­­szkja műveit teljessé tenni. Titok­zatos és regényes oroszok voltak ők, akikről Liszt Ferencünk mondta, hogy „még nem találták meg a kulcsot bonyolult természe­tükhöz“, de ki akarják bányászni, fel akarják szabadítani „jellemük és zenéjük legsajátosabb titkait“. Borodin műve, az „Igor herceg“, amely ma este kerül Operaházunk színpadára, Rimszkij-Korzakov és Glazunov kiegészítésében, a régi Oroszország kísérteties zenedrá­mai látomása. E látomásban ott lebeg a szerző, Borodin mellett „az örök“ halovány szellemarca is. Az új orosz énekszavalat, — hogy Wagnerrel szóljunk: deklamáció! —, népi mélységekből, őserővel és egysze­rűséggel ható szépségét adja szá­munkra. Az előadás ó-szláv látomás és valóságos élet drámai szövevé­nye! Komor Vilmos­­ karnagy a friss m­iáódikus gazdagságot éppen úgy kivilágoztatja, mint a kórusok komor egyszerűségét és hatalmas robbanó erejét. Oláh Gusztáv ren­dező, a műfaj e nagy művésze, a színpadkép képzeletet igéző szép­ségével vesz birtokába bennünket, majd Márk Tivadarral, a jelmezter­vezővel együtt űzik azt a varázs­latos játékot, hogy a barbár pom­­pázású kép örvénylő, színes forga­taggá olvadjon"s mégis a kép ma­radjon! A kar művészeit és mes­terüket, Pless Lászlót említem a szólisták előtt, mert Borodin re­mekművének egyik főszereplője a kórus.­ Tökéletes árnyalatgazdag­­ság, finom kiműveltség, a részletek szövevényes szépsége egyesül itt — az egésszé­ olvadás monumentalitá­sában! Jámbor töprengő és belső izzású Igor hercege megrázó alakí­tás. Borodin tragikus gondolatait megkapó esfvel fejezi ki, éneke pedig a nemes kulturáltság iskola­példája. Legvonzóbb és legjobb operaénekeseink egyike ez a fiatal művész! Varga Livia szép, mint egy ó-szláv szentkép, s finoman rajzolt ajka kecses kapujából éteri magasságok felé száll a szárnyat­­bontó ezüstmadár, a hangja! Si­­mándy olvadékony lírai tenorjának hősi a vivőereje, éneke finoman árnyalt és kifejező- Székely sötéten zengő basso profondo-ján a kifeje­ző énekbeszéd mesterművét szólal­tatja meg, alakító művészete pedig olyan sugalló, erejű, hogy ő való­ban a költő képzeletében és a me­sékben élő, tatár kán alakját vará­zsolja elénk! Fodor az ármányos Galickij herceget démoni lányok lobogásában igézi elénk: az opera­színpadon páratlan ez az őserejű, színesen zengő bariton és a jellem­zésnek, az­­emberábrázolásnak ez a kísérteties művészete! Németh Agona sötét színű altja mint puha keleti szőnyeg terül elénk a szín­padon, Maleczky és Fekete két ri­kító ábrában kacagtatóan és élet­teljesen ábrázolja a züllött vándor­énekeseket, Somló, Surányi Éva és Kószó egy-egy jelentős színpadi villanást ad nekünk, Virág Ilona, Orgonás Margit és Petry Kató egy­­egy szép énekpillanattal ajándé­kozza meg a hallgatót- A poloveci táncokat­ az egész balettkar járja, szikrákat szóró és színes, kavargó és érzéki forgatagban. Különösen Harangozót dicsérjük: mokány kis tatár harcosa ördöngős, démoni, vad és nem felejtjük el a pillanatot, mi­kor a gumilabdaszerűen perdülő „kutyaképű“ tatárocska guggolva, tombolva, tapsolva, mint a dervis, uszítja táncra a többieket... Balassa Imre Csehov a Nemzeti Színházban Ifjúságunk évadján Csehov volt az egyetlen orosz prózaíró, akit jól is­mertünk és megszerettünk, a lapok­ban megjelent leágazó erejű­­novel­láiból, holott más orosz remekírók, mint Goncsarov, Gogoly, Tolsztoj, Turgenyev, Dosztojevszkij arcába akkor néztünk csak bele­­ igazán, mikor a „Klasszikus Regénytár“ ta­­váló fordításokban közölte remekmű­veiket. Csehovot, a színpadi szerzőt a régi Vígszínház mutatta be ne­künk, a „Három nővér“ és a „Vanja bácsi" felejthetetlen előadásában, melyre évtizedek meszeségéből is visszanézünk, mint a színpadi játék klasszikus remekére. A „Cseresz­nyéskert“ most jutott el a Nemzeti Színház színpadára. Jellegzetesen csehovi alkotás, látszólag semmi sem történik benne, de valójában izgal­mas dráma izzik a hamuréteg alatt, nem is egynéhány emberé, hanem egész társadalmi osztályé, nem is csu­pán­­egy orosz társadalmi réteg, ha­nem egy világtársadaloma lassú fel­oszlása, porrá omlása, széthullása ... Hogy mily fontos a fordító munkája, ezen a nemzetiszínházi estén érez­tük a Madách­­ Színházban, amikor minden egyes szó a maga helyén volt, minden betű csehovi igazsággal csengett, mert nagy költő, Tóth Ár­pád fordította a másik nagy-nagy költő, Csehov Antal szavait. A ren­dező, Gellért Endre, szép munkát végzett, de t­udósunk is maradt! A megsemmisülésbe hulló emberek hamurétege alól nem csillámlott ki a csehovi Ura és azt az egységgé öt­vözött összjátékot sem kaptuk meg, amelyre a Vígszínház egykori klasz­­szikus együttese szoktatott bennün­ket, éppen Csehovnál. Olyan művé­szek, mint Major, aprólékos gond­dal dolgozták ki a szerepüket, de önmagában és önmagáért él a szín­padi alak és éppen ezért kiesett az összjáték képfámájából. A legjobb alakítás a Petié, aki a nagy ember­­ábrázolók sorába emelkedett a vén inas szerepében: olyan ez az elaggott szolgaember, aki csapásnak érzi a jobbágyfelszabadítást, mint a po­­dagrás vénhedt kutya, amely már­­ nem akar kijutni az ólból! Tőkés Anna fojtott szenvedélytől remegő hangja, Olty Magda — talán a ren­dezés miatt! — elmosódó, de tehetsé­ges alakítása, Rajczy, Tompa, Szen­drő, Horváth, Pártos Erzsi egy-egy figurája érdemel szép szót, s Háy Károly László díszletei, amelyek ezt az őrlődő, pusztuló-vesző világot jól érzékeltetik.­­a KSST BÁRSONY RÓZSI SZÜLETÉS­NAPJÁT ÜNNEPELTÉK az este az Operett­színhá­zban, öltözőjét valósággal elborították a rózsák. Egy kíváncsi színházi ember élt az alkalommal és megkérdezte, hány éves? Rózsi harciasan így felelt: „Tessék tudomásul venni, hogy én már 17 éves koromban híres pri­madonna voltam! Tehát éppen 10-zel vagyok fiatalabb, mint amennyit maga hisz!“ ■Sé . MICKEY RONEYT VÉGLEG ELVÁLASZTOTTA az amerikai bíróság feleségétől, a szép Betty Jones-től. A feleségnek 100.000 dol­lár kártérítésig ítéltek meg... SzőnyAlidz SzmieleinA S­zípjlgítLlxák­ végleges nyomtalan eltávolítása 100%-os garanciával KÖRNER kozmetika, VI., Teréz­ körút 1/a. Telefon: 428—586. MtoJikaTO DIOPTRIAS és különleges HUPSZEMÜVEGEK 11.PETIFISfi05CS0.fi. szaküzlete BELVÁROSI ’ SZÍNHÁZ MELLETT Veres Pálné leánygimnáziumban 1918- ban érettségizett Vitt­­a. osztályú OSZTÁLYTÁRSADAT HÍVOSfi TALÁLKOZÓRA a Pacsirta vendéglőbe, az Uj Szt. János kórház fölött, szerdán, 90 év este fél órakor. Farkas Irma, Mandicsné/ Elvesztettem fontos műszaki rajzokkal és egyéb okmányokkal AKTATÁSKÁMAT negyedikén este a Bajcsy-Zsilinszky­­úton. Kérem, hogy a becsületes meg­találó, a csak nekem fontos iratokat magas jutalom ellenében szíveskedjék visszajuttatni. Dekoráció, Bajcsy,Zsilin­­szky­ út 50. Borsa Gábor. Váltott malacokkal a Medgyaszayban Engedjék meg nekünk, hogy a Medgyaszay Színház újdonságával kapcsolatban merész újítással a dísz­­lettervező Neogrády Miklós nevét ír­juk le elsőnek. Az ő érdeme ugyanis ez, hogy a „balfenékre“ nem ajtót szereltetett, hanem függönyt s ez azért fontos, mert itt vezet az út a­­ hálószobába. Márpedig a „Váltott lovaggal“ szereplői annyiszor tűnnek el itt a hálószobában, hogy a 25-ik előad­ás után az odanyíló ajtó föltét­lenül sarkig kopott volna. A szín­házak pedig tudvalévően nem men­nek olyan jól, hogy manden 25-ik előadás után új ajtót csináltathassa­nak: a függöny jó megoldás. Lova­gok és udvarhölgyek, csillagászok és lakájok szüntelenül a hálószobába rohannak: hajnalban és délelőtt, dél­után és éjszaka, ami nem is csoda, mert minden pillanatukat arra hasz­nálják föl, hogy kőrisbogérport szór­­janak egymás borába s egyéb sze­relmi csalafintaságokon törjék a fe­jüket. Ha a hajdani Komédia Orfeum törzsgárdája beülne a néző­térre, ugyancsak szégyenkeznék: a „Váltott lovaggal“-hoz képest, ők nyugodtan vendégszerepelhettek volna bármelyik budai leánygimná­zium Mikulás-délutánján. Vannak pillanatok, amikor gaz­ember nem hisz a fülének! Aztán vannak pilla­natok, amikor a szemének nem hisz. Végül­­szórtján hinnie kell: Manoir és Verhylle, a világ minden táján ismeretlen szerzőpár olyan sikamlós kis darabocskát kanyarított, hogy ezt már nem lehet fokozni! Peéry Piri ezzel az átdolgozásával nyíltan hadat üzent Pitigrilinek, aki most már valóban csak humorával van fölényben, „pikantériában“ csúfosan alul maradt. A „nagy hármas“ Gombaszögi Ella, Feleky Kamill és Szabó Sándor, akár megelevenedett Boccaccio-illusztrációk, pajzánkod­­nak a nyílt színen a rövid idő alatt, mit éppen nem hálószobában tölte­nek, remek színészek mind a hár­man s annyi kedéllyel fűtik a szö­veget, hogy olykor Moliére sem kap többet. Hiába, aki vízbe esett, annak úsznia kell, hát úsznak is, akár csak a többiek: az asszonyosra gömbölyö­­dött Kelemen Éva, a lassan­ mégis­csak férfiasodó Gozmány, kit főleg azért illet extra dicséret, mert iga­zán szépen énekelte el Hajdú Júliá­nak, a figyelemreméltón sok mon­danivalóval rendelkező ifjú zene­­szerzőnőnek „Száz édes csók" ref­rén ü per­getett mézízű dalát. Finom kis melódia, ez s ami elragadja ősi embert: lélek van benne, nemcsak sláger­lehetőség után szimatoló kóla­­fejek. Mátray György, a mi „Doktor úr“ óta szemmel tartott nagyorrú komikusunk megintcsak jól vette az akadályt, hiába, tudja a titkot, az adagolás nagy mesterségét, a csúnya férfiak megejtő kedvessége van a humorában. Bárczy Kató szőke és ... Több jelző nem jut eszembe. Hogy szőke, ez nála döntő. Alakítókész­sége, humora, bája, szőke! Murányi Lili viszont bronzos lány, borsosan pikáns, ilyen női jelenségekért szoktak­ néha férfiak bomlani s az­tán felsóhaj­tani: nem értem! Az Isten elvette az eszemet! Bájos Csanak kitére muzsikájai megbízható és nagyon ízléses muzsikus ő és hetykék, de olykor líraian ellágyulók Kristóf Károly versei. Lóránth, a rendező, élénk volt ezúttal: min­denre ügyelt, még kard is függ a lo­vagok oldalán. Még megjegyzem: Solti Hermin pirulna ennél a darabnál... H. V. Care Hi­est 14-én (7-e helyett) KANAZAWA amerikai japán énekesnő szerdai érkezése miatt. Műsoron: olasz áriák, dalok: PILLANGÓ, TRAVIATA-DUST­, japán dalok. (Kencert) Jószabású nyári ruha a Spidz, szatfi­ből, nem, luxin, KÍGYÓ-UTCA 2. GOMBASZÖGI FRIDA HAZA­TÉRT AMERIKÁBÓL és Molnár Ferenc legújabb­ színdarabját hozta magával, amelynek ő játssza el majd itthon a főszerepét. Találko­zott Amerikában Korda Sándorral, a Huik-vonósnégyessel, Lax dok­torral, aki változatlanul a diplo­maták és a művészek orvosa és Kertész Mihállyal, akiről éppen a héten írta az egyik newyorki napi­lap, hogy „utólérhetetlenü­l rosz­­szul beszél angolul. Darvas Lili színiiskolában tanít és nemsokára mint producer mutatkozik be, Hat­vany Lili pedig „ghost-writer“, vagyis „néger“, ahogy nálunk mon­danák, mert — nem a saját neve alatt ír. Egyben azonban mindany­­nyian megegyeznek: honvágyuk van... .

Next