A Szinpad, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1-3. szám

sodó parasztság és a hozzájuk csatlakozó szakértelmiség összefogásának köszönheti. A legutóbbi politikai események tapasztalatai megérlelték a pártokra szakadt munkásosztály egység utáni vágyát és az aktívabb po­litikai küzdelem szükségességének felismerését. A munkásosztály maga­tartásának ez az alakulása kifejezésre jut a politikai színházmozgalom céltudatos megszervezésében, a politikai munkásszínpadok aktív részt­vevőinek és közönségének számbeli növekedésében és a műsorra kerülő művek állásfoglalásában, tartalmában és formájában. A traktorokat ke­zelő, újsággal, könyvvel, filmmel és rádióval a városi kultúrához kap­csolódó, iparosodó parasztság átalakuló ér­zés­világának és életszemléle­tének ősi elemeit is magával viszi az együttdolgozó osztályok szellemi megnyilvánulásaiba, így a színjátékba is. A politikai munkásszínjátszás a parasztságnak köszönheti az ősi és primitív érzésközlés új tartalom­mal telített kifejező eszközeivel való gazdagodását, a népi vonások erő­södését és a különböző népek színjátékának eredeti, sajátos stílusát. Az új politikai színjáték nem nyomja el a színész egyéniségét, hanem be­illeszti az összejátszó együttesbe. Ugyanígy nem halványítja el a népi sajátságokat, hanem az egységes világmozgalom szerves részévé avatja. A munkásosztály mai világszemlélete nem tör az egyéniség megsemmi­sítésére, sőt ellenkezőleg az egyéni értékek kifejtését segíti elő a közös­ség javára. A szakértelmiség egyes rétegeinek, a közös sorsot fölismerő drámaíróknak, rendezőknek, színészeknek, színpadtervezőknek, muzsiku­soknak, elméleti szakembereknek egybekapcsolódása a munkássággal és a parasztsággal megindította azt a folyamatot, amely a polgári színház­nak a fejlődés vonalába illeszthető elemeit összeforrasztja a munkásosz­tály színjátékának új formáival. A fejlettebb művészeti formák, a töké­letesebb technika, a kialakult színházi apparátus és a modern színház egyéb értékes alkotóelemei újjá formálódnak és tovább fejlődnek az új politikai színjáték talaján. A politikai küzdelem művészi megnyilvánu­lásai is konkrétebb, tárgyilagosabb formában jelentkeznek. A pillanat­nyi hatásokra­ törekvést fölváltja a mélyebb és tartósabb meggyőzés esz­közeinek használata. A színjáték ma a politikai küzdelem harci eszköze. Napjainkban erősebben, mint valaha. Azokban az országokban, ahol a politikai küzdelem élesedik, a színjáték egyre határozottabban szolgálja a politikai célkitűzéseket. Egyúttal azonban a színjáték egy új szinte­­tikus típus felé halad. Ez az új színjátéktípus, amely magasabb fokon egyesíti magában a régi színháznak a fejlődés vonalában mozgó elemeit a munkásszínjátszás tartalmával és új formáival, a társadalom közös harcát fejezi majd ki a leküzdendő bajok és a leigázandó természeti erők ellen. Ekkor válik a színjáték újra az egész emberiség egyetemes érde­keinek közvetlen szolgálójává. De ez az új szintetikus színjátéktípus csak akkor bontakozhatik ki a maga teljességében, ha már a társadalom mai kibékíthetetlen ellentéteit kemény küzdelemmel megszüntették. Fölhasznált irodalom: André Antoine: Le Théatre libre. Paris 1890. — Julius Bab: Das Theater der Gegenwart. Leipzig 1928. Das Theater im Lichte der Soziologie.. Leipzig 1930. — H. Brodbeck: Handbuch der deutschen Volks­bühnenbewegung. Berlin 1930. — Hermann Buddenzieg: Die Kultur des deutschen Proletariates im Zeitalter des Frühkapitalizmus. Lenenburg 1923. — Gustave Cohen: Histoire de la mise en scene dans le théatre réligieux francais au Moyen Age. Paris 1926. — Firmin Gémier: Le Théatre. Paris 1925. —- Joseph Gregor: Weltgeschichte des Theaters. Wien 1933. — J. Gregor—René Fülöp-Miller: Das Russische Theater. Wien 1928. Das amerikanische Theater und Kino. Wien 1931. 82

Next