A Szív, 1916-1917 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1916-09-02 / 1. szám

2. oldal. kegyelmeket. Ezen alapszik a mi reményünk. Aránylag ritkán, találunk igazi természet­­feletti bizalmat. Van, aki sikerrel legyőzi a hit­­ellenes kisértéseket; találkozik sok nemes szív, amely undorral fordul el a tisztátalan kisér­tésektől, de gyönge a kistelkűség kiirtásában. Nem mer bízni, mindig csak személyes gyarló­ságát, fogyatkozását tekinti, szinte bűnnek tartja, ha bátran neki­lát a munkának, vagy a lelki­harcnak, félreértett és rosszul gyakorolt aláza­tosságból nem mer Istentől segítséget remélni. Nem vétkezel a bizalom által, hanem tiszteled a végtelen Istent, kifejezed élő hitedet, hogy megsegíthet, hogy jóságánál fogva fog is segíteni; ha bölcseségében jónak látja, hogy kérésed meghallgatása tényleg javadra válik. Ó, csak látnák be a kislelkűek, mily szükséges a lelki életben az Istenbe vetett bizalom. Nézd a mada­rat, ott áll tehetetlenül vesztegelve a földön, nem tud felemelkedni a magasba, mint társai — meg van kötve a szárnya, old fel a köteléket , meglásd, hamarosan felszáll az ég felé. Nézd a vasúti kocsikat, nyugodtan, mozdulatlanul állnak a pályán, elfogyott a gőz, nincs hajtóerő. Ha ismét megtelik a mozdony, halad gyorsan, sebesen a sok kocsi, így vagyunk a lelki életben is. Bizalmatlanságunk tétlenségre kárhoztat min­ket. Aki sokat fél, aggályoskodik, mondja Loyolai szent Ignác, nem tehet nagyot Isten dicsőségére. Mennyi erő, mennyi jóakarat lappang igen sok emberben, jelentékeny dolgot nem művel — kislelkűsége miatt. . 3. Mikép lehet a bizalmat elsajátítani? Minde­nekelőtt be kell látnunk, hogy kétkedő, inga­dozó, kislelkű eljárásunkkal semmikép sem dicsőít­jük az Úristent, nem is használunk önmagunk­nak. Határozottan lelki betegségnek kell ezt az állapotot tekintenünk, amelyet ép úgy kell kezelnünk, mint a ’testi betegséget. Be kell ven­nünk az orvosságot. Idézzük fel magunkban gyakran a bizalmat, megfelelő, alkalmas röp­­imák vagy szentirási szavak, mondatok által. »Jézus Szive ! bízom benned.» (300 n. b. mind­annyiszor.) «Jézus szentséges Szive! hiszem, hogy szeretsz engem.» (300 n. b. mindannyiszor.) »Mária, reménységünk, légy kegyes irántunk.» (300 n. b. mindannyiszor.) «Mindent megtehetek­ azáltal, ki engem megerősít,» Szent Pál. Ha Isten velem, ki ellenem. — Valamire okvetetlenül kell vigyáznunk ezen lelki orvosság használatánál, amiről a legtöbb esetben meg szoktunk feled­kezni. Főkép akkor vegyük magunkhoz ezt a lelki gyógyszert, amikor reánk jön a betegségi roham, azaz elfog a bizalmatlanság. Sajnos, sokan ép a kísértés idejében nem fordulnak Istenhez. Pedig ez az az időpont, amikor különösen meg kell ragadnunk Isten segítő karját. Ilyen ember hasonlít a katonához, aki ép akkor veti el magától a fegyvert, amikor megpillantja ellen­felét. Második megjegyzésem a lelki orvosság használatának módjára vonatkozik. Ne mondd ki pusztán a röpimát, a szentírási idézetet, mert a betű egymaga nem gyógyít ki betegségedből, a mondatot kiejtheti a papagály is, ha rászok­tatták, hanem a szavak lelkét, értelmét is szídd magadba, ez erősít, ez óv meg a lelki haláltól. Értsd meg, hogyha Isten minket annyira szere­tett, hogy Egyszülöttjét adó oda a halálba, mennyivel inkább remélhetjük tőle a nekünk szükséges malasztokat. — Azért mondja a nem­zetek apostola is: «Bizodalmunk van Krisztus által az Istenhez». Fohász Jézus Szivéhez. Jézus Szive, drága hű Szív ! Egész világ segélyül hív Oltsd el ezt a szörnyű égést, Mert megsemmisülünk végkép ! Jézus Szive, drága hű Szív! Egész világ segélyül hív : Vess gátat a vértengernek, Melynek hullámi elnyelnek ! Jézus Szive, drága hű Szív ! Egész világ segélyül hív : Csillapítsd az orkánt, vihart, Mert a világ pusztul s kihal ! Jézus Szive, drága hű Szív ! Egész világ segélyül jár : Ints, hogy a bősz fenevadak Szelíd báránnyá váljanak ! Jézus Szive, drága hü Szív ! Egész világ segélyül hív : Deríts békét a világra, Ó, békesség szent Királya! Jézus Szive törvényei.­­ 3. Boldogok, akik sírnak. Az ember tulajdonképen azért van a földöm hogy magát Istenért lassan és okosan agyon­dolgozza és agyonszenvedje. Vigadjunk és ör­vendjünk, hogy ismét jól szenvedhessünk ! Szabad örülnünk az adományoknak és tehetsé­geknek, melyekkel Isten jósága megajándékozott. De örömünk legfőbb oka és maradandó alapja ez nem lehet: jön a balsors viharos szele és elsöpri a virágot, elsöpri a termést; jön a betegség bom­lasztó láza és megbénulnak tehetségeink, — mi­nek örüljünk akkor? Szabad örülnünk, hogy jót teszünk másokkal. Ez az öröm nemesebb az előbbinél. De ezt is el­veszíthetjük és sok keserű csöpp vegyül az efféle vigasztalás édes korába. Legfőbb örömünk nem lehet ez sem. Egyedüli tartós örömünk, tiszta gyönyörűsé­günk csak az, hogy a te akaratodat teljesítjük, szivünk Istene, hogy tetszésedet és szeretetedet kiérdemeljük és kimutathatjuk, hogy hálásak vagyunk irántad s hogy szívből szeretünk. Ezt az örömet senki sem veszi el tőlünk; mert nincs hatalom a világon, mely bennünket Krisztus szivétől és szeretetétől elszakítana: «örömeteket senki sem veszi el tőletek.» (Jan. 16, 12.). Ez az öröm megállja helyét az élet min­den fordu­latában; akár élünk,­ akár meg­halunk, de mindenkor Krisztuséi vagyunk. Ez az öröm több nekünk a világ összes kincseinél, több minden más örömnél és vigasztalásnál. Szí­vünk Istene, tarts meg szent szeretetedben és boldogok leszünk, még ha az út szélén kellene is enni kenyerünket ! «Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.» (ftít. 5, 5.) Boldog az a földi vándor, aki e számkivetés útjára boruló égen nap, fénysugár lehet, mint Isten, a mi lelki világunk Napja. Boldog, aki megérti a tanítást : 1916. szeptembe. «Ti vagytok a világ világossága», írj Krisztus. «Úgy világosodjék i ti világos^” az emberek előtt, hogy lássák jó cseleke­­­két és dicsőítsék Atyátokat, k: mennyek­] gyón.» (Mt. 5, 14. 16.) Legyünk napok, melyek miölen irány] dik sugaraikat, fényt és öröm etárasztana benfelé. Haljon meg a búskompság ! Elég a baj s a fájdalom a vágón, ne irtsuk hangulatunkkal, szeszélyeikkel. V­suk föl testvéreinket, barátainké Vigaszt még ha magunk is vigasztalásra szorulunk'W2 «Örüljetek az Úrban mindenár, ismét dont, örüljetek.» (Til. 4, 4.) J igen komolyan együtt A francia nemzet történelmin nem­­ ismeretes az 1689. évszám, de nál jobban 1789-iki. Az előbbi a Gondviselés­ egyes te szerint megújhodást és gyönyör jövőt : évszám, az utóbbi az isteni közéig mer miatt bekövetkezett büntetés v? ci a francia forradalom vérfürdője. Amikor az Úr Jézus behozta egy íz­séges Szive nyilvános tiszteletét,és volt neki óhaja, parancsa a fz or, szemben is. alma A baj ott kezdődött, hogy a f­ úrivilág a «legkeresztényebb» er­őt tudta megérteni és nem bírta nbsz amint a kereszténység kezdetén akoi egyszerű halásszal hódította meipj-j és népeket, a tudósokat és tanulót.­, ezen eljárását törvényerőre emel’ igénytelen/ és a «művelt» világ elét _ sőt, dőre eszközökkel a társadalmai kor mókát megújító terveit végrehajtón ig törvényéből nem engedve, üzenet* H királynők és nemzetnek sem maga választott követet a hatalmasokból­, ból, hanem a zárdában elzárkózo 10 11 tanulatlan leánykával rendelkezett aib' az udvarban. Ez bántotta a francia (isi ^De isten nagy tír. Ö a királyokkal,és a ?»■) beszél úgy, ahogyan akarja. Az 168 £ kezdve a francia nemzet erősen szál­'’ lefele.­­& Mi történt 1689-ben?­­0 Február 23-iki kelettel ir Jézus Szécs­telen követe, boldog Mária Margit h­ű királynak. Kijelenti, hogy «a szent Szív y sága s annak terjesztése által hatalmas&; szereznek a hazának. Mert nem kevésstf3 másra van szükség, hogy elfordítsa Iszt­k­a haragjának keserűségét és szigorát anlt ■—.T­r.wíc < A három kassai vértanú. Szeptember 7. A viharos napok nem a legborultabb, legszo­morúbb napjai anyaszentegyházunknak. Imád­kozik a jóságos, gyengédszivű anya, az egyházi, békességes időkért. Félti ugyanis a gyenge, fej­letten gallyakat, nehogy a szélvész a korhadt ágakkal együtt letépje azokat. Félti a sárguló leveleket, nehogy lehulljanak, mielőtt az ő éltető szive friss életnedvet lüktet beléjük. De ha az Úr mégis viharokat támaszt, ha jegyesét, az egy­házat sírni engedi s arcára gyászfátyolt borít, az egyház, bár könnyes szemekkel, hálát rebeg érte Istennek. Mert a fájdalomban szüli—ez a második Éva, az élők e termékeny anyja— legdicsőbb gyerme­keit. A XVII-ik századbeli magyar egyháztörténe­lem lapjai is gyászkeretesek. Ámde a gyászkeret­ből oly három dicső név ragyog elő, melyek örök dicsőséget hoztak a magyar nemzetnek. Mióta árpádházi jeles királyaink sírba szállot­tak, magyar név elé nem írta egyházunk a «szent» vagy «boldog» dicső címet. A három kassai vér­tanú érdemelte ki magának s a magyar népnek ezt a kitüntetést. Kettő közülük nemzetünk fia, a harmadikat pedig szent hivatása, munkája, szenvedése, halála s nálunk nyugvó ereklyéi jegyzették el nekünk örökre. A három boldog vértanú elseje Körösi­ Márk esztergom főegyházmegyei kanonok. Úgy nevel­tetése, mint apostoli buzgalma s hőslelkűsége ál­tal társainak, a két jezsuita vértanúnak lelki ro­kona. Egyik ezek közül az ősnemes családból származó Pongrácz István, a másik a sziléziai szár­mazású Grodecz Menyhért. Kőrösy kanonokot az Úr 1619. esztendejében részint a főkpptiUan anyagi üdéinek rejidegése, részint a jézustársasági atyákhoz vér vonzalma hozták Kassa vidékére.­­ & pedig az isteni Gondviselés egyesítette a rom nagy, apostoli lelket, hogy az való nagy buzgólkodásuk jutalmául kel­i a vértanúság pálmáját. A jezsuiták k&iti házában (ma a premontrei kanonok uj­­dona) épen együtt voltak, midőn ők a­ hitükért való vértanúság dicsőségére '19 Elérkezett 1619. évi szeptember hó 6-t jele. Éj közepén vonult Kassa utcáin ín a gyilkosok csoportja lobogó fáklyákká lakás felé veszik­ útjukat, melynek ban a vértanúságra kiszemelt áldr.Égj imádkoztak. «Meg kell halniok, x's Sz ordítozták s kezdték a lakás Pongrácz atya, számos szent pé­­szin maga nyitotta ki az ajtót a rajt­­nak. Iszonyú buzogányütés volt Majd megfosztják ruháitól s­zól­­í­t­­ják. Majd Kőrösy kanonokra­, j, megfosztják ruháitól s aljas szoba gerendájára akasztják, An. égetik, tagjait bárdjaikkal darbokban hull alá a hús, s b,csSí^­nak a megpörkölt bordákon dugdosva tördelik le. És Kerg Pu­ emez embertelen ldnzatás köz­ben rendületlenül csupán J ^ neveit hangoztatja. Végül ^ör • testtel a félreeső helyr­e dobták. Hasonló kegyetlenséggel kétpjj

Next