A Szív, 1930-1931 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-06 / 1. szám
Budapest, 1930. szeptember 6. XVI. évfolyam. » 1. szám. Ara IQ fillér © sí -tréfene -szive • szö$ HGTI-^RTfíSlTÖne Ö megjelektik: § szerkesztőseg és kiadóhivatal, | kiadja: UTCA 20. jflinDeín, A Szív előfizetési ára egész évre 5 P, félévre 2 P 50 t. Tömeges rendelésnél 50 példánytól kezdve 20% kedvezmény. Budapest, VIII., Horánszky u. 20. Tel.: J. 352—3?* mm^sm 22zzzzr Tekintsen az ifjúság Szent Imrére! A gyönyörű Szent Imre-ünnepélyeink lezajlottak. Az egész világ felfigyelt a magyar nemzetre augusztus közepén, amikor Szent Istvánt az ő szent fiával, Szent Imre herceggel együtt ünnepeltük. Mlaga az ország is megmutatta, hogy kedves előtte Szent Imre herceg emléke és hogy aszerint a szellem szerint akar élni, amelyből Szent István és Szent Imre táplálkozott. Itt van az iskolai év. Ezer meg ezer ifjú kezdi meg, vagy folytatja az iskolákban a szellemi munkát. Nagy feladat az ifjúság részére a tanulási kötelességnek hűséges betöltése, mert akármilyen fokozatú iskolába járjon is valaki, mindaz, amit az iskolában magába szív, földi és örök boldogságának megalapozását szolgálja. Ebben a nagymunkában tekintsen a magyar ifjúság Szent Imre hercegre. Az ünnep után jöjjön az okulás, jöjjön a tanulás, az élet. A szent herceg nemcsak arra tanít bennünket, hogy ünnepeljünk és reá gondolva énekeket zengedezzünk, hanem arra is, hogy példáján felbuzdulva, szívvel-lélekkel dolgozzunk lelkünk nevelésén s hazánk felvirágoztatásán. Szent Imre a tettekben erős, az áldozatokban hősies ifjú példaképe. Szent Imre nem szavalt, nem szónokolt, nem képzeletében szolgálta Istenét és hazáját, hanem tetteivel és életével. Mint gyermek és ifjú készséges szívvel engedelmeskedett királyi szüleinek és nyelőjének, Szent Gellért püspöknek és így lett belőle kiválóan okos, erőteljes ifjú! Sok iskolának, Szívgárdának védőszentje, pártfogója Szent Imre. Ezeknek az ifjaknak, kik az ő pártfogása alá vannak helyezve, kettős kötelességük, hogy az ő példáját kövessék. De Szent Imre nemcsak az övék, hanem mindenkié. Minden magyar fiúé és leányé. Milyen szép volna, ha ebben az iskolai évben, magyar fiúk, magyar leányok azzal a szent elhatározással kezdenék meg az iskolai évet, hogy Szent Imre iránt való szeretetben szorgalmasak lesznek és jeles bizonyítványt szereznek! Mily nagyszerű volna, ha azok, akik múlt évben lanyhaságuk, vagy könnyelműségük által rossz bizonyítványt vittek haza szüleik keserűségére és önmaguk szégyenére, azok most Szent Imre irályt való szeretetből feltennék magukban, hogy nem lesznek többé gyávák a tudatlanság ellen való küzdelemben. Szülők, tanítók, tanárok, nevelők használják ki a Szent Imre évet növendékeik buzgóságának, szorgalmának, jó viseletének emelésére. Hivatkozzanak nagy szeretettel Szent Imre példájára, hogy az ifjúság korban és bölcsességben növekedjék Isten és emberek előtt. Szent Ágoston halálának 1500 éves fordulójára, 1500 évvel ezelőtt Szent Ágostonban egy olyan csillag gyulladt ki az emberiség szellemi egén, mely többé le nem alkonyodott. Mikor meghalt, egy harmadrendű kis városnak volt a püspöke, de nemsokára hangos lett nevétől az egész világ. És ma is, annyi évszázad múltán az ő igéivel imádkozik a jámbor hivő, az ő lángelméjének fegyvertárából merít a hittudós, az ő mélységes emberi életsorsán igazodik el az Istent kereső lélek és az ő lángelméjén nyugszik meg az élet nagy talányait kereső bölcselő. Az ember. Minden kornak minden írói, de legfőképpen a mai modern írók meglepetve állapítják meg Szent Ágostonról, hogy ma is, 1500 év után modern ember benyomását kelti, aki sokszor közelebb áll hozzánk, mint akár a múlt század nagyjai. S igazuk van! Szent Ágostonban magunkra ismerünk. Magunkra ismerünk az ő olthatatlan élet és boldogság szomjában, mely bátran emel ajkához minden poharat, amit az élet kínál, hogy végre is mindenből kiábrándulva kikössön az élet és boldogság egyetlen forrásánál: Istennél. Az önmagát kereső és Istent találó, a világ minden kapuját nyitogató és végre is másvilágba nyitó lélek olyan képet tár elénk, amelyben mindnyájan magunkra ismerünk. Élete különben sok tanulsággal szolgál. Már ifjú éveiben úgy tűnik föl, mint valami fiatal óriás, aki játszva sajátítja el korának legmagasabb műveltségét. De vad természetének és fékezhetetlen vérének lázadozásait nem tudja letörni. A nagyravágyás, a dicsőségszomj lassanként a legszenvedélyesebb érzékiségbe kergeti. Joggal kiálthatunk fel, hány ifjú életnek ez az útja ma is. Hány nagyrahivatott ifjú óriás nyugtalan vágyaival, meg nem fékezett természetével fullad bele az érzékiség szennyes posványába! Szent Ágoston azonban csak tékozló fiú volt, aki nem azért indult ki a nagyvilágba, hogy végleg elvesszen, hanem csak, hogy keserves tapogatózások után az atyai házhoz visszatérjen. Megtérését ugyan csodának szokták tulajdonítani, de abban legnagyobb része bizonyára az ő szent édesanyjának Mónikának volt. Ez a lemondásban és áldozatokban gazdag lélek, mint megtestesült őrzőangyal kísérgeti megtévedt fiát. Nem erőltetett semmit, de nem is hagyta el még akkor sem, mikor az érzékiség fertőjében látta. Célját el is érte, mert Ágoston hosszú vajúdás után valóban megtért. Mi más ez, mint a keresztény anyának a megdicsőítése, aki hitre, tiszta életre, megtérésre könyörögte, sírta, böjtölte, virrasztotta vissza eltévedt, fia tök bíztatás és útmutatás minden anyának, ki tékozló fiút sirat és miatta szenved. Mindnyájunknak szól az ige, amit Mónikának szenvedése tetőfokán mondott szent Ambrus püspök: Nyugodjál meg, lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen. Szent Ágoston megtérése után magányba vágyott és szerzetesi életet kezdett. A nép szava azonban, mint Isten szava, kiszólította a magányból és hamarosan püspökké tette. Ebben az állásában bontakozott ki szent Ágostonban a másik nagy ember: az egyházatya. Ha valakire, hát szint Ágostonra ráillik szent Pál apostoli szava: „Ha tízezer tanítótok is van Krisztusban, de nincs sok atyátok , az evangélium által én nemzettelek titeket.“ Valóban, az évszázadok folyamán sok fényes csillag támadt az egyházi tudományosság egén, de kevés szent Ágostonhoz hasonló, ő volt az, aki a nyugattól mindörökre elszakadni készülő kelet minden tudományát átvette s az ő csodás lángelméjével tovább tökéletesítette és lehetőleg rendszerbe öntötte. Az íz óriási és mindenkit bámulatba ejtő hittudomény, amely a középkorban kialakult és amely szent Tamásban olyan szédítő arányokat ölt, mindmester szent Ágostonnak vállain nyugszik. Ő az alapja, az atyamestere az egésznek. Az eretnekek ostora. De amellett szent Ágoston volt kiszemelve Istentől arra is, hogy a mind hevesebben támadó eretnekek cáfolója és megdöntője legyen. Pedig hatalmas, nagy éle-halálharc volt akkor a tiszta katholicizmus és az eretnekség között. Fenséges látvány abban a szörnyű harcban látni azt az igénytelen külsejű, kis termetű, gyenge egészségű, rossz álmú, de szikár és szívós férfit, akit szent Ágostonnak neveztek, aki egymaga feszítette neki gyönge mesét, de erős lelkét ennek a rengeteg ellenségnek, sem sajnált fáradtságot, írta egyik tudós könyve a másik után, állta egyik fárasztó vitatkozás a másik után és nemcsak nyugalmát kockáztata ezáltal, hanem gyakran még élete biztonsági is. Tévedés volna azt hinni, hogy azok az eretnekségek, amelyek ellen szent Ágoston küzdött, eltűntek volna teljesen a szellemi életből. Nem gondolataik és eszméik itt vannak a mi világunkban is. Mi más tulajdonképen a manicheizmus, mint a nagyképű és üres szabadkőművességnek, meg a rátarti és állenetes szellemidézésnek természetellenes házivsséja. A donatizmus sem más, mint a bolsevizmus, csak katholikus jelszavak cégére alatt. Hogy tudniillik az egyház a jók közössége s abban bűnösöknek helye nincs és hogy a szentségek tisztasága a kiszolgáló pap egyéni életének szentségén fordul meg. Vagy a pelagianizmus, mely Istent az égbe akarta utalni és a földet az ember önereje számára kisajátítani, mi más, ha nem racionalizmus, mely ordítva hirdeti, hogy mindegy, milyen vallásban él valaki, fő dolog, hogy legyen vallása és hogy becsületes ember legyen. A lángész. Soha senki nem vette tagadásba, sőt 1500 éve folytonosan tart a világ hódolata szent Ágoston lángelméje előtt. Mindenki elismeri, hogy a legnagyobb szellemek egyike, aki csak valaha élt a földön. Nemcsak óriás gondolkodó, nemcsak mélységesen misztikus lélek, nemcsak szárnyaló szónok, hanem költői érzékkel megáldott finom művészlélek. Akiben frigyre lépett az elmélet a gyakorlattal, az elmélyedés a szenvedélyességgel, a tudomány a költészettel. Hatása olyan nagy volt, annyira elbűvölte az embereket, hogy az egyházban szinte mindig külön hittudományi irányt képviselt. Az eretnekek pedig minden időben a maguk számára iparkodtak kisajátítani. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a világnak ez a legnagyobb szelleme teljesen a mienk. Leghatalmasabb bizonyságául annak, hogy a leghatalmasabb lángész is elfér a dogmák, a tekintély és a szentség szigorú korlátai között. Prolistáns kirohanás a Szent Imre-ünnepségek ellen« Még valósággal folytak a Szent Imre-ünnepségek, még örömmámor rezgett a magyar rónák felett, még az egész világ hódolt a liliomos magyar herceg előtt, amikor a rádió protestáns prédikációt hirdetett Makay „püspök“ szájából. Mi csak annyit tudunk Makayról, hogy könyvet írt Ady Endréről. S akit másik főprédikátortársa, Ravasz László a legkeményebb szavakkal elmarasztalt, azt ő, mint valami nagy magyar prófétát, a csillagokig felemelt. Aztán még annyit tudunk, hogy egy regényt is írt „Ördögszekér“ címen és hogy abban főprédikátor létére az emberi gonoszság és szenvedély legelvetemültebb témájához, a testvérszerelemhez nyúlt. Aztán még azt is tudjuk, amit azonban ő úgy látszik nem tud, hogy jelenleg vendég nálunk, akinek mint vendégnek tisztelettel és tartózkodással kell irántunk lennie. De Makay Sándor nem azért református főprédikátor Kolozsváron, hogy ezzel törődhetett volna. Amit Baltazár a hortobágyi pusztán elmulasztott, azt kipótolta a vendég Makay a Kálvinién református imaházban. A rádióba kiáltotta bele, hogy a Szent Imre-ünnepek semmi egyebek, mint a hatalmaknak, az államhatalmakat is kényszerítő Egyház hatalmának a megnyilatkozásai s hogy ezzel szemben, — mert ez csak látszat, szín, külsőség — a protestantizmus a lélekkel s lélek rejtett értékeivel törődik és a maga diadalát abban látja. Bár Magyarországon mindenki csak azt tudja, hogy a protestantizmusnál alig iparkodik valaki jobban a hatalom árnyékába bújni. S bár ugyan saját elveivel nem számolva, az utóbbi években semmi egyebet nem tesz, mint külső megnyilatkozásainkat (lelkigyakorlat, kongregációk, katholikus nagygyűlés) nagy erőlködéssel lemásolja. Mindegy! Nem szólunk a megállapításra külön semmit sem. Csak azt kérdjük, hogy < ~ r. dolog volt-e ezeket a tényleg világra szóló ir igéket, amik mindenek figyelmét szegény ke- •■a terelték, ilyen sértően lekicsinyelni, sí degradálni? S vajjon ildomos volt-e, hogy . >--■ + éppen egy vendég tegye meg? ! Különben a rádió vezetőségének is nw okosan figyelmébe ajánljuk az esetet. Hiszen a rádió olyan óvatossággal őrködik a felekezeti béke felett. Sokáig még azt is meg tudta tenni, hogy kikerülje azokat a katholikus szónokokat, akiknek pusztán neve is izgató lett volna a protestánsokra. Elvárjuk, hogy az ilyen protestáns vendégeket se engedje mikrofon elé állni-