A Szív, 1930-1931 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-06 / 1. szám

Bud­apest, 1930. szeptember 6. XVI. évfolyam. » 1. szám. Ara IQ fillér © sí -tréfen­e -szive • szö$ HGTI-^RTfíSlTÖne Ö megjel­ektik: § szerkesztőseg és kiadóhivatal, | kiadja: UTCA 20. jflinDeín, A Szív előfizetési ára egész évre 5 P, félévre 2 P 50 t. Tömeges rendelésnél 50 példánytól kezdve 20% kedvez­mény. Budapest, VIII., Horánszky­ u. 20. Tel.: J. 352—3?* mm^sm 22zzzzr Tekintsen az ifjúság Szent Imrére! A gyönyörű Szent Imre-ünnepélyeink lezajlot­tak. Az egész világ felfigyelt a magyar nemzetre augusztus közepén, amikor Szent Istvánt az ő szent fiával, Szent Imre herceggel együtt ünnepel­tük. Mlaga az ország is megmutatta, hogy kedves előtte Szent Imre herceg emléke és hogy aszerint a szellem szerint akar élni, amelyből Szent István és Szent Imre táplálkozott. Itt van az iskolai év. Ezer meg ezer ifjú kezdi meg, vagy folytatja az iskolákban a szellemi mun­kát. Nagy feladat az ifjúság részére a tanulási kötelességnek hűséges betöltése, mert akármilyen fokozatú iskolába járjon is valaki, mindaz, amit az iskolában magába szív, földi és örök boldog­ságának megalapozását szolgálja. Ebben a nagy­­munkában tekintsen a magyar ifjúság Szent Imre hercegre. Az ünnep után jöjjön az okulás, jöjjön a tanulás, az élet. A szent herceg nemcsak arra tanít bennünket, hogy ünnepeljünk és reá gon­dolva énekeket zengedezzünk, hanem arra is, hogy példáján felbuzdulva, szívvel-lélekkel dol­gozzunk lelkünk nevelésén s hazánk felvirágoz­tatásán. Szent Imre a tettekben erős, az áldozatokban hősies ifjú példaképe. Szent Imre nem szavalt, nem szónokolt, nem képzeletében szolgálta Istenét és hazáját, hanem tetteivel és életével. Mint gyer­mek és ifjú készséges szívvel engedelmeskedett királyi szüleinek és nyelőjének, Szent Gellért püspöknek és így lett belőle kiválóan okos, erőtel­jes ifjú! Sok iskolának, Szívgárdának védőszentje, párt­fogója Szent Imre. Ezeknek az ifjaknak, kik az ő pártfogása alá vannak helyezve, kettős köteles­ségük, hogy az ő példáját kövessék. De Szent Imre nemcsak az övék, ha­nem mindenkié. Minden magyar fiúé és leányé. Milyen szép volna, ha ebben az iskolai évben, magyar fiúk, magyar leányok azzal a szent elhatá­rozással kezdenék meg az iskolai évet, hogy Szent Imre iránt való szeretetben szorgalmasak lesznek és jeles bizonyítványt szereznek! Mily nagyszerű volna, ha azok, akik múlt évben lanyhaságuk, vagy könnyelműségük által rossz bizonyítványt vittek haza szüleik keserűségére és önmaguk szé­gyenére, azok most Szent Imre irályt való szeretet­ből feltennék magukban, hogy nem lesznek többé gyávák a tudatlanság ellen való küzdelemben. Szülők, tanítók, tanárok, nevelők használják ki a Szent Imre évet növendékeik buzgóságának, szorgalmának, jó viseletének emelésére. Hivatkoz­zanak nagy szeretettel Szent Imre példájára, hogy az ifjúság korban és bölcsességben növekedjék Isten és emberek előtt. Szent Ágoston halálának 1500 éves fordulójára, 1500 évvel ezelőtt Szent Ágostonban egy olyan csillag gyulladt ki az emberiség szellemi egén, mely többé le nem alkonyodott. Mikor meghalt, egy harmadrendű kis városnak volt a püs­pöke, de nemsokára hangos lett nevétől az egész világ. És ma is, annyi évszázad múltán az ő igéivel imádkozik a jámbor hivő, az ő lángelmé­jének fegyvertárából merít a hittudós, az ő mély­séges emberi életsorsán igazodik el az Istent kereső lélek és az ő lángelméjén nyugszik meg az élet nagy talányait kereső bölcselő. Az ember. Minden kornak minden írói, de legfőképpen a mai modern írók meglepetve állapítják meg Szent Ágostonról, hogy ma is, 1500 év után modern ember benyomását kelti, aki sokszor kö­­­zelebb áll hozzánk, mint akár a múlt század nagy­jai. S igazuk van! Szent Ágostonban magunkra ismerünk. Magunkra ismerünk az ő olthatatlan élet­ és boldogság szomjában, mely bátran emel ajkához minden poharat, amit az élet kínál, hogy végre is mindenből kiábrándulva kikössön az élet és boldogság egyetlen forrásánál: Istennél. Az ön­magát kereső és Istent találó, a világ minden kapuját nyitogató­ és végre is másvilágba nyitó lélek olyan képet tár elénk, amelyben mindnyájan magunkra ismerünk. Élete különben sok tanulsággal szolgál. Már ifjú éveiben úgy tűnik föl, mint valami fiatal óriás, aki játszva sajátítja el korának legmaga­sabb műveltségét. De vad természetének és fé­­kezhetetlen vérének lázadozásait nem tudja le­törni. A nagyravágyás, a dicsőségszomj lassan­ként a legszenvedélyesebb érzékiségbe kergeti. Joggal kiálthatunk fel, hány ifjú életnek ez az útja ma is. Hány nagyrahivatott ifjú óriás nyug­talan vágyaival, meg nem fékezett természeté­vel fullad bele az érzékiség szennyes posványába! Szent­­ Ágoston azonban csak tékozló fiú volt, aki nem azért indult ki a nagyvilágba, hogy vég­leg elvesszen, hanem csak, hogy keserves tapoga­tózások után az atyai házhoz visszatérjen. Meg­térését ugyan csodának szokták tulajdonítani, de abban legnagyobb része bizonyára az ő szent édesanyjának Mónikának volt. Ez a lemondásban és áldozatokban gazdag lélek, mint megtestesült őrzőangyal kísérgeti megtévedt fiát. Nem erőlte­tett semmit, de nem is hagyta el még akkor sem, mikor az érzékiség fertőjében látta. Célját el is érte, mert Ágoston hosszú vajúdás után valóban megtért. Mi más ez, mint a keresztény anyának a megdicsőítése, aki hitre, tiszta életre, megtérésre könyörögte, sírta, böjtölte, virrasz­totta vissza eltévedt, fia tök bíztatás és útmu­tatás minden anyának, ki tékozló fiút sirat és miatta szenved. Mindnyájunknak szól az ige, amit Mónikának szenvedése tetőfokán mondott szent Ambrus püspök: Nyugodjál meg, lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen. Szent Ágoston megtérése után magányba vá­gyott és szerzetesi életet kezdett. A nép szava azonban, mint Isten szava, kiszólította a ma­gányból és hamarosan püspökké tette. Ebben az állásában bontakozott ki szent Ágostonban a má­sik nagy ember: az egyházatya. Ha valakire, hát szint Ágostonra ráillik szent Pál apostoli szava: „Ha tízezer tanítótok is van Krisztusban, de nincs sok atyátok , az evangé­lium által én nemzettelek titeket.“ Valóban, az évszázadok folyamán sok fényes csillag támadt az egyházi tudományosság egén, de kevés szent Ágostonhoz hasonló, ő volt az, aki a nyugattól mindörökre elszakadni készülő kelet minden tudományát átvette s az ő csodás láng­elméjével tovább tökéletesítette és lehetőleg rend­szerbe öntötte. Az íz óriási és mindenkit bá­mulatba ejtő hittudomény, amely a középkorban kialakult és amely szent Tamásban olyan szédítő arányokat ölt, mindmester szent Ágostonnak vállain nyugszik. Ő az alapja, az atyamestere az egésznek. Az eretnekek ostora. De amellett szent Ágoston volt kiszemelve Istentől arra is, hogy a mind hevesebben támadó eretnekek cáfolója és megdöntője legyen. Pe­dig hatalmas, nagy éle-halálharc volt akkor a tiszta katholicizmus és az eretnekség között. Fenséges látvány abban a szörnyű harcban látni azt az igénytelen kü­lsejű, kis termetű, gyenge egészségű, rossz álmú, de szikár és szívós férfit, akit szent Ágostonnak neveztek, aki egymaga fe­szítette neki gyönge mesét, de erős lelkét ennek a rengeteg ellenségnek, sem­ sajnált fáradtságot, írta egyik tudós könyve a másik után, állta egyik fárasztó vitatkozás a másik után és nem­csak nyugalmát kockáztata ezáltal, hanem gyak­ran még élete biztonsági is. Tévedés volna azt hinni, hogy azok az eret­nekségek, amelyek ellen szent Ágoston küzdött, eltűntek volna teljesen a szellemi életből. Nem­ gondolataik és eszméik itt vannak a mi vilá­gunkban is. Mi más tulajdonképen a manicheiz­­mus, mint a nagyképű és üres szabadkőművesség­nek, meg a rátarti és állenetes szellemidézésnek természetellenes házivsséja. A donatizmus sem más, mint a bolsevizmus, csak katholikus jelszavak cégére alatt. Hogy tudniillik az egyház a jók kö­zössége s abban bűnösöknek helye nincs és hogy a szentségek tisztasága a kiszolgáló pap egyéni életének szentségén fordul meg. Vagy a pelagi­a­­nizmus, mely Istent az égbe akarta utalni és a földet az ember önereje számára kisajátítani, mi más, ha nem racionalizmus, mely ordítva hir­deti, hogy mindegy, milyen vallásban él valaki, fő dolog, hogy legyen vallása és hogy becsületes ember legyen. A lángész. Soha senki nem vette tagadásba, sőt 1500 éve folytonosan tart a világ hódolata szent Ágoston lángelméje előtt. Mindenki elismeri, hogy a leg­nagyobb szellemek egyike, aki csak­ valaha élt a földön. Nemcsak óriás gondolkodó, nemcsak mély­ségesen misztikus lélek, nemcsak szárnyaló szó­nok, hanem költői érzékkel megáldott finom mű­­vészlélek. Akiben frigyre lépett az elmélet a gya­korlattal, az elmélyedés a szenvedélyességgel, a tu­domány a költészettel. Hatása olyan nagy volt, annyira elbűvölte az embereket, hogy az egyház­ban szinte mindig külön hittudományi irányt képviselt. Az eretnekek pedig minden időben a maguk számára iparkodtak kisajátítani. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a világnak ez a legnagyobb szelleme teljesen a mienk. Leghatal­masabb bizonyságául annak, hogy a leghatalma­sabb lángész is elfér a dogmák, a tekintély és a szentség szigorú korlátai között. Prolistáns kirohanás a Szent Imr­e-ü­­nnepségek ellen« Még valósággal folytak a Szent Imre-ünnep­­ségek, még örömmámor rezgett a magyar rónák felett, még az egész világ hódolt a liliomos ma­gyar herceg előtt, amikor a rádió protestáns pré­dikációt hirdetett Makay „püspök“ szájából. Mi csak annyit tudunk Makayról, hogy köny­vet írt Ady Endréről. S akit másik főprédikátor­­társa, Ravasz László a legkeményebb szavakkal elmarasztalt, azt ő, mint valami nagy magyar prófétát, a csillagokig felemelt. Aztán még an­­­nyit tudunk, hogy egy regényt is írt „Ördög­szekér“ címen és hogy abban főprédikátor lé­tére az emberi gonoszság és szenvedély legelve­temültebb témájához, a testvérszerelemhez nyúlt. Aztán még azt is tudjuk, amit azonban ő úgy lát­szik nem tud, hogy jelenleg vendég nálunk, aki­nek mint vendégnek tisztelettel és tartózkodás­sal kell irántunk lennie. De Makay Sándor nem azért református fő­prédikátor Kolozsváron, hogy ezzel törődhetett volna. Amit Baltazár a hortobágyi pusztán elmu­lasztott, azt kipótolta a vendég Makay a Kálvin­ién református imaházban. A rádióba kiáltotta bele, hogy a Szent Imre-ünnepek semmi egyebek, mint a hatalmaknak, az államhatalmakat is kény­szerítő Egyház hatalmának a megnyilatkozásai s hogy ezzel szemben, — mert ez csak látszat, szín, külsőség — a protestantizmus a lélekkel s lélek rejtett értékeivel törődik és a maga diadalát ab­ban látja. Bár Magyarországon mindenki csak azt tudja, hogy a protestantizmusnál alig iparkodik valaki jobban a hatalom árnyékába bújni. S bár ugyan saját elveivel nem számolva, az utóbbi években semmi egyebet nem tesz, mint külső megnyilatko­zásainkat (lelkigyakorlat, kongregációk, katho­likus nagygyűlés) nagy erőlködéssel lemásolja. Mindegy! Nem szólunk a megállapításra külön semmit sem. Csak azt kérdjük, hogy < ~ r. dolog volt-e ezeket a tényleg világra szóló ir igéket, amik mindenek figyelmét szegény ke- •■a terel­ték, ilyen sértően lekicsinyelni, sí degra­dálni? S vajjon ildomos volt-e, hog­y . >--■ + éppen egy vendég tegye meg? ! Különben a rádió vezetőségének is nw oko­san figyelmébe ajánljuk az esetet. Hiszen a rá­dió olyan óvatossággal őrködik a felekezeti béke felett. Sokáig még azt is meg tudta tenni, hogy kikerülje azokat a katholikus szónokokat, akiknek pusztán neve is izgató lett volna a pro­testánsokra. Elvárjuk, hogy az ilyen protestáns vendégeket se engedje mikrofon elé állni-

Next