A Szív, 1933-1934 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1933-09-02 / 1. szám

2. oldal Hogyan oktatták ki az erkölcsös falusi lányok a szemérmetlen városia­kat? Patak partján fekvő, kicsiny ma­gyar faluban ez évben több városi nyaraló akadt. A nyaralók asszo­nyai és leányai a nap legnagyobb ré­szét a patak partján töltötték fürdés­sel, de nem a falun kívül, hanem a falu legközepén. Már a lakásukból fürdőruhában vonultak ki és így lép­delték végig majdnem meztelenen a falut, a lakosok botránkoztatására. A szemérmes falusi magyar lá­nyok összesúgtak és arról tanakod­tak, hogy mikép akadályozhatnák meg a városi nyaralóknak e viselke­dését. Utóvégre, ha fürödni akarnak, hát tegyék meg, hiszen ők, a falusiak is fürdeni szoktak a patakban nyá­ron, de akkor menjenek ki a házakon túlra, oda, ahol nem jár senki és ne itt a falu kellős közepén botránkoz­­tassák az embereket meztelenségük­kel. Ki is sütöttek valamit. A következő napon friss csalánt szedtek a határban és papírba fogva annak a szárát, a patak partjára ül­tek. Ott aztán közülük a kisebbek, mintegy játszva ingerkedni kezdtek a fürdőző városiakkal és közben ala­posan megcsapkodták azoknak lába­szárát a csalánnal. Lett erre nagy si­­kongatás! Másnap megismételték mókát. Harmadnap már meg se vár­a­ták a városiak, amíg a csalános lá­nyok odaérnek, hanem eszüket veszt­ve, szedelőzködtek a patak partjáról hazafelé. Azóta a nyaraló városiak nem jár­nak fürdőruhában annak a kis falu­nak utcáin és fürdőhelyül is a patak­nak falun kívül eső folyását vá­lasztják. Kisasszonynapja a magyar történe­lemben is nevezetes nap. Kossuth ugyanis elásta az 1848—49-i szabad­ságharc után a szent koronát és senki sem tudta, hová. Végre 1853-ban, szep­tember 8-án szerencsésen megtalálták Orsován. Szeptember 8-a ma már nem köte­lező ünnep. Nem kötelező tehát Kis­asszony napján sem a szentmisehall­gatás, sem a munkaszünet. Mi ma­gyarok azonban a régi buzgósággal szoktuk megtartani az eltörölt ünne­peket is. Kisasszony napja. Szeptember 8. Az egyház rendesen a szentek ha­lálának napját szokta csak megünne­pelni. Ez ugyanis az örök boldogság elérésének, tehát a célhoz jutásnak napja. Születésük napján azért nincs megünnepelni való, mert a születés tényét keservessé teszi az áteredő bűn. A Boldogságos Szűznek és Keresztelő Sz. Jánosnak azonban születésük nap­járól is megemlékezünk, mert az ő születésüket nem csúfította el az át­eredő bűn. A Boldogságos Szűz léte első pillanatától kezdve minden salak­tól ment volt. Mi magyarok Mária ha­lála napját Nagyboldogasszony napjá­nak, születése ünnepét pedig Kisbol­­dogasszonynak nevezzük. A halál ugyanis nagyobb boldogság napja, mint a születés, mert Isten látásának kezdete. Szűzmária világrajöttének időpontja teljesen ismeretlen előttünk, méltó do­log azonban, hogy születéséről meg­emlékezzünk. Az egyház szeptember 8-át választotta ezen esemény meg­ünneplésére. A Boldogságos Szűz születésnapja örömünnep. Ez volt az első és egyet­len születés, amelyre örömmel tekint­hetett az Úr, mert a világrajött lel­kén nem volt ott az áteredő bűnnek még a nyoma sem. Számunkra pedig azért örvendetes ünnep Kisasszony napja, mert megváltásunk fontos ese­ménye történt e napon: testet öltött Jézus anyja. Két történelmi eseménynek is évfor­dulója e nap: IX. Gergely pápa halála után, a XIII. században, II. Frigyes nyugat­római császár mesterkedései miatt igen nehezen tudtak a pápaválasztó bíborosok megegyezni. Megfogadták, hogy ha sikeresen folyik le a pápavá­lasztás, megkérik az új pápát, hogy Kisasszony napját az eddiginél maga­sabb rangú ünneppé tegye. Az újo­­nan megválasztott pápa azonban csak 18 napig élt. Utána már minden na­gyobb viszálykodás nélkül emelték trónra IV. Ince pápát, aki nyolcaddal szenteltette meg ezt az ünnepet Egy híres olasz Mária-kegykép. — A szerviták firenzei anyaházának ősi Mária-képe. — Az északolaszországi Firenzében (magyarul Flórenc) az egyik legré­gebbi és igen híres templom az An­­nunciata bazilika. Ez ma az alapításá­nak 700-dik évfordulóját ülő szervita­rend anyatemploma. A bazilika leg­drágább kincse egy 681 éves ősrégi Mária-kép, amely előtt évszázadokon keresztül ezrek és ezrek térdeltek áhitatos imában. A kép története: E kép keletkezése összefüggésben van a szervitarend történetével. A rendet hét firenzei nemes alapította, akik életcéljukul a felebaráti szeretet gyakorlásán kívül, a fájdalmas Szent Szűz iránti tiszteletet tűzték ki. A hét rendalapító a várostól jóval távo­labb fekvő Senario-hegy barlangjai­ban lakott, de közülök egynehányan mindennap bejártak Firenzébe ala­mizsnát gyűjteni. Szerény életüket ugyanis az így összekoldult pénzből folytatták. Mivel nehéz volt minden­nap a messze fekvő Senario-hegyre visszamenniök, a rend első főnöke, sz. Bonfilius atya, a Firenze város végén lévő kicsiny kápolnát megszerezte a rend számára és melléje egy kisebb házat épített. Az alamizsnát gyűjtő rendtagok aztán itt húzták meg ma­gukat éjszakára, nappal pedig e ki­csiny kápolnában buzdították a Szűz­anya tiszteletére a lelkeket. Ennek a régi kápolnának ősi Má­­ria-képe idők folyamán megrongáló­dott. Szt. Bonfilius megkérte Firenze városának akkor élő kiváló festőmű­vészét, a szentéletű Bartholomeot, hogy fessen a kápolna számára egy új oltárképet. Úgy kívánta, hogy a kép az angyali üdvözlet jelenetét ábrázolja, és pedig azt a pillanatot örökítse meg, amikor a Boldogságos Szűzanya alá­zattal fogadja el az istenanyai méltó­ságot és önmagát az Úr szolgálóleá­nyának nevezi. Bartholomeo mester örömmel vál­lalta a megbízást. Azon a napon, ami­kor hozzáfogott a képhez, meggyónt és megáldozott. Több, mint egy óráig imádkozott és csak utána vette kezébe az ecsetet. Heteken keresztül dolgozott a képen és mindennap áhitatos ima után fogott hozzá. Közben is többször térdreborult és az Isten segítségét kö­nyörögte le munkájához. Legelőször a hátteret készítette el, azután pedig az alakokat fektette meg és legutoljára hagyta az arcokat. Amikor az angyal vonásaival készen volt, maga is elcso­­dálkozott, hogy mily szépen sikerültek azok. A Szűzanya arcának kidolgozá­sával sokáig bajlódott. Folyton javít­gatta, de sohasem volt megelégedve a munkájával. Úgy vélte, hogy emberi kéz nem képes vászonra varázsolni azt a mélységes áhítatot és alázatosságot, amely az Isten Anyjának lelkében la­kozott. A munka közben e napokban különösen sokat imádkozott. Egy ilyen ima alatt álomra záródtak szempillái és amikor fölpillantott, bámulva látta, hogy a Szűzanya arca mily szépen si­került. A jámbor legenda úgy tartja, hogy amíg Bartholomeo mester csen­desen pihent, az ég angyalai segítet­tek munkájában. A kép 1252 tavaszán lett kész. Szépsége és festésének cso­dás körülményei annyira odavonzot­­ták a firenzei híveket, hogy a kis ká­polna nemsokára szűknek bizonyult. Nemsokára a Mediciek, Firenze ak­kori uralkodói, a kápolna fölé a mai szép bazilikát emelték. A hívek buz­­gósága pedig a gyönyörű kép számára méltó keretül vert ezüstből készült ol­tárt ajándékozott és évszázadokon át az ott meghallgatott hívek az értékes fogadalmi ajándékok seregét helyez­ték el. A nagy Michelangelo véleménye. A híres kegyképet 200 esztendő múlva fölkereste Michelangelo is, akit még ma is a világ legnagyobb festő­jének és szobrászának tartanak. E nagy művész sokáig gyönyörködve szemlélte a Boldogságos Szűz arcának áhítatot gerjesztő vonásait és aztán fölsóhajtott: „Most, hogy láttam e képet, magam is úgy tartom, hogy ezt az áhítatot emberi kéz ecsete aligha tudta a vászonra festeni!“ A szentek kegyképe. A közel hétszáz esztendő alatt a szentek egész sora térdelt imádkozva e kegykép előtt. A szervitarend hét szent alapítóján kívül sokat imádko­zott ott Benici szt. Fülöp, Falkonieri szt. Julianna, Néri szt. Fülöp, Boro­méi szt. Károly, Milánónak híres püs­pöke és korának egyik legnagyobb alakja, annyira szerette ezt a képet, hogy megfesttette párját és a milánói székesegyházban helyeztette azt el. Gonzagai szt. Alajos ez előtt kegykép előtt térdelve tette le gyer­­­mekkorában örök szüzességi fogadal­mát. IX. Pius pápa, akinek boldoggá­­avatási eljárása már régóta folyik, több alkalommal fölkereste e kegy­­képet. 1933. szeptember 2. Lisieuxi kis szt. Teréz, amikor 1887-ben Rómába zarándokolt, vissza­térőben Firenzében is megfordult. Hosszú ideig imádkozott e kegykép előtt és ennek oltáránál a szentáldo­záshoz is járult. Az olasz nép előtt különösen nagy tisztelet tárgya e kép. Firenzének és egész környékének új házasai el nem mulasztanák, hogy esküvőjük után föl ne keressék e kegyképet és ott ne kérjék az Isten áldását életükre. A kegyképet az olasz királyi család is nagyon tiszteli. Ennek jele, hogy a legmagasabb olasz kitüntetés, az Annunciata Rend, ezzel a kegyképpel van kapcsolatban, mert a rend ke­resztjének közepén ennek a kegykép­nek miniatűr másolata áll. A lezárt zongorát. Abban a koncertteremben, ahol Bach, a híres nagy német zeneszerző utoljára hangversenyezett, oldalt ál­lítva lezárt kis zongora állott. Hu­szonöt évvel Bach halála után egy új művész szereplésénél az udvar is megjelent. Feltűnt a félreállított zongora és a méltóságok közül az egyik megkérdezte: „Miért áll ott még egy lezárt zongora ?" A válasz így hangzott: „Huszonöt éve játszott ezen a zongorán utoljára Bach. Ami­kor halála hírét vettük, lezártuk a zongorát, eltettük a kulcsát és nem engedjük, hogy a nagy művész után talán egy kontár nyúljon hozzá a bil­lentyűkhöz“. Megható és kegyeletteljes értékelése ez a nagy művésznek. Művészi erek­lye számba megy az a zongora, ame­lyen annak hivatott művésze ját­szott. Mennyivel értékesebb és szen­­tebb ereklye azonban az emberi szív, amelynek húrjain Isten keze játszik. Az ártatlan gyermek érintetlen szí­vében Isten keze működik, addig, míg kontárok ki nem űzik onnan a kegyelmet. A szülőknek legfontosabb kötelessége az, hogy úgy tegyenek, mint Bach zongorájának őrei. Amíg csak lehet, tartsák saját kezükben a gyermeki szívek kulcsát és ne enged­jék, hogy az Isteni Művészen és Is­ten helyettesein kívül mások belekon­­tárkodjanak a gyermekszív nevelésé­nek munkájába. A szülőnek kell őriz­nie gyermekét minden olyan behatás­tól, társaságtól, szórakozástól, olvas­mánytól, amely mint hívatlan kontár beleront a tiszta gyermekszív helyes kialakulásába. Most a közeledő tanév elején külö­nösen felhívjuk a szülők figyelmét erre. Először is válasszák ki jól azt az iskolát, ahová beadják gyermekeiket. Inkább katholikus iskolába írassuk, mint semlegesbe és más vallású is­kolába semmi szín alatt nem szabad beíratni gyermekeinket. Másodszor tartsuk szemmel gyermekeink bará­tait, szórakozásait, olvasmányait. Harmadszor pedig adjuk be gyer­mekeinket vallásos gyermekegyesü­­letbe, például a Szívgárdába, ahol az Isten keze dolgozik a gyermekszíve­ken. Súlyosan vétkezik az a szülő, aki vallástalan vagy más vallású egyesü­letek összejöveteleire engedi el gyer­mekeit, így pl. bármit ígérjenek is a szocialista Gyermekbarát vezetői, vagy a baptisták, nazarénusok és más felekezetek hamis prófétái, nem szabad közéjük engedni gyermekein­ket. A szülő felelős gyermekéért és ha az Isten kezéből kikerült műre­meket, a gyermekszívet bűnös kontá­rok elrontják azért, mert a szülő nem óvta tőlük, akkor a szülő fog felelni és bűnhődni gyermeke romlásáért.­ ­A gúnyolódás vége: Németország egyik városában nem­régiben házasságot kötött egy fiatal kőbányamunkás. A házasságkötés va­sárnapján kora reggel elment a templomba és muszájból meggyónt, megáldozott, mert „ez a szokás“. Dél­után aztán az esküvő után, amikor kijöttek a templomból, megállt a kü­szöbön és visszafele fordulva még­­egyszer megnézte a templom belsejét és aztán gúnyolódva odaszólt a nász­népnek; «

Next