A Szív, 1937-1938 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1937-09-04 / 1. szám

Budapest, 1937. szeptember 4. XXII. évfolyam. » 1. szám. AraWfillérT © ?!-3éZUS-SZlVG*S £(M^^^pHG[TI­^RTGBlTÖ36 © VB»gffJíi/)tötvr!rmm^/amssm/&iir/A­OMIVATAL BU­DA­PE­ST, Vylll., MAFfriA- UTCA 23. |jq-gefeUQ•1521V6-Q^ÖV6(T866 bJHVTLDejl- SZO-TRBIlTOa. .....r,rrr,Trr^br,„»„wrrmrr*­,-rTrR”,rrr*rrr„,„, Előfizetési ár 1 évre 5 P, % évre 2.50 P. Tömeges rendelésnél 50 pld-tól kezdve 20% kedvezmény. Fóstatakpt. csekkszla sz. 8.857. Bpest, VDL, Mária­ u. 23. Tel: 1-352-33. Vértanúk megrázó levelei. A párisi Croix két megrázó levelet hozott nyilvánosságra, amelyet ha­lálraítélt fiatal spanyol nemzeti tisz­tek írtak, akiket a vörösök meggyil­­­­koln­ak. Az egyik így hangzik: „Kedves szüleim — írja — mire ez a levél elér benneteket, én már a föld alatt vagyok. Mert e hónap elején a népfront forradalmi törvényszéke ha­lálraítélt. A bűntett, amivel vádolnak az, hogy Spanyolországot és a vallást védelmeztem. Hazámért és az Istenért az életemet örömmel és büszkeséggel adom oda. Ebben a pillanatban sokkal jobban megértem, mint valaha, hogy az ember élete nem az emberé, hanem az Istené, akit arra kérek, hogy le­gyen meg az ak­arata, hiszen az ő akarata az, hogy őt dicsőítsük és hogy Spanyolországon uralkodjék. Szeretett szüleim, meg lehettek győ­ződve róla, hogy ezek életem legbol­dogabb pillanatai. Lelkiismeretem tiszta és nyugodt, tudom, hogy a ha­zámért halok meg, így türelmetlenül várok a pillanatra, amikor Isten ma­gához fog szólítani. Halálomat ne fo­­gadjátok­ szomorúsággal, hanem örömmel. Isten akarja és Spanyolor­szágnak szüksége van. véres H gyan­úm, amiként szíveteket születésemkor megtöltötte az öröm, most is örüljetek annak az útnak, amelyet az ő szent akarata nekem menni adott. Végtelenül hálás vagyok nektek azért a keresztény nevelésért, amelyben részesítettek. Nektek köszönhetem, hogy mint bá­tor keresztény halok meg. Emeljétek fel ismét és ismét gondolataitokat Is­tenhez, gondoskodjatok róla, hogy ezt tegyék fivéreim is és akkor Isten megadja nektek a kegyelmet, hogy mint én, igaz keresztényként élhesse­tek és halhassatok meg. Utoljára ölellek át benneteket, bensőséges sze­retettel, fiatok Fernando, aki az Is­tenért és Spanyolországért hal meg.“ A másik levelet egy történelmi név viselője írta. De la Infantada herceg fia, aki levelét: „Isten és Spanyolor­szág“ felirattal kezdi. A levél dá­tuma „Fic de Limona lábánál, 1937 június 3-án.“ Szövege a következő: „Forron szeretett édesanyám! Na­gyon hosszú levelet szeretnék neked írni, de nincs bátorságom hozzá. E levélen keresztül veszek búcsút vala­me­­ny­letöktől, mert meg vagyok győ­ződve róla, hogy még ma este magához szólít az irgalmas Isten. Tehát nem foglalkozom a részletekkel, mert azo­kat kétségtelenül meg fogjátok úgyis tudni. Ami egyedül érdekel, az, hogy nektek, valamennyieteknek szilárd bá­torságot adjak és kívánjak. Nem sze­retném, ha sírnátok, mert a másik életben boldogabb leszek, mint ezen a földön. Egészen biztosan ez az áldozat kemény a számodra, édesanyám, nek­tek valemnnyieteknek a. De a jó Isten és a haza kívánja, nem vitat­kozhatunk efölött Istennel. Mondd meg atyámnak, hogy szívesen megkíméltem volna ettől a megpróbáltatástól, de lehetetlen, ölel fiad, akit téged még egyszer egész szívből átölel és oda­fent vár. És most megyek Istenhez. Éljen Spanyolország. Francisco de Borgia.“ Gyönyörű két dokumentum a hu­szadik századból, 1037-ből , , f Viseljük az Eucharisztikus Világkongresszus jelvényét! A budapesti Eucharisztikus Világ­­kongresszus elnökségének egyik érte­sítése fekszik előttünk. Ennek adatai szerint a Kongresszus jelvényeit Csonkamagyarországon 600 plébánia területén árusítják és eddig már szásznyolcvanezer darab kelt el be­­lőlük. Ez az eredmény nemhogy kielégítő lenne, hanem döbbenetesen csekély. Csonka hazánkban 1800 plébánia van, tehát az elnökség pontos és gondosan levizsgált adatai szerint 1200 plébá­nia területén mindeddig meg sem kezdték a jelvények viselését és elter­jesztését. Ezzel sem az Eucharisz­tikus Világkongresszus elnöksége nincs megelégedve, de nem lehet meg­elégedve a magyar katholikus szel­lem sem. Mi ennek az oka ? Hogyan kellene rajta segíteni?* Az Eucharisztikus Világkongres­szus jelvényeinek csekély elterjedik*.­ bizonyosan onnan származik, hogy úgy a plébánosok, iránt a kathol­iz­mus vidéki vezetői és rajtuk keresz­tül a nagyközönség hibásan fogják fel e jelvények rendeltetését. Azt hitték, hogy ez olyan jelvény lesz, mint Magyarországon a gyűlé­sek, pártnapok, egyesületek kongres­­­szusainak jelvényei. Ezeket ugyanis csak azok viselik, akik e gyűlésen részt vesznek, ak­kor tűzik fel, amikor a gyűlésre elmennek és addig viselik, amíg ott vannak. Ez pedig — az Eucharisztikus Világkongresszusra ugyanígy alkal­mazva — óriási tévedés! A magyar társadalom életében nemcsak ilyen gyűlési jelvények van­nak, hanem olyanok is, amelyek egy eszme iránti lelkesedést, az eszmével való együttérzést akarják külső kife­jezésre juttatni. Emlékezzünk csak a régebbi képviselőválasztásokra. A bol­dog békeidőkben az akkori politikai pártoknak meg voltak a maguk jelvé­nyei, am­elyek­ül rendesen tollak szol­gáltak. Hol fehér toll, hol piros toll, hol zöld toll, hol pedig mind a három odakerült a kalapok mellé, aszerint, hogy jelöltjüknek milyen volt a színe. Ezeket a tollakat nemcsak a szavazók tűzték fel, hanem a választásra való készülés első napjától kezdve büsz­kén és tüntetően viselte mindent, aki valamely párt jelöltjének győzel­mét kívánta­. Egy lelki közösségnek, egy célra való törekvésnek és e cél dicsőséges elérésének kívánságát hir­dette a­ kalapok melletti toll. Az Eucharisztikus szus jelvénye is ilyen Világkongresz­­nagy célért való lelkesedésnek a külső kifejezője. Ez a nagy cél azonban nem bontja pártokra a magyar katholikus­­ tár­sadalmat, hanem ellenkezőleg: egye­síti. Mégpedig egyesíti egy olyan cél körül, amely ebben az országban senkit nem bánt, senkinek érzését nem sértheti. Egyesíti egy olyan cél­ban, amelyik minden becsületes és hazája érdekét, nemzete becsületét tisztelő magyar embernek vágya kell, hogy legyen. És ez, hogy amikor az egész világ hódolni fog Budapesten a köztünk élő Krisztus előtt, ez a hódolat nagyszabású, jól sikerült és fenséges legyen. Márpedig lehet-e csak egyetlen katholikus ebben az országban, aki ne kívánja teljes szívével ezt a célt? De egyáltalán lehet-e tisztességesen gondolkodó magyar ember, aki ne kí­vánná ugyanezt, amikor hazánknak az egész világ előtti becsülete, nem­zetünknek jó hírneve függ tőle. Akad­hat-e csak egyetlen olyan ebben a hazában, aki ha magyarnak képzeli magát és ne érezné, hogy elnyomott és letiport hazánknak ne lenne elő­nyére egy ilyen világközpontba való kerülés sikere? * Kétségtelen, hogy min­den becsü­letes katholikus magyar­ ember szív­vel és lélekkel kívánja az Eucharisz­tikus Világkongresszus sikerét. Ámde kívánatos, hogy ezt a vágyát ne őrizze csupán a szíve mélyén, ha­nem külsőleg is adjon róla kifejezést. Ez a külső kifejezés feléleszti majd és öntudatossá teszi másokban, a ke­vésbé öntudatos katholikusokban is ezt a szép és nemes vágyat. Vegyük hát tudomásul, hogy ennek a vágynak, együttérzésnek, lelkesedés­nek, a nagy világeseményre való ké­szülődésnek, a sikerért való aggódás­nak jele a Világkongresszus kicsiny, de nagy eszmét és nagy lelkesedést jelentő jelvénye. Legyen tehát ott ez a jelvény min­den öntudatos magyar katholikus férfi, nő, ifjú, leány, sőt gyermek­nek mellén! * Ebből a lelkesedésből és sikeraka­rásból, az eszmeközösségnek kifeje­­­­zéséből nem maradhat ki egyetlen­­ plébánia sem. Nem azt értjük alatta,­­hogy a plébánosok személyesen csap­­­­janak fel jelvényeladóknak, hanem­­ igenis azt, hogy minden plébánia te­­­­rületén legyen egy olyan hely, ahol­­ ezeket a jelvényeket árusítják. Le­­­­gyen az akár újságosbódé, akár üz­­­­let, akár egyesület, de az Eucharisz­­­­tikus Kongresszus jelvényei jók legyenek minden plébánián, kapja­és­pedig olyan módon, hogy a közönség időveszteség nélkül, könnyen hozzá­juk férhessen. Ebben a törekvésben és munkában legyenek a világi k­atholikusok is se­gítségére plébánosuknak. gyűléseken, egyházközségi Egyesületi üléseken, az Actio Catholica összejövetelein beszéljék meg, hogy a helyi viszonyok szerint miképpen hozhatnák forga­lomba a Kongresszus jelvényeit, amelyeket — minthogy csak 30 fillér az áruk — beszerezhet minden vala­mire való katholikus ember. Az ember és az állat. Londonban az angol Állatvédő Egyesület a rádió útján a nagy kö­zönséghez fordult és adományokat­­ kért a beteg állatok gyógyítására, is­­tápolására. Ugyancsak a rákövetkező napon a londoni Caritás Szövetség is a rádió útján közzétett egy felszólí­tást, amelyben ugyancsak adományo­kat kért szegény beteg gyermekek is­­tápolására. Egy hónap alatt a beteg állatok gondozásának céljaira 18.000 font sterling (körülbelül 306.000 pengő), a beteg gyermekek számára pedig 800 font sterling (körülbelül 13.600 pengő) jött össze. E hír felett az angol újságok sem tudtak napirendre térni szó nélkül. A mai emberek gondolkodására jel­lemzőnek tartották, hogy a beteg ál­latok ügye jobban megmozdítja a szíveket, mint a szegény beteg gyer­mekek sorsa. Tagadhatatlan, hogy, helytelenül viselkedett ez a közönség. A keresztény világfelfogás nem bántja az állatokat. Isten teremtmé­nyeit látja bennük és nem engedi őket kínozni, sőt eltartásukról is gondosko­dik. Ámde fokozott mértékben Isten teremtménye az ember, akinek lelke is van. Ha az állat és ember között választani kell, nem szabad elhag­­ni­ egyiket sem, de a kellő fokozatot meg kell tartani. Adhatunk az állatok is­­tápolására is, de ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk, hogy többet kell adnunk szegény és nélkülöző fele­barátaink céljaira is. A szeretet rendes betartásáról nem lehet beszélni ott, ahol istápolják az állatot, de elhagyják az embert! Az amerikai szabad­gondolkodók kudarca. Lewis József, az amerikai szabad­gondolkodók zsidó elnöke társulata nevében 1937-ben egy panaszt nyúj­tott be az Egyesült Államok Legfőbb Bíróságához. Ebben a panaszban til­takozott az ellen, hogy az iskolákban a Szentírást olvastassák és az ellen is, hogy az iskolaépületeket vallásos gyűlések és istentiszteletek céljaira átengedjék. Tiltakozása megokolásául azt hozta fel, hogy a Szentírással be­folyásolják a gyermekek gondolko­dását, a vallási gyűlések megtartá­sával pedig sértik azt a semlegessé­get, amellyel az állam polgárai iránt tartozik. Az Egyesült Államok Legfőbb Törvényszéke most hozta meg ebben az ügyben döntését és a szabadgon­dolkodók panaszát elutasította. Az ítélet megakadatolásában a Leg­főbb Törvényszék kimondotta, hogy a Szentírás olvastatása az erkölcsök nemesítését, ismeretek közlését ered­ményezi és ezért nemhogy hátrányos lenne az államra és társadalomra, hanem ellenkezőleg, előnyös. Az ál­lamnak ugyanis érdeke, hogy pol­gárai erkölcsösek legyenel­­. Az is­kolaépületeknek vallásos gyűlések és istentiszteletek céljára való átenge­dése hasonlókép nem sérti az állam egyetlen polgárának jogát sem. Azok, akik ott vallásos gyűlést tartanak, polgárai az államnak és joguk van azokhoz az intézményekhez, amelye­ket az ő adójukból létesítettek és

Next