A Szív, 1943-1944 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1943-09-04 / 1. szám

I 2. oldal. Beszédes számok A közelmúltban tették közzé az 1941. évi népszámlálás fontosabb adatait. Ennek alapján Magyarország lakosságát kb. 14 és fél millióra tehetjük. A minket közelebbről érdeklő vallási vonatkozások közül legszembetűnőbb a római katolikusok számának 64 millióról 8,1 millióra való emelkedése. Az arányszám 52 8 százalékról 55 százalékra ugrott. Római és görög katolikusok együtt 9.700.000-en vannak , tehát az összlakosság 6,'6 százalékát alkotják. A reformátusok arányszáma 19 9 százalékról 19-re csökkent, az evangélikusoké pedig 5*5 százalékról 5-re esett vissza. Lényegesen nagyobb esést mutat a zsidók csökkenése : 6-2 százalékról 4-9-re. * Ezek a számok már önmagukban is eleget mondanak, és különösen szent örömmel töltenek el minket, katolikusokat ! Nekünk tudatában kell lennünk annak, hogy a Magyarországon abszolút többségben vagyunk, és az ország összlakosságának kétharmad részét alkotjuk . Mi áldozunk tehát a hazáért legtöbbet pénzben és vérben ! A mi hajlékainkban ring a legtöbb bölcső, többségben a mi férfiaink karja védi e hont, és az ő mellük feszül neki az ellenséges támadásoknak ! Nem dicsekszünk ezzel, nem is szemrehányásként mondjuk, így volt ez mindig. De természetes is, hiszen arányszámunkból következik. Nemzetfenntartó elem vagyunk! Csupán az tölt el minket csodálkozással, hogy miért nem érvényesül ez az arányszám más vonatkozásokban is, ahol nem teherről, adóról és vérről, hanem befolyásról, irányító állásokról, államsegélyről van szó? Nem keresünk célzatosságot ebben, nem is vádolunk senkit. Csak saját magunk öntudatát kívánjuk ébresztgetni, hogy erőinket a haza javára fokozottabb mértékben érvényesíthessük ! Születés és mennybevitel Gondolatok szeptember 8-ra Érdekes a magyar nyelvben, hogy milyen helyes érzékkel nevezte el Szűz Mária mennybevitelének ünnepét NAGY-Boldogasszonynak, míg születése napját KIS-Asszonynak, ami a KIS-Boldogasszony rövidítése. Mert valóban az a nagy ünnep, amikor a mennybe jutunk és ehhez képest kis ünnep csak a földön való megszületés. Még a Szűz Anyánál is , pedig ő ment volt az áteredő bűntől, tehát nem született bűnben! Vigyük át ezt a gondolatot a saját életünkbe is ! A születésnapokat megüljük, mint családi örömünnepet, a halál évfordulója pedig szomorú gyásznap a családban. Ez érthető. Hiszen a halottakról nem tudhatjuk soha biztosan, hogy vájjon már a mennybe jutottak-e, vagy sem. De mégis : a gyászos halálévfordulókba is vigyünk bele vigasztaló hangulatot is! Adjunk helyet a gyász mellett a reménynek is, főleg vallásos, szentségekkel elhunytaknál,— hogy az illető talán már az égben van és boldogabb, mint mi! Persze, nem volna ízléses halálévfordulók napján nagy ebédeket, vagy családi ünnepségeket rendezni; — de lelkileg ünnepeljünk ! Ne csak «gyásznap» legyen ez a nap, hanem a reménység napja is ! Menjen el a család szentmisére, áldozzanak e napon a családtagok és így, az Úr Asztalánál, vigaszosan üljék meg az elköltözött emlékünnepet! Építő tettek Nemzetmentő hála Mélységes örömmel vette tudomásul a magyar társadalom Kormányzó Urunknak a miniszterelnökhöz intézett levelét, amelyben úgy intézkedik, hogy mindazok, akik ebben a háborúban áldozatot hoztak a hazáért, megkapják jutalmukat és vagy ők maguk, vagy hozzátartozóik részesedjenek abból a földből, amelyért vérüket ontották, vagy esetleg életüket is feláldozták. Ez az intézkedés azt akarja, hogy a nemzet is eleget tegyen a hálára kötelező erkölcsi törvénynek és hálás legyen azokkal szemben, akik síkra szállnak érte. Valóban égbekiáltó igazságtalanság lenne, hogy az egyiknek csak az élvezetből, a kényelemből, a jólétből jusson, a másik pedig egyedül hordja a terhet, húzza az igát és ontsa a vért. Végzetes lenne, ha sok emberre csak akkor gondolna a haza, amikor vért ontani vagy halni küldi őket, azzal azonban már nem törődne, hogy emberhez méltó életlehetőséget is biztosítson számukra. A hála szent kötelesség, de sokszorosan az, ha általa az egész nemzetet mentjük, védjük és erősítjük ! Ennek a hálának a kormányzói levélben említett módja pedig a földhözjuttatás, azt a nagy igazságot fejezi ki és erősíti meg, hogy a nemzet igazi erejét és törhetetlen gerincét földdel szoros kapcsolatban álló, a a földbe kapaszkodó réteg alkotja. Épp azért minél erősebb az a réteg, melynek gyökerei az anyaföldbe nyúlnak, annál erősebb a nemzet, annál inkább ellen tud állni minden felforgató eszmének és annál nyugodtabb lehet sorsa felől, mert sokan vannak, akik rendíthetetlen hűséggel fogják szolgálni a hont verejtékkel, vérontással, vagy ha kell, életük feláldozásával isi így volt ez a múltban is és ezért ennek a rétegnek erősítését a hála és a nemzetmentés egyaránt követeli! A család védelmében Az idei Szent István-napja külső ünnepségekben ugyan a szokottnál csendesebb volt, ellenben számos olyan megnyilatkozás történt, amely méltó a nagy király szelleméhez és valóban tartalmassá és hasznossá tette a magyarság e történelmi ünnepét. Gondolunk itt azokra a kedves ünnepségekre, amelyeket az ország különböző részén a sokgyermekes anyák megjutalmazására rendeztek. Mintha e sok különböző helyen tartott ünnepély az egész magyar társadalom nagy hálatüntetése lett volna azokkal szemben, akik, dacolva egy erkölcsileg ferde közfelfogással, bátran merték teljesíteni kötelességüket Istennel, családdal és nemzettel szemben! Örömmel könyveljük el e tényeket, mert azt látjuk belőlük, hogy a magyar társadalom kezdi megérteni a család és a gyermekáldás roppant nagy jelentőségét és a nemzet sorsáért aggódó lélekkel iparkodik elejét venni a pusztulásnak. Csak azt ne higyjük, hogy most már mindent megtettünk és néhány díszes papírdarab kiosztása és néhány pengő kiutalványozása miatt ne érezzük felmentve magunkat a további munkától és főleg a gyökerekig ható erkölcsi és társadalmi reformok végrehajtásától . A hála megköveteli azoknak megjutalmazását, akik sok gyermeket adtak a hazának. A jövőbe tekintő előrelátás pedig megkívánja, hogy azokra is gondoljunk, akik még családalapítás előtt állnak vagy most lépik át a családi szentély küszöbét. Csukjuk be előttük a család pusztulásának államilag védett kapuit, vagyis a válás lehetőségét, az erkölcstelenség irodalmi és «művészi” dicsőítését stb. és az erkölcsi alap erősítésével, valamint az anyagi életlehetőségnek nemcsak adományszerű, hanem állandó biztosításával segítsük őket honmentő harcukban. Ez lenne a Szent István szellemében végzett országépítés egyik fontos teendője! A vasárnap megszenteléséért Bátor kiállással szállt síkra a vasárnap megszentelése érdekében Heves megye új alispánja, aki a községházák számára a következő rendeletet adta ki: «Mindnyájan tudjuk, hogy a falusi közigazgatásban a vasárnap nem kapcsolható ki teljesen a községháza életéből. Mégis kifejezett rendeletem az, hogy a misére szóló második harangszókor minden munka, minden tárgyalás abbahagyandó, attól fogva hivatalos óra nincsen, menjen mindenki a templomba. A keresztény Magyarország népe áldozza ezt a napot Istennek!» * Férfias szó, hazafias tett, méltó arra, hogy kövesse azt minden más közigazgatási tényező is! Szentmise hallgatással és munkaszünettel valóban Istennek kell áldoznunk ezt a napot. Szent kötelességünk ez Istennel szemben, de így tudjuk legbiztosabban értékesíteni azt hazánk javára is, mert aki az Istenre gondol, gondolni fog arra Isten is és ha a nemzet megteszi az ő parancsát, az Isten is megvalósítja majd rajtunk terveit és nemzetfenntartó akaratát! 1943 szeptember 4. Hamis hangok az óvóhelyen «..., hogy annak a Magasságbelinek nem elég már ez a sok szenvedés !...» hallom — vad szemrehányással és kézmozdulattal kísérve — egy szerencsétlentől, aki a légiriadó hatása alatt állott. Szánalmas lelki sivárságot árulnak el ezek a lázongó szavak. Istent úgy elképzelni, mint aki kedvtelésből bocsátja Fia szentséges Vérén megváltott gyermekeire a szenvedések özönét: csakugyan szörnyű lelki elferdültségről tanúskodik ! Ha Isten sírhatna, akkor ma bizonyosan sírna, mint egykor Jeruzsálem falai alatt. Megsokszorozódva ismétlődik meg a történelem. Ma nemcsak egy városról, vagy csak egy népről áll az, hogy «nem ismeri föl az ő látogatásának idejét», hanem az egész bűnös emberiségről! Az emberiségről,amely fajdkakas módjára se lát, se hall, csak a maga véges erőiben és képességeiben hisz és bízik fanatikusan. És hangoztatja a test, az anyag és a technika jelszavait! Ne lázongjunk Borzalmas következményei vannak, mikor az ember számításaiból és életéből kihagyja a mindenható Istent! Sőt, nemcsak hogy semmibe sem veszi, hanem valósággal kihívja maga ellen a meztelenség és erkölcstelenség kultuszával. Még ma is, amikor a bűnbánat és vezeklés szőrcsuhája lenne a legidőszerűbb öltözet! Ne csodáljuk, ha a végtelenül türelmes, de ugyanannyira igazságos és szent Istent rákényszerítettük az ostorra ! Az esztelen viaskodók és lázongók Isten türelmét tehetetlenségnek, jelenlegi igazságos büntetését pedig — amivel tulajdonképen csak a helyes útra terel vissza minket — kegyetlenségnek minősítik. Magunkat vádoljuk ! Ugyanakkor eszükbe se jut, hogy önmagukat kellene vádolniok ! Pedig van miért! A bűnt habzsoló érzékiségért. (A gyomor és általában a test imádása.) — A bűnös hajlékért, amely sok esetben nem családi tűzhely, hanem csak két «gyermek nem kell» jelszavas összeesküvőnek, a házasság szent intézményével álcázott találkahelye volt. A szégyenletes rövidségű ruhákért, a váll- és ujjnélküli estélyiknért, amelyekben egyes anyák versenyt meztelenkedtek egyetlenkéjükkel. Most bezzeg örülhetnek majd, ha a jó Isten legalább annyit ad, amivel bűnre csábító testüket tisztességesen betakarhatják — ha nem is a legelőnyösebb anyaggal. «Csak Istent imádd!» Ha tárgyilagosak vagyunk, be kell látnunk, hogy — a vízözön óta talán soha — még úgy rá nem szolgált a kevély, önistenítő emberiség Isten elsöprő haragjára, mint korunk. Le is törli, le is radírozza majd romlott korunkról a testiség égbekiáltóan nagy szégyenfoltját. Hogy tiszta lapra írhassa fel: «Én vagyok a te Urad Istened. Uradat Istenedet imádd és csak Neki szolgálj!... Idegen isteneid ne legyenek ...» (Se a test, se a faj, se az anyagi kultúra !) A földi igazságszolgáltatás is lesújt a törvény megszegőjére.Ugyanúgy lesújt most Isten igazságos haragja a bűnben megátalkodott emberiségre. Mégpedig mind a saját, mind az emberiség érdekében. Mert a jó Isten nem azért lehelte bele minden egyes emberbe isteni lényének szikráját: a lelket; nem azért vállalta lelki-testi szenvedéseinek sorozatát, mert az emberiség élete, sorsa és jövője közömbös előtte! Isten kijelölte az utat és a célt. Az emberek bátorul letértek erről az útról és a bűn kitaposott országútát választották. Hiába figyelmeztette őket a lelkiismeret irányjelzője, hogy letértek a helyes útról. Jöjjön el a Te Országod ! Ne merjük tehát Istent hibáztatni a vér- és könnypatakokért, a füstölgő romokért! Mert ez újabb szörnyűségeket vonna maga után. Egyedül magunk vagyunk az okai minden bajnak. Mert’Isten parancsainak fittyet hánytunk, — gonoszul a bűnnel szövetkeztünk össze és legjobb teremtő Atyánk ellen cselekedtünk ! Ezt a lázadásunkat ne tetézzük újabb lázongással ! A világ eddigi nagy lázadását — amelynek célja (nem egy helyen nyilván is!) Isten detronizálása — Isten maga fogja letörni. Ehhez azonban hűséges gyermekei közreműködését is kívánja. Az önkéntes engeszteléssel, az élet szenvedéseinek türelmes vállalásával tehetjük meg a reánk eső részt. A keresztért és szenvedésért tehát áldanunk, szeretnünk és dicsőítenünk kell őt. Mert ezzel segít minket egy boldogabb, békességesebb korszakba. Abba a korszakba, amelyért szüntelenül epedünk és imádkozunk : «Jöjjön el a Te Országod !...»