A Szív, 1945-46 (31. évfolyam, 1-48. szám)

1945-09-01 / 1. szám

1945. szeptember 1. eJ&j&íiis Kiáltvány a falu ifjúságához A szörnyű világháború gyilkoló fegyverei elnémultak. A romok között bánatos és fáradtlelkű emberek nyugalomma vágyakoznak. Romot takarítanak, szétrombolt otthonokat kezdenek újraépíteni s hinni akarják, hogy emberfeletti munkával a pusztulás nyomában tíj életet teremtenek. Az új életet azonban nem az új falak, gyárak és hidak jelentik, hanem a lé­ek­ megnyugvása, megtisztulása és alkotó kedve. De merre és hol keressük az utat? Ott, ahol a nehéz órákban megtaláltuk — a Gondviselés­ben és a feltámadást hirdető keresztben. Csak itt találunk választ arra a nagy kérdésre: miért kellett az ember­ségnek ennyit szenvednie, miért kellett emberöltők veze­tékes munkáját lerombolni, miért kell annyi embernek gyászt hordania lelkében ? Magyar Ifjúság! Az emberek lelkének megbékélését a jövő békéjének zálogát, a keresztben látjuk. A kereszt elé kell zarán­dokolnunk mindnyájunknak, hogy lélekben megújulva lépjük át a há­ború és béke küszöbét. Számot kell vetnünk gyarlóságunkkal, mert a mi bűneink az emberiség é­s az emberiség bűnei a mi bűneink is. Szt. Gellért erős egyénisége, vértanúsága álljon példaként előttünk s tegyünk szent fogadalmat, hogy az új nemzeti életünk el­indulását, hazánk újjáépítését, a kereszt jelében kezdjük! Vállaljunk mártírságot, meghurcoltatást vagy megalázást s kövessük a nagy vér­tanú meg nem alkuvó örök példáját. Az augusztus 2-án tartott ifjúsági vezetők értekezletén elhatá­rozta, hogy szept. 25-én, kedden d. u. 6 órakor, Szt. Gellért első magyar vértanú püspökünk napján, imaórát tart a falu férf­­fjúsága s erre meglovja a testvére veszteleket, sőt az­ egész falu népét Erre az őrállásra hívjuk a magyar falu ifjúságát. T­észtetes eligazilonkal a közeli hetekben minden egyesületnek megküldjük.­­ „Az igazságot mondom nektek" (Jan. 1é. 7.) (Evangélium — magyarázat.) Az Úr Jézusnak ezek, az utolsó vacsorán mondott szavai. Szívének egy olyan vonását állítják elénk, amely mindig időszerű figyelmezte­tést nyújthat számunkra. Kérdezzük meg csak magunktól, hogy mi is el­mondhatjuk-e mindig magunkról ezeket a szavakat? És általában: tartsunk komoly lelkiismeretvizsgá­­latot arra nézve, hogy hogyan állunk az igazmondás terén. A KÖVETKEZETES IGAZMONDÁS egyike a legszebb, legértékesebb em­beri jellemvonásoknak, mert Isten­nek egyik vonását tükrözteti vissza bennünk. Az Úristen a Szentírásban többször hangsúlyozottan a lelkünkre köti, hogy legyünk igazmondók. Mózes IV. könyvében ezt olvassuk: «Nem ember az Isten, hogy hazud­jék ... Mond-e valamit anélkül, hogy megtenné»? (23, 19.) Az Úr Jézus arra hivatkozik az Evangéliumban: «Aki engem küldött, igaz». (Jan. 8, 26.) MI TEHÁT AZ IGAZMONDÁS? Az az erény, amely arra visz minket, hogy semmit se tűrjünk akár beszé­dünkben, akár cselekvésmódunkban, amely nem áll összhangban gondol­kozásunkkal és érzületünkkel. Más­szóval így is kifejezhetjük: Az az irény, amely gondolataink és azok külső kifejezése közt tel­jes megegyezést hoz létre. Épp azért következik, hogy az igazmon­dás ellen nemcsak beszéddel, hanem cselekedetekkel, el­járásmódokkal is lehet véteni, amen­­­nyiben valamilyen cselekvésünk is ellentmondásban lehet meggyőződé­sünkkel és érzületünkkel. Bűnök az igazmondás ellen Az igazmondás ellen való hibák­kal, bűnökkel foglalkozván, nem aka­runk részletesebben elidőzni a szo­rosan vett hazugságnál. Amikor valaki tudatosan nem­ igazat mond, kétségtelenül vét az igazmondás ellen. Ám ezt a hibát eléggé ismeri önmagában mindenki. Azért inkább más hibákra térünk ki, amelyekre kevésbbé szoktunk gondolni, így például a nagyzolás. Azok hibája, akik fényűzőbben élnek, mint amennyit állapotuk és körülményeik megengednek, és a nyilvánosság előtt olyan látszatot iparkodnak kel­teni önmaguk felől, amely egyáltalá­ban nem felel meg a valóságnak. A hencegés és dicsekvés szintén az iga­z­mondás ellen van . Az egyéni előnyös vonásokat és teljesítménye­ket az igazságnak meg nem felelő módon nagyítja fel mások előtt.­­ A hízelgő viszont másoknak túlzó dicsérete által akarja önmagát tet­szetőssé tenni és így önmaga szá­mára előnyöket biztosítani. Az igazmondás ellen van a szín­­lelés is. A színlelés egyik módja azt célozza, hogy elkövetett bűneinket, balfogásainkat és fogyatékosságain­kat eltitkolja, leplezze, — más esetekben még nem létező jó voná­soknak vagy érdemeknek a lát­szatát kelti. így például a képm­utatás, amikor valaki nemesebb érzületet és erkölcsi felfogást játszik meg kifelé, mint amilyen valóban megvan bensejében. Ezt álszentes­kedésnek nevezzük akkor, amikor valaki olyan magasabbrendű keresz­tény tökéletességet hangoztat és színlel kifelé, ami teljességgel hiány­zik belőle. Idetartozik az is, amikor valaki csak szemre szolgál, vagyis valakivel szemtől-szembe buzgónak, szorgalmasnak, készséges­nek, szívélyesnek mutatkozik, de a háta mögött pont az ellenkező­jét teszi. A ravaszság, álnokság és alatto­mosság szintén ide tartoznak, hiszen nem egyenes és becsületes úton ve­zetik az embert, hanem éppen azzal akarnak előnyöket szerezni, hogy másokat az igazi célja és szándéka szempontjából félrevezetnek. A rászedést vagy ahogyan üzleti életben nevezni szokták: a csalást jogtalan vagyonszerzés céljá­ból szokták elkövetni. A rágalom pedig embertársunk becsületét ássa alá. Ha az emberek mind csak egyet­len egy napra magukévá tennék az igazmondást, csodálkozva tapasztal­nánk, hogy azon a napon, mennyi mindenféle baj eltűnnék, amely most annyira megkeseríti életünket és hogy milyen könnyen el tudnák viselni egymást az emberek, akik ggyébként ellenségként állnak szem­ben egymással ! (A Szív olvasótábora örömmel üdvözli a katolikus magyar paraszt­ifjúság mélyen keresztény vállalkozását. Vajjon nem csatlakozhatna-e ehhez az imaórához az egész magyar ifjúság, a falvakban, városokban egyaránt ? Sze­k. megjegyzése:) még az Egyház sem bonthat fel, és soha nem is bontott fel. Inkább elviselte, hogy pl. egy uralkodó, VIII. Henrik angol király, egész országot szakítson el az Egyház testétől. Amit Isten összekötött, azt még a pápa sem old­hatja fel — még kevésbbé két kön­­­nyelmír lélek. házasságot két év múlva a megkötés után fel lehet bontani a felek szabad­­ elhatározásából? A keresztények érvényes házassága Krisztus Urunk óta szentség, akár hiszi ezt valaki, akár nem. A tények tények maradnak akkor is, ha nem vesszük tudomásul őket. Márpedig a szentségi házasságot nem az Egyház, hanem Isten akaratából nem le­het felbontani. «Amit Isten egybe­kötött, ember el ne válassza.» (Mt. 19, 6.) Isten a felbonthatatlanság tör­vényét nemcsak a törvénykönyvbe és a szívekbe írta, hanem a természetbe is, annyira és olyan mélyen, hogy vele dől el a nemzetek sorsa, mert alappillé­reiben rokkan meg a nemzet­­ a csa­ládokban. Épp azért a legelvetemül­tebb államok sem merték a történe­lem folyamán tartósan megkísé­relni a házasság ilyen könnyelmű fel­bonthatóságát, mert még a pogányok is érezték, hogy az a nemzet öngyil­kossága. Két mondatot szeretnék mégis idézni a történelemből. A félreveze­tett és megvert Németország későbbi elnöke, Hindenburg, hazatérve a vesztes csatákból, azt mondotta a kétségbeesett, a berlini állomáson vá­rakozó tömegnek : «Erősítsétek meg a családokat!» — A másik mondat nem kisebb embertől ered, mint Luther Mártontól, aki midőn látta, hogy a hitújítás gondolatával sokan vissza­élnek, és a házassági hűség megingott, a maga nyílt modorában így sóhaj­tott fel : «ha ez így folytatódik tovább, a család meg fog szűnni, és a világ nem tesz más egy hatalmas disznóólnál». (Sämtl. Werke Frankfurtul, VI. kr. 441.) Egyébként felbontani csak polgári házasságot lehet, amely nem szentség, és nem is érvényes házasság Isten előtt. Érvényes szentségi házasságot * «... 1 tóvégre fejlődik az emberi­ség. A nőt nem­ leh­et egy hozzá nem illő férfi rabságában gyötörni egy éle­ten át azon a címen, hogy a házasság felbonthatatlan. Épp azért, bár az egy­­nem­űség és a felbonthatatlanság fejlő­dést jelentett, de a további haladás so­rán elég éretteknek mutatkoznak a nők arra, hogy felszabaduljanak a megkötöttségek alól és szabadon kezd­hessenek új életet, ha a férj számukra kellemetlen. ■ Ne sértődjék meg, de ellenvetésé­nek olvasásakor csak úgy hemzsegnek bennünk a kételyek. 1. A férjek jelentős része igen két­ségbe vonja, hogy minden nő a férfi rabságában van, sőt nem egy férfi ezt a vádat joggal visszafordíthatja a nők fejére. 2. Bár épp a kereszténységnek, és benne is jelentős részben a Mária­­tiszteletnek köszönhetik a nők, hogy ma már nem «asszonyállatnak», al­sóbbrendű szolgálónak tekintik, azon­ban szinte már émelygős túlzássá fa­jult a túlságos bókolás a női nem előtt, s hamis udvariaskodással sokszor zsar­nokká nevelték a nőket. Már olyan jól esnék némi szerénység a nők ré­széről . . . 3. Vájjon az elválás haladást jelent? Igen kétlem ! Ellenkezőleg: visszasü­llyedést a barbarizmusba. Ma kiépített, jelzésekkel ellátott, korlá­tokkal biztosított országutakon hala­dunk — ez a kultúra jele, ezért keve­sebb a szerencsétlenség, nagyobb a biztonság. Vájjon haladás lenne-e, ha szeszélyesen belehajtunk más föld­jébe,, semmibe vesszük a jelzéseket, áttörünk a korlátokon, hogy a szaka­dékba zuhanhassunk . . . ? Ha elve érvényesülne, a kultúra minden vív­mányát : becsületet, biztonságot, bé­két, rendet, jogot, mindent fölper­zselne az érzékiség. 4. Fogalma sincs a házasság fenn­tartó eleméről : az igazi lelki szeretet­ről, amely a másik félt birtokolni akarja egészen, mégpedig «holtomig­­lan-holtodiglan», annyira, hogy az el­válás lehetőségére kacsintó ember már­is természetes emberségében meg­rokkant, beteg lelkű, fogyatékos egyéni­ség. A keresztény házasság Isten irán­tunk való szeretetének, Jézus és az Egyház szerető viszonyának a lemá­solása. Ez a szeretet szolgálatkész, ön­feláldozó, felbonthatatlan és termé­keny. Persze, aki csak a testi gyönyört keresi a házasságban, mindezt nem érti. 5. Ne adja Isten, hogy megérje el­vének megvalósulását : a nők teljes lealázását érzékies rabszolgaságba — mint a keleti kényuraknál­­—, ame­lyet csak pillanatnyi hízelgés, érzékies kés, múló pajtáskodás fűszerez, hogy utána annál inkább lelkükre szakad­jon a megalázottság érzése : árucikk, élvezeti cikk lettem állatias emberek számára, amelyet használat után dur­ván eldobnak és tisztességétől meg­fosztva magára hagynak. 6. Sokkal fontosabb : tanuljon meg önfeláldozóan szeretni ! Nézzék meg a nők­ a házasság előtt, hogy kihez mennek férjhez. Bízzék a házasság komolyságában és szentségi kegyelmé­ben. A­­ megkötöttségek alól való fel­­szabadulás» hangzatos frázisát meg ne nagyon emlegesse, amikor erkölcsi törvényekről van szó, mert ugyanerre hivatkozhatnak majd a tolvajok, meg betörők is. 3. oldal. Szeptember 7-én : ELSŐ PÉNTEK Ajánljuk fel engesztelő szentáldozásunkat az ifjúságért ———————————— Havi imaszándékok szeptemberre: ÁLTALÁNOS : Mindenkinek legyen a tisztessé­ges megélhetéshez szükséges foglalkozása MISSZIÓS : A katolikus iskolák és szeretet­­művek fejlődése a mohamedá­nok között Szeretetmű halottai: Fehér Irén I. B. cs. Harmat Amália IV. B. cs. özv. Horváth Antalné VI. cs. Kichreiber Jánosné II. B. cs. Nagy Mihályné V. cs. özv. Sohler Lajosné VI. cs. Vodicska Vince IV. cs. Aki a vallást támadja, a nem­zet sa ásója. P. Badalik Bertalan Szent István-impi beszédéből.

Next