A Szív, 1946-47 (32. évfolyam, 1-48. szám)

1946-09-07 / 1. szám

Budapest, tf41 mptwéa 7. XXXIL évfolyam 1­1. szám MEGJELENIK MINDEK SZOMBATON KIADTA A JÉZUS SZIVE SZÖVETSÉG Ára: 60 mi ér SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VB­., MÁRIA­ UTCA 23. SZ. Isten Nevében A SZÍV a mai számmal 32. évfolya­mába lép. Nagy szó ez, amikor a napi­lapok és egyéb folyóiratok fejlécén mindenütt csak az 1. vagy 2. évi­ jel­zést látjuk. Eszünkbe jut az Üdvözítő szava: Megáldom minden vállalkozásukat! Valóban Jé­zus Szívének az áldása kísérte kezdettől fogva a magyar katolicizmus bátor­­szavú, elvhű, megalkuvást nem ismerő lapját. Elveink sohasem változtak, hi­szen azok a kereszténység isteni taní­tásának a kibontásai. Sohasem pályáztunk arra, hogy ki­zárólag az előkelők lakásában legyünk otthonosak, nem akartunk egyedül a tudósoké, a tanároké, vagy a papoké lenni. Mi a katolikus népé akarunk lenni! Azé a kato­likus néptömegé, amelynek vannak papjai és hívei, tudósai és csendes imád­kozói, gazdagjai és szegényei. A SZÍV felkeresi mindegyiket. Örömünk abban !• H­­aWn h­onomviunk, szívesen fogadnak be. Az új és anyagi­­ szempontból talán igen súlyos évfolyam elején meg kell vallanunk, hogy a pénzszűke igen kizo­­nos­an érintette katolikus sajtónkat, elsősorban A SZÍV-et, amely Magyar­­országnak szinte minden részébe el­­szivárog. Budapesten, ahol talán eny­hébb a pénzszűke. A SZÍV tartja az ere­deti számot, vidéken azonban nagy a visszaesés. Nem értjük azonban, hogy sokan úgy visszariadtak­­ a nehézségektől, a természetbeni fizetéssel járó fáradozás­tól és vesződségtől, nem­ értjük, hogy a m­ai világnézeti harc idején többszáz faluba egyáltalán nem jár katolikus sajtó, vagy alig egy-két példány egyes községekbe. Honnan meríti a nép el­igazodását, ki felelős ezért? Ugyanakkor ódát kellene zengenünk azokról a hősies áldozatokról, amelyek fenntartották A Szív-újságot az infláció őrült kerengésében. Egy házmesterpár arany jegygyűrűjét hozta áldozatul. Falusi fiúcska tízóraijából metélt le egy szalonnadarabot A SZÍV számára. Ked­ves nővérek és világiak éjt nappallá téve gyűjtötték a természetbeni fize­tést, csomagolták a tojást. Volt olyan falu, ahol önként két tojást fizettek egy helyett. Szegény tanítónő utolsó ezüst­jét áldozta újságunkra. Megható volt a kettős betiltás idején, milyen anyagi ál­dozatokkal siettek munkások, tiszt­viselők egyaránt A SZÍV anyagi veszte­ségének kárpótlására. Mikor a forintot kibocsátották, az első tízforintos A SZÍV-é volt, ahogy az utolsó arany­­karperec is A SZÍV mentésére jutott. És azért ma büszkén állítjuk: bár egész sajtónk erősen megsíny­lette az inflációt és a jelen pénzszű­két, katolikus lapjaink állják arány­lag legerősebben a harcot, mert ter­jedésük mögött nem erőszak, hanem lelki igény áll, s ma A SZÍV pl. a leg­nagyobb politikai napilapokkal ve­tekszik példányszámban. Ez dicséret A SZÍV-nek, ez dicséret az olvasóknak. Ebben bízva kérjük Krisztus ügyé­nek előmozdítását A SZÍV-újság ter­jesztése által. Ilj életet egyesületeinkbe! Még teljes erejével tombol a ká­nikula, de egyre többet gondolunk az őszre. Kétségkívül gondolataink nagy része a tüzelő, az ennivaló és a lábbeli körül forog. Nem is veheti senki rossz néven senkitől, ha ilyen időkben gon­dolatait jobban lefoglalják az anya­giak. Nemcsak kenyérrel... Nem lehet rossz néven venni ilyen időkben, ha az ember a földhöz és a röghöz tapad. De azt a röghöz tapadó embernek is be kell látnia és tudomá­sul kell vennie, hogy hiába gondol a tüzelőre, az ennivalóra és a lábbelire, ha nem tudja felemelni a fejét a rö­gökről. Az anyagias ember rendsze­rint azzal büszkélkedik, hogy ő «reális», «józan», csak a «megfogható» dolgok érdeklik. De mi azt nagyon jól tud­juk, hogy az, aki szüntelen a rögökre szegezi a szemét és egyszer sem emeli fel a csillagok és a távoli horizontok felé, a leghamarabb téved el és a leghama­rabb megy a falnak, vagy az örvénybe. Tessék elképzelni, mi lenne, ha egy hajóskapitány azt mondaná, hogy őt nem érdeklik a csillagok, mert azok 5’ z~r'' H.YU`írrok­ érdeklik, amelyekkel abban a pilla­natban kell megküzdenie. Nem azt mondanók-e, hogy bolond, aki azt sem tudja, hova viszi a hajóját. A lélek is akar élni Ebből az következik, hogy szel­lemi élet pontosan annyira szükséges, amennyire fontos dolog a cipő, sőt még fontosabb. Midőn tehát az őszre és a télre gondolunk, gondoljunk arra is, hogy újból fel kell élesztenünk szel­lemi életünket, egyesületeinket. A ka­tolikus egyesületi munka épúgy hozzá­tartozik a feladatainkhoz, mint a ke­nyér és a ruha. Amint befejeződött a nyári munka a kenyér körül, meg kell kezdődnie a téli munkának a szellem körül. Minden katolikus egyesületben fel kell szítani a parazsat és­­ meg kell gyújtani a szellem tüzeit. Meg kell indulni mindenütt az életnek. induljon az élet Valóban azt mondjuk, hogy az élet­nek. M­nyelmes ezt valljuk be, hogy a régi kő­világban egyesületeinkben nem volt élet. Nem vették komolyan sem a vezetők, sem a tagok, hogy élet legyen az egyesületekben. Pedig ezt komolyan kell venni. Ahhoz, hogy a katolicizmus hatni tudjon az életben, be kell engedni az életet az egyesüle­teinkbe : az élet minden f­aját, zökkenőjét és fájdalmkérdését, át. Bevonul a való élet Azoknak az előbb szidott gyakor­latias embereknek valamiben igazuk volt a katolikus egyesületekkel kap­csolatban : ezek elzárkóztak a véres valóságtól. Nem voltak egyebek, mint illedelmes gyülekezetek, ahol jólnevelt urak és hölgyek fegyelmezetten végig­hallgattak egyháziak és világiak szá­jából egy tucat rossz előadást. Bizony, valljuk be, legtöbb egyesületünknek nem volt komolyan átgondolt és hatá­rozott, az élettel szoros kapcsolatba hozott munkaterve és programmja. Jámbor felbuzdulásban — vagy sze­­repelni vágyásban­­— egy pár jó lélek­egalkotta az egyesületi keretet. Meg­alkotta és nem tudta, hogy mit kezd­jen vele. A legtöbb vezetőnek a­nya­az 'vvroc'íjlef* FutkoSott fához fához előauóert, és örült, ha akármilyet kapott. Az előadók és az előadások nem programm szerint válo­­gatódtak össze, hanem alkalomsze­rűen. Csodálatos dolog, de úgy van, hogy előadni azok szeretnek elsősor­ban, akiknek kevés közük van az élet­hez. Nem is csoda, ha aztán az elő­adások legnagyobb része olyan volt, ami mindenre jó volt, csak nem mű­velésre. Persze hozzá kell azt is tennünk, hogy a nagyközönség sem szereti az agyát használni. Gondolkozni fárasztó, hiszen Ádám vétke miatt elménk el­homályosult, akaratunk meggyöngült. Jól érezzük magunkat abban a szel­lemi ködben, amiben élünk és nem akarjuk magunkat kivágni belőle, mert az fárasztó. Pedig egyesületeink­­ csak úgy méltók a katolikus jelzőre, ha komolyan iparkodnak a jelen min­­­­den problémájára feleletet adni, elmé­letileg és gyakorlatilag. A Hercegprímás szentbeszédéből: tEzerkétszáznegyvenegyben, tehát egy másik történelmi balszerencse után, bol­dog özsébnek látomása volt. Megindul­tak a pilisi hegyek magános lángocská­i, aztán összegyűltek és hatalmas láng­tenger áradt belőlük. És Ő eszköz lett abban, hogy a pilisi hegyek magános remetéi egyesültek vezetése alatt és később, a századokon keresztül, a dicső­séges Pálos-rendbe. A történelem sokszor ismétli meg magát. Idők fele az is, hogy mi itt most együtt vagyunk, egy héten keresztül megbeszélve, átgondolva ha­zánknak belső és külső ügyeit, magános házaknak, magános rangoknek­, egy tűz­­tengerré való összesítését. Történt ez azután, hogy a történelem ekéjét neki­fogták egyéneknek, családoknak, osztá­lyoknak, népeknek, nemzeteknek és a világtól elvonult szerzetesnővérek élete sem maradt ebből ki. Ebben a történelmi ekébe a világháború viharait és fergete­­geit fogtak bele és ez az eke úgy szántott végig a földön, mint aratás után a föld­mívesé a tarlóbuktatáskor és lebuktatta ezrek és százezrek ételét a földbe. ezred­es ezrek életét elvágta gyökereitől és tíz­ezrek és százezrek életét átdobta más barázdákba. A francia forradalom úgy kezdődött, hogy elvették az Egyház vágyá­nál. Felhangzott a vád, hogy a francia papság nem azonosítja magát a forra­dalommal s olyan esküt kívántak tőle, melyet nem tehetett le. 40 ezer papot száműztek, 300 papot pedig csak magá­ban Párisban végeztek ki. Utána a szent­misét betiltották: az Úr Jézus nem jelenhetett meg többé az oltáron és helyébe egy ledér fehérnépe­t állítottak oda. A­mik történnek nem ok nélkül történnek: az Isten keze dolgozik az idők eseményeiben a telkeken. Ezt követően a Kardinális arra hívta fel a szerzetesnők figyelmét, hogy a tökéletességre törekvő élet alap­törvényeit most még hősiesebb fokon kell gyakorolni. Amikor a császár elnök­lésével koronatanácson tárgyalták azt, hogy az apácákat kitiltsák-e a kórhá­zakból, a német hadügyminiszter ezt mon­dotta: «A’em engedem mert én az irgal­­mas nővérek nélkül­­ nem­ tudok háborút u­ sem­h. Terménybetakarítás u­tán: sc A gazdag bősége a szegények öröksége. Szent Ágoston. Mindenkit egyfor­mán kell szeretnünk. Mivel azonban nem használhatunk min­denkinek egyformán, először földjeinket és honfitársainkat kell segítenünk. Sz. Ágoston Isten sáfárai vagyunk! A Jézus Szíve Szövetség szeptemberi imaszándékához M­agyar újságban olvassuk: «Nem odavaló emberek megszállták a földe­ket, házakat, vagyont és munka nél­kül pusztítják a rájuk bízott vagy rá­juk sem bízott, hanem egyszerűen bir­tokba vett értékeket. A szónok nem mond szépen hangzó elvi nyilatkoza­tokat, de a sírás határán áll, mikor panaszolja az ebek harmincadjára ke­rült házak és földek pusztulását*. (Demokrácia, V. 32.) Egy amerikai híradás szerint rajta­kaptak néhány hölgyet, kik szépségük megőrzése miatt tejben fürödtek. 1941-ben fejezték be egy magyar földbirtokos nyaralójának építését. A háború már körülöttünk tombolt, a lakosságnak már európaszerte ada­golták a kenyeret, a kenyérmagok szállítása akadozott, a földbirtokos legfőbb gondja az volt, hogy a nya­ralójához szükséges különböző színű márvénylapok­ idejében megérkezze­­n­ek. * Valahol Magyarországon mázsa­­szám dohosodott meg a liszt meg a búza, mert a gazdák inkább elásták, semmint beszolgáltatták volna. A meg­­moko­ás: «Inkább rothadjon meg, sem­int ingyen adjuk!» * Egyik környező államban a havi cukorfejadag 1 "kg. Ezenkívül szabad­forgalmú cukorhoz is elég könnyen hozzá lehet jutni. Ugyanakkor a ma­gyar vidék csecsemői sok helyen hóna­pokon keresztül egy deka cukrot sem kaptak. A fővárosban 1946 májusában több helyen lehetett látni a kirakatokban tortaszeleteket, narancsot, finom édes­ségeket, ugyanakkor a terhes és szop­tatós anyák nem­­ kapták meg azt a cukormennyiséget, melyet nekik min­denáron biztosítani akartak. És ezt a szomorú felsorolást foly­tathatnék szinte vég nélkül. De az ed­dig felsoroltak is nyilvánvalóvá te­szik, hogy mennyire megokolt a Jézus Szíve Szövetség szeptemberi imaszán­déka, hogy a gazdagok és szegények egyképen Krisztus tanításának szellemében használják a földi javakat. Krisztus szellemében, vagyis az igaz­ság, az igazságosság és a szeretet szel­lemében. M­indenkinek, ki csak az anyagi ja­­vakhoz hozzányúl, az ötholdas új­gazdának csakúgy, mint a közgaz­dásznak és a bankárnak vagy pénz­ügyi szakembernek tudnia kell, hogy a javaknak szociális jellege is van az egyéni mellett. Imádkozzunk, hogy a vagyonnak és evilági értékeknek a krisztusi föl­fogása — melyet oly nagyon óhajta­nak a legutolsó század pápái — minél mélyebb gyökeret verjen a lelkekbe, Jézus Szíve dicsőségére ! A s­udehemi Barlang hű másolata felszente­lésének 5-ik évfordulóján, szeptember 7-én szom­baton d. e. 10 órakor a Barlangban nagymisét és szentbeszédet mond dr. Pénzes Balduin O. S. B. az »Új Emberi szerkesztője. D. u. 4 órakor litániát és szentbeszédet mond P. Kollár Ferenc, *A Szív» főszerkesztője. (Széll Kálmán térről a 83-as villamossal).

Next