A Szív, 1949-1950 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1949-09-03 / 1. szám

A pápa rádiószózata a svájci katolikus nagy­gyűléshez­ ­ Szeptember elején tartják a svájci katolikusok nagygyűlésü­ket. Ennek legfőbb eseményei szeptember 4-én játszódnak le. Ez alkalommal Mgr. b­ernardini apostoli n­in­eius ünnepi szent­misét mond. A mise után hang­zik el XII. Pilis pápa rádiószó­zata, melyet nyári tartózkodási helyéről, Pastel­­ íandolfóból küld S­­ájc katolikusaihoz. A fatimai Szent Szűz szobra az angol prí­más baziliká­jában Portugália londoni nagykövete, Daca di Palmella, Griffin bíbo­ros Westminsteri érseknek, Anglia prímásának egy gyönyörű már­ványszobrot ajándékozott, amely a­zatimai Szent Szüzet ábrázolja. Az értékes ajándékot az angol prímás átmenetileg székesegyházá­ban állította ki, ahol a hívek nagy tömegben keresték fel a fíadagságos Szűz szobrát. A szobrot ezután a főegyházmegye valamennyi plébá­niáján elviszik, végül a Szent­­ György-temlomba helyezik el egy külön e célra épített kápolnában. Mgr. Maurice Feltin M­irizs új érseke Mr. Pius pápa Mgr. Feltint, Bordeaux érsekét nevezte ki a francia főváros főpásztorául. Az új egyházfejedelem jelenleg 60 éves. 3­1 éves korában lett a francia püspöki kar tagja, amikor Troyes püspökévé nevezték ki. 6 év múlva, 1932-ben­ Sens érseke lett. Innen került ,5 évvel később a bordeauxi érseki székre, míg most a francia főváros érseke lett. A francia katolikusok nagy bizalommal és várakozással néz­nek az új főpap működése elé. 7 részül a Szentév jelvénye A Szentév Központi Bizott­­sága most döntött a Szentév jel­vényének kérdésében. A jelvényen a­­ Szent Péter bazilika látható, előtte az obeliszk. Felül a követ­kező felírás olvasható: *A Szentév legyen hírnöke a békének, a jólét­nek és a haladás új korszakának.» A kato­lcizm­­us fejlődése Indiában Indiában a katolicizmus fejlő­­dése az utóbbi időben igen jelen­tős. A hatalmas földterületen 57 egyházkormányzati terület van, amelyek közül 37 misszionáriusok, 30 pedig bennszülött lelkipászto­rok vezetése alatt áll A világi papság száma 3459, a szerzeteseké 7059, a teológusoké pedig 1882. A templomok és kápolnák száma 8312. A hívek számának emelke­dését legjobban­­ az bizonyítja, hogy míg 1900 ban kerek 3 millió volt a katolikusok száma, addig 1931-ben pontosan 3,881.000-re emelkedett. Mivel 1931 óta a kato­likusok megszámlálása nem történt meg, pontos számadatok nem is­meretesek. De valószínűnek lát­szik hogy 5 millió körül mozog. A JÉZUS SZIVE SZÖVETSÉG HETILAPJA MEGJELENIK* MINDEN­ SZOMBATON SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, Vili, MififAffietA 23. TELEFON: 135-233 ELŐFIZETÉS! ÁR: NEGYEDÉVRE 12.*— FORINT • CSEKKSZÁMLASZÁM 885? Budapest, 194? szeptember , XXXV. évfolyam 41­1. szám A szeptemberi imaszándék: Imádkozzunk a katolikus ifjúságért! Különös bizalommal nézünk a katolikus ifjúságra. Ez az ifjú­ság békét akar. Éljen ennek az ifjúságnak a szívében a felelősségérzet a holnapért. xu. Mit tehetnénk gyermekeinkért? Két anya beszélget az alábbi írásban. Az egyik­nek arca kissé elmosódott, csak annyit tudunk meg róla, hogy egy a s­o­k e­z­e­r magyar anya közül. A hang és­ szív árad ködlő alakjá­ból, de már elmosódik rajta minden más vonás, hogy fejkendős-e, avagy kalapos, a magyar róna nap­sütötte-e, vagy a­ városok házerdejében sápadt-e az arca. A másik anya arca tündöklőbb, és mégis boron­­gósan homályos. A szentség és fegyelem sugár­zik arcáról, csak mély tekintetét árnyékolja be szi­gorú gond. Ez a másik édesanya égi fel a földön, 2000 esztendő isteni küzdelmében bölccsé acélozódott Felség: második édesanyánk, az Any­aszen­t­­egyház. A földi anya adta azt a testet szive alól, amely szeretésben fogant; a másik anya, az Egyház pedig a természet­ előtti életet adta a keresztségben, amely Krisztu­s vérző szenvedésében fogant.­­ Az egyik adta a földi életet, a másik az örökkévalóságba nyúló isteni életet. Köztük áll a gyermek, a jövő reménye és zá­loga, felette a két anyának szíve, gondja összedob­ban. A földi anya az Egyházra bízta gyermeke életét, az Egyház viszont ráhagyta a földi anyára a gyer­mek lelkének édes gondját. Amit ebben a szeretésből fakadó közös aggódásban beszélgetnek, a képzelet szülte, de a valóság mindennap ezrével ilyesfajta élő problémákat szül. * EGYHÁZ: Asszony, féltem a gyermekünket. Megtettél mindent, am­it egy gyermekietek megér? ASSZONY: Mit is t­udnék tenni a gyermeke­mért­? Beírattam iskolába, szeptemberre vettem új ruhát. Vége van a szünidőnek, az én feladatom vé­get ért... EGYHÁZ: Rosszul gondolod. A te felelősséged nem ismer vakációt. Az iskola csak segítség szá­modra, otthoni fáradozásodra kiegészítés, de soha­sem ment fel a gyermekeink szüntelen gondja alól. A gyermekért te mindig felelős vagy! ASSZONY: Annyi az én gondom: délelőtt sza­kadásig munka: hazajövök, gyorsan megfőzöm az ebédet, utána befőzés, varrás, mosás... Hogyne szabadulnék akkor a gyermekeim gondjától! EGYHÁZ: Jóban szorgalmaskodol, és mégis kevés. Épp a lényegről feledkeztél meg. A gyerme­keinknek nemcsak teste van, hanem lelke is. És a lélek­­ az, amely örökre megmarad, a lélek az, amely a gyermek életét megszabja. Mit ér, ha­ a gyermek testét kövérre hizlalod, ha izmos karját egykor anyjára emeli; mit ér, ha gyermeked makkegészsé­ges, de életét munkádat) tétlenségben íecsérli el; mit ér, ha a gyermeked feje tele van adatokkal, képletekkel, csak azt nem tudja, mit keres a földön, mi értelme van küzdelmeinek (olyan lesz, mint az az utas, aki nem tudja, hogy hová akar utazni); mit ér, ha a ruhája rendes, jól vasalt és folttalan,­­de belül a lelke romlott és a kéjes érzések zü­llesz­­tik... Könyörögve kérlek, a lelkéről ne feledkezzél meg soha! ASSZONY: Ó, én megteszek mindent: ha rossz, megverem; ha csúnyát beszél, megfenyítem... Az­után hittanra is jár, minden este imádkozik... EGYHÁZ: Mindez jó és kevés. Azt kérdezem tőled: ha vered, és hittanra jár, a jónak, az Isten­nek szerelmese lesz? ASSZONY­: Bizony ahhoz még sok szó férne... EGY­HÁZ: Ti édesanyák, már nem is sejtitek, milyen nagy hatalom van a kezetekben? ASSZONY­: De hiszen én egyszerű, tanulatlan asszony vagyok EGYHÁZ: Ezt a hatalmat nem az iskolában tanítják és­­ mérik, hanem Isten oltotta az­­ anya­­szívbe, s azóta is minden anyában Isten művésze rejlik. Hozzátok jár minden jó tanítómester iskolába, mert az anyaszív a legnagyobb nevelőhatalom. Év­ezrede tapasztalom, hogy minden nevelés annyit ér, amennyi van benne az anyaszív­ melegéből, közel­ségéből és művészetéből. ASSZONY: Hogy is mondtad?... Olyan jól esik hallanom ilyesmit. EGYHÁZ: Te vagy az igazi hatalom a jövendő nemzedék felett. Tied a gyermek: test a testből. Mint a művész a művében, te ismered legjobban a gyermek lelkének minden rezdülését. A te szemed mosolyog az ő szemében, a te szíved dobban az övével. A te lelked visszhangzik az ő lelkében. Ki tehát olyan mestere a gyermekünknek, mint éppen te, az édes szülője? Aztán, mit ér a hitoktatás, ha otthon a gyer­mek mást talál, mint amit az iskolában tanult. Gyenge orvossága e néhány hittanóra, hideg szavak azok, amelyek ottan elhangzanak, hacsak te oda­haza át nem melegíted. Te félóra alatt többet plán­tálhatsz gyermeked lelkébe, mint más egy héten át. Nem szereti meg az imát, ha nem te tanítod meg térdeden veled együtt imádkozni; nem fogan meg lelkében az igazság, ha te vele együtt nem éled azt. ASSZONY: Szinte belerémülök az anyai felelős­ségbe ... EGYHÁZ: Ne félj! Ila Isten azt akarta, hogy az édesanyák legyenek szerető Gondviselésének eszközei, akkor hát kötelessége volt az Úrnak, hogy tudással és érzékkel, erővel és szeretettel is felruházzon téged (ezért emelte pl. a szentségi fokra a házasságot). Azért gyújtotta ki a női szívben a szeretet lángját olyan fényesen, azért adott olyan finom szemet, amely belelát a gyermek lelkének félősen elzárt zugába is. Azért adott az édesanyák­nak olyan páratlan hatalmat, hogy oda, ahová csu­pán Isten kegyelme tud leszállni. Rajta kívül még csak az édesanya képes megközelíteni a gyermek­lélek gondosan elzárt szentélyét. ASSZONY: Istenem, ilyenkor döbbenünk rá a gyarlóságunkra! Mit is kell tennem, hogy meg ne büntessen az Úristen? EGYHÁZ: Ne büntetésre gondolj, — Isten nem bosszúálló úr —, hanem inkább a kötelességedre. Te vagy a családnak, ennek a kis szentélynek egyik papja; te vagy ennek a kis Isten országocskának a kormányzója és tanítója ... ASSZONY­: Ez egészen papi foglalkozás! EGYHÁZ: Hát talán azt gondoljátok, hogy egyedül csak a pap közvetít kegyelmet a családnak? Nem, nem, ne hárítsatok mindent a papokra! Nektek kell térdeteken megtanítani a kisgyermeket imád­kozni, nektek kell a hittanleckéket elmélyíteni, nek­tek kell a tévedéseket kigyomlálni, nektek kell fe­gyelmezett életre kormányozni,­­ s úgy imádkozni a családért, ahogy a pap imádkozik a plébániájáért. ASSZONYA A jó Isten nagyon szigorú és túl­sokat követel. Hiszen erre nekünk időnk sincsen. EGYHÁZ: Nem kell erre annyi idő. Ott van a vasárnap délutánok szentséges csöndje; ott van a munka nyugodt ideje; miközben varrsz, kérd szá­mon a gyermeknek hittantudását; miközben súrolsz, fohászokkal ostromold az eget; miközben stoppolsz, beszélj a gyermekednek a jó Istenről és szentjeiről... ASSZONY: Én úgy látom, hogy túl sokat kérsz tőlünk. Mi, mai anyák a nevelés művészetét már rég el­fel­ej­tettük. Olyanok vagyunk, mint a nagy művé­szek kontár unokái. Mi már ekkora felelősséget nem tudunk elviselni. A mai anyák szabadulni akar­nak a gyermektől és a felelősségtől, nem fogják fel, hogy nagyobb a hatalmuk, mint a népek vezetőié és a hadvezéreké. EGYHÁZ: Igazad van, jól esik az őszinte be­ismerés. Ezzel kezdődik mindig az élet új tavasza. Jól mondtad: az anyák alig kis hányada ért már igazán a neveléshez, ezért töredezik, fogyatkozik, züillik a magyar nép... ASSZONY: Mondd meg hát akkor, mit is csi­náljunk gyermekeinken? • EGYHÁZ: Ne tőlem kérdezd. Van bennetek cso­dálatos anyai tehetség. Megáldott benneteket Isten kifogyhatatlan leleményességgel. Kettőt kérek: szá­moljatok le azzal, hogy anyának lenni áldozat a magyar jövőért, s aztán imádkozva gondolkozzatok, mit is tehetnénk gyermekeink nemesebb, szentebb életéért? Három és fél évtized nem olyan nagy idő az emberiség történelmében. Még csak nem is egész Emberöltő. Mégis szabad­jon egy szóra megállni, amikor lapunk harmincötödik évfolyamát kezdjük. Nem dicsekvés vagy a kérkedés sarkal erre bennünket, hanem a mélységes hála. Hála elsősorban a szentséges Szív iránt, ki annyi esztendőn keresztül éreztette ve­lünk nagylelkűségét, jóságát és szeretetét. Ezért a Szívért lobogó apostoli buzgalom adta P. Biró nagy lelkének az ötletet a lap el­indítására, e Szívből merített erő és bizalom adta a további lendü­letet. Valóban lapunk harmincnégy évfolyamának minden egyes száma bizonyság arra, hogy az Isteni Szív a benne bízókat el nem hagyja. A hála másodsorban olvasóink­nak szól. Nem tudjuk, hogy milyen kapcsolatban vannak más lapok olvasóikkal, de azt nyugodt lelki­­ismerettel állíthatjuk, hogy aligha van lap, melyet nagyobb áldoza­tossággal,­­éltő bizalommal és szeretettel vennének körül, mint „A Szív"-et. A magyar katolikus Egy­ház főpásztorai számtalan esetben éreztették elismerő figyelmüket lapunk iránt. Az egyházmegyei és szerzetes papság szinte kivétel nél­kül apostolává szegődött lapunk­nak, az apácák és buzgó világiak tevékeny segítsége nélkül sokszor elakadtunk volna. Hála és elisme­rés illeti a sok buzgó árusítót, kik közül nem egy évtizedek óta áru­sítja lapunkat. Közvetlen munka­társaink áldozatos munkáját szin­tén elismerés kíséri. De hálásnak kell lennünk mind­azok iránt is, akik a megértés és józanság emelkedettségével bizto­sították és elősegítették lapunk zavartalan munkáját. És a jövő, a most kezdődő új évfolyam programja? Előttünk nem kétséges. Ugyanaz a Szív, aki erősségünk volt eddig, nem hagy el bennünket ezentúl sem. A program is adva van. Jézus szentséges Szívének országát, a szeretet, az igazságosság és a béke birodalmát akarjuk építeni a lelkekbe, a családokba, az egész társadalomba. Nem kétséges, hogy magyar népünk nagy tömegében ragasz­kodik hitéhez, szereti vallását. Csak meg kell nézni a zsúfolt templomokat, el kell látogatni egy­­egy búcsújáróhelyre, figyelemmel kell kísérni a szentáldozások tíz­ezrekkel emelkedő számát, hogy erről minden józan ember meg­győződhessék. Ezt a népet szol­gálni a mi örömünk és büszkesé­günk, sőt úgy érezzük, hogy leg­szentebb kötelességünk. Az Igaz­ságosság, a béke és az erős és általános szeretet programja épí­­tő program. Ezt akarjuk megvalósí­tani új évfolyamunkban is. A szentséges Szív áldása legyen jótevőinken, a Szent Szív adjon erőt további munkánkra.

Next