A Szív, 1950-1951 (36. évfolyam, 1-45. szám)

1950-09-02 / 1. szám

Ara 1 forint A JÉZUS SZIVE SZÖVETSÉG HETILAPJA MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VIK., MÁRIA UTCA 23. TELEFON: 135—233.LEVÉLCÍM: BUDAPEST 82, POSTAFIÓK 20. ELŐFIZETÉSI ÁR: NEGYEDÉVRE 12.— FORINT. CSEKKSZÁMLASZÁM 8857 A Rítusok Szent Kongregációja a Szentatya jelenlétében teljes ülést tartott Castel-Gandolfóban. Az ülés tárgysorozatában Isten szolgája Alberto Crosciatelli volt kínai misszionárius s Maria de Mathias rendalapítónő boldoggáavatási ügye szerepelt. Maria de Mathias boldoggáavatása nyitja meg október 1-én az ezévi szentté- és boldoggáavatások második részét. Az ülés részvevői ezután határozatot hoztak boldogemlékű X. Pius pápa hősi erényeinek elismerése ügyében is. Szűz Mária mennybevitelének hamarosan kihirdetésre kerülő dogmájával kapcsolatban előadássorozat indult meg a vatikáni rádióban. Az előadó F. Rotillo, az ismert mariológus, aki a Mennybevitel dogmájának fejlődését a lehető részletességgel és alapossággal mutatja be a nem-szakemberek számára. Ezenkívül az Osservatore Romano is cikksorozatot szentel a készülő új dogmának, hogy hamarosan az egész világ katolikusai megismerjék az új hittétel mibenlétét és jelentőségét. A Pax Romans XXI. világkongresszusa augusztus 19—27-ig ülésezett Amszterdamban. A kongresszuson 250 külföldi delegátus vett részt a világ minden tájáról. Augusztus 20-án, vasárnap de Jong kardinális ünnepi szentmisét pontifikált, majd megkezdődtek a tanácskozások, amelyek öt előadás köré csoportosultak egy héten át. Augusztus 27-én ismét közös szentmisén vettek részt a kongresszus tagjai, azután Rómába indultak. Goretti Szent Mária szülővárosában, Corinaldóban elkészült az új szent szobra, amelyet a Szt. Ferenc templomban állítanak fel. Az emlékmű a vértanú szüzet halálra sebzetten a földön feküdve ábrázolja, amint eltaszítja magától a bűnös csábítást. Fölötte kiterjesztett szárnyú angyal jobbjával liliomot nyújt át a tisztaság modern vértanújának, baljával pedig az ég felé mutat. Fent, az emlékmű középpontjában a Szűzanya látható a gyermek Jézussal, szentek társaságában. A Szent Vince-konferenciák most tartották meg kongresszusukat Párizsban, amelyen húsz nemzet képviselői vettek részt. A kongresszus nagy megelégedéssel hallgatta a beszámolókat, amelyek a konferenciák fejlődéséről és virágzásáról tanúskodtak, s különösen kiemelték Japánt, ahol valóban példás munka folyik a szociális segélynyújtásnak ezen a terén. A lourdes-i fehér vonat Milánó és Torino után Rómából indult el a Szűzanya kedves kegyhelye felé. A különlegesen felszerelt kórházvonat 427 súlyos beteget szállít, akik közül 29 teljesen magatehetetlen. A zarándoklatot Mgr. Carinci, a Rítusok Szent Kongregációjának titkára vezeti Lourdesba. Budapest, 1950. szeptember ?. Minthogy szükségem van egy gyengéd, szent, szerető és hatalmas baráttal való egyesülésre — amit nem mertem volna remélni, te felajánlod: itt az egészen égi egyesülés az Oltáriszentségben ... Jöjjön Krisztus szeretete és rázzon fel, változtasson meg és szenteljen meg minket! B. Contardo Ferrini, egyetemi tanár. Újarcú kereszténység A keresztény ember megszokta a gyónást, vérében van az önvádolás. Ezért kissé vigyáznia is kell, nehogy mindig csak bűneivel gyötrődjék, hanem azokon túllendülve, az irgalmasság tengerében megtisztulva élje boldog krisztusi életét. Ezeket a sorokat kellett előrebocsátani, hogy megértsünk ilyen keserű mondatokat, amelyek néha keresztények, főleg fiatalok szájából szaladnak ki: „a keresztény erkölcsi elvekkel nem lehet új világot építeni“, „mintha csődbe jutott volna a kereszténység, olyan kevés jó embert és tiszta egyéniséget tudott kitermelni“, „valami forradalmian új, radikális kereszténységet kell kialakítani ...“ Ne dobjunk követ a lázadozókra. Ha Jézus szemével nézzük, milyen érték lappang kifejezéseik mögött, akkor kissé megnyugszunk, mert ezek a szavak olyanok, mint az éhes ember dühkitörései: nem egészen igazak, csak egy a valóság, hogy éhes, enni akar. Azaz a hasonlatot átváltva a való életre: az egész világ, főleg a legérzékenyebb rétege, a fiatalság, kiált az Evangélium után ... Legyünk óvatosak! Az ilyen ösztönös lelki éhségvágyak veszedelmesek is lehetnek. Könnyen átcsapnak a másik végletbe, vagy éppen tévedéseikkel kiváltják sokakból a csökönyös konzervatívizmust, maradiságot, amelyet — bocsánat a túlzó mondatért! — még az Úristen sem tud megmozgatni. T. i. olyan görcsös a félelmük az Isten mai hívásától, amely kimozdítani igyekszik övéit a megszokottból, a tespedtből, az elavultból, hogy inkább elkárhoznak és elkárhoztatnak, de nem engednek. Azaz: oly gyerekesen félnek a tévedéstől, hogy még az igazságot is elvetik. Felcsapnak a leghűségesebb keresztényeknek, mondván: minden rendben van, soha ilyen sok jó ember nem volt a világon, örüljünk, hogy ennyire vagyunk, íme mennyi jót tettünk... és még hozzá hasonló simogató áradozásokkal altatják el a nyugtalankodó lelkiismeretet. A másik véglet — mert az élet olyan, mint az inga, egyik végből a másikba lendül át , amely dühösen lerombolja az épületet, s csak mikor már halomban hevernek a téglák és jön a zivatar, akkor veszik észre, hogy néhány kósza kép kivételével fogalmuk sincs, hogyan kell új épületet építeni. A hasonlatot ismét átváltva saját nyelvünkre: csak bírálni, korbácsolni, rombolni tudnak, de nem tudják az igazi keresztény lelkiséget kialakítani. A helyes megoldás úgy kínálkozik elénk, ahogy a testünk szervezete is tanítja: ha valami baj van, fáj és sajog a testünk. Ó, nem szabad a konzervatívok módjára azt mondani, milyen édes érzés ez a nyavalya, — de nem szabad azonnal a merész túlzók példájára öngyilkossá sem tenni, hogy ilyen test nem kell, amelyet a kórság emészt, hanem orvoshoz kell menni és a megbontott rendet helyre kell állítani. Saját szavainkkal: keresnünk kell az általános fájásban, bírálatban az elvetés és merev konzervatívizmus helyett a gyógyulást abban a tudatban: az Evangélium szelleme a mi egészségünk, ha tőle eltérünk, fájdalomérzet támad bennünk, de ha hozzá visszatérünk, a lelkünk megnyugszik és megpihen. Korunk legnagyobb problémája: az emberiség megáradt, sőt a modern élet egymásrautalttá tette az embereket. Szorosan egymás mellett kell élnünk, és olyan nehezen bírjuk egymást. Mi a bajunk? Hogy a keresztény lelkiségre fordítsuk a szót: a régi individualista lelkiség kevésnek bizonyult arra, hogy a korjelenséggel feltoluló problémákat megoldja, kevés volt arra, hogy az embereket összekapcsolja, a földi javakat igazságosabban megossza és a gyilkos háborút elhárítsa. Hogy tisztán lássuk a problémát, előre bocsátjuk a két lelkiség, régi és új közötti különbséget. Az a individualista keresztény szíve szűk, csak tulajdon érdekét tudja elviselni, csak magáról gondoskodik, s elfelejti, hogy mások is vannak a világon, akikért felelős, ő a világ közepe, amelyért vannak az emberek; talán még a jó Isten is érette van. Akiben viszont megvan a közösségi érzés, tudomásul veszi, hogy mindannyian ezer szállal vagyunk összekötve, egymásért felelősek vagyunk — én másokért, mások én érettem — anélkül, hogy egy harmadik véleménynek és egyben tévedésnek lenne áldozata, hogy egyéniségét feláldozza, elszürkítse a tömegben. Az individualista, az egyénies csak az első főparancsot akarja megvalósítani: Szeresd Uradat Istenedet, de elfeledkezik a másikról: Szeresd felebarátodat mint tenmagadat. Kimegy az Úr szőlejébe, de ő csak Istent szereti és neki furulyázik ájtatos rigmusokat, közben meg kapálatlanul hagyja, gazosodni hagyja az Úristen szőlőtőkéit. Ne csodálkozzunk, ha ilyen léhűtő vincellért elcsap az Isten szolgálatából. Akiben azonban megvan a közösségi lelkűlét, az tudja, hogy aki szereti az Úristent, az szereti a szőlőtőkéit is, az szereti a gyermekeit is Vagy ahogy a török ember mondja: Aki szereti Mohamedet, szereti a kutyáját is. Az egyénies vallásosság következményei A mai vezércikkben nem megyünk messzire, inkább a hibákat soroljuk el, azaz gyónunk, megvalljuk az egyénies lelkiségből fakadó bűnöket. Az ilyen csak önmagára gondoló, egyénies lelkű keresztény ember úgy akart tökéletes lenni, hogy elkülönült a többi embertől, a «bűnösöktől» és magában akart szent lenni, önmagát tette a világ közepének, gondolván, hogy minden ajándék, esemény. Gondviselés csak ő érette van, s minden ami nem ízlik neki, az már kísértés A felebarát csak arra jó, hogy a vele szemben gyakorolt türelem révén érdemeket szerezzen, tehát csak a jó cselekedetek eszköze volt az ember. A szentségekben csak egyet keresett, hogy őneki jobb legyen, és nem gondolt mások javára is. Elszakadt az élettől, mert mindent csak önmagára irányított; ennek következtében a világ sok javával nem tudott mit csinálni, tehát leértékelte, elvetette. Minden a szerint jó vagy rossz, amiként neki kellemes vagy kellemetlen. Túlságosan mások vezetésére hagyatkozott, mert félt az egyéni felelősségtől és döntéstől. Minden energiáját lefoglalta saját belső életének bogozgatása és megbénította alkotó szellemét és felelősségérzetét. Minthogy csak magát tekintette, félt az áldozattól, a kockázattól, mindig csak a biztonságot és nyugalmat kereste már a földön is. — Mindig csak önmagát akarta megőrizni a bűntől, de éppen ezért nem volt érzéke a magasabb keresztény eszme iránt, s ezáltal megóvta magát a magasabb kegyelmek befolyásától is. — Mindig csak magával foglalkozott, s ezért elhomályosult benne a szociális érzés, gőgös áljámborság és gyanakvás ütötte föl benne a fejét. Az egyéni üdvözülés fontos feladata annyira lefoglalta figyelmét, hogy elhanyagolta annak zálogát, a földi hivatás beteljesítését. Félt a világtól, ezért lenézte a világ dolgait, visszahúzódott és a világot ráhagyta a sátánra zsákmányul. Vallásossága érzelmes kedvtelés lett felelősség és komoly hitből fakadó, dogmáktól normák, tekintélytisztelet irányított és egyházhűség helyett. Álmatag ábrándozás, gyámoltalanság, passzivitás, keresettség, iniciatíva elakadása, elhatározásra képtelenség jellemezte. Ragaszkodott bizonyos vallásos szokásokhoz, amelyek azonban már egészen idegenek voltak az élettől... Mi új van ebben? Abbahagyjuk eme korcs lelkiség ezer ráncának bemutatását, sokkal inkább foglalkozzunk azzal a felbukkanó nehézséggel: mi új van ebben? — hiszen ez nagyon is régi megállapítás, a felsorolás csak nagyképű részletezésI — vagy az idők szellemére, divatjára kóros visszahatás az egész? De igaza van annak, aki azt mondja, hogy nincs benne semmi új. Új annyiban, ahogy az egészség is új a betegség után. Az Egyház és az Evangélium örökké fiatal, ha visszatérünk tehát az eredeti főparancsokhoz, amelyeknek másik feléről annyiszor megfeledkeztünk, egyben ősiek leszünk, mint az Isten, és újak, mint a ma született gyermek. Ami pedig a korszellem hatását illeti, arra azt válaszoljuk; nem azért beszélünk a közösségi érzésről, lelkilétről, mert erről más táborban is beszélnek, hanem azért beszélnek világszerte a közösségi érzésről, mert mi elfelejtettük megvalósítani, kimaradt az Evangéliumunkból. Mikor fuldokolnak az emberek, bármilyen táborhoz tartoznak, nem divatból kiabálnak segítségért, hanem mert lyukas volt a hajó, nincs egy hajóroncs sem és nincsen mentőcsónak. Új szenteket várunk Mikor Európa barbárjait meg kellett tanítani munkára és kultúrára, jött szent Benedek bölcs elvével: Imádkozzál és dolgozzál! — Mikor a szertelen gazdagodás megmérgezte Itália keresztényeinek lelkiségét, és kiváltotta a szegényekből az irigységet, akkor jött Assisi Szent Ferenc fiaival, hogy bemutassa a gazdagoknak, lehet dúskálás nélkül is boldognak lenni, és hogy meggyőzze a szegényeket, nem a vagyonban van a szívnek öröme és boldogsága. Ma várunk sok olyan keresztényt ismét, akik egyénieskedő századok után úgy akarnak szentek lenni, hogy másokat boldogabbá, gazdagabbá tesznek. Várjuk pl. egy sokgyermekes családanya szentté avatását, várjuk egy becsületes dolgozó, testi munkás megdicsőülését, várjuk olyan modern közéleti embernek oltárra emelését, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött Jézus módjára a népéért. Vagy talán megint egyénieskedőnk, és csupán egy-egy szenttől várjuk az útmutatást? ■— Nem volna jó, ha még ma mindannyian megkezdenénk és vállalnák egymásért a felelősséget és így akarnánk szentek, hősök, keresztények lenni .. . ? Kisboldogasszony Gyermek született nekünk, Királynő adatott nekünk. Királynő fekszik már a bölcsőben, jól mondja tehát az ékes régi magyar nyelv: Kisasszony, Kisboldogasszony, azaz Kiskirálynő ünnepének nevezi szeptember 8-át. Joggal ünnepeljük lélekben a kisasszony napját. Ahogy édesanyánk születése napját hűséggel ünnepeljük, mert már akkor valamiképpen mi kezdünk élni, épúgy kegyelettel ünnepeljük a B. Szűz születésnapját is, mert vele és benne valami egészen új és döntő esemény nyílt meg az emberiség életében, valahogy már mi is születésében új életre születtünk. Mi kezdődött tehát a Boldogságos Szűz Máriában? Mária bölcsője lett a világnak az a szerény pontja, ahol a sátáni rontás annyi évezred után először véget ért. Ezt a bölcsőt nem árnyékolja be a bűn átka, ebben a tiszta gyermekben nincs már semmi a sátántól és a bűntől feldúlt, romlott ösztönvilágból. Ahogy a vízbe dobott kő nyomán megindul a hullámzás és zajlás, itt ép ellenkezőleg, a bűn szennyes tengerébe beledobta békénk zálogát az Úr, hogy nyomában megnyugodjanak a megáradt vizek, lecsituljanak a bűn tornyosuló gyilkos hullámai, és béke, tisztaság csendje hatoljon tovább az emberek szívébe. Mi kezdődött Máriában? — Itt a fészek és a trón, ahová leszáll az emberiség Megváltója. Fészket mondottunk, benne nemcsak a szűzi testet, hanem azt a gyengéd, tiszta szeretetet is rájuk, amely a bűn földjén otthont nyújt az égből Alászállőnak, de egyben trón is, ahonnan uralkodik az ég és föld királya. Máriában megkezdődött a lélek uralma a testen, tehát benne tisztultabb, nemesebb az emberiség, amelyben már nem az alantas ösztönök parancsolnak, s benne a lélek munkája, az ész már nemcsak arra való, hogy raffináltan kiélje az ember állati ösztöneit. Máriának szűzi tisztaságában felszabadult a szellem, és az ember kezdett igazán ember lenni, kiben uralkodik a lélek, az élő Isten képmása, szentsége és ereje. Máriában kezdődik a szeretet uralma a földön. Ezt a csodálatos isteni tehetséget, a világot átalakító és boldogító erőt megfojtotta a gőg, a szertelen nagyravágyás és a testiség, félelemmel bénította meg az önzés. Megszületett a kitárult szív, aki mer szeretni, aki nem félti önmagát, hogy elveszik a szereidben, s akinek az örökkévalóságon át az lesz a hivatása, hogy anya legyen, aki menti és védi, gyógyítja és vigasztalja gyermekeit. Máriában virágzott ki először az örök élet. Isteni Fia ugyan előre megy helyet készíteni számára az égben, de ő lesz az, aki a ma született testével belép az örök életbe, akiben győz nemcsak a lélek, hanem az anyag is: teste fölvétetik az égbe, s ő lesz az anyagi világ zsengéje, amely megdicsőül, ő lesz a világmindenség első szikrája, amely örök szentségben gyűl ki az újjáalakult szentséges világban. Szent Ágoston mondja: „Asszony által jött a bűn ...“, illett tehát, hogy most pedig Asszony által jöjjön a béke meg az élet a földre ... Ez kezdődött Máriában születésének áldott szép napján.