A Szív, 1955 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

A SZÍV Újesztendő MIÉRT ÉPPEN január 1-én kezdő­dik szerte a világon az újesztendő? Természetes, hogy nem mindig volt így. Egyiptom, a világ legrégibb kultúr­­népe, július 19-én kezdte az évet, mert ekkor kezdődött a Nílus termé­kenyítő áradása. A fáraók ajándékokat kaptak és adtak ezen a napon. Az ókor más kultúrnépei a tavaszi napéjegyenlőség napjával, március 25- ével kezdték számolni az év napjait. Ezt a napot tartották újévnek a babilo­niak, a kínaiak és a perzsák. A régi görögöknél más-más napon kezdődött az év, a különböző törzsek szokása szerint. A zsidók a babiloni fogság után az ősz első hónapjára tet­ték az év kezdetét. Kisázsiában, Nagy Sándor birodalmában szeptember 1-e volt az év első napja, mert ezen a napon alapították az új fővárost, Antiochiát. Január 1-ét a rómaiak Kr. e. 46-tól ülték meg, mint az év első napját. Ekkor vezette be ugyanis Julius Caesar birodalmába az Egyiptomban megis­mert nap-hold-évet, amelynek kezdetét az addigi 11-ik hónap elsejére tette és Janus-ról, a Kezdés istenéről, « Janua­rius »-nak nevezte el. Ettől kezdve ál­dozatok bemutatásával, lakmározások­­kal, kicsapongásokkal ünnepelték meg a pogányok ezt a napot. A római birodalomban akkor is meg­maradtak ezek a szokások, amikor már a lakosság jelentékeny része keresztény volt. Ezért zsinatok tiltották, hogy a keresztények részt vegyenek az áldoza­tok bemutatásában és a kicsapongások­ban. AZ EGYHÁZ, hogy igazi ünneppé tegye a napot és ellensúlyozza ezt a nép­szerű pogány újesztendőt, erre a napra tette a Megváltó névadásának ünne­pét. Újév napján kapta a Megváltó J­ézus nevet és a hívők ennek a névnek a hitével, bizalmával és szeretetével kezdik az újesztendőt. AZ ÚJÉV KAPUJA mindig tit­kokat takar. Az azonban nem titok, hogy ez az év is nehéz lesz. A küz­delmek nem fognak hiányozni, sem a gondok, sem a betegségek. Lesznek közülünk sokan, akiknek biztosan ez az utolsó újévük. LELKI ERŐK: erős hit, soha nem csalódó reménység és izzó szeretet nélkül vakmerőség volna nekiindulni az újév küzdelmeinek és lehetetlen vol­na velük megbirkózni az év folya­mán. Ezt a lelki fegyvert adja nekünk a vallásunk tanítása és vigasztalása. És ezt küldi sok jókívánsággal az Újév napjára megnagyobbodott, megújult és megszépült Sziv­ ujság minden BARÁTJÁNAK ÉS OL­VASÓJÁNAK. ISTEN MALMAIBAN VOLTAIRE, a kereszténység egyik legdühöngőbb ellensége, így ír 1758 február 28-án barátjának, d’Alembert­­nek: « Húsz éven belül Isten el van intézve. )) És pont húsz év múlva, 1778 február 28-án, az orvos tudtára adta Voltaire­­nek, hogy ütött végső órája. A beteg kérte őt, hozzon papot. De hitetlen környezete nem hallgatott rá. Voltaire kétségbeesve könyörgött gyóntatóatyá­ért... de hiába. Néhány utolsó jajkiál­tás... és vége volt. Húsz esztendő múlva valóban el volt intézve... de ki ?... a jó Isten?... CHAUMETTE, a párizsi városi ta­nács elvakult tagja az « ész ünnepén » tartott beszédében így káromolta Is­tent: «Te Isten, bizonyítsd be, hogy létezel és küldd fejemre villámo­dat! » — A villám elmaradt, de feje néhány nap múlva (1794 márc. 24-én) lehullt a guillotine alatt. NIETZSCHE pedig így kérkedik: « Meghalt az öreg Isten, én és ti, mi öltük meg őt! » — És az istente­len német a tébolydában fejezi be szo­morú életét. Isten türelmes: malmai lassan, de biztosan őrölnek. 2 Tanítsatok Minden Nemzetet...! TANÍTSATOK MINDEN NEMZETET... A BETLEHEMI CSILLAG már 2000 éve ragyog. 2000 éve látták az első meghívottak és megtalálták nyomában a Krisztust. Megismerték és leborulva imád­ták. Évről-évre visszatér azóta az ün­nep, és az Úr állandóan vár hogy a többi meghívott is megtalálja őt. És ha jobban igyekeznek, akkor 6-8 ezer év múlva teljesedik csak be a próféta jöven­dölése, a Vízkereszt diadalmas offertó­­riuma : « És majd imádja őt a föld minden királya és minden nép szolgál neki.» Ezek a népek nem jöttek. Az emberi­ségnek majdnem három­negyed része még mindig pogány... VALAHOGY megszűnt a csillag ra­gyogása. Elfelejtettük, hogy mi vagyunk a « világosság fiai» és hogy nekünk szól Krisztus szava: «Úgy világoskodjék a ti világosságtok, hogy látván titeket, dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.» A késői népek számára nekünk kell vállalnunk a betlehemi csillag szere­pét ! A POGÁNYSÁG most jár fénye­­vesztetten Heródes udvarában. Szellemi és erkölcsi zsákutcáiból keresi a kiutat. JAPÁN kiábrándult évezredes pogány­ságából, misszionáriusokat kér és azzól vádol minket, hogy a Fény birtokában nem tettük meg a tőlünk telhetőt. KÍNA a legfájdalmasabb történelmi va­júdás idejét éli; utat keres, de a betlehemi csillag helyett, a nyugati népek nagy mulasztása folytán, egy másik csillag, a sátáni vörös csi­l­lag lidércfénye után té­velyeg... AFRIKA, INDIA, a SZIGET­VILÁG felé is ez a kárhozatos csillag ter­jeszti csalóka fényét, mert... ezek a népek hiába várják Krisztus hírnökeit, kevés a misszionárius !... Kérdés, hogy, számunkra több-e az «Epifánia», az Úr megjelenésének az ünnepe puszta emlékünnepnél. Meg­­értjük-e Szentséges Atyánk pásztor-le­velét, amelyben írja : « A Vízkereszt ünnepe emlékeztet minket arra a kegye­lemre, hogy Isten a pogány népeket is meghívta a keresztény hitre, amiért napon­ként kell hálát adnunk ! És hálából továbbvinnünk... Fényt, hogy a kere­ső népek mind megláthassák és mint az Evangélium mágusai , meglátván a csilla­got, örüljenek igen nagy örömmel és meg­találják a Kisdedet és leborulva imádják ! MEGTETTEM-e mindent, amit tehet­tem?... MEGTETTEM-e mindent, amit k­e­ll­e­tt tennem,?... IMÁDKOZOM-e az Egyház terjedé­séért? A misszionáriusok számának a gyarapodásáért?... ADAKOZOM-e, amikor az Egyház a missziók javára nyujta felém kolduló ke­zét?... 1955 január IMÁDKOZÓ IROKÉZEK FEHÉR MÁRVÁNYOLTÁRON nagy fehér krizanténumok pompáznak. A pap fehér miseruhája fölött valami különös erővel világít az arc vöröses­­barna bőre. Áldást adó keze tollbokrétás, tarkaruhás, térdeplő indiántestvérei fölé emelkedik. Father JACOBS, az első vörösbőrű pap misézik. A KANADAI CAUGHNAWAGA irokéz-indián egyházközsége ünnepet ült: a Szentszék által jóváhagyott «iro­kéz-liturgia » évfordulóját. Ez a sajátos liturgia, a szentmisét kivéve, minden szertartásban az őslakó irokézek nyel­vét használja. Az első felszentelt iro­kéz pap ezen az évfordulón misézik először. 1927-BEN figyelemreméltó kezde­ményezés történt az egyházközség életé­ben. Egy a jezsuita atyák közül, akik az egyházközséget vezetik, megszer­vezte az irokéz templomi kórust. A vegyeskar, amely hű maradt festői nép­viseletéhez, már az első próbák alkal­mával bámulatos zenei érzékről és tu­dásról tett tanúságot. A VEGYESKAR később egyre töké­letesedett, ma már alig van párja az egész országban. Legnagyobb sikerüket egy eredeti irokéz himnusz eléneklésével aratják. Ezt a himnuszt KATERI TEKAKWITHA, az 1680-ban, a szent­ség hírében meghalt indián­ leány tiszte­letére adják elő. A caughnawagai Jézus Szíve temp­lom karácsonyi éjféli miséjéről a szakértők azt mondják, hogy sajátos liturgiái gazdagságában teljesen egye­dülálló. Ilyenkor zsúfolásig megtelik a templom idegenekkel és a rádió is közvetíti az eredeti indián dallamokból átalakított templomi énekeket. SEMMI KÉTSÉG: az Egyháznak fel­mérhetetlen gazdagodást jelent a színes népek sokezeréves kultúrájának egybeolvadása a katolikus hitélettel. Nem ijed meg egyetlen néptől sem. Az ősi népi kincseket, zenét, szokásokat megnemesíti és tovább hagyja élni azo­kat. Az evangéliumi mag új talajba hullik és sokszor nagyszerű gyümölcsö­ket hoz. A kínaiak, japánok, indiánok sokszor nagyobb hűséget mutatnak Isten kegyelméhez, mint a keresztény környezetben élő európaiak. A WINDBERI MAGYAR TEMETŐBEN Win­db­er egy kisebb bányászváros Pennsylvaniában, közel a szén és acélvá­roshoz, Johnstownhoz. Körülbelül 150 magyar család lakhat itt és a közvetlen környéken. Szinte valamennyien bányá­szok. Az öregek már penzión vannak. Erősen látogatja őket az asztma, a szili­­kóz,a rheuma vagy hasonló öregkori élettárs. A magyar Mária-templom hirdeti a leghangosabban a magyarok létezését a városban. Negyven évvel ezelőtt ala­kult az egyházközség és sok vihar, rettentő megpróbáltatások és áldozatok árán ma is áll a magyarok temploma. Nehéz idők jártak fölötte és ma sem mondható rózsásnak a windberi magya­rok helyzete. A bányák — vagy ahogyan ők mond­ják: a « majnák », — nem dolgoznak, csak két-három napot egy héten, mert nem kell a szén. A sokféle levonás után a heti fizetésből — a « pedálból » — csak annyi marad, hogy éppen elég egy hétre a családnak. Az Isten perselyébe azonban mindig jut a kevésből is! Csak ott nem, ahol a pálinka többet elvesz a fizetésből, mint kellene. Mert úgy lát­szik, hogy a bányászfoglakozáshoz úgy hozzátartozik a pálinka, mint a szamár­hoz a fül. Legalább­is ezt tartják sokan. Pedig vannak kivételek is! Találkoztam egy fiatal, erősen dolgozó magyar bá­nyásszal, aki egy csöpp italt sem iszik, mégsem ejti ki a kezéből a szerszámokat. A magyarok büszkesége a szép Mária-templom és a templom mögött a hegytetőn meghúzódó magyar teme­tő. Itt lakják meg mégegyszer a bá­nyászok a földet, amelybe annyi üreget vájtak életükben, most egy kis nyílást kapnak belőle halálukban. Amikor Horváth bácsival járjuk a windberi temetőt és megállunk egy­­egy sír előtt, megelevenedik ennek a kis magyar telepnek a múltja. Legelőször az tűnik szemünkbe, hogy milyen békésen fekszenek itt a régi Nagymagyarország különböző nemzetiségeinek a képviselői. A fénylő fehér temetőkereszt körül a síremlékek nevei nagy változatosságot mutatnak. A szatmár környéki svábjainkat kép­viselik a következő nevek: Geng, Rist, Geiger, Grósz. Az utóbbiról le se tagadható a hovatartozandóság, ami­kor az ember így látja a sírfeliratot: « Itt gyukszik Grósz Károly. » Bubenko, Straka, Rusnak, Zahu­rák nevek a szlovákokra utalnak. De vannak lengyelek is a magyar teme­tőben: Shovinszky, Lesosky, Rich­­walsky. Egyik síron More név van, akiről azt mondják, hogy román volt. Maxim, Gajdos, pedig valószínűleg ruszin eredetre vallanak. A magyar családi nevek meglepően szépek Wind­­berben: Rákóczy, Tömöri, Hunyady, Kelecsényi, Csordás, Hegedős, To­kaj, — szinte valamennyien Abaujból, Borsodból vagy a Nyírség szegény vidé­keiről. Az első sírkövet 1916-ban tették le. Tíz éven keresztül nincs is angol felírás a fej­fákon, hanem csak magyar. Igaz, hogy sok esetben nem jutott eszébe a Tudományos Akadémiának ellenőriznie a fej­fák helyesírását. 1926-tól egyre több az angol szöveg a magyar nevek mel­lett, aztán pedig a nevek is angolosod­nak. így lesz Tamásból « Thomas », Győrffyból « Gerfy » és Lepedőből « Lappado ». Magyarok és nem magyarok — módosabbak (mint pl. a « szoros em­ber ») és szegényebbek, — hirtelen ha­lállal meghaltak és hosszú betegségben elharvadtak, fekszenek itt egymás mel­lett. Van olyan, akit egy­hetes munka után elvitt a bányaomlás. Három sírkő mellett ott van az amerikai zászló: ezek a második világháború magyar hősi halottjai. Itt van egy fiatal lány­nak a sírja, — mondja Horváth bácsi—, akit 26 éven keresztül ápolt az édesany­ja, míg el nem vitte a pól­ó. Ide hallatszik a templom harang­jának a szava az Úrangyalára. A sírkö­vek, mint összetett kezek, emelkednek az ég felé az esti homályban. Sötétedik, mikor az Úrangyalához hozzáteszünk egy Miatyánkot a windberi temető magyar halottaiért, kérve nekik az örök világosságot. KANADAI OLVASÓINK figyelmébe! A SZÍV kanadai kiadóhivata­lának a címe MEGVÁLTOZOTT: MONTREAL-ba költözött át. A pontos cím lapunk fejlécén olvasható. A régi címünkre szóló borítéko­kat is nyugodtan felhasználhatja bárki: Hamiltonban is van megbízott munkatársunk, aki a Szív postáját átveszi. Tehát senki ne aggódjék amiatt, hogy Hamiltonba szóló borí­tékot használt fel, vagy akar most felhasználni.

Next