A Szív, 1956 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1. szám

A SZÍV fia kell Az illetnünk ?M­IT TEGYÜNK, hogy részesedjünk Jézus Szívének életéből és szerete­­téből? Szent János apostol azt felelte, hogy akik befogadják Jézust, akik­ hiszik, hogy ő az Isten Fia és a mi Üdvözítőnk, azok részesülnek életé­ből. De a hit nem egyedüli forrása az isteni életnek. « Ha valaki újra nem születik, nem látja meg Isten országát » — mondta Jézus Nikodémusnak. János elbeszélése szerint Nikodémus azok közé a becsületes emberek közé tarto­zott, akiket vagyonuk, előkelő állásuk nem akadályozott meg abban, hogy ke­ressék az Isten felé vezető utat. Ezért éjnek idején felkereste Jézust, hogy tanítása felől kikérdezze. Jézus az új­jászületésről kezd neki beszélni, de ő nem érti meg. Tanácstalanságában azt kérdi:« Hogyan születhetik valaki, mi­kor már öreg ? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék ? » Jézus pontosabban kifejti gondolatát. Ő nem olyan születésről beszél, amely asszonytól függ. KÉTFÉLE SZÜLETÉS « AMI TESTBŐL SZÜLETIK test, de ami lélekből születik az lélek. » Kétféle születés van tehát: az egyik a testi, a másik a lelki. A testi születést nem lehet megismételni, de újra kell születnünk Istentől, aki Lélek. Erről az újjászületésről beszél Jézus. Miután megnyertük apánk és anyánk testének életét, felajánlja, hogy elnyerhetjük Istentől is az ü életét. Ezen a címen leszünk az Ő gyermekei és Ő a mi Atyánk. Az első születéssel egy család tagjaivá lettünk. Egy állam feljegyzett bennünket anyakönyvi jegyzékébe és besorozott lakosai közé. Az újjászüle­téssel új családhoz, új néphez tarto­zunk: Isten gyermekei, az Isten orszá­gának polgárai leszünk. Lehetséges ez a lelki újjászüle­tés ? — csodálkozott el Nikodémus. Ne csodálkozzál — mondta­ Jézus. A Lélek működése az emberi szívben ha­sonló a szélhez. Miként a szelet nem látja az ember, csak hatását érzi, hason­lókép a Lélek is láthatatlan marad, de működésének eredménye nyilván­való. Az ember belsőleg átalakul és új életet kezd élni. A testi születéssel testünkbe írt ösztönökkel jövünk a vi­lágra. Az eredeti bűn óta ezek az ösztö­nök a bűnre hajlamossá tesznek. Ezért mondta Jézus tanítványainak: « A szív­ből származik minden rossz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasság­törés, kapzsiság, rosszindulat, hamis­ság, kicsapongás, irigység, káromkodás, kevélység, léhaság. » (Márk 7, 22.) A testi ember vágyai, tettei ezek. Amikor az ember Isten Lelkének ihletésére újjászületik, megváltozik a szíve. Új vágyak támadnak benne a nagylelkű, önzetlen, áldozatrakész élet után. A Lélek átformálja szívünket, hogy ha­sonlóvá legyen az Isten Fiának, Jézus­nak Szívéhez. « Isten szeretete kiáradt szívünkbe, a ránk árasztott Szentlélek által » — írta szent Pál a rómaiaknak (5, 5). De hogyan és mikor részesülünk mi Isten Lelkéből ? « Aki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába » — mondta Jézus. Az újjászületésnek van tehát egy­­ másik tényezője is: a víz. Csodálkozunk ezen ? Az anyag hogyan adhatja Isten életét ? A víznek, még ha meg is van áldva, még ha imádság is kíséri, akkor sem lehet ekkora hatalma. Hogyan lehetséges ez ? — kérdezte Nikodémus. Jézus így fe­lelt: «Te Izrael tanítója vagy és nem érted ? » Pedig nem új dolog ez a tan. A “MAGYAR HÍRMONDÓ” Z ELSŐ MAGYAR ÚJSÁG megin­dulásának százhetvenötödik évfordu­lójáról a múlt esztendő folyamán emléke­zett meg az otthoni kommunista sajtó. Pirulás nélkül és a szokásos történelem­hamisítással elődjének nevezte ki az 1780- ban meginduló «Magyar Hírmondó »-t. ♦ Az effélé kisajátítások valószínűen nem érik már váratlanul a szegény hazai újságolvasót, hiszen a rendszer lépten­­nyomon a magyar múlt értékeiből keres magának szellemi támasztókat. Nem is különös, hogy a párt béklyóiban vergődő s az újságírás erkölcsi mélypontját súroló hazai sajtó is­­— vigasztalan jelenében — nemesebb elődök után keresgél. Biztosan üdítő lehetett számukra, amikor a Magyar Hírmondót lapozgatták, mert ebben az első magyar újságban már gyökerében mindaz fellelhető, ami a későb­bi magyar újságírást európai hírűvé tette — s ami az otthoniból ma menthetetlenül hiányzik. Ráth Mátyás, szerkesztő, és Pettkó Fe­renc Ágoston, kiadó, Hírmondójában a színes és tárgyilagos külpolitikai tájékoz­tatás mellett bőven kap helyet a riport, az érdekesség, az eleven tollal megírt hír, a szépirodalom és művészet, a természet­­tudományos ismertetés és gazdasági beszá­moló s a jóízű magyar anekdota. Csak meghatódottan lehet végigfutni a Hírmondó első számának vezércikkén, amelyben Ráth az újság célkitűzését ismer­teti. Minden nemzetnek van már saját nyelvű sajtója — írja — csak nálunk hiányzik. Pedig elkelne, mert a külföld híreit csak így ismerheti meg a hazai olvasó, s a magyar­­ eseményeket is csak a magyar sajtó útján tudathatjuk a külvilággal. « ... mivel olyan ország Európában egy sints, a földnek egyéb részeiben is igen kevés vagyon, amelyet a Tudósok kevésbbé ismernének, mint Magyar­országot. » De minket az érdekelne, ami az otthoni szerkesztők figyelmét elkerülte, vagy amit nem lett volna tanácsos emlegetniök : hogyan jelenik meg az akkori katolikus élet a Hírmondó első lapjain ? Az első katolikus vonatkozású híradás a «Tudományos dolgok» rovatában sze­repel s a budai univerzitás tisztújításáról szól : « az idvességes tudománybéli rendek Dékánja T. T. Perczel Imre Atya», így emlékezik meg a hittudományi kar­ új elnö­kéről. A magyar katolicizmus kultúrmunká­­járól szól az első önálló katolikus hír is : « Vas-Vármegyében Szombathelyen, a múlt ősszel, midőn azon Vidéki Püspöknek palotáját kezdenék építeni, sok régi álló képek és holmi Római írásokkal jegyzett kövek ásattatnak ki a földből, melyek az említett T. T. Püspök Ur parantsolatjára öszve szedettek, hogy illendő magyaráza­tokkal megírattassanak. Hihető, hogy a rómaiak azon tájon viselt dolgaikat s Szombathely városának régi nevét és eredetét nagyobb világosságra hozzák». S hogy teljes legyen az összkép a magyar művelődés katolikus munkálóiról : a Hírmondó első évfolyamának első szépi­rodalmi tanulmánya Baráti Szabó Dávid, a jezsuita költő, Kassán 1777-ben meg­jelent verseinek gyűjteményét ismerteti. ♦ Ha már a magyar sajtó múltjának em­lékeit elevenítgetjük, érdemes megjegyezni, hogy negyven évvel a Hírmondó elindu­lása után, 1820-ban jelenik meg az első kifejezetten katolikus folyóirat « Egyházi Értekezések és Tudósítások» címmel. Az első katolikus irányú napilap csak 1860-ban kerül az olvasók kezébe. Lon­­kay Antal szerkeszti s « Idők tanúja» a neve. Protestáns testvéreink nagyon veszé­lyes maszlagnak tarthatták, mert egy fiatalemberekből szervezett különítményük tüntető felvonulásban, nyilvánosan elé­gette az első számot.­­ Azután csak a századvég egyházpolitikai harcai hoznak újabb lendületet a katolikus újságírásba. Zichy Nándor 1893-ban indítja el a « Fe­hérmegyei Napló »-t s a budapesti « Alkot­mány »-t. Példaképeink : január 4. Aprószentek NAPKELETI BÖLCSEK látoga­tása után Heródes ezektől a karonu­­ló csecsemőktől féltette hatalmát. A zsarnok törvényt nem ismerő kegyetlen­ségében katonáival szabdaltatta szét őket. Micsoda jajjok tölthették be a kis falut! Micsoda könny tenger fakadt az édesanyák szeméből! Micsoda düh és kétségbeesés forronghatott a tehetetlen szemtanúkban! Talán csak az érti meg igazán Betlehem gyászát, aki látott már repülőbombáktól tépett gyerek­testeket, vagy lassú halálra ítélt, vézna apróságokat a totalitárius államrend­szerek drótsövényei mögött. Folyhat a könnyünk, mélyen be­lénk metszhet a fájdalom és talán ököl­be is szorul a kezünk. De a hívő ember lelkét soha nem öntheti el a kétség­­beesés. Mert Isten az ember sorsának irányítója s az értelmetlennek látszó tragédiák mögött is ott a Gondviselés. — 2 — 1956. január A VÍZ SZEREPE A VÍZZEL VALÓ LEÖNTÉS, le­mosás, a vízben való elmerülés nagyon elterjedt vallásos szertartás volt az ókorban. A víz nélkülözhetetlen az em­ber életében. A test egészsége és tisztán­tartása is ezt kívánja. Ezért az ókor bölcsei azt gondolták, hogy minden élet a vízből fakad. A lelki tisztulás, lelki megújulás utáni vágyukat is a vízzel való lemosással akarták kifejezni. Fájdalmasan kellett azonban tapasztal­­niuk, hogy hiába merültek el újra meg újra a vízben, hiába mosakodtak szün­telen, a lelkük nem változott meg, bűnösök maradtak továbbra is. A próféták azonban azt hirdették, hogy a Messiással új korszak fog kez­dődni, amikor « forrás fakad a bűnös­nek lemosására. » — « Akkor tiszta vizet hintek rátok, — mondta az Úr Ezekiel által — hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól. Új szívet adok nektek és új lelket adok belétek. Az én lelkemet adom nektek. » (Ezek. 36, 24) Ezért könyörögtek a zsoltárosok: « Tisz­ta szívet teremts Uram belém, és a lelket újítsd meg bennem. Moss meg engemet és fehérebb leszek a hónál » (50 Zsolt. 9-12). Jézus azt mondja Nikodémusnak, hogy ez a megtisztulás, ez az átalakulás most már lehetséges, mert ő a Mes­siás, az Isten küldötte. Az evangélium nem mondja el Nikodémus válaszát, de mivel nem találjuk őt az apostolok közt, megértjük, hogy nem tudott igazán hinni, nem adja át magát egészen Jézusnak. Azok pedig, akik befogad­ták Jézust, követték őt. Azok megér­tették, hogyan lehetséges az újjászü­letés csodája. Nekik mondta Jézus fel­támadása után: « Menjetek tehát, te­gyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében » (Máté 28, 19). Az a víz, amely Jézus előtt nem tudta tisztára mosni, újjáteremteni az embereket, Jézus eljövetele, halála és feltámadása árán létrehozza ezt a cso­dát. Jézus parancsára, az Isten lelké­nek hatására a víz egy csodának esz­közévé lesz: az ember belsőleg átala­kul, és szíve hajlama is arra viszi, hogy hű legyen Isten törvényéhez, a szeretet parancsához. HIT ÉS KE­RESZTS­ÉG « AKI HISZ és megkeresztelkedik, , üdvözül » (Márk. 16, 16). Vagyis Isten gyermekévé lesz, részesedik az emberré lett Isten Fiának életéből, lelkéből. A keresztség azonban csak új élet kez­detét jelenti. Miként a ma született csecsemőnek sok gondozásra, nevelésre van szüksége, hogy felnőtt ember le­gyen belőle, hasonlókép a most megke­resztelt még messze van Jézus Krisztus férfiúi tökéletességétől. Az isteni élet még csak csírában van meg benne, melynek ki kell bontakoznia. A kereszt­­séggel a Szentlélek kiáradt szívünkbe és egész földi életünk folyamán azon munkálkodik, — ha mi meg nem aka­dályozzuk — hogy egyre inkább Jézus Szívéhez tegye hasonlóvá szívünket. Ezért, amikor naponta megújítjuk fela­jánlásunkat Jézus Szívének, gondol­junk arra, amit szent János írt az első keresztényeknek: « Tudjuk, hogy megjelenésekor (az utolsó napon) ha­sonlók leszünk hozzá » (I Jan. 3, 2). Ezüsthajú MIKOR újmisés papokra gondo­lunk, fiatal, életerős leviták képe merül fel képzeletünkben. Fiatalem­bereké, akik ép hogy maguk mögött hagyták a szeminárium hosszú és alapos tanulmányi éveit s most, a gyertyáktól, virágoktól roskadozó oltár elől indulnak a küzdelmekkel, áldozatokkal teli papi életnek. Az első misék ünneplő sokaságá­ban is a boldog szülőket, testvéreket és rokonokat látjuk, s nagyot csodálkoz­nánk, ha azt mesélné valaki, hogy most jött épp egy primíciáról, ahol az újmisés hajlott hátú, ezüsthajú bácsika volt, s a templom első padjaiban a gyerekei meg az unokái imádkoztak. Pedig nem is olyan lehetetlen az ilyesmi ! Rómában például egy 69 éves kereskedő öt fia és tizenhat unokája, Párisban pedig az ötvenöt esztendős Rubin Meunier három gyermeke és hét unokája jelenlétében mutatta be első szentmiséjét. Buenos Airesben két éve primíciázott egy 55 esztendős mér­nök, tavaly nyáron pedig a 73 éves Margueritte tábornok, Páris felszaba­dítója lépett az újmisés oltár elé. Aki az Egyházi Törvénykönyvnek a papi pályára jelentkezőkkel foglalkozó szakaszát ösmeri, könnyen megérti, miképen adódnak ilyen esetek. Az Egyház ugyanis — nagyjából — csak három feltételt szab a papságra jelent­kezők elé. Azt kívánja, hogy legyen ben­nük tiszta, érdek nélküli hivatás — vagyis : ne evilági szempontok, hanem a lelkek gondozásának vágya indítsa őket erre a pályára; birtokában legye­nek a papi életben nélkülözhetetlen lelki, testi és szellemi adottságoknak; végül: valamelyik megyéspüspök fel­vegye szemináriumába. Időről, «kor­határról » semmit nem említ a Törvény­­könyv. Ez helyes is, hiszen a hivatás Isten adománya és Neki senki nem szabhatja meg, hogy kinek-kinek mikor adja. Van akit már gyerekkorban Magá­hoz édesget, Más meg a serdülés évei­ újmisések­ ben figyel fel az Ő szavára. Nem egy szentté avatott papja van egyházunk­nak, aki már deres fejét hajtotta Krisz­tus igájába — sokszor elég viharos ifjúság után. Az ilyen « késői hivatások » ma­napság nem is mennek ritkaságszámba. Az egész világon körülbelül húsz külön papnevelő intézet működik, ahol az ilyen idősebb szeminaristák tanulmá­nyaikat végzik. Számuk majdnem eléri a nyolcezret. Rikkancstól kezdve budd­hista papig minden foglalkozási ág képviselőjét megtaláljuk köztük. Nagy a volt katonák arányszáma: csak az Egyesült Államokban ötezer fronthar­cos készül papi pályára. E. Bernal százados, aki az első kísérleti atom­bomba « kioldója » volt; R. Lewis, aki már nem a nevadai kísérletek homoksi­vatagjára, hanem Hiroshimára dobta le a bombát, ma már felszentelt papok. T. Farrel repülőtiszt, akinek gépét annak idején a magyar-osztrák határon lőtték le, nemsokára bemutatja új mi­séjét. Nem ritka eset, amikor másvallású lelkészek kopogtatnak katolikus papne­veldék ajtaján. Nemrég szenteltek pappá két anglikán hithírdetőt, akik most a Fehér Atyák rendjének tagjai. A torinói szeminárium rektora pedig buddhista pap volt valamikor.­­ Kanada volt franciaországi nagykövetét 1953-ban szentelték. Argentína volt szentszéki nagykövete 86 éves korában kért bebocsátást a szemináriumba.­­ A ró­mai «Beda kollégiumban» tanul a 71 éves R. Schömberg, aki ezredes és katonai író volt. Tavalyelőtt végzett ugyanitt G. Bakkert, holland biztosító intézeti igazgató. Társai között híresebb nevek viselői: F. Cave ezredes, ismert Afrika-kutató; J. Hardwixe Owen, az oxfordi egyetem történelemtanára; A. Stracey protestáns lelkész és Ashley Pettis, angol zongoraművész. — Auszt­ria egyik falucskájában a plébános 5. Bergman, valamikor tisztiorvos, most a beteg lelkek gyógyítója.

Next