A Szív, 1956 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1. szám
A SZÍV fia kell Az illetnünk ?MIT TEGYÜNK, hogy részesedjünk Jézus Szívének életéből és szeretetéből? Szent János apostol azt felelte, hogy akik befogadják Jézust, akik hiszik, hogy ő az Isten Fia és a mi Üdvözítőnk, azok részesülnek életéből. De a hit nem egyedüli forrása az isteni életnek. « Ha valaki újra nem születik, nem látja meg Isten országát » — mondta Jézus Nikodémusnak. János elbeszélése szerint Nikodémus azok közé a becsületes emberek közé tartozott, akiket vagyonuk, előkelő állásuk nem akadályozott meg abban, hogy keressék az Isten felé vezető utat. Ezért éjnek idején felkereste Jézust, hogy tanítása felől kikérdezze. Jézus az újjászületésről kezd neki beszélni, de ő nem érti meg. Tanácstalanságában azt kérdi:« Hogyan születhetik valaki, mikor már öreg ? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék ? » Jézus pontosabban kifejti gondolatát. Ő nem olyan születésről beszél, amely asszonytól függ. KÉTFÉLE SZÜLETÉS « AMI TESTBŐL SZÜLETIK test, de ami lélekből születik az lélek. » Kétféle születés van tehát: az egyik a testi, a másik a lelki. A testi születést nem lehet megismételni, de újra kell születnünk Istentől, aki Lélek. Erről az újjászületésről beszél Jézus. Miután megnyertük apánk és anyánk testének életét, felajánlja, hogy elnyerhetjük Istentől is az ü életét. Ezen a címen leszünk az Ő gyermekei és Ő a mi Atyánk. Az első születéssel egy család tagjaivá lettünk. Egy állam feljegyzett bennünket anyakönyvi jegyzékébe és besorozott lakosai közé. Az újjászületéssel új családhoz, új néphez tartozunk: Isten gyermekei, az Isten országának polgárai leszünk. Lehetséges ez a lelki újjászületés ? — csodálkozott el Nikodémus. Ne csodálkozzál — mondta Jézus. A Lélek működése az emberi szívben hasonló a szélhez. Miként a szelet nem látja az ember, csak hatását érzi, hasonlókép a Lélek is láthatatlan marad, de működésének eredménye nyilvánvaló. Az ember belsőleg átalakul és új életet kezd élni. A testi születéssel testünkbe írt ösztönökkel jövünk a világra. Az eredeti bűn óta ezek az ösztönök a bűnre hajlamossá tesznek. Ezért mondta Jézus tanítványainak: « A szívből származik minden rossz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, hamisság, kicsapongás, irigység, káromkodás, kevélység, léhaság. » (Márk 7, 22.) A testi ember vágyai, tettei ezek. Amikor az ember Isten Lelkének ihletésére újjászületik, megváltozik a szíve. Új vágyak támadnak benne a nagylelkű, önzetlen, áldozatrakész élet után. A Lélek átformálja szívünket, hogy hasonlóvá legyen az Isten Fiának, Jézusnak Szívéhez. « Isten szeretete kiáradt szívünkbe, a ránk árasztott Szentlélek által » — írta szent Pál a rómaiaknak (5, 5). De hogyan és mikor részesülünk mi Isten Lelkéből ? « Aki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába » — mondta Jézus. Az újjászületésnek van tehát egy másik tényezője is: a víz. Csodálkozunk ezen ? Az anyag hogyan adhatja Isten életét ? A víznek, még ha meg is van áldva, még ha imádság is kíséri, akkor sem lehet ekkora hatalma. Hogyan lehetséges ez ? — kérdezte Nikodémus. Jézus így felelt: «Te Izrael tanítója vagy és nem érted ? » Pedig nem új dolog ez a tan. A “MAGYAR HÍRMONDÓ” Z ELSŐ MAGYAR ÚJSÁG megindulásának százhetvenötödik évfordulójáról a múlt esztendő folyamán emlékezett meg az otthoni kommunista sajtó. Pirulás nélkül és a szokásos történelemhamisítással elődjének nevezte ki az 1780- ban meginduló «Magyar Hírmondó »-t. ♦ Az effélé kisajátítások valószínűen nem érik már váratlanul a szegény hazai újságolvasót, hiszen a rendszer léptennyomon a magyar múlt értékeiből keres magának szellemi támasztókat. Nem is különös, hogy a párt béklyóiban vergődő s az újságírás erkölcsi mélypontját súroló hazai sajtó is— vigasztalan jelenében — nemesebb elődök után keresgél. Biztosan üdítő lehetett számukra, amikor a Magyar Hírmondót lapozgatták, mert ebben az első magyar újságban már gyökerében mindaz fellelhető, ami a későbbi magyar újságírást európai hírűvé tette — s ami az otthoniból ma menthetetlenül hiányzik. Ráth Mátyás, szerkesztő, és Pettkó Ferenc Ágoston, kiadó, Hírmondójában a színes és tárgyilagos külpolitikai tájékoztatás mellett bőven kap helyet a riport, az érdekesség, az eleven tollal megírt hír, a szépirodalom és művészet, a természettudományos ismertetés és gazdasági beszámoló s a jóízű magyar anekdota. Csak meghatódottan lehet végigfutni a Hírmondó első számának vezércikkén, amelyben Ráth az újság célkitűzését ismerteti. Minden nemzetnek van már saját nyelvű sajtója — írja — csak nálunk hiányzik. Pedig elkelne, mert a külföld híreit csak így ismerheti meg a hazai olvasó, s a magyar eseményeket is csak a magyar sajtó útján tudathatjuk a külvilággal. « ... mivel olyan ország Európában egy sints, a földnek egyéb részeiben is igen kevés vagyon, amelyet a Tudósok kevésbbé ismernének, mint Magyarországot. » De minket az érdekelne, ami az otthoni szerkesztők figyelmét elkerülte, vagy amit nem lett volna tanácsos emlegetniök : hogyan jelenik meg az akkori katolikus élet a Hírmondó első lapjain ? Az első katolikus vonatkozású híradás a «Tudományos dolgok» rovatában szerepel s a budai univerzitás tisztújításáról szól : « az idvességes tudománybéli rendek Dékánja T. T. Perczel Imre Atya», így emlékezik meg a hittudományi kar új elnökéről. A magyar katolicizmus kultúrmunkájáról szól az első önálló katolikus hír is : « Vas-Vármegyében Szombathelyen, a múlt ősszel, midőn azon Vidéki Püspöknek palotáját kezdenék építeni, sok régi álló képek és holmi Római írásokkal jegyzett kövek ásattatnak ki a földből, melyek az említett T. T. Püspök Ur parantsolatjára öszve szedettek, hogy illendő magyarázatokkal megírattassanak. Hihető, hogy a rómaiak azon tájon viselt dolgaikat s Szombathely városának régi nevét és eredetét nagyobb világosságra hozzák». S hogy teljes legyen az összkép a magyar művelődés katolikus munkálóiról : a Hírmondó első évfolyamának első szépirodalmi tanulmánya Baráti Szabó Dávid, a jezsuita költő, Kassán 1777-ben megjelent verseinek gyűjteményét ismerteti. ♦ Ha már a magyar sajtó múltjának emlékeit elevenítgetjük, érdemes megjegyezni, hogy negyven évvel a Hírmondó elindulása után, 1820-ban jelenik meg az első kifejezetten katolikus folyóirat « Egyházi Értekezések és Tudósítások» címmel. Az első katolikus irányú napilap csak 1860-ban kerül az olvasók kezébe. Lonkay Antal szerkeszti s « Idők tanúja» a neve. Protestáns testvéreink nagyon veszélyes maszlagnak tarthatták, mert egy fiatalemberekből szervezett különítményük tüntető felvonulásban, nyilvánosan elégette az első számot. Azután csak a századvég egyházpolitikai harcai hoznak újabb lendületet a katolikus újságírásba. Zichy Nándor 1893-ban indítja el a « Fehérmegyei Napló »-t s a budapesti « Alkotmány »-t. Példaképeink : január 4. Aprószentek NAPKELETI BÖLCSEK látogatása után Heródes ezektől a karonuló csecsemőktől féltette hatalmát. A zsarnok törvényt nem ismerő kegyetlenségében katonáival szabdaltatta szét őket. Micsoda jajjok tölthették be a kis falut! Micsoda könny tenger fakadt az édesanyák szeméből! Micsoda düh és kétségbeesés forronghatott a tehetetlen szemtanúkban! Talán csak az érti meg igazán Betlehem gyászát, aki látott már repülőbombáktól tépett gyerektesteket, vagy lassú halálra ítélt, vézna apróságokat a totalitárius államrendszerek drótsövényei mögött. Folyhat a könnyünk, mélyen belénk metszhet a fájdalom és talán ökölbe is szorul a kezünk. De a hívő ember lelkét soha nem öntheti el a kétségbeesés. Mert Isten az ember sorsának irányítója s az értelmetlennek látszó tragédiák mögött is ott a Gondviselés. — 2 — 1956. január A VÍZ SZEREPE A VÍZZEL VALÓ LEÖNTÉS, lemosás, a vízben való elmerülés nagyon elterjedt vallásos szertartás volt az ókorban. A víz nélkülözhetetlen az ember életében. A test egészsége és tisztántartása is ezt kívánja. Ezért az ókor bölcsei azt gondolták, hogy minden élet a vízből fakad. A lelki tisztulás, lelki megújulás utáni vágyukat is a vízzel való lemosással akarták kifejezni. Fájdalmasan kellett azonban tapasztalniuk, hogy hiába merültek el újra meg újra a vízben, hiába mosakodtak szüntelen, a lelkük nem változott meg, bűnösök maradtak továbbra is. A próféták azonban azt hirdették, hogy a Messiással új korszak fog kezdődni, amikor « forrás fakad a bűnösnek lemosására. » — « Akkor tiszta vizet hintek rátok, — mondta az Úr Ezekiel által — hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól. Új szívet adok nektek és új lelket adok belétek. Az én lelkemet adom nektek. » (Ezek. 36, 24) Ezért könyörögtek a zsoltárosok: « Tiszta szívet teremts Uram belém, és a lelket újítsd meg bennem. Moss meg engemet és fehérebb leszek a hónál » (50 Zsolt. 9-12). Jézus azt mondja Nikodémusnak, hogy ez a megtisztulás, ez az átalakulás most már lehetséges, mert ő a Messiás, az Isten küldötte. Az evangélium nem mondja el Nikodémus válaszát, de mivel nem találjuk őt az apostolok közt, megértjük, hogy nem tudott igazán hinni, nem adja át magát egészen Jézusnak. Azok pedig, akik befogadták Jézust, követték őt. Azok megértették, hogyan lehetséges az újjászületés csodája. Nekik mondta Jézus feltámadása után: « Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében » (Máté 28, 19). Az a víz, amely Jézus előtt nem tudta tisztára mosni, újjáteremteni az embereket, Jézus eljövetele, halála és feltámadása árán létrehozza ezt a csodát. Jézus parancsára, az Isten lelkének hatására a víz egy csodának eszközévé lesz: az ember belsőleg átalakul, és szíve hajlama is arra viszi, hogy hű legyen Isten törvényéhez, a szeretet parancsához. HIT ÉS KERESZTSÉG « AKI HISZ és megkeresztelkedik, , üdvözül » (Márk. 16, 16). Vagyis Isten gyermekévé lesz, részesedik az emberré lett Isten Fiának életéből, lelkéből. A keresztség azonban csak új élet kezdetét jelenti. Miként a ma született csecsemőnek sok gondozásra, nevelésre van szüksége, hogy felnőtt ember legyen belőle, hasonlókép a most megkeresztelt még messze van Jézus Krisztus férfiúi tökéletességétől. Az isteni élet még csak csírában van meg benne, melynek ki kell bontakoznia. A keresztséggel a Szentlélek kiáradt szívünkbe és egész földi életünk folyamán azon munkálkodik, — ha mi meg nem akadályozzuk — hogy egyre inkább Jézus Szívéhez tegye hasonlóvá szívünket. Ezért, amikor naponta megújítjuk felajánlásunkat Jézus Szívének, gondoljunk arra, amit szent János írt az első keresztényeknek: « Tudjuk, hogy megjelenésekor (az utolsó napon) hasonlók leszünk hozzá » (I Jan. 3, 2). Ezüsthajú MIKOR újmisés papokra gondolunk, fiatal, életerős leviták képe merül fel képzeletünkben. Fiatalembereké, akik ép hogy maguk mögött hagyták a szeminárium hosszú és alapos tanulmányi éveit s most, a gyertyáktól, virágoktól roskadozó oltár elől indulnak a küzdelmekkel, áldozatokkal teli papi életnek. Az első misék ünneplő sokaságában is a boldog szülőket, testvéreket és rokonokat látjuk, s nagyot csodálkoznánk, ha azt mesélné valaki, hogy most jött épp egy primíciáról, ahol az újmisés hajlott hátú, ezüsthajú bácsika volt, s a templom első padjaiban a gyerekei meg az unokái imádkoztak. Pedig nem is olyan lehetetlen az ilyesmi ! Rómában például egy 69 éves kereskedő öt fia és tizenhat unokája, Párisban pedig az ötvenöt esztendős Rubin Meunier három gyermeke és hét unokája jelenlétében mutatta be első szentmiséjét. Buenos Airesben két éve primíciázott egy 55 esztendős mérnök, tavaly nyáron pedig a 73 éves Margueritte tábornok, Páris felszabadítója lépett az újmisés oltár elé. Aki az Egyházi Törvénykönyvnek a papi pályára jelentkezőkkel foglalkozó szakaszát ösmeri, könnyen megérti, miképen adódnak ilyen esetek. Az Egyház ugyanis — nagyjából — csak három feltételt szab a papságra jelentkezők elé. Azt kívánja, hogy legyen bennük tiszta, érdek nélküli hivatás — vagyis : ne evilági szempontok, hanem a lelkek gondozásának vágya indítsa őket erre a pályára; birtokában legyenek a papi életben nélkülözhetetlen lelki, testi és szellemi adottságoknak; végül: valamelyik megyéspüspök felvegye szemináriumába. Időről, «korhatárról » semmit nem említ a Törvénykönyv. Ez helyes is, hiszen a hivatás Isten adománya és Neki senki nem szabhatja meg, hogy kinek-kinek mikor adja. Van akit már gyerekkorban Magához édesget, Más meg a serdülés évei újmisések ben figyel fel az Ő szavára. Nem egy szentté avatott papja van egyházunknak, aki már deres fejét hajtotta Krisztus igájába — sokszor elég viharos ifjúság után. Az ilyen « késői hivatások » manapság nem is mennek ritkaságszámba. Az egész világon körülbelül húsz külön papnevelő intézet működik, ahol az ilyen idősebb szeminaristák tanulmányaikat végzik. Számuk majdnem eléri a nyolcezret. Rikkancstól kezdve buddhista papig minden foglalkozási ág képviselőjét megtaláljuk köztük. Nagy a volt katonák arányszáma: csak az Egyesült Államokban ötezer frontharcos készül papi pályára. E. Bernal százados, aki az első kísérleti atombomba « kioldója » volt; R. Lewis, aki már nem a nevadai kísérletek homoksivatagjára, hanem Hiroshimára dobta le a bombát, ma már felszentelt papok. T. Farrel repülőtiszt, akinek gépét annak idején a magyar-osztrák határon lőtték le, nemsokára bemutatja új miséjét. Nem ritka eset, amikor másvallású lelkészek kopogtatnak katolikus papneveldék ajtaján. Nemrég szenteltek pappá két anglikán hithírdetőt, akik most a Fehér Atyák rendjének tagjai. A torinói szeminárium rektora pedig buddhista pap volt valamikor. Kanada volt franciaországi nagykövetét 1953-ban szentelték. Argentína volt szentszéki nagykövete 86 éves korában kért bebocsátást a szemináriumba. A római «Beda kollégiumban» tanul a 71 éves R. Schömberg, aki ezredes és katonai író volt. Tavalyelőtt végzett ugyanitt G. Bakkert, holland biztosító intézeti igazgató. Társai között híresebb nevek viselői: F. Cave ezredes, ismert Afrika-kutató; J. Hardwixe Owen, az oxfordi egyetem történelemtanára; A. Stracey protestáns lelkész és Ashley Pettis, angol zongoraművész. — Ausztria egyik falucskájában a plébános 5. Bergman, valamikor tisztiorvos, most a beteg lelkek gyógyítója.