A Szív, 2004 (90. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
2004. december A SZÍV 5 Érdekes, milyen könnyű átélni a gyermekek hangulatát, érzéseiket, vágyaikat. Dévára érkezésem után két hétig az óvodában segítettem. Valahányszor a délutáni alváshoz öltöztettem őket, mélyen megérintett a kép, ahogy ezek a kisgyermekek világunkra épp csak megérkezett jövevények kis idegenekként totyognak pizsamáikban. Éreztem kiszolgáltatottságukat, félelmüket attól, hogy egyedül legyenek. Csodálatra méltónak találtam az olyan apróságokat is, hogy levetett ruhájukat maguktól összehajtják, és a székükre teszik, mert meghatott igyekezetük, hogy megfeleljenek a felnőttek elvárásainak. A jutalmuk ilyenkor sokszor csak egy barátságos tekintet, egy mosoly — de ez számukra a minden, mert biztonságot és szeretetet sugároz a felnőttől, és ez az, amire a legjobban vágynak. Csodálatos élményeket ad az a feltétel nélküli hit és bizalom, amivel a gyermekek körülvesznek minket, felnőtteket. Ma este is, amikor átmentem az udvaron, sorra jutottak hozzám, hogy hulló csillagot láttak, és félnek, mert nem tudják, mitől van, s hogy mikor megyek fel hozzájuk a héten, s hogy vegyem fel őket egy kicsit, vagy csak, egyszerűen adjak nekik egy puszit. Amióta itt vagyok, nagyon sokat adott nekem a szeretetük - még többet, hogy szerethetem őket. Csodálatra méltó, mennyire odafigyelnek az emberre! Egyből megérzik, ha valami bajom van. Egyik nap a várnál kirándultunk, kicsit rossz kedvem volt, de igyekeztem nem kimutatni. Az egyik kisfiú — amikor senki nem figyelt oda — átölelt, és megkérdezte, miért vagyok szomorú. Nagyon meghatott ez a tapintatos törődés — néhány pillanatig olyan érzésem is volt, mintha én lennék a gyermek és ő a felnőtt. Az óvodában egyik délután nagyon fájt a fejem. A gyerekeknek természetesen nem mondtam, de amikor a délutáni alvás után öltöztettem őket, érezték, hogy valami bajom van. így a na Apápa decemberi általános imaszándéka: A GYERMEKEKET ISTEN DRÁGA AJÁNDÉKÁNAK TEKINTSÉK, ÉS KAPJÁK MEG AZ ŐKET MEGILLETŐ TISZTELETET, MEGÉRTÉST ÉS SZERETETET! gyobbak - de ők is csak négyévesek! - maguktól öltöztetni kezdték a kisebbeket, hogy ne kelljen mindent egyedül csinálnom. Most az iskolában magyar nyelvet és irodalmat tanítok, s emellett délutánonként háromtól hétig különórákat tartok: helyesírást, fogalmazást, olvasást és szövegértést gyakorolunk. Természetesen adódnak nehézségek, de ezekért bőségesen kárpótol, hogy látom, hogyan fejlődnek a gyerekek: sok fogalmazást iratok velük, s őszinte örömmel írtam be a piros pontokat, amikor a kezdeti pársoros írásaik helyett már egykét oldalas fogalmazásokat találtam a füzeteikben. Próbálok minél szigorúbb lenni, hiszen fegyelemre van szükség ... Furcsának tűnhet, de bánt, ha ilyenkor valamelyik gyermek megsértődik, mert mindig azt hiszem, arra gondol, hogy azért büntetem, mert haragszom rá. Szerencsére a legtöbb esetben belátják a hibáikat, képesek őszintén megbánni rosszaságaikat és bocsánatot kérni. Megható, hogy ezt mennyire komolyan veszik! Egyszer az egyik kislány nagyon rossz volt, és emiatt alaposan meg kellett szidnom. Először visszafelesett, de egyre inkább kezdte átérezni a helyzet komolyságát, és sírva fakadt. Kis idő múlva egy levéllel keresett meg, amelyben bocsánatot kért, megígérte, hogy megjavul és a végére odaírta: nagyon szeretem magát. Ez is egy „hétköznapi csoda” itt, Déván. Bónis Orsolya AMIT CSAK TŐLÜK TANULHATUNK Bónis Orsolya dévai pedagógus írását a www.devaigyerekek.hu honlapon olvastam. A nevelő Esterházy Péter egyik gondolatát idézi:,,áldás a gyermek, a földről beszél, mely nehéz, s ahonnét vétettünk, és az égről beszél, amely az ígéret földje.” A dévai csodáról nem lehet eleget írni és olvasni. Orsolya sem haragszik talán, ha élményeit A Szív olvasóival is megosztjuk a havi imaszándék „magyarázataként ”.