A Szív, 2004 (90. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

2004. december A SZÍV 5 É­rdekes, milyen könnyű átélni a gyermekek hangulatát, érzéseiket, vágyaikat. Dévára érkezésem után két hétig az óvodában segítet­tem. Valahányszor a délutáni alváshoz öltöztet­tem őket, mélyen megérintett a kép, ahogy ezek a kisgyermekek­­ világunkra épp csak megérke­zett jövevények­­ kis idegenekként totyognak pizsamáikban. Éreztem kiszolgáltatottságukat, félelmüket attól, hogy egyedül legyenek. Csodálatra méltónak találtam az olyan apró­ságokat is, hogy levetett ruhájukat maguktól ös­­­szehajtják, és a székükre teszik, mert meghatott igyekezetük, hogy megfeleljenek a felnőttek elvárásainak. A jutalmuk ilyenkor sokszor csak egy barátságos tekintet, egy mosoly — de ez szá­mukra a minden, mert biztonságot és szeretetet sugároz a felnőttől, és ez az, amire a legjobban vágynak. Csodálatos élményeket ad az a feltétel nélküli hit és bizalom, amivel a gyermekek körülvesz­nek minket, felnőtteket. Ma este is, amikor át­mentem az udvaron, sorra jutottak hozzám, hogy hulló csillagot láttak, és félnek, mert nem tudják, mitől van, s hogy mikor megyek fel hozzájuk a héten, s hogy ve­gyem fel őket egy kicsit, vagy csak, egyszerűen adjak nekik egy puszit. Amióta itt vagyok, nagyon sokat adott nekem a szeretetük - még többet, hogy szerethetem őket. Csodálatra méltó, mennyire odafigyelnek az emberre! Egy­ből megérzik, ha valami bajom van. Egyik nap a várnál kirán­dultunk, kicsit rossz kedvem volt, de igyekeztem nem kimu­tatni. Az egyik kisfiú — amikor senki nem figyelt oda — átölelt, és megkérdezte, miért vagyok szomorú. Nagyon meghatott ez a tapintatos törődés — néhány pillanatig olyan érzésem is volt, mintha én lennék a gyermek és ő a felnőtt. Az óvodában egyik délután nagyon fájt a fe­jem. A gyerekeknek természetesen nem mond­tam, de amikor a délutáni alvás után öltöztettem őket, érezték, hogy valami bajom van. így a na­ Apápa decemberi általános imaszándéka:­ A GYERMEKEKET ISTEN DRÁGA AJÁNDÉKÁNAK TEKINTSÉK, ÉS KAPJÁK MEG AZ ŐKET MEGILLETŐ TISZTELETET, MEGÉRTÉST ÉS SZERETETET! gyobbak - de ők is csak négyévesek! - maguktól öltöztetni kezdték a kisebbeket, hogy ne kelljen mindent egyedül csinálnom. Most az iskolában magyar nyelvet és irodal­mat tanítok, s emellett délutánonként háromtól hétig különórákat tartok: helyesírást, fogalma­zást, olvasást és szövegértést gyakorolunk. Ter­mészetesen adódnak nehézségek, de ezekért bőségesen kárpótol, hogy látom, hogyan fejlőd­nek a gyerekek: sok fogalmazást iratok velük, s őszinte örömmel írtam be a piros pontokat, ami­kor a kezdeti pársoros írásaik helyett már egy­két oldalas fogalmazásokat találtam a füzeteikben. Pró­bálok minél szigorúbb lenni, hiszen fegyelemre van szük­ség ... Furcsának tűnhet, de bánt, ha ilyenkor valamelyik gyermek megsértődik, mert mindig azt hiszem, arra gon­dol, hogy azért büntetem, mert haragszom rá. Szeren­csére a legtöbb esetben belát­ják a hibáikat, képesek őszintén megbánni rosszasá­gaikat és bocsánatot kérni. Megható, hogy ezt mennyire komolyan veszik! Egyszer az egyik kislány nagyon rossz volt, és emiatt alaposan meg kellett szidnom. Először visszafelesett, de egyre in­kább kezdte átérezni a helyzet komolyságát, és sírva fakadt. Kis idő múlva egy levéllel keresett meg, amelyben bocsánatot kért, megígérte, hogy megjavul és a végére odaírta: nagyon szeretem magát. Ez is egy „hétköznapi csoda” itt, Déván. Bónis Orsolya AMIT CSAK TŐLÜK TANULHATUNK Bónis Orsolya dévai pedagógus írását a www.devaigyerekek.hu honlapon olvastam. A nevelő Esterházy Péter egyik gondolatát idézi:,,áldás a gyermek, a földről beszél, mely nehéz, s ahonnét vétettünk, és az égről beszél, amely az ígéret földje.” A dévai csodáról nem lehet eleget írni és olvasni. Orsolya sem haragszik talán, ha élményeit A Szív olvasóival is megosztjuk a havi imaszándék „magyarázataként ”.

Next