A Szív, 2004 (90. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

2004. december A SZÍV - SZENTJÁNOSBOGÁR 13. a munkát tegyem az első helyre ilyenkor, hanem az embert magát, hogy meglássam, ki is ő valójá­ban. Tehát legfontosabb a személyesség, az, hogy mindenki úgy érezhesse: neki ott a helye. Fontos a szabály, de arra is kell figyelni, mások mit szeret­nének. A sárbogárdi táborban például az esti be­szélgetéseken csak azok maradtak, akik tényleg el akarták még mondani a gondjaikat, és az övékét aztán tényleg ki is veséztük rendesen, míg a többi­ek legalább kialudták magukat. (A tábor félidejé­ben megkérdeztem az esti megbeszélésen, ki akar maradni, és ki érzi úgy, hogy most az alvás volna a hasznosabb.) Nagyon fontos az együttműködés. Patsch Feri jezsuita azt mondta Varsányban, hogy „én sok mindent nem tudok, de együttműködni tu­dok” - és ez fontosabb volt annál, amit esetleg nem tudott. Panni, te a kórházi munkádban beteg emberekkel foglalkozol. Van-e valami a bogaras tapasztalata­idban, amit ott fel tudsz használni? Hát példálózom a gyerekekkel a pácienseimnek, mesélek nekik, mit szervezünk és mit gondolok er­ről, miért fontos. Az egyik ilyen elv a „soha nem le­het tudni, mi lesz még belőle”. Ezt a gyerekek kö­zött az évek során milyen sokszor láttuk! Ezzel vi­gasztalok, ha valaki panaszkodik, hogy nem tud mi kezdeni magával. Például, tudod-e, mi az a fej­pálca? Egy pálca, amelyet a fejrevaló abroncsra erősítenek, kb. homlok magasságában, ezzel lehet manipulálni dolgokat, például lapozni egy könyvet az asztalon, ha valakinek nem mozog sem a keze, sem a lába, de a feje igen. Nos, képzeld el, nemsokára bemutatót tart nálunk egy hölgy, aki évek óta hímez a fejpálca segítségével! El tu­dod ezt képzelni? Hímez! Te­hát soha nem tudni, mit hoz­hat ki magából az ember. Amit mondogatni szoktunk még a bogárban, hogy „hozott anyagból dolgozunk”. A páci­enseim is, de én is „hozott anyag vagyunk”, ez van, ezek vagyunk. El kell fogadnunk egymást. Istenhez is kapcsol ez a mondatvégi tehetetlen­ség, amikor túl nehéz a fel­adat, ha kevésnek érzem magam és a tapasztalata­imat. Meg persze az egymást segítése, ez nagyon benne van a munkámban, a betegek nagyot lendít­hetnek egymáson, együtt sok mindent megtehet­nek, amit egyedül nem tudnak vagy nem akarnak. Hogy támadt fel az érdeklődésed a bibliodráma iránt, mit ad neked? Előbb pszichodrámára jártam, ott szóltak, hogy van valami hasonló, a Biblia alapján is. Nekem erre nagy szükségem van a Jézushoz való szemé­lyes kapcsolódás miatt. Alapjában véve elég szkep­tikus vagyok, magammal kapcsolatosan is. Még ha megtörténik is a csoda, néha hiába, mert nekem túl meghökkentő, olykor túlságosan racionális fej­jel gondolkodom. A történetek eljátszása segít, és így, a bibliodráma által tudok találkozni Jézussal, és meg tudom élni, amit hiszek. Mi az a Bogárközösségben, ami neked fontos, ami miatt kötődsz ide? Az az elfogadás, ami itt van. Rugalmasság a má­sik elfogadásában. Meg újra a bizalom, amit már említettem. Ezeket meg tudjuk itt tapasztalni, és meg is tudjuk tartani, talán nem mindig és min­denhol, de legtöbbször. Hogy tehát a másik ember érték, nemcsak, mert ember, hanem azért is, mert Jézushoz tartozik. Aztán a nyitottság, amit itt le­het megélni és gyakorolni. A minőségre való törek­vés, itt sok partnert lehet erre találni. Már elég nagy ez a közösség, de mindig bőven található olyan, aki­vel jól lehet szót érteni. És szerinted mi mit tudunk adni a gyerekeknek, fiata­loknak? A valahová tartozás érzé­sét. Hogy tök mindegy, honnan jött, ő is Jézusé, az olyan gyerek is, akit min­denhol kitaszítanak. Azt is szeretem, hogy úgy va­gyunk hívők, hogy azért nem fér bele minden. Tehát nem szenteskedően, és ha valami bajt csinálok, ak­kor valaki mindenképpen szól nekem. Tudunk be­szélni az indulat után is, ha előfordul. Valami olyasmit mutatunk a gyerekeknek, hogy minden, amit csinálunk, abból fakad, hogy szeretjük egy­mást, de ez nem csak érzés, hanem felelősséget is vállalunk egymásért. A másféleség sem gond, ha meg tudjuk beszélni, ki miben előnyös. Lehet, hogy ez szlogennek hangzik, de tényleg ezeket próbál­juk megélni. Attól, hogy hívők vagyunk, még lehe­tünk „jófejek”, ezt látják a gyerekek. És fejlődhe­tünk a végtelenségig. Az interjút Tereza Worowska készítette Panni és Orsi Ági és Panni

Next