A Szív, 2004 (90. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
2004. december A SZÍV - SZENTJÁNOSBOGÁR 13. a munkát tegyem az első helyre ilyenkor, hanem az embert magát, hogy meglássam, ki is ő valójában. Tehát legfontosabb a személyesség, az, hogy mindenki úgy érezhesse: neki ott a helye. Fontos a szabály, de arra is kell figyelni, mások mit szeretnének. A sárbogárdi táborban például az esti beszélgetéseken csak azok maradtak, akik tényleg el akarták még mondani a gondjaikat, és az övékét aztán tényleg ki is veséztük rendesen, míg a többiek legalább kialudták magukat. (A tábor félidejében megkérdeztem az esti megbeszélésen, ki akar maradni, és ki érzi úgy, hogy most az alvás volna a hasznosabb.) Nagyon fontos az együttműködés. Patsch Feri jezsuita azt mondta Varsányban, hogy „én sok mindent nem tudok, de együttműködni tudok” - és ez fontosabb volt annál, amit esetleg nem tudott. Panni, te a kórházi munkádban beteg emberekkel foglalkozol. Van-e valami a bogaras tapasztalataidban, amit ott fel tudsz használni? Hát példálózom a gyerekekkel a pácienseimnek, mesélek nekik, mit szervezünk és mit gondolok erről, miért fontos. Az egyik ilyen elv a „soha nem lehet tudni, mi lesz még belőle”. Ezt a gyerekek között az évek során milyen sokszor láttuk! Ezzel vigasztalok, ha valaki panaszkodik, hogy nem tud mi kezdeni magával. Például, tudod-e, mi az a fejpálca? Egy pálca, amelyet a fejrevaló abroncsra erősítenek, kb. homlok magasságában, ezzel lehet manipulálni dolgokat, például lapozni egy könyvet az asztalon, ha valakinek nem mozog sem a keze, sem a lába, de a feje igen. Nos, képzeld el, nemsokára bemutatót tart nálunk egy hölgy, aki évek óta hímez a fejpálca segítségével! El tudod ezt képzelni? Hímez! Tehát soha nem tudni, mit hozhat ki magából az ember. Amit mondogatni szoktunk még a bogárban, hogy „hozott anyagból dolgozunk”. A pácienseim is, de én is „hozott anyag vagyunk”, ez van, ezek vagyunk. El kell fogadnunk egymást. Istenhez is kapcsol ez a mondatvégi tehetetlenség, amikor túl nehéz a feladat, ha kevésnek érzem magam és a tapasztalataimat. Meg persze az egymást segítése, ez nagyon benne van a munkámban, a betegek nagyot lendíthetnek egymáson, együtt sok mindent megtehetnek, amit egyedül nem tudnak vagy nem akarnak. Hogy támadt fel az érdeklődésed a bibliodráma iránt, mit ad neked? Előbb pszichodrámára jártam, ott szóltak, hogy van valami hasonló, a Biblia alapján is. Nekem erre nagy szükségem van a Jézushoz való személyes kapcsolódás miatt. Alapjában véve elég szkeptikus vagyok, magammal kapcsolatosan is. Még ha megtörténik is a csoda, néha hiába, mert nekem túl meghökkentő, olykor túlságosan racionális fejjel gondolkodom. A történetek eljátszása segít, és így, a bibliodráma által tudok találkozni Jézussal, és meg tudom élni, amit hiszek. Mi az a Bogárközösségben, ami neked fontos, ami miatt kötődsz ide? Az az elfogadás, ami itt van. Rugalmasság a másik elfogadásában. Meg újra a bizalom, amit már említettem. Ezeket meg tudjuk itt tapasztalni, és meg is tudjuk tartani, talán nem mindig és mindenhol, de legtöbbször. Hogy tehát a másik ember érték, nemcsak, mert ember, hanem azért is, mert Jézushoz tartozik. Aztán a nyitottság, amit itt lehet megélni és gyakorolni. A minőségre való törekvés, itt sok partnert lehet erre találni. Már elég nagy ez a közösség, de mindig bőven található olyan, akivel jól lehet szót érteni. És szerinted mi mit tudunk adni a gyerekeknek, fiataloknak? A valahová tartozás érzését. Hogy tök mindegy, honnan jött, ő is Jézusé, az olyan gyerek is, akit mindenhol kitaszítanak. Azt is szeretem, hogy úgy vagyunk hívők, hogy azért nem fér bele minden. Tehát nem szenteskedően, és ha valami bajt csinálok, akkor valaki mindenképpen szól nekem. Tudunk beszélni az indulat után is, ha előfordul. Valami olyasmit mutatunk a gyerekeknek, hogy minden, amit csinálunk, abból fakad, hogy szeretjük egymást, de ez nem csak érzés, hanem felelősséget is vállalunk egymásért. A másféleség sem gond, ha meg tudjuk beszélni, ki miben előnyös. Lehet, hogy ez szlogennek hangzik, de tényleg ezeket próbáljuk megélni. Attól, hogy hívők vagyunk, még lehetünk „jófejek”, ezt látják a gyerekek. És fejlődhetünk a végtelenségig. Az interjút Tereza Worowska készítette Panni és Orsi Ági és Panni