A Szív, 2004 (90. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

2004. december A SZÍV - SZENTJÁNOS BOGÁR 17 K­edves Böngésző Bogarak! Amint azt az előző számból már tudjátok, Rita nekem adta át a staféta­botot. Köszönöm szépen, Rita! Nem egyedül állítom össze a feladatokat, ha­nem olyan valakivel, akit nagyon szeretek! Vo­­nyisznak hívják, és remélem, sokan megismeri­tek majd őt is a bogártáborok egyikében. Szóval! Mindketten örülünk Nektek és jó munkát kívá­nunk! I. kategória Eszter és Vény­sz Ismét itt az az idő, amikor azt várjuk, leessen az első hó, hogy jól megfürdethessük egymást a friss, ropogós hóban a suliból hazafelé. December 5-én vagy 6-án pedig nagy izgalommal várjuk Szent Miklóst: gondos figyelmet fordítunk a csizmák tisztogatására, és este kikészítjük őket az ablak­ba, hogy csillogásukat már messziről észrevehesse Szent Miklós, akinek ilyenkor nagy bajusza alatt is szétfut a szája jobbra meg balra. Persze, nem csak ezt várjuk, hanem azt is, hogy a nagymami vagy édesanyánk finom mákos, diós bejglit vará­zsoljon a karácsonyi asztalra. A szívünk ilyenkor teli ünnepi várakozással. A legnagyobb csoda, amire várunk, lelepleződik az első feladatban. 1. Karácsonykor Jézus születésnapját ünnepeljük. Te mit adsz neki ajándékba? 2. Rajzold le karácsonykor azt a pillanatot, amikor boldognak érzed magad! II-III. kategória Keresd meg a kijelentések ószövetségi és újszövetségi helyét (fejezetszám, vers)! Egy idézetet nem csak egy helyen talál­hatsz meg, jó, ha a többit is megkeresed. II. kate­góriások legalább 4 pontot, a III. kategóriások pedig legalább 8 pontot gyűjtsenek. Ne a szósze­rinti szöveget, hanem a tartalmát, a szellemét ke­resd, mert a Szentírás fordításai egyben-másban különbözhetnek, s mi is hol ószövetségi, hol újszö­vetségi változatát írtuk ide a kijelentéseknek. Legföljebb 14 pontot lehet kapni ezért a feladatért. A keresésben igénybe veheted a szüleidet, testvé­reidet, a hitoktatót, vagy akár a plébános atyát is. 1. „Íme a szűz méhében fogan és fiút szül." 2. „De te, Betlehem, Efrata kicsiny vagy [...], mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója. ” 3. „Az Úr a mi igazságunk.” 4. „ Velünk az Isten. ” 5. „Íme a felhőkön jön. ” 6. „Én vagyok az első és az utolsó. ” 7. „Ujjongj és örvendj, Sión leánya, mert íme, én majd eljövök és benned lakom!- mondja az Úr." 8. „Bizony, hamarosan eljövök! Amen. Jöjj el, Uram, Jézus!” 9. „Istennek semmi sem lehetetlen.” /T­ / £ j ja­s—«v V/A­tv \ V \ V» \ V» \ IX. \ A­mária néni háza fenyőgerendákból épült. A ház mögött, a távolban patak csobogott, fö­lötte hidacska ívelt át. Körös-körül pedig csak a nagy, fenyőgyantától illatos erdő. A háznak egyáltalán nem volt kerítése, amin csodálkoz­tam, de Magda megmagyarázta:­­ Amália néni szerint a kerítésnek az a célja, hogy a tyúkok ne szaladjanak ki az útra. S mivel ő nem tart tyúkokat, nincs szüksége kerítésre. - És nem fél a tolvajoktól? Én meg is halnék a fé­lelemtől. - Nálunk nincsenek tolvajok - nyugtatott meg Magda. - Ez nagyon rendes falu. Még jobban elcsodálkoztam, amikor kide­rült, hogy a házon csengő sincsen, meg kulcsra nyíló zár sem, csak puszta kilincs. Magda be­kopogott az ablakon, ahol fehér muskátli virí­tott, azután beléptünk a borostyánnal és vad­szőlővel benőtt házba. Az előtérben füzérekbe, koszorúkba szépen ös­szekötött gyógyfüvek és­­ színes virágok szárad­tak, illatunk betöltötte a házat. - Te vagy az, Magdika? - szólt a szobából egy kedves hang. — Igen, én vagyok. De nem egyedül, hoztam ám valakit. — Igazán? Amikor benyitottunk, MKÉNJ MÉG! Amália nénit ágyban ta­láltuk. A hátát több párna támasztotta, és fehér haja úgy ragyogott a feje körül, mint a szentek dicsfénye. - Én Ágota vagyok - mutatkoztam be. Nagy sze­retettel nézett rám. Az jutott az eszembe, hogy ha így nézett valamikor a tanítványaira is, bizo­nyára őrülten szerették. A tetejébe még mosoly­gott is, mintha egyáltalán nem volna beteg! Ki­csit hallgatott, aztán elkezdett dúdolgatni: Ágo­ta a nevem, a macskákat szeretem... — Honnan tudja, hogy szeretem a macskákat? — kérdeztem csodálkozva. Erre Amália néni kihúzott a paplan alól egy fa­héjszínű nagy cicát. - Hát lehet őket nem szeretni? - nevetett és ma­gához ölelte az ébredező állatot. A lenyugvó nap fénye bearanyozta a sötét szo­bát, amely teli volt régi bútorokkal, képekkel, emlékekkel, fotókkal. Némelyik már kifakult és hallgatagon nézett ki a régimódi keretből. Egy­szer csak a sok fénykép között fölfedeztem egy ismerőst, amit a nagymamám albumában lát- A TIGRISKÖVES GYŰRŰ (11)

Next