A Szív, 2004 (90. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

2004. december A SZÍV 19 M­indenki ismeri a mise kifejezést. Már a kisgyerek is tudja, hogy vasárnap misére szoktunk járni. Ezért meglepő, hogy a tudósok vitatják, honnan is származik és mit is jelent ez az elnevezés. A történészek szerint a nyugati ke­resztény egyházakban a hívek ünnepélyes elbo­csátásával járó szertartásokat kezdték Mis­­sanak nevezni. Ez a késői latin főnév a mittere igéből származik, amelynek jelentése: küldeni. Az 5. századtól kezdték főként a szentmisét mis­­sanak mondani, és ebből lett a nép ajkán a né­met és francia Messe, az olasz messa, az angol mass, és persze a magyar mise. Elég furcsa, hogy azt a szertartást, amelynek végzésére kezdettől fogva „összegyűltek” a ke­resztények, éppen az „elbocsátásról” nevezték el. Persze, a Missa nem is a legrégibb neve en­nek a szertartásnak. Már a Szentírásban megtalálható két ré­gebbi név: kenyértö­rés, az Apostolok Cse­lekedeteink könyvé­ben (2,42; 2,46; 20,11) és az Úr vacsorája, Pál első korintusi le­velében (lKor 11,20). A 2. század elején jele­nik meg és terjed el mindenfelé az eucha­­risztia­ elnevezés. E görög szó hálaadást jelent. Emellett voltak még más elnevezések is: például a görög szünaxisz (összejövetel) vagy anaphora (felajánlás), a latin Dominicum (az Úrhoz tarto­zó) stb. Mindezekből világos, hogy ezek az elnevezések „fedőnevek” voltak. Már a legrégibb időtől kezd­ve a keresztények úgy gondolták, hogy ez a Jé­zustól származó szertartás családi titok, ame­lyen csak megkeresztelt hívők vehetnek részt, és amelyről nem keresztények előtt még beszélni sem szabad. Hiszen csak az hiheti el és értheti meg azt, ami a szentmisén történik, aki hisz Jé­zusban, az Isten Fiában, és vallja, hogy ő feltá­madt a halottak közül, és örökké él. Ezért azok­ban az ókori keresztény írásokban, amelyeket nem keresztények is olvashattak, szinte mindig csak fedőnevekkel utaltak erre a szertatásukra. Ágoston talált ki egy új fedőnevet, amely a kö­zépkortól kezdve napjainkig nagyon elterjedt: altaris sacramentum, az oltár szentsége, Oltári­­szentség. Tehát ezeknek a neveknek egyike sem fejezi ki ennek a mi csodálatos szertartásunknak lénye­gét. Oly mély ez a lényeg, hogy semmilyen szó azt ki nem merítheti. Napjainkban az eucharisz­­tia elnevezést részesítik előnyben, és elterjedt a latin celebrare eucharistiam kifejezés magyaro­sításaként az eucharisztiát ünnepelni fordítás. Ezt a fordítást nem tartom nagyon szerencsés­nek, mert sokan ennek hallatán nem a szentmi­se végzésére, hanem talán ünnepélyes szentség­­imádásokra és díszes szentségi körmenetekre gondolnak. A szentségimádás, szentségi körme­net szép dolog, de az egyházi iratokban gyakran előforduló celebrare eucharistiam nem ezeket je­lenti, hanem a szentmise végzését. Találhatnánk-e jobb fordítást? A japán katoli­kusok a szentmisét kansa no szaiginak nevezik, ami azt jelenti, hogy hálaünnepi szertartás. En­nek végzését pedig egyszerűen kansa no szaigi r­okonainak mondják, azaz hála­ünnepi szertartást vé­gezni. Persze e kifejezés sem meríti ki az eu­­charisztia mélységeit, de talán jobban meg­közelíti, mint a többi elnevezés. Ezt egy egyszerű, de számomra nagyon ked­ves élményemmel sze­retném illusztrálni. A történet nagynénémről, a kedves jó Sári néniről szól. Sári néni nagyon szép leány volt, és boldog fiatalsága volt egy nagy, sze­rető családban. Bizonyára a szépsége miatt egy fi­atal gróf kérte meg a kezét, és összeházasodtak. De ezzel a lépéssel Sári néni életébe beköszöntött a szomorúság. Férje nem volt jó házastárs, nemso­kára szétváltak. Mihálykát, a fiukat Sári néni egyedül nevelte nagy-nagy szeretettel. Beíratta a Ludovikába, hogy huszártiszt legyen. De ennek következtében Mihályt már húsz éves korában ki­küldték a frontra, és Cegléd közelében elesett. Sári néni így egészen egyedül maradt. Nemsokára osztályidegenként a Tiszántúlra telepítették ki. Sok megaláztatásban volt része. Kemény fizikai munkában töltött több év után, a rendszer enyhü­lése következtében, végre visszaengedték Buda­pestre, és kiutaltak neki egy kis egyszoba-konyhás lakást. Akkoriban „rokonlátogatás” címén már én is több alkalommal, egy-két hétre ellátogathattam Magyarországra. Minthogy szüleim már nem él­tek, a jezsuiták pedig „szétszóratva” (hivatalos há­zak nélkül), titokban működtek, Sári néninél kér­tem szállást. Minden napunk azzal kezdődött, MISE = A HÁLA ÜNNEPI SZERTARTÁSA

Next