A Szív, 2021 (107. évfolyam, 2-12. szám)
2021-06-01 / 6. szám
• KAMAN VERONIKA Törpében az óriás A fővárosi Szabadság híd korlátján helyezte el május elején Kolodko Mihály szobrász legújabb alkotását. Hogyan értelmezik át a köztér és a műemlék megszokott kereteit a miniatűr gerillaszobrok? „Tisztelt Utasaink! A menetrend betartása érdekében a megállóhelyen rövid ideig várakozni fogunk. Türelmüket és megértésüket köszönjük!” Hát mi ez, ha nem egy lehetőség? Reggel mintha láttam volna valamit a kezében. A fején. A lábánál. Uzsgyi le, talán vissza is tudok még szállni erre a villamosra. Zergéket aligha megszégyenítő ügyességgel szökdelek át a két sínpáron a Széll Kálmán tér oldalában álldogáló jóbarát felé, akivel már reggel is köszöntünk egymásnak a távolból. Én munkába mentem, ő meg már ott volt, mint minden reggel és délután - biztos pont a napban! -, kezében egy elektromos csavarhúzót meg egy csálé Moszkva tér feliratú táblát szorongatva. „Szia, Mekk mester! Hadd lássalak!” Van is látnivaló, szokatlan újdonság: valaki egy pici lakatot tett a csuklójára, mintha a magáénak akarná tudni. Pedig Mekk mester, Kolodko Mihály miniszobra mindannyiunké. Egy fotó, egy baráti pacsi - és még el is érem a villamost Dél-Buda felé. Kolodko Mihály már a rájuk alkalmazott műfaji meghatározás által is sokatmondó gen Zaszobrai az ungvári debütálás után 2016 óta invitálják kincskeresésre Budapest lakóit. Pedig a kárpátaljai származású művész kezdetben éppen hogy „nagyban utazott”, amikor 2002-ben a Lembergi Művészeti Akadémia monumentális szobrászat szakán szerzett diplomát. „Az apró is lehet monumentális” - vallja egy 2018-ban készült interjúban, majd hozzáteszi: a szobrok kicsiny volta nem jelent sem kevesebb előzetes tervezést, sem jelentéktelenebb mondanivalót, mint a nagyméretű köztéri szobrok esetében. Sőt. Ahogy sorra veszem a Főkukac, Mekk mester, a lekonyult csövű szovjet tank, a megrongált usanka vagy az öngyilkos mókus történetét, rendre kiderül: több van itt az elsőre láthatónál, élettörténetek sora rajzolódik ki: az Ukrajnából Magyarországra áttelepülő művész családjáé, a „Moszkva” emberekkel kereskedő piacán várakozó vendégmunkásoké, az ’56-os forradalom szabadságot ígérő napjaié. Törpében az óriás. Ki tartana a kicsinytől? (Mintha ismerném valahonnan a Megszólítás e hozzám is lehajló „stratégiáját”) Ha van figyelmem észrevenni, ha keresem, mint a kincset szokás, nem tudok elmenni mellette szó nélkül, és a szobor sem hagy megszólítatlanul. A budapestiek lakat nélkül is a magukénak érzik, gondoskodó szeretettel veszik körül Kolodko Mihály alkotásait: a játszó művész játékba hív sokakat. A Szabadság hídon függőágyban himbálózó Ferenc József ölébe egy gimnázium jelvénye kerül, Mekk mester és a Harmincad utcai mackó nyakába sül a januári hidegben, vagy zöld maszk az orrukra a ki tudja, hányadik hullám alatt; Csukás István halála napján pedig a Főkukac köré - bronzfeje búbja már 68 A SZÍV