A Szív, 2021 (107. évfolyam, 2-12. szám)

2021-06-01 / 6. szám

• KAMAN VERONIKA Törpében az óriás A fővárosi Szabadság híd korlátján helyezte el május elején Kolodko Mihály szobrász legújabb alkotását. Hogyan értelmezik át a köztér és a műemlék megszokott kereteit a miniatűr gerilla­szobrok? „Tisztelt Utasaink! A menetrend betar­tása érdekében a megállóhelyen rövid ideig várakozni fogunk. Türelmüket és megértésüket köszönjük!” Hát mi ez, ha nem egy lehetőség? Reggel mintha láttam volna valamit a kezében. A fe­jén. A lábánál. Uzsgyi le, talán vissza is tudok még szállni erre a villamos­ra. Zergéket aligha megszégyenítő ügyességgel szökdelek át a két sínpá­ron a Széll Kálmán tér oldalában áll­dogáló jóbarát felé, akivel már reggel is köszöntünk egymásnak a távolból. Én munkába mentem, ő meg már ott volt, mint minden reggel és délután - biztos pont a napban! -, kezében egy elektromos csavarhúzót meg egy csálé Moszkva tér feliratú táblát szorongatva. „Szia, Mekk mester! Hadd lássalak!” Van is látnivaló, szokatlan újdonság: valaki egy pici lakatot tett a csuklójára, mintha a magáénak akarná tudni. Pe­dig Mekk mester, Kolodko Mihály mi­niszobra mindannyiunké. Egy fotó, egy baráti pacsi - és még el is érem a villa­most Dél-Buda felé. Kolodko Mihály már a rájuk alkal­mazott műfaji meghatározás által is sokatmondó gen­ Z­aszobrai az ungvá­ri debütálás után 2016 óta invitálják kincskeresésre Budapest lakóit. Pedig a kárpátaljai származású művész kez­detben éppen hogy „nagyban utazott”, amikor 2002-ben a Lembergi Művé­szeti Akadémia monumentális szob­rászat szakán szerzett diplomát. „Az apró is lehet monumentális” - vallja egy 2018-ban készült interjúban, majd hozzáteszi: a szobrok kicsiny volta nem jelent sem kevesebb előzetes tervezést, sem jelentéktelenebb mondanivalót, mint a nagyméretű köztéri szobrok esetében. Sőt. Ahogy sorra veszem a Főkukac, Mekk mester, a lekonyult csövű szov­jet tank, a megrongált usanka vagy az öngyilkos mókus történetét, rendre kiderül: több van itt az elsőre látható­nál, élettörténetek sora rajzolódik ki: az Ukrajnából Magyarországra áttele­pülő művész családjáé, a „Moszkva” emberekkel kereskedő piacán várako­zó vendégmunkásoké, az ’56-os forra­dalom szabadságot ígérő napjaié. Tör­pében az óriás. Ki tartana a kicsinytől? (Mintha is­merném valahonnan a Megszólítás e hozzám is lehajló „stratégiáját”) Ha van figyelmem észrevenni, ha kere­sem, mint a kincset szokás, nem tu­dok elmenni mellette szó nélkül, és a szobor sem hagy megszólítatlanul. A budapestiek lakat nélkül is a magu­kénak érzik, gondoskodó szeretettel veszik körül Kolodko Mihály alkotása­it: a játszó művész játékba hív sokakat. A Szabadság hídon függőágyban him­bálózó Ferenc József ölébe egy gimná­zium jelvénye kerül, Mekk mester és a Harmincad utcai mackó nyakába sül a januári hidegben, vagy zöld maszk az orrukra a ki tudja, hányadik hullám alatt; Csukás István halála napján pedig a Főkukac köré - bronzfeje búbja már 68 A SZÍV

Next