A Toll, 1931 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1931-01-19 / 1. szám
akadémia teljes ülésén egészen szokatlan beszéddel köszönte meg a kitüntetést. Ez a beszéd hemzsegett olyan kifejezésektől, amilyeneket akadémiai kiadványok papírjai eddig még soha nem láttak, de nem is tudnák őket elviselni. Sinclair Lewis az amerikai tudományos akadémiával foglalkozott és függetlenül attól, hogy a svéd halhatatlanok tartják-e a szolidaritást amerikai kollégáikkal, egy kávéházi elégedetlen dühével gázolt végig a kiváló baptista lelkészeken és talajjavító agrár avant-gardeistákon és fajnemesítő állatorvosokon, akik Amerikában a halhatatlanság kövét őrzik. Felsorolt néhány írót és költőt is, de többnyire olyanokat, akiket Minnesotában még nagy költőnek tartanak, de a szomszédos Texasban már lelőnék őket a pódiumról. Beszámolt egy tudósról, aki végérvényesen eldöntötte és a napnál világosabban bebizonyította Isten létezésének tényét. Ezek Sinclair Lewis szerint szigorú éberséggel őrködnek azon, hogy olyan írók és tudósok, akiket a negyvenkét szövetséges állam mindegyikében, sőt az ízlésében finnyás Európában is olvasnak, de ne juthassanak valamiképpen a halhatatlanság házába. Különösen egy kitűnő zoológus és vasárnapi iskolai prédikátor védi szélsőséges szenvedéllyel az amerikai akadémia exkluzivitását, a jelek szerint teljes sikerrel, mert főműve ,Az okos pontyhalász * című, elméleti és gyakorlati főrészekre oszló alkotása alapján Amerikában csak az európai tekintélytiszteletlenséggel megfertőzöttek merik kétségbevonni a jogosultságát, hogy Sinclair Lewist, Theodor Dreisert, Sherwood Andersont és John Dos Passost, Ménéként és Nathant, szóval mindazokat, akikről már Európában is tudják, hogy az amerikai sziklaszívből is tudtak forrást fakasztani: egy mindenesetre izgalmasan érdekes európai erudíciója mellett is sajátosan lokális, bátor és gazdag irodalom reneszánszát olyasféleképen proskribálja, ahogy egy amerikai filmszínésznőt szokás, ha megírják róla az újságok, hogy egy háromgyerekes apát elcsábított a családi tűzhelytől. Washington arisztokratanegyedeiben, ahol a Mayfloweren érkezett angol ősfegyencek ükei élnek palotáikban és Bostonban, ahonnan az amerikai szellemi stupiditását egyetemi tanszékelven fejlesztik tovább — amennyire a rugby-mérkőzésektől lehetséges, ezeket az írókat telivér amerikai, vagy csak jólnevelt amerikai nem veszi a kezébe s ha a kezébe veszi, csupán azért, hogy meggyőződjék a hivatalos, akadémiai álláspont helyességéről, ezek az írók egytől-egyig gyalázzák az amerikai nemzetet, hazafiatlanok és erkölcstelenek, sőt ahogy a kiváló pontyszakértő harsogja, veszélyeztetik Amerika hitelét a külföldön. Hogy mindjárt az utolsó passzusnál maradjunk, Amerika hitelével egyelőre külföldön nincsen semmi baj, inkább