Abauj-Kassai Közlöny, 1873 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1873-01-01 / 1. szám

fája a kereszt, mely szüleik sírját jelzi. Oh! csak a szenvedők, csak az el­­hagyottak tudják, mi volt egy év rá­­jok nézve ! A szenvedések szakadatlan lánczolata megtanította őket ; tűrni s jobbat reményleni. Szerencse, hogy sokkal több a szen­vedő, mint boldog. Boldog ? tán ilyen nem is létezik ? Attól függ, mily felfogásunk van a boldogságról. — Én saját szemüvegemen szoktam néz­ni az embereket, kerestem a boldogságot s mit találtam ? — Oh ! a boldogságot sokféleképen magyarázzák az emberek! De az én szemüvegem egészen mást mutatott. Láttam az önhitt, pöffeszke­­d­é­s­t, mint mosolyog az elzárkózó sze­rénység fölött. Láttam a boszantóan hiú üres­­f­ejűséget, mint neveti ki a jogos önérzetet! Láttam a kapzsiság elégült vi­­gyorgását összegyűjtött kincsei mellett. Láttam a cynismust és jel­­lemtelenséget orgiákat ünnepelni a jellemszilárdság sirjánál. Láttam a hazafiatlanságot s árulást magasztaltatni, mig a szeplő­telen hazafiság számkivetésben kesereg. Láttam, miként jutalmaztatik a bűn, sárba tiportatik az erény ! Láttam mindezt, láttam, hogy a pöf­­feszkedés, üresfejűség, kapzsiság, cynismus, hazafiatlanság s bűn előtt hajlong a vi­lág, de nem irigyeltem ezen tiszteletet tőlök. Én a lenézett szerénységet, a mel­lőzött tehetséget, az elnyomott szegény­séget, a jellemszilárd állhatatosságot, a szeplőtelen hazafiságot még szenvedése­iben s üldözésében is oly nagynak, sőt épen akkor legnagyobbnak láttam, mi­dőn a hitványság leginkább diadal­maskodott. S ez az, miben én a lefolyt év hit­ványságai mellett, a jövő évnek vigasz­taló oldalát látom. Lehetetlen, hogy a jövőbe ne nézzünk reményteljes várakozással. Lehetetlen, hogy az erény ne dia­dalmaskodjék a bűn fölött. Lehetetlen, hogy hazánk sírásói ve­zessék sokáig hazánk sorsát. Óh! az árvának nincs karácsonyfája ! Fontolják meg ezt jól! Nekünk e haza szeretett anyánk! s mi nem akarhatjuk, hogy azon emlékkő mely hazánk siriratát viselendi homlokán, legyen karácsonyfánk. Ez bátorítson minket a jövő év küz­delmeiben. A hazaszeretet legyen a világító oszlop, mely felé irányozzuk minden lép­teinket. Ez legyen azon czél, mely előtt hát­rálni kell minden más érdeknek. Vigyázzunk, hogy egy év múlva már elmondhassuk a német nemzet nagy köl­tőjével : All’ meine Freuden hab’ ich dir geschlachtet, Jetzt werf ich mich vor deinen Bichterthron, Nur deine Güter hab ich gross geachtet! Ezen reményben boldog uj évet kí­vánunk tisztelt olvasóinknak ! Hedry Bódog: Szentimrei Elek országgyűlési beszéde. (Az 54 millió kölcsön ügyében.) T. Képviselőház ! Alkotmányos állapotunkat nem a legkedvezőbb színben tünteti elő azon kö­rülmény, hogy a tárgyalás alatt levő törvényja­vaslatra adandó szavazatomat indokolni vagyok kénytelen. Ha kormányunk az alkotmány helyre­állítása óta követett politikájával az ország egy nagy részének bizalmát megnyerni képes nem volt, úgy a rendszerességet és szakértelmet nél­külöző, könnyelmű pénzügyi politikája­ és gaz­J­a ■ -ff­dálkodásával a nemzet minden elfogulatlan fiának aggodalmát és megdöbbenését jogosan idézte elő. Ugyan ez aggodalom és megütközés olvasható ki a pénzügyi bizottság jelentéséből, melyet annak — általam nagyra becsült — előadója a kormány iránt viseltető legjobb akaratánál fogva sem kí­­sérte meg eloszlatni. Ha e kormány a bizalom bármi nemét ma­gában foglaló pénz­művelet megtehetésére kérne felhatalmazást a képviselőháztól; honpolgári köte­lezettségemből folyó kötelességemnek ismerném hozzájárulásom megtagadását, azonban az előttünk fekvő javaslat, fájdalom — nem az ország anyagi vagy szellemi fejlesztésére fordítandó kölcsön­ ös­­­szeg felvételére, de nagy részben még az előbbeni hongyű­lés által elrendelt kiadásokból eredő tarto­zások kielégítésére, és részben az állam - adminis­tratio kikerülhetlen s elodázhatlan költségeinek fe­dezésére kéretik. T. képviselőház! Tagadhatatlan hogy az ellen­zék nem részese ezen hazánkra súlyosodó szeren­csétlen pénzügyi operációknak, és jogosan remél­het elismerést s bizalmat azon nemzettől, melyet ezen sajnos esély bekövetkezésére előlegesen figyel­meztetni elég belátással bírt. Azonban a nem­zet törvényes hongyülésének meg­hatalmazása folytán a nemzet tör­vényes kormánya által csinált adósság megfizetése, nézetem szerint éppen olyan elutasít­­hatlan követelménye az alkotmányos kötelezettség­nek, mint a törvényhozás által — bár hozzájáru­lásunk, sőt ellenzésünk — ellenére alkotott egyéb törvények iránti köteles engedelmesség, és én az alkotmányos érzelemtől indíttatva, a tárgyalás alatt levő javaslat ellen nem szavazhatok, annyival in­kább, mert a kormányzás lehetőségét nemzetem bármely leendő törvényes kormányának meg kívá­nom őrizni, s végre mert hazám hitelének csorbí­tását eszközlő cselekményre soha szavazni képes nem volnék. Az elmondottak után magamévá téve Tisza Kálmán n. t. képviselő­társam által benyúj­tott határozati javaslatot, a szőnyegen levő tvja­­vaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadom. Újévi lapdacsok. (Melyekért nem örömest fizetjük a hatost.) Kétségbevonhatlan, hogy 1867 óta nagyon kemény arczbőre van a magyar embernek, — a pir meg nem látszik rajta. Itt s ez borzasztó szerencse, mert pirulnunk kellene mindig. Tudjuk, hogy a közös ügyek szentesítésekor miniszterileg kimon­datott, hogy a magyar ember tudatlan, neveletlen, szamár, miért is Bach ivadékait meg kelle hagyni hivatalainkban, hogy persze német nyelven kulti­­válják továbbra is a nyers magyar tehetségeket. Azóta öt év telt el s valóban kétségbe kell esnünk a magyarok keményfejűsége fölött, mert ez idő szerint még mindig német az ügykezelési, a hiva­talos nyelv, úti figura docet: T­Á­R­C 2 A. (10 aranynyal jutalmazott beszély.) — írta Posta Sándor. — I. A sors éppen úgy akarta, hogy összekerül­jenek Csókabányán; neveik hasonlóságánál fogva egész rokonságot tartottak, jó barátságban éltek egymással; — és ez a paradicsomi állapot igy tartott volna örök időkig, ha — — — Zerghe vastagnyakú kálvinista volt, de azért Zerghe sem volt kevesebb ember hit dolgában, habár orosz vallású volt is. Jó barátok voltak ugyan, de néha mégis találtak ebben is kivetni valót: Zerghe meg nem állhatta, hogy ki ne tréfálja azt a sok füstös szent képet, melyekkel az orosz templom tetőtől talpig be volt aggatva ; viszont Zerghe nem mulasztotta el Zerghét „madárhitűnek“ elkeresztelni, amiért hogy a reformáta szentegyház nagy tornyán egy ékes kakas volt a czimer és a szélmutató. — No de utoljára is, ez csak tréfa volt, mert hát — üsse a kő ! — úgy is egyre megy: akár a tiszteletes urnak, akár az orosz pópának fizesse az ember a stóját. Politikai nézeteikben már sokkal makacsab­­bak voltak. Zerghe határtalan bámulója volt a fennálló intézményeknek, kész lett volna egy szál botra kihívni vendégeit egyenként vagy összesen, mikor azok valami nem kedve szerinti dologról politizáltak vendéglőjében. — Zerghe­? — ő ellen­kezője volt Zerghének, valódi ellenzéki hazafi, már hitvallása is magával hozta, hogy ellenzéki legyen, hogy protestáljon. Azon a napon szidta a keserű világot, a­melyen német szót hallott ; ilyenkor még az ebéd sem esett jól neki. Mindkettő azonban jó hazafi lévén, nem becstelenitette egyik a másikat azért, mert ellen­kező politikai nézettel birt. S így ők békés isme­rősök és rendszerető polgárai lettek volna Csóka­­bányának, ha­­ véletlenül mindketten nem lettek volna jó barátjai boldogult Bársony Tamás urnak. Mig az öreg Bársony Tamás élt, ott mindennap találkoztak és az emberek nem győzték édes test­véri szeretetöket­ dicsérni. "Vala pedig istenben boldogult Bársony Tamás igen gazdag ember; Csókabányán az első úri család feje, ami annyit jelentett, hogy volt két bányája, melyek nagy mennyiségű aranyat és ezüstöt szolgáltattak évenként; továbbá, hogy a város kellő közepén a főpiacon több emeletes háza is volt, melyek mindenekkel el voltak látva, amik csak egy úri háztartáshoz szükségesek. Az öreg ur jól szeretvén élni, nem kímélte kényelmére a költséget, annál kevésbé, mert szép leányára, a gyönyörű Malvinra, hogy még szebb legyen s emlegessék messze földön is, gondos atyai szivének sugallatában rárakta volna a termő­föld minden kincseit, sőt magát a csillagos mennyor­szágot is. Nem csoda hát, ha roszul esett neki, mikor bekopogtatott az elmaradhatatlan halál ; szörnyen fájlalta, hogy itt kell hagynia leányát, kit jobban szeretett a jövendő élet sejtelmes örö­meinél. Víg jókedvű ember létére is sokat törődött azon, hogy halála után kire marad a szép Malvin, ki fogja gondját viselni, ki fog rá vigyázni ? — — Csinált tehát végrendeletet, melyben Malvint gon­dos gyámság alá kívánta helyezni. A gyám kezeit nagy furfangosan megkötötte,a­mennyiben a jöve­­delmek”kezelését nem rá, hanem a megyei köz­ponti árvaszékre ruházta. Azonban, hogy a gyám­nak is érdekében legyen Malvinnal jól bánni, ki­kötött neki azon időre, midőn Malvin saját jó szántából érdemes férfiúhoz meneni nőül, igen szép gyámnaki jutalékot. Ez intézkedései által némileg megnyugtatva, szép csendesen elaludt az urban. A halott aludta örök álmát, de azt élők vi­­rasztották. A közgyámhatóság mindjárt rátette felhatal­mazott kezeit Bársony Malvin árva ügyeire. Vég­rendeletet keresett, és meg is találta azt a beteg ágya mellett álló éjjeli szekrényében. De vajha ne írta volna azt a végrendeletet Tamás úr, vagy ha már­­ írta, hát nem reszkető kézzel! A közgyám felbontotta az öt pecsétet és ol­vasni kezdett. Nehéz volt kitalálni a betűk ér­telmét, mert azok valóságos hieroglyphek voltak régi századokból, vastag kalamussal írva, nem mostani nemzedék számára. A közgyám jó sze­rencséjére bízta annak végig betűzését, nagy nehe­zen, hosszú fejtörés és nem csekély nyelvismere­tek után sikerült neki az egészet megolvasni, ki­­vévén a legfőbbet, a gyám nevét, — azt felderit­­hetlen homály födte, mint az ázsiai okiratok kul­csát , csakis találgatni lehetett. — De engem ugy segéljen: — Zerghe ! — Vak, aki nem látja, hogy az Zerghe! — Már hiába, ha perspektíván nézed is, az mindig csak Zerghe marad. As a két jó barát összeszoritott ököllel kívánta volna már egymásnak megmagyarázni az írás értelmét, ha a törvény embereinek jelenléte köte­les tiszteletre nem inti őket. Itt kezdődött gyűlöl­­ségök, — és csak azért, mert hasonló nevük volt. Ha ezt tudja néhai Bársony Tamás úr, a magyar

Next