Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-06-10 / 23. szám
A választások előtt. Csak pár nap választ el minket azon időtől, amidőn Magyarország választópolgárai dönteni fognak azon fontos kérdés fölött: kivánnak-e önálló Magyarországot ? vagy fentartják-e jövőre is a mostani gyarmatrendszert ?! E kérdés eldöntése a választók kezébe van letéve. A mai párt-konstellácziókból következtetve, nem lehet legkisebb kétségünk a fölött, hogy a kormánypárt igen nagy többséggel győzni fog mind a két ellenzék jelöltjei fölött hazánk választókerületeinek legalább háromnegyed részében; a két ellenzék jelöltjeinek pedig alig fog jutni a kerületek egy negyed része. Az egyik ellenzék a kormánypárttal „két dudás egy csárdában“, a fenmaradt választókerületek egyik felét elfoglalandja, s így Magyarország önálló államiságának eszméje a legjobb esetben a törvényhozó testület egy nyolcada által lesz képviselve. Bizony nagyon lohasztó hatással van a közjogi ellenzék híveire, hogy elveik győzelmére nézve még csak a kilátás is oly messze távolban van, hogy addig az ár ellen való eredménytelen úszástól, még a szilárdabb elvűek is megijedhetnek. A tömeges aposztáziák oly oldalról, ahol azt legkevésbé vártuk, csak abban lelik magyarázatukat, hogy a legtöbben kifáradtak az eredménytelen küzdelemben. A nemzetnek kétszer volt már alkalma tiltakozni azon alárendelt helyzet ellen, melybe őt bölcsei juttatták. Nem tette. A nemzetnek harmadszor lesz alkalma most tiltakozni az esztelen tékozlási rendszer, s azon nyomorult állapot ellen, melybe az uralkodó párt könnyelműsége által jutottunk. A tiltakozás abból fog állani, hogy beválaszt 300 „szabadelvűt“ a dicső rendszer folytatására. Küzdjön-e ily kilátás mellett csekély gárdánk a jövőben is ? ! E sorok írója volt az, ki a fúzió létrejötte előtt megpendítette a passivitás eszméjét, azaz a megválasztott ellenzéki képviselők tömeges kilépését a parlamentből, hogy a nemzet lássa, hogy a törvényhozás terén csak a közösügyes párt működik, s övé minden felelősség. — A fúzió létrejövetele nélkül ez eszmét jelenleg is egyedül helyesnek, az ellenzék elveire nézve egyedül hasznosnak tartottam volna, mert egy hatalmas 150—160 tagot számláló pártnak teljes visszavonulása a politikai térről, mégis tán észre térítette volna a hatalom pártját. Most a „passivitás“ egy volna a fegyverlerakással, s lemondással arról, hogy Magyarországnak joga van a függetlenséghez. Ily lemondás mellett kebléhez szorítana minket is az „egy akol és egy pásztor“-ról álmodó kormánypárt; — a „vörös indiánok“ elnevezést felváltaná valami divatos sallangú debreczeni kálvinista frázissal kiczifrázott kollektiv név; — Simonyi Ernő s pártunk többi vezértagjai Tisza Kálmán „Messiási“ trónja mellett Vice-Messiásokká léptettetnének elő, — de mindezen sallangok daczára gyászruhát öltene magára a magyar nemzet géniusza, Schmerling lovag és a nagy státusférfi (!) Lustkander pedig igazolva volnának. Azért hát csak küzdeni fogunk az ár ellen is; a fejünk fölé tornyosuló s minket elnyeléssel fenyegető hullámok nem tántoríthatják el azt, kinek szilárd elvei vannak, mert: „a gárda meghalhat, de nem adja meg magát!“ Hedry Bódog állított fel, melyet politikával, mint az exigencziák tudományával akar kivívni. Már most, ha az 1867: XII. tcz. Magyarország önállóságát támadja meg, akkor az sarkalatos tétel, hogy az 1867: XII. tczikknek államiságunkba ütköző szakaszait eltöröljük. Aki akarja, hogy pénzügyeink rendeztessenek, mert különben hazánk megszűnt Magyarország lenni, az is sarkalatos tételt állított fel. De mert az 1867 : XII. tcz. oka pénzügyeink nyomorultságának, ama tczikket pénzügyeink rendezése tekintetéből — módosítani kell. Ez is sarkalatos tétel. Ha tehát valaki politikai hitvallásának eme kardinális pontjairól lemondott, az nem a politikának, mint az exigencziák tudományának, hódolt, hanem férfias öntudatát, meggyőződését, magát az embert ajándékozta oda a másik párt emberének. — És épen azért én politikai hitemet, elveimet sem változtatom meg soha. Nem is lehet e politikai hitehagyottságnak jó vége. Bizonyság, ime, a kassai confusio. A pártok egyesülése szinleg megtörtént, de az ölelkezés csókján ott szederjesedik az irigykedés, a gyűlölet keserű mérge, melyet a fölény, a suprematia iránti törekvés kevert, hogy a házasság édenét elkeserítse. Az egyesülés nem érte czélját; elhirtelenkedett számításában teljesen csalódott. A tömeges egyesülés helyett előidézte a szakadást, előidézte a pártok szaporodását. Van most már hála istennek párt elég, van fúzió, azaz, hogy „szabadelvű“, van „Sennyey-párt“, azaz hogy ez is „szabadelvű“, van „polgári párt“ a Sennyey pontok alapján, következőleg az is „szabadelvű“, van „közjogi ellenzék“, mely természeténél fogva tagadhatlanul „szabadelvű“, s lehet végre egy „clericális párt“, mely magában véve, saját álláspontját tekintve, hasonlóképpen „szabadelvű“ leend. Ennyi párt a csömörülésig elég. A kormánypártnak fő jellemzésére fel kell hoznom azt, hogy miért volt oly nehéz dolog, a képviselő jelöltsége. Hiteles forrásból tudom, hogy egyik jelölt, meggyőződvén arról, hogy a pártban egyetértés, tömörülés nincs, hogy a választás sikere csak a hivatalnokok oktigát 380 szavazata által lenne biztosítva; a jelöltséget el nem fogadta, mert nem a hivatalsereg, hanem a város polgárainak s elveik képviselője akart lenni. Helyesen gondolkozott. A másik jelöltnek talán a presszó alatt nem volt ideje, e körülményről gondolkozni. Térszűke miatt, de azért is, mert nem akarok magamnak jogot vindikálni, hogy más étvágyát rontsam; még egy pár szavam van, a balpárt azon tagjaihoz, kik állandóan hívek maradtak politikai dogmájukhoz „a bihari pontok“ alapján, melyen a haza állami önállósága és függetlensége jelezve van. Bátorság a férfi jelszava, a cselekvés első kötelessége. Az áramlattól nincs mit visszariadni, az csak mossa a sziklát, de el nem söpri. Egyesüljünk régi meggyőződéssel, régi elveinkkel három évvel ezelőtt győztes zászlónk körül, akaratunk érvényesítésében segíteni fog az Isten is, mert jót, igazat akarunk. Elvtársak! ne riasszon vissza a hazafias küzdelem nehézsége, ne szomorkodjunk amiatt, hogy mi szolgálunk a jégtörés eszközéül. Siker esetén — mely csak is idő kérdése — a dicsőség mienk lesz Magyarország fenállásáig, a világ végéig! ______ 1+1. Sennyeytől kimondhatlan módon fél, hát inkább visszavonul. Azóta a szabadelvű pártnak képviselőjelöltje lett, s így alapos okunk van hinni, hogy Csernátony útján kibékült Sennyeyvel is. Annyi bizonyos, hogy vidékünkön s különösen Kassán, a kormánypárt nem rajong oly szerfeletti módon Sennyeyért, mint Csernátony Lajos. De az még bizonyosabb, hogy a „szabadelvű“ párt sem akar megteremni „minden bokorban“, Így aztán megtörténik, hogy Felsőmagyarország fővárosa „szabadelvű“ pártjának „követjelölő“ közgyűlésében a terem üres. Hogy a négy folyam mentéből a szabadelvű párt lapjaiba menesztett üdvkiáltások mennyire felelnek meg a valónak, azt persze nem tudhatjuk, de hogy Kassán a fúziótól undorodik most már csekély kivétellel minden volt baloldali ember, azt halljuk — lépten-nyomon. Soha oly lehangoltság, oly nyomott kedély, oly semmivel törődés, mint a kassai fúzió-pártnál. Igaz, hogy mi sem vihetjük sokra. A kassai fúzió szárnyát szegte a közjogi ellenzéknek — anélkül, hogy annak a két egyesült nagy pártnak csak színét is látnék. Derék polgárainkból kiirtották a hitet. Az értelmesebbek ölbe dugott kézzel nézik a történteket, a kevésbé értelmesekből pedig csináltak elkeseredett ellenséget — minden kaputos politikus iránt. 1869- s 1872-ben mint egy férfi állott e jobb sorsra érdemes nép; ma, a két nagy párt egyesülése után, a fúziópárt elnöke kénytelen konstatálni, hogy a gyűlésen egyetlen egy polgár sincs jelen. Ha a kassai „szabadelvű“ párt teremtőiben, ezeket látva, ezeket tapasztalva, meg nem mozdul a lelkiismeret, úgy nincs mit irigyelnünk boldogságukat. És hol lesz ennek a vége? Mennyit szenvednek majd emiatt közügyeink? Hisz lehet, hogy a képviselőválasztás a fúziópárt jelöltjének győzelmével fog végződni, ők mondják, hogy sok a hivatalnokuk. De hát ez minden? És hátha — ami nem valószínűtlen— az a párt fog győzni, melytől a kassai „szabadelvűek“ borzadnak, s melynek felülkerekedése a városi ügyeket is ugyancsak „nem szeretem“ irányba fogja terelni. Mert nem mindegy ám az: a Sennyey párt uralma egy megyében és a Répászky párt uralma — Kassán. A kormánypárt boldogságának útja városunkban igen rögös; talán töviseken sem jut kitűzött czélja felé. A Képászky-párt fortéllyal szélesíti az ösvényt. A közjogi ellenzékről szólni fogunk a jövő héten. A zemplén megyei közjogi ellenzék választmánya következő felhívást intézett Zemplénmegye baloldali érzelmű választópolgáraihoz: Tisztelt választó polgártársak ! Bizonyosan tudomásotokra jutott mindnyájatoknak azon változás, mely hazánkban úgy a kormány újbóli alakulása, mint a pártállás változására nézve előállott. Tudomásotokra van, miként az országgyűlési volt baloldali képviselők, vagyis úgynevezett Tisza-párt — néhány elvhű tagja kivételével — a jobboldali, vagyis kormánypártba beleolvadtak, nem azért, mintha hazai viszonyaidban valamely nagyobbszerű változás állott volna be, avagy hazánk sorsa jobbra fordult volt ki, mint inkább azért, hogy elveiknek megváltoztatsa által kormányra juthassanak. Kis számra, csupán 50—60-ra olvadt le — a 400 tagból álló képviselőházban — azon elvhű képviselők száma, a/kik Magyarország állami önállósága,a független kormányzatának zászlaját lobog Ezen elvhű képviselőknek és nekünk, — kik a megyeit balpárti gyűlés bizalmából megyénkben a közjogi ellenzék vezetésével megtiszteltettünk, — ma is ugyanazon pontokban öszpontosulnak alapelveink melyek 1869., 1872-ben alkottattak, de mely alapelvektől az országgyűlési balközépi képviselők e folyó 1875. évi február hóban választókerületeik megkérdezése nélkül elpártoltak. Az 1872/6-iki országgyűlés múlt május hó 24-én befejeztetett, de az eredmény, melyet maga után hátrahagyott, hazai viszonyaink javulását nem jelzi, ellenkezőleg a jelen kormány kormányzási rendszerét is képező közösügyes alapon folytatott gazdálkodás hazánkat végromlással fenyegeti, és erős meggyőződésünk szerint e végromlás elhárítására nincs és nem lehet más mód, mint az, melyet rég n törvényeink, jelesen: az 1790: X. törvényczikk, — Kossuth Lajos, és 1865-ben maga Deák Ferencz és azon férfiak is, kik most a kormánypárt élén állanak — hangoztattak; a mely alapelvek 1847/fi-ki törvényeinkben letétettek. A napi kérdéshez. Csekély okok nagy események szülői voltak nem egyszer. A rendületlen elvhűség, kitartó, szilárd akarat trónokat döntött vagy alkotott; széttörte a rabbilincseket s megalkotá a szabadságot. Az erős meggyőződés, a megingathatlan hit kölcsönöz erőt a kivitelre. A hitvallás gyakori változtatása politikában épp úgy, mint a hit dolgában, üdvös eredményekre nem számíthat. A hitehagyott ritkán, vagy éppen nem találja fel az aposztáziában azon lelki megnyugvást, melyre az embernek az élet viszontagságai között oly nagy szüksége van. Megingatott hit — nyugtalan élet. És éppen azért én hitemet nem változtatnám soha, így áll a politikai életben is a dolog. Minden embernek van, vagy legalább kell, hogy legyen határozott politikai hitvallása, melynek kardinális pontjaitól eltérni annyi, mint a férfias öntudatból, az emberből egy részt oda ajándékozni. Aki akarja, hogy Magyarország Ausztria provincziája legyen, az sarkalatos tételt állított fel, melyet politikával, mint az exigencziák tudományával sikeresít. Aki akarja, hogy Magyarország önálló, független állam legyen, az sarkalatos tételt A boldogság útja. A szabadelvű párt lapjai, mint azt Csernátony megjövendölte, nagyon értenek az öndicsőitéshez, melynek óriási mivoltával csak a közjogi ellenzék ócsároltatása képes kiállni a versenyt. Csernátony felhívta jó előre az akkori kormánylapok szerkesztőinek figyelmüket arra a védelemre, melyet ő fog kifejteni Tiszája mellett, s arra a támadásra, melyet ő fog intézni az ellenzék ellen. Igaz, hogy akkor még a Deákpártot tartó majdani ellenzékéül, hanem az a kis véletlen, hogy Tisza-Csernátonynak ellenzéke az egykori kenyerespajtás lett, csak annyit változtatott a dolgon, hogy ez ellen még dühösebb. Nem tudjuk, hogy Csernátony „Ellenőr“-e mennyire van informálva a vidékről, s így azt sem tudhatjuk, megírták-e Csernátony urnak, hogy vidékbeli javított elvtársai mennyire félnek Sennyeynek diadalától, melyet Csernátony, a közjogi ellenzék rovására, legszentebb kötelességének ismer — elősegíteni. E sorok íróját a közjogi ellenzék egyik veterán híve pár hét előtt azon nyilatkozattal lepte meghogy a közjogi ellenzék, melynek sorait Tisza Kálmán ágyúi oly szörnyű módon megritkították, Sennyey párt győzelmét fogja elősegíteni, s mert á.