Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-10 / 23. szám

A választások előtt. Csak pár nap választ el minket azon időtől, a­midőn Magyarország választó­polgárai dönteni fognak azon fontos kérdés fölött: kivánnak-e ön­álló Magyarországot ? vagy fentartják-e jövőre is a mostani gyarmatrendszert ?! E kérdés eldöntése a választók kezébe van letéve. A mai párt-konstellácziókból következtetve, nem lehet legkisebb kétségünk a fölött, hogy a kormánypárt igen nagy többséggel győzni fog mind a két ellenzék jelöltjei fölött hazánk választókerü­leteinek legalább háromnegyed részében; a két el­lenzék jelöltjeinek pedig alig fog jutni a kerületek egy negyed része. Az egyik ellenzék a kormánypárttal „két du­dás egy csárdában“, a fenmaradt választókerületek egyik felét elfoglalandja, s így Magyarország ön­álló államiságának eszméje a legjobb esetben a tör­vényhozó testület egy nyolc­ada által lesz kép­viselve. Bizony nagyon lohasztó hatással van a köz­jogi ellenzék­ híveire, hogy elveik győzelmére nézve még csak a kilátás is oly messze távolban van, hogy addig az ár ellen való eredménytelen úszástól, még a szilárdabb elvűek is megijedhetnek. A tömeges aposztáziák oly oldalról, a­hol azt legkevésbé vár­tuk, csak abban lelik magyarázatukat, hogy a leg­többen kifáradtak az eredménytelen küzdelemben. A nemzetnek kétszer volt már alkalma tilta­kozni azon alárendelt helyzet ellen, melybe őt böl­csei juttatták. Nem tette. A nemzetnek harmadszor lesz alkalma most tiltakozni az esztelen tékozlási rendszer, s azon nyomorult állapot ellen, melybe az uralkodó­ párt könnyelműsége által jutottunk. A tiltakozás abból fog állani, hogy beválaszt 300 „szabadelvűt“ a dicső rendszer folytatására. Küzdjön-e ily kilátás mellett csekély gárdánk a jövőben is ? ! E sorok írója volt az, ki a fúzió létrejötte előtt megpendítette a passivitás eszméjét, azaz a megválasztott ellenzéki képviselők­ tömeges kilépését a parlamentből, hogy a nemzet lássa, hogy a tör­vényhozás terén csak a közösügyes párt működik, s övé minden felelősség. — A fúzió létrejövetele nél­kül ez eszmét jelenleg is egyedül helyesnek, az el­lenzék elveire nézve egyedül­­ hasznosnak tartottam volna, mert egy hatalmas 150—160 tagot számláló pártnak teljes visszavonulása a politikai térről, mégis tán észre térítette volna a hatalom pártját. Most a „passivitás“ egy volna a fegyverlera­kással, s lemondással arról, hogy Magyarországnak joga van a függetlenséghez. Ily lemondás mellett kebléhez szorítana min­ket is az „egy akol és egy pásztor“-ról álmodó kormánypárt; — a „vörös indiánok“ elnevezést felváltaná valami divatos sallangú debreczeni kálvi­nista frázissal kiczifrázott kollektiv név; — Simo­­nyi Ernő s pártunk többi vezértagjai Tisza Kálmán „Messiási“ trónja mellett Vice-Messiásokká léptet­­tetnének elő, — de mindezen sallangok daczára gyászruhát öltene magára a magyar nemzet géniu­sza, Schmerling lovag és a nagy státusférfi (!) Lustkander pedig igazolva volnának. Azért hát csak küzdeni fogunk az ár ellen is; a fejünk fölé tornyosuló s minket elnyeléssel fenye­gető hullámok nem tántoríthatják el azt, kinek szi­lárd elvei vannak, mert: „a gárda meghalhat, de nem adja meg magát!“ Hedry Bódog­ állított fel, melyet politikával, mint az exigen­cziák tudományával akar kivívni. Már most, ha az 1867: XII. tcz. Magyaror­szág önállóságát támadja meg, akkor az sarkalatos tétel, hogy az 1867: XII. tczikknek államiságunkba ütköző szakaszait eltöröljük. Aki akarja, hogy pénzügyeink rendeztessenek, mert különben hazánk megszűnt Magyarország lenni, az is sarkalatos tételt állított fel. De mert az 1867 : XII. tcz. oka pénzügyeink nyomorultságának, ama tczik­­ket pénzügyeink rendezése tekintetéből — módo­sítani kell. Ez is sarkalatos tétel. Ha tehát valaki politikai hitvallásának eme kardinális pontjairól lemondott, az nem a politiká­nak, mint az exigencziák tudományának, hódolt, hanem férfias öntudatát, meggyőződését, magát az embert ajándékozta oda a másik párt emberének. — És épen azért én politikai hitemet, elveimet sem változtatom meg soha. Nem is lehet e politikai hitehagyottságnak jó vége. Bizonyság, ime, a kassai confusio. A pártok egyesülése szinleg megtörtént, de az ölelkezés csókján ott szederjesedik az irigykedés, a gyűlölet keserű mérge, melyet a fölény, a suprema­­tia iránti törekvés kevert, hogy a házasság édenét elkeserítse. Az egyesülés nem érte czélját; elhirtelenke­­dett számításában teljesen csalódott. A tömeges egyesülés helyett előidézte a szakadást, előidézte a pártok szaporodását. Van most már hála istennek párt elég, van fúzió, azaz, hogy „szabadelvű“, van „Sennyey-párt“, azaz hogy ez is „szabadelvű“, van „polgári párt“ a Sennyey pontok alapján, követke­zőleg az is „szabadelvű“, van „közjogi ellenzék“, mely természeténél fogva tagadhatlanul „szabadelvű“, s lehet végre egy „clericális párt“, mely magában véve, saját álláspontját tekintve, hasonlóképpen „szabadelvű“ leend. Ennyi párt a csömörülésig elég. A kormánypártnak fő jellemzésére fel kell hoznom azt, hogy miért volt oly nehéz dolog, a képviselő jelöltsége. Hiteles forrásból tudom, hogy egyik jelölt, meggyőződvén arról, hogy a pártban egyetértés, tö­mörülés nincs, hogy a választás sikere csak a hiva­talnokok oktigát 380 szavazata által lenne biztosítva; a jelöltséget el nem fogadta, mert nem a hivatal­sereg, hanem a város polgárainak s elveik képvi­selője akart lenni. Helyesen gondolkozott. A másik jelöltnek talán a presszó alatt nem volt ideje, e körülményről gondolkozni. Tér­szűke miatt, de azért is, mert nem aka­rok magamnak jogot vindikálni, hogy más étvágyát rontsam; még egy pár szavam van, a balpárt azon tagjaihoz, kik állandóan hívek maradtak politikai dogmájukhoz „a bihari pontok“ alapján, melyen a haza állami önállósága és független­sége jelezve van. Bátorság a férfi jelszava, a cselekvés első kö­telessége. Az áramlattól nincs mit visszariadni, az csak mossa a sziklát, de el nem söpri. Egyesüljünk régi meggyőződéssel, régi elveink­kel három évvel ezelőtt győztes zászlónk körül, akaratunk érvényesítésében segíteni fog az Isten is, mert jót, igazat akarunk. Elvtársak! ne rias­szon vissza a hazafias küz­delem nehézsége, ne szomorkodjunk a­miatt, hogy mi szolgálunk a jégtörés eszközéül. Siker esetén — mely csak is idő kérdése — a dicsőség mienk lesz Magyarország fenállásáig, a világ végéig! ______ 1+1. Sennyeytől kimondhatlan módon fél, hát inkább visszavonul. Azóta a szabadelvű pártnak képviselő­­jelöltje lett, s így alapos okunk van hinni, hogy Csernátony útján kibékült Sennyeyvel is. Annyi bizonyos, hogy vidékünkön s különösen Kassán, a kormánypárt nem rajong oly szerfeletti módon Sennyeyért, mint Csernátony Lajos. De az még bizonyosabb, hogy a „szabadelvű“ párt sem akar megteremni „minden bokorban“, Így aztán megtörténik, hogy Felsőmagyarország fővárosa „sza­badelvű“ pártjának „követjelölő“ közgyűlésében a terem­­ üres. Hogy a négy folyam mentéből a szabadelvű párt lapjaiba menesztett üdvkiáltások mennyire fe­lelnek meg a valónak, azt persze nem tudhatjuk, de hogy Kassán a fúziótól undorodik most már cse­kély kivétellel minden volt baloldali ember, azt halljuk — lépten-nyomon. Soha oly lehangoltság, oly nyomott kedély, oly semmivel törődés, mint a kassai fúzió-pártnál. Igaz, hogy mi sem vihetjük sokra. A kassai fúzió szárnyát szegte a közjogi ellenzéknek — anél­kül, hogy annak a két egyesült nagy párt­­n­a­k csak színét is látnék. Derék polgárainkból kiirtották a hitet. Az ér­telmesebbek ölbe dugott kézzel nézik a történteket, a kevésbé értelmesekből pedig csináltak elkeseredett ellenséget — minden kaputos politikus iránt. 1869- s 1872-ben mint egy férfi állott e jobb sorsra ér­demes nép; ma, a két nagy párt egyesülése után, a fúziópárt elnöke kénytelen konstatálni, hogy a gyűlésen egyetlen egy polgár sincs jelen. Ha a kassai „szabadelvű“ párt teremtőiben, ezeket látva, ezeket tapasztalva, meg nem mozdul a lelkiismeret, úgy nincs mit irigyelnünk boldogsá­gukat. És hol lesz ennek a vége? Mennyit szenvednek majd emiatt közügyeink? Hisz lehet, hogy a képviselőválasztás a fúzió­párt jelöltjének győzelmével fog végződni, ők mond­ják, hogy sok a hivatalnokuk. De hát ez minden? És hátha — ami nem valószínűtlen­­— az a párt fog győzni, melytől a kassai „szabadelvűek“ borzad­nak, s melynek felülkerekedése a városi ügyeket is ugyancsak „nem szeretem“ irányba fogja terelni. Mert nem mindegy ám az: a Sennyey párt ural­ma egy megyében és a Répászky párt uralma — Kassán. A kormánypárt boldogságának útja városunk­ban igen rögös; talán töviseken sem jut kitűzött czélja felé. A Képászky-párt fortél­lyal szélesíti az ösvényt. A közjogi ellenzékről szólni fogunk a jövő héten.­­ A zemplén­ m­egyei közjogi ellenzék választmánya következő felhívást intézett Zemplén­­megye baloldali érzelmű választó­polgáraihoz: Tisztelt választó polgártársak ! Bizonyosan tudomásotokra jutott mindnyájatok­nak azon változás, mely hazánkban úgy a kormány újbóli alakulása, mint a pártállás változására nézve előállott. Tudomásotokra van, miként az országgyűlési volt baloldali képviselők, vagyis úgynevezett Tisza-párt — néhány elvhű­ tagja kivételével — a jobboldali, vagyis kormánypártba­­ beleolvadtak, nem azért, mintha hazai viszonyaidban valamely na­gy­obbszerű változás állott volna be, avagy hazánk sorsa jobbra fordult volt ki, mint inkább azért, hogy elveiknek megváltoztatsa által kormányra juthassanak. Kis számra, csu­­pán 50—60-ra olvadt le — a 400 tagból álló k­épviselőházban — azon elvhű kép­viselők száma, a/kik Magyarország állami önálló­sága,a független­ kormányzatának zászlaját lobog­ Ezen elvhű képviselőknek és nekünk, — kik a megyeit balpárti gyűlés bizalmából megyénkben a közjogi­­ ellenzék vezetésével megtiszteltettünk, — ma is ugy­anazon pontokban öszpontosulnak alapelveink melyek 1869., 1872-ben alkottattak, de mely alap­­elvektől az országgyűlési balközépi képviselők e folyó 1875. évi február hóban választókerületeik megkérdezése nélkül elpártoltak. Az 1872/6-iki országgyűlés múlt május hó 24-én befejeztetett, de az eredmény, melyet maga után hátrahagyott, hazai viszonyaink javulását nem jelzi, ellenkezőleg a jelen kormány kormányzási rendszerét is képező közösügyes alapon folytatott gazdálkodás hazánkat végromlással fenyegeti, és erős meggyőződésünk szerint e végromlás elhárítására nincs és nem lehet más mód, mint az, melyet rég n törvényeink, jelesen: az 1790: X. törvényczikk, — Kossuth Lajos, és 1865-ben maga Deák Ferencz és azon férfiak is, kik most a kormánypárt élén álla­nak — hangoztattak; a mely alapelvek 1847/fi-ki törvényeinkben letétettek. A napi kérdéshez. Csekély okok nagy események szülői voltak nem egyszer. A rendületlen elvhűség, kitartó, szi­lárd akarat trónokat döntött vagy alkotott; szét­törte a rabbilincseket s megalkotá a szabadságot. Az erős meggyőződés, a megingathatlan hit kölcsönöz erőt a kivitelre. A hitvallás gyakori vál­toztatása politikában épp úgy, mint a hit dolgában, üdvös eredményekre nem számíthat. A hitehagyott ritkán, vagy éppen nem találja fel az aposztáziában azon lelki megnyugvást, melyre az embernek az élet viszontagságai között oly nagy szüksége van. Megingatott hit — nyugtalan élet. És éppen azért én hitemet nem változtatnám soha, így áll a politikai életben is a dolog. Minden embernek van, vagy legalább kell, hogy legyen ha­tározott politikai hitvallása, melynek kardinális pontjaitól eltérni annyi, mint a férfias öntudatból, az emberből egy részt oda ajándékozni. Aki akarja, hogy Magyarország Ausztria pro­­vincziája legyen, az sarkalatos tételt állított fel, melyet politikával, mint az exigencziák tudo­mányával sikeresít. Aki akarja, hogy Magyarország önálló, független állam legyen, az sarkalatos tételt A boldogság­ útja. A szabadelvű párt lapjai, mint azt Csernátony megjövendölte, nagyon értenek az öndicsőitéshez, melynek óriási mivoltával csak a közjogi ellenzék ócsároltatása képes kiállni a versenyt. Csernátony fel­­hívta jó előre az akkori kormánylapok szerkesztői­nek figyelmüket arra a védelemre, melyet ő fog ki­fejteni Tiszája mellett, s arra a támadásra, melyet ő fog intézni az ellenzék ellen. Igaz, hogy akkor még a Deákpártot tartó majdani ellenzékéül, hanem az a kis véletlen, hogy Tisza-Csernátonynak ellenzéke az egykori kenyeres­pajtás lett, csak annyit változtatott a dolgon, hogy ez ellen még dühösebb. Nem tudjuk, hogy Csernátony „Ellenőr“-e mennyire van informálva a vidékről, s így azt sem tudhatjuk, megírták-e Csernátony urnak, hogy vi­dékbeli javított elvtársai mennyire félnek Sen­­­nyeynek diadalától, melyet Csernátony, a közjogi ellenzék rovására, legszentebb kötelességének ismer — elősegíteni. E sorok íróját a közjogi ellenzék egyik vete­rán híve pár hét előtt azon nyilatkozattal lepte meg­hogy a közjogi ellenzék, melynek sorait Tisza Kál­mán ágyúi oly szörnyű módon megritkították, Sennyey párt győzelmét fogja elősegíteni, s mert á.

Next