Abauj-Kassai Közlöny, 1888 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1888-03-01 / 9. szám
mondható — nem tűrhetik a tisztességes kereskedők, és ha lerántják e szövetkezetekről az álcrát, úgy a közönségnek is használnak általa. A fogyasztási szövetkezeteknek ép úgy kell adót, házbért fizetniük, személyzetet tartani és egyéb költségeket viselni, mint a kereskedőknek. A kereskedő tisztességes hasznot is akar, a szövetkezetek nemkülönben, mert a szövetkezeteknél az osztalék kérdése a legfontosabb. Ezekből látható, hogy az „olcsóbbság“ csak frázis, mert a szövetkezeteknek is oly bruttó nyereséget kell elérniük, — feltéve, hogy tisztességes uton fenn akarnak állani , mint a kereskedőknek. Ha a dolog így áll, fogják sokan mondani, úgy nem igen kell kereskedőinknek félni az elnyomtatástól. De más itt a bökkenő. A fogyasztási szövetkezetek hitelre, nem adhatnak árut és a készpénz üzlet olyan eladásokra csábíthatja könnyen őket, melyeket kereskedőink e szavakkal szoktak találóan kifejezni: „pénzért pénzt cserélek.“ Ennek az eljárásnak a következménye világos és az abban fog állani, hogy a készpénzen vásárló a szövetkezetnél szerzi be szükségletét,s míg a kereskedő csak hitelre fog tudni eladni, de a fogyasztó közönség is megrövidülést szenved, ha szövetkezetnél vásárol, mert mía a kereskedő alkalmazkodni tud egyes vevői igényeihez, addig a fogyasztási szövetkezetek senkivel sem tesznek különbséget. Látni való tehát miszerint a kereskedők mozgalma nemcsak a kereskedők, hanem a közönség érdekében történik, és kívánatos volna, ha a kereskedők egész összeségükben, mint osztály állást foglalnának a fogyasztó szövetkezetek ellen, mert csak így lehetne elérni, hogy üzelmeik törvényhozás útján szabályoztassanak. s ■ .............................. — . ■/ M. K. L. Különfélék. — Halálozások. Vasárnap hunyt el élete 67. évében szabad szentkirályi Nagy Ferencz, nyug. pénzügyi tanácsos és a Ferencz-József rend lovagja, s kedden délután temet') A dolog igen egyszerű. Tessék a vasárnapi idővel rendelkező s arra való úriembernek az elégedetlenkedők közül vállalkozni a könyvbirnokságra, de nem kívánni, hogy aki díjazás mellett másutt működik vasárnap, hagyja ott kereseti forrását és szolgálja ki a tagokat — ingyen. Szertt. x A polgári kaszinó. Folyó évi február 19-én délelőtt 11 óra tájban tartotta a polgári társaskör ez idei közgyűlését. A gyűlésnek majdnem egyetlen jelentősebb mozzanata az volt, hogy a gyűlés megnyitása kezdetén a kör pénztárnoka üdvözölte a polgármester urat, mint a kör elnökét — kir. tanácsossággal lett kitüntetése alkalmából. A többi része a gyűlésnek annyira monoton volt s oly mély csendben folyt le, mintha a kör tagjai (már t. i. akik megjelentek) nem is gyűlésben, hanem valamelyik templomban lettek volna — ájtatoskodni! Pedig lett volna ott megvitatni való théma elég, így pl hogy elsősorban említsük, igen sokaknak egyik legélénkebb óhajtását képezi már hetek, sőt hónapok óta az, hogy a kaszinó könyvtárából a könyvek ne pénteken este, hanem mint eddig történt, minden vasárnap délelőtt 11—12 óráig osztassanak ki. Persze, a jelenvoltak közül azok, akik ezt óhajtják, valamennyien arra számítottak, hogy talán majd csak akad valaki, aki ez irányban felszólaljon. De bizony nem akadt senki, s csak akkor, amidőn az elnöklő polgármester úr kimondta határozatképen, hogy „miután indítvány senki részéről nem tétezik, a gyűlést berekeszteni“, hallatszott valami halk suttogózás a felől, hogy szólni kellene, vagy kellett volna. Hanem ekkor már későn volt, s igy maradt minden a régiben — a könyvtárnok teljes megelégedésére!1) A másik (ennél még fontosabb) megvitatni való lett volna a kaszinói szolga-személyzet s a hírlapok ügye. A költségvetés revideálására kiküldött bizottság jelentéséből ugyanis a közgyűlésen megjelent tagok tudomást meríthettek maguknak arról, hogy a kassai polgári társaskör tulajdonképen nem arra való, hogy annak kebelében a tagok teljesen kielégítő szellemi szórakozást szerezzenek, hanem inkább arra, miként a társaskör által felfogadott szolga-személyzet részére biztos existentia nyújtassék. Mert abból, hogy hírlapokra a mintegy 300 frtnyi évi bevételből csupán 200, mondd kétszáz s egynéhány Irt fordittassék, a szolgák díjazására azonban több mint 1100 frt, egyebet következtetni alig lehet! Már pedig, tisztelet, becsület! szép dolog ugyanaz a nagylelkűség, de a fősulyt mégis csak inkább az előbbi, mint utóbbi dologra kellene fordítani. S ha fontos érv gyanánt hozható az fel, hogy a lapokat nagyobb számban járatni azért nem lehet, mivel a társaskör anyagi viszonyai azt nem engedik meg: erre nézve argumentum gyanánt azt is fel lehetne hozni, hogy ha a kiadás aránytalanul sok, el kell bocsátani két szolgát; a megmaradt másik kettő épen úgy elvégezhetné ott a különben sem túlságos sok teendőt, mint a most alkalmazásban levő négy. A kör helyiségei akkor se lennének elhanyagoltabb állapotban, mint amilyenben most vannak! Hallatszik különben, hogy egyes társasköri tagok, akik — nem tudni mi okból — a 19-ki közgyűlésből elmaradtak, leginkább a fentebb érintett állapotok orvosolhatása tekintetéből egy pótközgyűlést akarnak összehivatni. Hiszen igaz, hogy nem lesz késő a rendes közgyűlésen elhallgatott dolgokat még akkor sem megvitatni, hanem hát mégis jobban vette volna ki magát, ha azok az urak, akik most jönnek eszméletre, amidőn látják, hogy semmi sem történt, a rendes közgyűlésben megjelentek volna s ott hozták volna szőnyegre mindazokat a kérdéseket, amik vita, illetve megvitatás tárgyát képezhetik! A közgyűlés napja heteken keresztül ki volt függesztve a kör helyiségében is, láthatta azt minden tag, s olvashatta azt is, hogy a tárgysorozatban a netalán bejelentendő indítványok szintén egyik tárgyát fogják képezni a közgyűlésnek. No de azért ez nem nagy baj ! „Ami késik, nem múlik“, azt tartja a példabeszéd. Lehet még a dolgok rendjén igy is „csavarintani!“, mint ahogy azt Tisza és Thaly, egymással replikázva, nagy ékesen nem rég kifejezték — a publikum nagy gyönyörűségére! —hetetett el övéinek s a hivatali karnak nagy részvéte mellett. Az elhunyt nagy ismeretségnek s előzékenységéért közkedveltségnek örvendett a városban. — Koscs Mihály kassai mészáros, ismert és tevékeny iparos, hétfőn reggel házának udvarán halva találtatott. Az ugyanaz nap megtartott bonczolás szélfüldést konstatált. Koscs 40 éves volt s nagy részvéttel tegnap kisértetett örök nyugalomra. — Még egy tevékeny munkás hirtelen halála okozott mély fájdalmat társainak. Zsolna István, pallér Jakab Péter építőmesternél, 30 éves korában meghalt. Gyilkos véletlenségből. Múlt számunkban említettük, hogy Kelecsenyben Lendvai Józsefet agyonlőve találták. A vizsgálat során kiderült, miként nevezett gf. Forgáchék főerdészével vadászaton volt s ekkor egy vadkant ejtettek el. Vadászat után a vadászok a kelecsényi korcsmába mentek, ő pedig a korcsmáros kocsisával Cservenyi Vaszillal az előszobában maradtak, hol a fegyverek is állottak. Lendvai urat dicsérvén a vadkan leejtését emlegető s hozzátette, hogy Cservenyi még őt sem tudná lelőni. Ez azonban elővett egy fegyvert — szerencsétlenségre azt, mely töltve volt s elsütötte, Lendvai halva rogyott össze. — Gyászeset. Gombai József, volt kapus a m. kir. államvasutak kassai indulóházánál, három heti szenvedés után kedden reggel a kórházban meghalt. Hétfőn tetemes vagyona fölött végrendelkezett, jótékony czélokra fordítván azt. A kassai kórházalapitványnak — mondják — 2000 irtot hagyományozott. Temetése ma délután megy végbe. A köztemető kérdése a város múlt közgyűlésén szőnyegre került azon okból, mert felolvastatott a miniszter leirata egy oda az izraeliták által fölterjesztett petitio folytán, melyben régi temetőjük használhatását kérelmezték. A miniszter nem ellenzi ugyan ezt, a város azonban tekintettel arra, hogy e temető emelkedettebb helyen fekszik, megmarad a köztemető fogalom mellett s nem akar kivételnek helyet adni, mert ez alapon a többi vallásbeliek is hasonló kiváltságot óhajtanának élvezni. — Adomány. A gázgyár igazgatósága a kassai munkás-betegsegélyző egyletnek 10 irtot adományozott. — A népkonyhában február 19—24-ig összesen 556 személy étkezett, s ezek közül csak 16 fizette a 10 krnyi napi ebéddijat. — Hűtlen szolga. Eshwig F. üzletében a főnök a múlt napokban vette észre, hogy a nála évek óta alkalmazott bolti szolga tárgyakat eltulajdonitott. Megmotoztatása közben a bolti zárhoz tartozó kulcs famintáját is megtalálták. A házi tolvaj eltolonczoltatott illetőségi helyére. — A honvéd lovassági laktanya — nem fog Kassán felépítkezni. Ez értelemben intézett a város fölterjesztést a minisztériumhoz azzal indokolván azt, hogy ez idő szerint laktanyaépítésekkel már amúgy is túl van terhelve. A miniszter mondta, hogy a polgári iskola államosítása ez idő szerint nem vihető keresztül, mivel ez az államkincstárt évenként 20,000 frttal terhelné és a „feketesas“ épület e czélnak meg nem felel. Indoknak ez ugyan elég indok amott fönn. — Kassa szépüljön ! így akarja ezt a szépészeti bizottság is, mert tervbe vette a Széchényi ligetnek az indulóház oldalán fekvő részének parkírozását s a ligetben egy szökőkút felállítását. Továbbá czélja még a rózsa- és salétrom utczákat befásitani úgy nemkülönben a főutczán a Mária szobortól a legközelebbi Ilidig két sor fát ültetni. Mindéhez idő kell, azután meg több akarat s ez az időt is megrövidíti. — A katonai hangversenyek a Schalkház szállóban vasárnap ismét kezdetüket vették s mint rendesen minden vasárnapon fognak megtartatni. Kinevezés: A kassai kir. törvényszék elnöke Kuminszky Győző ügyvédjelöltet díjas joggyakornoknak nevezte ki a helybeli törvényszékhez. Jutalomjáték. Szombaton márczius 3-án Erdélyi, Gizella, színtársulatunk e közkedveltségben részesülő, széptehetségű tagjának jutalomjátéka lesz. Színre kerül „Czigánybáró“ I. és II. felvonása részben új szereplőkkel. Salíit Nagyné Erdélyi Marietta Arzénát Jakabné Etelka és Czifrát Margó Zelma éneklik. Ezt megelőzi „A rendelő óra“, vígjáték egy felvonásban. A kassai közönség, melynek Erdélyi Gizella annyi élvezetes órát szerzett, bizonyára nem lesz haladatlan a kedves színésznő iránt. •— Elmaradt jutalomjáték. T. Szentesi Vilmának mára hirdetett jutalomjátéka a jeles színésznő édesatyjának elhalálozása folytán későbbre halasztatott. T. Szentesi Vilma szeretett halottjának temetéséhez utazott. — A kassai színház kérdése. Ma holnap lejár a színi évad s ilyenkor már rég tudjuk, ki lesz a jövő saisonban a direktor s ma azon ponton állunk, hogy azt sem tudjuk, lesz-e színházunk. S ez állapotnak oka először a kormány, másodsorban a színügyi választmány. A kormány kezdetben bezáratni akarja a színházat, később megengedi, hogy ha a szükséges javítások eszközöltetnek, egy éven át még lehet e monstrummá átalakított valamiben játszani. A javítások megtétettek, az előadások megindultak s a szinügyi választmány pihent babérjain, karácsony körül, midőn már a pályázat eredményét a színházra nézve ki kell mondani, egyszerre arról kezdenek tanakodni, hogy fölterjesztés intéztessék s minisztériumhoz az iránt, miként engedje meg, hogy a színházban egy sasson még végig játszassék. Ekkor azon hiedelemben voltak, hogy Jakab színigazgató megmarad. Eközben a direkt szónak vége jön, február vége beköszöntött s a fölterjesztés a miniszter asztalán elintézetlenül feküdt. A legnagyobb kétely szállta most meg a kassaiakat. Elhatározták tehát, hogy ujabb fölterjesztés intéztessék a miniszterhez s az személyesen nyújtassék át. E fölterjesztést a kir. tanácsosi czimet megköszönönendő és Budapestre utazott polgármester és Maléter Vilmos fogják tolmácsolni. Ha nem engedtetik meg az előadások tartása a jövő évadban, akkor minden különösen a múlt évi költekezést sajnáljuk, ha pedig igen, akkor kérdés, hol fogunk kapni most az utolsó perczben Kassára való direktort és megfelelő tagokat. Erre az illetékesek adjanak választ. — A kassai Lajos forrás vendéglőjét mint halljuk egy izraelita vendéglős vette bérbe s áprilisban fog bevonulni. — Pályázati eredmény. A kassai kir. törvényszéknél üresedésben volt jegyzői állomásra a bent alkalmazottak közül senki sem pályázott. Vasárnap történt a kandikálás s mint halljuk, első helyen dr. Kuszka Miklós, tevékeny kassai ügyvéd lön felterjesztve. — A gyermek játszókert létesítése kérdésében a város szépítését előmozdító egyesület legközelebb megtartott gyűlésében határozatba ment, hogy miután a megkezdett mozgalom addig csak 113 frtnyi gyűlést eredményezett, Kassára nézve pedig vajmi kívánatos volna, ha más városok mintájára gyermek játszókerttel bírna, a gyűjtések erélyesebb folytatása mellett a nőegylet felszólitassék e czélra nagyobbszerü ünnepélyt rendezni. A közönség bizonyára nem idegenkednék attól, hogy ily után végre-valahára a héheknek is kijutna a Széchenyi ligetben az a külön helyök, hol szórakoznának és kedvüknek — ha az idő kedvező — szélesért engednének. — Az ipariskolai választmányba az elhalt Rottenberg M. N. és a Budapestre távozott Juhász Mihály helyébe dr. Földi Miksa és Halmos József választottak meg. — A kassai ág. hitközség vasárnapi ülésében elhatározta, hogy az elhalálozott alfelügyelő Hlavács Jenő és főgondnok s pénztáros Markó Lajos helyébe a legközelebbi konventen Spielmann Károlyt, illetve Benczúr Gézát fogja a megválasztásra ajánlani. A kath. legényegylet választmánya vasárnap ülést tartott, melyen a betegeskedő elnök helyett Verédy Károly tanfelügyelő elnökölt. Az ülés főtárgyát az egylet uj helyisége képezte, miután a társaskörrel kötött szerződés május hó 1-én lejár s többé bérbe nem vehető. Uj helyiségül ajánltatott s elfogadtatott a Benczúr ház első emeletén levő terem, mely egy földszinti szobával együtt évi 400 frt bér mellett megkaphat. — A tizkrajczáros egylet kimutatása működésének tizenegyedik évében. Bevétel: 33 gyűjtő által gyüjtetett 507 frt 50 kr., Wilt Mária énekművésznőtől 200 frt, méltóságos jönnie. Összeszedtem minden erőmet s elfoglaltam kandihelyemet, mielőbb azonban férjemmel szenttül megigértettem, hogyha bármily csendes csengetést is fog hallani, rögtön hozzám siet. Alighogy elfoglaltam helyemet, a tegnapi kiállhatatlan minta megérkezett, isten tudná mily borzasztó módon felpiperezve, ízléstelenül kiöltözve, a legkisebb chic és és tournure nélkül, úgy, hogy önmagam tettem föl a kérdést magamnak, hogy mikép lehet ily teremtményre egyáltalán féltékenynek lenni — egy ily teremtményre, ki piszkos gallért s kézelőt hord és magát egy elrongyolt, czafrangos, ócska zöld kendőbe burkolja. De amint láttam, hogy ez a szemtelen teremtmény shawlját ledobta és ruháját is kezdte levenni magáról, aztán minden szemérem nélkül az atelier közepén levetkezett, mintha annak csakugyan úgy kellett volna lennie — akkor kedvesem, hidd el, nem tudtam, hogy mit mondjak minderre. Felforrt bennem a méreg — megnyomtam a csengetyű gombját s Etienne rögtön nálam termett. Reszkettem . . . egy szót nem bírtam kiejteni. Ő eleinte mulatott haragomon aztán okosan lelkemre beszélt s ismét visszatért munkájához. Ezalatt az asszony odabenn,már állást foglalt a pódiumon; csak félig volt öltözve, hosszú haja hatalmas hullámokban omlott alá hátára — ez már nem volt többé az az utálatos teremtmény, mint előbb; szobornak nézett ki, daczára közönséges ábrázata megviselt vonásainak. Szivem hallhatólag vert, de azért nem szóltam semmit. Egyszerre csak hallom férjem szavát: „A bal lábát . . . valamivel előbbre tegye a bal lábát. S minthogy a minta tüstént meg nem értette őt, hozzá ment és meg akarta — de nem ! Ezt el nem viselhettem, ez felülmúlta erőmet ! Csengettem, de ő nem hallotta ; csengettem újból és újból, végre oly erősen, jojothá hallottakat akartam volna felébreszteni. Végre bejött hozzám. Homlokán ránczok voltak . . . bizonyosan haragszik, mert munkája közben háborgattam. — Ugyan kérlek Armande, legyen hát egy kis eszed. Szemeim könybe lábadtak, fejemet vállára hajtom és zokogva folyton azt rebesgettem : „Az sok! Ezt én el nem bírom !“ Erre ő aztán láthatólag sértődve minden szó nélkül haragosan visszament műtermébe, intett annak az asszonynak, ki rögtön felöltözködött és távozott. A legközelebbi napokban Etienne nem ment műtermébe. Mindig mellettem maradt, nem távozott a házból, senkit sem akart látni, sőt legjobb barátait sem fogadta. Nyilvánvaló, hogy rosszul volt hangolva habár külsőleg szívélyességet és jókedvet színlelt. Egyszer rászántam magamat és egészen szelíden megkérdeztem tőle : — Miért nem dolgozol többé ? — Minta nélkül nem lehet dolgoznom, — volt a rövid válasz. Eleinte nem volt őt bátorságom unszolni a munkára, mert éreztem, hogy elhatározásának én vagyok az oka, s hogy haragja teljesen jogosult. Végre is hízelgéseim s minden gyöngédségem által annyira hoztam, hogy ismét eljárt műtermébe és megkisérlette a szobrot — hogy is mondjam — csak úgy gondolomra, tehát képzelet után, fejből bevégezni, de midőn a munka sehogy sem ment, kísérletet tett fabábuval, amint azt mamám javasolta. Magam is úgy találtam, hogy ilyetén módon minden a legjobb rendben van, hanem bizony az kedves férjem uram ellenkező nézeten volt, s a fabábuja után elkészített munkáját haszontalannak jelentette ki. Napról-napra jobban le volt verve és ha este hazajött műterméből, kedvetlen és szórakozott volt. Biztos vagyok benne, hogy hozzá sem nyúlt szobrához, mert ha műtermében meglátogattam, hát a pamlagon hevert, hol szivarozva hol olvasva, vagy pedig lapdával játszott. Egy délután ismét ott voltam és szánakozva néztem a félig kész római nőt, ki már oly soká készül a fürdőből kilépni, s amint látszik soha sem lesz kész a kilépéssel. Ekkor egy fantasztikus gondolat villant meg agyamban. A római nő alakja körülbelül hasonlított az enyémhez — talán szükségből én is . . .■Mi szükségeltetik ahhoz, hogy a lábikra szép legyen ? — kérdezem hirtelen férjemtől. S ő megmagyarázta nekem hosszan és részlegesen, meggyőzött afelől, hogy épen ilyen hiányzik neki és hogy megfelelő minta nélkül soha de sohasem fejezheti be. A szegény ember ezt oly panaszos hangon mondta, hogy megsajnáltam — és tudod mit csináltam? Lelkemre mondom, nem tehettem másként! Fogtam a redős öltönyt, mely a műterem egyik szögletében hevert és az alkovenbe siettem; aztán — egész csendesen, egész óvatosan, anélkül, hogy egy szót szóltam volna — mialatt ő gondolatokba merülve állt a szobor előtt — vele szemben felálltam az állványra, még pedig ugyanazon kosztümben, ugyanazon állásban, mint azt ama kiállhatatlan mintáról láttam. Ah, kedves barátnőm! láttad volna csak milyen arczot vágott, midőn felém fordítá fejét s meglátott engem! . . . Mily mozdulatlanul állt egyhelyben s mennyire el volt ragadtatva ! Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak ? Nagyon el kellett pirulnom, azt hiszem . . . mert nagyon sok igazítani valót talált hol itt, hol amott az öltönyön... különben hát ez mellékes dolog . . . Etienne annyira el volt ragadtatva ötletem által, hogy a többivel aztán nem is gondoltam. Már most képzeld kedvesem, az egész félreértés onnan származott, hogy.........“ Fordította: Laszky.