Abauj-Kassai Közlöny, 1888 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1888-03-01 / 9. szám

mondható — nem tűrhetik a tisztességes kereskedők, és ha lerántják e­ szövetkeze­tekről az álcrát, úgy a közönségnek is használnak általa. A fogyasztási szövetke­zeteknek ép úgy kell adót, házbért fizet­niük, személyzetet tartani és egyéb költsé­geket viselni, mint a kereskedőknek. A ke­reskedő tisztességes hasznot is akar, a szövetkezetek nemkülönben, mert a szövet­kezeteknél az osztalék kérdése a legfonto­sabb. Ezekből látható, hogy az „olcsóbbság“ csak frázis, mert a szövetkezeteknek is oly bruttó nyereséget kell elérniük, — feltéve, hogy tisztességes uton fenn akarnak állani , mint a kereskedőknek. Ha a dolog így áll, fogják sokan mon­dani, úgy nem igen kell kereskedőinknek félni az elnyomtatástól. De más itt a bökkenő. A fogyasztási­ szövetkezetek hitelre, nem adhatnak árut és a készpénz üzlet olyan eladásokra csábíthatja könnyen őket, me­lyeket kereskedőink e szavakkal szoktak találóan kifejezni: „pénzért pénzt cserélek.“ Ennek az eljárásnak a következménye vi­lágos és az abban fog állani, hogy a kész­pénzen vásárló a szövetkezetnél szerzi be szük­ségletét,s míg a kereskedő csak hitelre fog tudni eladni, de a fogyasztó közönség is megrövidülést szenved, ha szövetkezetnél vásárol, mert mía a kereskedő alkalmaz­kodni tud egyes vevői igényeihez, addig a fogyasztási­ szövetkezetek senkivel sem tesz­nek különbséget. Látni való tehát miszerint a kereskedők mozgalma nemcsak a keres­kedők, hanem a közönség érdekében törté­nik, és kívánatos volna, ha a kereskedők egész összeségü­kben, mint osztály állást foglalnának a fogyasztó­ szövetkezetek ellen, mert csak így lehetne elérni, hogy üzelmeik törvényhozás útján szabályoztassanak­. s­­ ■ .............................. — . ■­­/ M. K. L. Különfélék. — Halálozások. Vasárnap hunyt el élete 67. évében szabad szentkirályi Nagy Ferencz, nyug. pénzügyi tanácsos és a Ferencz-Jó­­zsef rend lovagja, s kedden délután temet­') A dolog igen egyszerű. Tessék a vasárnapi idő­vel rendelkező s arra való úri­embernek az elégedet­lenkedők közül vállalkozni a könyvbirnokságra, de nem kívánni, hogy aki díjazás mellett másutt működik vasárnap, hagyja ott kereseti forrását és szolgálja ki a tagokat — i­n­g­y­e­n. Szertt. x A polgári kaszinó. Folyó évi február 19-én délelőtt 11 óra tájban tartotta a polgári­ társaskör ez idei közgyűlését. A gyűlésnek majdnem egyetlen jelentő­sebb mozzanata az volt, hogy a gyűlés megnyitása kezdetén a kör pénztárnoka üd­vözölte a polgármester urat, mint a kör elnökét — kir. tanácsossággal lett kitünte­tése alkalmából. A többi része a gyűlésnek annyira monoton volt s oly mély csendben folyt le, mintha a kör tagjai (már t. i. a­kik megjelentek) nem is gyűlésben, hanem valamelyik templomban lettek volna — ájtatoskodni! Pedig lett volna ott megvitatni való théma elég, így pl­­ hogy első­sorban említsük, igen sokaknak egyik legélénkebb óhajtását képezi már hetek, sőt hónapok óta az, hogy a kaszinó könyvtárából a könyvek ne pén­teken este, hanem mint eddig történt, min­den vasárnap délelőtt 11—12 óráig osztas­sanak ki. Persze, a jelenvoltak közül azok, a­kik ezt óhajtják, valamennyien arra szá­mítottak, hogy talán majd csak akad va­laki, a­ki ez irányban felszólaljon. De bi­zony nem akadt senki, s csak akkor, a­midőn az elnöklő polgármester úr kimondta határozatképen, hogy „miután indítvány senki részéről nem tétezik, a gyűlést bere­keszteni“, hallatszott valami halk suttogó­zás a felől, hogy szólni kellene, vagy kellett volna. Hanem ekkor már későn volt, s igy maradt minden a régiben — a könyvtár­nok teljes megelégedésére!1) A másik (ennél még fontosabb) meg­vitatni való lett volna a kaszinói szolga-sze­mélyzet s a hírlapok ügye. A költségvetés revideálására kiküldött bizottság jelentéséből ugyanis a közgyűlé­sen megjelent tagok tudomást meríthettek maguknak arról, hogy a kassai polgári társaskör tulajdonképen nem arra való, hogy annak kebelében a tagok teljesen kielégítő szellemi szórakozást szerezzenek, hanem inkább arra, miként a társaskör által felfogadott szolga-személyzet részére biztos existentia nyújtassék. Mert abból, hogy hírlapokra a mintegy 300 frtnyi évi bevételből csupán 200, mondd kétszáz s egy­néhány Irt fordittassék, a szolgák dí­jazására azonban több mint 1100 frt, egye­bet következtetni alig lehet! Már pedig, tisztelet, becsület! szép dolog ugyan­az a nagylelkűség, de a fősulyt mégis csak in­kább az előbbi, mint utóbbi dologra kellene fordítani. S ha fontos érv gyanánt hozható az fel, hogy a lapokat nagyobb számban járatni azért nem lehet, mivel a társaskör anyagi viszonyai azt nem engedik meg: erre nézve argumentum gyanánt azt is fel lehetne hozni, hogy ha a kiadás arányta­lanul sok, el kell bocsátani két szolgát; a megmaradt másik kettő épen úgy elvégez­hetné ott a különben sem túlságos sok teendőt, mint a most alkalmazásban levő négy. A kör helyiségei akkor se lennének elhanyagoltabb állapotban, mint a­milyen­ben most vannak! Hallatszik különben, hogy egyes tár­sasköri tagok, a­kik — nem tudni mi ok­ból­­ — a 19-ki közgyűlésből elmaradtak, leginkább a fentebb érintett állapotok or­­vosolhatása tekintetéből egy pótközgyű­lést akarnak összehivatni. Hiszen igaz, hogy nem lesz késő a rendes közgyűlésen elhall­gatott dolgokat még akkor sem megvitatni, hanem hát mégis jobban vette volna ki magát, ha azok az urak, a­kik most jön­nek eszméletre, a­midőn látják, hogy semmi sem történt, a rendes közgyűlésben megje­lentek volna s ott hozták volna szőnyegre mindazokat a kérdéseket, a­mik vita, illetve megvitatás tárgyát képezhetik! A közgyű­lés napja heteken keresztül ki volt füg­gesztve a kör helyiségében is, láthatta azt minden tag, s olvashatta azt is, hogy a tárgysorozatban a netalán bejelentendő in­dítványok szintén egyik tárgyát fogják ké­pezni a közgyűlésnek. No de azért ez nem nagy baj ! „A­mi késik, nem múlik“, azt tartja a példabeszéd. Lehet még a dolgok rendjén igy is „csavarintani!“, mint a­hogy azt Tisza és Thaly, egymással replikázva, nagy ékesen nem rég kifejezték — a pub­likum nagy gyönyörűségére! —he­tetett el övéinek s a hivatali karnak nagy részvéte mellett. Az elhunyt nagy ismeret­ségnek s előzékenységéért közkedveltségnek örvendett a városban. — Koscs Mihály kas­sai mészáros, ismert és tevékeny iparos, hétfőn reggel házának udvarán halva talál­tatott. Az ugyanaz nap megtartott bonczo­­lás szélfüldést konstatált. Koscs 40 éves volt s nagy részvéttel tegnap kisértetett örök nyugalomra. — Még egy tevékeny mun­kás hirtelen halála okozott mély fájdalmat társainak. Zsolna István, pallér Jakab Péter építőmesternél, 30 éves korában meghalt. Gyilkos véletlenségből. Múlt számunk­ban említettük, hogy Kelecsenyben Lendvai Józsefet agyonlőve találták. A vizsgálat során kiderült, miként nevezett gf. For­­gách­ék főerdészével vadászaton volt s ek­kor egy vadkant ejtettek el. Vadászat után a vadászok a kelecsényi korcsmába mentek, ő pedig a korcsmáros kocsisával Cservenyi Vaszillal az előszobában maradtak, hol a fegyverek is állottak. Lendvai urat dicsér­vén a vadkan leejtését emlegető s hozzátette, hogy Cservenyi még őt sem tudná lelőni. Ez azonban elővett egy fegyvert — szeren­csétlenségre azt, mely töltve volt s elsü­tötte, Lendvai halva rogyott össze. — Gyászeset. Gombai József, volt ka­pus a m. kir. államvasutak kassai induló­házánál, három heti szenvedés után kedden reggel a kórházban meghalt. Hétfőn tete­mes vagyona fölött végrendelkezett, jóté­kony czélokra fordítván azt. A kassai kór­­házalapitványnak — mondják — 2000 irtot hagyományozott. Temetése ma délután megy végbe.­­ A köztemető kérdése a város múlt közgyűlésén szőnyegre került azon okból, mert felolvastatott a miniszter leirata egy oda az izraeliták által fölterjesztett petitio folytán, melyben régi temetőjük használ­­hatását kérelmezték. A miniszter nem ellenzi ugyan ezt, a város azonban tekintettel arra, hogy e temető emelkedettebb helyen fek­szik, megmarad a köztemető fogalom mel­lett s nem akar kivételnek helyet adni, mert ez alapon a többi vallásbeliek is hasonló ki­váltságot óhajtanának élvezni. — Adomány. A gázgyár igazgatósága a kassai munkás-betegsegélyző egyletnek 10 irtot adományozott. — A népkonyhában február 19­—24-ig összesen 556 személy étkezett, s ezek közül csak 16 fizette a 10 krnyi napi ebéd­dijat. — Hűtlen szolga. Eshwig F. üzletében a főnök a múlt napokban vette észre, hogy a nála évek óta alkalmazott bolti szolga tárgyakat eltulajdonitott. Megmotoztatása közben a bolti zárhoz tartozó kulcs famin­táját is megtalálták. A házi tolvaj eltolon­­czoltatott illetőségi helyére. — A honvéd lovassági laktanya — nem fog Kassán felépítkezni. Ez értelemben inté­zett a város fölterjesztést a minisztérium­hoz azzal indokolván azt, hogy ez idő sze­rint laktanyaépítésekkel már amúgy is túl van terhelve.­­ A miniszter mondta, hogy a polgári iskola államosítása ez idő szerint nem vi­hető keresztül, mivel ez az államkincstárt évenként 20,000 frttal terhelné és a „fekete­sas“ épület e czélnak meg nem felel. In­doknak ez ugyan elég indok amott fönn. — Kassa szépüljön ! így akarja ezt a szépészeti bizottság is, mert tervbe vette a Széchényi ligetnek az indulóház oldalán fekvő részének parkírozását s a ligetben egy szökőkút felállítását. Továbbá czélja még a rózsa- és salétrom utczákat befásitani úgy nemkülönben a főutczán a Mária szobortól a legközelebbi Ilidig két sor fát ültetni. Mindéhez idő kell, azután meg több akarat s ez az időt is megrövidíti. — A katonai hangversenyek a Schalk­­ház szállóban vasárnap ismét kezdetüket vették s mint rendesen minden vasárnapon fognak megtartatni. Kinevezés: A kassai kir. törvény­szék elnöke Kuminszk­y Győző ügyvédjelöl­tet díjas joggyakornoknak nevezte ki a helybeli törvényszékhez. Jutalomjáték. Szombaton márczius 3-án Erdélyi, Gizella, színtársulatunk e köz­kedveltségben részesülő, széptehetségű tag­jának jutalomjátéka lesz. Színre kerül „Czi­­gánybáró“ I. és II. felvonása részben új szereplőkkel. Salíit Nagyné Erdélyi Marietta Arzénát Jakab­né Etelka és Czifrát Margó Zelma éneklik. Ezt megelőzi „A rendelő óra“, vígjáték egy felvonásban. A kassai közönség, melynek Erdélyi Gizella annyi élvezetes órát szerzett, bizonyára nem lesz haladatlan a kedves színésznő iránt. •— Elmaradt jutalomjáték. T. Szentesi Vilmának mára hirdetett jutalomjátéka a jeles színésznő édes­atyjának elhalálozása folytán későbbre halasztatott. T. Szentesi Vilma szeretett halottjának temetéséhez utazott.­­ — A kassai színház kérdése. Ma­ hol­nap lejár a színi évad s ilyenkor már rég tudjuk, ki lesz a jövő saisonban a direktor s ma azon ponton állunk, hogy azt sem tudjuk, lesz-e színházunk. S ez állapotnak oka először a kormány, másodsorban a színügyi választmány. A kormány kezdetben bezáratni akarja a színházat, később meg­engedi, hogy ha a szükséges javítások esz­közöltetnek, egy éven át még lehet e mons­trummá átalakított valamiben játszani. A­­ javítások megtétettek, az előadások meg­indultak s a szinügyi választmány pihent babérjain, karácsony körül, midőn már a pályázat eredményét a színházra nézve ki kell mondani, egyszerre arról kezdenek ta­nakodni, hogy fölterjesztés intéztessék s minisztériumhoz az iránt, miként engedje meg, hogy a színházban egy sasson még végig játszassék. Ekkor azon hiedelemben voltak, hogy Jakab színigazgató megma­rad. Eközben a direkt szónak vége jön, feb­ruár vége beköszöntött s a fölterjesztés a miniszter asztalán elintézetlenül feküdt. A legnagyobb kétely szállta most meg a kas­saiakat. Elhatározták tehát, hogy ujabb fölterjesztés intéztessék a miniszterhez s az személyesen nyújtassék át. E fölter­jesztést a kir. tanácsosi czimet megkö­­szönönendő és Budapestre utazott polgár­­mester és Maléter Vilmos fogják tolmá­csolni. Ha nem engedtetik meg az előadá­sok tartása a jövő évadban, akkor minden különösen a múlt évi költekezést sajnáljuk, ha pedig igen, akkor kérdés, hol fogunk kapni most az utolsó perczben Kassára való di­rektort és megfelelő tagokat. Erre az illeté­kesek adjanak választ. — A kassai Lajos forrás vendéglőjét mint halljuk egy izraelita vendéglős vette bérbe s áprilisban fog bevonulni. — Pályázati eredmény. A kassai kir. törvényszéknél üresedésben volt jegyzői ál­lomásra a bent alkalmazottak közül senki sem pályázott. Vasárnap történt a kandiká­lás s mint halljuk, első helyen dr. Kuszka Miklós, tevékeny kassai ügyvéd lön felter­jesztve. — A gyermek játszókert létesítése kér­désében a város szépítését előmozdító egye­sület legközelebb megtartott gyűlésében ha­tározatba ment, hogy miután a megkezdett mozgalom addig csak 113 frtnyi gyűlést ered­ményezett, Kassára nézve pedig vajmi kívá­natos volna, ha más városok mintájára gyer­mek játszókerttel bírna, a gyűjtések erélye­sebb folytatása mellett a nőegylet felszólitas­­sék e czélra nagyobbszerü ünnepélyt rendezni. A közönség bizonyára nem idegenkednék at­tól, hogy ily után végre-valahára a héheknek is kijutna a Széchenyi ligetben az a kü­lön helyök, hol szórakoznának és kedvük­nek — ha az idő kedvező — széles­­ért engednének. — Az ipariskolai választmányba az el­halt Rottenberg M. N. és a Budapestre tá­vozott Juhász Mihály helyébe dr. Földi Miksa és Halmos József választottak meg. — A kassai ág. hitközség vasárnapi ülé­sében elhatározta, hogy az elhalálozott al­­felügyelő Hlavács Jenő és főgondnok s pénz­táros Markó Lajos helyébe a legközelebbi konventen Spielmann Károlyt, illetve Ben­czúr Gézát fogja a megválasztásra ajánlani.­­ A kath. legényegylet választmánya vasárnap ülést tartott, melyen a betegeskedő elnök helyett Verédy Károly tanfelügyelő elnökölt. Az ülés főtárgyát az egylet uj he­lyisége képezte, miután a társaskörrel kö­tött szerződés május hó 1-én lejár s többé bérbe nem vehető. Uj helyiségül ajánltatott s elfogadtatott a Benczúr ház első emeletén levő terem, mely egy földszinti szobával együtt évi 400 frt bér mellett megkapha­t. — A tizkrajczáros egylet kimutatása mű­ködésének tizenegyedik évében. Bevétel: 33 gyűjtő által gyüjtetett 507 frt 50 kr., Wilt Mária énekmű­vésznő­től 200 frt, méltóságos jönnie. Összeszedtem minden erőmet s el­foglaltam kandihelyemet, mielőbb azonban férjemmel szenttül megigértettem, hogyha bármily csendes csengetést is fog hallani, rögtön hozzám siet. Alighogy elfoglaltam helyemet, a teg­napi kiállhatatlan minta megérkezett, isten tudná mily borzasztó módon felpiperezve, ízléstelenül kiöltözve, a legkisebb chic és és tournure nélkül, úgy, hogy önmagam tettem föl a kérdést magamnak, hogy mikép lehet ily teremtményre egyáltalán félté­kenynek lenni — egy ily teremtményre, ki piszkos gallért s kézelőt hord és magát egy elrongyolt, czafrangos, ócska zöld ken­dőbe burkolja. De a­mint láttam, hogy ez a szemtelen teremtmény shawlját ledobta és ruháját is kezdte levenni magáról, aztán minden szemérem nélkül az atelier közepén levetkezett, mintha annak csakugyan úgy kellett volna lennie — akkor kedvesem, hidd el, nem tudtam, hogy mit mondjak minderre. Felforrt bennem a méreg — meg­nyomtam a csengetyű gombját s Etienne rögtön nálam termett. Reszkettem . . . egy szót nem bírtam kiejteni. Ő eleinte mula­tott haragomon aztán okosan lelkemre be­szélt s ismét visszatért munkájához. Ezalatt az asszony odabenn,­­már állást foglalt a pódiumon; csak félig volt öltözve, hosszú haja hatalmas hullámokban omlott alá há­tára — ez már nem volt többé az az utá­latos teremtmény, mint előbb; szobornak nézett ki, daczára közönséges ábrázata meg­viselt vonásainak. Szivem hallhatólag vert, de azért nem szóltam semmit. Egyszerre csak hallom férjem szavát: „A bal lábát . . . valamivel előbbre tegye a bal lábát. S minthogy a minta tüstént meg nem értette őt, hozzá ment és meg akarta — de nem ! Ezt el nem viselhettem, ez felülmúlta erő­met ! Csengettem, de ő nem hallotta ; csen­gettem újból és újból, végre oly erősen, jojothá hallottakat akartam volna fel­ébreszteni. Végre bejött hozzám. Homlokán ránczok voltak . . . bizonyosan haragszik, mert munkája közben háborgattam. — Ugyan kérlek Armande, legyen hát egy kis eszed. Szemeim könybe lábadtak, fejemet vál­lára hajtom és zokogva folyton azt rebes­gettem : „Az sok! Ezt én el nem bírom !“ Erre ő aztán láthatólag sértődve minden szó nélkül haragosan visszament műtermébe, intett annak az asszonynak, ki rögtön felöl­­tözködött és távozott. A legközelebbi napokban Etienne nem ment műtermébe. Mindig mellettem maradt, nem távozott a házból, senkit sem akart látni, sőt legjobb barátait sem fogadta. Nyilván­való, hogy rosszul volt hangolva habár külsőleg szívélyességet és jókedvet színlelt. Egyszer rászántam magamat és egé­szen szelíden megkérdeztem tőle : — Miért nem dolgozol többé ? — Minta nélkül nem lehet dolgoznom, — volt a rövid válasz. Eleinte nem volt őt bátorságom un­szolni a munkára, mert éreztem, hogy el­határozásának én vagyok az oka, s hogy haragja teljesen jogosult. Végre is hízelgé­seim s minden gyöngédségem által annyira hoztam, hogy ismét eljárt műtermébe és megkisérlette a szobrot — hogy is mond­jam — csak úgy gondolomra, tehát képze­let után, fejből bevégezni, de midőn a munka sehogy sem ment, kísérletet tett fabábu­val, amint azt mamám javasolta. Magam is úgy találtam, hogy ilyetén módon minden a legjobb rendben van, hanem bizony az kedves férjem uram ellenkező nézeten volt, s a fabábuja után elkészített munkáját ha­szontalannak jelentette ki. Napról-napra jobban le volt verve és ha este hazajött műterméből, kedvetlen és szórakozott volt. Biztos vagyok benne, hogy hozzá sem nyúlt szobrához, mert ha műtermében meglátogat­tam, hát a pamlagon hevert, hol szivarozva hol olvasva, vagy pedig lapdával játszott. Egy délután ismét ott voltam és szá­nakozva néztem a félig kész római nőt, ki már oly soká készül a fürdőből kilépni, s a­mint látszik soha sem lesz kész a kilé­péssel.­­ Ekkor egy fantasztikus gondolat villant meg agyamban. A római nő alakja körül­belül hasonlított az enyémhez — talán szük­ségből én is . . .­­■Mi szükségeltetik ahhoz, hogy a lábikra szép legyen ? — kérdezem hirtelen férjemtől. S ő megmagyarázta nekem hosszan és részlegesen, meggyőzött afelől, hogy épen ilyen hiányzik neki és hogy megfelelő minta nélkül soha de sohasem fejezheti be. A szegény ember ezt oly panaszos hangon mondta, hogy megsajnáltam — és tudod mit csináltam? Lelkemre mondom, nem te­hettem másként! Fogtam a redős öltönyt, mely a műterem egyik szögletében hevert és az alkovenbe siettem; aztán — egész csendesen, egész óvatosan, a­nélkül, hogy egy szót szóltam volna — mialatt ő gon­dolatokba merülve állt a szobor előtt — vele szemben felálltam az állványra, még pedig ugyanazon kosztümben, ugyanazon állásban, mint azt ama kiállhatatlan mintáról láttam. Ah, kedves barátnőm! láttad volna csak milyen arczot vágott, midőn felém fordítá fejét s meglátott engem! . . . Mily mozdu­latlanul állt egyhelyben s mennyire el volt ragadtatva ! Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak ? Nagyon el kellett pirulnom, azt hiszem . . . mert nagyon sok igazítani valót talált hol itt, hol amott az öltönyön... különben hát ez mellékes dolog . . . Etienne annyira el volt ragadtatva ötletem által, hogy a többivel aztán nem is gondoltam. Már most képzeld kedvesem, az egész fél­reértés onnan származott, hogy.........“ Fordította: Laszky.

Next